A leggyakrabban alkalmazott filmplakát-típus, amikor magukkal a főszereplőkkel (főként, ha azok már sztárok) hirdetik a filmet, s próbálják becsalogatni a nézőközönséget. És nem véletlenül, mert többnyire valóban ez a leghatásosabb és legrizikómentesebb módszer, már ami a marketinget illeti, hiszen a mai átlagnéző leginkább a sztárok nevére megy be a mozikba. És csak másodsorban a műfaj (akció, horror, krimi, love story stb.), s még kisebb százalékban a történet vagy a rendező (egy-két nevet leszámítva) alapján választ magának néznivalót. Ennélfogva nem igen lehet kárhoztatni 'fantáziátlanságuk' miatt a plakátkészítőket sem. A cél itt is szentesíti az eszközt.
Ez esetben is ezzel a plakáttípussal rukkoltak elő a plakátkészítők. A plakáton Schmidt történetének Schmidtje, azaz Jack Nicholson látható (second plánban), a tőle megszokott (és már szinte elvárt) démonikus állapotban: ziláltan, borostásan, kócosan, rendezetlen öltözetben, világos ballonkabátja alatt csíkos pizsamában, és egy kisebb felhővel a feje felett. A plakát maga a címszereplő sztár képe, kiemelve a filmből. Csak és kizárólag Nicholsonra, vagyis az általa ábrázolt figurára és egyetlen felhőre szorítkozik tehát a képi ábrázolás. Ez eseten Nicholson egymaga hivatott becsalni a közönséget - legalábbis a producerek láthatóan tőle várják a nézőszám gyarapodást. Rá alapoznak - és a plakát is ezt tükrözi. Ennek megfelelően a szereplőlistából is csupán az ő neve van kiemelve - méghozzá élénk pirossal. (Ugyanakkor jogosnak is nyilvánítható e döntés, hiszen maga a film is tulajdonképpen egyetlen figura, Schmidt, története.
Rendkívüli egyszerűség jellemzi tehát a plakátot, és rendkívül kevés elemből is áll: Nicholsonon a felhőn (no meg persze a stáblistán) kívül nem is ábrázol mást. A háttér csupán egy színre korlátozódik. (A világos öltözetű Nicholson mögött a háttér is világos: világoskék.) Nicholson így a nagy puszta semmi közepén, azaz légüres térben áll.
Bevallom, amikor először láttam a plakátot, nem tetszett - idegesített a modorossága, felhőcskés hatásvadászosságát pedig egyszerűen idétlennek s bugyutának találtam. Ugyanakkor mégiscsak megtette a hatását: elmentem megnézni a filmet, mert én is kíváncsi voltam Nicholson jutalomjátékként emlegetett szerepére. Egyszóval a plakát tökéletesen betöltötte funkcióját s teljesítette küldetését. A filmet megnézve pedig arra is rájöttem, mennyire tökéletesen s érzékletesen kifejezi Schmidt történetét, azaz magát a filmet.
Teljes mértékben egyetértek Kelemen Péterrel, amikor azt írja Costa-Gavras Ámen című filmjének plakátelemzésekor: "A plakát értékének záloga, hogy milyen mértékben tudja visszaadni a film értelmét, mondanivalóját, milyen mértékben hatol be a film világába".
A Schmidt története című film esetében valóban sikerült megvalósítani azt, hogy a plakát a film modellje legyen. Hiszen tökéletesen tükrözi a film gondolatiságát, szellemét: "Egyetlen képbe tömöríti - fogalmaz Kelemen - amit a film két-három órán keresztül taglal."
És hogy mi az, amit e film valamivel több mint két órán keresztül taglal?
Schmidt, egy híres biztosítótársaság kockázatbecslő szakembere, hirtelen légüres térbe kerül (a plakáton ezt jeleníti meg a kék, üres háttér). 'Rászakad az ég', pontosabban egyelőre még csak 'gyülekeznek feje fölött a viharfelhők', ahogy mondani szokás. E mondást ábrázolja a plakát, s fordítja át, szilepsziszként, konkrétba.
Schmidt elveszíti élete két értelmét: munkáját - nyugdíjazzák (és amint utólag ráébred munkája s jelenléte nagyon is könnyen pótolható és felejthető); és elveszíti lányát (igaz, az eddig is távol élt tőle, most viszont hozzámegy egy pojáca bunkóhoz).
Schmidt nem tudja meggyőzni lányát, lebeszélni s hatni rá – ráébred, hogy az a saját életét kell, hogy élje: nélküle. Nem szólhat bele életébe s választásaiba.
Mellesleg feleségét (majd annak vélt hűségét) is elveszti, bár az soha nem is volt igazán az övé – 'eléltek' csak egymás mellett. Ugyanakkor, mint később rájön, a szürke hétköznapok mégiscsak elválaszthatatlanná kovácsolták őket: hiánya pótolhatatlan.
Feleségével együtt otthonossága is eltűnik: már nem érzi otthonosan magát házukban – minden szétesik, összekuszálódik körülötte. Minden rendezetlen.
Schmidt felett tehát beborul. A megfosztottság állapotába kerül, s megtörténik 'trónfosztása' – életét végigdolgozó, gürcölő emberként, példás odaadó férjként, szeretőként és apaként egyaránt.
Nicholson arcán a korábbról ismert démoniság és üldözöttség tükröződik. Ugyanakkor immáron megjeleníti a megtört, sebezhető, öregedő, már az enyészet felé sodródó kisembert is.
Tekintete megtört, kétségbeesett és csalódott, ugyanakkor eltökélt is. Olyan, mint aki hirtelen másképp lát, s átértékeli eddigi életét. Schmidtnek átfordul az értékrendje – már más tűnik fel előtte fontosnak.
A kép is ziláltan, ápolatlanul mutatja – már nem érdeklik a társadalmi normák, a konvenciók s elvárások, már nem akar megfelelni. Végleg szakít a képmutatással. Végre azt tükrözi, ahogy valóban érzi is magát.
Ballonkabátja 'viharvertségét' jelzi, valamint útrakészségét: végre kész elindulni a saját útján, s szembenézni a viharral, konkrétan és átvitt értelemben is.
A betűk is ennek megfelelően egyszerűek és kissé kuszák, ziláltak, de csak épp annyira, hogy az még véletlenül se gátolja az olvashatóságot.
A 'bárányfelhőbe bújt' viharfelhő pedig mintegy glóriaként telepszik rá – glóriát formáz feje felett. Schmidtet épp szenvedései avatják 'szentté'. Nem fényes, szakrális szentség ez – nagyon is földi, profán és emberi.
Schmidt egy fejlődési folyamaton megy keresztül: szembenéz eddigi élete hiábavalóságával és értelmetlenségével. (Schmidt történetét nem véletlenül rokonítják néhányan Ivan Iljics halálával.)
A Schmidt történetének plakátja szép, esztétikus, szinte Magritte-ot idéző, elegánsan visszafogott, szűkszavú és egységes stílusú is. Mindamellett emészthető, érthető, annak ellenére, hogy nem agyonbeszélt.
Ez esetben tehát egybeesik (nem utolsósorban Nicholson ábrázolóereje révén) a tömegigényt kielégítő, producer- s marketing-barát és az esztétikailag, művészileg is magas színvonalú, igényes alkotás. Ezzel pedig eltér – ha nem is látványosan – a szabványtól, s túllép a futószalagon termelt egyenplakátokon.
És még valami, amivel az egyszerűség mellett markánsan felhívja magára e plakát a figyelmet, és megragad bennünket: ez pedig az a nyugtalanító paradoxon, amiként Nicholson ziláltságának, nyúzott, borostás arcának és a tekintetéből sugárzó fáradt kétségbeesésnek (azaz a filmbeli Schmidt történetének) ellene mond a szinte derűsen világos hátér: a színek és a kis bolondos, bárányos felhőcske. Vagyis a bohókás, játékos körítés.
