E-könyv Ujhelyi Szilárd: A BUDAPESTI 12
Az 1969-ben megjelent kötet "facsimile" kiadása

46 KByte
Előző Tartalom Következő

V. BAKARUHÁBAN

Fehér Imre Bakaruhában című filmje, mint ismeretes, Hunyady Sándor azonos című rövid novellájából, Hubay Miklós által írt forgatókönyv alapján készült. Moszkvai bemutatója után írta a Pravda kritikusa: "A film története olyan egyszerű, hogy egy kis ügyetlenséggel a legédeskésebb limonádé lehetett volna belőle". Egy másik, ugyancsak külföldi bírálója számára "azzal nyújt meglepetést, hogy alkotóinak sikerült egy kis témából egy nagy művészi alkotást csinálni, amelynek etikai, humanista és szociális erényei elvitathatatlanok". De a hazai kritika is érzi a témában rejlő giccs veszélyét és éppen annak bravúros elkerüléséért adózik elismeréssel az első filmjét rendező Fehér Imrének. "Csináltak már Magyarországon hasonló történeteket, s ha úgy fejeződne be, mint ahogy hajdani dramaturgjaink jónak látták, úgy Sándor feleségül vette volna Vilmát – de ezzel az egész történet hitele elveszett volna." És másutt: "Ha különös az, hogy nem volt felesleges annak magyarázgatása: ez a történet így szép, ahogy befejeződik." Elsősorban vidéki tudósítók jelentéséből tűnik ki, hogy nem egy helyen és, úgy látszik, elég tekintélyes nézőrétegnél találkoztak azzal a véleménnyel, milyen kár, hogy ezt a szép filmet elrontják a szomorú befejezéssel. A csaknem három és fél milliós nézőszám és ezenkívül 24 külföldi ország mozijaiban aratott siker mégis arról tanúskodik, hogy a filmnek hatalmas közönségvonzása is volt. De valóban csak az érzelgősséget, a giccset elkerülő bravúr, egy hétköznapi téma nem hétköznapi dramaturgiai megoldása, a rendező joggal csodált mikrodramatikai erényei, a "tárgyakat, környezetet, az élet apróságait vallató készsége", "stílusának áttetsző tisztasága" az okok, amiért a szakmabeliek ceruzája olyan sokszor húzta alá a szavazólapon a filmet? Aligha csak ezért. Akár a Körhintában és a Budapesti tavaszban, a két hős személyi kapcsolata itt is súlyos és felelősségre ébresztő társadalmi dráma hordozója, hozzájárulás a múltunkkal való kritikai szembenézéshez, félfeudális történelmünk, provincializmusunknak felszámolásához. Ezért sorolhatjuk joggal a Bakaruhában című alkotást is a társadalmi tudatot formáló, "cselekvő filmek" sorába. (U. Sz.)

BAKARUHÁBAN

Rendezte: Fehér Imre
Író: Hunyady Sándor
Forgatókönyvíró: Hubay Miklós
Operatőr: Badal János
Díszlet: Varga Mátyás
Jelmez: Weinger Éva
Zene: Polgár Tibor
Főszereplők: Darvas Iván, Bara Margit, Pécsi Sándor, Lázár Mária, Korompai Vali, Csíkós Rózsi, Barsi Béla, Balázs Samu, Szirtes Ádám.
Készült: 1957-ben.

RENDEZŐ: FEHÉR IMRE

1926-ban született Aradon. A gimnáziumi érettségi után a kolozsvári egyetem hallgatója lett. Ebben az időben a népi írók mozgalmának lelkes híve volt, társaival előadásokat szervezett, a kis falvakban filmeket mutattak be. Az egyetemen pszichológiát, filozófiát, irodalomtörténetet, esztétikát, régészetet hallgatott. 1946-ban Budapesten beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára. 1950-ben a diploma megszerzése után a Hunnia Filmgyárban dramaturg. A dramaturgiai és rendezőasszisztensi munka után 1957-ben rendezte első egész estét betöltő önálló filmjét Bakaruhában címmel, amely Hunyady Sándor elbeszéléséből készült. Fehér Imre első filmjével érettségről, a pszichológiai motiválás magas szintű megvalósításáról tett tanúságot. A századeleji magyar kisvárosi polgárság erkölcstelenségével szembeállította az egyszerű cselédlány tisztaságát és emberségét. Az ezután következő filmjeiben mind a mai modern, mind a felszabadulás előtti, sőt a régi, történelmi Magyarország problémái foglalkoztatják.

FILMJEI

Bakaruhában, 1957
Égi madár, 1957
Gyalog a mennyországba, 1959
Kard és kocka, 1959
Asszony a telepen, 1962
Húsz évre egymástól, 1962
Harlekin és szerelmese, 1966

BAKARUHÁBAN
(Kritikai tükör)

Ez a szép és fájdalmas történet Maupassant-t juttatja eszünkbe; embersége, finom érzéke, mellyel kérlelhetetlen és aprólékos társadalomrajzot nyújt és keserű nosztalgiája a reménytelen boldogság után – ezek legszembetűnőbb sajátságai.

Fehér Imre különleges rendezői tehetségéről tesz bizonyságot. Technikai forgatókönyve néhol elkápráztatóan tökéletes, gondoljunk például a jelenetre, melyben Vilma Sándor keresésére indul, elbeszélésmódja hajlékony és tömör, a fények és hangok alkalmazásának kifejező művésze, egész filmjét áthatja az emberek és apró ügyeik, gondjaik szeretete. Ugyanakkor nagyszerű képessége van a tömegjelenetek részletező és gazdag ábrázolására, ahol felejthetetlen hangulatot tud teremteni, például a frontra induló katonavonat esetében. Az érzelmek túlfűtöttségének és a szomorúság sajátos keverékének páratlanul diszkrét megoldását adta. Remekel a lényeges vonások hangsúlyozásának, kiemelésének eszközeivel azokban a szituációkban, ahol a dolgok puszta kimondása helyett szuggerálni tudja mondanivalóját (pl. mikor Sándor a bakaruhában megjátssza Vilmának a fiatal urat).

Gyakran gondoltam Autant-Larara a film nézése közben, de egy kevésbé keserű és harapós Autant-Larara, akiben több a szenvedély és több a titok is. Ez az összevetés remélhetőleg nem csekély dicsérete a fiatal rendezőnek.

Mi hiányzik ebből a filmből, hogy igazi nagy film legyen? A történet anekdotikus arányai, a leírás intimitása és a mondanivaló szerénysége nyilvánvalóan lényegesen korlátozzák a film igazi hatékonyságának jellegét. De így is, ahogy van, csillogásával és szomorúságával egy szép őszi napsütés hangulatosságával biztos, hogy sokáig megmarad emlékezetünkben.
(Cinéma 1957. december. – Párizs.)

Ez az osztályok közötti különbség drámája – amelyet a film alig érint és mégis aláhúz – nehezedik rá teljes egészében a filmre, a szerelemre és a szerelmesekre. Ezt a szerelmet Fehér Imre gyengéd stílusban, sok tapintattal, szeméremmel és érzékenységgel mutatja be. Éles realizmussal hívja életre a helyőrségi kisváros életét a katonákkal, a kisvárosi társadalmat apró örömeivel, parádéival, a napi krónikát. Nem lehet elfelejteni néhány csodálatosan fényképezett jelenetet: a katonák hadbavonulása, a vásári ünnep, a templom melletti gyűjtés, a teniszparti, a lépcsőkön való lótás-futás, a cselédfolyosó. Nem felejtjük el Bara Margit gyengéd vonású, szép arcát, sem büszke viselkedését és emlékezni fogunk minden egyes pillanatra, ahogy szerelme és boldogsága Darvas Iván mellett játszik. Darvas Iván Sándorja természetes bájjal fejezi ki a könnyedséget és az érzelmeket. (Yvonne Baby, Lettres Francaises, – Párizs.)

Három nevet találunk a főcímen: a regény írójáét, Hunyady Sándorét, a scenárió írójáét, Hubay Miklósét és a rendezőét Fehér Imréét. Kinek ítéljük a pálmát? A párbeszédek csípősek, ragyogóak, természetesek, méltóak René Clair legjobb napjaihoz, vagy hogy földrajzilag közelebb menjünk, Arthur Schnitzlerhez.

Ez egy olyan bécsi film, amilyet Bécs már nem tud többet készíteni.
(L'Art, 1957. december. – Párizs.)

A film rendezése féltónusokkal oldja meg ennek az árnyalt elbeszélésnek filmrevitelét. Egy elegáns kávéház megszokott látogatóival, egy kihalt tér, egy szórakoztatópark, egy polgári ház udvara, egy lakás a hozzátartozó helyiségekkel: Fehér által gondosan rendezett díszletek arra szolgálnak, hogy a film szereplőit "bekeretezzék", és hogy állandóan megfelelő helyzetekbe helyezze a szereplőket. Nem felejtették ki ebből a filmből a szokatlant sem, ilyen például a kávéház ablakán át adott kézcsók és a deformált kép, amely számunkra szimbolikussá válik és megadja ennek a csóknak igazi jelentőségét.

Véleményünk szerint a Bakaruhában című filmet, ha mégis kritikával akarnánk illetni, akkor azt kell megbírálnunk, ahogyan véget vet Fehér a csalásnak, tehát a film drámai megoldását. Az általa alkalmazott megoldás ügyes. Ragaszkodott ahhoz, hogy pszichológiailag megindokolja, a megoldás mégsem meggyőző.
(Image et son, 108. szám, 1958. január – Párizs.)

Sándort, a főhőst megigézi és lefegyverzi a nép szép lányának tisztasága. Ő, a képmutató, modoros és balga világ hódítója, a lányon keresztül megpillantja az egészséges társadalom egyetlen lehetséges vetületét. Ugyanakkor saját kárára felfedezi, hogy egy átléphetetlen szakadék örök időkre elválasztja az ő világát az igazság világegyetemétől. A szerelem csak múló alkalom arra, hogy belépjen ebbe a csodálatos világba, ahol nincs számára hely. Amikor Vilma eltávozik, egyszer sem tekint hátra, és Sándor tehetetlenül nézi távozását, egyedül marad az éjszakában. Nincs együttélés... A kisemberek világa tiszta világ, még nagy szenvedés árán sem mocskolható be. A marxizmus egyik alaptémájába ütközünk, és a tanulság nagyon hasonlít arra, amit Cavalcanti és Brecht Puntilla úr és szolgája, Matti című filmjében láttunk. A részegség pillanatnyi alkalom Puntilla úr számára, hogy Mattival találkozzék és néhány percig egyenlő alapon társalogjon vele. A szolga azonban inkább visszavonul: "Azt akarta, hogy ... én legyek a barátja!" – mondja.

A tétel tehát eltéphetetlenül összeforrt a cselekménnyel, de mégis annyira másodlagosnak tűnik, hogy szívesen elfelejtjük a Bakaruhában igazi erényeiért: az egyszerű és élő szerelmi történet édes-bús költészete kedvéért. Fehér Imre stílusa végül diadalmasan megkerülte a vállalkozás sikerét fenyegető elméleti akadályokat: a bohózat, a melodráma és a tézis csábításait.
(Téléciné, 1958. Március, Párizs.)

A film nemcsak a valódi művészi tudás bélyegét viseli, hanem alkotóinak rendkívüli lélektani érettségéről tanúskodik, jóérzésüket, ízlésüket, mértéktartásukat bizonyítja. Mind olyan tulajdonságok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a film, társadalomkritikai értékén felül azzal a bizonyos nélkülözhetetlen valamivel rendelkezzék, ami a tiszta, valódi, igazi emberséget tükrözi.

A film rendezője, Fehér Imre miközben filmjének hatását igen éles ellentéteken keresztül domborította ki, nem talált fel semmiféle új eljárást. Sajátossága, hogy miközben két alapvetően különböző világnak és mentalitásnak igen éles szembenállását mutatja be, majdnem szigorúan tartózkodó hangot őriz meg, sajátossága, hogy semmit sem túloz el, és mind környezet-, mind jellemábrázolásában a tényleges valóságra törekszik.

Fölülmúlhatatlan a kis vidéki városkának az atmoszférája az első világháború időszakában.
(Gertrud Fernengel, Neuer Weg, 1958. február, Bukarest.)

A Bakaruhában c. film története olyan egyszerű, hogy egy kis ügyetlenséggel a legédesebb limonádé lehetett volna belőle. A film kulturált filmnyelvezettel adja vissza Hunyady Sándor novelláját. Mesterien ábrázolja a kisváros és az első világháború első hónapjainak légkörét. A vasútállomás jeleneteit, ahol számtalan vonat indul a frontra, már kissé hervadt kokárdákkal kidíszített katonákkal. Magyarország egész nyomorát pátosz nélkül, magyarázó szavak nélkül, csupán képekkel, kifejezően, tisztán ábrázolják.

De még jobban kell értékelni azt, hogy a magyar filmalkotók milyen természetesen és művészien, érzésbelileg rendkívül hatásosan ábrázolták a két világ, a két osztály összeütközését.

És amellett – egy fölösleges hangzatos szó sem hallatszik, semmi hamis pátosz, semmi erőltetett bőbeszédűség: nem, csak egy szerény történet, amely amellett mélyen emberi, egyszerű és mégis hallatlanul hatásos. Dicséretet érdemel a fiatal rendező, aki megtartotta a film egységes stílusát és lakonikus takarékos stílussal többet tudott mondani, mint mások kétórás szónoklásokkal.
(Pravda, 1958. jan. 5. Bratislava.)

A költői szerelmi történet olyan érzéssel, ízléssel, pszichológiailag olyan meggyőzően, olyan élethű jellemzéssel dolgozták fel, hogy meghatja a nézőt. De nemcsak meghatja, hanem föl is rázza szociális-kritikai hangjával.

Példamutató, hogy mennyire tudja kifejezni magát Fehér Imre képekben és rövid jellemzésekben. Mélyen szívbe markol a két szerelmes egyszerűen, de színesen ábrázolt első találkozása a mézeskalácsbódé mellett vagy az őszintén nyílt és mégis szemérmes szerelmi vallomás. Mély szimbolikus értelme van a gazdag polgári ház fényképezésének, amely háznak két lépcsőháza van – a főlépcsőn jár a történet hőse, teljes társasági öltözetben menyasszonyának szüleihez, a melléklépcsőn viszont katonai egyenruhában lopódzik fel a cseléd szobácskájába.

A Bakaruhában c. film további sikert jelent a magyar filmgyártásnak, amely mind jobban és jobban megnyeri a szakemberek csodálatát és elismerését és a nézők szimpátiáját. (Svet V. Obrazech, 1958. január 21.)

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső