"Én azt hiszem, a mi korunk arculatát olyan művészetben örökíti meg, amely éppoly távol esik a freskótól, mint a felhőkarcoló a bazilikától, éppoly távol esik a csavart oszlopfőtől, mint a lökhajtásos repülőgép Leonardo legmerészebb elképzeléseitől, éppúgy nem hasonlítható Benevenuto Cellini faragókéséhez, mint a Borgiák mérge az atombomba pusztító erejéhez... Ennek az új művészetnek a neve – film."
(Eizenstein)

Goszkino, Szovjetunió, Moszkva 1925. Írta: Nyina Agadzsanova–Schutko és Sz. M. Eizenstein. Rendező: Sz. M. Eizenstein. Operatőr: E. Tissze. Főszereplők: Antonov, Alekszandrov, Barszkij, Levsin, Gomorov, a Feketetengeri Flotta legénysége, a Proletkult Színház színészei, Ogyessza lakossága.

Eizenstein

Szergej Mihajlovics Eizenstein 1898-ban született Rigában. 1915-ben Pétervárra ment, ahol a Mérnökképző Intézet, és ezzel párhuzamosan a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. A forradalom és a polgárháború idején védelmi berendezések építésén dolgozott, majd dekoratőr és propagandista volt. Leszerelése után Moszkvában állami ösztöndíjjal a japán nyelv és színház kérdéseivel foglalkozott. Ezt követően a Proletkult Színházhoz szerződött díszlet és jelmeztervezőnek, de hamarosan áttért a rendezésre. 1923-ban egyik rendezésében a főhős belső monológját filmvetítéssel oldotta meg. E kisfilm örökre eljegyezte a filmművészettel. 1924-ben készült a Sztrájk című filmje nemcsak a szovjet, de a nemzetközi élvonalba emelte. Ezt követte 1925-ben az immár klasszikus Patyomkin páncélos. 1927-ben J. Reed, amerikai újságíró Tíz nap, amely megrendítette a világot című riportkönyve nyomán forgatta Október című művét. Régi és új című filmje, ugyancsak ebből az időből, a polgárháború után kibontakozó szovjet falusi élet eposza.

1929 őszén E. Tissze operatőr és asszisztense G. Alekszandrov társaságában Nyugat-Európába utazik. Itt várják be, hogy a Paramount korábban felajánlott amerikai szerződése érvénybe lépjen. 1930-ban érkeztek Hollywoodba. Eizenstein tervei, forgatókönyvei a Paramount merev álláspontja miatt nem valósulhattak meg. Továbbutaztak Mexikóba, ahol Upton Sinclair, a neves amerikai író támogatásával hozzáfogtak a Que viva Mexico című, nagyszabású dokumentum jellegű film forgatásához. A leforgatott, mintegy 60.000 méteres anyagból készült később az Egy évezred Mexikóban című film és más, részben filmtudományi jellegű összeállítások. Maga a mű, részben az USA kormányának akadékoskodása, másrészt a vállalkozó éretlensége miatt torzó maradt. Eizenstein munkatársaival együtt 1933-ban tért vissza Moszkvába.

Moszkvában a Filmművészeti Főiskolán rendezést és esztétikát tanított. 1936-ban kezdett hozzá Bezsini rét című filmjének forgatásához, mely azonban hivatalos részről heves bírálatban részesült, formalistának bélyegezték, bemutatására nem került sor. 1938-ban forgatja A jégmezők lovagja című filmjét, Alekszander Nyevszkijről szóló, monumentális alkotását. A második világháború alatt fogott hozzá a Rettegett Iván elkészítéséhez. Az első rész sikerét a második résznél meg nem értés követte, újra formalistának bélyegezték, és a második rész bemutatására csak az 50-es évek végén került sor. Eizenstein ezt már nem érte meg, 1948-ban, Moszkvában szívroham következtében meghalt.

Eizenstein a filmtörténet egyik legnagyobb rendező egyénisége, kiváló pedagógus és mint grafikusművész is egyedülálló tehetség. Montázselméletével és annak alkalmazásával formai tekintetben is forradalmasította az egész filmművészetet. Rendkívüli biztonsággal mozgatta a nagy tömegeket és a legkifejezőbb, a legképszerűbb megoldásokra törekedett. Szívesen élt a jelképes ábrázolásmóddal és nagyban hozzájárult a film sajátos formanyelvének kialakításához. Kedvelte a gondosan megkomponált, festői beállításokat. Forgatókönyveit nemcsak maga írta, hanem rajzokkal illusztrálva képszerűen is alaposan kidolgozta. Hatása nemcsak a szovjet filmművészetre mutatható ki, de őt tekintik a mexikói realista iskola szellemi mesterének is. Elméleti munkái is alapvető jelentőségűek.

A Patyomkin páncélos alkalmi filmnek készült, az 1905-ös forradalom évfordulójára. Rövidesen kiderült, hogy sokkal többről van szó: maradandó remekmű született. Eizenstein megújította, magasabb szintre emelte az egyetemes filmművészetet. A film, már készítése idején az egész világot meghódította.

Szenvedélyes viták középpontjába került, a reakció dühödten üldözte. A film kiállta az idők próbáját, az 1958-as " brüsszeli 12" özött nemcsak az első helyet, hanem "minden idők legjobb filmje" címet nyerte.

Eizenstein a forradalmi harc témáját vitte filmre, elsőnek, a szükséges tapasztalatok nélkül. Zsenialítása abban rejlik, hogy felismerte a tartalomhoz legjobban illő kifejezési formát. A tartalom és forma egysége teszi kiemelkedő alkotássá Eizenstein művét, hiszen a forradalmi mondanivaló önmagában még kevés lenne, annak feladatát egy jól megírt brosúra is elvégezhetné.

Eizenstein azonban magas művészi színvonalon, a műfaj nyelvén mondja el közölnivalóját. Felfedezte, hogy a forradalmi harc legfőbb jellemzőinek, a tömegek szerepének, a résztvevők tudatosságának és a küzdelem rendkívüli lendületének leginkább megfelelő művészi kifejezési formát kell találnia. Így született meg Eizenstein három legjelentősebb felfedezése: a kollektív hős szerepeltetése, az intellektuális film és a montázs sokoldalú felhasználása.

A filmnek nincs egyéni hőse. Főszereplője: a páncélhajó egész legénysége. A tömegek erkölcsi, politikai erejének bemutatása volt ezzel a rendező célja. A kollektív hős a kor egyik művészeti irányzatának, a proletkult-nak volt egyik követelménye. Ezt az elvet rövidesen meghaladta az idő, mégis, ebben az esetben a legmegfelelőbb ábrázolási lehetőségnek bizonyult. Ugyanakkor termékenyítőleg hatott a további fejlődésre is.

A forradalom jellemzője a nagyfokú tudatosság volt. Ezt igyekezett Eizenstein filmjeiben kifejezni. Az értelemre kívánt hatni, a képek nyelvén keresztül. A fogalmakat képekkel igyekszik kifejezni. A Patyomkin páncélosban például az ágyúlövés dörejére hirtelen talpra ugró alvó kőoroszlán (három különböző oroszlánszobor egymásután vágott képe) a tömegek ébredését, a forradalmat szimbolizálja.

A mozgás kifejezésére felfedezte és továbbfejlesztette a filmművészetnek azóta is egyik leglényegesebb kifejezőeszközét, a montázst. Rájött, hogy a jelenetek egymásutánja nemcsak a film történetének kerek egysége szempontjából lényeges. Kimutatta, hogy két filmjelenet a néző együttjátszásával egy harmadik fogalom képzetét is keltheti. Ezzel az alkotói módszerrel készültek a Patyomkin páncélos legkiválóbb jelenetei. Ilyen többek között a híres "lépcső jelenet" is, ahol egyre gyorsuló ritmusban látjuk a cári katonák csizmáit, egy rémült nő egész közeli képét, a lépcsőn feltartóztathatatlanul leguruló gyermekkocsit stb. A csizmák és szuronyok képe, mely egyre közeledik lefelé a lépcsőn és szétszórja a tüntető tömeget, nemcsak egy tüntetés brutális feloszlatását mutatja meg, hanem mindennél jobban szimbolizálja a cári elnyomást, a zsarnokságot.

A Patyomkin páncélos nagy jelentősége, hogy igazi film született, teljesen függetlenül bármiféle irodalmi vagy színházi hatástól és ez a film képes volt magasszintű eszmei mondanivaló intenzív kifejezésére.
K.K.I.

Grigorij Alekszandrov, a Patyomkin páncélos segédrendezője, már maga is világhírű filmrendező így emlékszik vissza a film születésére:

" Ez a film a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága jubiláris bizottságának megbízásából készült. A bizottság kemény követelményeket szabott a filmgyár elé: a felvételeket augusztusban kellett megkezdeni, s a filmnek decemberre, a moszkvai fegyveres felkelés évfordulójára készen kellett állnia. A filmet a Nagyszínházban a Központi Végrehajtó Bizottság jubileumi ülése után hatalmas vásznon, szimfonikus zenekar kíséretével kívánták bemutatni.

Természetesen semmi sem ment olyan simán, mint ahogy terveztük.
Nem készültünk el...
Amikor elérkezett az ünnepi ülés napja, még vágtuk a filmet.
Amikor eljött a bemutatás órája, az utolsó felvonások még nem készültek el.

Tissze operatőr a kész részletekkel elindult a Nagyszínházba, és a vetítés megkezdődött. Eizenstein később ment utána a közben elkészült utolsóelőtti felvonással. Én ott maradtam és az utolsó felvonást ragasztottam. Mikor befejeztem, elindultam utánuk, de a motorbiciklim elakadt és gyalog kellett rohannom a Nagyszínházig.

Amikor felszaladtam a lépcsőn, dörgő taps ütötte meg a fülemet. A siker első, örömteli jele volt ez.

A siker hatalmas diadallá változott, amikor a filmvásznon megjelent a Patyomkin árbocára felkúszó vörös forradalmi zászló. Igen, a vörös zászló a fekete-fehér filmen - mi festettük ki vörös tintával.

Mindenki felugrott a helyéről és a nézők ünnepelték a filmünket. A zenekar játéka félbeszakadt, nem baj, úgysem lehetett hallani. A zenészek együtt ünnepelték a filmet a nézőkkel. A vetítés a szovjet film ünnepévé lett."

xxx

"Érdekes és tanulságos a film keletkezésének története. Első elképzelésünk szerint a film Az 1905-ös év címet viselte volna és az első orosz forradalom történetét beszélte volna el. Ahogy előrehaladtunk a moszkvai és leningrádi felvételekkel, egyre világosabbá vált, hogy egyetlen forgatókönyvbe nem lehet ilyen hatalmas anyagot sűríteni. És ekkor Eizenstein a rövid időre hivatkozva azt ajánlotta, hogy emeljük ki a forgatókönyvnek a Patyomkin felkelését ábrázoló 40 képét és ezen az epizódon keresztül mutassuk be az 1905-ös forradalomi események lényegét és jelentőségét. Elkészült a leendő filmnek és feladatoknak rövid terve. A forgatócsoport Ogyesszába utazott. Az idő ködös volt. A forgatócsoport várta a napot. Emlékszem, mi csónakot béreltünk három rubelért. Tisszével együtt beraktuk a felvevőgépet és lefényképeztük a "ködöket". S Eizenstein kidolgozta Vakulincsuk matróz felravatalozásának ködös, gyászos reggelének jelenetét...

Minden kérdést villámgyorsan megoldottunk.

A film úgy született, mint a dal – írta később Eizenstein (akkor még egyikünk sem tudta, milyen nehezen születnek a dalok).

December elején járt az idő, amikor a tisztek vízbelökésének felvételeihez érkeztünk. A szereplők megtagadták a jeges vízben való kockázatos fürdőt. Akkor Levsin (Eizenstein egyik segédrendezője) és én ugrottunk helyettük a vízbe. Amikor a pópa sem volt hajlandó arra, hogy leguruljon a lépcsőn, Eizensteint maszkíroztuk be s a rendező elkeseredetten csinálta végig néhányszor ezt az esést.

Nem sikerült felvennünk a film befejező képét, mikor a páncélos lobogó vörös zászlóval halad át a felémeredő ágyúcsövek között a háborgó tengeren. A hajót ugyanis, amely filmünkben Patyomkin szerepét töltötte be, szárazdokkba vontatták javítani. De kivágtuk magunkat: szekérre raktuk a felvevőgépet és körüljártuk a hajót. Rendkívül sajátosra sikerült a kép. A páncélos szinte átvágta a vásznat orrával..."

Sztrájk (Sztacska) 1924
Patyomkin páncélos (Bronyenoszec Patyomkin) 1925
Október (Oktyabr)1928
Régi és új (Sztaroje i novoje) 1929
Que viva Mexico 1931-1933, befejezetlen
Bezsini rét (Bezsin lug) 1936-1937 befejezetlen
A jégmezők lovagja (Alekszander Nyevszkij) 1938
Rettegett Iván, I-II (Ivan Groznij) 1944-1945

Írások a szovjet filmművészetről. Válogatta és szerkesztette: Molnár István, Gondolat, Bp.1962
Jean Mitry: Sz. M. Eizenstein. Filmművészeti Könyvtár. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1960.
V. B. Nyizsnij: Eizenstein rendezési óráin. Filmművészeti Könyvtár Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1963.
Eizenstein: A filmrendezés művészete. Gondolat, Bp. 1963.
Eizenstein, a forradalom művésze, A berlini Eizenstein konferencia (1959) anyaga. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1964.
Eizenstein filmjei a Filmmúzeumban Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp.1965.
Nyikolaj Lebegyev: A szovjet némafilm története Filmművészeti Könyvtár, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1965.
Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története 1895-1929, II. kötet Filmművészeti Könyvtár, 29.sz. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1967.
Gró Lajos: Filmesztétikai tanulmányok Filmművészeti Könyvtár, 31. sz. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp. 1967.
Jay Leyda: Régi és új, Gondolat, Bp. 1967.