A Tibor vagyok.. klasszikus, Amerikai pite, Hangyák a gatyában nyomvonalán haladó szüzességelvesztős tinivígjáték.
Ez a filmtípus a könnyűműfajú szórakozás egén is eléggé fenn, ritka sűrűségű légrétegekben lebeg: nincs sok variáció. Vannak kamaszfiúk és lányok, akik mindenáron meg akarnak szabadulni a szüzességüktől, és ez a film végére sikerül is. Persze csak sok, kudarcba fulladó kísérlet után, amelyekben az obligát foszforeszkáló kotonok, kiszakadó kólásdobozokkal tömött, spriccelő sliccek, leszakadó nadrágok és csinos, vörös tangák játsszák a viccforrás szerepét; mármint ha épp nem faroknyújtási kísérletekben tudományos pontossággal kimért súlyként fungáló cserepes virágok… Ez utóbbitól sajna le is röhögtem a szemfestékem, az aranyszínű vibrátor mint telekommunikációs eszköz viszont talán inkább a fiatalabbaknak jön be. Bár őszintén szólva tinikből láttam legkevesebbet a nézőtéren - Gregor Bernadett dekoltázsa és Német Kristóf, a Barátok közt sztárja nyilván némileg fellazította a célcsoportot.
Van tehát egy vonzó, bár bukott pesti gimnazista, Tibor; az obligát infantilis pufi, Józsi, és vágyaik tárgya, Alexandra, az országos harmincas démon, aki egy személyben Lady Sandra, az internetes vetkőzőnő és bankárfeleség, a hozzátartozó szeretővel, férjjel. Van még egy szerelmes gimnazista lány, aki egyszerűen csak az Arizonai álmodozók lánykarakterének, egy tanárnőnek és egy játékprogramozó morálfilozófusnak a keveréke, optimista, fegyelmezett és hallgatag kivitelben – nem is csoda, hogy Gáspár Kata játéka sokszor erőltetettre sikerült. A helyszín egy balatoni hotel, itt nyaralnak együtt leselejtezett lúzereink, Lexi, akit a férje épp csal, mert hát minden szép nőt un valaki, vagy a történelem-pótvizsgára készülő Tibor. A személyzet viszont inkább csak látszik szerencsétlennek, mert róluk mint az érett almák szerelmeseiről kiderül majd, hogy azért tudnak élni..
A Tibor vagyok... sztereotíp karakterekkel dolgozik, ahogy egy műfajfilmnél dukál: ha nem sztereotípiákkal dolgozna, és nemcsak Kata, de a többi karakter is kénytelen lenne összetettebb lenni, kevésbé volna vicces a film, és a végén kiderülne, hogy a Szezont láttuk.
Sőt, ebből a szempontból a tinivígjáték elég szélsőséges eset: a karakterek sokkal kötöttebbek benne, mint a szerkezet, mert a szerkezet döntő pontjait is a karakterek állapotával lehet meghatározni. A film elején beavatásra vágyó szűz fiúk a végére sokat tapasztalt férfivá válnak, s a két pont közti időben egy tetszés szerint szerkeszthető kísérlet-kudarc sémát követő kalandsorozatnak kell lennie.
A műfajfilmek karaktereit a korábbi filmek karakterei, meg helyi szereotípiák összjátéka alakítja. Ha a valóságban nincsenek meg a karakterek, és nem lehet megtalálni a megfelelőjüket sem, akkor az adott műfajt nem is lehet meghonosítani - valószínűleg ezért nincs magyar Armageddon. A Tibor vagyok alapvető, műfaj meghatározta karakterei, a szenvedő tinédzserek mindenesetre adottak, a mellékszereplők és a környezet, a vidéki középiskola és a balatoni üdülő személyzete képezi a kulőrlokált. Sőt, az alkotók figyelmet fordítanak a műfaji és lokális karaktertábla folytonosságára: a két típust az általuk használt közlekedési eszközök hierarchikus rendszere egyszerűen beilleszti az amúgy ilyen alapon is rendeződő magyar társadalmi hierarchiába, és fura módon ez a nem túl szofisztikált, de azért szimbolikus eszköz teszi valósághűbbé a szereplőket.
A helyi karakterek persze ettől még nem lesznek valóságból vett figurák. Nincs ma vidéki középiskola-igazgató, akinek Trabantja lenne, és ezt a 70es évekbeli rendőrfogalmazói stílust már a 70-es években is a rendőrfogalmazók és a kabarettisták preferálták, nem az iskolaigazgatók. Ami a bankárokat illeti, Csányi és Princz bankelnökök például nem kifejezett szépfiúk, ezt hozza is a karakter, de valahogy nehezen tudom nemcsak az ő, de talán még egy banki kontroller karakterével is összeegyeztetni az örökös ambíciót, hogy kapri-mintás ingeket hordjon, nőket verjen, vagy éppen mutatós érdekhölgyeket vegyen feleségül. A bankár-figurát mindenesetre a bizonytalan erkölcsű és ízlésű vállalkozó 90-es évek elején kialakult sztereotípiájával írja le a film, ez a Fenyő-Tasnádi paradigma; Gesztesi Károly pedig a hatalmaskodó görény szerepkörben már karakterszínésznek számít.
De nem is kell, hogy a karakterek valóságosak legyenek, szerepük úgyis csak annyi, hogy viccesen késleltessék Tibor rögös útját. Sőt, mivel a film párhuzamba állítja Tibor gimnáziumi és nemi érésének fontos részleteit, ügyesen össze is von bizonyos funkciókat: például ugyanaz az ember, a Német Kristóf által kellemesen és lazán hozott történelemtanár állja útját tanulmányi és szerelemi karrierjében.
Szomorú tény, viszont tény, hogy emiatt a helyisztereotípia-kényszer miatt ma minden magyar komédiában ugyanazok a karakterek a mellékszereplők (sőt olykor a főszereplők is): a pénzes pasi, kurvoid nője, a vidéki/szegény/ügyeskedő vesztesek olykor egymást fedő csoportja... Nem tudom, még meddig lehet használni őket, de remélem, nagyot kaszál majd az a csapat, aki újat tud kitalálni.
A Tibor - mint első magyar tinivígjáték - üdítő vonása mindenesetre az új karakterek honosítása. De talán még üdítőbb, hogy a Tibor nem akar más lenni, mint ami. Alkotói nem állítják, hogy a film maga lenne az ember (esetleg a gyermek) komédiája, sem hogy a nemzet lelkét ragadja meg és elégíti ki; e téren megelégszik a kamaszfiúkkal.
Ezért kellemes meglepetés, hogy a filmnek még az egymás mellé rakott, helyzetkomikumra épülő vicc-sorozat mint felépítmény mellett rendes, mozifilmes szerkezete is van.
Ez a szerkezet vágyképek és valóság viszonyára épül: a szereplők objektiválják a magukról és kívánatos partnerükről alkotott képet, és viszonyaik döntő pontja, ha valahogy meglátják ezeket a képeket.
Alexandra például a szeretőjének Alex, férjének a kutyaszerű Lexi, bárki másnak, és főleg kamaszfiúknak viszont ő a szőke Lady Sandra, egy szex-portál vetkőzőnője. Gregor Bernadett szó szerint egyhangú, kimondottan és állandóan unott és lenéző hangja, egyszerű arcjátéka és sok mellképe kellőképpen indokolja a szereposztást - sőt, játéka azt a képzetet kelti, hogy egy abszurd Shakespeare-feldolgozás megfelelő Lady Machbethje lehetne. Amikor aztán a környezete számára kiderül, hogy ő leginkább Lady Sandrával azonos, Sandraként is reagálnak rá - Tibi például rendkívül udvarias elutasítással. Kata, a kamaszlány vágyainak tárgyát tiffanyképen ábrázolja, amelyhez a pénzt az ábrázolt férfiúnak tett kisebb szívességekből szerzi: ez talán gyöngéd célzás a házaséletre, esetleg Lady Sandra pénzbedobós internetportáljának párhuzamaként szerepel, vagy egyszerűen a tanulópénz fogalmát teszi át a cselekménybe. De az is lehet, hogy tiszta realizmus, hiszen a tiffanyzáshoz való üveg rendkívül drága. Tibor egyébként az apjától kapott 5000 forint zsebpénz sokszorosát költi Kata révén saját képének tökéletesítésére, hogy megszerezhesse Alexandrát... Tibor mint fejlődő személyiség a legdinamikusabb: álommunkája a vágyvilágán belüli változásokat mutatja, ahogy a rossznőtől a jólányka felé fordul. Kicsit olyanok ezek a film-a-filmben fekete-fehér képsorok, mint a főhős álmai a Brazilban: a rendező nem pályázik ugyan Terry Gilliam magasságaira és mélységeire, de azért felhasználja a „magához álmaiban külsőleg sem hasonlító ember” , illetve a „nőmegmentési kísérlet után a nő megmenti a hőst” kombinációt.
Ezekre a képekre épül fel a film erős morális vezérfonala: a film elején a srácok Lady Sandra képét nézegetve rejszolgatnak. Amikor aztán Tibor találkozik a hölggyel, és az tagadja kilétét, a fiú „beleszeret”, de burkoltan mégis a pénzbedobós nő mintája érvényesül: miközben a fiú próbálja őt megszerezni, hol a számítógébe dobál pénzt (kíváncsi vagyok, jót tesz-e a vincsinek az ilyesmi), vagy Kata, ez a kis Mézga Aladina teremti elő neki némi pénz fejében az ehhez szükséges eszközöket, ócska motorcsónakot, kulcsokat, miegymást, úgyhogy a fiú minden alkalommal fizet a kísérletért, ha nem is a hölgynek.
Amikor aztán Tibor felfedezi a két nő vágyképét, azaz Alexandra-Sandra azonosságát, illetve Kata üvegképében felismeri önmagát, villámcsapásszerűen rájön, hogy számára nem is a rossznők, hanem a jólánykák a kívánatosak, és Tibor is, a tinivígjáték is célhoz ér.
Amikor apja a film végén belapátolja Tibort a családi autóba, a fiú, a két nő telefonszámával a szívében, történelemkönyvvel a kezében joggal jelenti ki, hogy rengeteget tanult. Hisz tanult még saját műfajának ellentétéből és visszahatásából, az önmegtartóztatást propagáló családi sorozatokból is.
(2006-02-24)
