"...Síróék laktak itt... Az asszony nem dolgozott, nevelte a négy gyereket, aztán pár hónapja, mikor a férjét elbocsátották, megőrült. Egyik napról a másikra eladta a család mindenét és a pénzen kaját vásárolt, az egész lakást telerámolta füstölt sonkákkal, csülkökkel meg drága kolbászokkal, csak ezt az asztalt meg a sparheltot hagyta meg, hogy legyen min megfőzni. Aztán csak ették azt a rengeteg húst, egy
hónapig csak ettek. Ugye, Laci bácsi?"
-részlet a forgatókönyvből-
Tóth Tamás kikapott. Kikapott a kritikusoktól, akiknek a szava nagy, főleg, ha sem a gyártónak, sem a forgalmazónak nincs elég reklámba fektethető forrása. Tanult kollégáim folyamatosan a film hibáit sorolták, eltántorították a mozinézőket a kalandtól. Ha a forgalmazó nem tudja ezt frappáns reklámszpotokkal és werkfilmmel ellensúlyozni a kereskedelmi tévék drága reklámidejében, akkor a forgalmazó lényegében két héttel a haláleset előtt kivitte a sírhoz a koszorút. (A mozivezetőket már nem is kárhoztatom, hiszen náluk a nézőszám dönt.)
Tóth Tamást megrótták, mert nem felelt meg az elvárásoknak. Pedig pusztán megpróbált valami mást. Milyen ováció fogadta 1998-ban a Jancsó tetralógia első darabjának új hangját, posztmodern szemléletét.
Most meg elfelejtették észrevenni a váltást, az újat a tehetséges fiatal rendezőnél, aki már nem egyszer bizonyított.
A fiú hibája az volt, hogy mert játszani. Vett egy rázós mai történetet (lakásmaffia), megteremtette a történelmét pro és kontra (kidobott gyári munkások: gonoszok és jók). Az újkori mozinézők és a történet szolgálatában nem átallott digitális trükköket belecsempészni a moziba (Rinaldo fegyvere), és csináltatott egy olyan egyszerű, de fülbemászó filmzenét (Selmeczi György), ami még a reklámozást is megkönnyíthette volna. A honlapon közlik a film műfaját: akcióvígjáték; vállalják, hogy ez a Hét mesterlövész illetve a Hét szamuráj magyar változata.
Írt egy történetet, amiben a jó küzd a rosszal, amiben "deus ex machina"-ként csak egy csodahős (Rinaldo) segíthet visszazökkenteni a felborult világrendet, de az öreg szakállas odafönt odáig csavarja a szálakat, hogy mégis a kisemberek nagy tette állítja vissza a kizökkent világot.
Mégis eddig miért nem vette észre senki, hogy ez egy mese?
Észrevennék, ha Gothár Péter Vászkája mellé sorolnám?
Nem lehet rossz érzés nélkül szemlélni a világot, amibe kerültünk. Sok a szegény, kevés a gazdag, mikszáthi panamák, és erőszak mindenütt. Nem megyünk el szavazni, mert torkig laktunk a "való világgal". Vér a híradóban, botrány a lapokban, ugyanazok a történetek nap mint nap.
Már nem lehet többet befogadni belőlük. Valljuk be kicsit unalmas is.
És akkor jön ez a Tóth Tamás, és elmondja ugyanazt, a lakásmaffiás guzmit, de úgy, hogy képes vagy végignézni, és megérteni a súlyát.
Happy enddel zár, ami az életben oly gyakran elmarad. És miről beszél? Van egy fiú, aki hozza a barátait, kerítenek egy hőst, összefog mindenki, a gonosz pedig meglakol. Hol látjuk ma ezt az életben? Nem így kellene nekünk is tennünk? Nem kellene nekünk is szembeszállnunk a rosszakkal?
Jó, lehet, hogy ez nem is mese már, hanem tanmese, "termelési film". De ha jól belegondolunk, nincs igaza? Ő legalább megpróbál másképp szólni a jelenről, értékeket felmutatni, elgondolkodtatni.
És azt se felejtsük el, hogy az egész filmet átlengi valami, a Roncsfilmet idéző naiv szeretet.
A guberáló Laci bá' felszedi az összevert, meztelen, eszméletlen Aladárt a kukából. Hazaviszi, lefekteti, teát tölt, zsíros deszkát ken, sózza és paprikázza, békebeli módon, precízen. Sodor egy cigarettát, szépen megterít, hogy ha a szegény összevert Aladár (Akiről - hangsúlyozom - semmit sem tud, csak hogy ugyanolyan kiszolgáltatott, mint ő!) magához tér, legyen mit ennie. Majd előveszi a dunsztos üvegben tárolt vésztartalékot (400 Ft papírban!) és elindul folytatni napi útját.
A dialógus nélküli jelenetben mégis mindent megtudunk a visszataszító, mindennapi utcaelem, a kukázó tata figurájáról. Tóth Tamás szeretettel "beszél" a hőseiről.
És ugyanilyen szeretettel figyel a nézőre. A bérházat szétdúló banda erőszakos jeleneteiben van valami amatőr színjátszó táborokra emlékeztető esetlenség. Ráfoghatnók ezt a rossz színészvezetésre is, de én ebben is inkább a tudatosságot látom. Ülök a moziban, a zenéből rögtön belövöm, hogy ezek a rosszfiúk, törnek-zúznak, de nem takarom el a szemem. Zsarolnak, ütnek, lőnek, de nem folyik az agyvelő, nem fröccsen a vér, nem látjuk totálban Jutka megerőszakolását (elég a főtörzs riadt közelije), pedig mi nézők már megedződtünk a koraesti hírműsorokon.
Rinaldo spéci, saját gyártmányú, kétélű dobókése 90 fokos szögben elfordulva csapódik be a célpontba. Sosem látjuk az egész folyamatot, csak azt, ahogy kikockázva száll, majd egy vágás után a célpontot, amiben megállt. Gyerekkorunk meséiben sem írták le részletesen, hogy hogyan marta szét Hófehérke fejbőrét a mérgezett fésű, és azt sem, hogy a kaszákkal bélelt kútba vetett bajnokok milyen állapotban érték el a verem alját.
Lehet kritizálni a filmben megjelenő karaktereket, de el kell ismerni, hogy nagyon jól átgondolt figura valamennyi, bár ugyanarról a vesztes oldalról valók.
Vannak ugye a gyáriak: Rezső, Mazsola, Garincsa, Aladár, akiket a film elején kirúgnak, és látjuk, hogy egy év múlva hol tartanak. Lelkiismeretlen gengszterek lettek, vagy maradtak tisztességes balekok. Rezső a barátságot is megtagadja, míg Mazsola a film 15. percére már határozott jellemfejlődésen megy át, a nagypofájú, félredugó gyári ász nyomorúságában tisztességes ember lett, aki a jó ügy érdekében végül ingyen védi meg a bérház lakóit.
A házban lakik a muzsikás/kurvás cigánycsaládtól a kukázó Laci bácsiig, az özvegy katonafeleségtől az alkoholistává lett exmérnök házmesterig mindenféle olyan státusz, aki szintúgy megsínylette a rendszerváltás átrétegeződését, mint a gyáriak.
Ott a főtörzs, aki másodmagával, technikai és személyi feltételek híján nem tudja kordában tartani a gettót.
Ilyen világba milyen hős jöhet? Egy büntetett előéletű menekült, illegális bevándorló.
Nem látjuk a másik oldalt, a felvásárló befektetőket csak egy röviden bemutatott aktakukac vevő (Hajdú Steve) képviseli, illetve Rezső és bandája. Nem kell felvonultatni a közelmúlt gazdasági pereiből idecitálható másik réteget, így is eléggé érezzük az erőviszonyokat. Nem kell szájba rágni a jelenünket. Sokkal izgalmasabbak a perifériára szorult karakterek, akikkel minden nap találkozhatunk. Az ő életükben kell megmutatni a jót és a rosszat.
Baj lenne, hogy Kovács Julcsi (Évike) a Kísértések főszerepe után ebben a filmben is ugyanazt a "végzet szüze" cigánylány karaktert alakítja? Nem feltétlenül. És nem is ugyanazt! Mert a kanvágyak kereszttüzében élő kislány és a dadogós Aladár összeszerelmesedése - Aladár a VIII. kerből egész a Westendig követi a lányt, pusztán azért, hogy távolról csodálhassa. -, egy újabb dialógusok nélkül ábrázolt történetszál, az elmúlt idők egyik legszebb filmes etűdje. Jó, persze durva, ahogy a kislány meztelenül felkínálkozik Rinaldónak, de ő a hősnek, a megmentőnek ajánlja fel magát. Kiszolgáltatott helyzetük egyetlen reménysugarának. Miért így? Mert cigánylány, mert elmondták neki, hogy egy nő mire való ebben a leosztásban. Rinaldo valódi jellem, nem átlagférfi, mert nem él a lehetőséggel. És itt nem ér véget a szál. Évike belepirul, amikor később kiderül, hogy Aladár őt kérte meg feleségül. Mert Aladár nemcsak az, aki korban leginkább hozzá illik, Aladár az is, aki a köznapokba nem illő áhítattal rajongta körül a lányt. Aladár nyerte el a szívét. A dadogós, munkanélküli Aladár, akinek ebben a mesében a kurvának szánt 13 éves cigánylány jut.
A másik sokat kárhoztatott jelenet, amikor Klári (Molnár Piroska) alvó élettársa mellett "felpróbálja" a már vőjelölt Aladárt. Valóban kicsit erős, de annyira nem gusztustalan, hiszen ezt sem naturalisztikusan látjuk. Ekkora már megemésztettük, sőt végigkuncogtuk, amikor Klári Évikét okította a férfiak szexuális kiszolgálására. Az Aladáros ágyjelenetben ennek az inverze történik, a fiút is kitanítja, hogy hogyan kell egy nőnek örömére tenni. Mi a baj akkor? A helyzet: ötvenes, kövér cigányasszony a leendő vejével. Ha szociológiai tanulmányokban találkozunk ilyen és hasonló tényekkel, nem zavar, itt sokaknak bántja a szemét. Pedig ez is az élet, miért ne mutathatnák be? És ebben a durvaságban mégis ott van a sokat hangoztatott szeretet, van abban báj, ahogyan Klári a férfiról illetve a nőről beszél, és némi egyszerűen megfogalmazott, találó nemi életbölcsesség.
A magyar film az magyar film: a benne megjelenő militáris szerv az mindig hülye és korlátolt. Az itteni balfék főtörzs (Csuja Imre) végül mégis a házvédők (és megbecstelenített szeretője Jutka) mellé áll a küzdelemben. Garincsa, a tartalékos tiszt pedig nemcsak élete párját, hanem fehér egyenruhába bújva a gyári idők előtti biztonságot is újra megleli, az elbarikádozott udvaron. Ez a két elpuhult közeg minden filmbéli jellemkomikuma ellenére felmagasztosul, és értéket közöl. Még ha csak az elmúlt katonalét berögzült viselkedési normái is azok -"tisztözvegyet csak a tisztikar tagja vehet el"..."értettem drágám!".
Boldog és szomorú egyben ez a film. Mazsola és Rezső barátsága megszakad, Rezső meghal a csatában. A győzelem teljes, de csak ezt a bandát űzték el, a ház romos, a ház félig már üres, pillanatnyi diadal ez az első csata. Mi lesz vajon ezután? Nincs válasz, ez a mese eddig tart.
Rinaldo menekülni kényszerül a film végén - lövések dörrentek, halottak maradtak a páston -, el kell hagynia új barátait. Egy büntetett előéletű illegális bevándorló, nem maradhat ünnepelni, pedig övé is lenne az öröm. Rinaldo távolodik a háztetőkön, a lakók könnyes szemmel néznek utána, felcsendül a főcímzene, ami feloldja a szomorú hangulatot.
Elhiszed a mesét, elhiszed, hogy van esély a megváltásra, mosolyogva indulsz haza, míg az első aluljáróban durván, oda nem figyelve átgázol rajtad egy vadidegen. Tóth Tamás filmje a közösségről, a szeretetről és a bátorságról szól. Mesét kellett írnia, hogy élvezhetővé és érthetővé tegye a mindennapit, amiről igen is kellene beszélnünk. Mesét kellett írnia, hogy joga legyen beszélni erről.
Szentül hittem, hogy a film rengeteg rajongóra talál majd, s ha a Valami Amerika nézettségi rekordját nem dönti is meg, de beéri a Moszkva teret. Nem gondoltam, hogy most ennyire egyedül leszek.
Amikor e cikk megírásához újra akartam nézni a filmet, máris komoly akadályokba ütköztem. Alig akad mozi Pesten, ami műsorán tartja még, s ha teszi is, olyan koradélutáni műsorsávba osztja, hogy a nyolc órás munkaverklibe szorított filmrajongó csak akkor éri el, ha nem valamely peremkerület legszéléről igyekszik a napi filmporció merőkanala felé.
Az Uránia mozi újranyitásának első évfordulóján a pincében mindössze hatodmagammal kacarásztam végig a filmet.
Kár, hogy sokan ennyire elmentek mellette, mert ez egy jó mese! Amikor először láttam a Rinaldót, elbűvölt, amit ma a sokadik újranézés után is ki merek mondani.
A film honlapja: www.rinaldo.hu
A filmről Sulyok Máté cikke is olvasható a www.filmkultura.hu/regi-n.
