Valaki kiadhatta a jelszót, ne hagyd, hogy mamád és nagymamád kidobja a régi foteljeit, inkább hozzátok be a moziba! A foyer ülőbútorai hamar tönkremennek, ha sokat használják őket, márpedig egy jó moziban sokan és gyakran ücsörögnek. Ha nincs pénz felújításra és újrakárpitozásra, használjuk őket, amíg bírják, aztán majd csak kerülnek újabbak!
Mind a két pécsi fesztiválmozi, az Apolló és az Uránia előterét hatvanas, hetvenes évekbeli fotelokkal bútorozták be, békésen megfér egymás mellett az NDK-s, a román és a magyar bútoripari tömegtermelés dizájnja.
A klasszikus mozitér úgyis rég megbomlott, ruhatárnak nyoma sincs, ki tudja, hol lehetett valaha a pénztárfülke, egy pultnál adják a jegyeket, mindjárt kezelik is és beengednek, csak fel a lépcsőn! Ez az Apolló. Ha felmegyünk a pult mögött, mindjárt két termet találunk, kicsit és még kisebbet, önironikus nevük - szuper 8-as és 16 mm-es - retrós vörös neonnal van kiírva a bejárati ajtó fölé. Simara, a pécsi fotós állítja, a földszinten, ahol most designos étterem üzemel, ott volt valaha a mozi földszinti nézőtere, meg is tudja mutatni, hol állt a kedvenc páholya. A szórakoztató- és a vendéglátó-ipari egységek együttműködtetését nem a multiplexek és a plázák megálmodói találták ki. Lippenszky István pécsi mozitörténetében olvasható, hogy a 30-as évek hozzáértő beruházói, a mozi építtetői is tudták, a vállalkozásoknak több lábon kell állniuk, a moziengedély mellé megkérték a vendéglőre is az engedélyt, a telkeket is úgy vették meg, hogy a nyári kertmozi mellé kerüljön kertvendéglő. A mai Apolló étterme és a mozifoyer berendezése között mindenesetre űrutazásnyi, jó negyven év a különbség, a helyi viszonyokat nem ismerve nem tudtam eldönteni, az étteremben vacsorálók ugyanazok-e, mint a mozizók. Ha mégsem, a menő étterem aranyifjai vélhetőleg eltartják a mozit. Mit mondjak, kajánul mulatságos.
A másik mozi, az Uránia műemléképület, nem szabdalták fel, abban büfé üzemel, van földszintje és emelete, még az emelet hátsó páholysora is megmaradt. Hagyományosan sötétbarna mozi, a faburkolat dominál benne (a Metró volt ilyen Pesten). A zsűri és a sajtó helyét az emeleten jelölték ki a fesztiválra, naponta többször is felballagtunk a lépcsőn a lyuggatott freskó előtt – a neves pécsi festő, Gebauer Ernő alkotását a 60-as évek talán kedvenc mozidekorációja, lambéria fedte évtizedekig. A borítást már eltávolították, a freskó még restaurálható, idővel biztos kerül rá pénz is.
De a lépcsőn felmenve már ma is igazi meglepetés vár: nagy tükör alatt trónol nagymama kanapéja – tulajdonképpen háromszemélyes kinyitható rekamié - üveges-nipptartós, díszes fatámla-kerettel, vadonatúj vörös plüssel kárpitozott, felújított kézműves remek. A jegyszedők mesélték, mióta a mozi üzemeltetője rábukkant e darabra, szenvedélyesen keresi a társait. Nem tudom, milyen lenne a mozi hangulata, ha a foyer is csupa ilyennel lenne berendezve. A mostani időugrálások határozottan mulatságosak és jókedvűek: a 80-as évek büféje és a 60-as évek NDK-s foteljei a földszinten, a 30-as évekből megmaradt freskó a feljárón, a nagymama rekamiéja az emelet előterében – és az erkély kosarában az osztott páholyokba beállított kényelmetlen konferenciaszékekről még nem is beszéltem! Úgy látszik, nem is olyan könnyű egy régi mozit újrabútorozni, ha valaki nem éri be az elérhető multiplex fotelekkel. Határozottan rokonszenves a régi bútorok reciklálása illetve az „amíg nem telik jobbra, használjuk azt, ami elérhető” elve. Amikor a 90-es évek elején a forgalmazó multik kibérelték a régi pesti mozikat, nem tettek mást, mint pár évvel később a régi Alkalmi, Állami és Szivárvány Áruházakat kibérlő kínai kereskedők: alaposan kitakarították, kiszellőztették és használni kezdték az épületeket, úgy, ahogy voltak. Csak remélhetjük, hogy a bezárt mozik nem pusztultak el annyira, hogy évtizednyi késéssel ne lehetne újraindítani őket. Időszakosan. Alkalmakra.
Pécs belvárosában tehát van két mozi, három teremmel. Ugyanitt van egy régi Művelődési ház – ma Művészetek háza….– benne tárgyaló- ill. konferenciaterem, kiállítási terek, tízperces gyaloglással elérhető a másik művelődési ház, ma Ifjúsági ház, a 60-as évek lakótelepeihez tartozó lapos tetejű, 1-2 emeletes dísztelen téglája – ide került ezúttal Eizenstein a grafikáival és a filmjeivel. A kávéházakba telepített ősmozik szellemét idézte a Dante kávézó, a Jókai tér szabadtéri fapadosában a gyerekeknek vetítették az animációs és mesefilmeket, felvertek egy fesztiválsátrat is a koncertekhez, a fesztiváliroda pedig az OTP székházban üzemelt. Rég jártam Pécsen, a meghívót olvasva nem értettem, hogy került oda. A helyszínen aztán kiderült, az épület éppen a színházzal szemben áll, s mellette van a régi, neves, patinás szálloda. Az OTP-székház nem itt üzemel, sorsára vár az értékes, szecessziós épület, s amíg döntenek felőle, lehet akár fesztiválközpont is, a pultok épp alkalmasak a fesztiválszervezői szakmunkára, számítógépekkel felszerelve internetkávézóvá is alakítható.
Egy fesztiválhoz szükséges valamennyi helyszín megvan vagy kialakítható. Közönség is van, helyi közönség, Pécs egyetemi város, és még nem felejtette el, hogy valaha itt rendezték a magyar filmszemléket. Jött is mozizni, igaz, ingyen volt a jegy, csak időben kellett megrendelni. Volt diákzsűri, a fiatal szakközönséget azonban hiányoltam. Az orosz program szervezői a városba hozták Eizenstein életművét s más igazán szakmai ínyencségeket, s a filmszakosok eközben az óráikon ültek?
Közönség azért nélkülük is volt. Már csak az a kérdés, hogy milyen műsort kínáltak neki. Igazán rendben valót, testreszabottat. Megnézhette a legfiatalabb magyar filmet, a kis-, rövid és dokumentumfilmeket, ami a fővárosban is csak évente egyszer látható így együtt: a Filmszemle idején. A művészeti főiskolákra járók filmjeit, a pestiekét, a többi városét, az erdélyiekét. A játékfilmeket két tömbbe sorolta a program: sikerfilmek ill. versenyfilmek címszavak alá. Az Urániában, a nagy moziban mentek kora délutántól a versenyfilmek, az Apollóban, a két kisebb teremben a sikerfilmek. Sajnos párhuzamosan, és sajnos dönteni kellett köztük. És bizony, a sikerfilmek voltak a jobbak. S ez nem a fesztivál szervezőin múlott, hanem az elérhető filmeken. A versenyprogramba, a neves és értő zsűri elé ugyanis már csak erősen töredékes filmanyag kerülhetett. Ha a fesztivál továbbra is a fiatal kelet-közép-európai filmekből állítja ki a versenydarabokat, nehéz munkája lesz. Ezzel a tematikával dolgozik 15 éve a cottbusi fesztivál, amely egy volt NDK-s filmklubvezető szívós akaratából nőtt ki: nem hagyta, hogy bezárják a moziját, megszüntessék a filmklubját, elsöpörjék mindazt, amire az életét tette. Keleti elsőfilmesek találkozójaként kezdte, de már második, sőt harmadik filmet is versenybe enged, fesztiválját az európai Média program is felkarolta, forgatókönyvbörzét és producertalálkozót szervez mellé. A volt szocialista blokk filmjeire épít az 5 éve indult wiesbadeni fesztivál, Európa egyik legszebb és legdrágább fürdővárosában. Négy éve működik a kolozsvári fesztivál, a Transilvania. Erős programot állít össze minden évben az A kategóriás fesztiválok (Cannes, Velence, Berlin, San Sebastian) után következő legnagyobb, a Karlovy Vary-i is. Közép-kelet-Európában egyszerűen nem készül annyi „fiatal film”, hogy mindenhová jusson belőle. Nagyon fontos a pécsi fesztivál vállalása és „üzenete”: a szomszédos országok filmjeit kell bemutatni a fiatal fesztiválközönségnek, hogy mozifilmként láthassa, ne csak tévéképernyő méretben a moziforgalmazásig ritkán, szinte alig eljutó műveket, kortársaik képírásait, sorstudósításait és játékosságait. Ám ha a készült művek színe-javát akarják elhozni Pécsre, versenyfilmként nehezen tudják majd megszerezni. Vagy le kell mondani a versenyről – díjéhes korunkban ez nehezen elképzelhető -, vagy valami más témára kéne kiírni a versenyt.
Mindenképpen öröm, hogy 15 év kábult bénaság után hirtelen rájöttek a városok, milyen fontos filmfesztivált szervezni. Eddig csak a Titanic és az Európa filmfesztivál volt Budapesten, és az erős, nagy országok filmhetei is csak az elmúlt 4-5 évben jutottak el 3-4 vidéki nagyvárosba. Az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért folytatott versenyben idén három város is ráébredt, hogy filmfesztivál rendezésével rangot, hírnevet lehet szerezni, s közönséget lehet toborozni, ezért talált rá pénzt és akaratot: Székesfehérvár, Pécs és Miskolc. Mind a három versenyfesztivált szervezett, nemzetközit és kelet-európait. Mi mást lehetne erre mondani, mint hogy versenyre fel, barátaim!
(2005-11-02 )
Kapcsolódó cikkeink:
Varga Balázs: Tíz év után - Beszélgetés Roland Rusttal, a cottbusi filmfesztivál művészeti igazgatójával
A pécsi Uránia mozi ma – Simara fotói
A pécsi Apolló mozi ma – Simara fotói
