Kovács Adrien Summáját írom...
Egri Filmművészeti Nyári Egyetem, 2004. július 24-30.
Okos Oszkár
Okos Oszkár
150 KByte

Az idén 30. alkalommal rendezték meg Egerben a Filmművészeti Nyári Egyetemet. A szép kerek évfordulón a Filmkultúra is átérezte a pillanat nagyszerűségét és tudósítót küldött a városba. Hogy olvasóink ne csupán a jelenről, hanem a múltról is képet kapjanak, megkértük a nyári egyetem szervezésében kezdetektől jelen lévő Okos Oszkár urat, hogy meséljen egy kicsit e nagymúltú eseményről.

A múlt

"A filmművészeti egyetem 1973-ban indult el egy francia filmbarát, Paul Robert úr kezdeményezésére. Monsieur Robert a magyar filmművészet régi kedvelője volt, a 60-as években filmklubvezetőként vetítéseket illetve közönségtalálkozókat szervezett, alkotókat hívott meg, vendégül látta többek között Jancsó Miklóst, Gazdag Gyulát, Huszárik Zoltánt, Gaál Istvánt. De működött a kapcsolatépítés a másik irányban is, francia filmklubosok utaztak Magyarországra, vettek részt forgatásokon illetve vetítéseken. A programok sűrűsödtek, az érdeklődők száma nőtt, Robert úr látta, hogy talán szervezett keretek közé lehetne terelni a spontán kapcsolatokat. Szerencsés egybeesésként ekkora megerősödtek a TIT kezdeményezésére létrejött nyári egyetemek, így amikor a 70-es évek elején Robert úr felvetette a Magyarországon tartandó filmművészeti program ötletét a párizsi egyetemen magyar filmművészetet oktató Oláh Tibornak, ő a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot javasolta rendező szervként. A TIT országos központja pedig a Heves megyei szervezetet, ezen belül pedig Eger városát javasolta programhelyszínként. A nyári egyetem megrendezésének gondolatát támogatta a Francia-Magyar Baráti társaság főtitkára, Maurice Blaiseau is (Robert úr e szervezet révén került kapcsolatba a magyar filmmel).

Az első pár évben kiderült, hogy még színesebb lehetne az egyetem, ha franciákon kívül mások is érkeznének, és a szervezést kiterjesztették Európa más országaira is. A 70-es évek végére tehető "fénykorban" 12-15 országból jöttek hallgatók. Az anyagi hátteret alapítvány létrehozásával valamint támogatói rendszer kiépítésével teremtették meg (a filmszakmai szervezetek mellett nem filmes cégeket is megnyertek támogatónak). Nem volt deklarált cél, de nem kimondva mégis működött az a szándék, hogy a határokon kívüli magyar fiatalokat is meghívjanak a rendezvényre, az ő jelenlétüket is a támogatói rendszer kiépítése tette lehetővé. A nyári egyetem természetesen nyitva állt a helyi érdeklődők előtt is. Sohasem volt túlfeszítve a program, két vetítés között együttes étkezések, borozgatások, közös kirándulások, gitárpengetéses tábortüzek zajlottak - ekkoriban nagyon élt a rendezvény közösségszervező ereje, sokan valóban a "jó buli lesz" élményével tértek vissza évről-évre az egri Vörös Csillag/Bródy/Uránia moziba.

1988-ig a nyári egyetem egy-egy alkotó életműve köré szerveződött (pl. 1978-ban Fábri Zoltán, 1982-ben Ranódy László), később pedig egy-egy filmes vonulat, téma köré (ilyen volt 1990-ben "A magyar filmek látványvilága" ). Kevés az a filmrendező, aki a 30 év alatt legalább egyszer meg ne fordult volna Egerben.

Összesen két alkalommal maradt el a rendezvény (1975-ben és 1991-ben). A rendszerváltást követően azonban erősen visszavetette a lendületet az addig működő pályázati rendszerek megváltozása, az új formák kialakulásának időigényessége, és a külföld megváltozott érdeklődése is. Ezért nem volt rizikómentes az 1992-es újraindulás, ami azonban kellemes meglepetésre jól sikerült. A nyári egyetemet azóta is minden évben megtartják, voltak kiemelkedő évek (pl. az 1996-os, amikor Illés György operatőr és tanítványai alkotói útja volt a központi téma, és eljött többek között Badal János illetve Zsigmond Vilmos is), és csendesebbek is. Éveken keresztül jó hangulatú "diplomaosztással" zárult a rendezvény, aztán ahogy egy-egy visszatérő hallgató egyre növekvő számú bizonyítványt halmozott fel, lassan elmaradt az igény.

Az eredeti elgondolást azonban - hogy a külföldi fiatalok magyar egyetemistákkal és főiskolásokkal találkozzanak és megismerjék a magyar filmművészetet - a rendszerváltozás után is fenn tudtuk tartani.

Az egri rendezvényre a kezdetektől azonos módon verbuváljuk a hallgatókat. A tájékoztatót illetve programelőzetest elküldjük a külföldön működő magyar kulturális intézményeknek, amelyek a saját csatornáikon meghirdetik az eseményt. Elkérjük továbbá a külföldi filmklubhálózatok név és címjegyzékét, így célzottan is elküldhetik a programtervezetet a témával, az időponttal, tájékozódási információkkal. A tájékoztatót illetve a meghívást a karácsonyi vagy újévi üdvözlőlaphoz mellékelve küldjük ki.

A külföldi hallgatók általában szállodai ellátást igényelő fizetővendégek. Számuk ma már nem magas, szemben a korábbi 100 körüli létszámmal, idén csupán 15-20 francia, német és osztrák hallgató jelentkezett. Jelen volt néhány határon kívüli magyar szervezet egy-két képviselője, őket a különböző pályázatokon elnyert támogatásokból tudják a filmművészeti nyári egyetem szervezői vendégül látni.
A rendezvény önerőből, csupán a külföldi résztvevők által befizetett pénzből nem jöhetne létre, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Mozgókép Kollégiumától, az MMKA-tól és a NKÖM-től pályázatokon elnyert támogatásokból tartja fenn magát, ezt egészíti kis egy kisebb összeggel Eger városa. A 90-es évekig érdekesebb volt a külföld számára a magyar film, akkoriban 100 hallgatója is volt a nyári egyetemnek, igaz, ők sem voltak mindannyian fizető vendégek. (A 80-as években nagyon sok volt az NDK-s jelentkező is - szókimondóbb volt a magyar film és ez nagyon tetszett a keletnémet filmklubosoknak - akik aztán elmaradtak.)"

A jelen

"A szervezés menete idén is a hagyományoknak megfelelően zajlott.

A februári szemlét követően körvonalazódott a játékfilmes program lehetséges kínálata. A szemlén vetített és azóta moziforgalmazásba került filmek közül láthatták az érdeklődők a Mélyen őrzött titkokat, a Kontrollt - a két film rendezője illetve producere a vetítések után közönségtalálkozón beszélgetett a nézőkkel), a Apám beájulnát, a Magyar vándort, a Getnót, a Montecarlót, illetve a még nem forgalmazott darabok közül a Tamarát és a Másnapot. (A filmes programba nyár elején került be Koltay Gábornak a filmszemle körül még csupán televíziós sorozatként eltervezett, majd játékfilm-hosszúságúra vágott Trianon című filmje. A rendező Egerben Téry István moderálása mellett vitatta meg a látottakat a közönséggel.)

Az idei dokumentumfilmes program gerincét a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete által a 2003. októberében Budapesten megrendezett "A rendszerváltozás dokumentumfilmjei" elnevezésű fesztivál filmjei adták. Az egri főiskoláról Szűk Balázs adjunktus segített a program kiegészítésében illetve a Századvég Politikai Iskola egri tagozatától Horváth Ágnes működött közre a politikusi kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek összeszervezésében.
A filmbemutatókon illetve a hozzájuk kapcsolódó beszélgetéseken túl érdekes és hasznos programnak látszik az elektronikus és digitális mozik jogi és forgalmazási lehetőségeit átgondoló és a magyar médiaoktatással foglalkozó kétnapos konferencia. A programra - általában önköltségen - a középiskolában a tárgyat majdan oktató tanárok illetve - a pedagógusoknál jelentősebb létszámban - mozisok jelentkeztek. Ez utóbbiaknak anyagi érdekük, hogy megtartsák a fiatal nézőket, és közösségben akár egy médiaóra keretében bevigyék őket a moziba. A nyári egyetem szervezői, az egri főiskola illetve a Mozisok Országos Szövetségének vezetője egy emberként nagyon időszerűnek és fontosnak tartották a téma megbeszélését, hiszen szeptemberben kötelezővé válik a médiaoktatás a magyar oktatási intézményekben.

Az utóbbi években már egyre kevésbé tartható az alapítók eredeti elképzelése (külföldi vendégek legyenek többségben), így a rendezvénynek szükségszerűen jobban a magyar filmbarátok felé kell fordulnia. A médiakonferencia, illetve a filmes programhoz kapcsolódó politikusi beszélgetések mellett a magyar filmklubélet múltjának, jelenének és lehetséges továbbfejlesztésének témáját körüljáró program (melyen a filmklubszövetség illetve az MMKA szakkollégiumainak illetve a MAFSZ és a BBS képviselői adtak elő) is ezt a célt hivatott szolgálni.

Remélem, hogy a jövőben is folytatható ez a rendezvény".

 


150 Kbyte
kordokumentum
kordokumentum 1984-ből
134 KByte

150 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső