Sulyok Máté Csinálj magad filmfesztivált!
Filmstock International Film Festival Debrecen (2005. április 1-7.)
Dead Man's Shoes
Dead Man's Shoes
18 KByte

„Nem ismerem mindegyiküket” – mondta izgatottan Váró Kata a Ferihegy 2B-n, a London Lutoni fapadost várva április elsején –, „huszonketten jönnek most!”. „Neil és Justin – a fesztivál igazgatói – pedig nem akarnak a rádióinterjúra menni, inkább türelmetlenül várják a panzióban, hogy a többiek Debrecenbe érjenek – magyarázza a mobilozás után nekem –, pedig kéne még egy kis propaganda, tudják jól!”. „Most mi lesz?” – teszem fel a nyilván idegesítő kérdést lapunk szerzőjének és a fesztivál koordinátorának. „Nem tudom, talán egyikük elmegy a rádióba” – feleli, s jobbnak látom, ha hasznossá teszem magam: „várópapírt” írok, összenyomorított betűkkel: „Filmstock”.

Egy barátságos fesztivál fiatal tehetségek számára – ez a címe tavalyi szemle rovatunkban Váró Kata beszámolójának a Luton Filmstock International 5. fesztiválról. A huszonkét angolszász filmes (érkeztek Ausztráliából, az Egyesült Államokból is) jókedvét alig lombozza le, hogy még több mint háromórás buszút vár rájuk Debrecenig. A cívisvárost nem könnyű kimondaniuk, a „sör” hamarabb sikerül, ha valaki megpróbál felvágni magyar tudásával, hogy nem Debrecen az első megtanulandó magyar szó a számára, hanem a folyékony kenyér. Enyhén csodálkozik, amikor értesítem, hogy a „pivo” nem magyarul van. Egyébként, rögtön kedvesen fogadnak, Kata kollégájaként mutat be nekik. Később, a Debreceni Egyetemről érkező fiatal oktató is meglepődéssel vegyes tisztelettel köszönt, hogy a fővárosból, a Filmkultúrától is „leutazott” Debrecenbe egy érdeklődő újságíró, hacsak a hétvégére is.

„A nyelvi különbség nem lehet akadály” – hangzik el a nyitó sajtótájékoztatón az Apolló Moziban. A Filmstock-család, ahogy magukat nevezik, először hagyja el a Brit Egyesült Királyság területét, első útjuk mindjárt Magyarországra vezetett, és ebben nem kis része van Kata személyének, cikkeinek, no és persze energikus szervező munkájának. Neil Fox és Justin Doherty hat éve hozták létre a London melletti Lutonban a Filmstockot. A névválasztás nem Woodstockra utal, előzik meg a szokásos kérdést, legfeljebb hangulatában, vagyis, hogy „a világ legbarátságosabb filmfesztiváljaként” szeretnék működtetni. Az alkotók a közönséggel és a sajtó képviselőivel együtt nézik a filmeket, és kötetlenül beszélgetnek az előadások után mindenkivel, ott a helyszínen, vagy később egy korsó sör mellett valamelyik korcsmában. Lazák, közvetlenek és nyitottak. Vaughan Pilikian rendező például rögtön Tarr Béla után tudakozódott nálam. Filmet szeretett volna kérni tőle, ám végül úgy alakult, hogy Budapestre utazva ő mutatta meg DVD-n két alkotását a rajongott mesternek – az egyiket, a Hammer and Flame (Kalapács és láng) című rövidfilmjét, Tarr Béla kérésére, az éppen futó Titanic fesztivál programjába is beillesztette. Az indiai Gujarát államban már a Greenpeace figyelmét is felkeltette a helyiek megélhetési forrása: kiszolgált, környezetszennyező óriás teherszállító hajók bontásairól szól a tízperces dokumentumfilm, amely fantasztikus képeivel és témájával inkább sci-fi-szerű filmetűdnek tűnik.

A két fiatal lutoni fesztiváligazgató kulturális sivatagnak gondolta munkásváros lakhelyét London mellett, ezért hozta létre a független mozgóképmustrát, amelyet központi költségvetési és uniós pályázatokból finanszíroznak. Tenni szeretnének valamit a környezetükért, amelyben élnek – egyikük például önkéntes rendőrként dolgozik a helyi őrs alkalmazásában –, továbbá London mellett más angliai helyekre is fel kívánják hívni a figyelmet. Hat év alatt sikerült elérniük, hogy a Filmstockot egy asztalhoz ültetik az edinburghi, vagy éppen a londoni fesztivál képviselőivel, és tavaly még a Guardian hétvégi programajánlójába is bekerültek, ami nagyon nagy szó. Az idei júniusi, hatodik fesztivál előtt Magyarországra utazott a Filmstock, melynek programja válogatás az eddigi szemlékből. Debrecen után Stockholmba és Washingtonba készülnek. A vetített művek többsége rövidjátékfilm volt, ám pár dokumentum- és nagyjátékfilmmel is jelentkeztek. Íme néhány, ízelítőül (a többiről Váró Kata már említett írásában olvashatnak).

Napjaink egyik legígéretesebb brit rendezője, Shane Meadows Dead Man’s Shoes (Halott ember cipője) című nagyjátékfilmjével nyílt a fesztivál, amelyet Magyarországon először vetítettek. A sötét hangulatú, feszült, dokumentarista jellegű alkotásban egy leszerelt katona áll bosszút testvére kegyetlen kínzóin és gyilkosain. A naturális, tényfilmszerű, jobbára kézi kamerával rögzített képeket furcsán ellenpontozza a himnikus, néhol pedig Simon and Garfunkel-szerű „könnyed” zene. Az öntörvényű igazságosztó, a „főhős” az utolsó gyilkost, az időközben „tisztességes” polgárrá, családapává lett férfit már nem végzi ki, „csak” otthagyja, azon a helyen, ahol a testvére kínhalált szenvedett. Az erőteljes társadalomkritikát megfogalmazó alkotás megválaszolhatatlan morális kérdésekkel, illúziók nélkül hagyja magára nézőjét.

A fesztivál hangulatát legjobban talán Joshua Neale bájos kisjátékfilmje, a Flowers and Coins (Virágok és érmék) jellemzi. A fiatal mágus (Neil Henry) az utcán keresi a kenyerét, pantomimszerű mozdulatokkal, ördögi kézügyességgel „varázsol”, nevetteti meg az embereket. A nap végén, szerény konyhájában hasonló mozdulatokat tesz: a rántotta megsütése előtt három tojással zsonglőrködik. Egy nap a szerb származású bűvész nem adja vissza a nézőnek a rodolfói trükkel elvett karórát. Rájön, hogy az orgazdának eladott holmikkal több pénzhez juthat. A lopás és az áru eladása rutinná válik, ám egyszer lebukik, és futva kell menekülnie a Chaplin-szerű figurának nagydarab üldözői elől. Belekerül az utcán mulattató bohóclány előadásába, és a mutatvány részeként, sűrű bocsánatkérések mellett visszaadja az órát tulajdonosának. Megmenekül, ám újabb csapdába esik: a szerelem ragadja magával. A burleszkeket idéző, kedves film lelkes alkotói, Joshua és Neil jelenleg a Flowers and Coins nagyjátékfilmmé fejlesztésén gondolkoznak.

Megható a Waiting for Ronald (Ronaldra várva) című alkotás. Ellen Gerstein kisjátékfilmjében a 34 éves, fejlődési rendellenességgel bíró Ronald hosszú idő után elhagyja az intézetet, buszra száll, hogy megismerje a legjobb barátját, aki az egyik megállóban várja. A valóban „más képességű” két szereplő döbbenetesen mutatja meg saját magát és betegségét – az osztályrészül jutott életet, amely szó szerint küzdelem a nap minden pillanatában.

Kiemelkedő volt az orosz Slava Ross Hús (Meat) című 14 perces fekete-fehér alkotása, hangulatában legjobb követője az orosz klasszikus irodalomnak, a tarkovszkiji filmnek és az úgynevezett „orosz léleknek”. A Hús történetében egy gyerek felfigyel rá, mi mindent követ el édesanyja, hogy étel kerüljön az asztalukra.

A Filmstock nemzetközi válogatás, fiatal és kevésbé fiatal tehetségek számára, akik munkáikkal már több jelentős nemzetközi fesztiválon (Sundance, San Sebastian, Edinburgh, London) vettek részt és nyertek díjat. Idén júniusban már magyar rövidfilm (Fazekas Dávid: Pockok) is szerepel Luton független, nyitott, szabadságérzettel átitatott filmfesztiválján.

Kapcsolódó Filmkultúra-cikk:

Váró Kata: Egy barátságos fesztivál fiatal tehetségek számára – Luton Filmstock International 5.

A fesztivál honlapja: www.filmstock.co.uk

 

Vaughan Pilikian: Hammer and Flame
Vaughan Pilikian: Hammer and Flame
14 KByte
Slava Ross: Meat
Slava Ross: Meat
7 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső