Kaján Marianna Vogel Eric a ruhagyártó szakközépiskola lányosztályában
 
Vogel Eric
Vogel Eric
174 Kbyte

A Gödöllői Királyi Kastélyban 2003. május 9. és június 22. között Vogel Eric emlékkiállítást tekinthettek meg az idelátogatók.

Vogel Eric neve elsősorban az idősebb korosztály tagjai számára hangzik ismerősen, éppen ezért a kiállítás egyik célja az volt, hogy a fiatalok is megismerjék. Vogel Erik több volt, mint díszlet- és jelmeztervező, grafikus, festőművész. Az élet illusztrátora, aki szívből jövő derűvel, lendülettel és optimizmussal rajzolta végig az életét. Rajzolt a munkaszolgálat alatt, s ez segített a túlélésben, és rajzolt az ország számos színházának különleges díszleteket. Valamint csodálatos fellépőruhákat tervezett a magyar színházi élet sztárjainak Honthy Hannától Xantus Barbaráig. Egész életében hű maradt a zenés színházhoz, a revü és az operett világához, bár kipróbálta tehetségét, szakmai tudását prózai előadásokban is. Több mint 400 művett álmodott színpadra. Fantáziája és kreativitása nem ismert határokat. Mindig tele volt ötletekkel, tervekkel.

A véletlen folytán ismertem meg. A gödöllői Madách Imre Szakközépiskolában három évig tőle tanulhattam jelmeztervezést és jelmezkészítést. A 24 fős női ruhagyártó szakközépiskolai lányosztály minden tanulóját érdekelte a divat, a színház világa. Az osztályfőnökünk, Benedek Antalné, Éva néni 1994 tavaszán hallott egy érdekes interjút Vogel Erickel a rádióban. Éva néni ötlete volt, hogy hívjuk meg, tartson előadást a színház számunkra kevésbé ismert oldaláról, arról, valójában hogyan áll össze egy előadás.

Eric örömmel elfogadta a meghívást. Személyében egy régi vágású úriember lépett be az osztályterembe. Köszöntött mindenkit, majd leült és elkezdett mesélni. Visszamentünk időben az 1930-as, 40-es, 50-es évekig. Mesélt Honthy Hannáról, Sárdy Jánosról, Latabár Kálmánról, Karády Katalinról, Kellér Dezsőről, Németh Marikáról. Szavaiból áradt a derű. Elmesélte, hogyan tervezett csipkeruhát függönyanyagból, uszályos estélyi ruhát a legolcsóbb bélésanyagból. Úgy elszállt a vele töltött két óra, hogy észre sem vettük. Eric azonnal megtalálta a közös hangot az osztállyal, és úgy váltunk el, hogy ennek a kapcsolatnak valahogyan folytatódnia kell!

Néhány hét múlva már készen volt a terv: ha az iskola vezetősége is beleegyezik, szívesen oktat munkatársaival (Parády Gabriellával és Varga Évával) minket a jelmeztervezés- és készítés fortélyaira. A szakközépiskola akkori igazgatója, Dr. Mundruczó János segítségével lehetővé vált, hogy Vogel Eric fakultációban oktathassa az osztályt a következő, 1994/95-ös tanévtől. Lelkesen vártuk szeptembertől kéthetenként a csütörtököt, a jelmez órákat, amelyekre mindig feleségével, Vogelné Juszt Judittal érkezett.

Nem szokványos tanórák voltak ezek: körben ültünk és mindenkit egyenrangú partnerként kezelt. Kritikáival nem kioktatott, hanem tanácsot adott, segített. Az alapoknál kezdtük: megtanított minket rajzolni. Csodálattal néztük, ahogyan pár vonallal pillanat alatt a táblára varázsolt egy éppen akkor kitalált jelmeztervet. Mi ezt a könnyed stílust próbáltuk ellesni.

Az órák felépítése is rendhagyó volt: mindegyikünkkel külön beszélgetett, pár hét alatt felmérte, ki veszi komolyan a házi feladatokat, kit érdekel komolyan ez a különleges szakma. Minden jelmez órára 2-3 új rajzzal kellett jönnünk, amelyekről mindig őszinte dicséretet vagy kritikát mondott. Pontosan elmagyarázta, hol van a hiba a lerajzolt alakon, mi aránytalan, mire vigyázzunk, mire ügyeljünk a következőnél. Az is többször előfordult, hogy kihívott a táblához három lányt, rajzoljanak fel például egy római lányt, egy rokokó dámát, egy biedermeier hölgyet a megfelelő viseletben

Ezután viselettörténeti- és stílustörténeti rész következett: érdekesen, színesen mondta el a viseletek nagy korszakait, közben különböző könyvekből képeket, tablókat mutatott Akkora ismeretanyaggal rendelkezett, hogy az embernek az volt az érzése, mintha mindegyik korszakról személyes tapasztalata lenne. Megtanította a színek, anyagok kombinálhatóságát. Az általunk tervezett ruhákhoz kellett anyagokat választanunk, hogy miből varrnánk meg.

Eric nagyon szerette a meghökkentően színes anyagokat, a merész szín- és mintakombinációkat. Szívesen alkalmazta a tüllt, a flittert, a muszlint, a selymet (főleg a drága, igazi hernyóselymet), a bársonyt, a brokátot és persze a tollakat.

Stílustörténeti óráin megtanultuk az öltözködés szigorú szabályait, amelyek a színpadra is érvényesek. Például a frakk mindig fekete színű, hozzá kizárólag fehér csokornyakkendőt szabad kötni. A hölgyek estélyi ruhájához elengedhetetlen a kesztyű (fekete vagy fehér), a diadém és a legyező.

Tervezői zsenialitása abból fakadt, hogy ismerte a mű cselekményét, a szereplők karakterét, a színészek egyéniségét, s ezeket ötvözve alkotta meg a ruhakölteményeket. Sohasem tervezett öncélúan. Pontosan tudta, hogy a jelmez munkaruha, amelynek a 200. előadás után is úgy kell kinéznie, mintha új lenne. Ezért nagyon szigorú volt az anyagok kiválasztásánál: mindig a legtökéletesebbet kereste. Már az 1960-as, 70-es évektől használt külföldi, főleg francia és olasz anyagokat. A szereplők karaktere és egyénisége mellett fontos volt Eric számára a színészek testalkata is. Sokat mesélt az apró trükkökről, amelyekkel elfedte a kisebb-nagyobb szépséghibákat: ha a színésznőnek kicsi volt a melle, a ruha elejét tollakkal vagy fodrokkal borította, ha vastagabb volt a dereka, nagyobb lett a dekoltázs, ha keskeny volt a válla, puffos ujjat készített, ha a színésznek nem volt vádlija, szivaccsal kitömte - a trükkök sokasága felsorolhatatlan.

Nagyon szerette az újításokat, a szakmai kihívásokat. Ezért fogadta el 1980-ban olyan szívesen a Sallay András – Regőczy Krisztina jégtáncospár felkérését, hogy tervezzen nekik revüruhákat. Az anyagok Párizsból érkeztek, hiszen Magyarországon még nem lehetett kapni flitteres és elasztikus anyagokat. Eric találta ki először, hogy a korcsolyát is beborítja a férfi nadrágjának anyagával.

A tanév végén vizsgáznunk kellett, de ez sem a szokványos vizsga volt: egy nagy kalapból mindenki kihúzott egy cetlit, amelyeken egy-egy operett címe volt, amihez nekünk kellett megtervezni a szereplők jelmezeit. A feladat érdekes volt, hiszen utána kellett olvasni az operett cselekményének, szereplőinek. Év végén kiállítást rendeztünk az iskolában a rajzainkból.

Vogel Eric az 1990-es évek közepétől figyelemmel kísérte a gödöllői kastély helyreállítási munkálatait is. 1995-ben, amikor már egy éve tanított minket, egy újabb terv kezdte foglalkoztatni: már a barokk színház újjáélesztésére gondolva egy díszlet- és jelmezkészítő műhelyt szeretett volna létrehozni Gödöllőn, ahol neves szakemberekkel együtt az új generációnak adhatták volna át szakmai tudásukat. Ebben a műhelyben, amely egyedülálló lett volna az országban, nagy szerepet szánt a mi osztályunkból pár lánynak, köztük e sorok írójának is. A műhely létrehozásának érdekében tárgyalt, levelezett, szervezett, intézkedett.

Utolsó éveiben is tele volt energiával: színházaknak, revüknek tervezett, saját maga válogatta össze a róla szóló anyagot az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára számára. Amikor 1996 októberében nyolcadik alkalommal készített díszleteket, jelmezeket Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjéhez, a premiert már nem érte meg. 89 éves volt.

A műhely terve Eric halálával elhalt, az osztályunk leérettségizett, szétszéledt, de az én életemet meghatározta a vele való ismeretség. A régi korok, viseletek, tárgyak, ruhák és a színház szeretete megmaradt. Az elmúlt évek alatt történelem szakon diplomáztam és a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménykezelőjeként igaz, nem a színház világában dolgozom (bár most, 2003. augusztus 8-án megnyílt a barokk színház), de úgy érzem, méltó helyen sikerült Eric majd hét évtizednyi munkájából egy különleges kiállítást létrehozni.

 


144 Kbyte

184 Kbyte

133 Kbyte

151 Kbyte

121 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső