Bella Tamás A családban marad
Tony Scott: A tűzben edzett férfi (DVD)

57 KByte

Elképzelhető, hogy egy színvonalas, minden eresztékében stabilan álló filmalkotás tulajdonképpen (»csak?«) egy néhány évvel korábbi remekmű visszfénye? Talán igen. Mindenesetre Tony Scott legújabb, akció-thrillerbe oltott filmdrámája, A tűzben edzett férfi (Man on Fire, 2004) feltűnően sok szállal kapcsolódik a Hannibalhoz (2001), Jonathan Demme mára kultuszfilmmé érett intellektuális rémmozijának (A bárányok hallgatnak, 1991) folytatásához. Az első – még a filmek világán kívüli – nyom a rendezők közötti rokoni kapcsolat lehet. Senkitől nem szégyen tanulni, a legkevésbé saját bátyánktól; az pedig, hogy Tony éles szemmel figyeli élő klasszikus testvérének munkásságát, biztosra vehető. Ridley Scott művének feszültségteremtő nyitányát idézik mindjárt A tűzben edzett férfi első percei: Mexikóváros bűntől átjárt hétköznapjainak, egy rutinszámba menő, kegyetlen gyermekrablásnak klipszerűen hol felgyorsított, hol lelassított, színkezelt, egymásra montírozott képsorai. Bár bátyjának festői érzékenysége – emlékezetes kép, ahogy a firenzei galambok felröppenésük előtt Hannibal Lecter arcmását adják ki – Tonyból hiányzik, a technikai rátermettség nem: az egész filmen végigvonuló eljárás egységesíti a vizualitást, és összességében többletet ad a cselekményhez. Inkább csak szórványosan megjelenő probléma, hogy a képzuhatag csökkenti egy-egy bensőségesebb, vagy fojtottan drámai jelenet feszültségét, például az agilis újságírónő, Mariana (Rachel Ticotin) fegyveres megfenyegetésének alkalmával – ilyenkor az az érzésünk támadhat, hogy Tony Scott csak mechanikusan ismétli az eljárásokat, anélkül, hogy azok emocionális hatóerejét szituációnként megvizsgálná. Szerencsére a zavaró részek összesen sem tehetnek ki pár percnél többet. A Hannibalra utal még a zenehasználat több finoman artisztikus fogása is, melyek közül kiemelendő a vezérmotívum-technika: míg Ridley az ifjabb Johann Strauss gálánsan mondén Kék Duna-keringőjét használta az iszony és rémület ironikus ellenpontozására, addig Tony Claude Debussy Bergamasque-szvitjének legszebb darabját, a Holdfényt tölti meg szimbolikus tartalommal. A Pita által zongorán is játszott dallam többször visszatér a történetnek azokon a csúcspontjain, amelyekben a kislánynak és testőrének sorsa fátumszerűen összekapcsolódik. Az hommage tudatosságára utalhat Giancarlo Giannini szerepeltetése is. Bár Manzano felügyelő szerepe korántsem cameo, hanem a cselekmény mozgatásában is súllyal bír, mégis egyértelmű, hogy a jelenleg legismertebb olasz színésznek számító Giannini a Hannibalból került A tűzben edzett férfibe: itt a lezüllött firenzei zsaru tükörfordítását játssza, onnan importálja a cigarillofüstöt némi zavarral szétoszlató gesztusát, összekacsintásul pedig bemutatkozáskor elejti: korábban az olasz rendőrség magas posztját töltötte be… (Mielőtt aggasztóan túlburjánzana, be is fejezem e párhuzam taglalását, elvégre A tűzben edzett férfinek bőven vannak saját értékei is, és korántsem csupán a parallelizmus okán tarthat számot komoly érdeklődésre.)

John Creasy (Denzel Washington) titkos amerikai katonaosztagok egykori mestergyilkosa – ma lelkiismeretével küzdő, kiégett alkoholista –, aki hajdani bajtársához, Rayburnhöz (Christopher Walken) érkezik baráti látogatásra Mexikóvárosba. A japán autómágnások testőreként dolgozó Rayburn ráveszi megroggyant cimboráját, hogy maga is vállaljon hasonló munkát – így talán kilábalhat válságából. Creasy a Ramos családhoz, a helyi high society (előkelő társaság) képviselőihez kerül, hogy a Pitának becézett Lupita (Dakota Fanning) személyi biztosa legyen. A szűkszavú, de őszinte afroamerikai azonnal elnyeri a család bizalmát. A film első magaslata, amikor Samuel, a családfő (Marc Anthony) az autóban megkérdi, hogy sokoldalú képzettsége ellenére miért kér ilyen keveset – a válasz: alkoholista, ezért csak az amatőröket tudja biztosan leszedni. John különösen a nők szimpátiáját vívja ki; visszatérő lírai motívum, amint a Creasyvel szövetséget kötő nők keze szinte eltűnik a férfi hatalmas, oltalmazó tenyerében.

Az ízig-vérig katona Creasy nem kér a testőri szerep óvóbácsi-vonzataiból: hidegen kezeli a cserfesen értelmes kislányt, záporozó kérdéseit hárítani igyekszik. Szokatlan elzárkózása az anyát (Radha Mitchell) is meglepi, bizalma mégsem rendül meg Creasyben: ő is szentesíti, hogy feladata az őrzésre korlátozódik, nem kell barátkoznia a lányával. Pita tapogatózó, naivitásában is magas hőfokú szeretete azonban lassan, de biztosan utat talál a testőrhöz; a gyermek szenvedélye az úszás, s a férfi fokozatosan úszóedzőjévé, elkötelezett drukkerévé, majd – amikor a lányka szülei elutaznak – pótapukájává is előlép. Így lesz a film első harmada egy megkeseredett bérgyilkos és egy kimeríthetetlen szeretettöbblettel rendelkező kislány kapcsolatának érzékeny, megható rajzává – már ezért is érdemes volna megnézni. Scott – és persze forgatókönyvírója, Brian Helgeland – itt valami olyasmit ragadott meg hollywoodi filmen, ami eddig jobbára csak a Kelet mesterműveiben – a kilencvenes évek japán terméséből Hatta Kayo Óceán hozottja (1994), a kínai filmek közül pedig A maszk királya (Tian-Ming Wu, 1996) juthat eszünkbe – jelent meg ilyen pontosan: az egymáshoz csiszolódás drámáját. Egyszerűen szép a gyermeki, teljességgel ártatlan erotika ábrázolása – Pita Creasyről nevezi el legkedvesebb mackóját, melyet naponta ágyba visz, sőt kismackóval, nyaklánccal, virággal is megajándékozza a testőrt. Denzel Washington és partnere kezdettől fogva bámulatosan harmonizálnak. A tízéves Dakota Fanning, aki már nyolcévesen eljátszotta első főszerepét – Jessie Nelson kiváló melodrámájában, a Nevem Samben (I Am Sam, 2001) »alakított« felejthetetlent –, amelyért mindjárt Oscarra is nominálták, az amerikai bulvárlapok felfogásával ellentétben mégsem az új idők Sherley Temple-je: elődjétől eltérően színvonalas filmekben is rendszeresen játszik. Az ötvenet tavaly betöltött Denzel Washington pedig színészként és szex-ikonként egyaránt a csúcson van. (Utóbbit alaposan ki is használja a jelmeztervező, és az olasz szalonöltönytől kezdve a legújabb fly hip-hop szerelésig számtalan öltözetben fellépteti a sztárt, aki mindben egyaránt jól fest.) A két színész tökéletes egymásra hangolódása teremti meg az alapot a cselekmény további kibontásához.

Mert Pitát elrabolják egy napsütéses délutánon, méghozzá igazán különös körülmények között: az utcát rendőrök zárják le, és több olyan alak is feltűnik, akik korábban már követték Ramosék hatalmas Benzét. A káros szenvedélyét ekkor már kordában tartó Creasy időben felfigyel a gyanús jelekre, és a villámgyorsan kitörő tűzharcban négy támadót is likvidál, de az óriási túlerővel szemben nincs esélye: három golyóval a testében eszméletét veszti, Pitát pedig ismeretlenek hurcolják magukkal. A baj csőstül jön: a família elhatározza a tízmillió dolláros váltságdíj kifizetését, de az átadást fegyveres tolvajok akadályozzák meg; a lövöldözésben az emberrabló rokona is meghal, aki ezért megöli Pitát – anyjának rimánkodása már nem ér semmit. A nagybeteg Creasyt Manzano és Rayburn kimenekítik az állami kórházból – nem biztonságos hely korrupt zsaruk hóhérainak –, ő pedig még vérző sebekkel vendettát fogad: az emberrablóktól a züllött rendőröket tömörítő La Hermandad szervezet érintett tagjaiig mindenkit meg fog ölni, aki a kislány halálában vétkes. Az egykori mestergyilkos látványos bosszúhadjárata – a háttérben segítő őrangyalaival, Marianával és Manzanóval – a mű legkonvencionálisabb része: pergő akciók és adrenalin emelő vallatások sorozata, de Mexikóváros pittoreszk képei, a meggyőző alakítások, valamint a jó érzékkel adagolt filmtrükkök (a rendező és Paul Cameron operatőr kéziforgattyús, 16 mm-es felvevőgépeket és összetett kamerákat is felhasználtak az adekvát képi stílus megteremtésének érdekében) ezt is az átlag fölé emelik. Hiába, az erőszak művészi tálalásához mindkét Scott-fivérnek remek érzéke van. Amikor pedig úgy tűnik, már minden szálat sikerült felgöngyölíteni, egészen váratlan fordulatok állnak be a cselekményben, hogy a film utolsó fél órája újra székhez bilincselje a nézőt – ezek mibenlétét azonban fedje jótékony homály; garantálom: érdemes miattuk beszerezni a DVD-t.

Tony Scott A tűzben edzett férfival Hollywood nemes hagyományait ötvözi – ezúttal szimpatikus – modern trendekkel. Tradicionálisnak mondható, hogy a számítógépes grafika térnyerése által kiváltott comic boom kellős közepén a film regénymegfilmesítés: a valódi identitását máig titokban tartó A. J. Quinnell műve alapján az a Brian Helgeland dolgozta forgatókönyvvé, akinek a Szigorúan bizalmas – L. A. Confidential (Curtis Hanson, 1997) és a Titokzatos folyó (Clint Eastwood, 2003) nagyszerű szkriptjeit is köszönhetjük. (Érdekes, hogy Helgeland mintha kizárólag az irodalmi adaptációnak lenne igazán tiszteletre méltó mestere: saját kútfőből származó könyvei, amelyeket rendszerint maga is rendez – például a Lovagregény, 2001 – az átlagosnál alig ötletesebb pop kategóriájába tartoznak.)

Az irodalom mint előkép azonban nem csak a forgatókönyvet gazdagítja: a regény totalitására való törekvés ihleti Scott legszínvonalasabb rendezői megoldásait is. A gyermekrablás nagyjelenetében, illetve annak flashbackjeiben Creasy szubjektív belső idejét érzékelteti lassított, majd villanásszerűen felgyorsuló képekkel és mesteri kameramozgatással. A nagyprózára emlékeztet a kidolgozott motívumháló is: a Holdfény szerepéről már beszéltem, de A tűzben edzett férfiben a zene mellett a vissza-visszatérő tárgyak is fokozottan erős jelképi töltetet kapnak. Az élethez való viszony szakrális tárgya a pisztolygolyó. A tévelygő, alkoholmámorban fetrengő Creasy képtelen elkapni a tárából előugró golyókat; végső elkeseredésének pillanatában pedig maga ellen fordítja fegyverét, de a 9 mm-es rakoncátlan tölténye nem sül el – a felszabadító véletlent a férfi a sors intésének tekinti. „Egy golyó sohasem hazudik” – a zsoldosok e többször is megjelenő régi mondása akkor kerül a helyére, mikor Creasy újra előveszi a sorsdöntő golyót, hogy ezúttal egy másik megtévedt lélek sorsa felett ítéljen. Fémköpenyes talizmánja ezúttal sem hagyja cserben. Egymásnak felelgető motívumokban is rendkívül gazdag végül a Pita és Creasy között kialakuló erőtér: a testőr kettejük közös titkát, kapcsolatuk egyik zálogát, a startpisztoly-technikát igyekszik felhasználni a kislány megmentésére.

Szintén számos előképe van a miliőnek, az egzotikus luxuskörnyezetnek, valamint a piramidális költségvetésnek: még a néhány perces szerepeket is világszerte ismert arcok, nemzetközi nagyságok hozzák. Divatos, de ezúttal professzionálisan kivitelezett a kamara- és melodráma, az akciófilm és a thriller egymástól első pillantásra távol eső zsánereinek keverése, ami változatos és tartalmas élményt eredményez. S ott van végül mindennek a biztos háttere, a legkurrensebb kortárs filmtechnika – ennek Tony Scott, aki a műszaki avantgarde-ot jelentő reklámszakmából érkezett a játékfilmhez, máig rajongója és értője. A már említett bizarr kliplátvány mellett ennek javára írható pozitív eredmény a thrillt biztosító szuggesztív atmoszféráktól kezdve az elektronikus világzenén át a nagyzenekari hatásokig mindent organikus egységbe fogó sound design (hangzásterv).

Amikor 2003-ban a The Guardian elkészíttette sok szempontból nevetségesre sikerült, de gigantikus sajtóvisszhangot kiváltó listáját, amely a világ legjelentősebb 40 rendezőjét volt hivatva számba venni – jómagam csupán David Cronenberg és Tarr Béla helyezését érzem belőle reálisnak –, a készítőknek leggyakrabban felrótt hiányosság az utóbbi években nagymesterré avanzsált Sir Ridley Scott nevének kifelejtése volt. Mint a 2001-es Kémjátszmából és most A tűzben edzett férfiből megjósolható, lassan öccsének pályája is zenitjéhez közeleg; a Scott-fivéreket nemsokára már talán az amerikai stúdiófilm kettős állócsillagaként fogják emlegetni.

*

A tűzben edzett férfi mozikban bemutatott változatának egyik legmarkánsabb technikai fogása az önálló művészi eszközzé, sőt egyes beállításokban képszervező elemmé előlépő, szemgyönyörködtető feliratozás volt, melyet a rengeteg spanyol szöveg tett szükségessé. A DVD-változat készítőinek fejletlen szépérzékére utal, hogy ezt a kiváló, újító megoldást egyszerűen leradírozták a filmről. Ráadásul külön bosszúság, hogy a DVD angol felirata nem fordítja le a spanyol szövegeket. Mintegy kárpótolni igyekezve a nézőt e csonkításért, a kétlemezes kiadás extrák garmadáit nyújtja az érdeklődőnek. Az első diszken rendezői kommentár és feltűnően nagy számú kimaradt jelenet található – utóbbiak révén nyomon követhető, hogy a rendezésnek milyen fontos állomása a vágószobai munka: Scott ennek során több terhes mellékszálat (például a feleség és Creasy szexuális kapcsolatát) eltávolított, és számos hangsúlyt áthelyezett. Mind jót tett a filmnek.

Az extralemez öt részlegre oszlik: a legérdekesebb a Dokumentumfilm, amely szintén öt rövidebb részben követi végig a Man on Fire megvalósulását. Bár e werket a legjobb indulattal sem nevezhetném mélyenszántónak vagy jól strukturáltnak, mégis értékes, mert olyan sok, a produkcióval kapcsolatos területre tekint ki a katonai szakértők munkájától a kameratrükkök fortélyaiig, hogy pontos képet ad egy hollywoodi A-picture gigantikus apparátusáról. Csak megrögzött filmrajongóknak ajánlhatom viszont a Pita elrablása szekciót. Itt megtekinthetjük Tony Scott e kulcsfontosságú epizódhoz kézzel rajzolt forgatókönyveit, majd a jelenet négy különböző kamerával felvett verzióját. Ínyencek a négy felvételt osztott képen, párhuzamosan is megtekinthetik (akár rendezői kommentárral is). Az utolsó három pont már csak amolyan lelketlenül odavetett „hogy legyen”-extra. A Galéria kizárólag stábfotókat tartalmaz, a Videoklip az Oye Como Vanak egy szégyenletesen gyenge feldolgozását egy Kinky nevű bandától. A sort a Trailerek és tévéreklámok három moziban s négy tévében vetített, a film valódi tartalmait nem tükröző előzetese zárja, amelyek közül meglepő módon az utóbbiak működnek jobban.

 


66 KByte

42 KByte

51 KByte

52 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső