vissza a főoldalra fórum mozitörténet teszt új arcok szerzőink hová menjünk?
  Lesznyák Katalin

87 Kbyte

(Fehérgyarmat 1969. november 8. – )
Hajadon

Szegeden, a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán érettségizett 1988-ban.
A Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán 1993-ban diplomázott.
2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet (FEEFI) humán szervező másoddiplomás szakát végezte el.

Nyelvismeret: francia, német, olasz

2000. szeptembere óta a FEEFI-n óraadó oktatóként retorika-beszédtechnika tárgyat tanít leendő menedzserek számára.

Díjak:
       Pécsi Nemzeti Színházért Alapítvány Nívódíjjal tüntette ki, 2000. október 20.

Honlapja


1988.-ban nem indult operett-musical osztály, ezért próza szakra jelentkezett, onnan azonnal az operett-musical osztályba irányították, ahová egy évvel később ismét, immáron sikeresen felvételizett.
Osztályvezető tanárai Kazán István, Versényi Ida; majd Szinetár Miklós voltak.
Mestere: Gábor Artemisz magánénekesnő.

Főiskolai évei alatt és azt követően egy évadon át a Fővárosi Operett Színház tagja.
A Főiskola elvégzése után kapott a Pécsi Nemzeti Színházban egy félállást, tehát a végleges szerződtetés - 1995-ben - csupán formalitás volt.


Fontosabb színházi szerepei:

- Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Madeleine) - német nyelven is
- Ábrahám Pál: Viktória (Viktória)
- Dumas - Papp Zoltán: A három testőr (Milady)
- Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi (Clara)
- Jacobi Viktor: Sybill (Sybill)
- Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya (Violetta) - német nyelven is
- Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Szilvia) - német nyelven is
- Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő (Fedora Palinszka)
- J. Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Euridike) - német nyelven is
- Lehár Ferenc: A víg özvegy (Valencienne)
- Lehár Ferenc: A víg özvegy (Glavari Hanna)
- Eisemann Mihály: Fekete Péter (Colette)


Film és tévészerepei:

1996 óta rendszeres szereplője (Bodó Kati) volt a Kisváros című televíziós sorozatnak.
A sorozat rendezői: Fazekas Lajos, Pajer Róbert, Balogh Zsolt

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső