Eggert Márta a két világháború közötti osztrák és német valamint olasz, francia és angol operettfilmek nemzetközi hírű művésze 1938-ig több mint 20 zenés filmben játszott, és 53 különböző szerepben lépett színpadra. Öt nyelven adta elő repertoárját, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Robert Stolz és Ábrahám Pál írtak számára szerepet.
Molnár Gál Péter a művésznő 86. születésnapjára írt köszöntőjében meglehetős indulattal említi, hogy amíg világ ünnepli a 30-as  és 40-es évek zenés filmjeinek sztárszopránját, addig szülőhazájában szinte szó sem esik róla. Nagy igazsága vagyon, de talán nem reménytelen a helyzet: van ugyanis egy fáradhatatlan gyűjtő, Königer Miklós, aki hosszú évek óta rendszerezi a magyar filmdívákkal, így az Eggert Mártával kapcsolatos képanyagokat is, hogy azokat kiállítássá rendezve a magyar érdeklődők számára bemutassa. A mostanit a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában tekinthetjük meg november 28-tól december 19-ig.

Eggert Márta esetében igazán találó az a mondás, hogy jó időben volt jó helyen.  Filmes karrierjének indulása egybeesik - mi több elválaszthatatlan tőle - a 20-as és 30-as évek új műfaja, a film musical megjelenésével. A zenés filmek (operettfilm, musical) zsánerének kialakulását a technikai újítás, a hangosfilm színrelépése tette lehetővé.  Eggert családi örökségként kapta a zene szeretetét és énekesi tehetségét:: édesanyja maga is a Zeneakadémián tanult énekelni,  a német bankigazgató édesapját pedig művelt és odaadó zenebarátként tartották számon. A mama, Tilly Herzog lánya születése után feladta énekesi ambícióit, válásuk után (a színésznő ekkor 8 éves volt )   pedig teljesen lánya karrierjének szentelte magát. Eggert Márta Budapesten német iskolába járt, és meglehetősen korán, 17 évesen elindult énekesi pályája. A Magyar Színházban kisebb szerepeket kapott, majd egy stockholmi revüszereplés után Budapestre visszatérve a Fővárosi Operettszínház szerződtette.  Ábrahám Pál 'Az utolsó Verebély lány'  és a 'Párizsi divat' című darabjainak hősnőit alakította, és színpadra lépett az 'Aranymadár'-ban is. Ekkorra esik első és utolsó teljesen magyar filmje, a Gaál Béla rendezte Csak egy kislány van a világon (1929) forgatása is. A sors apró fintora, hogy a világhírt a zenés filmek primadonnájaként elnyert színésznő egyetlen magyar filmjét eredetileg némafilmként forgatták, és csak utólag egészítették ki zenekísérettel és dalbetétekkel. A filmben Katinka szerepét alakította, partnerei Jávor Pál és Vándory Gusztáv voltak. 
Egy Ábrahám-operett budapesti előadásában ismerkedett meg Kálmán Imre nővérével, aki természetesen bemutatta az ígéretes szopránt fivérének. A találkozás döntő jelentőségű volt Eggert  pályáján: Kálmán második szereposztásban neki adta a Montmartre-i ibolya főszerepét a bécsi Johann Strauss Theatre-ban, majd amikor az eredeti főszereplő, Adele Kern visszalépett, Eggert sikerre vitte a darabot. Az előadást meghívták a hamburgi Volksoperbe is, Németországban az énekes-színésznőt a mai napig mint népszerű operettprimadonnát tartják számon.
Hamburgban ismerkedett meg Richard Eichberg rendezővel, aki csupán 1931-ben három filmjében szerepeltette. Az özvegy vőlegényt (Bräutigamswitwe) a londoni Beaconsfield Studios-ban vették fel. Ettől kezdve egymást érték a filmes felkérések, főként német és osztrák produkciókban. Bizonyos filmjeit a kor szokásainak megfelelően más nyelvű verzióban is újraforgattak, így például az 1932-es német Es war einmal ein Walzer (Lehár Ferenc filmmusicalja Victor Janson rendezésében)  Where is this Lady? címen Vajda László és Victor Hanbury kezéből angol változatban is a vászonra került. A sokoldalú tehetségű és nagyon fotogén Eggert Márta hat nyelven beszélt, nem esett hát nehezére, hogy filmjeinek német, angol, de akár olasz és francia változataiban is ő játssza a főszerepet.  
1932-ben Gregor Rabinowitsch producer elsőként neki adta a Das Lied einer Nacht főszerepét, melyben a lengyel operaénekes, Jan Kiepura lett volna a partnere.   Rabinowitsch végül Magda Schneiderrel forgatta le a filmet, Eggert pedig a Lehár oprettből készült A cárevics (1933, rendezte: Viktor Janson) Mary Collinja lett. Eggert 14 éves korában látta először a nála 10 évvel idősebb Kiepurát a budapesti Operaház Turandot-jában, és attól kezdve rajongott a férfiért. 1934-ben valóra vált a régi álom, együtt szerepeltek   A szívem téged hív című, Victor Janson rendezte filmben. Legendás nagy szerelem szövődött köztük, az 1936-os esküvőjük után 30 évig éltek boldog házasságban. Az álompárt Kiepura halála szakította el egymástól 1966-ban. Közös tulajdonságaik, a   jó megjelenés, a szép hang és a kiváló színészi képesség szinte predesztinálta őket az együttes sikerre. Több filmet forgattak együtt, így az első közös filmjük után annak angol változatát Carmine Gallone rendezésében, és a Bohéméletet Bolváry Gézától. Bolváry 1937-ben Ausztriában rendezte a Puccini operából készült átíratot, mely a házaspár egyik legnagyobb sikerét hozta. 1957-ben szerepeltek utoljára együtt  a Tavasz Berlinben című filmben (rendezte: Arthur Maria Rabenalt).
Hitler hatalomrajutásával az ellenzéki illetve zsidó származású filmkészítők mozgástere erősen korlátozottá vált Németországban és Ausztriában, a rendezők és producerek nagy része emigrált, így a Kiepura házaspár körül is megritkult a levegő. Lengyelország német megszállása elleni tiltakozásul Kiepura  el akarta hagyni Európát, és bár a félzsidó Eggert karrierjét egyelőre nem fenyegette veszély, a színésznő habozás nélkül  a távozás mellett döntött. New York-ban telepedtek le, ahol Kiepura jó kapcsolatai révén heteken belül újra színpadon állt, méghozzá a nagynevű Metropolitan-ben a 'Bohémélet' Rodolfojaként. Feleségének kicsit várnia kellett az újabb lehetőségre, de 1940-ben ismét színpadra lépett a 'Higher and Higher' című musical-ben, amely sokáig sikerdarabként futott a Broadway-n. Koncertezett Rio de Janeiróban, Sao Paolóban, eljutott Kubába és Kanadába is. 
A házaspár két hollywoodi stúdióval is tárgyalt, Eggert az Universalnál, férje a Paramountnál írt alá szerződést. Márta filmje a The Song of Life címet kapta volna, ha valamikor is elkészül - a stúdió csődje miatt a szerződést érvénytekenítették. Később új tulajdonosokkal ismét talpra állt az Universal, de Eggert 1943 után hátat fordított Hollywoodnak. Az eredetileg neki szánt filmszerepeket másokkal forgatták le. A megvalósult két MGM film egyikében Gene Kelly partnere volt (For me and my Gal, 1942, rendezte: Busby Berkeley). A két filmet az utókor inkább Judy Garlandhoz,  mint Eggert Mártához köti, és felvetődik a kérdés, hogy a két produkció nem  használhatta-e volna ki jobban a magyar színésznő tehetségét. Mindenesetre Eggert kívánságára felbontották az MGM-mel kötött szerződést, a színésznő örökre maga mögött hagyta az amerikai stúdiókat. Visszatért a zenés színpadra, a 'Víg özvegyet' 2000 alkalommal játszotta a Majestic Theatre-ban 1943-tól. Pályafutásának egyik legnagyobb sikerét férjével együtt a 'Polonaise' című musicalben aratta. 1947-ben visszatértek Európába, ahol Eggert 4 újabb filmet forgatott 10 év alatt. Férje halála után évekig távol maradt a rivaldafénytől, majd kisebb szerepeket vállalt. 1984-ben viszont nagy sikere volt a Broadway-n a 'Follies'-ban. Ezt követte a Seattle-ben és Denverben színpadra vitt Harvey Schmidt musical, a 'Colette', ahol a Diane Rigg játszotta főszereplő édesanyját alakítja.

Königer Miklós kiállítását filmvetítés is kíséri az Örökmozgóban (Csak egy kislány van a világon, november 27, 16.00, valamint Egy csók, egy dal, egy lány, november 30, 16.00) illetve a Goethe Intézetben (Bohémélet, december 1, 18.00).  Személyesen is meggyőződhetünk tehát arról, hogy a "mi lányunk" méltán vált az európai zenés filmek királynőjévé.

Felhasznált irodalom:

Magyar filmesek világban (szerkesztette: Gelencsér Gábor), Magyar Filmunió, 1996.

Thomas L. Gayda: Martha Eggerth: Biografische Skizzen (in: Günther Krenn-Armin Loacker: Zauber der Boheme), Filmarchiv Austria, Wien, 2002.

A Bohémélet Puccini operájának miliőjében játszódik. A két főszereplő, Denise és René párizsi fiatalok, imádják az életet, gyerekes boldogsággal élvezik ki minden pillanatát. Egy bohém művésztársaságban ismerkednek össze, és azonnal szerelembe esnek. A zenész édesapjával élő, törékeny és ártatlan Denise (Eggert Márta) csak a szívére hallgat, mikor elfogadja az énekesként nyomorgó René (Jan Kiepura) udvarlását, pedig barátnője óvja a csapodár fiútól. De René ellenállhatlanul kedves fiú és kétségkívül mindent megtesz a gyönyörű hangú ifjú tünemény meghódítására: énekleckéket ad neki (pedig nincs is rá szüksége), virágos rétre viszi, hogy a jó levegőn táguljon dalos tüdeje, és azt füllenti, hogy jó barátságban van a párizsi Opera mindenható karmester-professzorával. A lány rendszeres vendég lesz a fiú és barátai bérelte padlásszobában, ahol a tél beköszöntével a szerelem tüzén kívül semmi sem melegíti a fiatalokat. Denise, aki maga is operaénekes szeretne lenni, önzetlenül segíti René énekesi karrierjét, a fiú tudta nélkül beajánlja őt az operakapcsolatokkal rendelkező középkorú hódolójánál. René megkapja Rodolfó szerepét a Bohéméletből és nagy sikert arat. Denise ágyban fekve a rádión keresztül hallja az előadást. Nagyon beteg, gyógyíthatatlan tüdőbaja van. Nem akarja magához láncolni Renét, ezért eljátssza, hogy a szerelmet csak hazudta neki, és közben egészen más férfit szeret. Lovagjával egy elegáns estélyre érkezik, ahol bemutatják őt a párizsi opera direktorának. Dalra fakad, csengő hangja elbűvöli a jelenlevőket. Hogy-hogy nem, René is megjelenik a fogadáson, hogy mint a Bohémélet ifjú csillaga énekével szórakoztassa az egybegyűlteket. Kettejük beszélgetéséről René diadalittasan, Denise megalázva távozik. A lányban megérik az elhatározás, hogy fel akar lépni az Operában René partnereként. A film zárójeleneteiben a művészet valósággá válik, a színpadi történet (Mimi haldoklása) párhuzamosan fut Denise haláltusájával.

Talán nem tévedek túl nagyot, ha azt mondom, hogy a film története gyakorlatilag azért íródott, hogy Puccini operájának részleteit a megfelelő dramaturgiai pontokon el lehessen énekelni. Ezeken a pontokon valóban teret kap Eggert és Kiepura énekesi tehetsége, szívbemarkolóan szép hangja. A film az operaelőadás jeleneteiben vált számomra először hitelessé, amikor eltávolodva a két szereplő történetétől átalakult operafilmmé. De – és jelen írásunk tárgya szempontjából ez a lényeg – erről nem a színészi alakítások tehetnek. Eggert Márta hitelesen és tisztán állítja elénk azt a lelki átalakulást, amin Denise a szerelem majd a halál érzésének átélésével átmegy. Kedvesen visszafogott a hevesen közeledő Renével szemben, de nem habozik a jó megérzését követni, amikor enged neki. Egy tiszta lélek, aki minden manír és hamis mozdulat nélkül fogadja el, amit a pillanat kínál. Nagyon meglepő transzformáción megy át, amikor kiadja René útját: az addigi kedves lányból hirtelen előbújik a kacér és kegyetlen vamp. A finoman hajlott hát, ami eladdig a szelídség jele volt, hirtelen a hányavetiség és cinikusság szimbóluma lesz. Eggert nagyon természetes a vásznon, nincs egy felesleges szemrebegtetése sem, ami a film bizonyos pontjain éles ellentétben áll Kiepura túlgesztikulált alakításával. De mintha modellezné a szereposztás a házaspár valódi életét: a sokoldalúan tehetséges nő finom eszközökkel ugyanoda eljut, ahová a kirobbanó tehetségű és energikus férfi - mindketten a színpad ünnepelt csillagává válnak.

Filmográfia:

- Csak egy kislány van a világon,  magyar, 1929/30, rendezte: Gaál Béla
- Az özvegy vőlegény (Die Bräutigamswitte), angol-német, 1931,
  rendezte: Richard Eichberg
- Trara a szerelemért (Trara um Liebe), német, 1931, rendezte: Richard
  Eichberg
- A rámenős (Der Draufgänger), német, 1931, rendezte: Richard Eichberg
- Egy éjszaka a Grand Hotelben (Ein Nacht im Grand Hotel), német,
  1931, rendezte: Max Neufeld
- Asszonydiplomata (Der Frauendiplomat), német, 1932, rendezte:
  E. W. Emo
- Egy dal, egy csók, egy lány (Ein Lid, ein Kuß, ein Mädel),  német,
  1932, rendezte: Bolváry Géza
- Volt egyszer egy keringő (Es war einmal ein Walzer), német, 1932,
  rendezte: Viktor Janson
- Hol van ez a hölgy? (Where ist this lady?), angol-német, 1932,
  rendezte: Vajda László és Victor Hanbury
- Modern méreg (Moderne Mitgift), német, 1932, rendezte: E.W. Emo
- Schönbrunni álom (Traum von Schönbrumm), német, 1932, rendezte:
  Johannes Meyer
- Az ég kékje (Das Blaue von Himmel), német, 1932, rendezte:
  Victor Janson
- Csárdáskeringő (Kaiserwalzer), német 1932/33, rendezte:
  Friedrich Zelnik
- Hawaii rózsája (Die Blume von Hawaii), német, 1933, rendezte:
  Richard Oswald
- Halkan száll dalom (Leise flehen meine Lieder), osztrák-német, 1933,
  rendezte: Willi Forst
- Befejezetlen szimfónia (The unfinished Symphony), angol-német, 1934,
  rendezte: Willy Forst és Anthony Asquit
- A cárevics (Der Zarewitsch), német, 1933, rendezte: Victor Janson
- A szívem téged hív (Mein Herz ruft nach dir), német, 1934, rendezte:
  Carmine Gallone
- A szívem téged hív (My heart is calling), angol-német, 1934, rendezte:
  Carmine Gallone
- A csárdáskirálynő (Die Csárdásfürstin), német, 1934, rendezte:
  Georg Jacoby
- Ihr größter Erfolg, német, 1934, rendezte: Johannes Meyer
- Casta Diva, olasz, 1935, rendezte: Carmine Gallone
- Csillag ragyog az égen (The divine spark), olasz-angol,1935, rendezte:
  Carmine Gallone
- A szőke Carmen (Die Blonde Carmen), német, 1935, rendezte:
  Viktor Janson
- Az egész világ a szerelem körül forog (Die ganze Welt dreht sich um
  Liebe), osztrák, 1935, rendezte:Victor Tourjansky
- A flandriai kastély (Das Schloß in Flandern), német, 1936, rendezte:
  Bolváry Géza
- Pacsirta (Wo die Lerche singt), osztrák-svájci, 1936, rendezte:
  Carl Lamac
- Udvari hangverseny (Das Hofkonzert), német, 1936, rendezte:
  Detlef Sierck
- Emlékkoncert (La chanson du souvenir), francia-német, 1936, rendezte:
  Detlef Sierck és Serge de Poligny
- Bohémélet (Zauber der Boheme), osztrák, 1937, rendezte:
  Bolváry Géza
- Mindig, ha boldog vagyok (Immer wenn ich glücklich bin), osztrák,
  1937/38, rendezte: Carl Lamac
- Nekem és a kedvesemnek (For me and my Gal), amerikai, 1942,
  rendezte: Busby Berkeley
- Íme Lily Marsh (Presenting Lily Marsh, amerikai, 1943, rendezte:
  Norman Taurog
- Isten veled Mimi (Addio Mimi), 1947/51, olasz-amerikai, rendezte:
  Carmine Gallone, befejezte: Bolváry Géza
- Gyémántkeringő (La valse brillante), francia, 1949, rendezte:
  Jean Boyer
- A mosoly országa (das Land des Lächelns), német, 1952, rendezte:
  Hans Deppe
- Tavasz Berlinben (Frühling in Berlin), német, 1957, rendezte:
  Arthur Maria Rabenalt