Váró Kata Az "Új Európa jegyében"
Az 57. Edinburgh-i Nemzetközi Film Fesztivál


64 Kbyte

Az idei 57. Edinburghi Nemzetközi Film Fesztivál tematikája az "Új Európa" ideája köré épült. Az "Új Európa" gondolata és a tény, hogy idén hazánk egyik legnevesebb alkotójának, Jancsó Miklósnak a tiszteletére rendeztek retrospektív vetítést, arra indított, hogy a fesztivál művészeti igazgatóját, Shane Danielsent választásáról kérdezzem. Az interjú alkalmával végigkalauzolt a bemutatásra kerülő filmek során. Kifejtette, milyen szempontok lebegnek a szeme előtt, amikor programot állít össze, idén immár második alkalommal ebben a pozícióban. Elődjével ellentétben ő szívesen válogat olyan alkotók filmjeiből, akiknek neve talán nem cseng olyan ismerősen a nagyközönség számára.

"Olyan rendezőket szeretnék itt reflektorfénybe állítani, akik valamilyen szempontból háttérbe szorultak, feledésbe merültek, éppen felfedezés előtt állnak, vagy talán nem kapnak akkora elismerést és megbecsülést, amekkorát szerintem megérdemelnének."

Jancsó Miklós hat filmjét - Így jöttem; Szegénylegények; Csillagosok, katonák; Szerelmem, Elektra; Jézus Krisztus horoszkópja; Kék Duna keringő – láthatta a fesztivál közönsége. Az utóbbit most vetítették először az országban, Robert Gardner Dancing with Miklós című dokumentumfilmje kíséretében. A kérdésemre, miért éppen Jancsóra esett a választása, Danielsen elmondta, hogy szándékosan keres olyan alkotókat, akik, szerinte "méltatlanul háttérbe szorultak, vagy hazájukon kívül kevésbé ismertek. Éppen ezért gyakran járok kisebb filmes rendezvényekre, filmnapokra szerte a világban - folytatta - , ahol igazi gyöngyszemeket fedezhetek fel. Az elmúlt tíz évben rendszeres látogatója voltam a Magyar Filmszemlének is, ahol módomban állt megismerni az ország filmtermését. Jancsót igazi rendező óriásnak tartom, akit hazáján kívül a fiatalabb közönség, sajnos, kevésbé ismer. Ezen szerettem volna változtatni azzal, hogy a szerintem legkiemelkedőbb hat filmjét műsorra tűztem."

Megkérdeztem, nem tart-e attól, hogy a közönség esetleg nehezen érti meg a filmeket átszövő történelmi, politikai utalásokat, illetve a kort és a rendszert, amelyben keletkeztek. "Jancsó filmjei olyan sokrétűek, olyan lenyűgözően megkomponáltak, hogy akkor is rendkívül izgalmasak, ha az ember nem tud olyan sokat a magyarországi történelmi és politikai közegről, amelyben születtek. Végezetül, mivel jól ismeri a magyar filmeket, kíváncsi voltam, melyik alkotás a legkedvesebb számára. Danielsen habozás nélkül Gaál István Magasiskola című filmjét nevezte meg, de elmondta, hogy nagyon tetszenek neki Tarr Béla, vagy a fiatalok közül Mundruczó Kornél filmjei is. Generációja legtehetségesebb alkotójának tartja Mundruczót, és nagy örömel vitte tavaly az edinburghi közönség elé Szép napok című filmjét.

Két év ugyan nem sok idő, Danielsennek mégis sikerült bizonyítania (amit az idei minden eddigi rekordot megdöntő nézőszám is alátámaszt), hogy megéri kockáztatni.

"Bár az új tehetségek bemutatására a Rosebud szekció specializálódott, szeretném, ha a fesztivál többi szekciójában is olyan alkotások szerepelnének, amelyek segítségével a közönség (újra) felfedezhet magának egy-egy alkotót vagy színészt. A fesztiválra járó közönség szerintem sokkal nyitottabb, mint az átlagos moziba járó közönség, aki pedig a fesztiválért jön Edinburghba, az jól tudja, hogy ez nem a nagy sztárok, a csillogás és a 'iztos befutónak' számító nagy filmek fesztiválja. Ezért merek olyan filmeket válogatni a programba, amelyek, különböző okokból, talán soha nem kerülnek forgalmazásra. Az pedig különösen fontos, hogy a programnak legyen egy szervező tematikája, mert érdekes látni évről évre, miként tükrözi a mozi az adott világpolitikai helyzetet, illetve a kort, amiben élünk. Egy ilyen tematika, mint az "új Európa", bizonyos koherenciát és formát ad a programoknak. Azt jelenti, hogy a fesztivál nem csak egy művészeti bemutató, amely válogatás nélkül szívja fel az adott év filmtermését. A tematikus program-összeállítás ráadásul azt is jelenti, hogy a fesztivált valóban a filmek fesztiváljának tartjuk, és büszkék vagyunk arra, hogy nem különböző versenyprogramok közti és a díjakért vívott küzdelem határozza meg az alkotások bemutatását és vetítésük sorrendjét. (Azért természetesen, főleg a szponzorainknak köszönhetően, itt is mód nyílik arra, hogy a legkiemelkedőbb filmek elismerésben részesüljenek)".

Első hallásra különösnek tűnhet, hogy az idei fesztivál tematikáját éppen Donald Rumsfeld ez év januárjában tett kijelentése adta (amiben elmarasztalta a "Régi Európa" politikai vezetőit, amikor azok nem voltak hajlandóak támogatni az Irak elleni amerikai hadjáratot). Ahogy Danielsen a programtájékoztató bevezetőjében is leírja, a fent említett kijelentés sokakat komolyan elgondolkoztatott, mit is jelent európainak lenni és hogyan tükröződik mindez korunk filmgyártásban.

"Lehet, hogy talán mégis igaz, hogy kétfajta Európa létezik. Az uniós tagállamok állampolgárai, immáron a nyugat képviselői és azok, akik ehhez csatlakozni szeretnének. Két teljesen különálló világ, amely első látásra ugyan hasonlónak tűnik, de semmiképpen nem egy és ugyanaz. Sok film, amit az idén láttam, mintha ezt az állítást igazolná. Sorra ugyanazokkal a témákkal találkozunk: a munkaerő vándorlása, a határok elmosódása, az eltűnőben lévő nemzeti lét, és az ezzel elkerülhetetlenül együtt járó szélsőjobboldali mozgalmak erősödése, a világi és egyházi közösségek közötti összecsapások. Az egyre növekvő szakadék a szegények és a gazdagok között, és ennek kiütközése a munkaerő vándorlásában, a politikai menekültek kérdésében, vagy abban, ahogy a történelem ismétli önmagát."

Az idei fesztivál húsz filmet vonultatott fel ebben a tematikában. Olyan alkotásokat mutattak itt be, mint a napjainkban igen aktuálissá vált, ugyanakkor egyre kényesebb témát, a terrorizmust boncolgató Aram című filmet, Robert Kéchichian rendezésében. A közelmúlt világpolitikai eseményeinek köszönhetően egy más szemlélet, a terrorista cselekmények más megítélése van itt születőben. A korábbi romantikus megítéléssel ellentétben a terrorista napjainkban már nem hősként jelenik meg, aki hazájáért vagy az igazságért mindenre képes, hanem szimplán gyilkosként, legtöbbször pszichopataként, aki fanatizmusból ártatlan embereket mészárol le. Kéchichian filmje is ehhez a megítéléshez közelít, ugyanakkor igyekszik elkerülni, hogy bármelyik oldal mellett is végleg állást foglaljon.

Hasonlóan aktuális témát, az illegális bevándorlók kérdését feszegeti, ezúttal az embercsempészek szemszögéből, a Rezervni deli (Spare Parts) Damjan Kozole rendezésében. Bár a film torokszorító incidensek sorozatát sorakoztatja fel (egy lány öngyilkosságot követ el, miután megerőszakolják, egy család pedig megfullad a teherautó hátuljában), a film középpontjában mégis egy lecsúszott motorversenyző áll, aki a jobb élet reményében bármi pénzt megadni hajlandó emberekből él, és aki semmivel sincs jobb helyzetben, mint az általa kizsákmányoltak. Az ő élete ugyanúgy körbe-körbe jár, mint a film nyitójelenetében látható motorverseny résztvevői a pályán. Számára sincs kiszállás, nincs meg a jobb élet reménye, ahogy a legtöbb általa csempészett ember számára sem. Különös belegondolni, milyen kétségbeesés és szegénység kényszeríti a menekülőket, hogy elhagyják hazájukat, és máshol keressenek munkát, vállalva az embertelen körülmények közötti szökést, a kockázatot, hiszen legtöbbjük soha nem éri el úti célját, és még furcsább abba belegondolni, hogy a hamarosan megnyíló határokkal hogyan változik majd mindez. Vajon az elkövetkező évtizedekben fokozatosan eltűnnek-e a kényszerítő okok: a nyomor és a kétségbeesés.

A körülöttünk lévő világ pénzéhes voltára, a mindent behálózó korrupcióra világít rá a La caja 507 (Box 507). Egy család tragédiáján keresztül mutatja be az emberi élet értéktelenségét, ha nagy üzletek, nagy pénzek, és az ingatlanpiacot irányító kiskirályok érdekeiről van szó. Ráadásul a helyi hatóságok nem csak hogy szemet hunynak a dolgok felett, de a nagy haszon reményében maguk is szervesen beépültek az ingatlan spekulánsok üzleteibe. Egy kétségbeesett apa bosszúhadjáratának lehetünk tanúi, aki mikor rájön, hogy ebben az erőszak és pénz uralta világban a törvényre nem számíthat, és senkiben se bízhat, maga is a zsarolás, illetve a gyilkolás eszközéhez folyamodik, és saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást.

Szintén ebbe a tematikába illeszkedik Eduard Cortés filmje, a Nobody's Life/Senki élete, amely egy már többször is feldolgozott, megtörtént csalást vesz kiindulópontként. (A film alapötletét Jean-Claude Romand története adta, aki évekig elhitette családjával, hogy felelősségteljes állásban dolgozik. Amikor csalására fény derült, megölte szüleit, feleségét és gyermekeit, majd - sikertelenül - megpróbált önmagával is végezni.) A film hőse itt is hasonló csalásban él, amit még a babysitterrel való házasságtörő viszonya is tetéz. Éppen ez okozza később a vesztét. A fiatal lány hamar átlát a hazugságaiba egyre jobban belebonyolódó férfin. Bár ez a film csakúgy, mint a Shrimkent Hotel, nem igazi fesztivál film, Danielsen szerint ezek fontos részei a programnak, mert talán segítenek abban, hogy az ottani közönség felismerje, nem minden film művészfilm, ami Európából jön és feliratos. "Szeretném megmutatni az embereknek, hogy Európában is készülnek igazi közönségfilmek."

A szintén spanyol származású rendező, Jaime Rosales filmje a Las horas del dia/The Hours of the Day/A nap órái is az erőszakot, illetve annak irracionalitását boncolgatja. Hőse egy teljesen átlagos külsejű ruházati bolt tulajdonosa, szerető fiú és hűséges társ, akiben azonban egy brutális gyilkos lakozik. A pszichopata sorozatgyilkos sztereotípiájának a megtestesítője ő, aki teljesen megmagyarázhatatlanul, minden ok és ésszerű magyarázat nélkül öl. (Már amennyire lehet ésszerű magyarázata bármilyen gyilkosságnak is). A szeme se rebben, és a lelkiismeret furdalást még csak hírből sem ismeri. A gyilkosságok brutálisak, amit csak fokoz, hogy valós időben játszódnak. Az áldozatok sokáig küzdenek, szenvednek, ami a néző számára szinte végtelenre nyújtja a 'valós időt'.

Az erőszak világa mellett megjelenik egy másik, hasonlóan kegyetlen világ is, ahol az egyén saját maga okozta pusztulása áll a középpontban. A szlovén rendezőnő, Hanna Slak rendkívül sötét hangvételű és megrázó filmje, a Slepa pega/Blind Spot/Vakfolt egy tinédzser lány történetét mondja el, aki elkötelezetten ápolja heroin elvonástól szenvedő szerelmét. Nyomorult kis szobájukba zárkóznak be, hogy mentsék a menthetőt. A fiú önpusztításának elkerülhetetlen következményei vannak, aminek a lány talán nincs tudatában vagy talán még magának sem meri bevallani. Pedig itt már minden hiábavaló, a fiú haldoklik, képtelenség megmenteni. Marad a sivár neon világítás, a bezártság, ahonnan nincs menekvés, amint a heroin csapdájából sem.

És ha már az önpusztításról van szó, az év legprovokatívabb filmjének kikiáltott francia alkotás, a Dans ma peau/In My Skin/Bőrömben is az önpusztítás hasonló, bár ritkább és sokkal szélsőségesebb formáját mutatja be. Marina de Van, aki a film írója, rendezője és egyben főszereplője is, napjaink francia filmgyártásának egyik legmerészebb fiatal tehetsége. Filmjében szemtanúi lehetünk annak, hogy hogyan válik egy határozott és sikeres üzletasszony az önpusztítás, pontosabban az öncsonkítás rabjává, amit egy véletlen baleset folytán fedez fel, és aztán egyre inkább a megszállottjává válik. Anélkül, hogy bármilyen magyarázatot adna arra, miért. Magyarázat helyett naturalista módon, a maguk gyomorforgató valóságában bemutatott képeket kapunk arról, ahogy újra meg újra sebeket ejt magán. Vágásokat, vérző sebeket látunk, azok keletkezését vagy éppen orvosi kezelését, s talán nem túlzás azt állítani, hogy ez még a legerősebb idegzetűeket is próbára teszi.

Szintén megosztotta a közönséget a La vie nouvelle/New Life/Új élet című film, amely már a tavaly szeptemberi torontói bemutatón is meglehetősen drámai hatást váltott ki a nézőkből. "Bár valóban nem mindenki szereti a rendező, Philippe Grandrieux töredékes vizuális ábrázolásmódját és a filmjeiben előforduló legfőbb motívumát, a szexualitást, amely nála közvetlen rokonságban van az erőszakkal, az egyén lealacsonyításával."- jegyzi meg a filmről írott kommentárjában Shane Danielsen, aki védelmébe veszi a filmet. Szerinte a közönség reakciója nem annyira a film provokatív voltának köszönhető, hiszen "Nem sokkal nehezebb végignézni ezt a nyitójelenetet, mint Bergman Personájáét, s ez szerintem leginkább a mai közönség konzervativizmusáról árulkodik."

Beszélgetésünk során Danielsen elmondta, hogy szándékosan választ olyan filmeket a programba, amelyek vagy tartalmuknál, vagy ábrázolásmódjuknál fogva provokatívak. "Azokat a filmeket szeretem, amelyek alkotói megpróbálják egyre kijjebb tolni a konvenciók határait, és amelyek kihívást jelentenek a nézők számára, de csak akkor, ha ez intellektuális tartalommal, igazi mondanivalóval is társul. Ilyen esetekben szívesen tűzök műsorra felkavaró vagy botrányos alkotásokat, még ha tudom is, hogy ez megosztja a közönséget, mert hiszek abban, hogy küzdenünk kell a bemerevedett társadalmi konvenciók és a nyárspolgári magatartás ellen. Ráadásul szerintem egy fesztivál kiváló alkalom a közönség formálására. Szerintem aki fesztiválra megy, el is várja, hogy kihívó, esetleg sokkoló, nehezebben megfejthető filmeket lásson. Igen, bizonyos filmek valóban megkérdőjelezhetik, mi is a mű, miről is kell szólnia, és azt, hogy meddig is lehet elmenni például az erőszak, a nyers brutalitás ábrázolásában, de ha ehhez tartalom is párosul, és nem csak öncélú polgárpukkasztásról van szó, akkor szívesen mutatom be őket."

Ennél is komolyabb probléma Danielsen szerint, hogy "manapság a nézők nagyon ellustultak, túlságosan hozzászoktak a hollywoodi történetek gördülékenységéhez, könnyen értelmezhetőségéhez és könnyen emészthetőségéhez, s többnyire elutasítóak a jól megszokott passzív nézői magatartást próbára tevő filmekkel szemben." Ezért is örül, hogy bemutathatta a Cremaster Cycle-t, amelynek részei a 20-as évek experimentalista törekvéseit idézik, és amihez hasonlót nem mindennap látni a mozikban.

Bár rendezője hazainak számít, Peter Greenaway monumentális vállalkozásának első epizódja, a The Tulse Luper Suitcase: Part 1 – The Moab Story tökéletesen illeszkedik az "Új Európa" koncepcióba. Időn, tereken és több generáción átívelő projektje nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az egész világ megragadását és katalogizálását. Több országban forgatják, több nemzetiségű színészgárdával, ami külön játékokra ad lehetőséget, a helyszínek, a személyek/személyiségek és az akcentusok váltogatásában. Ihletői között olyan alkotók állnak, mint Bunuel, aki A vágy titokzatos tárgyában eljátszik az ötlettel, milyen is az, amikor egy szerepben két különböző színésznő váltogatja egymást a film során, vagy mint az Ulysses, amelyben Joyce a szereplői gondolatáramlása segítségével épít fel egy metafizikai bolyongást, teret adva a legprofánabb gondolatoktól a legmagasabb röptűbb, filozofikus vagy esztétikus eszmefuttatásoknak. Kibővítve a tér és idő korlátait szinte végtelen hosszúságúra nyújtja a főszereplő egy átlagos napjának a történéseit.

Greenaway közel két órás Reel Life interjúban beszélt ambiciózus projektjéről, maga is elmondta, célja nem más, mint az egész világ ábrázolása, amit a különböző médiumok, úgymint a televízió, a DVD, a weblap, a könyvek és az úti beszámolók formájában az egész világhoz eljuttathat anélkül, hogy a nézőnek vagy az olvasónak feltétlen mozijegyet kellene váltania. (Ha a projekt befejeződik, Luper története 3 egészestés mozifilmből, televízió sorozatból, 92DVD-ből, weblapból, 1001 történetből, könyvekből és úti felszerelésből fog állni.) Greenaway elmondta, milyen hatalmas lehetőséget lát az Internetben, a DVD-ben, vagy a videotechnikában, amely több kísérletezésre nyújt alkalmat, és amely szerinte idővel elhódítja majd az embereket a mozikból. Szerinte a filmnézés nemsokára nem egy sötét teremben zajló passzív folyamat lesz, hanem egy sokkal aktívabb, sőt akár interaktív befogadási folyamattá válhat, ahol a néző vagy inkább a befogadó a maga által kialakított környezetben a maga által alakított történetet fogja élvezni.

Nem csak Greenaway szerepelt a Reel Life Events sorozatban, hanem a brit filmgyártás másik három kiemelkedő rendezője is. Jim Sheridan és Mike Hodges új filmjüket jöttek bemutatni, a BAFTA előadás-sorozat keretében pedig megérkezett Terence Davies is, és eljött az amerikai-ír származású színész, Aidan Quinn is – ő is legújabb filmjének népszerűsítésére érkezett. A vendégek meghívásáról Danielsen kifejtette, hogy számára nem fontosak a sztárok, sőt leginkább 'szükségtelen rossznak' tartja őket. (Bár ezt a sajtó és a nagyközönség is rendszeresen felrója neki.) "Számomra az a fontos, hogy a fesztivál egy szalon legyen az alkotó, kreatív emberek számára, ahol megismerkedhetnek, ötleteket cserélhetnek, vitatkozhatnak. Ahol össze lehet hozni a színészeket, rendezőket, producereket, és sose lehet tudni, egy-egy ilyen találkozás mit hozhat a jövőben.

 

Shane Danielsen a fesztivál művészeti igazgatója
Shane Danielsen
a fesztivál művészeti igazgatója
49 Kbyte
Damjan Kozole: Rezervni deli (2003) Szlovénia
Damjan Kozole:
Rezervni deli (2003)
Szlovénia
121 Kbyte
Rezervni Deli
Rezervni Deli
150 Kbyte
Damjan Kozole
Damjan Kozole
130 Kbyte
Enrique Urbizu: La caja 507 (2002) Spanyolország
Enrique Urbizu:
La caja 507 (2002)
Spanyolország
125 Kbyte
Shrimkent Hotel
Shrimkent Hotel
177 Kbyte
Jaime Rosales: Las horas del día (2003) Spanyolország
Jaime Rosales:
Las horas del día (2003)
Spanyolország
135 Kbyte
Hanna Wojcik-Slak: Slepa pega (2002) Szlovénia
Hanna Wojcik-Slak:
Slepa pega (2002)
Szlovénia
67 Kbyte
Slepa pega
Slepa pega
46 Kbyte
Marina de Van: Dans ma peau (2002) Franciaország
Marina de Van:
Dans ma peau (2002)
Franciaország
161 Kbyte
Philippe Grandrieux: La vie nouvelle (2002) Franciaország
Philippe Grandrieux:
La vie nouvelle (2002)
Franciaország
68 Kbyte
Peter Greenaway: The Tulse Luper Suitcases: The Moab Story (2003)
Peter Greenaway:
The Tulse Luper Suitcases:
The Moab Story (2003)
41 Kbyte
The Tulse Luper Suitcases: The Moab Story
The Tulse Luper Suitcases:
The Moab Story
43 Kbyte

67 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső