M. Tóth Éva Ha az égre nézünk...
Reisenbüchler Sándor temetésére

30 KByte

Reisenbüchler Sándor temetésére

Ha az égre nézünk, elmúlt csillagok fényeit látjuk évmilliók mélyéről ránk ragyogni. E csillagok sokszor fényesebbek és erőteljesebbek a „kortárs” csillagoknál, mintegy kétségbe vonva az elmúlásról alkotott képzeteinket.

Ezek a rég elveszett csillagok idegen világokat láttak kiemelkedni, majd elsüllyedni az időben, láttak kihűlni napokat, és láttak távolba rohanó üstökösöket. S mielőtt maguk is a semmibe szóródtak, elküldték fényüket, s fényükbe zárva mindazt a titkot és csodát, amelyet megtapasztaltak.

Vannak kiválasztott személyek, akiket megtalálnak ezek a becsapódó fények, s fájdalmasan gyönyörű teherrel ajándékozzák meg őket: a kivételes tehetséggel párosuló bölcsesség terhével. Beavatottak ők, akiket belülről perzsel a fény – szenvedélyektől űzöttek, megszállottak, aggodalmas próféciák csökönyös hajtogatói, sokszor nevetség tárgyai, magányos bolondok, sebekkel megjelölt Don Quijoték, nappali álmodók, rögeszmés kívülállók.

A hétköznapokban tétovák, az élet dolgaiban gyakran suták, de kezük nyomán könnyedén születnek zavarba ejtő új világok. Világok, amelyek működését sokszor nem értjük, s mire megértjük, ők már messze járnak. És hiányuk megdöbbentő.

Kedves fénnyel sújtott barátom, kedves Büki – hadd szólítsalak így, ahogy tegnap vagy tegnapelőtt –, és hadd szólítsalak egyáltalán, mert hiszem, hogy valójában köztünk vagy. Nem is lehet másképp, hisz készültél erre. A rád szabott időt következetes tanulással töltve készültél fel következő életedre, amely felé, meglehet, úton vagy éppen, vagy amelybe talán már meg is érkeztél.

Hited szerint a lélek új és új lehetőséget kap a tökéletesedésre, mígnem eléri a megvilágosodás állapotát, amelyben végre nyugalmat lel, amelyben kialszik a belülről emésztő tűz, s a szellem megpihenhet.

Remélem hát, hogy itt vagy velünk, akik búcsúzni jöttünk, – de nem Tőled, csupán az időtől, amelyben Reisenbüchler Sándorként voltál közöttünk. És elmondani, hogy jó volt ebben az időben együtt lenni Veled…

Mondhatnám Neked, hogy mindannyiunk nevében szólok: a filmesek nevében, akik kollégaként vagy mesterként tisztelnek, a Pannónia Filmstúdió nevében, amelynek pályád kezdetétől hűséges és büszke rendezője voltál, a barátok nevében, akik szerettek és szeretnek, a Közönség nevében, akit megtiszteltél azzal, hogy a tökéletesség igényével alkottad műveidet. De nem szólhatok a Hozzád legközelebb állók nevében, akiknek kedves, férj, apa vagy nagyapa voltál, és nem szólhatok olyan társak nevében sem, akikkel évtizedek fűznek össze a szeretve-gyűlölt animációs műfajban. Más és más az emlék, amely e sokaság tagjainak egyenként jelenti Reisenbüchler Sándort.

Hadd szóljak hát a magam nevében, bízva abban, hogy amit Felőled gondolok – mégis közös gondolat.

A műfaj, amely kiválasztott magának, nem jelölt ki számodra könnyű utat – de Te magad sem törtél könnyű sikerre. Eltökélten írtad a szédületes sebességgel száguldó Reisenbüchler-galaxis kollázsmitológiáját, sajátos szerkesztési elvekkel, öntörvényű nyelvtani szabályokkal.

A hatvanas évek friss lendületével söpörted ki világodból a műfaj dermedt poénjait és közhelyeit: Disney-t száműzted csillagrendszeredből, a Sárga Tengeralattjáró vágta csapáson törtél előre, de Eizensteint és Buńuelt is magad mellett tudva… Nem rajz-filmet: FILMet készítettél, elkötelezetten és tobzódón beledolgozva a huszadik századi kortárs képzőművészet dinamikus vonulatát, az avantgárdtól a pop arton át a posztmodernig.

Sosem kísértett meg a kivédhetetlennek tűnő kommersz, ahogy mondtad: „nem adtad el magad egy tál lencséért” soha. Holott nálad jobban talán senki nem ismerte közülünk azokat a szakmai fogásokat, amelyek bevetésével tarolhattál volna a jövedelmezőbb műfajokban. A fényűzést csupán a kultúra birtoklásában s gyakorlásában érezted jogosnak, könyvekkel, filmekkel, zenékkel bástyáztad körül magad az ezredforduló vásári tülekedésében. Remeteként voltál oly módon független és szabad, amilyenek valamennyien lenni szeretnénk, ha volna hozzá erőnk… Nem csatlakoztál szekértáborokhoz és nem dőltél be trendeknek, nem ismertél más vezérlőelvet, csupán a minőség parancsát. Mester voltál, aki művével, állásfoglalásával és jelenlétével nevel, akkor is, ha nem tölt be professzori tisztet valamely egyetemen. Mester, aki személyiségével hat a kortársakra, aki köré azok a tanítványok gyűlnek, akik a legnagyobbaktól kívánnak tanulni. Mert tanulni a legnagyobbaktól kell – ezt is tőled tudjuk.

Minden kimondott és leírt szavaddal, minden mozgóképes üzeneteddel a szeretet, a béke, a szabadság és boldogság mellett tettél hitet, rendíthetetlenül bízva az emberi nem felemelkedésében, s a művészet hatalmában.

A 3550 méter utánozhatatlanul egyedi filmszalag, amelyet Reisenbüchler Sándorként ránk hagytál, ezen elvek jegyében fogant, az utolsó kockáig következetesen tervezett, beteljesedett életmű.

Látszólag persze értelmetlen az effajta számvetés: 3550 méter, 184 600 érvényes kocka. De mi, akik e műfajban létezünk, tudjuk: elérhet a csillagokig.

Grádicsul szolgálhat annak, aki a világok közt jár, mígnem elérkezik a fény pillanata, – s végérvényesen felköltözik az égre, aggódó tekintetét a Földre vetve.

Ha az égre nézek és születő csillagot látok, kedves Büki, tudni fogom, hogy megérkeztél. De addig – hiányozni fogsz, nagyon.

 


31 KByte

30 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső