Barabás Klára "Megsemmisülsz, vagy felrepülsz a csillagokig...."
Elbert Márta filmrendező-producer, a Fekete Doboz alapítója

Elbert Márta
Elbert Márta
43 Kbyte

A "filmőrület" akkor kezdődött, amikor iskola helyett rendszeresen moziba jártam. Gyakorlatilag tíz éves koromtól nem volt kétséges; rabja vagyok a filmeknek. A román rajzfilmtől a csapatzászlóról szóló NDK-s filmmel bezárólag mindent megnéztem, és ez persze a tanulás rovására ment.

Szülői nyomásra közgazdasági technikumba kerültem. Ott már dél körül vége volt a sulinak, és az egész délután az enyém volt. Egyik filmet néztem a másik után.

Hogyan kerültél a filmszakmába?

Apám maszek szűcs volt és volt egy kis üzlete, azt akarta, hogy legyek én is szűcs. De mivel egyrészt ügyetlen vagyok, másrészt az életnek ezek a gyakorlatias dolgai mindig is távol álltak tőlem, ez az ötlete életképtelennek bizonyult. '70-ben jártam egy fiúval, aki hangmérnök volt a filmgyárban. Ő szólt, hogy van felvétel, persze semmilyen protekcióm nem volt. Jelentkeztem és Föld Ottó, aki akkor főosztályvezető volt felvett "produkciós pénztáros gyakornoknak".

A korszak jellemzésére elmondom, hogy erre a posztra tizenheten jelentkeztünk, és kettőt vettek fel. Akkora harc folyt azért, hogy valakit felvegyenek a filmgyárba pénztáros gyakornoknak, mint manapság azért, hogy valaki műsorvezető lehessen egy kereskedelmi csatornánál.

Akit akkoriban oda felvettek, úgy érezhette magát, mintha a mennyországba került volna...

Igen, de tudod miért? Azért, mert teljesen zárt volt a rendszer. Addig a filmgyárba csak abszolút megbízható emberek kerülhettek, a ruhástól kezdve az ügyelőkig mindenkit lecsekkoltak, hogy nem ellensége-e a rendszernek.

Mennyi ideig voltál produkciós pénztáros gyakornok?

Amikor odakerültem, úgy éreztem beteljesültek gyermekkori vágyaim azzal, hogy a filmkészítés közelében lehetek. A produkciós pénztáros gyakornoki munkámat Révész György, Volt egyszer egy család című filmjében kezdtem. Parádés volt a film szereposztása, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Kállay Ferenc, Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Ernyei Béla szerepeltek benne, tehát a kor színészeinek színe-java. Képzeld csak el, hogy évekig nézed őket a filmvásznon, és egyszer csak ott állnak előtted, és minden és mindenki ott van, akiről és amiről addig álmodoztál.

Csodálattal néztem, hogyan készül a film, és meg is döbbentett persze, hogy sok ezer apró dolognak kell összejönnie ahhoz, hogy egy félperces jelenet összeálljon. Ez egy kicsit meg is rémített.

Emlékszem, egyszer a gánti timföldbányában forgattunk, én is a stábbal utaztam, mert a statisztériát a gyakornok fizette. A buszban egymás mellett ültünk Tolnay Klárival, és egy teljes napon át beszélgettünk. Több színészegyéniség volt, akinek az életébe és a szellemébe is beleláthattam. A Keménykalap és krumpliorr című filmben például Alfonsóval beszélgethettem jó sokat, három hónapon át szinte minden éjjel szinkronizáltunk a televízióban és amikor nem volt éppen dolga a mikrofon előtt, engem szórakoztatott. De komoly dolgokról is beszélt. Mélyen hatott rám, amikor elmesélte munkaszolgálatossága történetét.

Sándor Pál, Szabadíts meg a gonosztól című filmjének forgatása során Rátonyi Róbert odajött hozzám és megosztotta velem szerepével kapcsolatos kételyeit. Egész egyszerűen emberszámba vett. Gondolhatod milyen jól estek ezek a dolgok, hogy érdemesnek tartanak téged arra, hogy megbeszéljék veled szerepükkel való gondjaikat, vagy megosszák életük bármely problémáját.

A színészek nem tartották a stábbeli merev hierarchiát?

A rendezők majdnem mindig éreztették, hogy te jóval alattuk vagy, de néhány színésszel nagyon jóban voltam. Hogy milyen merev volt a stábon belüli hierarchia, az a vidéki forgatásokon volt leginkább érzékelhető. Szigorú, íratlan törvények szabályozták, hogy ki kivel nem ülhetett le egy asztalhoz ebédelni. Egy felvételvezető kettőnek nem illett leülni a rendező, vagy az operatőr asztalához. Ma már talán csak az orvostársadalom lehet ilyen vazallus-rendszerű, mint amilyen akkoriban a filmgyár volt.

Ezek a dolgok megsebeztek, vagy esetleg éppen ezek hozták ki belőled az ambiciózusságot?

Jó sok megaláztatást kapott az ember, nem csak a rendezőktől, vagy az operatőröktől, hanem már attól is, aki csak egy fokkal állt feljebb a hierarchiában.

A Volt egyszer egy családban jól debütáltam mint pénztáros gyakornok, és feljebb léptem a ranglétrán: produkciós pénztáros lettem. Reggel 6-tól este 10-ig tartott a munkaidő. '71-'72-ben körülbelül 700 forintot kerestem havonta. De ha a pénztárosi kassza nem stimmelt és hiányzott mondjuk 5 forint, akkor azt a saját zsebemből kellett befizetnem és aznapra aztán ugrott az ebédem. (A filmgyár ebédlőjében kb. 5 forint volt a főzelék, vagy a leves, egy egész ebéd meg egy tízes.) A produkciós pénztáros után már csak egy valaki állt, a hivatalsegéd. A felvételvezető kettő gyakran elküldte a pénztárost gyufáért. De még azt is jó néven vették, ha én cipeltem a szódásballont a hivatalsegéddel, mert hiszen én voltam az utolsó előtti a sorban. Én ezt "kígyófarka-jelenségnek" neveztem, vagyis a frusztrációját mindenki tovább adta az eggyel alatta lévőnek. A rendező az első asszisztensnek, az első asszisztens a második asszisztensnek, aki utasította az első felvételvezetőt, az a másodikat, az a pénztárost, végül az utasítás eljutott a kis hivatalsegédhez, aki elhozta, elvitte, visszaadta, megemelte...

Én ezt akkor is kristálytisztán láttam, és sok nehéz napon volt emiatt. Hosszabb ideig egy rendkívül kegyetlen, cezaromániás, alkoholista felvételvezető mellett voltam felvételvezető gyakornok és pénztáros, akivel ráadásul éjszakánként, 14 órai munka után, kötelező volt mulatni járnom. (Mármint ő mulatott.) Arra gondoltam, ha ezt kibírom, akkor már biztosan benne maradok a filmszakmában. És kibírtam.

Hogyan sikerült "avanzsálnod"?

'72-ben történt, hogy rengeteg fiatalt vettek fel a filmgyárba. Tudni kell, hogy előtte a legfiatalabb felvételvezető is legalább negyven éves volt. Egy Németh András nevű ember kitalálta az úgynevezett gyakornoki rendszert. Legalább száz fiatal került be hirtelen, ami őrült nagy dolog volt. Ruhás-gyakornokok, felvételvezető-, kameraman-gyakornokok és valamennyiünket együtt tanítottak, hetente egy alkalommal. Megtanultuk, hogy mi a kameraman dolga, hogy a laborban mit csinálnak a forgatott anyaggal, a különböző korok művészeti irányzatait, a berendezések, a maszkok és a ruhák stílusát, stb. Ez rendkívül hatékony képzés volt.

Amit én ma tudok erről a szakmáról, az részben innen, részben a több évtizedes gyakorlatból származik.

A 2 éves iskola befejezése után milyen lépcsőfokra jutottál?

A pénztárosságból egy évi filmgyári lét után kiemelkedtem, és felvételvezető kettővé léptem elő.

Mi egy felvételvezető kettő munkája?

Ugyanaz, mint a felvételvezető egyé, csak kicsit kisebb a felelőssége és kevesebbet keres. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy volt egy gyártásvezető, és annak a csapata: a felvételvezető I., a felvételvezető II, a pénztáros és a hivatalsegéd, akikhez általában egy naplóvezető is csatlakozott.

A '73-as átszervezések során a filmgyáron belül alakult egy tv-s műsorok főosztálya, ahová én is kerültem. Ennek és a Balázs Béla Stúdiónak is az a bizonyos Németh András volt a főgyártásvezetője. A Balázs Bélás filmek a nagyfilmekből lecsípett pénzekből készültek, Gulyás Lajos, vagy Dimény Tibor gyártásvezetők például így gyártották Szabó István vagy Gazdag Gyula első filmjeit. Kezdetben tehát a Balázs Béla Stúdió csak nevében volt külön stúdió, szervezetileg beleolvadt a filmgyárba. Olyan kis mellékes volt, ahol a pályakezdők gyakorolhattak.

A Balázs Béla Stúdió első kinevezett gyártásvezetője Fogarasi István volt, én és még két fiú lettünk a stúdió első főállású felvételvezetői. A BBS mint önálló szervezet tulajdonképpen ekkor alakult meg a Gyarmat utcai fogászati rendelő melletti, emlékeim szerint ablaktalan helyiségben. Ez tényleg hőskor volt, a filmek és az odajáró emberek miatt is. Akkoriban készítette Bódy a diplomafilmjét, az Amerikai anzixot, Lányi András a Segesvárt, vagy Elek Judit az Istenmezején című dokumentumfilmjét, amelynek operatőrei Ragályi Elemér és Zsombolyai János voltak, a dramaturgja pedig Csalog Zsolt. A kezdő filmeseken kívül Kocsis Zoltán, Jeney Zoltán, Vidovszky – az Új Zenei Stúdió tagjai és a képzőművészek, Szentjóby Tamás, Maurer Dóra, Erdély Miklós is csinált itt filmet. A felvételvezetők önállóan készítették a filmeket. Ott tanultam meg, hogyan kell öt-hat filmet egyszerre gyártani. És azt is, hogyan lehet a nagyfilmből egy kis pénz-átcsoportosítással kisfilmeket is készíteni. Így csináltuk Tarr Béla Családi tűzfészekjét is. A film forgatásakor már minden stábtag érezte; remek film készül.

Milyen volt a hangulat akkoriban a Balázs Béla stúdióban és a forgatásokon?

Óriási nagy bulikat csaptunk. Voltak olyan hetek, hogy minden este házibuliztunk. Másnap persze mentünk dolgozni, de a buli után már csak a mosdásra, átöltözésre maradt idő. Ezt akkor még jól bírtuk. Gondolj bele micsoda boldogság volt csupa huszonéves, azonos érdeklődésű embernek együtt lennie!

A BBS-ben akkoriban különböző filmkészítési kategóriák voltak: az öt-, a tíz-, a tizenötezres előkészítési keretek, illetve a 200 ezres gyártási keret, amiből már nagyjátékfilmet is lehetett csinálni. Persze ez már akkor is elég kevés volt, mivel a nyersanyag sokba került és akkoriban még nem volt videó, ezért 16 vagy 35 milliméteres film nyersanyagra forgattunk.

'73-ban készült Najmányi László A császár üzenete című filmje. Ebben körülbelül 150 ingyen statiszta szerepelt, akiket én és Kőszegi Ábel a környező nemzetközi KISZ-táborokban toboroztunk össze. Jó sok fekete és más színesbőrű statisztánk lett! Vicces, hogy semmi pénzből csináltunk egy 50 perces játékfilmet. Halász Péter, Rajk László, Breznyik Péter, Eörsi István és szinte a teljes akkori ellenzék szerepelt ebben a filmben. Visegrádon sátrakban laktunk. Ezzel párhuzamosan Elek Judit Istenmezején című filmjében is dolgoztam. Gyakran pendliztem Nógrád megye és Visegrád között. Egyik nap hajnalán megvettem Istenmezején 150 tojást, darabját 50 fillérért és mire Visegrádon felébredtek a szereplők és a stáb tagjai, addigra sütöttem nekik egy gigantikus rántottát. Szóval, ez volt a Balázs Béla Stúdió igazi hőskora.

Aztán átkerültünk a Gyarmat utcai ablaktalan lyukból a festői Pasarétre. Mialatt 74-től 78-ig a BBS-ben gyártásvezetősködtem, szorgalmasan felvételizgettem a Színház- és Filmművészeti Főiskola gyártásvezetői szakára, de Föld Ottó kétszer is kirúgott, majd '79-ben végül felvett.

A BBS-ben '76-ban készítettük a Cséplő Gyurit. A film rendezője, Schiffer Pál sem volt éppen az elvtársak kedvence, hát még a film írója, Kemény István. Nyilvánvaló volt, hogy a belügy állandóan szemmel tart bennünket. Mindenhová követtek, és amikor vetítettük a musztereket Pasaréten, rendszeresen megjelentek a különös urak fönt a vetítőgépházban.

Nehezedett-e rátok valamilyen nyomás, hogy belépjetek a pártba?

Nézd, én soha semmilyen szervezetnek nem voltam tagja. Otthon úgy neveltek, hogy ne lépjek be sehová. Valahogy tudták rólam a gyárban is, hogy én kívül állok a KISZ-en meg minden ilyesmin. A filmgyári KISZ-t sem lehetett túl komolyan venni. Biztosan nagyon nehéz volt összehozni nekik bármilyen gyűlést, ha az érdekeltek az ország legkülönbözőbb pontjain forgattak.

'79-ben visszakerültem Pasarétről a Lumumba - ma Róna - utcába. Gazdag Gyula akkor készítette elő A kétfenekű dob című filmjét és rendezőasszisztenst keresett. Ebben a filmben debütáltam mint másodasszisztens, és így keveredtem vissza a játékfilmekhez.

Azután dolgoztam Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól! című filmjében, ami életem egyik legnehezebb munkája volt, télen, sok-sok szereplővel, sok helyszínen zajlott a forgatás. És Sándor Pál nem tartozott a könnyű rendezők közé. Ráadásul akkor még mindig elég szegény voltam, ezért éjszakánként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán gyártottam a kameramanok és a rendezők vizsgafilmjeit. Jó sok évig napi tizenhat órát dolgoztam, viszont így a filmeseken kívül a főiskolára járó színészeket is megismerhettem.

A munka nehézsége mennyiben függött a rendezők egyéniségétől?

Sokban. Alapjaiban határozta meg a forgatás hangulatát, a munka nehézségi fokát, a film költségvetését, hogy ki a film rendezője, operatőre.

Mészáros Márta filmjeiben is dolgoztam felvételvezetőként. Ezekre nagyon szívesen emlékszem vissza. Talán legnehezebb a francia koprodukcióban készült Örökség című filmje volt. (Ebben született a híres Soha se mondd dal.) Bükön forgattuk a film legnagyobb részét, nagy nemzetközi stábbal: Isabelle Huppert Párizsból, Jan Noviczki Lengyelországból, Perczel Zita Rómából érkezett. De játszott a filmben a krakkói színház egész társulata is. Ne felejtsük el, hogy a film a Szolidaritás idején készült. Jelentősen megnehezítette dolgunkat, hogy már szerződés kötötte Isabelle Huppert, Michael Cimino A mennyország kapuja című filmjéhez. Hihetetlen munkát és szervezést igényelt, hogy az elutazása előtti napra befejezzük az összes jelenetét, hiszen ha valamit kihagyunk vagy elrontunk, azt nem lehetett többé pótolni. Minden gyártási tervben van valamilyen racionalitás, tehát hogy egyszerre kell leforgatni az összes, egy díszlethez vagy helyszínhez kötődő jelenetet. Itt ez nem működött, tehát álltak a díszletek mindenhol, és ez iszonyúan meg is drágította és meg is nehezítette a forgatást.

A felvételvezető munkája megterhelőbb, mint a gyártásvezetőé. A gyártásvezető az egészért felel, mégis van lehetősége apróbb tévedésekre. De az, hogy napról napra ott lesz-e az összes színész, statiszta, díszlet, jelmez, kellék stb., az a felvételvezető és az első asszisztens felelőssége. A felvételvezető az, aki mindenre gondol, aki mindent megszervez. Egy nagyjátékfilm felvételvezetői munkája annyi készséget, koncentrációt és erőt igényel, mint egy nagyvállalat vezetése. Rengeteg önbizalom kell hozzá, jó sok álmatlan éjszakával és gyomorbajjal együtt járó munkakör ez. De amikor másnap minden és mindenki ott van, ahol lennie kell, az nagyon boldog érzés.

Kié az anyagi felelősség?

A gyártásvezetőé. Persze, költségrovatok vannak, és minden rovatnak megvan a maga felelőse is. Azért az egészért a gyártásvezető felel.

Egy-egy film költsége mennyiben múlik a gyártásvezető ügyességén, szervezőképességén?

Érdekes, amit kérdezel. Ma már egészen más a szisztéma. Régen a gyártásvezető megcsinálta egy-egy film költségvetését egészen apró részletekre lebontva, de a pénzt megszerezése nem az ő, hanem a rendező dolga volt. Ha a rendező jól tudta mozgatni a "kapcsolati tőkéjét", akkor volt pénz a filmre, ha nem, akkor nem csinált filmet. Egy erősebb rendező több pénzt tudott összelobbizni a Filmfőigazgatóságtól. Akkoriban a gyártásvezető még nem producer volt, ő csak a rendező által szerzett pénz elosztásáért és a film elkészítéséért volt felelős. Ez a különbség az egykori gyártásvezető és a mai producer között. Manapság producer és rendező együtt szerzi meg a pénzt, házalnak a forgatókönyvvel, pályáznak mindenhol stb. Ezért van ma egy filmnek van producere és gyártásvezetője is.

Azt kell mondanom, hogy a nagy szocialista tengeren belül a filmgyár egy kapitalista szigetként működött. Ezért is tudtak a filmgyár alkalmazottai olyan gyorsan és hatékonyan átállni a kapitalizmusra. Mivel az alapbér minimális volt és a jövedelem zömét a gyártási pótlék tette ki, mindenkinek létszükséglete volt, hogy minél több filmbe hívják. Jól és hatékonyan kellett dolgozni ahhoz, hogy a következő filmbe is bekerüljünk. A filmgyár tehát megtanította az embereket alkalmazkodni, megtanította kitartónak lenni, és legfőképpen megtanította dolgozni. A filmgyár külső szemmel könnyed helynek tűnik, de a valóságban iszonyúan kemény meló zajlik benne. Ott tényleg 14-16 órákat kell lehúzni egyetlen perc kihagyás nélkül.

1989 után sokan át tudtak menni a magánszférába közülünk és ez annak volt köszönhető, hogy a filmgyárban nagyon sokoldalúvá váltunk, és ez a sokoldalú tudás volt az, ami a rendszerváltás után kamatozott.

Te dolgoztál dokumentum- és játékfilmekben is. Mi volt a kettő között az alapvető különbség gyártásvezetői szempontból?

Egészen más a hangulata, és más a stábtagok egymáshoz való viszonya is egy játékfilmnél és egy dokumentumfilmnél. Nem mindegy, hogy kétszázötven emberrel dolgozol együtt – vagy néha statisztákkal, akár ötszázzal – vagy csak tízzel.

Az egyik olyan, mint egy hatalmas üzem, a másik pedig egy jó értelemben vett kóceráj. Nagyszerű, hogy én mind a kettőben dolgozhattam, mert legalább tudtam értékelni, hogy milyen jó dokumentumfilmeket csinálni. Hozzám a dokumentumfilmezés mindig is közelebb állt.

-Mint gyártásvezetőnek nyilván sok alkalmad volt ellesni a filmcsinálás minden csínját-bínját.... Mennyiben avatott be titeket a rendező a szakma fortélyaiba, a koncepciójába?

Volt, aki beavatott, és volt, aki nem. Sándor Pál méltónak tartott arra, hogy behívjon a muszterekre, és megbeszélje velem is a látottakat. Mészáros Mártával szinte baráti viszonyban voltam.

Úgy gondolom, felvételvezetőnek jobb voltam, mint gyártásvezetőnek. Nem is volt már igazán kifutási időm arra, hogy jó gyártásvezető legyek. Engem 30 éves koromban neveztek ki gyártásvezetőnek, ami nagy dolog volt, hiszen sokáig én voltam a filmgyárban az egyetlen nő, akit kineveztek gyártásvezetőnek. Ez egy kőkemény, férfias munka, hajtani kell a csapatot és mindent összefogni. Ahhoz, hogy ne üssenek a fenekedre, vagy ne kezdjenek el fogdosni a pasasok, ahhoz kemény, magabiztos és talán egy kissé maszkulinos magatartás is kellett.

Mennyiben alakította át a személyiségedet ez a munka? Mennyit keményített rajtad ez a szerep?

A kötelesség- és felelősségtudat megkeményített. Fizikailag is megterhelő; egész nap rohangálsz és persze szellemileg is, hiszen semmit sem szabad elfelejtened. De nagyon jó iskola volt, hiszen megtanított keményen dolgozni. Kicsit sajnálom, hogy nem írtam naplót. Hihetetlen történetek estek meg a filmek készítése során. Volt olyan is, hogy egyszerre dolgoztam egy játék- és egy dokumentumfilmben. Mészáros Márta Anna című filmjében felvételvezető voltam – ez volt életem egyik legkellemesebb munkája – kevés szereplő, kevés helyszín, ráadául Párizsban forgattunk egy csomót. Ugyanakkor Schiffer Pál is felkért, hogy A pártfogolt című filmjét gyártsam. Marie-José Nat, az Anna főszereplője a Hotel Intercontinental elnöki lakosztályában lakott. Egy nap azt kérte a francia producer, intézzem el, hogy Nat két házi báránya is vele lakhasson a szállodában. Először hívtam a szálloda igazgatóját a birkák ügyében, majd közvetlenül utána a tököli fiatalkorúak börtönének vezetőjét, hogy engedélyezze az egyik elítélttel a forgatást. Az elítélt volt ugyanis Schiffer filmjének főszereplője.

Ez a munka, úgy tűnik, teljes embert követelt. Hogy fért emellé a magánélet, barátságok....?

A barátaim jelentős része a szakmából van. Lassan 25-30 éves és rendkívül mély barátságok ezek. Szerelmeim pedig állandóan voltak, rájuk valahogy mindig tudtam időt szakítani.

A BBS-be visszakerültél, ugye?

Az már később volt, a '80-as évek végén. Én előtte, '84-ben otthagytam a filmgyárat, mert összevesztem Föld Ottóval, aki akkor már a Filmgyár igazgatója volt. Előtte szinte soha nem sírtam, de a gyárból őrült sírógörcsök közepette jöttem el. Az vicces volt, hogy közben a főiskolán Föld Ottó volt az osztályfőnököm.

És onnan hova kerültél?

Miklós Tibor hívott ügyvezetőnek a Rock Színházba. Két évet töltöttem ott. Aztán úgy kerültem vissza a filmgyárba, hogy Schiffernek indult egy 12 részes sorozata Paraszti élet Magyarországon címmel, és szólt nekem, nem jönnék-e vissza. Előtte sokat dolgoztam vele, gyakorlatilag majdnem minden filmjének én voltam a gyártásvezetője. Föld Ottó pedig épp akkor ment nyugdíjba, úgyhogy váltottuk egymást. Ő ment, én jöttem.

A gyártásvezetői szak elvégzése után felvettek a bölcsészkar szociológia szakára. És miközben az ELTÉ-n a szociológia elméletét tanultam, Schiffer és a filmek szociológus szakértői révén a valóságot tanulmányozhattam, tehát ez nekem hihetetlen jó iskola volt. Schiffer remek szociológusokkal dolgozott: Juhász Pál, Havas Gábor, Kemény István, Magyar Bálint, Kardos Laci és mások. Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy éveket tölthettem el ennyi kiváló emberrel. Ezeket a szociológusokat a "szocialista" rendszer kizárta a hivatalos tudósok sorából. Schiffer érdeme, hogy munkát és ezáltal pénzt biztosított az állásukból kizárt "másként gondolkodóknak".

Hogyan jött létre a fekete doboz?

Schiffer Cséplő Gyurijának én voltam a gyártásvezetője, Jávor István pedig a fotósa, innen ismertük egymást. 1987 tavaszán bekopogott a filmgyári produkciós irodámba és azt mondta, van egy videokamerája és kezdjünk vele valamit. Ha valakinek akkor volt egy videokamerája, az olyan volt, mintha ma egy műholdja lenne. Az övé középes nagyságú kamera volt, amihez csatlakozott egy 8-10 kilós felvevőegység. Több, mint egy éven át ez volt a Fekete Doboz összes felszerelése.

Külföldön lehetett csak videokazettát vásárolni, viszont ha hozzájutottál, ezzel ki is iktattad a cenzúrát. Mert hogy működött a cenzúra? Úgy, hogy a film nyersanyaga állami monopólium volt, tehát ha nem tudtál beszerezni nagyobb mennyiségű filmnyersanyagot, akkor filmet sem tudtál csinálni.

És hogy működött ez a BBS-ben, ahol a játékfilmekkel ellentétben utó-cenzúra volt? Le lehetett forgatni a filmet, mert nem a forgatókönyvet cenzúrázták, hanem a kész filmet. Megtörtént jó néhányszor, hogy a filmfőigazgató belügyesei éjszaka kimentek a laboratóriumba, elrabolták a negatívot és a munkakópiát, majd bezárták a Báthori utcai főcenzori hivatal egyik széfjébe. És attól kezdve a film már nem is létezett.

Úgy gondolom, a videó feltalálása nagymértékben hozzájárult a szocializmus bukásához. Ugyanis ez tette lehetővé, hogy politikai manipuláció nélkül be lehessen mutatni az eseményeket. A kelet-európai rendszerek bukásában őrült nagy szerepe volt a média felszabadulásának.

Jávorral megbeszéltük, hogy bevonjuk munkánkba Lányi Andrást, Ember Juditot és Lányi javaslatára Vági Gábor szociológust. Öten alapítottuk a Fekete Dobozt '87-ben, az én akkori lakásomon. A név úgy született, hogy az egyik szerkesztőségi értekezleten az asztalomon hevert egy Esti Hírlap a következő főcímmel: "Még keresik az amerikai repülőgép fekete dobozát." Lányi, amikor meglátta a fejéhez csapott, és azt mondta, akkor legyünk "Fekete Doboz". Így kezdődött. És aztán úgy folytatódott, hogy ezzel az egy kamerával forgattunk '88-ban gyakorlatilag majdnem minden olyan eseményen, ami meghatározó lett a rendszerváltás történetében.

Nem szerettünk volna szamizdatként működni, ezért működési engedélyért folyamodtunk a Filmfőigazgatósághoz. Tesztelni is szerettük volna a hatalom tűrőképességét. Ezért elmentünk Lányival Kőhalmi elvtárshoz, az akkori filmfőigazgatóhoz, vállalja-e, hogy felelős kiadónk legyen. Naná, hogy nem vállalta. Ezután elmentünk a Filmművész Szövetségbe, ott is azt mondták, hogy nem támogatandó ez a fajta tevékenység. Egyik legjobb barátom a Pénzügykutató Részvénytársaság egyik vezetője volt és hozzámentünk segítségért. Ők nagyon bátrak voltak és befogadtak bennünket. (Később ők alapították a Fekete Doboz Alapítványt is.) Az első videofolyóirat-számok felelős kiadója Tardos Márton lett, a Pénzügykutató akkori vezérigazgatója. Máig hálásak vagyunk nekik.

Ebben az időben én már ismét a Balázs Bála Stúdióban dolgoztam és Durst Gyurival át akartuk alakítani a stúdiót. Együtt mentünk Kőhalmihoz, aki ez idő tájt a BBS-filmek főcenzora is volt. Tehát én nem mint Fekete Dobozos szerkesztő, hanem mint a BBS produkciós vezetője látogattam el hozzá. Megállt az ajtóban és ezt mondta: - Menjen innen, magával én nem tárgyalok! Vigye innen a Fekete Dobozát a fenébe! (Eme szavakkal szólt.) Azt válaszoltam, hogy én most nem ebben a minőségemben jöttem Önhöz, ahhoz pedig hogy mit csinálok a szabad időmben, nincs sok köze. Szóval remek viszonyban voltunk.

A BBS-ből '90-ben jöttem el. A Fekete Doboz már nagyban ment, nem tudtam más munkát teljes felelősséggel ellátni mellette. '89-ben például leforgattunk az Ellenzéki Kerekasztalról 150 órányi anyagot, és azt három hónapon keresztül éjszakánként vágtam, nappal pedig a BBS-ben dolgoztam. Aztán a sajtószabadság és a demokrácia eljöttével a szélsőjobboldal is megjelent a BBS-ben és engem két ember is "lebüdöszsidózott". Ekkor döntöttem el, hogy eljövök onnan.

Hogyan történt az a váltás, hogy producerből alkotóvá váltál?

Schiffer néha rám bízta az általam gyártott filmek előzetesének vágását. A főiskolán is sok mindent tanultam, Horváth Ádám volt a rendezés tanárom. Bár volt néhány gyártási óránk, gyakorlatilag ugyanazt tanultuk, mint a rendező szakosok. Soha nem állt tőlem távol, hogy átkerüljek a gyártói oldalról a filmkészítői oldalra.

Föld Ottónak a 70. vagy a 75. születésnapján az összes volt gyártásvezetői szakon végzett megjelent egy közös vacsorán. Körülbelül nyolcvanan gyűltünk össze, és láttam, hogy az egyik hajdani felvételvezető milliárdos lett, egy másik, aki szintén gyártásvezetőit végzett, most fogatlanul és teljesen összetörve ül itt. Ezt a két végletet látva eltöprengtem azon, hogy ez tényleg így törvényszerű a kapitalizmusban; vagy megsemmisülsz, vagy felrepülsz a csillagokig? Természetesen tudom, hogy mindenfajta rendszerben vannak megkapaszkodók és leszakadók. Én a magam életéről azt tudom mondani, hogy a rendszerváltás az utolsó olyan pillanatomban érkezett, amikor még összes fizikai és szellemi teljesítőképességem birtokában voltam és még bírtam húsz órákat dolgozni egyhuzamban. Az a két évtized, amit a Filmgyárban töltöttem, előtanulmánynak tűnik ahhoz, amit most csinálok. Én, aki produkciós pénztáros gyakornokként indultam, és végigjártam a szamárlétra összes elképzelhető fokát, most tizenvalahány évi önálló filmcsinálással, riporterkedéssel, producerkedéssel a hátam mögött, úgy érzem, méltó lettem arra, hogy ezt a tudást tanítványaimnak átadjam.

Budapest, 2003. december 14.

 


64 Kbyte
Elbert Márta, Schiffer Pál és Andor Tamás
Elbert Márta, Schiffer Pál és
Andor Tamás
75 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső