Bella Tamás Szoláriumkoporsó
Fliegauf Benedek: Dealer

29 KByte

Sekélyesnek, de legalábbis egyoldalúnak tartom azt a költői megfogalmazást, miszerint a film a fény művészete; hisz gyakran épp legjobb darabjai mutatják meg, hogy legalább annyira a sötétségé is. A magyar metafizikus filmművészet, mely szerencsére sokkal kevesebb alkotót számlál, bensőségesebb és különlegesebb annál, semmint hogy iskolává avagy irányzattá lehetett volna, azonban a képviselői közötti szoros művészi-emberi kötelékek, mester-tanítvány viszonyok alapján mégis szervesen kapcsolódik az iskola nemes ókori fogalmához, számos rangos alkotással igazolta e tételt. A Dealer által most új névvel egészült ki a metafizikusok rövid névsora: Fliegauf Benedekével.

A fiatal rendező hiába forgatott színesben, a nagy elődökhöz, Fehér Györgyhöz és Tarr Bélához hasonlóan az ő palettáján is a fekete a legfontosabb szín. A teljes sötétségből világlanak elő, s abba fakulnak vissza már a főcím betűi is - így egy-egy szó összes betűjét nem is látjuk egyszerre -, és ugyanígy enyészik el az utolsó kép távolodva kihunyó fénypontja. Egy borús, esős őszi nap képeit látjuk szürkülettől szürkületig, konzekvensen sötét tónusú felvételeken; még a kerékpározás lendületes fahrtjai, a leginkább fénytelített képek is fekete vonalakkal keltenek súlyos hatást; az pedig Szatmári Péter operatőr külön érdeme, hogy a Dealerben láthatjuk minden idők magyar filmjeinek egyik legtömöttebb, koromszín éjszakáját. A fekete hűvösen pasztelles, halovány kékeszöld és fémes szürke árnyalatokba játszik át, borzongató atmoszférát teremtve. A sápatag fényekbe arcok merülnek; kiégett, elgyötört, beteg tekintetek, melyeknek barázdáit, a lilásszürke táskákat a szemek alatt a nagytotálok kíméletlenül kihangsúlyozzák. A rendezés vizuális vonatkozásaiban azonban nyoma sincs a gúnynak: inkább mintha szemérmes együttérzéssel, távolról - de legalábbis a segélynyújtás esélye nélkül - szemlélné valaki az itt megjelenő embereket.

A képkivágatnak szokatlanul fontos szerep jut a rendezésben: az egyik domináns beállítás a kadrázs szélére kihelyezett arc, melynek homloka, álla is gyakran hiányzik, csak a tekintet kifejező elemei vannak a képen. A teleobjektívvel készült premier plánokon csak az arcok élesek, a környezet diffúz, homályos tér. Ezek az elmosódó terek az egész alkotás vizualitásában központi szerepet játszanak; a svenkeknél sokszor másodpercekre kivehetetlen foltokat látunk csupán - a film által közvetített életérzés szép metaforájaként. A szélesebb terű beállításoknál a kamera szinte folyamatosan mozog, a statikus képeket is átlényegítve; a leggyakoribb a lebegés érzetét keltő lassú körfahrt, amelynek azonban mélyebb, strukturális szerepe is van. A kiúttalan örök ismétlődést jelző kör a film legfontosabb metaforája, mely rendszerének számos szintjén, így az időkeretben is megjelenik: egy nap történéseiről értesülünk hajnaltól hajnalig, tehát egy teljes ciklusról; az időszerkezetben: a kronológiai értelemben legutolsó mozzanatot az első jelenetben látjuk, s így körszerű struktúra jön létre; de a helyszínek között kerekező dealer képe is ugyanúgy a kört idézi.

A stáblistától és a partyjelenettől eltekintve hagyományos értelemben vett zene gyakorlatilag nincs, a hangkulissza mégis kiemelt szerepű: a sound design, amelyet Fliegauf maga irányított, a képi komponálással azonos rangra emelkedik. Szinte az egész filmet végigkíséri egyfajta változó hangerősségű horizontzaj: szélcsiszolta fennsíkok zúgásához, vagy gyárkémények és szellőzőaknák huzatsüvítéséhez hasonlító kísérteties moraj, amely talán a legfontosabb művészi eszköz a nyomasztó spirituális hangulat megteremtésében. A drámai súlyú jelenetekben pedig rendre feltűnik valamilyen monoton, gyakran irritáló hanghatás, amely tovább élezi őket, ugyanakkor - a stilizáció révén - egyfajta distanciát is létrehoz. A heroinfüggő Wandával (Szigeti Anikó) folytatott párbeszédeket távoli, fémes ipari zajok kísérik; Barbara (Thurzó Barbara) kitartójának luxuslakásában a természetfilm kommentátorának szövegét fordítva halljuk; a psylocibinmérgezett lány felcsukló, bizarr hangjainak lelepleződése pedig - mely a kiforrott hangtechnikai beavatkozások révén csak a jelenet legvégén következik be - a mű egyik döbbenetes erejű csúcsa. A permanens zajháttér valóságos minimáltechnóvá áll össze, és ez nem holmi költői túlzás: az alkotó tudatosan választ kevés elemből építkező, hangsúlyozottan repetitiv effekteket, és a lepusztult kerthelyiség beszéd nélküli jelenetében, amikor a monoton zümmögő mobil zaja mellett, az elmosódott, s a körsvenk miatt lendületesen mozgó háttér előtt látjuk a dealer (Keresztes Felícián) bal szélre helyezett arcát, mintha egy pszichedelikus, "belassult" videoklip jelenetét látnánk. Az intellektuális klipművészet akár ihlető forrás is lehetett; a képvilág sok szempontból Chris Cunningham videóit idézi - persze a szürreália nélkül.

A film fontos motívuma a halál, amellyel a dealer a történet számos pontján szembesül. Még a reggel folyamán maga adja be a mortális adagot egykori barátjának; délután meglátogatja hosszú ideje nem látott apját, akivel édesanyja haláláról beszélgetnek - az asszony ablaktisztítás közben esett le a lakótelepi ház előtti aszfaltra még a dealer kiskorában, s az apa azóta sem volt képes kiheverni a szerencsétlenséget. Elmeséli, hogyan védte meg a kegyeletsértésre hivatkozva a test által a járdába ütött mélyedést - amelyet párja sírjának tekint - az önkormányzat munkásaitól, akik be akarták foltozni. Végül ráveszi fiát, hogy együtt látogassák meg az emlékhelyet, amelyet az eleinte csak egy pocsolyának tekint, de apja halk és konok, ráolvasásszerű unszolása végül megéreztet vele valamit a berepedt aszfalt spirituális töltetéből: köszön a gödörnek, aztán mintha fázni kezdene - sürgeti apját, hogy menjenek el, végül egyedül távozik. Az elmúlás témájának legkülönösebb megjelenése egy groteszk-meseszerű, rejtélyes epizód, amely egyúttal tisztelgés az elhunyt mester, Fehér György művészete előtt. Középpontjában az ő kedves színésze – vagy még inkább: arca –, Lénárt István áll, aki komor fametszetekre emlékeztető vonásaival, és utánozhatatlanul meg-megtörő ritmusú dikciójával mindkét nagyjátékfilmjében (Szürkület, 1990; valamint Szenvedély, 1998) fojtott atmoszférájú, emlékezetes magánjeleneteket teremtett. A bálványarcú aggot Fliegauf is teljesen Fehér szellemében használja: mintegy a történéseken felülálló alakként, aki úgy mondhat ki elvont gondolatokat, hogy nem zavarja meg a film egyébként areflektív közegét. Az egyik legszebb koromsötét jelenetben, melyben Budapest fényei Los Angeles egy változataként terülnek el előttük, parabolát mond el a pihenő dealernek a halál kikerülhetetlenségéről, aztán belevész az éjszakába. Valóban: a halál elől elszökni lehetetlen, de elébe menni nem – e gondolat jelentős súlyt kap majd.

Mors imperator állandó jelenléte az időstruktúrára is befolyással van: az apa (Szakács Lajos) nyelvbotlása ("a múlt évben" helyett "a múlt héten"-t mond) nem csupán azt mutatja, hogy számára felesége halála óta megállt az idő; az egész filmre is vonatkozik: a szigorú kronologikus keret ellenére - a nagy metafizikus elődök, leginkább Tarr Béla műveihez hasonlóan - szinte saját időt teremt a film, melyben akár szöveg- és cselekménynélküli jeleneteknek (mint például a kerthelyiségben játszódónak) is van létjogosultsága. Az arányok azonban nem tökéletesek: főleg párbeszédes részekben fordul elő - szembeszökő módon Dragan (Dr. Vitanovics Dusán) meglátogatásakor -, hogy egy-egy szünet, vagy hosszan kitartott vágókép nem közvetít már semmi újat, és így inkább rontja a szuggesztivitást. Hasonlóképp túlságosan elnyúlik a főcím; a néző az első percekben óhatatlanul arra gondol, hogy lám, ezért százhatvan perces a film… szerencsére téved.

Bár a film történéseinél sokkal többet nyújt, a cselekménynek lényegi szerepe van; utóbbinak viszont legfőbb terepe a Rengeteghez (2003) hasonlóan a párbeszéd, ami nem ellentmondás, hiszen az elmondottakból értesülünk sok korábbi eseményről és a szereplők kapcsolatrendszeréről. Bár Fliegauf dialógusíró profizmusa nem csorbult, az első játékfilmhez képest sok a változás: az író ezúttal kicsit távolabb helyezkedik az élőbeszédtől a nagyobb mértékű stilizáció által; a drogszleng - nyilván a közérthetőség miatt - csak ritkán, és jól desifrírozható formáiban ("nyalcsi, "herka") jelenik meg. Az a néha túlfeszített célratörés, ami artisztikus pongyolaságuk ellenére is jellemezte a bemutatkozás párbeszédeit, most jótékonyan enyhül, sőt néhány esetben túlságosan is: a Barbarával folytatott első beszélgetésben, Dragan családjának és az apának jeleneteiben néhol túl soknak is tűnik a szellősség, ami a feszesség rovására megy. A párbeszédeztetés egyik következetesen visszatérő alakzata talán a film zeneiségét hivatott erősíteni: a variációs ismétlés a szövegépítés gyakori eljárása. Ez azonban meglátásom szerint határozott melléfogás: mikor Dragan nővére azon rágódik, hogyan lehetséges, hogy a magát pizzafutárnak kiadó dealer nem hozott semmit, talán egyesek még mulatságosnak tartják a "pizza" szó visszhangzását, ám a következő képsorok rekurzív "érted?"- je már inkább unalmas. Az enumeráció (az anya cselekedeteinek, az építőanyagoknak a felsorolása, stb.) és permutáció az apa monológszerű megszólalásaiban a leginkább irritáló, mert funkciótlan, és az az emocionális töltet is hiányzik belőle, ami a nővér szavait esetleg indokolhatta. Hiába teremt e szöveg párhuzamokat a jeremiádák megszólalásmódjaival, ez erőltetett és túlstilizált megoldás, ami ki is lóg az egyébként gördülékeny dialógok közül. Érdekes, hogy Szakács Lajos jelenete már a Rengetegben is - ráadásul hasonló okok miatt - sántított; a vele való munkát a rendezőnek érdemes volna egészében újragondolnia.

A párbeszédes epizódokat egybefoglaló keret - egy kábítószer-kereskedő egyetlen napjának története; hajnaltól késő éjjelig kerékpáron rója az utcákat, hogy kiszolgálja vevőit - a gyakorlatban alighanem szokatlan, ám elmés és egyben jól indokolható megoldás (mobilis és nem kelt feltűnést), így elsősorban dramaturgiai funkciója sem teszi hiteltelenné. A kerékpározás képsorai a kevés mozgással operáló belső felvételek hatásos ellenpontjai; a dealer útjait bizarr és baljós jelek kísérik: rollerező kövér biztonsági őrrel, táskáját eldobva a földön fetrengő menedzserrel, egy autót kalapáccsal szétverő férfival, és kocsiban ülő gyermekkel együtt az erdőben futó párral találkozik - a kizökkent idő nyomai, melyek Fliegauf furcsa humorérzékéről is tanúbizonyságot tesznek, akárcsak az ásó apuka szerepeltetése.
Üzletei során egyre inkább előtérbe kerülnek a pusher saját problémái: Újváry, a falánk kokainista szektavezér esete még csak rutinszerű mocskos ügy; az egykori barátot halálba segíteni már megrázó; majd a súlyos heroinfüggő exélettárstól megtudni, hogy gyermekének, Boginak ő az apja, már az egész életet érintő változás - alighanem ez indítja arra a férfit, hogy apját is felkeresse. A kislány felfedezése az egyetlen jó dolog, ami a dealerrel történik. Bogi (Balogh Edina) és Barbara, e két nő a kicsinyke pozitív ellenpólusa annak a negativitásnak, ami minden helyzetből és viszonyból árad. Persze az egy angolszász üzletember kitartottjaként élő kétes státuszú barátnő, aki végül nem érezvén, mekkora szükség lenne rá itt és most, Lisszabonba utazik, maga sem makulátlan. Tisztaság és szeretet így annál erősebben koncentrálódik a kislány alakjában; ő a dealer egyetlen reménye, mert kezdettől erős kölcsönös szimpátiájuk: a csaknem szótlan kicsi mellette feloldódik, és anyjához sem akar visszamenni - azt pedig, hogy Wanda visszavont állítása ellenére vérségi kötelékben is vannak, a rendező szép fotográfiai megoldással fejezi ki. A legmegindítóbb, emberi melegséget sugárzó, de a remény elvesztésének rémét is megmutató, felejthetetlen párbeszéd Boginak és apjának esti beszélgetése a konyhában.

A nap eseményei végül arra kényszerítik a dealert, hogy mérlegre tegye egész életét. Egyre kínzóbban szembesült tönkrement életekkel, amelyek lerombolásában maga is segédkezett; hiába szokott hozzá a látványhoz, a véletlen ma mindent élesebb fénnyel világított meg, és előtérbe kerül saját felelőssége. A változtatás, az újrakezdés lehetőségét a kislánya jelenthetné; este tett ugyan egy tétova kísérletet arra, hogy magával vigye, de épp a kicsi szembesítette azzal, hogy anyját nem lesz egyszerű kórházba küldeni, s hogy jelenleg ő sem volna sokkal jobb környezet a számára ("És akkor együtt árulnánk a cuccot?"). Végül, elvesztve lába alól a talajt, mintha Bogitól kérne segítséget ("Akkor mit csináljak szerinted? - Igyál kakaót, tök finom"). Mikor az éjjeli party előtt Barbarával találkozik, kéri, hogy vigyázzon a gyerekre, ha vele baj történne, de a nő nem érti, miről beszél. Pedig mintha búcsúzna.

A zárlat különös. Megjelenik a családi botránytól és a kokainelvonástól felpaprikázott Dragan verőemberével, és helybenhagyják a dealert, sőt valószínűleg saját heroinját is befecskendezik neki - pszichedelikus rémlátomásokkal viaskodik hajnalig. Kábultan elvánszorog testépítő barátjától örökölt szalonjába, belövi magának az utolsó adagot, és beleírja magát a másik halálába: befekszik a szoláriumba, hogy szénné égjen. A mesterséges nap koporsójában kékes fénnyel megvilágított testből csak egy szűk sávot látni - egyedülállóan hatásos kép -, s ez is egyre távolodik a bemelegedő fénycsövek bántó cyberzajai mellett, lassan úszva a fénytelenségben, mintha Kháron üvegladikja, míg végül teljesen elenyészik. Katartikus, hipermodern költőiségű kóda ez, mely emellett még egy rendkívül gazdag értelmezési tartományt is megnyit, hisz a kezdő képsor bizonysága szerint (talán) nem is hal meg a főhős. S vajon miért tette? Gyávaságból biztosan nem, hisz eddig sem engedett soha a fenyegetéseknek és az erőszaknak. Bogit megvédelmezni talán mégsem lett volna teljesen lehetetlen, hisz volt pénze… Nem lett volna már elég ereje az újrakezdéshez? És így tovább, kérdés kérdést követ. Mint minden jelentős alkotásnál, a film befogadása nem ér véget a vetítéssel - hosszú időre rabul ejt.

Van még egy fontos erénye a filmnek, amelyet nem szeretnék szó nélkül hagyni, mégpedig az eredetiség és a korszerűség szerencsés ötvözése. A legtöbb motívum: a drogexcesszusok, a sztárként ünnepelt szektavezető, a bizarr szendvicsember, a testépítőszalon és szépségfarm, vagy az állandó háttértévézés és zajszennyezés aktuális társadalmi változások lecsapódásai, ám ezek megmutatása mellett Fliegauf Benedek képes arra, hogy egyéni világvíziót, minden ízében eredeti alkotást teremtsen. Ezzel mintha két világ mezsgyéjén állna: e kis költségvetésű alkotás technikai szemléletével, a technológia művészi kiaknázásával a huszonegyedik századi amerikai színvonalat képviseli; mély emberképével, innovatív rendezői fogásaival ugyanakkor sok szállal kötődik a kelet gazdag hagyományaihoz. A Dealer sajátos, és rendkívül szimpatikus hibrid: a nyugati kultúrközegbe immár teljesen betagozódott magyar filmművészet első remekműve.

A magyar forgalmazásban szokatlan módon a Dealer mindjárt két alakban is közönség elé kerül: a Filmszemlén bemutatott 160 perces változatot (kritikám erről íródott) Fliegauf a közelmúltban 137 percesre rövidítette. Utóbbi tekintendő a rendezői változatnak, melyről a legtöbb országos forgalmazású kópia készül, előbbi pedig a produceri verzió, melyet a Vörösmarty és a Palace MOM mozik vetítenek majd. Bár a director's cut stiláris szempontból kétségkívül egységesebb elődjénél, meglátásom szerint a film mégis jelentősen szegényedett a kurtítással: a motivációs háló és a cselekmény íve egyaránt megsínylették a változtatásokat, a humor, valamint az explicitebb bölcselet száműzése pedig fontos ellenpontokat számolt fel a szerkezetben. Javaslom tehát, hogy a filmínyencek és a spirituális filmművészet hívei az exkluzív produceri változatra váltsanak jegyet (a Palace MOMba külföldi ismerőseiket is invitálhatják, mert ott angol felirattal vetítik) - annak a szélesebb ifjú közönségnek pedig, melyet a cím és a hatalmas gomba csábít a moziba, a 137 perc is épp elegendő kihívást jelent majd.

Mészáros Katalin fotóival

A cikk 2004. februárjában, a 35. Filmszemlét követően készült.

 

Keresztes Felícián (a dealer)
Keresztes Felícián (a dealer)
200 KByte
Szektajelenet (középen: Kenyeres Bálint)
Szektajelenet (középen: Kenyeres Bálint)
189 KByte
A dealer és Barbara (Thurzó Barbara)
A dealer és Barbara (Thurzó Barbara)
176 KByte
Bogi (Balogh Edina)
Bogi (Balogh Edina)
215 KByte
Barbara (Thurzó Barbara) a partyjelenetben
Barbara (Thurzó Barbara) a partyjelenetben
150 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső