Amikor először jártam a Lánchíd utcai lakásban, hogy beszélgessek Dargay Attila rajzfilmrendezővel, csak terepszemlét tarthattam és ámultam. Ugyanis szemtanúja lehettem egy felejthetetlenül idillikus világnak, amint egy törékenynek tűnő, szőke, bár már nem fiatal asszony energikusan, kedvesen és bátorítóan, ugyanakkor végtelen gyöngédséggel veszi körül az erőtlenül fekvő férfit a Dunára néző szobában. Őt, a vicces-híres embert, a gyerekek kedvenc rajzfiguráinak kitalálóját, akit abból az alkalomból szerettem volna szóra bírni, hogy a filmszakma életmű-díjjal fogja kitüntetni, mint a magyar animációs filmtörténet egyik legnépszerűbb alkotóját. Sajnos nem volt szerencsém, bár előzőleg Dargay Attila elfogadta a látogatásomat. Most azonban baj volt a szívvel, le-föl ugrált a vérnyomás és hiába az új gyógyszerek. A törékenynek tűnő asszony Dargay Attila felesége és munkatársa: Henrik Irén operatőr. Ő ugyan jóelőre jelezte, hogy bekövetkezhet egy rosszabbodás, amikor nehéz lehet Attilával, de azt gondoltuk, hogy egy kis unszolással áthidalható lesz. Nem így történt. Irén hiába simogatta férje kezét, hiába bátorította, előmondta a válasz-szöveget, Dargay Attila megmakacsolta magát, mint egy gyerek. Láthatóan nem volt kedve és ereje, hogy fölidézze gazdag munkásságát, mint „életművet”. Kicsit messze járt, de beszélgetésünk lassan visszahozta, aztán még válaszolt is egy-egy kérdésre. Sőt, később még elismerő véleményt is nyilvánított, amikor Irén jól „szerepelt” helyette. Humorérzéke most sem hagyta cserben, helyenként bevillant egy kis mulattató groteszk.
Amikor az ősei után kutakodtam, azt mondta: „Anyám szépen énekelt, a nagypapa hegedült... Zenészek voltak a családban... A nagyapáék ekhósszekérrel járták az országot, mint a vándorszínészek. Akkor még nemigen volt más...” Amikor mesteréről, Macskássy Gyuláról kérdeztem, azt mondta: „őt nagyon szerettem...”, s amikor tanulóévei tiltott Disney-rajzmásolatairól, azt mondta: „mindennek az volt az alapja…” Amikor a Főiskoláról való eltávolításáról kérdeztem: „osztályidegen voltam...” Amikor azt kérdeztem, miért nem maradt a Nemzeti Színházban, ahol díszletfestést tanult, azt válaszolta: „mert nehezek voltak a díszletek...”
A filmjeiről: „A saját dolgaimat sose szerettem, mindig jobbat akartam csinálni.” Amikor mondtam neki, hogy egyik kedvenc rövidfilmem a hetvenes években rajzolt Hajrá, mozdony!, azt mondta: „Te jó ég!” Amikor azt mondtam, hogy ez egy humoros és bátor filmnek számított, azt mondta: „Pedig gyáva vagyok.”
Amikor azt kérdeztem, miért nem csapott az asztalra, ha éppen kellett volna, azt mondta: „Mert kicsi az öklöm.” És azt is mondta, hogy ne magázzam, mert megharap. E közvetlenség ellenére is hallgatott, amikor szakmai kérdésre terelődött a beszélgetés. Attila kezét fogva, végül Irén adta meg a választ, amit aztán a kérdezett egyszer csak nagy elismeréssel nyugtázott: „Irénkém, most, hogy így hallgatlak, most jövök rá, hogy milyen szükséges volt a te jelenléted.”
Máskor Irén kérdezte meg, hogy jól válaszolt-e, s Attila megdicsérte: „Igen drágám, de miért nem mindig téged kérdeznek? Olyan jól el tudod mondani a dolgokat. Én már annyiszor elmondtam… Most mondd te!” Ebben maradtunk.
Amikor másodszor jártam a Lánchíd utcai lakásban, Dargay Attila már túl volt az ünnepélyes eseményen. Átvette a februári filmszemle-megnyitón az életmű-díjat, ami egy sötétzöld, plüsskötésben lévő szép, merített papírra írott szöveg. Most jól volt, fekvő helyzetéből figyelemmel kísérte a Téli Olimpiát, de élénken figyelte maga körül a mozgásokat is. Amikor megkérdeztem örül-e a díjnak, azt mondta: „Nagyon… hát megfeleltem a közönségnek, aki szeretett szórakozni, nevetni.”
Úgy tűnik, jót tett az a díj. Hogy igazán jó helyre is került, kiderül az Irénnel folytatott beszélgetésből.
Gyerekkor, család
A kis Attila a nagy csellón igen tehetségesen játszott. Egy növendékhangversenyről a harmincas évekből származó újságcikk számol be. Irén fölolvas a cikkből, amely Dargay Attila csellójátékát is méltatja. Aztán hozzáteszi: „Pedig olyan cingár volt szegény, hogy eltűnt a nagy cselló mögött. Nem is tudom, miért ekkora hangszerrel küszködött.”
Dargay Attila ugyan miért nem lett zenész? Amikor őt kérdeztem, nagyon hárított.
Nem kimondottan zenésznek készült, hanem az anyukája, aki nagyon szép hangú hölgy volt, szerette volna, hogy zenéljen, s próbálta abba az irányba terelni a gyerekét. De neki a rajz volt a jó játék, ami örömet szerzett. Nem volt deltás gyerek, nem volt jó sportoló, amire az ő fiatalságában nagy hangsúlyt helyeztek az iskolák, de ceruza és papír mindig akadt és a kis Dargaynak nagy-nagy tehetsége és kedve volt a rajzoláshoz. A sportolásban való népszerűtlenségét, vereségeit is azzal hidalta át, hogy marhaságokat rajzolt, amin aztán a gyerekek elvihorásztak. Kisgyerekként nagyon sok rajzfilmet nézett, a Popeye volt a kedvence. Ő pedig kis történeteket talált ki, és ezeket képregényszerű formában lerajzolta.
A nagyszülők valóban vándorszínészek voltak?
Attila tehetsége a művészeti ágakban nem véletlen, hanem családi adottság. A Keresztesy nagypapa szerette a szabad életet, vándorkomédiásként élt, csak aztán meg kellett állapodnia a családja miatt. Igy került a Miskolci Nemzeti Színházhoz. Nagyon tehetséges, sokoldalú művészember volt, zenélt, könyveket írt, szótárakat szerkesztett. Az idősebbik lányának, Erzsikének, aki Attila édesanyja, gyönyörű hangja volt, sok helyre hívták énekelni. Valójában azonban nem tudta megfelelően kihasználni az adottságát. Egy kis faluban, Mezőnyéken élt jegyző férjével, aki aztán igen korán, 1932-ben meghalt. Nem sokkal az után, hogy hazajött a hadifogságból. A megözvegyült anyának el kellett jönni Mezőnyékről, hogy dolgozni tudjon, s eltartsa a gyerekét. Attila öt éves volt, amikor az édesanyjával Miskolcra költöztek, ahol a nagyszülők is éltek. A nagyapa másik lánya színésznő lett, ő Keresztesy Mária, Attila nagynénje. Ez a művészvonal a családban, ami Attilát is megérintette a zenével, a rajzzal, s a bohémsággal.
Tanulóévek
Attila érettségi után, 1945-ben felvételt nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Burghardt Rezső, a neves impresszionista festő tanítványa lett egy év kihagyással. Akkor visszament Miskolcra. Pénzt kellett keresnie a következő tanévre, ezért elhelyezkedett a Diósgyőri Vasgyárban.
Ott mit csinált?
Játékokat, bábukat festegettek, ami valójában a gyár igazi profilját álcázó munka volt, de aztán visszament a Főiskolára. Minden nagyon jól ment, igen jók voltak a tanulmányi eredményei, de egy idő után el kellett dönteni, hogy milyen szakirányba fejlessze tovább a tehetségét. Faggatták, hogy mi akar lenni, Leonardo vagy Rembrandt, vagy miegyéb, Attilát azonban az animáció, a rajzok megmozgatása izgatta. A rajzfilm felé akart menni. Ez 1949-ben volt, ekkor robbant be nyugaton a Walt Disney-sikerszéria, itthon pedig a politikai váltás korszaka. Attila belekerült a söprésbe, őt is eltávolították a Főiskoláról. Szerencséjére a budapesti Nemzeti Színháznál lehetőséget kapott, hogy díszletfestő-tanoncként dolgozzon, tanuljon.
Lehetett volna ebből valami komoly?
Díszlettervező lehetett volna, de Attila eltökélt volt továbbra is a rajzfilm iránt, ami akkor itthon még szinte gyerekcipőben sem járt.
Voltak azért kísérletezők és Macskássy Gyulának műterme, ahol reklámokat készített már a háború előtt. Hogy kerültek egymással kapcsolatba?
A nagynéni, Keresztesy Mária és a férje ismerték a Macskássy családot, és beajánlották Gyuszinak Attilát. Idővel így került Macskássyhoz a reklámfilm műterembe, először mindenesnek. Olyan lóti-futi volt, de rajzolhatott is, bár a műterem helyzete nem volt valami rózsás. Az állami filmgyártás megindulásakor Macskássy rajzcsoportja a Híradó és Dokumentumfilm stúdióba került. Ez ugyancsak nagyon nehéz időszak volt, sok hányattatáson mentek keresztül. Amikor elkezdődött valamilyen munka, amihez tervezők, rajzolók, kifestők kellettek, hirtelen sokan lettek és nem fértek el ott a Híradó stúdiójában. Ilyenkor valahová mindig áttelepítették őket, ahol még rosszabbak voltak a munkakörülmények.
Milyen filmeket készítettek ekkortájt?
Elsősorban reklámokat, majd elvétve rajzfilmek is készültek az ötvenes évek elején. Ezek olyan tanító jellegű, gyerekeknek szóló mesék voltak. De hogy milyen mesék legyenek ugye, azt nehéz volt kiválasztani. Olyan kellett, amit a Minisztérium is elfogad, a gyerekek is meg tudják nézni és a film készítőinek is kedve van hozzá. A fő téma általában a szegény fiú és a gonosz gazdag, ahol a gonosz megbűnhődik. Hát ezek politikai kérdések is, ugye.
Dargay Attilából hogyan lett rajzfilmrendező?
Ő szorgalmasan végigjárta a grádicsokat. Rengeteget rajzolt. A kezdeti lóti-futiság, meg rajzolás után a Macskássy rendezte A kiskakas gyémánt félkrajcárja rajzolói közé került 1951-ben. Idővel aztán tervező, 1957-től lett rendező.1959-re elkészítette az első önálló rajzfilmjét a Ne hagyd magad emberke!-ét, ami nagyon sokaknak tetszett. Dicsérték érte, hogy bátor, hogy olyan hazabeszélős. Legalábbis így értékelték.
A múltkor azt mondta saját magáról, hogy gyáva.
Valóban kerülte a konfliktusokat. Ilyen az alkata. Ő egy békés ember volt, de bátran vállalta azt az időszakot, amiben stílust kellett váltani, az új stílushoz új tartalom kellett, amivel görbe tükröt lehetett tartani akár társadalmi vagy politikai dolgok elé. Például ilyen film a Ne hagyd magad emberke!, később a Hajrá, mozdony!, ami groteszk kép a gazdasági mechanizmus visszásságairól. De elsősorban rajzolni, és nem vitatkozni szeretett. Rajzolt éjjel-nappal. Egy figurát kétszázszor is lerajzolt, amíg olyan lett, amilyennek elképzelte.
Pannónia
A te ismereteid szerint abból a zilált helyzetű rajz- és bábfilmes csoportból, ami a HDF keretein belül alig létezett, hogyan lett Pannónia Filmstúdió?
Az én ismereteim szerint az animáció viszonylag kis maggal indult Macskássy Gyuszival az élen, az ő kezébe futottak össze a szálak. Ő egy kiváló, elismert, nagyon tehetséges és nagyon barátságos ember volt, aki nagy szeretettel foglalkozott mindenkivel, akiben fantáziát látott. Az animációs filmgyártás megszervezése is az ő személyére épült, de rengeteg akadályba ütközött. A csoport léte egy cérnaszálon függött. Sok ígérgetés volt, amiből végül elbocsátások lettek, és a fordulat pillanatában csak néhány embert vihetett magával Macskássy, amikor 1954-ben a Hűvösvölgyi útra (akkor Vöröshadsereg útja) költöztek. Itt volt a befogadó intézmény, a frissen alakult Szinkron Filmgyártó Vállalat új épülete, ahol a rajzfilmesek helyet kaptak. Egy hatalmas palota, egy Ybl-díjas épület nagyon rossz elrendezéssel, amin sokszor elcsodálkoztak. Ettől függetlenül ezen a helyen kezdődött egy új korszak és a legendássá vált Pannónia Filmstúdió név ezzel az épülettel forrt össze.
A kívülállóknak a Pannónia Filmstúdió név elsősorban a rajz, vagyis az animációs film készítésének a helyét jelentette és jelenti még ma is, amikor már nincs.
Pedig ezt a nevet 1957-ben a Szinkron Filmgyártó Vállalat vette föl, s ezen belül voltak a rajzfilmesek, akikből csak az ötvenes évek végére lett komoly létszámú, önállóan működő rajz-és bábfilm osztály, de mindig a Pannónián belül. A Pannónia Filmstúdióhoz kapcsoló elnevezést azonban többnyire lehagyták, mert ahogy fejlődtek, ez mindig változott, csak a Pannónia Filmstúdió volt az állandó benne, s így is híresült el. De igazán csak 1987-ben lett az animációs filmgyártásé ez a név, amikor Vállalattá alakultak, s különváltak a Szinkrontól.
Ha a kezdetekkor ilyen kiszolgáltatott helyzetben voltak, hogy a Szinkronfilmnek kellett adoptálnia őket, minek köszönhető, hogy a hatvanas évek elején az animációba is, hasonlóan a játékfilmgyártáshoz, beköszöntött az újhullám?
Hamarosan kezdett fontossá válni a műfaj, de a lassú fejlődés csak akkor kapott nagyobb lökést, amikor olyan valaki vette kézbe az irányítást, aki értett a gazdasági dolgokhoz. Ez akkor történt, amikor Újhelyi József, a szinkronosok igazgatója a jogász-közgazdász végzettségű főosztályvezető Matolcsy Györgyre bízta a rajzfilmes részleget. Matolcsy ügyes ember volt, és szabad szellem. Jól tudott külföldi és egyéb kapcsolatokat kiépíteni, pénzt szerezni a produkciókra, s kiállni azok mellett, akiket szeretett vagy becsült. S ahogy levegőhöz juttatta az alkotókat, szépen beindult az animációs filmgyártás. Elkezdtek jönni a külföldi megrendelések, ami jó üzlet volt, sok pénzt hozott, és biztosította a Pannónia továbbfejlődést. A másik dolog, ami rengeteget segített, például éppen az újhullám kialakulásában, a fesztiválokon való jelenlét, az ott szerzett tapasztalatok, ami kinyitotta az alkotók szemét. Látták, hogy a külföldi filmekben a figurák sokkal egyszerűbbek, a tartalmuk szabadon választott, merész, s elkezdtek ők is másként rajzolni és másként gondolkozni. Szakítottak a magyar animáció addigi hagyományaival mind a grafikai stílusban, mind a tartalomban. Itt már nem volt mese, a dolgokat a fonákjukon megmutató karikaturisztikus filmek kezdtek előjönni és hatni. E groteszk vagy sokszor politikai élű szatirikus hangvételű filmek már a felnőttekhez szóltak. Persze azért mesefilmek továbbra is készültek.
Dargay hogyan élte meg ezeket a tapasztalatokat?
Az első fesztiválról szárnyalva jött haza és évekig tartott ez a mámoros állapot. Ennek a lelkesedésnek a hatására születettek az olyan egyedi kisfilmjei mint a Variációk egy sárkányra, a Rendhagyó történetek, a Hajrá, mozdony!, a Visszajelzés… Ezekben a filmekben az ő stílusváltása is tetten érhető, ami nem a kidolgozottságot, éppen ellenkezőleg, az elnagyoltságot kívánja. Ettől lesz a szatirikus él sajátos humorú. Az első felnőttekhez szóló magyar mozisorozat ötlete is az új stílus jegyében született a hatvanas évek elején. A Jankovics-Dargay-Nepp csapat találta ki az idővel legendássá vált Gusztáv-figurát, az esendő kisembert egy-két-háromszál hajával, aki a nagy sikernek köszönhetően igazán szép kort megélt. Ami ezt az ötletet családiassá tette, az a figura nevének kitalálása, aminek különböző változatai Dargay nevéhez fűződnek, ő Gusztáv keresztapja.
A Gusztáv-filmek sikere egészen rendkívüli volt. Emlékszem a közönségtalálkozókra, ahol a Jankovics-Dargay-Nepp triumvirátust ostromolták egy-egy Gusztáv-karikatúráért és autogrammért. Ők pedig a közönség véleményét akarták hallani, hogy melyik magyar mű legyen az első hosszú animációs film.
Hát valóban remekül működtek. Nagy kedvvel dolgoztak és tele voltak ötletekkel. A sikereknek is köszönhetően, mert a Gusztáv-sorozat valóban fordulatot hozott. Az átlagember számára Gusztáv teremtette meg a hazai rajzfilm hírnevét. Az ő figurája volt az az „impulzus”, ami az embereket megérintette, s ráébresztette, hogy jé, Magyarországon van rajzfilmgyártás. Ettől valóban jött a fellendülés. Beindultak újabb sorozatok, és az egyedi, más néven szerzői filmek készítésére is több lehetőség nyílt.
Honnan lett pénz a filmekre?
Részben a külföldi rendelt sorozatokból, ami valutát hozott az országnak. Ennek egy részét visszaforgatták a gyártásba. Továbbá, Matolcsy György is támogatta a kibontakozást, hogy a különböző stílusú alkotók kapjanak lehetőséget, pénzt, hogy megmutathassák, mit tudnak. Tehát mindent elkövetett, hogy pénz szerezzen. A sorozatok vonzották a hazai közönséget. Akkor még várták az emberek a moziban a nagyfilm előtti rajzfilmet. Az egyedi filmek pedig külföldön arattak komoly sikereket, szereztek díjakat és elismerést a magyar animációnak. Tehát ezek a filmek kaptak zöld utat, s állami dotációt. Később a Magyar Televízió volt az egyik nagy megrendelő.
A kultúrpolitika hogy hatott az animációs filmkészítésre? Milyen elvárások voltak?
Véleményem szerint azt az időszakot, ami oly sok keserűséget okozott a filmgyártás más területein, viszonylag könnyebben vészelte át a Pannónia. Ez részben annak köszönhető, hogy jó üzlet volt az animáció. Egyes filmek sok valutát hoztak az országnak, más filmek nemzetközi díjakat. De természetesen voltak követelmények, elvárások mindig. Például ahhoz, hogy a Lúdas Matyi végső irodalmi forgatókönyvét elfogadják, nagy türelem kellett és rengeteg papír. Több forgatókönyvet is készített Attila Nepp József barátjával, forgatókönyvíró társával közösen. Először burleszkesre vették a történetet és a figurákat, de ez nem volt jó. Az sem volt jó, hogy sok volt a liba, s amikor egy lett, az sokat beszélt. Komolyabban kellett venni a Fazekas-művet, ki kellett hangsúlyozni Matyi jellemfejlődését. Kilenc átdolgozás készült, mire sikerült áthidalni a burleszk és a komoly közötti szakadékot, hogy aztán kikerekedjen belőle egy kedves, gyerekekhez szóló film.
A Lúdas Matyi nagy siker volt. Minek köszönhetően?
Ez volt a második egész estés animációs film Magyarországon. Az első a Jankovics Marcell rendezte János Vitéz, ami egy újszerű, szecessziós film volt, külföldön is versenyképes. De azzal, hogy az amerikaiak megvásárolták és eltették, elbántak vele. Úgy tudom, a film zenéjével volt problémájuk, de inkább piaci oka lehetett, hogy bedobozolták. Attilának ez tanulságul szolgált. A Lúdas Matyi ugyan hagyományos rajzstílusban készült, de Attila azzal tette igazán fogyaszthatóvá, hogy fergeteges zenét választott hozzá, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájának Daróczy-Bárdos Tamás által cigányzenésre hangszerelt változatát.
Pannóniában hogy alakult tovább az élet? Voltak fontosabb változások?
Talán a hetvenes évek a második felére kialakult a műtermi rendszer. Valószínű erre a szerkezeti átalakításra szükség volt, ahogy fejlődtünk, s már nem osztály meg főosztály volt, hanem stúdió, az alkotógárda meg duzzadt, duzzadt, ahogy jöttek az új tehetségek. A műtermi rendszer lényege az volt, hogy az ott dolgozóknak ötleteket, terveket kellett beadni az elkövetkező évre, s akiét elfogadták, arra pénzt kellett szerezni, mert a műtermi rendszernek az is feladata volt. Tehát, hogy ne csak a vezetőség a Minisztériumon keresztül szerezze a pénzt, hanem viszonylag önállóan is működjenek. A műterem bérmunkát is szerezhetett, és egyáltalán, felelős volt a saját dolgaiért. Attila a 3-as műteremhez tartozott, itt készült a Vuk, már nem állami dotációval.
Vuk
A Vuk, a Pannónia történetében az első legnagyobb sikerfilm - tévésorozatnak indult. Hogyan lett mozifilm?
Attila beadott tervei közül ez tetszett meg Imre István műteremvezetőnek és elindultak pénzt szerezni. A Magyar Televízióhoz mentek, ott szintén megtetszett a terv, vállalták a Vuk finanszírozását. A kikötés az volt, hogy a történet a tévére szabott rövidebb részekből álljon. Ezt a kikötést Attila úgy valósította meg, hogy négy részre, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél hangulati világába helyezte a Fekete István könyv történetét. Így lett belőle sorozat, s elkezdődött a Vuk készítése. A Pannónia Filmstúdió rajzrészlegének a vezetősége tudta, hogy a III-as műteremben készül egy film, de sokat nem foglalkoztak vele. Amikor elkészült, a Magyar Televízió átvette, kifizette, s mindenki nagyon boldog volt. A gyerekek megszerették, a felnőttek megszerették, kezdték fütyörészni a dalt és alig várták a folytatást. Amikor pedig befejeződött, jaj de kár, hogy vége lett. A Pannónia vezetőségében ekkor tudatosodott hogy hoppá, miért ne lehetne ebből egy egész estés mozifilmet csinálni, s ezt a következő évre el is akarták készíttetni. Hát ez nagyon izgalmas volt, vagy inkább idegesítő, főként Attilának, hogy ha valami lemegy a tévében, hogy bírja ki a moziforgalmazást? Szerencsénk volt, kibírta, pedig igencsak kevés idő volt arra, hogy a sorozatnak készült filmet moziforgalmazásra alkalmassá tegyék. De Attila ügyesen megoldotta hogy egyenletes, kerek történet legyen. S így is nagy siker lett.
Óriási reklámja volt a filmnek. Rengeteg bőrt lehúztak róla.
Az igazi reklám az volt, hogy a tévében lement és a hiedelemmel ellentétben ez inkább jót tett, nemhogy ártott volna a moziforgalmazásnak. Ha a merchandise-ra, azaz a filmmel kapcsolatos tárgyak, pólók, figurák eladására gondolsz, az alkotónak az csak közvetve üzlet, a film nézettsége szempontjából. A siker persze elsősorban a magyar államnak és a Pannóniának hozott bevételt a konyhára. Rengeteg ország megvásárolta, Üzbegisztántól kezdve a Nyugatig vagy a tévé- vagy a moziváltozatot.
A film alkotójának mit hozott a siker?
Ha díjra gondolsz, megkapta a Magyar Játékfilmszemle rendezői díját, és azt, hogy nagyon szerették az emberek a filmet és minden vele kapcsolatos dolgot. Pénzben pedig a külföldi eladás devizabevételének bizonyos százalékát forinttal meg lehetett váltani, ha ki tudtad fizetni. A merchandise-ból (filmmel kapcsolatos tárgyak, használati cikkek értékesítése) a bevételek harminc százaléka került felosztásra az alkotók között.
Ilyen siker esetén a rendezőnek nyilván könnyebben adódik újabb lehetősége a filmkészítésre?
Ez elsősorban vállalati szempontból volt lényeges dolog. Azért bíztak meg újabb és újabb film elkészítésével egy sikeres alkotót, mert pénzt hozott a kasszába. A Dargay esetében is úgy döntött a vállalat vezetősége, hogy az évente beadott terveiből valamit elfogad, ami belefér az idejébe.
Dargay Attila milyen alkotó volt, milyen elvárásoknak felelt meg leginkább?
Munkatársa és barátja Nepp József nemrég egy interjúban – nem bántó szándékkal – azt mondta, hogy az animációs munkához nagy adag infantilizmus kell, s ebben Dargay Attila volt a legjobb. Én pedig azt hiszem, ez a Dargay-siker egyik titka. A másik, hogy Dargay egész életében megszállottan dolgozott. Már a tervidőszakban annyit, hogy ha mondjuk napi húsz rajz volt az előírás, ő százat csinált. Nem esett nehezére, könnyedén dolgozott, s ebben benne volt, hogy megszállottan kereste, mi felel meg, mi tetszik leginkább a közönségnek. Nem kísérletező művészalkat volt, inkább a szórakoztató, de hozzáteszem, az igényesen, ízlésesen szórakoztató, aki a legjobb mesterségbeli tudását próbálta összehozni a közönség igényével. Nemcsak tervezett, nagyon sokat animált is. Munkáinak a kényesebb részeit nem bízta másra, megcsinálta maga.
A legkedvesebb közönség
Milyen volt a kapcsolata a gyerekekkel?
Nagyon szerette, szereti a gyerekeket. Már amikor elkezdte a „szakmát”, mert ő szakembernek tartja magát, mindig a gyerekek felé orientálódott. Őket választotta közönségnek, mert a gyerekek álltak legközelebb hozzá. A kisfilmjei között is több olyan volt, ami kimondottan gyerekekhez szólt. Korai időszakából a Móra mese, a Dióbél királyfi, A három nyúl, a Pázmán lovag, később pedig a nagyfilmek. A Lúdas Matyi, a Vuk, Az erdő kapitánya, A hetedik testvér, ezek mind elsősorban a gyerekekhez szóltak, kivéve talán a Szaffit. Már a Lúdas Matyinál a gyerekek reagálására figyelt elsősorban. Számos filmvetítés alkalmából találkozott, beszélgetett velük, több fotó őrzi is ezt. Közvéleménykutatást csinált, s ezért képes volt bárhová elutazni vagy meghívni ide a lakásba őket. Nemcsak a véleményükre, az ötleteikre is kíváncsi volt, hogy ők hogy szeretnék ezt vagy azt látni. Ez hálás dolog volt, s hogy jól működött, azok a díjak igazolják, amelyeket a gyerekközönségért kapott. [Ifjúsági-díj (1981), a Gyerekekért-díj (1987), a Kölyök-díj (1988), a Mosolyrend Lovagja-díj (1986)]
Rajzfilmkészítés
Dargay Attila folyamatosan igen termékeny alkotó volt. Sorozatokat, egészestés filmeket készített, de nyilvánvalóan nem egyedül hozta létre ezeket a munkákat. Animátorok, hátteresek, operatőrök működtek közre, tették hozzá a maguk készségét, tehetségét. Ennek ellenére ezek a filmek végig magukon viselik a jellegzetes dargays rajzstílust. Hogy van ez?
Valóban úgy van, hogy ha egy rendező megtervez egy filmet, a legyártását már nem neki kell elvégezni. Persze vannak szerzői filmek, amit szinte majdnem egyedül készít az alkotója. Dargaynál mondjuk a Vuk esetében ez úgy nézett ki, hogy amikor megvolt az ötlet, mondjuk, a Nepp Józseffel közösen elkészítve az irodalmi alapanyag, akkor Attila a történetet elkezdte feldolgozni, lefordítani filmes nyelvre. Ez az úgynevezett képes forgatókönyv, ami a Dargay esetében mindig nagyon gazdag és részletes tálalás. Pontosan megrajzolja a figurákat, azoknak főbb mozgáspozícióit, arcmimikáit, mozgáspályáját, vázlatosan a háttereket, megtervezi a kapcsolódó jelenetek milyenségét – közeli, totál, húzós stb, bejelöli, hogy hol milyen felvételi plusszokat kér, például blendék, fény-effektek, előtétsíkok, háttérvetítés stb. Amikor ez elkészült, az egészet jelenetről-jelenetre időben meghatározza, timingolja, vagyis hogy mi meddig tartson, hogy a történetnek megfelelően az egész besorolható legyen egy meghatározott időintervallumba, ami a film hossza. Így elérhető, hogy mondjuk egy 70 perces filmhez nem kell megrajzolni 360 percet, hogy 70 percre visszavágják. Az animáció nemcsak drága műfaj, hanem borzasztóan időigényes, kézi munka. Ha a képes forgatókönyv ilyen alaposan, kidolgozottan elkészül, akár a jelenetek megfelelő méretű felnagyításával elkezdődhet a gyártás.
A rajzolónak úgy kell tudnia megrajzolni a figurákat, amilyen stílusban a tervező vagy a rendező megrajzolta?
Egyrészt. Aki igazán jó rajzoló, az tud alkalmazkodni. Attól maradt például a Vuk-film
dargays, hogy Attila bent ült a rajzolók között és folyamatosan instruálta őket, hogy na ezt így, meg úgy csinálják. A jó rajzolónak úgy kell tudni rajzolni, hogy ha azt várják tőle, hogy Rembrandt vagy Leonardo vagy Jankovics vagy Dargay stílusban rajzoljon, akkor a várt stílusban kell elkészítenie a munkát. Ha dargays Vuk-ot kell rajzolni, akkor nem lehet ott lóhere.
Nem lehet könnyű dolguk a rajzolóknak. Milyen minősítés van köztük?
Meg kell különböztetni a tervezőket, akik a figurákat vagy háttereket megtervezik, kivitelezik, de ez egy másik irány. Akik viszont a figurákat mozgatják, ott két csoport van. Az egyik az animátor, akinek a tehetsége, tudása már igen magas szinten van. Ők vannak közvetlen kapcsolatban a rendezővel. Az animátorok a legkvalitásosabb rajzolók. Maximálisan kell ismerniük a szakmát, hogy mit hogyan, mert az animátor rajzolja meg a figurák főbb mozdulatait. A rendező a történetnek megfelelően meghatározza, hogy egy bizonyos jelenetben – például ha Vuk megvakarja a füle tövét és közben elfordítja a fejét – akkor hogy nézzen ki a kis róka, honnan hová mozdítsa a lábát és közben milyen fintorokat vágjon. A köztes mozgásokat, vagyis a megadott pozíciók közti mozdulatsort a fázisrajzolók készítik. Ezek kevésbé kvalitásos rajzolók, de jó rajzolók. Egy további részleg a papírról a cellre való átültetést végzi és a kifestést. Ez egy központosított munka, ami ha kész van, a többi már az operatőr és a vágó munkája.
Az animációs operatőr hogy dolgozik?
Természetesen kamerával dolgozik az animációs operatőr is, de az fix, beépített, amit kiegészít az egy vagy többsíkú asztalszerkezet, ami a kamera alatt található. Munkáját egy lista írja elő, amiben meghatározzák, hogy x vagy y rajz, amiket fényképezni kell, milyen hosszúságban kerüljön filmkockákra és eközben milyen gépmozgásokat, előtétek alkalmazását, hátterek mozgatását kell elvégeznie. Milyen megvilágítással, háttérvetítéssel stb. kell kiegészítenie attól függően, hogy milyen pluszt kíván még hozzátenni a rendező.
Számomra a Szaffi az a film, ami kicsit kilóg a Dargay-filmek sorából a rajzstílusával.
Ott részben naturálisabb figurákat kellett rajzolni, amivel Attila is sokat küszködött. Szaffi figurájával nem minden animátor tudott megküzdeni. De ha már Attila egy kicsit elmehetett a karikaturisztikus ábrázolás felé, ott elemében volt. A Szaffinak azok a részei lettek vidámabbak, dargaysabbak, ahol ezt megvalósíthatta. Például a Puzzola alakjában vagy Arzéna figurája. Ott, hol a figurák karaktere megengedte a karikaturisztikus mozgatást, szárnyalni tudott. Az olaszországi Giffoniban ezért a filmért kapott Aranyrend-díjat (1985).
A Szaffihoz valamilyen családi emlék is fűződik, ha jól tudom?
Az otthon mesélt történet alapján pici emlékezés a korán meghalt apára, aki egy cigánykaravánnak köszönhette az életét, amikor megszökött az orosz hadifogságból. Egy ideig velük is maradt, mert ellátták mindennel. Attila pedig úgy gondolta, amerre apuka járt, ott valahol biztosan van neki egy féltestvére.
Hobby
Dargay Attila hobbyjai a hajómodellezés, a repülőgépmodellezés, amik a valóságban nehezebb fajsúlyú dolgoknak számítanak. Láttam, kardokat is gyűjtött. Ennek ellentmond az a gyöngédség, ahogy az állatokhoz viszonyul a filmjeiben. Hirtelen nem jut eszembe Fekete Istvánon kívül más olyan mesélő, aki a rókát pozitívan ábrázolta volna. Dargay választása egy ilyen szeretnivaló rókára esett. A Lúdas Matyiban pedig a Döbrögi azzal válik végképp ellenszenvessé, hogy halomra lövi az erdő állatait.
Attila félt, milyen hatása lesz annak, ha egy gyerekember megver egy öregembert. És mivel a Döbrögi-figurába több mókát lehetett bevinni, valamit tenni kellett, nehogy megszeressék, aztán megsajnálják. A gyerekek általában – ha a felnőttek el nem rontják – szeretik az állatokat, s erre a motívumra lehetett építeni. Ezért indul a film azzal a kegyetlenkedéssel, hogy Döbrögi halomra lövi az erdő állatait, majd gúlába rakatja. Mi valóban nagy állatbarátok vagyunk. Attila a Vuk kapcsán az állatkerti rókával is összebarátkozott, amelyik maga volt a kedvesség, a szeretet. Szóval bűbájos róka volt.
Úgy tudom, megörökítette a saját kutyáját is Az erdő kapitányában.
Neki az élete során nagyon sok kutyája volt már gyerekkorától kezdve. De ha a bizonyítványa gyengébbre sikerült, és általában így volt, akkor azzal büntették, hogy elvették a kiskutyáját és elvitték a nagymamához. Ez így ment rendre, hogy a rossz bizonyítványért mindig a kutyát büntették, s a nagymamának egész kutyafarmja lett. Amikor összekerültünk, Attila akkor is akart valamilyen állatot és a sors úgy hozta, hogy kutyánk lett. Egy Airedale-terrier, aztán még egy és még egy. Ilyen volt az utolsó kutyánk is, a harmadik Csuváj. Ez volt mindegyiknek a beceneve. (Csuváj = légy résen! – lengyelül) Nyugodt, csendes és szeretetreméltó volt mind a három, de főként az utolsó Csuváj. Akkor jött az a gondolat, hogy ezt a kutyát valahogy meg kellene örökíteni. Attila ki is talált egy történetet, amibe a Csuváj emlékét beleszőtte. A baj az volt, hogy nehéz volt rajzolni a hosszú orra miatt. Hát szegény Csuváj sok gondot okozott a rajzolóknak, s néha igazán „különlegesre” sikeredett.
Nagyon kedves figuráival A hetedik testvér is magán viseli Dargay Attila kezenyomát, bár nem ő rendezte a filmet…
1988-ban mindketten nyugdíjba mentünk, de ekkor már az 1986-ban Vállalattá alakult Pannónia nehézségekkel küszködött s Attila szívesen segített, ötletet adott, tervezett, ha hozzá fordultak. Így történt, hogy a nyolcvanas évek végén, s a kilencvenes évek elején két hosszú animációs játékfilmben is dolgozott még. A Sárkány és papucs címen elkészült film Szerb Antal Szerelem a palackban című novellájának rajzfilmes adaptációja, ami már rég a szíve csücske volt, s A hetedik testvér ötletét is ő hozta. Mindkét filmben forgatókönyvíróként, valamint kép- és figuratervezőként vett részt.
Elismerések
A film-díjak mellett jelentős kitüntetéseket kapott Dargay Attila, csak éppen Kossuth díjat nem, pedig szakmai körökben az a szóbeszéd járta, hogy ezt az elismerést rég meg kellett volna kapnia.
Ugyancsak a szóbeszéd szerint kétszer is fölterjesztették Kossuth-díjra, de én ezt nem hiszem el. Amikor jóbarátja, Nepp József megkapta a Kossuth-díjat, azt nyilatkozta, hogy „nem lett volna igazságosabb, ha Dargay kapja?" Ehhez én csak annyit fűznék, „is!". Viszont kapott Balázs Béla-díjat, Érdemes- és Kiváló művész-díjat, MSZOSZ-díjat, valamint a gyerekközönség különböző díjait, ezek csodálatos elismerések.
A filmjei hogy szerepeltek a fesztiválokon?
A Lúdas Matyi több díjat kapott, a Szaffi Arany díjat, s az Erdő kapitánya is kapott díjat. Külföldön és itthon is a különböző fesztiválokon mondhatom, hogy nagyon jól szerepeltek a filmjei és ő is kapott alkotói díjakat. Legelső filmes díját, egy oklevelet a Cannes-i fesztiválon kapta 1957-ben, a Ház tíz személyzettel című reklámfilmért. Summa summárum, idővel elég sok animációs fesztiválon megfordultunk – de film nélkül, csak úgy arcmutogatni, kapcsolatot teremteni soha nem ment ki fesztiválra Attila. Mindig le volt terhelve a különböző feladatokkal, munkákkal. Két egész estés film között sorozatokat készített, szóval tele volt feladattal.
Milyen más műfajban dolgozott még Dargay Attila?
Leginkább az ifjúsági- és gyermeklapoknak dolgozott. A Pajtás újságnak, amiben nagyon népszerű volt a Kajla kutya a kis történeteivel. Nagyon sokáig dolgozott a Dörmögő Dömötörben. Nagyon szeretett képregényeket rajzolni. A Vuk képregény formában sokkal előbb megjelent, mint ahogy a film elkészült. Mese- és ifjúsági könyvek illusztrálása mellett könyvborítókat, társasjátékokat, emblémákat tervezett még.
Az operatőr
Elég sok filmben dolgoztatok együtt. Nem okozott konfliktust?
Én nagyon szerettem vele dolgozni. Amit csinálnom kellett, mint operatőr, az mindannak, amit addig megalkottak, a végfázisa volt. Akkor került filmre az anyag úgy, ahogy a rendező elképzelte. De ott sok minden ki is derült, s volt, amivel nem értettem egyet, ezeken aztán elvitáztunk. Másként látja az ember, amikor egészben van valami, de mindig olyan szempontból szóltam bele, ami a film érdeke, még akkor is, ha már elkészült. Azzal a szemmel tudtam nézni, ami kiegészíthette az ő munkáját, ami inkább a részletekről szól. De nem voltam egy elkényeztetett feleség, aki azt csinál, amit akar. Ő ugyanúgy, ahogy a többiektől, tőlem is megkövetelte, hogy a munka tökéletes legyen, hiszen tőle is megkövetelték. Egyébként nagyon szerettem másokkal is dolgozni, például Reisenbükivel, nagy megtiszteltetés volt hogy Dodi (Nepp józsef) Hófehér című filmjét csinálhattam, mert imádtam a filmet és halálra röhögtem magam, amikor a felvételeket készítettem. A János Vitézben is dolgoztam, az egy rohammunka volt, idegbaj, de nagyon szívesen csináltam. Szabó Sipos Tamással is sokat dolgoztam és sok más kollégával is. De amikor a Dargay megindult egy filmmel, akkor én úgy intéztem, hogy maximálisan arra tudjak figyelni, és mindent kihajtottam magamból, amit kellett, hogy rám essen a választás.
A házasság
Titeket a közös munka hozott össze, hogy férj-feleség lettetek?
Nem a munka hozott össze bennünket, hanem a jószerencse vagy a sors, de valójában az operatőri munkát, „hivatást” Attilától, vagyis általa kaptam. 1956-ban ismerkedtünk meg, bemutattak minket egymásnak. Közös témánk a zene volt. Attila zenei múltja ismert, én pedig zongorázni és orgonálni tanultam. Peskó György tanárom azonban tudomásomra hozta, hogy nem vagyok átütő tehetség. Ez elvette a kedvem. Éppen kerestem önmagam, amikor Dargay Attilával összehozott a sors. A barátságból szerelem lett, s egy év múlva összeházasodtunk. Ez a házasság a mai napig tart, és mondhatom nyugodt szívvel, gazdag és gyönyörű volt az az idő, amit együtt töltöttünk és aminek jövőre lesz az 50. évfordulója. Operatőr pedig úgy lettem, hogy Attila megkérdezte, nincs-e kedvem bejönni a Pannoniába megnézni, hogy mit is csinál ott? Bementem… Először a kifestőkhöz kerültem, ott kezdtem tanulni az alapokat, de amikor tehettem, megnéztem, hogy miket csinálnak más szobákban. Mivel inkább műszaki ember vagyok, elkezdett érdekelni, hogy abból az anyagból, amit festegettünk, meg abból a papírból, amire a másik szobában háttereket festegettek, meg rajzoltak, hogyan áll össze a mozgókép. Valójában autodidakta módon, a gyakorlatban, lépésről lépésre és az elméleti ismeretek elsajátításával tanultam meg ezt a szakmát és sok-sok munkával a titkait.
Attila hogy fogadta a most kapott díjat?
Dargay Attila nagyon meg volt hatva és nagyon örült, hogy megkapta ezt a díjat, mert most egy kicsit úgy érzi, hogy a szakma méltányolta a hihetetlen erőfeszítését, amit beletett ebbe az életmunkába. S abban, hogy életmű-díj, mindez ki is fejeződik, mert felöleli azt a szeretetet, azt a lelkesedést, amivel ő ezt az egészet csinálta.
Milyen tervek nem valósultak meg?
Sok-sok filmterv: A Csongor és Tünde, A nagyidai cigányok, A trójai háború, s a Vuk folytatása: Maszat, a kis fehér rókakölyök története… és sorolhatnám. Rengeteg rajzterv van, ami már csak emlék marad. S az önálló stúdió alapításának a terve sem valósult meg. Ezt talán korábban kellett volna elkezdeni…
(2006-03-24)
Dargay-filmográfia
Rendező:
Ne hagyd magad emberke! (1959)
Dióbél királyfi (1963)
Variációk egy sárkányra (1967)
Rendhagyó történetek (1971)
Hajrá, mozdony! (1972)
A három nyúl (1972)
Zsuzsu locsol (1972)
Ámor Op. 1. (1972)
Pázmán lovag (1973)
Lúdas Matyi (1976) hosszú
Visszajelzés (1977)
Vuk (1981) hosszú
Szaffi (1984) hosszú
Az erdő kapitánya (1987)hosszú
A préri pacsirtája (1991)
Tervező, forgatókönyvíró:
Sárkány és papucs (1990) hosszú
A hetedik testvér (1994) hosszú
Sorozatok:
Artur, az angyal (1961-1962)
Gusztáv-sorozat (1964-1968)
Dargay rendezései: Gusztáv ágyban marad (1964), Gusztáv a széplelkű (1964), Gusztáv és a köztulajdon (1964), Gusztáv mindenáron (1964), Gusztáv és a tanácsadók (1965), Gusztáv tyúkja (1965), Gusztáv nem vesz autót (1966), Gusztáv és a vadászeb (1966), Gusztáv rendet teremt (1967), Gusztáv bátorságot merít (1967), Gusztáv macskája (1968), Gusztáv életre nevel (1968)
Vili és Bütyök (1968-69)
La Fontaine meséi (1969-71) 21 ep.
Cantinflashow (1974) 15 ep.
Pom-pom meséi I-II. (1978-82)
Vuk I-IV. (1980-81)
A nagy ho-ho-horgász (1982-83)
