Fuchs Lívia Test – Tér – Kép
EDIT – először: Nemzetközi Táncfilm Fesztivál az Örökmozgóban
Gina Czarnecki–Garry Stewart: Nascent (Alakulás)
Gina Czarnecki–Garry Stewart: Nascent (Alakulás)
26 KByte

A tánc igazi ritkaság a televíziókban. A programkínálatokban – ha egyáltalán bekerül – csupán marginális helyet foglal el, s ez alól egyedül a karácsonykor „kötelező” klasszikus balett a kivétel. A nagyobb tévécsatornák szerkesztőinek megrendelési kedvét visszatartja a várható nézőszám, a producerek pedig arról panaszkodnak, hogy alig kapnak visszajelzést, hiányolják a munkájukat elemző beszélgetéseket, és azt is sérelmezik, hogy a tánckritikusok kizárólag a színházakban zajló tánceseményekkel törődnek...

Ez a lesújtó helyzetelemzés – ha nem is szerepel idézőjelben – nyilvánvalóan nem Magyarországon született. Hol van nálunk olyan televíziós szerkesztő, aki táncprodukció elkészítésével bízna meg egy alkotót? (Emlékeim szerint ilyenre legutóbb épp tíz évvel ezelőtt került sor, a Magyar Televízió lepusztulása előtti utolsó pillanatban, amikor a Tánctár – természetesen éjféltájban kezdődő – adásaiban mindig szerepelt egy-egy kimondottan a táncmagazin számára született rövid alkotás a Miniportré sorozatban!) És hol vannak olyan producerek, akik ennek a nem éppen olcsó, sok próbával és még több utómunkával járó filmes műfajnak köteleznék el magukat? Aki pedig mégis erre vetemedik, az szembe kerülhet mondjuk Bartók Béla örökösével, s így hosszú pereskedésnek teszi ki magát, mint ahogy ez A csodálatos mandarin Mészáros – Bozsik változatával történt, de hát ez az eset közismert. (Az azonban már nem kapott kellő nyilvánosságot, hogy az alkotópáros megnyerte a pert az „eredeti művet” számon kérő Bartók-örökössel szemben.)

Magyarországról nézve tehát – ahol sem karácsonykor, de még a Tánc világnapján sem szerepel újonnan készült hazai táncfilm egyetlen televízió adásában sem, hosszú évek óta – akár idillinek is tűnhet az az állapot, amin az idén júniusban Brightonban összegyűlt szakemberek búslakodtak. Hiszen legalább léteznek táncfilmes producerek és televíziós szerkesztők, akik aggódva bár, de mégiscsak belevágnak a táncfilmek megrendelésébe és leforgatásába! A kétévente megrendezett Dance Screen-re például 25 ország 237 produkciót nevezett be idén, és jó, ha tudjuk, nem is ez az egyetlen táncfilm – vagy videotánc – világverseny! E valóságos Kánaán felől nézve is fontos, hogy a Műhely Alapítvány az idei Budapesti Őszi Fesztiválhoz kapcsolódva első alkalommal rendezett Nemzetközi Táncfilm Fesztivált az Örökmozgóban. Korábban a BBC és a holland NPS nagyszerű táncfilm anyagából, amelyben dokumentum és portréfilmek, színházi produkciók filmes adaptációi és valódi „dance for camera” alkotások is megtalálhatók, a Trafó és a MU Színház is szervezett már információs sorozatokat, de ezek kész „csomagok” átvételét jelentették. Most azonban a három estén és hat előadásban bemutatott 30 film a hazai szerkesztők saját válogatása volt, amely széles nemzetközi mezőnyt vonultatott fel Izlandtól Kanadán és Nagy-Britannián át Franciaországig és Oroszországig. Az EDIT 2005 legrégebbi filmje a két hazai és a filmforgalmazásból már ismert alkotás volt: a viharos sorsú, 2000-ben elkészült Mészáros Márta-opus, A csodálatos mandarin, és az 1998-tól folyamatosan forgatott, s végül 2002-ben közönség elé került Táncalak (rendezte: Grunwalsky Ferenc). A közönség elé kerülő többi alkotás azonban az utóbbi három év terméséből adott ízelítőt. Olyan ízelítőt, amelyből kiderülhetett, mit is értenek jobbára táncfilmen ott, ahol egyáltalán születnek ilyen sajátos produktumok, és nem csak megszületnek, hanem egy régóta létező és sok műfajú tradícióhoz kapcsolódnak. Mert a teret birtokló tánc és a teret a néző számára újrateremtő kamera találkozása – akár a stúdióban, akár a természetben – számtalan megközelítést kínál, s akkor még nem is gondoltunk bele a vágószobák és a digitalizálás kínálta kimeríthetetlen lehetőségekbe.

A táncfilm értelmezésének egyik szélső pontja lehet például Az isten című 4 perces alkotás (rendező: K Bronzit), amelyben eleven test egyáltalán nem is szerepel, hiszen az ezúttal nyolckarú Siva szobor kilátástalan küzdelmét animálja egy agyoncsaphatatlanul rászemtelenkedő léggyel. Ugyancsak sajátos értelmezése a mozgás és a mozgókép kihívásokat rejtő kapcsolatának az a néhány megint csak rövid alkotás, amelyben a testnek csupán egy-egy részlete kap figyelmet. Ilyen például a négy brit filmminiatúra: a Kathak in the pool of light (Kathakali fényfürdőben), a Face it! (Nézz szembe vele!), a Nascent (Alakulás) és a Body electric #1 (Elektromos test) – utóbbiak koprodukcióban készültek Olaszországgal, illetve Ausztráliával. Ezekben a kísérleti munkákban elsősorban a teljes filmet uraló premier plan, vagy akár a mozgások szabad szemmel soha nem észlelhető fázisokra tördelése adja a filmes narráció alapját, s így a néző e néhány percre maga mögött hagyhatja a köznapi látás és észlelés összes tapasztalatát. Néhány rendező a stúdióból köznapi térbe és helyszínre vitte szereplőit, és aztán ezeket az eleven testeket „munkálta meg” az animáció és/vagy a digitalizáció technikai lehetőségeivel. (Business as usual – A szokásos üzlet, Kanada, rend. J. Hiscott és ugyancsak Kanada és Olaszország: Man’dalas – Mandalák, rend.: C. Zitani). A köznapi tér, a város és a természet azonban olyan filmes munkáknak is közege, ahol aztán már nem csupán a mozgás, hanem a mindig is stilizált, a mindennapiságot maga mögött hagyó tánc is „főszerepet” kap. Erre a feszültségre groteszk hangvétellel reflektál Kasza Gábor Váró című 8 perces alkotása (kor.:Hód Adrienn), amely egy lepukkant vasúti váróteremben üldögélő archetipikus figurák lehetséges kapcsolatait bogozza kavargó tánchálóvá. Az izlandi Burst (Kitörés rend.: R. Lyngdal) egy szeretkező-verekedő pár kontakt csatáját „közvetíti” egyre gyorsuló vágásokkal a lassan csöpögő csap árnyékában, hogy aztán a kirobbanó vízözön az ágy-ring valóságából egy mélytengeri balettbe váltson. A Montevideoaki (rend. O. Iturbe) Hiroaki Umedának a breakból és hip-hopból átszűrt sajátos szólója az ember nélküli végtelen tájat és a nagyvárosok zsúfolt háztömbjeit váltakozva felvillantó hátterek előtt.

A tánc és a film eddig még ki nem aknázott kapcsolatai láttán vissza kell térni a bevezetőben idézett – és a Dance Now 2005. őszi számában megjelent – gondolatokhoz, mert nem lehet megkerülni a kérdést: kinek a kompetenciája valójában a táncfilm alkotások elemzése? A tánckritikus ugyanis a saját nézőpontjából fogadhatja csak be ezeket a rendhagyó tánc/film alkotásokat. Így óhatatlanul más értékekre figyel, mint a filmes „szem” és érzékenység. Ezt támasztja alá, hogy az EDIT 2005 alkalmából is látható Gold (Arany) nyerte az idei Dance Screen díját, mert a zsűri úgy ítélte meg, hogy Rachel Davies rendezőnek – bár kevéssé tánc-, mint inkább mozgásfilmet komponált – a két tinédzser tornászlány rivalizáló barátsága ürügyén „sikerül feltárni a művészet és a mindennapi élet egybefonódását”. A filmes megoldások és a mozgások dinamizmusa valóban lenyűgöző, ám e kentaur-művészet alkotásait egy tánckritikus csak a másik oldalról láthatja. Ezért számomra a legvarázslatosabb az idén ugyancsak díjazott The Cost of Living (A megélhetés költségei) a DV8-től és a kanadai LaLaLa Human Steps már korábban díjat szerzett filmje, az Amelie volt. E filmek alapja egy-egy színházi előadás, de persze az elkészült filmek távol állnak attól, hogy egy színpadi alkotás hagyományos filmes adaptációjának tekinthetnénk őket. Nem, itt radikális újragondolásról van szó, arról, hogy a koreográfus-rendező mintegy újraírja bennük a tánc terét, s ezzel új képi közeget és minőséget teremt. Az Amelie semleges, faanyagból tervezett katlanában mozgó kamera éppúgy erre utal, mint a The Cost of living városi miliőjében a hősök mellett-között helyettünk „grasszáló” operatőr. De a tempó, a ritmus és a hossz is képes gyökeresen változni az új kontextusban, erre a legsikeresebb példa a DV8 filmje, hiszen itt Lloyd Newson rendezőként 34 percbe sűrítette saját, több mint egy órás színpadi koreográfiáját anélkül, hogy lényeges pontokon sérült volna az eredeti alkotás.

E két nagyszerű munka azt az álláspontot erősíti, hogy táncfilmeknél az az ideális, ha a koreográfus és a rendező nem pusztán egyenrangú alkotó, hanem azonos személy is. Ám ellenpéldával is szolgált a válogatás, mert Wayne McGregor és Olivier Mégaton együttműködéséből vizualitásában is lenyűgöző tánc sci-fi született, ha létezik egyáltalán ilyen műfaj. A Chrysalis (Lepkebáb) kafkai hőse ezúttal egy zombi és egy rovar bizarr keveréke, aki a digitalizált-komputerizált-virtualizált világban próbál mássá, talán emberré lenni, ami meglehetősen reménytelen cél ebben a központ, így irány és határ nélküli térben, és még az egyazon térben is eltérő időben-tempóban mozduló lények között.

Ha az EDIT 2005 nem ért el mást, mint felkeltette az érdeklődést a táncfilm kínálta kísérleti terep iránt, már sokat tett. A hogyan továbbra már nem az aprócska Műhely Alapítványnak kell és lehet megadnia a választ, hanem a koreográfusokat és filmeseket képző felsőfokú intézményeknek, a filmalapoknak, forgalmazóknak, és – ha nem itt élnék, azt írnám – a televíziós műhelyeknek. De persze ilyet nem ír le, aki látja, mi nem történik a közszolgálatiban, ezért már csak egyetlen adatot kell idéznem: a francia-német kulturális csatorna, az Arte – többnyire más európai közszolgálati tévécsatornákkal együttműködve – évente negyven, átlagosan 26 percnyi hosszúságú táncfilm elkészítését támogatja.

Kapcsolódó cikkünk:

Büki Mátyás: Élet és halál határán – Mészáros Márta és Bozsik Yvette: A csodálatos mandarin

 

Joe Hiscott–Lyenne Kamm, Stephen Legari: Business as usual (A szokásos üzlet)
Joe Hiscott–Lyenne Kamm, Stephen Legari: Business as usual (A szokásos üzlet)
121 KByte
Cosimo Zitani–Mark Johnson: Man'dalas (Mandalák)
Cosimo Zitani–Mark Johnson: Man'dalas (Mandalák)
88 KByte
Reynir Lyngdal–Katrin Hall: Burst (Kitörés)
Reynir Lyngdal–Katrin Hall: Burst (Kitörés)
12 KByte
Octavio Iturbe–Hiroaki Umeda: Montevideoaki
Octavio Iturbe–Hiroaki Umeda: Montevideoaki
104 KByte
Rachel Davies: Gold (Arany)
Rachel Davies: Gold (Arany)
89 KByte
DV8: The Cost of Living (A megélhetés költségei)
DV8: The Cost of Living (A megélhetés költségei)
48 KByte
LaLaLa Human Steps: Amelie
LaLaLa Human Steps: Amelie
181 KByte
Wayne McGregor–Olivier Mégaton: Chrysalis (Lepkebáb)
Wayne McGregor–Olivier Mégaton: Chrysalis (Lepkebáb)
240 KByte
Kasza Gábor: Váró
Kasza Gábor: Váró
262 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső