A francia filmgyártás egyik legkiemelkedőbb, legprovokatívabb és sokszor legellentmondásosabb filmrendezőnője, Catherine Breillat új filmjével, a Pokol Anatómiájával (Anatomie de l’enfer) tovább küzd a prüdéria és a társadalmi konvenciók ellen. A pornófilmekre jellemző, mindent feltáró részletességgel mutatja be az emberi test, elsősorban a női test anatómiáját, miközben egy mélyebbre hatoló, spirituális utazásra invitálja a nézőt. Feltérképezi a férfi-nő kapcsolat bonyolult és ellentmondásokkal teli dinamikáját, ahol az ellentétek nemcsak, hogy vonzzák, de tökéletesen ki is egészítik egymást. Karakterei nem annyira hús-vér emberek, sokkal inkább allegóriaként értelmezhetők, cselekedeteik pedig szimbolikus értékűek. Nem csoda tehát, hogy számtalan kérdés merül fel a nézőben, amelyekre a rendezőnő mindig fáradhatatlanul válaszol az elhúzódó közönségtalálkozókon. A következő beszélgetésre az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a Pokol anatómiája bemutatója után került sor. Íme a válogatás a legérdekesebb kérdésekből és válaszokból.

Mennyire követi a film az alapjául szolgáló Pornocratie című regényét?

Természetesen követi a könyv szerkezetét, mert már az írásakor tudtam, hogy meg akarom majd filmesíteni, tehát önkéntelenül szem előtt tartottam ezt is írás közben. Ugyanakkor bizonyos dolgokban el is tér a film a regénytől, ami elsősorban a képi ábrázolás és az írott szöveg közötti alapvető különbségből adódik. A könyvben a női nézőpont a domináns az események felelevenítése során, míg a filmben legtöbbször a férfi szemszögéből látjuk a nőt.

Miért döntött úgy, hogy a saját hangját használja narrátorként a férfi gondolatainak kifejezésére?

A könyvben, csakúgy, mint a Románcban, végig egy nő monológja olvasható, a filmben, bár én vagyok a narrátora, mégis inkább a férfi gondolatai hallhatók és a kamera is a férfi szemszögéből láttatja a női test rejtelmeit. Úgy gondoltam, megtartom a női narrátort azáltal, hogy én mondom alá a szöveget, másrészt pedig ezzel is megpróbáltam elmosni a nemek közötti szigorú határokat. Számomra ugyanis ezek a korlátok rendkívül zavaróak. Magamból kiindulva: én nőnek születtem, női testben élek és a személyi számom is erre utal, de már 19 éves koromban egy férfi szemszögéből, egy férfi agyával gondolkozva írtam könyvet. Számomra ezek a személyi számok és nyelvtani ragozások által felállított korlátok és az általuk közvetített tradicionális nemi szerepek éppen annyira megdönteni való tabuk, mint az, hogy egy rendezőnek mit szabad a vásznon megmutatnia.

A film tele van tabukkal. Már maga az alaphelyzet is elég bizarr és eltér a konvencióktól...

A filmben a nő könyörög a férfinak, és pénzt ajánl azért, hogy az nézze őt. Ez eléggé eltér a szokványostól, főleg a kettős mérce miatt, ami még ma is érvényesül a nők és a férfiak cselekedeteinek különböző módon való elbírálásában. Az természetes, hogy a férfiak fizetnek azért, hogy nézhessék a nőket, de miért ne lehetne, hogy egy nő fizessen azért, hogy feltárhassa testét és megtudja, hogy mire is gondol közben a férfi?

Úgy tűnik, ismét nagyot és merészet lépett előre a tabuk ledöntésében, és itt nem csak a feltáruló testnyílásokról van szó, hanem arról a jelenetről, amelyben egy tíz év körüli kislány meztelen alsóteste látható.

Mielőtt bárki bármi rosszat gondolna, le kell szögeznem, hogy ez csak film, ami, mint mindig, csupa csalás és ámítás. A francia törvények szigorúan tiltják, hogy kiskorúakat mutassunk ilyen pozícióban, de én mindenképpen fontosnak éreztem a jelenetet a gyermeki kíváncsiság és a szexualitás első lépéseinek felfedezése szempontjából, és azért, hogy megmagyarázzam a férfi undorát a nőktől, ezért a jelenethez egy bábot használtunk. Ugyanígy a tamponból szivárgó vér is csak festék és a női nemi szerv nagyközeliben sem Amira teste, hanem dublőrt használtunk hozzá, mert Amira nem akart ilyen messzire menni. Ez utóbbinak eleinte nem örültem, de végül is megértettem őt, mert a már említett kettős mérce manapság is nagyon erősen benne van az emberek gondolkodásában.

Rocco Siffredi viszont annál igazibbnak tűnik... Miért esett ismételten rá a választása?

Már a Románcban is szívesen dolgoztam vele és mindenképpen szerettem volna még további közös munkát. Nagyon harmonikusan lehet vele dolgozni. A főszereplőnőimmel mindig sokat csatázom, mire elfogadják, hogy Breillat-színészek legyenek. Én ugyanis elvárom a színészeimtől, hogy, ha úgy tetszik, bábokká váljanak a kezemben, hogy a saját elképzeléseim szerint mozgathassam őket. Roccóval soha semmi ilyen gondom nem volt. Ráadásul manapság nehéz igazán jóképű francia színészt találni. A pornósztárok közül is többet megnéztem, de se külsőleg, se színészileg nem vehették fel a versenyt Roccóval.

Mekkora nehézséget okoz a szexjelenetek forgatása?

Számomra és Amira számára eléggé nehéz volt, de Roccónak egyáltalán nem okozott problémát. Bármit kértem tőle, ő minden zavar vagy ódzkodás nélkül megtette azt, a lehető legnagyobb természetességgel. Számára az egyetlen gond az volt, hogy a film nyitójelenetében szájon kellett csókolnia egy férfit. Minden más teljesen természetes volt neki, de azon az egy kicsi csókon hónapokig alkudoztunk, mert az istennek se akart kötélnek állni.

Rocco a szerepe szerint homoszexuális. Miért volt arra szükség, hogy a férfi meleg legyen?

Azért, mert a filmem az emberi test, elsősorban a női test felfedezéséről szól. Anathomy of Hell rímel arra, hogy Anatomie de Elle, vagyis a nő anatómiája. A férfi most szembesül először az ismeretlennel, és leküzdve kezdeti undorát magáévá teszi a nőt. Muszáj volt tehát, hogy homoszexuális legyen, heteroszexuális férfival nem működött volna. Manapság nem lehet olyan heteroszexuális férfit találni, aki harmincas évei közepén ismerkedik először a női test és szexualitás rejtelmeivel.

A film egyik alaptétele az, hogy a férfiak taszítónak találják a nőket. Valóban ez az ön meggyőződése is?

Ezt már a Románcban is elég világosan megfogalmaztam, mert szerintem ez így is van. A férfiak számára tisztátalanok vagyunk, mert vérzünk és nálunk minden belül a testünk mélyén történik, ami számukra mindig is örök talány marad. Különben is, a nő mindig az eredendő bűn hordozója volt, aki bűnre csábít és ugyanakkor képes a teremtés csodájára, azáltal, hogy új életet tud adni.

Nagyon gondosan megkomponáltak a képek a filmben, mintha mindegyik egy-egy megelevenedett festmény lenne, ráadásul legtöbbször keretbe foglalva. Mennyire volt ez tudatos?

Teljes mértékben. Azt szerettem volna, hogy minden egyes kép önmagában is egy műalkotás legyen. A forgatás során egyébként fényképeket készítettünk, mert szeretnék kiállítást rendezni az anyagból. A filmnek az volt az elsődleges célja, hogy feltárja a női test legrejtettebb nyílásait, és olyan dolgokat mutasson meg, amelyek eddig csak pornófilmeken voltak láthatóak, de éppen ezért különösen fontosnak tartottam, hogy sokkal finomabbak, kidolgozottabbak, megkomponáltabbak legyenek a képek, hogy ne a pornográfiára, hanem az esztétikai hatásra tegyem a hangsúlyt.

(A beszélgetés 2004 augusztusában készült.)

Kapcsolódó cikkeink

Széphelyi Júlia: A szimbólumnő megmondja – A pokol anatómiája kritikája

Philippe Rouyer – Claire Vassé: A testek igazsága. Beszélgetés Francois Ozon filmrendezővel a szexualitás filmi ábrázolásáról