Deák Krisztina (Jadviga párnája, Eszterkönyv) filmje Novák Tünde, azaz boni regénye alapján készül. Novák saját életének bűnözéssel és bujdosással teli öt évét beszéli el időrendben. A forgatókönyvírók, a rendező és Esztergályos Krisztina egy évbe sűrítik az eseményeket, az időrendet pedig két síkra bontják, az elfogás után és előtt történteket egymással párhuzamosan ismerjük meg. A történet filmre kívánkozott. Annak, aki médiaeseményként követte figyelemmel Novák Tünde és Fekete László (a filmben Lili és Pali) tetteit, annak nyilvánvaló, hogy a szerelmespár és a rendőrség macska-egér harca ugyanúgy megosztotta az országot, mint a valódi Bonnie és Clyde története a harmincas évek Amerikájának lakosait, vagy a kortárs Viszkis rabló a magyarokat. Aki olvasta a visszaemlékezést, az pedig egy naiv fiatal lány, és egy furcsa srác történetét ismerhette meg, melyben szerelem, árulás, pénz, bűn és bűnhődés, egy szórakoztató film minden fontos kelléke megtalálható. Mindez abban a pillanatban elveszti jelentőségét, amikor beülünk a moziba, ahol nem valamihez képest szeretnénk filmet látni, hanem önmagában érvényes módon. A „megtörtént események alapján” szerintem a legfélrevezetőbb mondatok egyike, méztelen mézesmadzag. Vagy megtörtént eseményeket látunk, vagy nem, hogy az utóbbiak egy tetszőleges hányadának alapjául mi szolgált, mi nem, édeskeveset számít a kész film szempontjából, ami nem az alapján fog működni, illetve nem működni, hogy mekkora része a fikció. Na jó, nem veszi el a kedvem egy filmtől a „megtörtént események alapján” felirat, csak egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomást venni róla.
A film a leghagyományosabb módon a főcímmel kezdődik, ami minden ízében bűnügyi filmet ígér, a száguldó betűktől a pisztolylövéseken át a zenéig. Ez egy kicsit aggasztó, valahogy nekünk, magyaroknak ehhez a műfajhoz nincs igazi tehetségünk, akcióval, feszültségkeltéssel, karakterekkel hadilábon szoktunk állni, szerencsére kiderül, nem az a kimondott akciókrimi, ami következik, és ezen a magam részéről meg is könnyebbültem, igaz ezzel párhuzamosan a főcímmel meg bajom támadt, dehát így megy ez. Hogy akkor mi is a műfaj? Merthogy az van, annak lennie kell, tömegfilm ez, akárki meglátja, így hát valamiféle szerelmi bűnügyi roadmovie a műfaj, a Bonnie és Clyde, a Született gyilkosok, és a Thelma és Luise (ja, ott a szerelem kevésbé motivál) nyomán, a magam részéről szeretem ezeket. Az meg külön szerethető, hogy magyar utakon haladnak a hősök, hogy kézi erő viszi át a folyón az őket szállító kompot, hogy a magyar fenyvesek vadregényes tájain kerékpárral menekülnek. Tetszik a magyar road movie műfaja, kár, hogy az erdőben elhangzó párbeszéd stúdió-hangon szólal meg (sajnos a hanggal kapcsolatban később is lehet panaszunk), és kár, hogy olyan sok a közeli a főhősökről, pedig a háttér is fontos, de erről majd később.
Lassan bontakozik ki Lili és Pali története, ami egy egyelőre homályban maradó bűntény következménye, utóbbiból egyelőre csak a sokmillió forint és a menekülés kényszere számít. És a menekülés börtönnel és halállal végződő lezárása. A film párhuzamosan mutatja be a bujdosás évének történetét időrendben (azzal, hogy a bűntett utólag kerül bemutatásra), és a börtönben történteket. Epizódról epizódra ugrunk, tulajdonképpen nem is lehet másként, nincs a filmnek csattanója, hisz a megtörtént események tényeit ismerheti a néző. Ez a szerkezet másfajta befejezésre ad lehetőséget, arra, hogy megtudjuk, hogyan, miért léptek rá kényszerpályára hőseink (szinte véletlenül lettek rablók), és hogy a börtönben magába forduló Lili mozgatórugóit megismerjük. Átgondolt, felépített szerkezet, jól megírt forgatókönyv, A miskolci boniésklájd váza rendben van. A műfaj által megkövetelt sűrítés sem vesz el a történetből, a főszereplő végig Lili marad, szerencsére a nélkül, hogy a film narrátornak tenné meg (pedig az irodalmi alap kézenfekvővé teszi ezt a megoldást), a páros történetét külső nézőpontból mondja el. Amikor a film a végén feladja ezt a semlegességet, és Lili a kamerába mondja el a rá vonatkozó tanulságot, az éppen a kevésbé szerencsés megoldások közül való.
Adott a váz, az ígéretes szerkezet, forgatókönyv, ehhez ráadásul két tehetséges főszereplő is került. A Moszkva térből ismert Karalyos Gábor ebben az alakításában is keveset beszélő, sodródó hős, aki a döntési helyzetekben a háttérben marad. Az irányító, fészekrakó, macskákat nevelő Lili eljátszására az elsőfilmes amatőr, Ráczkevy Ildikó szerencsés választás volt. A forgatás idején mindössze tizennyolc éves (és egyébként miskolci) lány éppen színészi képzetlensége miatt egyenrangú partnere Karalyosnak, sőt, sok tekintetben képes fölé nőni: példásan visszafogott, és emellett a visszafogottság mellett a koraérett lány akaratosságát, határozottságát is megjeleníti, annak a szerencsés esetnek példája, amikor azonosulni képes szerep és alakítója. A mellékszereplők közül Haumann Máté nevét kell említeni, aki tehetségesen játssza a kisstílű gengszter figuráját, ám még jobb lenne visszafogottabban, néha a kevesebb több lehetne. Ez pedig szinte minden mellékszereplővel kapcsolatban elmondható. A kétszereplős történet összes egyéb alakja (még a baráti páros, Sanyi és Mónika is), csak vázlatszerűen jelennek meg, ezt a vázlatszerűséget pedig hajlamosak a színészek némi túljátszással kompenzálni (tisztelet a kivételnek, ilyen a lakástulajdonos Csomós Mari).
Ott tartottunk (a film elején), hogy hőseink mennek át a magyar vidéken, tulajdonképpen bicikli-kiránduláson vesznek részt, mert kitalálják, így biztonságban vannak, erre nem gondolnak a rend őrei. És több kisebb-nagyobb veszélynek kitéve ugyan, de végigcsinálják kirándulásukat, aminek végén letelepednek Miskolcon, és berendezkednek, fészket építenek. Megismerkedés, együttjárás, összeköltözés, a hagyományos párkapcsolat folyamatát ismerhetünk meg, annyi extrával, hogy a törvény szervei közben vadásznak rájuk. Nem egy tipikus bűnöző páros portréjával ismerkedünk meg, Lili és Pali alulról jött, ez a múltra utaló két rövid jelenetből kiderül, nem csoda, ha vágyaikat nem a hírnév és Amerika jelentik, hanem egészen egyszerűen egy normális élet normális lakásban egy normális emberrel. Ezt a normális életet teszi lehetetlenné az a szinte banális, véletlenszerű bűnbeesés, amit a film végén megismerünk, ami összes későbbi lépésüket meghatározza.
A főhősökről adott túl sok közeli, azok túlzott előtérbe helyezése nem csak a mellékszereplőket, és a tájat szorítja háttérbe. A film talán legnagyobb be nem lőtt gólja a kilencvenes évek közepe Magyarországának (az időszak nincs pontosan meghatározva a filmben, még az is lehet, hogy a történet a jelenben játszódik) ábrázolása. Az 1967-es Bonnie és Clyde a bűnöző szerelmespárt a harmincas évek válságtól sújtott Amerikájának háttere elé állítja, így egyszerre készít korrajzot, teremt izgalmas karaktereket és teszi szimpatikussá főhőseit e háttér bemutatásával. Ennek a filmtípusnak ugyanis az a működési elve, hogy rámutat, egy romlott világban a szabályok ellen vétő lázadók lehetnek a pozitív hősök, ekként a történetek ugyan bűnözőkről szólnak, de nem bűn-, hanem „ártatlanfilmek”. A szándék megvolt A miskolci boniésklájd alkotóiban, ezt egyes jeleneteken érezni; az albérletet kiadó hölgy gyanúját éppúgy csak egy köteg pénz tudja elaltatni, mint az autóját eladó kisemberét. Rendben, a pénz mozgatja a világot, sejtettük, de ennél árnyaltabban elmondott igazságokat szeretnénk, még ha szórakoztató filmet is nézünk. A korrupt, erőszakos rendőr és az általa kihasznált kiszolgáltatott lány kettősének jelenete kellően előkészített és hangsúlyos, szintén ezt a témakört boncolgatja, sajnos azonban a film legkevésbé sikerült jelenetei közé tartozik. Pedig a 90-es évek vadkapitalizmusa igazán izgalmas, és sok új tanulságot hozó időszak volt, pont az a félmúlt ráadásul, aminek filmes feldolgozása éppen csak, hogy elkezdődött.
Miskolc emblematikus városunk, lakói és lakótelepei ugyanannyit mondhatnának Magyarországról, mint az Arthur Penn által ábrázolt vidéki kisvárosok Amerikáról. A miskolci boniésklájdban inkább egy neutrális „valahol káurópában” várossal találkozunk, ami minden bizonnyal tudatos választás, mégsem tűnik szerencsésnek. A film hősei inkább elkövetők, mint bűnösök, feltéve, ha erkölcsi értelemben használjuk a kifejezést. Romlatlanságuk egy hazug, bűnös világ kulisszái előtt hozhatna igazi drámai feszültséget, én ezt hiányolom. E nélkül a film pusztán a két fiatal történetének elmondása marad, ami érdekes ugyan, mégis hiányérzetet hagy maga után.
Kettejük története a teljes egymásrautaltság története, és paradox módon a bűnözővé válás története is. A film végére kiderül, nincs eredendő bűn (csak eredendő véletlenek), Lili és Pali a filmekből, konzol-játékokból, magazinokból tanulja a bűnözőséget, ezek nyomán válnak elképzeléseik szerint profikká. Bonnie és Clyde rögtön abban a pillanatban rablópárost alkotnak, amikor találkoznak, Lili és Pali csak miután megnézték a Bonnie és Clyde című filmet. Ám ezeket az értelmezéseket úgy kell keresgélni, amiben az epizódokból építkező szerkezet is ludas. Nem áll ugyanis össze igazi kerek, drámákkal teli történetté, hanem hajlamos a szétesettség benyomását kelteni. A miskolci boniésklájd nem követi el a magyar tömegfilmek általános hibáját, nem kever a műfajfilmbe szerzői filmes elemeket, vagy oda nem illő önreflexiót, és ez becsülendő. Kár, hogy a film túlságosan kis szeletet mutat meg a háttérből, ami előtt a történet igazán élne, és hogy a forgatókönyv nem elevenedik meg egységes, szerves egészként. A történet a tizenegyesre tette a labdát, ám a film nem rúgta be a gólt.
2005. január 10.