Ozsda Erika Magyar vándorút
Beszélgetés Herendi Gáborral, a Valami Amerika és a Magyar vándor című filmek rendező-producerével

22 KByte

A telefonban azt mondtad, hogy sok mondanivalód lenne.

Kicsit eltávolodva a film indulásától és a kezdeti kritikáktól - miután picit én is lehiggadtam és józanul átgondoltam sok mindent - megfogalmazódott bennem néhány gondolat a szakma jövője érdekében is.

Miért kellett lehiggadni?

Ez emberi dolog. Nekem is meg kellett élnem azt, hogy - … kudarc vagy nem, ezt majd a jövő dönti el - de meg kellett élnem, hogy diadalmenet helyett, ahogy én azt képzeltem, a Filmszemlén a szakma olyan szinten ütötte-vágta a filmet, hogy abban tényleg mérhetetlen indulatokat véltem fölfedezni. Volt egy csapat, egy stáb, aki imádta a Valami Amerikát és ugyanolyan szeretettel és odaadással, éjt nappallá téve dolgozott a Magyar vándorért is. Beleértve a színészeket, akik boldogan dolgoztak. Nekem az fájt különösen, hogy ez nem objektív-negatív kritika volt, hanem habzó szájú pocskondiázás. Ez egyrészt méltatlan a filmszakmához, méltatlan a kritikusokhoz, másrészt méltatlan a mi munkánkkal szemben is. Tudom, hogy nagy volt a várakozás a Valami Amerika miatt. Annak ellenére, hogy eddig is nagyon sokan megnézték, óvatosan mondom ki, hogy ez: sikerfilm. Az viszont tény, hogy E-mailek tömege jön, egy széles tábornak tetszik a film, sok-sok rajongója van. Idézgetnek belőle mondatokat, többen háromszor-négyszer is látták. Ezek után nem lehet a filmet ilyen szinten gyalázni és nullának értékelni. Ebben egészen biztos vagyok. Nem létezik, hogy a filmkritika ilyen messze essen a közönség igényeitől és elképzeléseitől. Mindig is nagy volt a távolság, és az is biztos, hogy a kritika más szemmel nézi a filmeket, de akkor se hiszem, hogy ekkora távolság létezhet. Lehet, hogy a filmnek sok hibája van, lehet, hogy több sebből vérzik, de azért messze nem olyan rossz a magyar filmes palettán, mint ahogy a kritika állítja. A Magyar vándort egyszerűen agyoncsapták. Ennek sok oka van és én ezeket az okokat próbálom sorba állítani. Borzasztó nehéz szembeszállni a szakmával és a kritikával egyedül, mégis azt gondolom, hogy azon egy picit el kellene gondolkozni, hogy biztos, hogy igazuk volt-e a kritikusoknak.

Nagyon hamar összejött a film első 100.000 nézője. Most hol tart?

170.000. (azóta 280.000 ) (április 7-én: 400 000, ebből 217 000 budapesti néző – a Budapest Film adata – a szerk.)

Akkor mi bánt? Az a húsz ember, aki rosszat írt róla?

Igen. Talán meg kellene tanulni nem foglalkozni a kritikával. De azért bizonyos szinten kell. A kritikusok azt írták, hogy nem vettem figyelembe a Valami Amerikánál megfogalmazott kritikákat. Pedig figyelembe vettem. Legagyizták a Valami Amerika zenéjét, ezért írták később, hogy nem tanultam a dologból és továbbra is gagyi zenéket használok. Van, aki szereti ezt a zenét és van, aki nem. Tény, hogy ezek slágerzenék, populáris zenék, nem közölnek oly mélységeket, de ez a film nem is igényelte a sokkal mélyebb és intellektuálisabb zenét. Az szubjektív, hogy egy kritikusnak tetszik-e a zene vagy sem. Ezzel semmi bajom nincs. Azzal van bajom, hogy minden kritika azt fogalmazta meg, hogy volt egy fantasztikus ötlet, én meg kihagytam egy nagy ziccert. Az egyik oldalról az jött, hogy nem vágtam oda és nem ironizáltam keményen. Rögtön mondták az ötleteket: meg kellett volna sütni rántottának a turulmadár záptojásait. Mindenki azt érezte, hogy itt volt a lehetőség a kezemben, amikor jól oda lehetett volna mondani. Sokkal szélsőségesebb vagy extrémebb filmet kértek tőlem számon. De én nem olyat akartam csinálni! Én közönségfilmet akartam csinálni. Ha ez a film szélsőségesebb lett volna, a kritikusoknak talán jobban tetszene, viszont szélesebb körben nem működne. Az volt az érdekes a kritikákban, hogy mindenki prekoncepcióval ült be a moziba. Minden kritikus előre leforgatta magában a filmet, előre volt egy elképzelése, és amikor beült a moziba, teljesen mást kapott. Ettől volt a kiborulás. Sajnos ez annak is köszönhető, hogy június óta a levegőben van, hogy ez a film készül. A film humora is megosztja az embereket. Vagy gyűlölik, vagy szeretik. Van, akinek ez gagyi és a Szeszélyes évszakokhoz és kabarétréfákhoz hasonlítja, és van, aki rajong érte és speciális humornak tartja. Kezdetben a Valami Amerikát is ütötte-vágta a kritika. Aztán az idő megszépítette, mára már az lett az etalon. Majdnem biztos vagyok benne, hogy az idő távlatában ez a film is megszépül. Nagy valószínűséggel nem lesz akkora sikere, mint az előző filmnek. Nem baj. Engem leginkább az zavar, hogy ezek a kritikák indulatosak. Ilyet leírni a Népszabadságban, hogy „nincs értékelhető pontja a filmnek”, hogy „csöndben ülte végig a közönség”?! Ami nem igaz, mert már legalább hússzor néztem meg nézőkkel és az emberek végignevették. Az se igaz, hogy visszatetszést szült a film. Az indulatos kritikák célja a sárba döngölés volt. Ez azt eredményezte, hogy annak a sok-sok embernek, aki kínkeservvel dolgozott a filmen, rossz érzése lett. Arról nem beszélve, hogy az egész filmszakma folyamatosan arról beszél, hogy a magyar filmgyártásba be kell vonni a magántőkét, szponzorokat és mindenféle pénzt. Erre a kritika ízléstelen módon lepocskondiázza a szponzorok megjelenítését, ami a filmben nem volt ízléstelen. A mennyiségén persze lehet vitatkozni. De hogy én ilyen kritika után még egyszer szponzort nem nagyon tudok majd filmbe betenni, az biztos. Mindent elkövetett a kritika, hogy megint belerúgjon egy hatalmasat a közönségfilmbe.

Talán a szponzor nem olvas kritikát, őt inkább a nézőszám érdekli.

Igen, de a szponzorok érző és újságolvasó emberek. Ők sem tudnak elvonatkoztatni. A Magyar vándor elleni kritika elég hathatós volt. Bármerre járunk az országban, a film utáni beszélgetésekben eddig mindenhol megkérdezték, mit szólunk ahhoz, hogy ennyire földbe döngölték. A kritika tehát működött, mert sikerült rossz hangulatot teremtenie a film körül.

De aki ezt megkérdezte, vett egy jegyet a filmre és végignézte.

Igen és még tetszett is neki.

Na, ugye.

Akkor vegyük semmisnek, amit eddig mondtam?

Én két hétig rosszul voltam és elkedvtelenedtem. Azt gondoltam, hogy soha többé nem csinálok filmet. Most már nincs probléma, mert az emberek szeretik és nézik a Vándort. Ha valaki Két év múlva rákérdez, erre az egészre már nem is emlékszem. Nagy valószínűséggel sikerfilmnek könyvelhető el és ez így van jól.

Mikor született a film ötlete?

Másfél éve, már a Valami Amerika bemutatóján megvolt. Az ötlet, hogy a hét vezérrel kellene egy abszurd vígjátékot készíteni, az enyém volt, Úgy éreztem, hogy ehhez a humorhoz nagyon jól ért Harmat Gábor, aki a barátom és akivel régóta együtt dolgozunk. Őt kértem, hogy írja meg a könyvet.

Te is beleírtál a könyvbe?

Most csak gegeket. Én inkább mai történeteket tudok írni. A Valami Amerikát ketten írtuk Márton Gyulával. A Vándornál a majdnem kész könyvet egy történész is átnézte. Természetesen nem volt cél egy történelmi könyv megfilmesítése. Ilyen szempontból rengeteg aránytalanság van a filmben. Azt a kort, ahol humort vagy jó lehetőségeket éreztünk, hosszabban hagytuk a filmben.

Bizonyos iskolázottságot feltételez a film.

A 8 általános bőven elég a megértéséhez. Inkább azt mondanám, hogy vannak benne rejtett poénok, hogy sokrétegű a humora. A finomságok talán elsőre nem is jönnek ki, csak második, harmadik alkalommal. Sokan mondták, hogy másodszorra jobban tetszett a film, mert tudtak figyelni a részletekre is. Mindenki tud belőle mazsolázni.

Ha lehetne, min változtatnál?

Ma is úgy gondolom, hogy ez a könyv ilyen megvalósítást igényelt. A kritikai megjegyzések persze engem is befolyásolnak. Ha újra nekikezdenék, lehet hogy egy erősebb történetet tennék bele, mert ez, a - keressük a magyarokat - nem bizonyult elég mozgatórugónak. A Nőt is jobban behoznám. Gondolkoztunk egy szerelmi szálon, azt bánom, hogy nem tettük bele, az színesíthette volna. Vagy egy elérhetetlen nő kellett volna, aki mindig felbukkant? Néhányszor kénytelen kelletlen, producerként kellett gondolkoznom, ezért bizonyos jelenetekről lemondtam. Sokan hiányolták, hogy nincsenek a filmben akciók, de ez a film arról szól, hogy 7 ember téblábol. Ez hozzátartozik a humorához. Azért ezt néhányan értették is. Ennek a filmnek nem az akció a lényege, a főszereplőkhöz inkább a totyorászás illik. Az is kritika volt, hogy nem lehet izgulni a hét vezérért. A Gyalog-galoppban sem izgulunk, hogy megtalálják-e a Szent Serleget. Ez egy ilyen műfaj. Tablószerűen megyünk előre az eseményekben, nincsenek dramaturgiai fordulatok, nincs csúcspont, megoldás vagy katarzis. Azt kell látnom, hogy az emberek elvárják a mozitól, hogy egy kicsit izgulhassanak. Ilyen szempontból a Valami Amerika sikeres volt. Lehetett imádni a szereplőket és lehetett izgulni is értük. Itt nem. Ezen lehet vitatkozni, de ennyi kísérletezést engedjenek meg nekem is.

Van különbség a vélemények között, másként látja a filmet a vidéki vagy a pesti néző?

Abszolút, sőt nem mindegy, hogy a Lurdy Házban nézik vagy a Mammutban. Elképesztő, hogy máshol nevetnek, máshogy reagálnak. Változó a befogadóképesség és ezt nem sértésként mondom. Minden régióban más az iskolázottság, más a kultúrkör. A Valami Amerikánál is így volt. Ez tényleg érdekes, tanulmányt lehetne írni róla.

Ezt a filmet a nyelvi játékok, az irodalom és a sajátos humor miatt csak a magyarok értik. Emiatt elveszíted a külföldi lehetőségeket.

Egyértelműen. Szerintem se működik a film külföldön, mert nem lehet lefordítani. De én ezt tudtam. Magyarlakta területeken még működik, de nem magyar kultúrával rendelkezőknek ez a film semmit se mond. Ha a külföldi megjelenés fontos lenne, akkor nem így kellett volna megcsinálni. Az biztos, hogy a következő filmet nagyon nemzetközire szeretném. Koprodukcióban, mert ilyen nehéz anyagi körülmények között nem dolgozom még egyszer. Olyan filmen gondolkozom, amivel egy kicsit ki lehet lépni az országból. Ez persze felveti az angol nyelven forgatás kérdését is. Az EU miatt úgyis a Made in Europa filmeké a jövő. Egyrészt a nagyobb anyagi lehetőségek miatt, másrészt a filmet körbe lehet járatni Európában. A filmes szekció nagyon küzd, hogy az amerikai filmek ellen közös összefogással lépjen föl.

Nagynevű színészek tűnnek fel a filmben. Néha csak pillanatokra.

A kritika ezért is agyonvágott, hogy sztárparádét csináltam. Pedig én ezzel tisztelegni akartam a magyar színésztársadalom előtt. Sajnálom őket, mert tévéjátékok már egyáltalán nem készülnek, a filmek nagy részében pedig amatőr szereplők játszanak. Örültem, hogy hívhatom őket. Ők meg jöttek boldogan játszani. Mi ebben a bűn? Miért ne lehetne Bodrogi Gyulát, Bárdy Györgyöt filmben látni, még ha ilyen kis nyúlfarknyi szerepben is? Nekik nem volt kifogásuk ez ellen. Azt hittem, hogy ezzel jót teszek, de ezért is morogtak a kritikusok.

Hogy tudtad a 7 vezért irányítani?

Az komoly feladat volt. Nekik nagyon furcsa volt, hogy 7 főszereplő egyszerre van a színen. Meg kellett értetnem velük, hogy akkor működnek a poénok, ha hetüket egyszerre lehet látni…

… és senki nem ragyog ki a karból.

Pontosan. Ez szerencsére csak rövid ideig volt probléma, aztán tudomásul vették és tették a dolgukat. Az volt a koncepció, hogy visszajátszottam nekik a jeleneteket, ahol látták, hogy a közelikben nem olyan jók, mint a totálokban. Akkor nevetsz a poénon, ha a szereplő teljesen blazírt pofával beszél, a többiek meg döbbenten nézik. Nagyon jól működött a hét ember együtt, el voltam ájulva tőlük. Nem volt klikkesedés, és állandóan ment a froclizás, ami nagyon jó alaphangulatot adott a forgatáshoz.

Mi volt a legnehezebb?

Sok gond volt. A lovak borzasztóan megnehezítették az életünket. Ezek hucul lovak, amelyek jóval kisebbek a maiaknál. Sokkal kevésbé bírták a strapát, egy óra alatt teljesen kidöglöttek, ezért a hét ló helyett 14 kellett. A gyártásnak is mindent úgy kellett szerveznie, hogy a lovak pihenőideje megmaradjon. Nagyon komoly meló volt jó helyszíneket találni, tényleg bejártuk Tolnát-Baranyát. Aztán elkészíttetni azt az irdatlan mennyiségű kosztümöt és a korabeli díszleteket…! El nem hittem volna, hogy minden időre meglesz, de kész lett és működött. Mind a díszletesek, mind a jelmezesek fantasztikus munkát végeztek.

Igaz, hogy a jelmezekből terveztek egy kiállítást ?

Ez eddig csak terv volt, de elképzelhető. A film stílusa nem engedte meg, hogy kifotózzuk a jelmezeket, pedig az utolsó gombig mindent megterveztek. Még abban is van humor! A vígjáték, az totálban működik, a nagyon leíró közelik hibásak lettek volna. A szívem sajgott, hogy nem tudtuk a részleteket megmutatni. Egyelőre egy nagyon szép képeskönyvet adunk ki, ott majd mindent lehet látni.

Te vagy a film producere is.

A Valami Amerikához nem találtam producert vagy partnert, aki hitt volna a történetben. Akkor még senkit nem érdekelt sem a személyem, sem a forgatókönyvem. Az MMA többször is visszadobta a könyvet. Akkor dühből és dacból azt mondtam, hogy na, gyerünk, csak azért is! Végigkilincseltem a szponzorokat és magánpénzből eljutottunk odáig, hogy le tudtuk forgatni a filmet és VHS-en összevágtuk. Csak ezután nyíltak meg az MMA és NKÖM csatornák. Pályázati pénzt, nagyon keveset, de azért kaptunk. A Valami Amerikának így lettem a producere, aztán gondoltam, ha beindult a dolog és működik, akkor miért ne csináljam meg ezt is? Nem azért, mert hú, de szeretek mindent magam kézben tartani, hanem mert a magyar rendszer olyan, hogy elvárják, hogy én a saját arcommal menjek tárgyalni. Nem lehet odaküldeni senkit, hogy én Herendi Gábor jobb keze vagyok, vagy a filmjének a producere. Nálunk ilyen a marketing. Nem tudom kiküszöbölni, hogy ne én tárgyaljam le a dolgokat. Persze nem egyedül csináltam mindent, volt mögöttem egy csapat. Ők aztán letárgyalták, leszerződték, gatyába rázták a dolgokat. De hiába nagyon jó a gyártás, nekem kell odamenni a szponzorokhoz, hogy rábólintsanak: jó, beszállunk és ezt kérjük érte. Valószínűleg Spielberg nem saját maga megy. Bár azt el tudom képzelni, hogy a Coca-Colával neki kell tárgyalnia.

Kaptatok állami pénzt is?

Igen. Nem maximális pénzt, 80 millió forintot. Az MMA úgy adott pénzt, hogy még visszajelzést is kaptam, a könyv nagyon izgalmas, tetszik nekik. A nézőszámot bevállaló pályázaton kaptunk még 50 milliót, ezért 100.000 nézőt vállaltunk.

Ez eddig 130 millió. Mennyi kellet még?

240 millió. Azt nagyrészt szponzorok adták össze, de van benne magánpénz és bankkölcsönök tömkelege. Csak abban bízom, hogy a nézőszám visszahozza, amit kell. Nagy lutri volt. El is határoztam, hogy ilyen körülmények között nem csinálok többet filmet.

Minden interjúban elmondják a színészek, hogy milyen jó dolguk volt a forgatáson, hogy mennyire odafigyeltek rájuk.

Ilyen szempontból, ha producer tudok maradni, akkor arra figyelek, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk. Nem okozott nehézséget rendezőnek és producernek lenni egyszerre, mert a produceri lantot március elsején letettem. Júniusban kezdtünk forgatni, én onnantól csak rendezőként működtem. Nem is lehet másként. Nekem rendkívül fontos, hogy jó hangulatban tudjak dolgozni. Ez típus kérdése. Hallottam, hogy van, akinek akkor megy a munka, ha őrjöngve csapkod és elküld mindenki az édesbe. Nekem akkor megy, ha közben tudunk nevetgélni, ellazulni, poénkodni. Ha a munka nagyon jól szervezett, akkor ez belefér.

Az ötszázezres nézőszámú első film után mekkora nyomás elkészíteni a másodikat?

Eddig jókedvűen azt nyilatkoztam, hogy ez egy édes teher, de így a végére rémisztő teher lett.

Mikor teher? Írás közben, rendezés közben?

Írás és rendezés közben teljesen arra tudtam koncentrálni, amire kellett. Hanem aztán a bemutatón! Ott éreztem, hogy mekkora teher nehezedik rám. Benne volt a levegőben, hogy mindenki ugrásra készen várja, hogy ne sikerüljön. A legnagyobb tanulság az - és ezt már ötvenedszerre tanulom meg, csak mindig nehezen emésztem -. hogy a másik sikertelenségének sokkal jobban örül mindenki, mint a sikerének. Ez az egész filmes szakmára, de lehet, hogy az egész magyar társadalomra jellemző. A filmes szakma emiatt soha nem fog előre lépni! Lehet szidni az amerikaiakat, de ott az Oscar-díj átadáson minden további nélkül végigsvenkelhet a kamera a nominált, ám de nem nyert embereken, mert mindenki tapsol, örül és huhog a győztesnek. Biztos, hogy megjátssza magát, de játssza is meg, ne rontsa el a másik örömét. Magyarországon, nem vagyunk képesek legalább megjátszani, hogy örülünk a másik sikerének. Pedig nem tehetjük meg azzal, akinek sikere van, hogy tönkretesszük a jó érzését, főleg amikor közös célt szolgál.

Miért foglalkozol annyit a szakmával? Van egy biztos háttered, egy jól működő céged. Csináld csak a filmjeidet!

Áh, azt nem lehet! Most is éreztem, hogy én azért nem kapok több pénzt állami vonalon, mert hogy én úgyis összeszedem! Nem tudom összeszedni, pláne, ha így ütik-vágják a szponzori megjelenítéseket. Én ugyanúgy rászorulok az állami pályázatokra. Remélem a filmtörvény jó irányba megy, és igenis azt a nagy halom pénzt úgy osztják el, hogy készüljenek közönség- és művészfilmek is. Én aztán élharcosa voltam annak, hogy hagyjuk már ezt a közönségfilm-művészfilm vitát, mert ez hülyeség. Mindenki csináljon olyan stílusú filmet, amilyet akar, ez ne legyen probléma. De az! A filmes szakma nagy része még mindig csak a művészfilmet ismeri el, és prüszköl azokra, akik közönségfilmet készítenek. Már nem tudom hanyadszor olvasom, hogy másfél millió nézőt ígérnek a magyar filmekre. Akkor melyek azok a filmek? Ha én teljesítem ennek a 30 százalékát, akkor ne én legyek már a fekete bárány.

A magyar művészfilmek azok, amelyek körbejárják a fesztiválokat, itthon viszont kevés a nézőjük?

Mondjuk, igen. Azok a filmek, melyek azért készülnek, hogy a fesztiválokon éljék az életüket. Van, aki azt mondja, hogy őt nem is érdekli, mennyien nézik meg a filmjét. Jó, ezt is elfogadom. Van kísérletező film, ahol a rendező kipróbál dolgokat. Később onnan tovább lehet lépni. Rendben. Én azt mondom, hogy az arányokkal van baj. Ha évente 20 játékfilm készül, nem lehet, hogy 17 művészfilm legyen és 3 közönségfilm. Az arányokon kell változtatni, ha azt akarjuk, hogy a magyar filmnek legyen közönsége. Ha nem akarjuk, akkor maradjon minden a régiben.

Te készítenél művészfilmet?

Magamban nem választom ennyire szét a kettőt. Ha egyszer olyan mondanivalóm lesz, amit csak úgy tudok kifejezni, hogy az a széles rétegeknek nem lesz olyan érthető, mert asszociatívabb lesz vagy rejtettebb lesz benne az információ, de úgy érzem, hogy azt úgy kell megcsinálni, akkor úgy is fogom. És akkor tudomásul veszem, hogy nem fogja annyi ember megnézni. A Valami Amerikában is van mélység és üzenet. Egy teljesen általános problémáról beszél: valaki meg akarja valósítani az álmát, ezért nem válogat az eszközökben, akár a szerelmén is áttipor. Csak fogyasztható formába csomagoltam, úgy, ahogy elképzeltem, hogy ez a közönségnek tetszene. Tetszésre is talált, mert a figurák hús-vér emberek, persze a vígjáték idézőjelével. Azt gondolom, nem bűn közönségfilmet csinálni.

Amikor szakmabeli szemtől szemben bírálta a filmed, akkor te mit válaszoltál?

Semmit. A szakmából néhányan látványosan kivonultak a vetítésről. Volt, aki jóindulatúan azt mondta: „Gábor, azért mondom meg neked, mert te szakmán kívüli vagy, hogy ez a film fatális tévedés.” És ebben nem a fatális tévedés a bántó, hanem a szakmán kívüli. Nem is vette észre, hogy milyen sértő megjegyzést tett. Miért vagyok én szakmán kívüli? 14 éve filmezek, bárkivel kiállok szakmailag. Biztos vagyok benne, hogy technikailag sokuknál jobban értek a dolgokhoz, már csak azért is, mert több mint 400 reklámfilmet csináltam. Hetente forgatok 35 mm-es filmre. Vagy mi a baj, hogy nincs diplomám? Fliegauf Bencének sincs, és az ő filmjét igencsak sztárolták. Nem értettem ezt a megjegyzést. Annyira mellbevágott, hogy nem is tudtam válaszolni.

Pedig, ha a magyar közönségfilmre bemegy a néző, akkor nagyobb az esélye a művészfilmet készítő rendezőnek is, hogy talán az ő filmjét is megnézik.

Én is állandóan ezt ismételgetem, hogy ezért nem szabad a közönségfilmekbe belerúgni. Tény és való, hogy abból is minőség kell, de ezek biztosan meghúzzák a többi magyar filmet is. A nézőt elkezdi érdekelni, hogy mi van még a magyar filmes palettán? Ez esélyt adna arra is, hogy a fontos rétegfilmekre is többen menjenek el. Hogy ezt miért kell megkérdőjelezni, hogy ezt miért nem értik meg a művészfilmesek? Lengyelországban akármilyen lengyel film készül - az egy ünnep. Olyan nézőszámokat produkálnak, hogy döbbenet.

Ha azt mondanám, hogy irigy rád a szakma egy része?

Lehet, hogy ez is benne van, de ezzel nehezen szembesül az ember. Ez fölmérhetetlen, mert úgyse vallja be senki. Bár talán jobb, ha irigyelnek, mint ha szeretnek.

Hányszor felvételiztél rendező szakra?

Csak egyszer jelentkeztem. A másodikon, a szóbelin rúgtak ki. Ott a szakmáról nem esett szó, csak azt a kérdést szegezték nekem, hogy mi a bánatért akarok filmes lenni, amikor van egy jó szakmám, és fogorvosként még kereshetek is?! Kérdezte ezt Kárpáti György, aki szintén fogorvosit végzett. Ő mondta, hogy ne küzdjek ezen a pályán, sokan jelentkeznek ötször-hatszor, ne vegyem el a helyet. Én meg azon csodálkoztam, hogy nem látják, hogy ha valaki a biztos egzisztenciáját akarja föladni csak azért, hogy filmes legyen?!?. Akkor, biztosan nagyon akarja! De mint minden kudarcélmény, engem ez is megacélozott. Gondoltam, na, majd akkor főiskola nélkül mutatom meg!

A családod mivel foglalkozik?

Mindenki fogorvos. Én is azért lettem az. Művészi vénája apámnak van. Színész akart lenni, fel is vették a főiskolára, csak közbeszólt a háború. Darabokat is írt, de végül fogtechnikus lett.

Hogy jutottál reklámfilm rendezéshez?

Az egyetem alatt is csináltam amatőr filmeket. Már fogorvosként nagyon szerettem volna filmekben dolgozni. Sok betegem volt a reklámszakmából, nekik mondtam, hogy szeretnék ezzel foglalkozni. Ők meg adtak lehetőségeket. Biztos az is benne volt, hogy egy fogorvosi székben nehezen lehet visszautasítani dolgokat. Reklámszövegekkel kezdtem, aztán sajtóhirdetéseket, rádióreklámokat írtam - mint külsős kreatív munkatárs. Tetszettek a munkáim, tendereket is nyertem. Sok forgatókönyvet írtam, például a macis Postabankhoz is. Kijártam a forgatásokra, hogy lássam, hogyan valósulnak meg a könyvek, de nem olyanok lettek, ahogyan én elképzeltem. Éreztem, hogy nekem kéne megcsinálnom őket. Egy ideig párhuzamosan rendeltem és rendeztem. A fogorvosi munka a megélhetést adta, a másik a hobbi volt. Aztán a rendezés egyre komolyabbá vált, és később, amikor úgy éreztem, hogy már szakmává is tud válni, föladtam a fogorvosi pályát. Egy amerikai reklámügynökség Magyarországra költözött és kreatív embert kerestek. Próbamunkát írtam, fölvettek, kreatív igazgató lettem. A reklámügynökségeknél tanultam a szakmát, szinte az ügyfelek tanítottak rá. Aztán úgy döntöttem, hogy az ügynökség már nem kell, maradjon csak a filmkészítés. Megalakult a Skyfilm és azóta itt készülnek a filmek.

A Magyar vándor is a Skyfilm gyártásában készült. Mióta létezik a cég?

91 óta Bt., 94-ben Kft.-évé alakult. 8-10 éve ugyanaz a csapat. Nekünk a reklámfilm a megélhetés. Nagyon jó társaság, jó velük dolgozni.

Az egyetemen is vicces filmeket csináltál?

Igen, burleszk filmek voltak. Nagyon nagy sikerük volt, a mai napig vetítik őket, bár normál 8-as, rugós géppel forgatott és cellux-szal ragasztgatott filmek voltak.

Fesztiválokra is jártál velük?

Nem, bár meghívtak fesztiválokra. Azt akkor még nem vettem annyira komolyan, mert mindent csak a magam örömére csináltam. Más nem is érdekelt.

Melyik volt az első reklámfilmed?

Az egy elhíresült reklámfilm - egy légfrissítő termékhez. Nem én írtam, egy spanyol reklámügynökség ötlete volt. Csak mint rendező vettem részt a munkában. Egy kisfiú ült egy bilin, pukizott egyet, amire egy kutya kivonult a szobából. Kis bugyuta reklámfilm volt, viszont hihetetlenül sikeres lett. Szegény Hofi ki is figurázta.

Nem szeretnél tanítani a filmfőiskolán?

De, szívesen, Grunwalsky Ferenc fel is kért, hogy adjak néhány órát az osztályának a reklámfilmekről. Különben imádok tanítani, a fogorvosi egyetem klinikáján 6 évig tanársegédként dolgoztam. Szeretek átadni dolgokat. A mai napig hívnak előadást tartani.

Megvan már a következő film ötlete?

Nincs, ez annyira kivette az erőmet, hogy föl kell töltődnöm. Sok minden van a fejemben, de semmi konkrétum, pedig már ideje lenne. Két év egy ilyen projekt és azért jó lenne minden második évben forgatni egy játékfilmet. Türelmes vagyok. Majd akkor fogok neki, amikor úgy érzem, hogy jó az anyag és maximálisan elő van készítve.

A Magyar vándor hány kópiával indult?

Harminccal. Sokkal.

Az sok pénz is.

Azt a forgalmazó kalkulálja ki, hogy mennyivel érdemes elindulni. Komoly amerikai filmek talán ennél többel is kezdenek. Az igazi kérdés, hogy hány moziban lehet elhelyezni. Mi mindent megtettünk, elindítottuk a filmet, innentől kezdve a szájhagyomány korrigálja a nézőszámot.

Az a legjobb reklám.

Ha jó a film. Alapigazság, hogy egy filmet 20 %-kal lehet a marketinggel befolyásolni és 80%-ban saját magát adja el.

Hány néző kellene, hogy nullszaldós legyen?

Hát, ahhoz 4-500.000 néző kellene, de annyi nem lesz.

Várjuk ki a végét.

Jó, várjuk.

 


47 KByte

21 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső