Varga Balázs Személyes emlékmű
Mészáros Márta: A temetetlen halott – Nagy Imre naplója

51 KByte

Tizenöt évvel ezelőtt, a rendszerváltás szimbolikus dátumának számító újratemetés napjaiban még úgy tűnt, a végtisztesség megadása fordulatot hoz, és életre kelti az ötvenhatos forradalom elfojtott, pusztán a személyes emlékezetekben jelen lévő hagyományát. A kollektív emlékezet azonban a kádári amnézia évtizedei után sem alakult át radikálisan. Az ezredfordulóra az emlékezés helyét a megemlékezés vette át: a naptári dátumokhoz kötött évfordulós, ünnepi rítusok személytelensége egyre kevésbé képes megszólítani a hagyományt.

Nem véletlen, hogy Mészáros Márta Nagy Imre-filmjének középpontjában is a történelem személyessé és átélhetővé tétele áll. Bár A temetetlen halott az alkotók véleménye szerint nem történelmi film, dramaturgiájának alapkérdése mégis az, hogy milyen háttértudásra épít, mikor mennyi történelmi információt adagol, miközben végig vezeti nézőjét Nagy Imre drámáján. Mészáros Márta érezhetően frissíteni akart az életrajzi filmek személytelen, konvencionális modorán, de közben óvakodott a történelmi szereplők szokatlan fénytörésben, szuperközeli pozícióból való bemutatásától is (e filmtípus legjellegzetesebb alkotásai Szokurov Hitlerről és Leninről szóló művei). Az alcím – Nagy Imre naplója – pontosan eligazít: sokszorosan személyes történet ez. A fogságban önéletrajzát fogalmazó, életével és benne az ország történelmével számot vető politikus története, az apja végakaratát érvényesítő leány története – és persze a Napló-filmek rendezőjének története.
Ezért is van szükség az archív felvételekből, dokumentumokból és fikciós betétekből összeálló kerettörténetre, amely hangsúlyossá teszi emlékezés és felejtés összetartozását, és egyben a jelen felé nyitja a filmet. Az utódok és az utókor kettős perspektívájából nézve az alapkérdés nem más, mint hogy a személyes történetet miként lehet minél szélesebb közönség (és közösség) számára érthetővé és átélhetővé tenni.
Mészáros Márta a főcímben a fiataloknak, a rendszerváltás után felnőtt és felnövekedő nemzedékeknek ajánlja a filmet. A temetetlen halott egyszerre szeretné megszólítani a forradalom tanúit és az utódok korosztályát. Életkorban és gondolkodásban egyaránt különböző közönségrétegeket próbál elérni, arra törekszik, hogy a felidézés drámáját és a tanítást hozza közös nevezőre.A film legerőteljesebb és leghosszabb egysége a börtöntől az ítélethozatalig terjedő hónapok krónikája, ami az egész mű érzelmi és logikai középpontja. Csakhogy minden, ami a cellában, a kihallgatószobában és a tárgyalóteremben zajlik, a korábban történtek ismeretében nyerheti el igazi mélységét. Azt kell érthetővé és érzékletessé tenni, hogy itt nem pusztán az elkerülhetetlennel szembesülő, a sorsát, a halált vállaló ember tragédiájáról van szó – hiszen ez a történet több egzisztenciális drámánál, és mindvégig politikai, történelmi erőtérben zajlik. “Szabad emberként kell meghalnom.” – mondja Nagy Imre egyszer a börtönorvosnak, ami a film kulcsmondata, ám a felismerés, a döntés meghozatala nem köthető egyetlen pillanathoz. Magát a folyamatot, az életutat és annak közegét kellene jelezni, valamint azt a szituációt érthetővé tenni, amelyben a moszkovita, kommunista, párthű politikus rálát saját életére – és előretekint végzetére. Mindez azonban túlfeszítette volna egyetlen film kereteit. Mészáros Márta és forgatókönyvíró társa, Pataki Éva megpróbáltak egyensúlyt találni a végletek között. A börtöntől az ítéletig tartó napok kamaradrámai feldolgozása egységes és intenzív formát teremthetett volna – csakhogy ehhez vagy a nézők történelmi háttértudására kellett volna építeni, vagy pedig éppen ezt a koherens szerkezetet megbontani visszaemlékezések sorozatával. Az alkotók választása, a lényegében lineáris történetmesélés nem mond le a kamaradráma érzelmi intenzitásáról, ám a forradalom és a snagovi fogság eseményeinek összefoglalásával a politikai-történelmi hátteret is igyekszik megrajzolni. Ez azonban nem megy ellentmondásmentesen.

Az ismeretterjesztés és a tanítás perspektívájából a megoldás érthető, mégis elnyújtja a filmet, és szaggatott epikus-drámai jelenetekkel készíti elő a filmidő utolsó órájának feszült drámáját. Az október huszonharmadikán este a Parlament erkélyéről elhangzott beszéd megidézése például a gondolatmenet szempontjából nélkülözhetetlen: az őt a kormányba követelő tömeg előtt megjelenő, és az előző napok-hetek-hónapok elszigeteltségéből hirtelen újra a reflektorfénybe kerülő Nagy Imre reflexszerűen elvtársaknak szólítja az embereket, mire majdnem kifütyülik. Milyen út vezetett ide – és merre, hová, hogyan vezetett innen az út? Ez az erkély is csak egyetlen pillanat a történetben, előtte és utána legalább ennyi kulcsfontosságú mozzanat lenne kiemelhető, annak megfelelően, hogy mit akar hangsúlyozni a rendező. A temetetlen halottban jelzésszerűen megidézett forradalom, a jugoszláv követségen töltött hetek, majd a snagovi fogság jelenetei óhatatlanul tablószerűek – a gyakran pontatlan szinkron és a hangkulissza sterilitása pedig sajnos csak erősíti ezt a hatást.

Ugyanígy a film logikájából következően érthetőek, mégis modorosak voltak azok a szimbolikus pillanatok, amikor Nagy Imre a tárgyalóteremben magára maradva a bekapcsolva hagyott kamerába mondta crédóját; vagy a kivégzés-jelenet puritán erejét megbontó utolsó snitt a halott kezéből kihulló zacskónyi somogyi földről. Mennyivel szebben ötvözték az érzelmi logikát a példázatossággal a börtönorvos és Nagy Imre jelenetei! Ezekben a képsorokban Cserhalmi és Nowicki kettőse épp visszafogottsága miatt volt igazán felkavaró.

A film első felének tablószerűsége és a börtönjelenetek teátralitása (amit Nowicki játéka és a fényképezés eleganciája ellenpontoz valamelyest) pontosan mutatják az életrajzi filmek epikus sablonjainak és a kamaradráma érzelmi-expresszív stilizációjának a szélső értékeit. Mészáros Márta filmjének erénye, hogy összességében megtalálta az egyensúlyt. A cselekményvezetés koncentráltságát jelzi, hogy Nagy Imrén és közvetlen hozzátartozóin kívül senki mást nem nevez nevén a film: ez az “anonimizálás” és “fiktivizálás” nem a hitelesség ellen dolgozik, hanem a drámaiságot erősíti. Éppígy nagyon okos, ökonomikus és mégis igen erős gesztus, hogy Kádár csak dokumentumképeken látható. Korántsem arról van szó, hogy ki tudná, ki merné eljátszani filmen Kádár Jánost – az archív jelenetek ugyanis mindennél leleplezőbbek. Ezeken a pontokon nem éreztem gondnak azt, hogy kitekintünk a kamarapozícióból, hiszen például az országgyűlés plénumán göcögve-somolyogva előadott kádári monológ a kommunisták gyónásáról sokkoló kontrasztja Nagy Imre történetének, és szinte önmagában is elég a mártír politikus méltóságának és sorsdrámájának megértéséhez-átérzéséhez. (Miközben a film az archív betétek esetében az időpontok, helyszínek és nevek kiírásával körültekintően orientálja az eseménytörténetben kevéssé járatos nézőjét, egyetlen, lényeges esetben mégis lemaradt az inzert: Kádár október végi rádióbeszédét, melyben kiáll a forradalom mellett, nem jelzi külön kiírás, pedig ez a momentum a film érvelése – és az árulásdráma – szempontjából kulcsfontosságú.)

A film végén szintén archív betétként látjuk a Nagy Imre és társai exhumálásáról készült Ember Judit-film, az Újmagyar siralom néhány jelenetét. Ahogy a kerettörténet, ez a képsor is sokszoros hommage és szép, személyes átkötés. Mészáros Márta Napló-filmjei és Ember Judit “Nagy Imre-siratói” személyes érzékenységüknél és szuverenitásuknál fogva már eddig is szorosan összetartoztak. Most ugyanannak a filmnek a “szövetében” találkoztak.

A temetetlen halott az emlékezés és az emlékezők filmje. Férfidráma, melyet a rokonok és társak: feleségek, leányok drámája keretez. Hogy életrajzi filmként és megemlékezésként is vállalható alkotás, az javarészt ennek a női tekintetnek köszönhető. Ha idős és fiatal nézői a tanító szándék mellett erre az érzékenységre is felfigyelnek, sokkal többet nyerhetünk, mint egy mozgóképes emlékművet.

 


19 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső