Az első, a S immár itt vagyok, 1999-ben készült.

Fülöp Leventéről szól, akit alkoholista szülei szolgagyereknek, pajtában lakó, de felnőttként dolgozó cselédnek szegődtettek el.

A második tételben, a Most együtt szolgálunk címűben, megférfiasodva látjuk viszont Leventét. A fiú Firtosváraljára kerül cselédnek, bátyja, Csaba mellé. A testvérek elsősorban nem is saját mostoha sorsuk miatt bánkódnak, inkább a szétesett család miatt. Hét testvérük árvaházba került. Leventének és Csabának, még mielőtt nagykorúvá válnak, szembesülniük kell életük keserveivel.

Moharos Attila: 1999-ben Nagy Gábor producer stúdiójának, a Pilot Stúdiónak dolgoztam. Szőnyi G. Sándor rendezett egy tévésorozatot Erdélyi novella füzér címen. Első asszisztensként akkor ismerkedtem meg Gáborékkal, amikor ezt az 5 novellából álló filmet készítettük. Székelyföldön, Sóvidéken voltak a helyszínek, ahol én akkor jártam először. Engem mMindaz, amit ott láttam, annyira megfogott, hogy első pillanatban beleszerettem a tájba, aztán az emberekbe is. Azóta is, amikor csak tehetem, kimegyek. Már több mint egy hónapja együtt dolgoztunk, amikor egyik nap Gábor azt mondta nekem, hogy: "van itt egy szolgagyerek a faluban. Nincs kedved róla filmet készíteni?". Nagyon meglepett a dolog. Oda is hozta nekem Leventét, aki abban a faluban szolgált János bácsinál. Megismerkedtem a fiúval, aki kezdetben nagyon zárkózott volt. Mivel sokat beszélgettünk, később már jobban megnyílt. Mondtam neki, hogy szeretnék róla egy filmet készíteni. Ő nNyilván nem is tudta, hogy ez mit jelent.

13.Tizenhárom. A megismerkedésünk közben kibontakozott a 11 tagú család története. Levente elmesélte, hogy miért került János bácsihoz szolgálni, hogy valójában a bátyja helyett volt ott. Az apjuk megállapodott az öreggel, hogy a bátyját odaadja hozzájuk. János bácsi lement érte másnap, de közben az apa a testvért odaadta másnak. Mérges volt az öreg, hogy akkor minek ment oda! Levente jelentkezett, hogy "akkor helyette tessék engem elvinni!" Az tetszett meg Leventében, hogy erősen ki akart törni abból a közegből. Engem azonnal megfogott az az erős hit és akarat, ami ebben a kisgyerekben benne volt.

Nem akartak elmenni a családtól. Melyik gyerek akar elmenni? Ez kényszerhelyzet volt. Kiderül a filmből is, hogy kilencen vannak testvérek, az apa rabbiátus alkat, amikor ivott, verte a gyerekeket. Sokszor nem volt mit enniük. Levente úgy gondolta, ha elmegy szolgálni, ott adnak neki enni, adnak neki ruhát és némi pénzt is. Ő ezt úgy fogalmazta meg:, hogy "azért jöttem el ide János bácsihoz szolgálni, hogy ne legyek olyan szegény, mint édesapám". Még 2-3 hétig Atyhán és a környékén forgattuk a tévésorozatot. Gyönyörű vidék, mindenkinek ajánlom, mert Székelyföld a világ nyolcadik csodája. Még ott kitaláltam a történet keretét és azt is elhatároztam, hogy Körtési Béla barátomat fogom fölkérni operatőrnek, aki az amúgy is gyönyörű tájat még szebbé varázsolta. Egyszerűen csak élt azzal a lehetőséggel, ami ott elénk tárult. Ennek dramaturgiai funkciója is van. A film képi stílusa nem öncélú, hanem szorosan illeszkedik a történethez. Szándékosan nem a hagyományos dokumentumfilmes eszközöket használtam, emiatt lett kicsit elemelt és balladisztikus a film.

Nyár végén, miután befejeztük a tévéfilm forgatását, Nagy Gáborral fölmentünk János bácsiékhoz és úgy váltunk el tőlük, hogy majd pár napra jövünk forgatni. Október közepén mentünk vissza a Sóvidékre. Az első részt négy nap alatt forgattuk le! Rengeteg anyagot vettünk fel. A négy nap alatt volt eső, hó, napsütés, minden. A Jóisten a tenyerén hordozott minket, mert aki látta a filmet, máig nem hiszi el, hogy ezt az anyagot ennyi idő alatt készítettük. A vágás nehéz szülés volt, mert nagyon sok jó felvételről kellett lemondani. Emiatt voltak vitáim a kolléegákkal. Kérdezték, hogy miért nem tettem be ezt meg amazt, de én már akkor is hittem abban, hogy ezt a történetet röviden is el lehet mesélni. Nem akartam belemenni az összes részletbe, pedig kézenfekvő lett volna. Úgy fejeztem be a filmet, hogy Levente elmegy. Az a vége, hogy nincs vége, ugyanis azon az úton megy el, amelyiken bejött, de azt nem tudjuk, hogy a faluból, vagy csak álmában. Nyitva hagytam a végét, gondolva arra, hogy 4négy év múlva, amikor Levente 18 éves lesz, nagykorú, megkérdezem, hogy mi valósult meg azokból a vágyakból és álmokból, amelyeket az első részben elmondott. Biztos voltam benne, hogy valami nagy változás történik majd. Négy év nagy idő egy gyerek életében. A második rész ennek a négy évnek a története. Az érdekelt, hogy mi van a családdal, főleg Leventével és a bátyjával, Csabával. És mivel a sors a legnagyobb rendező, mire elkezdtünk forgatni, Levente már otthagyta János bácsit, mert rosszul bánt vele és nem is fizette ki. Levente ugyanabba a faluba került, csak a hegy másik oldalára, ahol testvére, Csabi is szolgál.

Egyszer talán elkészül a harmadik rész is, amikor mind a ketten felnőnek, és közelebb kerülnek valamihez, valamilyen megoldáshoz. A második részben még csak a felnőtté válás küszöbén ismertük meg a helyzetüket. 4-5Négy-öt év múlva talán családot alapítanak, vagy valami olyasmi történik velük, ami érdeklődésre tarthat számot. Most megismertük az apát és az anyát is. A két fiú nagyon sokat beszélt arról, hogy szeretnék látni az árvaházba került testvéreiket, de az ottani forgatást, hogy lássuk, mi történik, amikor találkoznak, nem engedélyezték. Pedig ez esetben szinte semmi jelentősége annak, hogy melyik árvaházban és milyen körülmények között élnek a gyerekek. Mint ahogy annak sincs, hogy mindez melyik országban történik. Tudatosan kerültem azokat az információkat, amelyek nagyon helyhez kötötték a történetet. Azt persze tudjuk, hogy Székelyföldön járunk, de mindez tényleg bárhol előfordulhatott volna. Az volt a szándékom, hogy emléket állítsak az összes olyan gyermeknek, akiktől elvették a gyerekkorát.

Az első rész, a S immár itt vagyok a 31. Filmszemlén Ooperatőri díjat kapott. A Ddokumentum film kategória díját Körtési Béla alkotótársam vette át. A független filmeseknél és a televíziós fesztiválon, a Kamera Hungárián a Legjobb dokumentumfilm díját nyerte el. 2001-ben megkapta a Filmkritikusok- díját. Szentpétervárott, a Fehér Éjszakák Fesztiválon diplomát kapott. Tíz külföldi fesztiválra hívták meg versenyfilmnek. A teljesség igénye nélkül: a film járt Londonban, Krakkóban, Amszterdamban, Amerikában pedig három fesztiválon. Mindenhol versenyben volt. Ez megtiszteltetés, nem csak nekünk, az alkotóknak és a stúdiónak, hanem Magyarországnak is. Az idei filmszemlén a film folytatása ismét elnyerte az operatőri díjat és már több fesztiválra is meghívták.

Magamról talán annyit, hogy a televízióban kezdtem a szakmát. Sok mindent csináltam. Voltam ügyelő, világosító, felvételvezető asszisztens és technikai rendező. Általában nagy játékfilmekben első asszisztensként dolgozom. Ez a foglalkozásom. Ezt a dokumentumfilmet a Pilot Stúdiónak és Nagy Gábor producernek köszönhetem. Az ő segítsége nélkül a film nem készülhetett volna el. Mindig is hálás leszek neki ezért. Nincs kedved erről a fiúról egy filmet csinálni? – kérdezte egy nap, aztán nagyvonalú támogatásával elindította a munkát. Utána az ORTT-nél pályáztunk, így tudtam befejezni illetve folytatni a történetet.

Mindenáron nem akarok rendezni. Régóta vannak ötleteim, ha úgy alakul, majd próbálkozom. Egyelőre egy kisebb dolgozatra készülök. Egy másik dokumentumfilmet szeretnék forgatni szintén Székelyföldön, és egy kisjátékfilmen is töröm a fejem.