Dorogman Hédi Tudni kell a játékszabályokat játékszabályokként kezelni
Beszélgetés Petrányi Viktóriával

Petrányi Viktória
Petrányi Viktória
123 Kbyte

Petrányi Viktória az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elvégzése után a Szellemkép Szabadiskola, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika–filmelmélet, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola (azóta már Egyetem) producer szakos hallgatója lett, ahol osztályvezető tanárai Schulze Éva és Zsombolyai János voltak. Fiatal kora ellenére számos kis- és nagyjátékfilmet készített már többnyire Mundruczó Kornéllal közösen, melyekben nem csak produceri minőségben vett részt, hanem forgatókönyvíróként és társalkotóként is.

 

Hogyan vezetett az út az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból a Szellemkép Szabadiskoláig?

1995-ben érettségiztem, és akkoriban már sejtettem, hogy "valami filmes" szeretnék lenni, csak azt nem tudtam még, mi is az pontosan. Arra gondoltam, szívesen foglalkoznék a filmkészítés komplexebb, kreatívabb részével. Két dolgon nem gondolkodtam soha, hogy színésznő, illetve rendező legyek. Valójában mindig operatőr akartam lenni –, de azt pontosan érzi az ember, ha valamiben csak közepes tudna maradni. Érettségi után, 1995-ben elkezdtem a Szellemkép Szabadiskolában a fotó és videó, az ELTE-n pedig a magyar-esztétika szakot. Egy évvel később már filmelméletet is tanultam, közben pedig véget ért a Szellemkép, a magyar szakról elmenekültem, és esztétika-filmelméleten tanultam tovább. 1998-ban vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Idén fejeztem be ezeket a szakokat.

Mi volt az első önálló filmed?

A Kettő című. táncfilm, ami egy nagyon vicces kis alkotás. 1996-ban forgattam, teljesen egyedül, a Szellemkép Szabadiskola pacsai nyári alkotótáborában, ahol első munkáinkat készíthettük szuper 8-asra. Nem állítom, hogy túl közel lenne ahhoz, amit ma csinálok, de ma is vállalom, természetesen. Tulajdonképpen csak azért lett táncfilm, mert abban az időben amatőrként táncoltam.

Három éven át dolgoztál az MSAT televíziónak, előbb filmszerkesztő asszisztensként, majd szerkesztői beosztásban.

Másfél évig filmajánlókat vágtam, előtte pedig a játékfilmjeiket soroltam be a különböző műsorsávokba. A vágás nagyon jó iskola volt, heti 10 ajánlót csináltam, hetente 30 percet kellett összevágnom, ami rengeteg. Az MSAT az ELTE-vel párhuzamosan futott. Akkor mondtam fel, amikor az ORTT szigorított rendelkezései miatt már–már egy csókjelenetet is cenzúráztak. Nem volt kedvem ellenőrzés alá kerülni, mert addig teljesen szabadon garázdálkodhattam a vágószobában.

Mikor dőlt el, hogy a producer szakot fogod választani? A családodban vannak filmes szakemberek, akik esetleg ebbe az irányba terelgettek?

Nem, egyáltalán nem, a családtagjaim közgazdászok, jogászok. Tudtam, hogy indul egy filmproducer osztály, amit a rendezőkkel közös, kifejezetten kreatív képzésnek hirdettek meg. Azt gondoltam, ez éppen eléggé átfogó, minden óránk közös, ugyanazokat a dolgokat tanuljuk, legyen ez, majd idővel kikristályosodik, mit is fogok csinálni a későbbiekben. Azok közül a szakok közül, amikre akkor jelentkezni tudtam ez tűnt a legkézzelfoghatóbbnak. Számomra lényeges volt, hogy minél komplexebb módon kerülhessek bele a filmezésbe. Akkorra sajnos már be kellett látnom, hogy az operatőrség nem más, mint gyerekkori vágyálom, bár biztosan lehettem volna egy közepes női operatőr. Ennél rosszabb státuszt azonban el sem tudok képzelni.

Mennyiben lesz más az életed azzal, hogy szeptemberben befejezed a Színház- és Filmművészeti Egyetemet?

Jelentős változást nem fog hozni, hiszen a főiskola alatt végig dolgoztunk, és iskolába akkor se nagyon jártam. A vizsgafilmeket leszámítva valamennyi munkánkat a főiskolán kívül készítettük, a Nincsen nekem vágyam semmit, a Szép napokat és A 78-as Szent Johannáját, az Aftát pedig félig-meddig.

Kiktől tanultál legtöbbet a főiskolán? Kiket tartasz mestereidnek?

Nekem személy szerint nem volt igazi mesterem, valószínűleg nem vagyok olyan alkat. Mundruczó Kornéllal közös munkaviszonyunkból tanultam a legtöbbet, és közös tanárainktól, Schulze Évától, Bíró Yvette-től és Gazdag Gyulától, akik nyomon követték ténykedésünket.

Mundruczó Kornéllal hogyan alakult ki a munkakapcsolatotok, ami azóta állandósult?

Osztálytársak voltunk a főiskolán abban a bizonyos rendező-producer-vágó-operatőr osztályban. Az első évben a féléves vizsgafilm elkészítéséhez a rendezőknek producert kellett választaniuk, és létre kellett hozniuk egy közös filmet. Kornél megkeresett, hogy nem csinálnánk-e együtt? Már az első pár hét után nyilvánvalóvá vált, hogy kik értenek egyet, kiknek hasonló a véleménye. Zakál Edittel is nagyon jól dolgoztam együtt a főiskolán, de mára már neki is megvan az állandó alkotótársa. Nem ismerek olyan filmkészítőt, aki mellett ne lenne valaki: egy operatőr, egy társíró, egy anyuka, egy szerető. Valószínűleg nem lehet egyedül elviselni a szakmát, mert nagyon nagy a nyomás.

A hosszú idő, az intenzív munka, a rossz körülmények alakították ki ezt a fajta egymásra utaltságot, amely során – ha alkalmas rá két ember – olyan mélységig engeded belelátni a munkádba a másikat, ami egy idő után nélkülözhetetlen lesz. Persze a mi esetünkben ez egy nagyon jó barátság is egyben.

Az elvárásaidhoz képest nagyon más fogadott, mint amit a főiskola alatt megismertél?

Semmiképpen sem számítottam arra, hogy ennyire szűk, irigy, könyöklős lesz ez a szakma. Nagyon sokszor van hányingerem ettől az egésztől. Csak annyira szeretnék ebben a szakmai életben részt venni, amennyire muszáj. Nem érzem jól magam filmesként a filmesek között, de azt gondolom, hogy ezzel mindenki így van, ebben nincs semmi újdonság. A túlélési technika talán abban rejlik, ha mindenki maga köré gyűjti azt a pár embert, aki képes befogadni az ő gondolatait és viszont, s ezzel szigetet tudnak alkotni, aztán már csak lakhatóvá kell tenniük. Kérdés, hogy erre mennyire van éppen infrastruktúra, illetve az adott szabályzatok, kuratóriumok, működési rendszerek ezt a fajta működést mennyire igazolják vissza, mennyire segítik.

A régi alkotóműhelyek megszűnése nagyban megváltoztatta a piaci viszonyokat.

Egyet értesz azokkal, akik újra életre szeretnék hívni ezeket?

Szerintem jó lenne, ha minél több működő stúdió létezne. Bár el kell ismerni, hogy nem maga a stúdiórendszer annyira jó, hanem az, ahogy és amilyen szellemiségben működhet. Maga a stúdió lehet nagyon rossz és nagyon jó is. Kornél valójában nem "műhelyes típus", de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben a mi cégünkben ne dolgoznának majd mások, ezt egyáltalán nem zárom ki, sőt. A stúdiórendszer egy legendás korszakban jött létre, ami már réges-régen nem létezik. A stúdiórendszernek egészen más vetülete volt akkor, részben politikai és társadalmi szerepvállalás is volt. Manapság sosem vagyok kíváncsi közösségek véleményére, sokkal inkább az egyénekre koncentrálok.

Talán a Simó osztály esetében lehetett érezni ezt a fajta akol meleget, és az általuk létrehozott Madzag Filmegyletben is ez munkál tovább.

A Madzag nagyon jól működő közösség, de szerintem elsősorban szakmai érdekvédelem céljából hozták létre, mert látták, hogy mennyire nehéz pályázni, és elvesztik a jogaikat a produkciós cégekben. Nem vagyok biztos benne, hogy beleszólnak egymás filmjeibe. Ahogyan azt sem tudom, mennyire működik az alkotói műhely náluk, inkább úgy érzem, hogy egy praktikus, jó szellemiségű érdekvédelem az övék.

Mi az a reális összeg, ami gyökeres változást hozna a szakma életébe?

Ezt nagyon nehéz behatárolni. A kerekasztal-beszélgetések során már több összeg is elhangzott, de amíg a magyar filmnek nincs igazi piaci értéke a nagyon sok is kevés, és egyben megkérdőjelezhető is. Átlagban egy filmre 150 millió forint jut, ami nagyon csekély összeg. Mindenki nyomott árakkal dolgozik, ezért lehet viszonylag kis költségvetésből is filmeket csinálni, ez viszont becsapós helyzetet teremt, mert valójában nem igazi árakról beszélünk. A filmesek úgy érzik, – sokszor tévesen –, hogy szívességet tesznek azzal, ha olcsón dolgoznak, az állam pedig nyilván ugyanúgy tévesen szívességnek éli meg, hogy legalább ennyivel támogatta őket. Ez persze nagyon rossz alap a kommunikációra.

Hogyan érint téged a filmtörvény hiánya? Ha sok-sok küzdelemmel teli év után megszületne, mennyiben változtatná meg a piaci viszonyokat a filmiparon belül?

Egészen biztosan rengeteg minden szabályozottá fog válni. Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik évek óta azért küzdenek, hogy ezt kitalálják. Nem tudom, mennyi kompromisszumot kellett kötniük, de azt hiszem, elég sokat. Az elengedhetetlen – és ez minden országban beigazolódott –, hogy a kormány felől nagyon konkrét és kézzel fogható – nem csak pénzbeli – támogatottsága legyen a szakmának, mert irreálisan drága ahhoz képest, amennyire irreálisan nem hoz pénzt momentán. Kell lennie egy szigorú szabályzatnak, ami bizonyos keretek közé szorítja a finanszírozást, hogy a filmkészítés ne váljon felesleges pénzkidobássá – ami miatt sokszor jogosan támadják a szakmát. Persze a kultúra szükségessége és helyettesíthetetlensége nyilvánvaló mégis elviekben sokszor felmerül a kérdés, hogy miért nem adják inkább ezt az összeget a rákos gyerekeknek vagy a vakoknak ahelyett, hogy rossz filmeket hoznának létre. A két dolog persze soha nem lesz kiváltható, rossz filmekre is szükség van, csak tudni kell, hogy a pénzköltés tényleg nagy felelősséggel jár. Ha nem lenne meggyőződésem, hogy jó, amit csinálunk, soha nem lenne képem ilyen összegeket elverni erre a célra. Abban bízom, hogy a mostani változásokkal azok a producerek maradnak életben, akik valóban teljesítenek, működő stúdiókat, cégeket hoznak létre, és a botcsinálta emberek nagy része lemorzsolódik. Jelenleg nagyon rossz hangulat uralkodik a szakmában, mert a küzdelemhez képest még nem nevezhető látványosnak a siker. Minden átmeneti jellegű; még nincs filmtörvény, de már több a pénz, ám valójában még nem kézzel fogható a változás, a filmesek pedig egyre türelmetlenebbek, mert mielőbb dolgozni szeretnének. Az alkotók fékezhetetlenek, a producerek pedig sikertelennek élik meg magukat, mert nem tudják honnan előteremteni a hiányzó összegeket.

Ilyen időszakokban mindig azzal igyekszem nyugtatgatni magam, hogy ez csak film. Nem a NASA és nem az orvostudomány. Bár nagyon becsülöm a megszállottakat, azt gondolom, hogy csak velük érdemes dolgozni, de nekem mint producernek fel kell tudnom mérni, hogy hol a határ. Tudni kell, hogy filmet csinálunk, és ehhez legalább annyi játékosság kell, amennyit a művészet megkövetel magának. Persze aki 1000%-ot rak bele magából, valószínűleg az lesz a tehetséges alkotó, de tudni kell a játékszabályokat játékszabályokként kezelni.

Szerinted mennyit változtat majd a helyzeteteken az Európai Uniós csatlakozás?

Remélhetőleg nem csak elviekben, hanem a gyakorlatban is megnyílik egy csomó olyan forrás, ami eddig elérhetetlen volt, mert eleve ki voltunk zárva a pályázati lehetőségekből. Ilyen például a Media 2, ami kifejezetten forgatókönyv-fejlesztésre és forgalmazásra ad lehetőséget. Arról nem beszélve, hogy könnyebb lesz létrehozni a koprodukciókat. A filmtörvénnyel remélhetőleg megszületik pár olyan döntés is, ami megkönnyíti a külföldi tőke itteni felhasználását. Amit jelenleg fel tudunk mutatni, az nem valami sok. Senki nem kapkod a magyar koprodukciók után, mert a kölcsönösségnek nincs meg az alapja. Abban bízom, hogy két-három, maximum öt év alatt ez megváltozik, és működőképessé tudunk válni az Unión belül.

Hogy érzed, befogadott a szakma, sikerült elfogadtatnod magad?

Nem tudom. Igazából nem nagyon kapok visszajelzéseket. A producerség itthon még nem számít kifejezetten publikus szakmának, amiről tudni, illetve beszélni kellene. Szerintem nem arról van szó, hogy a filmesek befogadnak-e, vagy sem, talán az tűnik veszélyesebbnek, ha befogadnak. Inkább arról van szó, hogy azok az emberek, akikkel adott helyzetben dolgozol, elfogadnak-e mint producert vagy sem. Egyáltalán nem fájna, ha más producerek azt gondolnák rólam, hogy nem vagyok igazi producer, és nem is tudom igazán, hogy mit gondolnak. Az érdekel, hogy az a pár ember, akivel együtt dolgozom, és a nézők, akik megnézik a filmet, mit gondolnak. Nem rólam, hanem a filmről.

Az operatőri tevékenység abszolút férfi szakma, ellenben a producerségről ezt nem lehet kijelenteni. Szerinted mennyire férfi vagy női szakma?

Nem egyértelmű. Azzal soha nem volt problémám, hogy elfogadnak-e mint nőt. Nem vagyok egy harcos nőtípus; nekem teljesen evidens és egyben mindegy is, hogy nő vagyok, ezzel a helyzettel nem vagyok hajlandó sem foglalkozni, sem küzdeni. A női producerekben jó esetben megvan valamifajta plusz precízség – ami belőlem pont hiányzik –, a logisztikai agy és az érzékenység. Persze rengeteg múlik azon is, hogy kivel dolgozol. Nem hiszek a producerségben mint önálló szakmában. Nem hiszem, hogy valaki jó producernek nevezheti magát, ha nincsenek körülötte olyan emberek, alkotások, amiktől ő maga is jó szakemberré válhat. Sajnos csak ilyen viszonyrendszerben képzelhető el ez a dolog.

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy jó producernek?

Ha vannak egyáltalán jól körvonalazható kritériumok, nem hiszem, hogy megfelelnék ezeknek, vagy feltétlenül meg akarnék felelni. Tudom magamról, hogy nem vagyok se rámenős, se agilis, de ezen kár lenne megpróbálnom változtatni. Kornél mindig azt mondja erre viccből, hogy amilyen arisztokrata te vagy, így nem lehet semmit elérni. Persze azt hiszem, hogy valójában egyetért ezzel, hiszen ez egyfajta szigorúságot és következetességet is jelent, amihez próbálom magam tartani. Ha valaki egyszer azt mondja, hogy nem, soha többet nem kérek még egyszer. Szeretem ezt a dolgot valamifajta arisztokratikus eleganciával kezelni, de nem elvből, hanem mert ilyen vagyok. Nem tekintem szakmámnak a dörzsöltséget. Ha véletlenül sikerül, az külön szerencse, ha nem, akkor másik ajtón megyek be. Filmezek egy adott helyzetben, egy másik emberrel együtt. Egy teljesen más rendezővel, más történetekben, más filmezési struktúrában nem biztos, hogy lenne kedvem egyáltalán helytállni.

Hogyan működik a producerség a gyakorlatban?

Azért, mert producer vagy, látszólag kapásból mindenki megadja azt a tiszteletet, ami ennek a pozíciónak jár, de ez rettenetesen veszélyes és hamis dolog, a producerség rémisztő hatalom, amivel egy ponton túl csak visszaélni lehet. Veszélyes szakma, ami elég könnyen termel ki torz embereket és torz viselkedési formákat. Nagyon nehéz normálisnak maradni. Rengeteg minden múlik rajtad, és nem egy népszerű dolog. Általában a stábtagok is rossz szemmel nézik a vezető producereket, gyártásvezetőket. A Szép napok forgatása idején kb. két-három hétig egyáltalán nem tisztelt a stáb. Egy idő után aztán, anélkül, hogy én bármit változtattam volna, nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem vagyok ott naponta pár órát, akkor nem megy a dolog. Onnantól kezdve volt valamifajta respekt, amihez nem kellett különösebben keménykedni.

Mundruczó Kornélt többször vádolták meg azzal, hogy filmjei túlontúl nyersek, alkalmanként öncélúan agresszívek, rengeteg bennük az indulat, az erőszak. Nőként mennyire áll közel hozzád ez a fajta ábrázolásmód?

Ha valaki csak felületesen ismer, akkor biztos azt mondja, hogy te nem vagy ilyen csaj, ami egyrészről igaz, mert nem éppen egy megerőszakolási jelenet az első gondolatom, másrészt amiről és ahogy szól a film, a legmélyebb tartalmaival, a formanyelvével mindig nagyon mélyen azonosulni tudok. Sose gondolkodtam el egy jelenet közben, hogy ez durvább-e, mint amit én csinálnék, mert addigra már annyira benne voltam, hogy csak az érdekelt, mit jelent az adott helyzetben. Amúgy sem áll tőlem távol ez a típusú nyersesség.

Ráadásul elég perverz módon élvezem a rossz kritikát, mert tényleg szórakoztat. Amikor láttam a film.hu-n, hogy egymásnak ugrottak az emberek, és milyen stílusban küldték el egymást az anyjukba, azt jó volt olvasni, mert komoly vitának tartottam. Sok mindenről gondolom azt, hogy "tudni róla, és nem tudomásul venni". A kritikáról is, a durvasággal kapcsolatos megjegyzésekről is. A kritikák azért becsapósak, mert megfogalmaznak téged már akkor, amikor még te sem fogalmaztad meg magad. Ha pozitívak, ha negatívak óvatosnak kell lenni az értelmezésükkel, nehogy azt kezd gondolni magadról, amit rólad gondolnak. Az értékelő cikkek lecsapnak rád különböző terminusokkal, miközben tele vagy bizonytalansággal. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan kritikus, akiben megbízom.

Kornélban őszintén nincsen meg a provokálásra való hajlam, bennem viszont ott van a kisördög. A filmjeink azért ütnek akkorát, hogy felhívják a nézők figyelmét és odaszögezzék őket a filmvászon elé. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a felháborodás egyenlő a nemtetszéssel. Ha valaki azzal vádol minket, hogy provokálni akarunk, olyankor mindig arra gondolok, hogy igen, na és? Vajon baj-e ez egyáltalán? Csak tudni kell mi a különbség öncélú provokálás és provokálás között, de a művészet célja valójában nem más, mint hogy folyamatosan provokáljon, ingerekkel bombázzon. Ha nincs becsapódás, akkor nem nagyon van értelme a lövöldözésnek.

A forgatókönyveitek megírásában milyen arányban veszel részt?

Hárman írjuk a forgatókönyveket Zsótér Sándorral közösen. A vázát mi rakjuk össze Kornéllal, Sanyi pedig a dialógokat írja, és mélyíti a jeleneteket, de egy idő után már összekeveredik, hogy ki mit csinál. Általában vagy Kornél és én dolgozunk együtt, vagy Kornél és Sanyi, nagyon ritkán hármasban is átbeszéljük a dolgokat.

Mennyiben érzed ezeket a filmeket a saját filmjeidnek?

Abszolút a sajátjaim. Bizonyos szempontból rossz, hogy ennyire belülről látok mindent, és nem tudom külső szemlélőként megközelíteni a filmeket. Bár engem nem lehet úgy megbántani, mint Kornélt, mert annyira soha nem lesz az enyém a film. Én alkotói oldalról is kiszolgáló tevékenységet folytatok, az én pozícióm nem szerzői pozíció.

Kialakult mára egy állandó csapat?

Van körülöttünk három-négy olyan ember, akikkel nagyon szívesen dolgozunk együtt. Arányi Vanda, a vágónk, Balázs Gabi, a hangmérnökünk, Nagy Andris, az operatőrünk, illetve Petrovics Ági, sőt mára már van egy asszisztensünk is, Gyárfás Eszter. Kevésbé kreatív beosztásban is vannak körülöttünk olyanok, akikkel jó folyamatosan közös alkotásokat készíteni. Aki még nagyon hiányzik a csapatból, az a látványtervező. Sokkal jobb egy fix stábbal dolgozni, mert különben bérmunka marad.

Kevés praktikus szakmai kapcsolatunk van. Nem szeretünk zsoldosokat magunk mellé venni, bár kétségtelenül nehéz megoldani, hogy ennek ellenére profi stábbal dolgozhassunk, professzionális körülmények között, egy működő rendszerben, amit úgy alakíthatunk, ahogy azt a film megkívánja. Sokan gondolják, hogy a filmgyártásnak van egy megtanulható struktúrája, ám bizonyos filmek teljesen más gyártási struktúrát igényelnek, sokkal szabadabbnak, rugalmasabbnak, érzékenyebbnek kell lenni. Aki velünk dolgozik, az tudja, hogy nálunk kicsit másképp mennek a dolgok. Kornél rettenetesen jó karmester, kézben tartja az embereket, hihetetlen koncentráció veszi körül. Jól működik ez a kettős felállás, pontosan tudják az emberek, hogy mikor kell Kornéltól kérdezni, mikor tőlem, hogyan játsszanak ki minket, vagy mi hogyan játsszuk ki azt a helyzetet, hogy ketten vagyunk a pályán. Persze a végső döntéseket mindig egy ember mondja ki, de azt hiszem nagyon ritkán döntene a véleményem ellenében.

Mennyi jut Neked a dicsőségből, a sikerekből? Nem szorulsz túlságosan a háttérbe?

Valakinek el kell vinni arccal az alkotást, a filmet, ami hatalmas felelősség. Egy producernek tudnia kell, hogy a másik mit vállal a nevével. Egyébként sem vagyok exhibicionista alkat. Ha megkeresnek, természetesen válaszolok, de nem keresem az alkalmat, hogy a produceri működésemről beszélhessek. Az alkotás szempontjából ez egy kiszolgáló munka. Az más kérdés, hogy milyen mélysége van, mennyi szellemi erőfeszítést követel tőlem, de nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy ez egyenrangú művészet.

Kié a film, a produceré vagy a rendezőé?

Ez attól függ. A szerzői filmek a rendezőhöz tartoznak. Bár a mi filmjeink tényleg közös munkák, de egyértelműen Kornél szerzői filmjei. A tévedés ott van a producerek részéről, hogy azt hiszik, producernek lenni valamifajta különös kiváltság, ami együtt jár önnön kreativitásuk hangoztatásával. Hajlamosak azt hinni, hogy ha kétszer ránéznek a forgatókönyvre, akkor alkotó módon vettek részt a filmben. Nagyon sokféle produceri módszer létezik, de egyik sem jelenti automatikusan, hogy a film a produceré lenne. A kérdés inkább abból az aspektusából fontos, hogy ki jegyzi a filmet, és ki tulajdonolja.

Nem érzed úgy, hogy a francia tőketámogatás miatt háttérbe kerültél, a francia producerek mögé?

A Szép napok újravágását ők finanszírozták, és ezért mi nem is kaptunk soha semmit a forgalmazásából. A filmnek a mai napig megvannak a tartozásai, pénzügyileg senki nem segítette ki, csak az a forgalmazó finanszírozta az újravágást, aki a következő filmünkbe már koprodukciós partnerként száll be.

A forgatáson a Laurinfilm producerével, Kende Zsófival dolgoztunk együtt, ebben a második utómunkában pedig a francia kollégákkal. Mindkét esetben örültem, hogy a rám háruló nyomasztó produceri felelősséget megoszthatom valakivel. Nehezen vállalnám el, ha a következő filmben 240 millió forintot, ami irgalmatlanul sok pénz, egyedül kellene beosztanom, és egyedül kellene elszámolnom vele. A francia producerek nálam sokkal tapasztaltabbak, a külföldi forrásokhoz is ők értenek jobban, ugyanakkor nagyon közel áll hozzám a gondolkodásmódjuk. Azt a pozíciót, amit Kornél mellett betöltök, úgy sem tudják helyettesíteni, nem kiváltható. Nekik ez a film más szempontból fontos, a forgatáson valószínűleg csak én leszek ott folyamatosan.

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Most hozunk létre egy saját produkciós céget Kornéllal, a Proton Cinema-t mint pozitív töltést.

Ti, akik nemzetközi sikereket is fel tudtok mutatni a számos hazai elismerés mellett, valamivel könnyebb helyzetben vagytok, mint azok, akik nélkülözik ezeket?

Az nem kérdés, hogy pénzt összeszedni nehéz, és egyáltalán nem hálás feladat, de itthon nem tűnik olyan nagy kalandnak, mert vagy kapsz az egyetlen kuratóriumtól, vagy nem. Végigvinni egy adott produkciót kismilliószor nehezebb. Nyilvánvalóan nem számíthatok különböző magánbefektetők pénzeire, nincsenek se politikai, se gazdasági kapcsolataim. Azt szeretném, ha az, amit Kornéllal csinálunk, egy idő után kivívná magának azt a kredit szintet, hogy mások ajánlják föl a pénzeket. Nem vágyom arra, hogy végigkilincseljek számtalan folyosót, és mint egy házaló ügynök, azt hajtogassam, hogy hiszik, nem hiszik, de ez tényleg olyan típusú kultúra, amit támogatni kell, és higgyék el, mindketten jól járunk.
Itthon a magánbefektetők és a forgalmazók még nem szállnak be a filmprodukciók finanszírozásába, így az a fajta léhűtő vagy, aki az állam pénzén próbál kultúrát gyártani. Hatalmas a felelősséged, mert veszed magadnak a bátorságot, és elköltöd ezt a pénzt, azt állítod jó célra, tudva azt, hogy egy teljesen veszteséges ágazatban dolgozol. Ebbe az egyértelműen immorális szerepbe a struktúra kényszerít bele. Nagyon nehéz egy nem működő filmgyártásban korrekt producernek megmaradni. Nincsen likviditása ennek az ágazatnak, nem rendelkezünk folyó összegekkel.

Az még ötlet szinten sem merült fel benned, hogy esetleg más rendezőkkel is dolgozz?

Dehogynem, csak igazán sosem forszíroztam. Amennyit és amilyen intenzitással Kornéllal eddig együtt dolgoztunk, abba nem igazán fért bele más, de ez nem jelenti azt, hogy kizárom. Elképzelhető, hogy pár év múlva már másképp lesz. Számtalan olyan – a szó valódi értelmében vett – producer működik a szakmában, aki párhuzamosan több alkotást tart kézben. Én ezt nem tudnám csinálni, mert nem annyira flexibilis az ízlésem. Ebből a szempontból nem vagyok jó producer, mert egy jó stúdióvezető különböző műfajok esetében is meg tudja mondani, hogy mire van szüksége. Az én esetemben túlságosan szűk az a spektrum, amivel hajlandó vagyok dolgozni. Rettenetesen sok filmet, stílust gyűlölök, és ezekre ingerülten reagálok.

Minek köszönhető, hogy belőled nem lett pályaelhagyó, mint annyi mindenki másból?

Nem lett? Még csak 5 éve kezdtem. A pályaelhagyásnak nagyon-nagyon sok oka lehet, főleg akkor, amikor ennyire zűrös helyzetek vannak a szakmában, amikor semminek nincs igazi alapja, háttere. Még nem csinálom annyi ideje, sose lehet tudni, hogy tíz év múlva nem leszek-e pályaelhagyó. Igazából nem magához a producerséghez ragaszkodom, hanem bizonyos típusú filmek létrehozásához, amik most éppen Mundruczó Kornél nevéhez fűződnek.

Hogyan működik kettőtök munkakapcsolata?

Jól. Jókat szoktunk vitatkozni, veszekedni, egyetérteni, hallgatni.

Mennyire tudod megteremteni a saját egzisztenciádat?

Most ott tartok, hogy fél évet adtam magamnak. Ha ez alatt az idő alatt feláll valami olyan anyagi biztonság, aminek következtében nem kapcsolják ki a villanyomat kéthavonta, akkor boldog leszek. Ha nem tudok megélni abból, ami ténylegesen a szakmám, amikor már három diploma lesz a kezemben, akkor azt fogom érezni teljesen jogosan, hogy nincs szükség a szaktudásomra, és ott fogom hagyni az egészet. Lehetetlen állapotnak tartom, hogy a következő produkciókból ne keressek egy teljesen tisztességes, koromnak és tapasztalatomnak megfelelő összeget.

A magyar producerek munkáját te is inkább missziónak tartod, mint üzleti vállalkozásnak?

Sajnos ez így van, és ez roppant módon demoralizáló. Egyrészről igaz, hogy a magyar producerek tevékenysége misszió, másrészről a lehető legrosszabb helyekről, a legrosszabb pillanatokban próbálják besöpörni maguknak a pénzt, ami csak rombolja a szakmai morált. Ugyanakkor nem hiszem, hogy misszionáriussá kéne válni. Kell, hogy ellenértéke legyen a munkádnak, különben elhiszed magadról, hogy missziót teljesítesz, saját magadat dicsfényben fogod feltüntetni, és úgy gondolod, hogy mindent megtehetsz, hiszen ingyen csinálod, miközben morálisan teljesen félrecsúszol. Oda kellene figyelni, hogy meg legyenek fizetve ezek az emberek, és ne kerüljenek olyan nevetséges szituációkba, hogy a külföldi partnereik tárgyalásain financiális okok miatt ne tudjanak részt venni.

A filmezést sosem cserélted volna fel a televíziózásra?

Most már egyáltalán nem szeretnék szerkeszteni, tévézni, főleg addig nem, amíg ez ilyen színvonalon zajlik. Azt gondolom, hogy lehet jó műsorokat csinálni, most is léteznek ilyenek, ahogyan jó tévés szakemberek is, de az ízlés iránya eléggé kétségbeejtő. Nem szeretném ezt az ízlést kiszolgálni. Egy jó fesztivált vagy egy jó filmes iskolát szívesen csinálnék, ezek sokkal jobban érdekelnének, mint egy tv-műsor.

A filmesek között szép számmal akadnak olyanok, akik inkább külföldön próbáltak szerencsét. Téged ez a lehetőség sosem vonzott?

Külföldön valóban több a lehetőség, de azt gondolom, hogy ezt itthon kell megalapozni. Beszéltem több fiatal külföldi producerrel, aki ugyanúgy panaszkodik, gyakorlatilag ugyanazokkal a problémákkal küzd, csak nagyban, jobb infrastrukturális és szervezeti háttérrel, nagyobb összegekkel. Nem gondolom, hogy ott annyival könnyebb lenne. Én inkább koprodukcióban gondolkodnék, de azt is meg kell alapozni, hogy külföldön egyáltalán számításba jöhessen a nevünk. Véleményem szerint egy-két éven belül elérjük azt a szintet, hiszen pár helyen számítanak ránk, jegyzik a nevünket, így valószínűleg lesz reális alapja annak, hogy külföldön is dolgozhassunk.


Filmográfia: 

2003: A kis apokrif (rövidfilm) rendező: Mundruczó Kornél – producer,
         társíró
2003: A 78-as Szent Johannája (rövidfilm) Mundruczó Kornél – producer,
         társíró
2002: Szép Napok (játékfilm) rendező Mundruczó Kornél – producer,
         társíró
2002: El robador (rövidfilm) rendező: Mundruczó Kornél – producer
2001: Afta (rövidfilm) rendező: Mundruczó Kornél – producer, társíró
2001: Oda-vissza (rövidfilm) rendező: Zakál Edit – producer
2000: Nincsen nekem vágyam semmi (játékfilm) rendező: Mundruczó
         Kornél – producer, társíró
2000: Lakók (színházi előadás) rendező: Zakál Edit – munkatárs
1999: Tárcsázzon egyest! (dokumentumfilm) rendező: Petrányi Viktória
1999: Haribó-Haribá! (rövidfilm) rendező: Mundruczó Kornél – producer
1999: Vörös Hold (rövidfilm) rendező: Mundruczó Kornél – producer
1999: Ami marad (rövidfilm) rendező: Zakál Edit – producer
1998: Zárás (rövidfilm) rendező: Kenyeres Bálint
1998: Minőségét megőrzi (dokumentumfilm) rendező: Mundruczó Kornél
         – producer
1996: Kettő (rövidfilm) rendező, operatőr: Petrányi Viktória
         (Szellemkép, Táncfilm),
         az 1997-es Budapesti Független Film- és Videószemlén a zsűri
         külön díja

 

Petrányi Viktória: fotómontázs feladat az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban
Petrányi Viktória: fotómontázs
feladat az Alternatív
Közgazdasági Gimnáziumban
258 Kbyte
Petrányi Viktória: Képzelt lények feladat az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban
Petrányi Viktória: Képzelt lények
feladat az Alternatív
Közgazdasági Gimnáziumban
203 Kbyte
Szellemkép Szabadiskola
Szellemkép Szabadiskola
36 Kbyte
Mundruczó Kornéllal az Afta forgatásán
Mundruczó Kornéllal
az Afta forgatásán
200 Kbyte
Mundruczó Kornél: Afta (2000) Sütő Anikó és Polgár Tamás
Mundruczó Kornél: Afta (2000)
Sütő Anikó és Polgár Tamás
70 Kbyte
Mundruczó Kornél: Szép napok (2002) Horváth Lajos Ottó és Tóth Orsolya
Mundruczó Kornél: Szép napok (2002)
Horváth Lajos Ottó és
Tóth Orsolya
54 Kbyte
Szép napok Horváth Lajos Ottó és Tóth Orsolya
Szép napok
Horváth Lajos Ottó és
Tóth Orsolya
129 Kbyte
Mundruczó Kornél: A 78-as szent Johannája (2003) Tóth Orsolya
Mundruczó Kornél: A 78-as szent Johannája (2003)
Tóth Orsolya
103 Kbyte
A 78-as szent Johannája forgatásán Mundruczó Kornél
A 78-as szent Johannája
forgatásán Mundruczó Kornél
61 Kbyte
A 78-as szent Johannája forgatásán Mundruczó Kornél
A 78-as szent Johannája
forgatásán Mundruczó Kornél
109 Kbyte
Petrányi Viktória
Petrányi Viktória
26 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső