Parádi Orsolya A Vágy hármas tükrében
Antonioni–Soderbergh–Wong Kar-wai: Eros

69 KByte

Erósz a vonzás és taszítás teremtő és pusztító erejét szimbolizáló időistenség az orphikus hagyomány szerint. Khaosz, avagy Aphrodité és Árész gyermeke, neki köszönhető a Föld és az Ég, Gaia és Uránosz egyesülése. Az érzékiség, a vonzódás, a bujaság, a fülledt testiség, a beteljesült és a be nem teljesült vágy maga.

Az Eros című szkeccsfilm az örök mozgatórugó értelmezése európai, amerikai és ázsiai előadásban. A háromszor harminc perces opusz létrejötte tisztelgés az élő filmtörténeti legenda, Michelangelo Antonioni munkássága előtt.

Szélütés és féloldali bénulás okozta hosszú kényszerpihenő után, tíz évvel ezelőtt állt újra kamera mögé a most 93 éves olasz rendező. Wim Wenders-szel közösen készítették el a Túl a felhőkön című szkeccsfilmet. Bár a közönséget kevéssé lelkesítette a mű, producereit olyannyira inspirálhatta az agg rendező életereje, s ahogy visszautasítja a fizikai lét korlátait, hogy kitaláltak számára egy jutalomjátékot: készüljön egy újabb hármas szkeccsfilm a mesterhez közelálló örök témáról, Antonioni és két ifjabb titán kamerája előtt. Steven Soderbergh és Wong Kar-wai lett a két kiválasztott rendező. A néző szeme elé tárul a három olvasat: az európai vulgaritás, az amerikai pajzánság és az ázsiai elementaritás. Erósz három kultúra, három szempár tükrében.

A dolgok veszélyes fonala címet kapta a három film közül az első, az olasz mesteré. Üresség és fragmentáltság jellemzi az első perctől kezdve, ugyanúgy, mint korábbi filmjeit. És mégis másként. Eljött az a pont, amikor az Antonioni-féle ürességábrázolás maga is végleg kiürült.

A történetben egy több évtizedes, elfáradt házasság végső fázisát látjuk, ez eddig ismerős. A negyvenes pár, a szikár, vékonycsontú, markáns arcvonású, erősen kifestett nő (Regina Nemni, aki eredeti mesterségét tekintve balett-táncosnő, és Fellini fedezte fel az olasz film, valamint az És a hajó megy számára), és a sármos, de nyegle férfi (a Hét mesterlövész egyikének fia, Christopher Buchholz) egymás iránti érdektelensége kényelmetlen és frusztráló. Még inkább az, hogy hiteltelenek az alakítások; kidolgozatlanságuk, lecsupaszítottságuk miatt. Kíméletlenül hangzik, de olyan a színészvezetés, mint a rendező fizikai állapota: erőtlen.

A nyitó jelenetben a nő félmeztelenül napozik, majd a férfi sürgetésére öltözködni kezd, egy érthetetlenül hosszú snittben kapkodja fel ruháit, próbál belebújni szandáljába. Áttetsző blúzán gombokként sötétlenek át mellbimbói, de ettől nem jelenik meg Erósz, még ha ez lehetett is a szándék. És bár a film harmadik percénél tartunk, máris elunjuk az üres formákat és az erőlködésszagú expozíciót. Autóba szállnak, céltalan bolyongásuk során egy vízesés mellett meztelenül fürdőző és éneklő nők láttán hiányolják a paradicsomi boldogságot. Látványosan nincs közük már egymáshoz, látszatbeszélgetések, műnevetés és hasonló tevékenységek sora tölti ki filmidejüket. Az éttermi jelenetben a nő szájába sodródik egy hajtincs. Antonioni otthagyja. A természetesség érzetét kelthetné, de inkább idegesíti a nézőt. Minden mozdulatuk természetellenes, a nő padlón elgurított pohara Monica Vittivel talán működött volna a Napfogyatkozásban, de itt már nem szimbolizál semmit. Lehet-e a semmit díszíteni?

Várva várt fordulópontként feltűnik a parton egy csinos, fiatal nő lóháton. Belép az étterembe, jóllakott nősténymacska idomaiból és mozdulataiból árad az erotikus telítettség, a harmónia saját testével. A férfi felfigyel rá, feleségétől megtudja, hogy a lány a szomszéd toronyban lakik. Két nő, két torony. A régi és az új ígérete.

A sűrű, embermagasságú bozótban epésen vitázó, látszat-házaspárnak már csak egy szűk ösvény marad közös létük tereként, azon haladnak, majd kiérve a nyílt vízhez végre szakítanak, a nő kibotladozik a képből terepidegen magassarkújában. A férfi, most már mint vadász felkeresi a másik torony lakóját, aki sétából tér haza, és találkozásuk első pillanatában felkap egy fadorongot védekezésül. Ez a gesztus szinte nevetséges, főként, mivel pár pillanat múlva évődve hívja be a férfit lakásába, állítása szerint a káoszba. Kis kergetőzés a kicsit sem kaotikus enteriőrben, majd kikötnek a torony tetején, ahol lehetőség nyílik egy pazar körsvenkre. A nő, arra hivatkozva, hogy fázik, leszalad, majd ágyába kúszva ledobálja ruháit és gyakorlatilag meztelenül simogatni, izgatni kezdi magát. Kerek mellek, vonzó, fiatal test, a hús igézete. Eközben hol a férfi? A torony tetején felejtődött kicsit még nézelődni. Érthetetlen a rendezői koncepció, ezek után teljesen hiteltelen a két ember szeretővé válása. Amikor végre eszébe jut, hogy forog a film, Antonioni gyorsan tető alá rendezi kettejük aktusát, melynek végén a nő elárulja nevét − a férfi nem. Nincsenek érzések, Erósz legfinomabb megjelenítése ebben az opuszban, amikor a férfi megcsókolja a nő lábujjait. Egy pillanatnyi érzékiség, és szétpattan a buborék.

Antonioni szkeccsének lezárásként a két nőt láthatjuk a tengerparton, egymás után, meztelenül táncolva. Összetalálkoznak az őszi napsütés utolsó sugaraiban, a mosolygó Újra rávetül a Régi árnyéka. A női lét két ideje. Ami friss, új volt, régi és elhasznált lesz, és fordítva: ami most régi, az volt az új egykoron. Azáltal, hogy mindkettő lecsupaszodva egyesül az elemekkel - a széllel, a vízzel, a földdel –, létrejön köztük a kapcsolat, és sejthető az utalás az azonosságra. Hacsak nem egy lehetséges leszbikus történet veszi kezdetét. A korábbi kapcsolatok hiteltelen ábrázolása viszont megöli ezt a mozit.

A következő opuszt olyan kultikussá váló figura jegyzi, akinek legutóbbi filmjét - az idős olasz mesterével ellentétben - biztosan látta az ifjú mozis korosztály valamennyi tagja. A független filmes Steven Soderbergh az Ocean’s Twelve (Eggyel nő a tét) forgatását szakította meg, hogy elkészítse a maga harmincpercesét. Pedro Almodóvar lett volna a másik két filmet rendező nagyágyú egyike, végül azonban az amerikai ugrott be helyette.

Az Egyensúly az ötvenes években játszódó, szórakoztató, négykezes kamaradarab, egy reklámszakember (Robert Downey Jr.) és pszichiátere (Alan Arkin) előadásában. A történet Erósz és Psyché párbeszéde. A hol színes, hol fekete-fehér filmben a frusztrált pácienst szakmai problémák és egy visszatérő álom nyomasztják. A rendelőben Downey fokozatosan engedi el magát, némi szakmázás és egy abszurd parókahistória okozta érzelmi túlfeszítettsége után végre képes lefeküdni a díványra és átadni magát a feltárulkozásnak. Az álom központi figurája egy kékruhás nő, aki éjről éjre ugyanúgy jelenik meg a férfi álmában: az ágyban, a kádban, ajkát rúzsozva, öltözködés közben, decensen erotikusan. Miközben folyamatosan cseng a telefon. A nő mindig elhagyja a szobát, a férfi nem képes visszatartani, pedig szeretné: ő a vágy elérhetetlen tárgya. Vagy mégsem az?

Ahogy a páciens képes kiengedni magából a nyomasztó gondolatokat, úgy válik egyre izgatottabbá a pszichiáter – zseniális jellemkomikumra építő fordulat. Miközben profi intonációval felteszi a rutinkérdéseket, éles kontrasztot alkot szerepével: lehetetlen helyekről távcsöveket vesz elő és kukkolni kezd. Mintha a szemközti házban lenne valaki, nyilvánvalóan egy nő, akit néz, de a néző ezt egy pillanatig nem tudhatja biztosan. Majd papírrepülővel igyekszik felhívni magára a figyelmet, mint egy egészségesen éretlen iskolásfiú. Downey problémájáról a végén lehull a lepel, és fény derül a paradoxonra. A megoldás közelebb van és egyszerűbb, mint hinnénk.

Soderbergh körbeért: annak idején a szex, hazugság, videóval robbant be Cannes forgatagába alig 27 évesen, és független elsőfilmesként elvitte az Arany Pálmát. A hasonló tematikájú történetben Andie MacDowell látszat-frigiditását boncolgatták, amely szépen lebomlott róla James Spader szolid jelenléte által és videókamerájának üvegszeme előtt. A rendező a kisvárosi élethazugságok mikromiliője után eljutott a nagy költségvetésű produkciók fennsíkjára. Az Oscar-díjas Trafficben a nemzetközi drogpolitikát vette górcső alá, aztán elindult a sivatagba a hálás kaszinórablás-remake-ek mekkája felé, hogy aztán visszaérjen a kiindulóponthoz, egy ironikusan pszichologizáló erotikus történettel.

Az Egyensúly operatőre Soderbergh maga, és el kell ismerni, pazar munkát végzett. A rendelő minden egyes szeglete kidolgozott látványelem, a redőny tigriscsíkos árnyékától a legutolsó kisszekrényig. Látnivaló, hogy milyen élvezettel komponált a formákkal, a szürke számtalan árnyalatával és talált ki gyönyörű kameraállásokat, svenkeket, plánokat. Lelkes és magas színvonalú operatőri munka jellemzi ezt a darabot.

Gazdálkodni kell azonban a jelzőkkel a látványteremtés dicséretében, mert ha piedesztálra emeljük Soderbergh kvalitásait, a felhőkön túlra kell repítenünk Christopher Doyle-t, Wong Kar-wai filmjeinek operatőrét, aki ezúttal nem tett mást, mint újrateremtette a tőle megszokott jellegzetesen egyedi képi világot.

A kéz címet kapta az Eros harmadik, befejező darabja, amely a legbeljebb jutott a célfogalom megjelenítésében. A Szerelemre hangolva és a 2046 vonalán haladva Wong Kar-wai képbe álmodott egy újabb történetet a beteljesületlen vágyról és szerelemről, némi Kaméliás hölgy áthallással. És ha lehet, még finomabban ábrázolva, mint az eddigiekben. A három szkeccs közül ez tölti ki az adott időkeretet legteljesebben, nem maradnak kérdések.

A minimális mimikával maximális hatást elérő Gong Li alakításában elevenedik meg Hua asszony, a hongkong-i kurtizánkirálynő figurája, pazar ruhakölteményekben, melyeket Jin mester műhelyében készítenek szorgos kezek. Az egyik segéd abban a megtiszteltetésben részesül, hogy személyesen igazíthatja a ruhát az elérhetetlen nőre. Az ifjú szabót, Zhang-ot az a Chen Chang alakítja, aki Ang Lee Tigris és Sárkányában Zhang Ziyi zabolátlan pusztai szerelme volt, ám itt olyan visszafogott és szolid karaktert hoz, hogy elsőre nehezen azonosítjuk a színészt. Ahogy a történet kezdetén a fiatalember mozdulatlanul ül, vár a szalonban, a sötét színű falikárpit, a csodálatosan szép és meghatározhatatlan színű tulipáncsokor s a nagy asztal társaságában, szeretkezés apró neszeit hallja meg. Fegyelmezetten megvárja, amíg elmegy Hua asszony látogatója, aki nem más, mint annak szerelme, majd a szolgáló bevezeti a szobába. A nő észreveszi, hogy az ifjú szabó izgalmi állapotba került. Odahívja magához, leveteti vele a nadrágját és kezével megtanítja arra az érzésre, amelyet a férfinak ismernie kell, hogy tökéletes ruhákat tudjon készíteni a nő számára. Kapcsolatuk a hosszú évek alatt csak a ruhák apropóján épül, és leginkább a férfiban. A ruhák által lesz övé a nő, úgy, hogy soha nem kapja meg. A kéz, az ő keze minden érzelmet belevarr a remekbe szabott anyagokba. Szerelme örök türelem és tragikus kitartás, egyoldalú és végtelen. A nő életének alakulásáról pedig csak annyit tudunk meg töredékesen, amennyi információt a férfi szerez látogatásai alatt Hua asszony, a luxuskurva beteljesületlen szerelméről, majd teljes és végső lecsúszásáról.

Gong Li-t soha nem látjuk teljes egészében vagy ruha nélkül. Csak részleteket mutat a kamera, azokon viszont elidőzik. Van egy pillanat A kézben, amely ellenpontozza az Antonioninál vulgárisan otthagyott hajtincset. A tipikus Doyle-féle lassítások egyike, amelyektől láthatóvá válik az éteri szépség; időtágító eszköz, amely segít az esszenciális finomság még teljesebb befogadásában. Ez az a pillanat, amikor Gong Li-vel telefonon szakít szeretője-szerelme, a nő leteszi a kagylót, majd a vita hevében leomlott hajfürtjét a helyére simítja. Minden pórusából Erósz árad. Benne van ebben a mozdulatsorban a méltóság, a büszkeség, a szépség.

A szkeccsfilm három külön fonalát rövid animáció és szép dallamú zenei szál köti össze, segít átlépni az Antonioni-film vulgáris üressége után a Soderbergh változat szürkén ironikus univerzumába, majd onnan végül Wong Kar-wai lecsupaszítottan is messze a leggazdagabb mikromiliőjébe, ahol minden lélegzetvétel Erószról szól. Itt maga az istenség ül a pamlagon, és éppen a következő nyilat illeszti íjához.

(2005-11-09 )

 

A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
44 KByte
A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
208 KByte
A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
A dolgok veszélyes fonala (Regina Nemni és Christopher Buchholz)
53 KByte
A dolgok veszélyes fonala (Christopher Buchholz)
A dolgok veszélyes fonala (Christopher Buchholz)
53 KByte
Egyensúly  (Ele Keats)
Egyensúly (Ele Keats)
54 KByte
Egyensúly (Alan Arkin és Robert Downey Jr.)
Egyensúly (Alan Arkin és Robert Downey Jr.)
106 KByte
A kéz (Chang Chen és Gong Li)
A kéz (Chang Chen és Gong Li)
166 KByte
A kéz (Chang Chen és Gong Li)
A kéz (Chang Chen és Gong Li)
90 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső