A Pécsi Fiatal Film Ünnepe méltán veheti fel a versenyt a fővárosba rendelt Filmszemlével. A mozik és az utcák egyaránt megteltek, a programok pedig olyan gyorsan váltakoztak, hogy csak kapkodhattuk a fejünket: ó mondd, te mit választanál? Természetesen az Urániában játszott versenyfilmek vonzották a legtöbb nézőt, de az off-programok látogatottsága sem hagyott kívánnivalót maga után. Az Apollóban néha szorosan össze kellett bújnunk, s még a csilláron is lógtak.
A fesztivál zsűrijének véleménye kivételesen nem egyezett az enyémmel – engem az ukrán Sergey Masloboyshchikov (Szélzúgás) és a bosnyák Ahmed Imamović filmje (Go west) ragadott meg leginkább. Az Arany Benjámin-díjas cseh Bajnokok (Mistři) számomra Jiři Menzel gyenge utánérzése volt, míg a közönségdíjas horvát Az a csodálatos spliti éjszakát (Ta divna splitska noć) kissé didaktikusnak éreztem.
A Bajnokok határ menti, kietlen falujában az embereket kizárólag a hoki és a 2004-es jégkorong világbajnokság tartja össze. A pszichés problémákkal küszködő lakók igyekeznek kitörni szűkre szabott lehetőségeik közül, de persze képtelenek rá, hiszen akkor elveszne a film kelet-európai íze és fekete humora. Egy kis hely a nap alatt címmel 1973-ban hazánkban is készült egy rokon tematikájú film, de az a kilátástalan kitörési vágyon kívül a szocializmus abszurditását is meg tudta ragadni. Igaz, ma már nincs szocializmus, bár élnek még az utózöngék, de talán éppen ez a zamat hiányzik a filmekből.
A közönségdíjas horvát film az évezredváltó szilveszter éjszaka történetét meséli el sajátos naturalista szemszögből. Egy drogdíler, egy heroinfüggő lány, egy szerelmi bánatban szenvedő matróz és egy LSD-ző szerelmespár kálváriáján keresztül mutatja be az emberiség számára jelentős esemény személyes vetületét. Az elgondolás nem rossz, a szereplők droghasználata azonban kissé egysíkúvá tompítja a megvalósítást. Esetleg a nem narkotikumos állapot megéltsége is érdekes lenne.
Az ukrán Szélzúgás (Sum vitru) egybemosódó víziói és áttűnései Tarkovszkijt idézték, a legszebb, sárgásbarna színű képen egy ortodox templom látható egy Trabanttal, az egymásra rakódó kulturális rétegeket, valamint a tradíció és a történelem szembenállását jelezve. A másik csodálatos kép az élet körforgását szimbolizáló (álomba merülő és feltámadó) lovas halálát jeleníti meg, aki éppen egy kétágú életfa alatt csuklik össze, a kétféle létezés határán. A halálmisztériumok lovasa a valóságtól állandóan menekülő főszereplő kisfiú, Aljosa alteregója és projektált apaképe, hiszen a minden kötöttségtől mentes szabadságot, valamint az álom és az ébrenlét egybeérését jelenti számára. A film összes szereplője valamilyen formában kötődik a fantomlovashoz: Aljosa anyja tudatalatti Phaedra-komplexusát (az Oidipusz-komplexus fordítottja, az anya, aki fiába szerelmes – saját elnevezés, a pszichológiai szakkönyveket hiába lapozzák fel) vetíti ki rá, Aljosa akaratgyenge apja pedig tehetetlenül szemléli a jelenséget, ami egész családját hatalmába keríti. A valóság és a fikció itt is összemosódik: a lovas Aljosa anyjának egyszerre szeretője és vágyának titokzatos tárgya, egy szempillantás alatt semmivé foszlik, amikor kapcsolatuk túlságosan intenzívvé válna (a valóságban meghal), és újra feltűnik, amikor a kötelék lazulni kezdene.
Aljosa állandó menekülése és a hasztalan keresés a résztvevőket elvesztett emlékeik felkutatására készteti, az asszociációk folyamatosan váltakoznak, és az emlékek újra jelenvalóvá lesznek. Az elszökött fiú nagyszülei házában felfedezi apja fotóját, amelyen saját magára ismer, ekkor visszatér szüleihez: az azonosulás által megszűnnek a félelmei, és többé már nincs szüksége alteregójára. Aljosa anyja megöli a lovast – végleg kipusztítja magából.
A Go west a szerb háború idején játszódik, és egy patriarchális közösségből származó szerb és egy bosnyák férfi szerelmét mutatja be. A szarajevói szerb terror és a muszlimok iránt táplált fajgyűlölet elől a szerelmesek Milan falujába menekülnek a muszlim Kenant nőnek álcázva. A falu csak ideiglenes állomás, valójában Hollandiába készülnek, a tilalmak nélküli országba, ahol nincs melegkérdés, nincs háború és távolról nézve minden olyan, mint a paradicsomban volou. Ám egy szép napon Milant behívják szolgálatra, amitől Kenan helyzete még súlyosabbá válik. Nemcsak a folyamatos rettegés és színlelés távolítja el őket egymástól, hanem a groteszk szituáció is: Milan éppen abba a hadseregbe kényszerül belépni, amelyik Kenan népének irtását végzi. A nemzeti konfrontáció lassan szivárog be a bőrük alá, és mérgezi meg együttléteiket. Kapcsolatuk kegyelemdöfését azonban Kenan görög drámákat idéző hübrisze, a gyengeségből elkövetett félrelépés adja meg, amire válaszul a „görög istenek” mintha Milan halálával büntetnék. Kenant a női ruha új identitás megteremtésére kényszeríti, el kell sajátítania a női szerepeket, és nem léphet ki belőlük egy percre sem. Személyiségének megőrzésére tett kísérletei mind kudarcba fulladnak, ezért nem zárkózik el Ranka csábításától. Ekkor legalább férfinek érezheti magát. Végül eljut az áhított paradicsomba, de mit talál? Szívbemarkoló történetekre és szenzációra éhes médiát.
Kiemelésre érdemes még Baróti Éva AVES – Roma Road Movie című dokumentumfilmje, ami a Száztagú cigányzenekart kíséri végig monte-carlói buszútján, felvillantva a zenekar életének egy-egy lényeges momentumát, hiszen a muzsika elkíséri őket egész életükben. Ahogy minket is.
A Pécsi Nemzetközi Filmünnep a közép-európai országok kulturális identitásának bemutatása mellett azért jött létre, hogy összekapcsolja a régiót, és hosszú távon megszülethessen az európai film. Az európai film nem a globalizáció mindent összeolvasztó tégelyének szörnyszülöttje lenne, a fúziós filmek is megőriznék nemzeti sajátságaikat. Európai film couleur locale-lal. A produceri találkozón Miskolczi Péter, a Fiatal Producerek Szövetségének elnöke és Sipos Áron, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke éppen ezért hangsúlyozta a koprodukciók szükségességét. A kis országok nehéz helyzetben vannak, mert támogatási rendszerük nem megbízható, ráadásul a helyi mecenatúra a nemzeti témát részesíti előnyben, ami nem kedvez a koprodukciók létrejöttének. Ugyanakkor az összefogás alapvető érdek, hiszen a kis országok nehezen tudnak olyan produkciókat finanszírozni, amelyek nemzetközi színtéren is megállnák a helyüket.
A Bécsi Filmalap elnöke, Peter Zawre szerint Európában nem a nemzeti, hanem a regionális gondolkodás a legfontosabb, és talán az együttműködést is megkönnyíti, mivel az ideák nagyon hasonlóak. Sürgető szükségét érzi egy regionális filmalap létrehozásának Bécs központtal. Úgy gondolja, hogy a két másik alközpont Prága és Budapest lehetne. Nem emlékeztet ez minket valamire?
A filmekhez kapcsolódó kiállításokról sem érdemes elfeledkezni. Az Egri csillagok jelmezeiből és kosztümterveiből nyílt tárlat a Művészetek Házában. A kiállítást tavaly már láthattuk az Örökmozgóban, de ott helyhiány miatt kizárólag Kemenes Fanny és Láng Rudolf terveivel és szövetmintáival ismerkedhettünk meg. Itt az eredeti ruhák (Ahmed nagyvezír kaftánja, Cecey István díszmagyarja, Dobó István mentéje) segítettek elmélyedni a XVI. századi magyar és török viselet tanulmányozásában.
Makk Károly életművét mutatta be egy másik tárlat Kende Tamás, Gáspár Miklós és Markovics Ferenc fotóin keresztül. A film- és standfotók többsége a Szerelem, a Macskajáték és az Egy erkölcsös éjszaka forgatásán készült, de a rendező számos más filmjének kockái is megelevenedtek. Sajnos két kedvencem, a Liliomfi és a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig kimaradt.
A Siklósi Kerámia Szimpózium Avantgárd Akadémia kiállításán Schrammel Imre munkái mozgatták meg leginkább a fantáziámat. Enyészet című plasztikáján egy női holttest bomlási fázisait követhetjük nyomon: első fázisban repedések futnak végig a tetemen, de a kéz már a földbe olvadt, míg a másodikon már csak a test körvonalai látszódnak, a föld magába szívta a húsfosztotta csontokat. Első csendéletén a kőtálban gombát, krumplit formáz, és egy hatalmas kagylót, amelyben a willendorfi Vénusz kicsinyített mása fekszik. Új interpretációja ez a habokból születő Botticelli-Vénusznak, aki kagylóból jön világra. Második csendéletén a tálat kődióval bélelte, rajta agyszerű forma, az agykéreg és a dióbél hasonlóságára utalva.
Az orosz kulturális program keretében Eizenstein grafikáit állították ki az Ifjúsági Házban, ahol a többi orosz rendezvény is zajlott: régi orosz filmek vetítése és újabb magyar együttesek koncertje. Eizenstein grafikái a rendező alkotómunkájának folyamatába és archaikus beszédmódjába (pl. a Rettegett Iván jelmeztervei) engednek bepillantást. Az orosz grafika hagyományába illeszkednek, meglepő hasonlóságot mutatnak a régi orosz poszterek karikatúraszerű világával. Erotikus rajzai pedig gyöngyszemei a pajzán és frivol ábrázolásmódnak, ami ha megnézzük készítésük dátumát (1944), még nagyobb csodálkozásra ad okot.
A Trafik Kávézóban Czabán György Kórokozó (a Közgáz Vizuális Brigád tagja) Education for All című tárlata fogadott. A fotók Balin készültek, és a helyi giccskultúrát járják körül némi ironikus felhanggal. A címadó kép két gipszkisfiút ábrázol: a jó úttörő vörös nyakkendőben és klottnadrágban mutat előre a jövőbe, míg meztelen társa pirosra festett nemi szervét fogdossa, ami egy Prosectura-szöveget juttat eszünkbe: „vörösre vertem, s vakartam”. Hasonló pózban találunk egy Buddha-szobrot is, ami jelzi, hogy Balin minden a testi gyönyörökről és a kísértésekről szól.
Két fotó vonta el figyelmemet az étkezéstől: az egyiken cilinderes bronzszarvas tekintett rám egykedvűen a dzsungel vagy annak álcázott szobanövények levelei közül, a másikon pedig egy bali táncosnő baba próbálgatta végtagjait műanyag fólia fátyolban, rózsákkal a hajában, újságpapírba csomagolva. Ki állítaná, hogy nem ez a művészet csúcspontja?!
