"Hiszek a könnyek és a nevetés hatalmában, mint a rettegés és gyűlölet ellenszerében. A jó filmek nemzetközi nyelven szólnak, az embereknek a humor, a részvét, a megértés utáni vágyakozását fejezi ki. Segítenek, hogy eloszlassuk a gyanakvásnak és a félelemnek a hullámát, mely az egész világot eltölti. Már éppen elég filmet gyártottunk, melyeket az erőszak, a beteges vágy, a háború, az öldöklés, a türelmetlenség szelleme tölt meg. Ezek csak még elviselhetetlenebbé teszik a világszerte uralkodó feszültséget. Bár azokat a filmeket cserélhetném ki, s nagymértékben, az egyes nemzetek között, amelyek nem az erőszak hírverését jelentik, hanem egyszerű férfiak, és nők nyelvén szólak… Ez talán segítene abban, hogy megóvjuk a világot."
(Charlie Chaplin)

United Artist-Charlie Chaplin produkció, USA, 1925. Írta és rendezte: Charlie Chaplin. Operatőr: Roland Totheroh és Jack Wilson. Főszereplők: Charlie Chaplin, Mack Swain, Tom Murray, Georgia Hale, Henry Bergman, Georgia Hale, Malcolm Waite.

Charles Spencer Chaplin 1889-ben született Londonban. Szülei színészek voltak. Édesapja korán meghalt, a család nyomorúságos körülmények közé jutott. A kisfiú sok mindennel megpróbálkozott. Hat és fél éves korában lép először színpadra. 1899-ben egy pantomim társulat juttatta szerephez. Több kisebb színházi szerep (pl.: Billy az inas a Sherlock Holmes kalandjai dramatizált változatában) közben két évig iskolába is jár. 1907-ben bátyja Sydney, aki már Fred Karno híres pantomim társulatának tagja volt, őt is az együtteshez hívta. 1910-ben már Párizsban, 1911-ben Kanadában és az USA-ban vendégszerepelt. Rövid angliai tartózkodás után újra a tengerentúlra utazott. Színpadon utoljára 1913 decemberében szerepelt Los Angelesben.

1914 januárjától a Keystone Filmvállalat színésze lett. Mintegy 35 rövid filmburleszkben játszott Mack Sennett produkcióiban. Ezek közül kb. húszat már maga rendezett. Partnere többnyire Mabel Normand. Ezekben a korai alkotásokban leginkább Mack Sennett ízlése és stílusa érvényesül. A jellegzetes chaplini figura 1914 február 28-án jelent meg először a mozivásznon, hogy attól kezdve hosszú évtizedeken át valóságos fogalommá váljék. Ekkor viselte első ízben a csónaknyi cipőket, a harmonikaszerű nadrágot, a szűk zsakettet, a viharvert keménykalapot és a bambusz sétapálcát. Ekkor jelent meg a közismertté vált kis pamacs bajusz is. A hajdani pantomim iskola nyomait viselte utánozhatatlan groteszk járásmódja.

1915-ben átszerződött az Essanay vállalathoz. Itt Roland Totheroh operatőrrel számos rövidfilmet forgatott, melyeknek nemcsak főszereplője, hanem írója és rendezője is. A csavargóban (The Tramp, 1915) bontakozott ki az örök csavargó poétikus figurája. Stílusa mind egyénibbé vált és a Mack Sennett féle groteszktől a tragikomédia felé hajlott. 1916-ban a Mutual Filmhez ment át és másfél esztendő alatt tizenkét rövidfilmet forgatott, olyanokat, mint a reális külvárosi környezetet megelevenítő szatirikus Chaplin, a rendőr (Easy Street, 1917) vagy a rendkívül éles kritikai élű Chaplin, a kivándorló (The Immigrant, 1917).

1918-ban a First National konszern szerződtette. Filmjeit már maga forgatta saját stúdiójában. Elkészítette többek között a kesernyés, kegyetlenül igazmondó Chaplin, a katonát (Shoulder Arms, 1918), melynek csupán rövidített változata került a közönség elé. 1919-ben Douglas Fairbanks-szel, Mary Pickforddal és Griffith-szel megalapítja a United Artists filmgyártó vállalatot, majd elkészítette A kölyök című világsikert aratott filmjét, Jackie Coogannel a főszerepben (The Kid, 1920).

Az 1920-as években áttért az egész estét betöltő filmek gyártására. Szatirikus, humanista, háborúellenes szemlélete egyre kesernyésebbé válik. Hőse a boldogságot hiába áhítozó kisember. Az amerikai jobboldal pályafutása során újra meg újra támadást intézett ellene. Támadták haladó politikai nézetei miatt, szovjetbarátságáért, harcos antifasizmusa és viharos magánélete miatt. Ez utóbbi azonban inkább csak ürügyként szolgált. Filmjei ebből az időből: Aranyláz (The Golden Rush, 1925), Cirkusz (The Circus, 1927), a poétikus Nagyvárosi fények (City Light 1920). Már a hangosfilm korszakában készült: a Modern idők (Modern Times, 1935), a kapitalizmus maró szatírája. A fasizmust állítja pellengérre az emberi méltóságról kiáltványszerűen nyilatkozó A diktátor (The Great Dictator, 1940).

Kezdetben több nagy filmművészhez hasonlóan, Chaplin is idegenkedett a hangosfilmtől és csak fokozatosan alkalmazta a hangot mint kifejezési eszközt. Társadalombírálata mindinkább mélyült. A Monsieur Verdoux-ban (1947) leleplezi az álszent kispolgári magatartást, és kimondja, hogy néhány ember megölése (a gyilkos kékszakáll, Landrou esete) miatt megmozdul az egész hivatalos apparátus, de milliók törvényes meggyilkolása rendben folyhatott. 1952-ben a Rivaldafény (Limelight, 1952) elkészítés után végleg elhagyja az USA-t, Svájcban Corsier sur Vevey-ben telepszik le, ahol ma is él. Az Egy király New Yorkban (A King in New York, 1956) válasz az ellene intézett sorozatos támadásokra. 1966-ban Londonban Sophia Loren főszereplésével forgatott filmet, melynek írója és rendezője, de csak egy villanásnyi epizódszerepet játszik.

Chaplin egyedülálló tehetségű, akrobatikus ügyességű, kifejező mimikájú, sokoldalú művész. Groteszk humora nemcsak nevettet, el is gondolkodtat. Rendező, színész, író, zeneszerző, az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb egyénisége.

Az Aranyláz Chaplin első nagy játékfilmje. Mennyi, azóta sem avuló újdonságot hozott a filmművészet számára! A világhírű figurát, a bánatos, poétikus csavargót Chaplin már régebben megteremtette. A "kis némák" sorában már fel-feltűntek megható, groteszk vonásai de most először ad Chaplin igazi életet neki. Míg azelőtt pillanatok, rész-ötletek felvillanásai sejtetik Chaplin tulajdonképpeni mondanivalóját, most megjelenik maga az egész költői világ , mely filozófiát sugároz. Tartalmát, üzenetét már sokszor leírták, a megalázottak és megszorítottak tragikomikus lázadása ez, de mivel milyen eszközökkel teremti meg ezt a sajátos költészetet?

A mese, naivan együgyű. A külső fordulatok noha a legnagyobb végletek között mozognak, nem igen érdekesek. De elfoglalják helyüket a lélek kalandjai. A gyávaság és botcsinálta hősiesség, a kiszolgáltatottság és a véletlen-váratlan sikerek hánytatott egyensúly- játékában vergődik ez a lélek. Öntudatlanul, zseniális tehetetlenül. Komikuma a magától értetődő, egykedvű tudomásul vételben rejlik. Bármi történjék vele, minden természetesnek tűnik. De csak látszólag. Ha megállunk egy percre a képek áradata közben, feltárul érzéseinek váratlan mélysége, fájdalma, tragikuma. Egy példa a híres szilveszter éji jelenet egy részlete. Kint az utcán nagy hó van és barátságtalanul hideg. A kis fénylő ablakon túl párás meleg, tánc, konfetti, sikongó táncosnők. Chaplin pedig egyedül áll, kitaszítottan, a homályos ablakra tapadva és befelé figyel. A kép egyik sötét, csak az ismert sziluett árulkodó vonásait látjuk, a kivillanó profilt, a kis bajusszal, a kalapot, a szűk, esett, szomorú vállak rajzát. És mi egyszerre éljük és értjük meg a magányt, a sóvárgást, a reménytelen emberi vágyat. Chaplin mozdul egyet, és furcsa nevetésre ingerlő mozgásával visszazökkent a bohózatba. Arcán már nyoma sincs szomorúságnak. A varázs megtört és mi tovább nevetünk a chaplini képtelenségek sorozatán, mégis másként mint azelőtt: a mélyen megragadó pillanat emléke tovább él bennünk. Most már ott érezzük minden harsány nevetésünk mögött.

Mi történt itt? A legvadabb burleszk jelenetek forgatagos sodrába belelopta a legmélyebb emberi érzelem egy cseppjét, de oly hangsúlytalan eleganciával, annyi szerénységgel, hogy csak utóbb érez fel rá a néző. És itt érkeztünk el talán a chaplini költészet lényegéhez. Chaplin előtt is ábrázolták már a komikus abszurditást szenvtelenül, mint ahogy azt pl. Buster Keaton tette, de most először kap mindez lírai mélységet. Ugyanakkor Chaplin egyáltalán nem mutogatja szívét, inkább szemérmesen rejtegeti azt. Nem "nagyítja fel", nem hozza gépközelbe a hivalkodó érzéseket, hanem a legfinomabb folyamatosságban érzékeltet, közvetve is csak a komikum álarca alatt. Chaplin a világ egyik legharsányabb eszközökkel dolgozó színésze a filmművészet legdiszkrétebb alkotója.

Finom, lírai építkezés szövi egybe a Chaplin-filmek apró, gyengéd költői mozaikjait. Hangulatgazdag, szivárványosan villódzó strófák sora követi egymást, látszólag minden tudatos célratörés nélkül. A rész - úgy tűnik - ugyanolyan fontos, mint az egész. Különös vándor bakatat a havas hegyoldal arasznyi ösvényén, halált rejtő szakadékok szélén. Nem tudjuk, honnét jött, hová megy. Egyszer csak egy nagy barna medve tűnik fel mögötte, most már hátrafelé is elzárva előle az utat. Mit sem vesz észre belőle. A kép ellenállhatatlanul mulatságos. Az ötlet hamísitatlan filmötlet. Chaplin ezzel a kis részlettel pszichológiai síkra emeli hőse jellemzését. Az ábrázolás módjának másutt vissza nem adható vizuális lélektani komikuma újszerű módszer a film történetében. De sorolhatnánk más példákat is, az ehhez hasonló kis ötletek, gesztusok, véletlenek hullámzó játéka mind-mind érdekes, mert egyformán arról a különös világról beszél, melyet Chaplin nemcsak figurájával, sziluettjével, mókásan mélabús pantomim játékával, hanem a szellemes, költői megfigyelések egész sorával olyan szuggesztíven felidéz.

Filmszerűségnek és költőiségének titka éppen ebben a sajátos, mozgékony gazdagságban rejlik, melyet csak a film eszközei tudnak közvetlenül felidézni. A chaplini ötletek kiapadhatatlan záporozásával ezt az epikus költői teljességet varázsolja elénk Chaplin a film segítségével. Azt gondolhatnánk, hogy ezek az eszközök nem is filmi eszközök. Hisz Chaplin fő kifejező ereje nem a film speciális lehetőségeit jelző kameramozgatásban jelenik meg, hanem sokkal inkább a pantomimban, a balettban, táncos mozgásban. Chaplin átlényegíti, a film követelményeihez alkalmazza.

Chaplin művészete mégis csak filmben teljesedhet ki, csak a filmben találta meg a maga megmásíthatatlan formáját. A filmszerűség ugyanis korántsem szorítkozik az új technika teremtette adottságok alkalmazására, de még csak azt sem állíthatjuk, hogy a film a drámai szerkesztés pl.: Eizensteinnél oly magasrendű egyedüli útját járhatta. Mennyivel könnyebb a dolgunk ennek az eizensteini filmszerűségnek a megragadásával. Eizenstein felfedezte a filmet, és ezt egy zseni tudós következetességével kísérletezte ki magának. A montázs és a mozgó kamera lehetőségeinek vizsgálata közben felfedezte a valóság ismeretlen arcát, megmutatja a felnagyított tárgyak igazi lényegét, s az összefüggések, bonyolult asszociációk merész, plasztikus hangsúlyaival irányítja figyelmünket. Csak a lényegeset emeli ki, minden mellékes mozzanatot elhagy. Ezek az okos, heves és közvetlen hatások adják filmjeinek vad szigorú szépségét. Chaplinről - vele szemben - Moussinac szellemes mondását idézzük: "Egy Eizenstein film, olyan, mint egy sikoltás, Pudovkiné - és Chaplinre talán még sokkal inkább érvényes ez - olyan, mint egy dal".

A lelkifolyamatok áradó folytonosságának érzékeltetése a chaplini filmszerűség egyik ajándéka. A másik: kihagyások és csendek, az elhallgatás művészetéből adódik. Chaplin az Aranylázban a lelki állapotok, szeszélyes gondolattársítások vibráló, illanó játékát hozta be a filmbe, azt a képességét, hogy a vászon úgy meséljen, ahogy a modern ember gondolkodik. Ugrásokkal, kiszámíthatatlan átkötésekkel. Hogyan meséli el Chaplin, hogy becsapták, nevetségessé tették, mikor hiába várja hölgyvendégeit szilveszter éjjelén? Először elképzeli magának, hogyan szórakoztatná és hódítaná meg őket.

Megkapó lírai ötlet következik: a kis cipócskák világhírű polkatánca. Mély, ironikus önjellemzés ez, melyben félszegsége, zsenialitása, esdeklése és féktelen boldogsága mind belejátszik. Chaplin nem ábrázolja a várakozás nyugtalanságát, sem a csalatkozás fájdalmát, csak azt az egyet, hogy mit jelentene számára a boldogság. De ezt az álmot úgy tudja kifejezni, hogy egyidejűleg érezzük abszurditását, reménytelenségét, soha meg nem valósulását. Majd finom áttünéssel a következő képben csak az ünnepi asztalra borult fejet látjuk, az álmodozásban és a hiába való várakozásban elaludt.

A filmszerű szerkesztésnek, a meseszövésnek ezekkel a sajátos módszereivel Chaplin újfajta vizuális ábrázolás módot teremtett, mely már nem elégszik meg a külső események bemutatásával, hanem a hősök lelkiállapotát fejezi ki. S ne felejtsük el, hogy 1925-öt írunk, amikor Chaplinnek először sikerült pszichológiai mélységet és lírai emelkedettséget adni egy filmtémának. Az Aranylázban vált Chaplin a filmművészet első és legnagyobb lírikusává, mert felfedezte azt a költészetet, amelyet csak a mozgó filmszalag tud kifejezni.

Bíró Yvette

Záróbeszéd a Diktátor (The Dictator, 1940) című filmből

A film utolsó jelenetében a vérszomjas diktátor helyett a rá rendkívül hasonlító kis borbély kerül a szónoki emelvényre, és az összegyűlt hatalmas tömeghez a következő beszédet intézi:

"Nagyon megtisztelnek, de nem óhajtok uralkodó lenni. Ez nem nekem való. Nem akarok semmit sem meghódítani, nem akarok senki felett uralkodni.

Ha lehetséges, szeretnék segíteni a keresztényeken, a zsidókon… a feketéken épp úgy, mint a fehéreken. Mindnyájan szeretnénk egymáson segíteni. Ez a civilizált emberek szokása. Közös boldogságra vágyunk, nem közös szerencsétlenségre. Nem akarjuk kölcsönösen megvetni és gyűlölni egymást. A világon elegendő hely van mindannyiunk számára. S az anyaföld gazdag, mindannyiunknak megadja a legfontosabbat. Az élet útja szabad és nagyszerű, de utat tévesztettünk. A kapzsiság megmérgezte az emberek lelkét, a gyűlölet igájába hajtotta a világot, vakon topogunk a nyomorúságban és a vérben. Fokoztuk a sebességet, de rabszolgái lettünk. A gépesítés rideggé tett, s fokozta vágyainkat. A tudomány cinikussá tett bennünket, intelligenciánkat pedig érzéketlenné és kegyetlenné.

Sokat gondolkozunk és túl keveset érzünk. Humánus szellemre sokkal nagyobb szükségünk van, mint gépesítésre. Intelligenciánk kielégítő, de szeretetreméltóságunk és kedvességünk nem. Pedig nélkülük az élet csak kegyetlen lehet és akkor minden elveszett. A repülőgép és a rádió közel hozott egymáshoz bennünket. Ezeknek a tanulmányoknak a természete is az emberiség jóindulatára utal, egyetemes testvériségre, egyesülésre hív. Ebben a percben emberek millióhoz ér el a hangom az egész világon. Akik meg tudnak érteni, azokhoz szólok: Ne essetek kétségbe. A ránk zúdult szerencsétlenség csupán a vad mohóság eredménye, olyan emberek elkeseredésének eredménye, akik nem ismerik az emberi haladás útját. Az emberek gyűlölködése azonban elmúlik, a diktátorok el fognak pusztulni, s a hatalom, melyet elraboltak a néptől, vissza fog szállni a népre. S ha sok embernek is kell még meghalnia, a szabadság mégsem fog elpusztulni. Nektek, a népnek megvan a hatalma ahhoz, hogy megalkossa a szép szabad életet, hogy nagyszerű kalanddá tegye az életet. Fel tehát, használjuk fel a hatalmat a demokrácia nevében… Egyesüljünk valamennyien, harcoljatok egy új világért, egy tiszta világért, mely mindenkinek lehetőséget ad a munkához, biztosítja az ifjúság jövőjét, s megszabadítja az öregeket a gondoktól."

1914. Harmincöt film a Keystone filmgyárnál, többek között:
Chaplin mint pincér (Caught in a Cabaret)
Chaplin a szállodában (The Rounders)
Chaplin a kékszakáll (Tillie's Punctured Romance)
1915-16 Tizenöt film az Essanay filmgyárnál:
Chaplin a lizsében (In the Park, 1915)
A csavargó (The Tramp, 1915)
Chaplin munkát keres (Work, 1915)
Chaplin a Markóban (Police, 1916)
Tizenkét film a Mutual társaságnál, többek között
Chaplin a hős tűzoltó (The Fireman, 1916)
A csavargó (The Vagabond, 1916)
Chaplin mint női szabó (The Count, 1916)
Chaplin mint rendőr (Easy Street, 1917)
A kivándorló (The Immigrant, 1917)
1918-21 Nyolc film a First National-nál:
Hej, kutyaélet (A Dog’s life, 1918)
Chaplin, mint katona (Shoulder Arms, 1918)
A kölyök (The Kid, 1920)
A zarándok (The Pilgrim, 1921)
1922-től United Artists produkció:
Bohémvér (A Woman of Paris, 1923 csak rendező)
Aranyláz (The Golden Rush, 1925)
Cirkusz (The Circus, 1927)
Nagyvárosi fények (City Light, 1930)
Modern idők (Modern Times, 1935)
A diktátor (The Great Dictator, 1940)
Monsieur Verdoux (Monsieur Verdoux, 1946)
Rivaldafény (Limelight, 1952)

Saját produkció Európában:
Egy király New Yorkban (A King in New York, 1956)
A Hong-Kong-i grófnő (A Countess from Hong-Kong, 1966)

May Reeves: Chaplin civilben, Rennaissance, Bp.1936
Örkény István: Hiszek a szabadságban (Chaplin élete) Országos Béketanács-Atheneum, Bp. 1954
Georges Sadoul: Charlie Chaplin filmjei és kora. Művelt Nép, Bp. 1956
Charles Chaplin: Életem, Európa Könyvkiadó, Bp. 1967