Csillag Márton Helyi érdekű vasút
Antal Nimród: Kontroll


37 Kbyte

Antal Nimród bemutatkozó nagyjátékfilmje egyszerre kocsikázás a posztkommunista tudatalatti szellemvasútján és száguldás az új magyar közönségfilm tarka szerelvényein. A Kontroll legnagyobb erénye, hogy a hazai filmekből hiányzó pergő és plasztikus elbeszélőmódot kiválóan ötvözi a - szintén hiányzó - erős és egyedi atmoszférateremtéssel.

A tizenhárom évvel ezelőtt Amerikából hazatelepült író-rendező munkája a legjobb értelemben vett kommerszfilm: már témájánál fogva is tömegeket szólít meg, az alkotók reklámfilmes és videoklipes rutinjának köszönhetően a tévécsatornákon edzett szem számára könnyen érthető, ugyanakkor könyörtelenül forgatja ki azt az ismeret- és élménytárunkat, amelyet a metrózás fogalmával kapcsolatban őrzünk. A Kontroll cselekménye és varázsa arra az egyszerű alapötletre épül, hogy a nézőt egy a hétköznapokból ismert, mélyen megvetett helyszínre vezeti el, ahol az alkotói fantázia a mindennapos rutinhelyzetek komikumával párosulva újabb és újabb meglepetésekkel szolgálhat számára. Ebben a felforgatott világban a legközönségesebb történések is többletértelmet nyernek, a metró ismerős-idegen atmoszférájában szokatlan hősök születnek és szokatlan hőstetteket visznek véghez - teszik mindezt a filmes zsánerek szigorú szabályainak betartása mellett. Attól a pillanattól fogva, hogy a néző Eszenyi Enikővel együtt felszáll a mozgólépcsőre és eljut a "halálperonra", másfél óra hosszáig a neonfényes földalatti birodalom lakója lesz és ott az ellenőr hordákon, karikírozott utas-figurákon, májfoltos górékon és alkoholista szentvezetőkön túl saját metró-képét is jobban megismerheti, netalán újraértelmezheti.

Bebiztosítva

A Kontroll világképe első látásra megdöbbentőnek, teljesen újszerűnek hathat, Antal Nimród főiskolai vizsgafilmje, a Biztosítás (1998) ismeretében azonban sokkal kisebb a meglepetés, hiszen a rendező 31 percben már felvázolta mindazt -atmoszféra és történet tekintetében -, amit most egy hosszabb és jobban kikerekített változatban mutat be. A Biztosítás hősei szintén a társadalom perifériáján élő véglények, a "tisztességes emberek" csoportjából kizárt és általuk megvetett egyedek: profi karambolozók. Antal pre-Kontroll figurái egy kocsmával elegyített sötét szolgálati helyiségben várják a törvényszegő honpolgárok megbízásait, vakmerő profizmussal zúzzák porrá a megrendelő autóját, majd a roncsok közül kikecmeregve vérző koponyával veszik át a borítékot a tulajdonostól. Biztosítási csalás ez a javából, és a közvélekedés szerint hőseink munkája legalább annyira megvetendő - bár kétségkívül izgalmasabb és férfiasabb -, mint az ellenőri praxis, a vadászat a meggyötört utazóközönségre. A Biztosítás főhőse (Szabó Győző alakításában) testileg-lelkileg terhelt figura, minden egyes karambolt megelőzően szeme előtt lebeg a megcsonkított, jajveszékelő kollégák rémképe - a Kontroll Bulcsújához hasonlóan ő is saját ördögével viaskodik. A cselekmény kibontása során a rendező kis színes életképekkel oldja a feszültséget és avat be a karambolozók pszichéjének mélyebb bugyraiba. Badár Sándor, Mucsi Zoltán, Kovács Lajos és Pindroch Csaba (a későbbi kontrollerek) "életszomorú" betétekkel tarkítják a történetet, miközben Szabó Győző figurája éppen pályafutása legnehezebb bevetésére készül. A film végén a főhős felszabadultan botorkál ki a szennyes sikátorból, maga mögött hagyva a borzongást, démonait, a ripityára tört Zsigulit és a meghökkent Derzsi Jánost.

Alárendelve

Érdekes módon Tarr Béla kedvenc magyar színésze az, akitől a Biztosítás főhőse búcsút vesz, és akivel a Kontroll főhőse, Bulcsú először találkozik a történet folyamán. Derzsi János figurája kapocsként szolgál a rokon történetek összekötésében: mintha az aszfaltvilág csúfságaiba belefáradt karambolspecialista leszállt volna a föld alá, hogy egy még furcsább állatfaj, az ellenőr-hajléktalanok között élje tovább szánalmas életét. Az ismeretlen múltú Bulcsú (Csányi Sándor) bőrkabátban és kapucnis pulóverben teljesít jegyellenőri szolgálatot szedett-vedett csapata élén, szenvtelenül tűri az utasok utálatát, ám a mindennapos verések és megaláztatások ellenére igen jó kondiban van. Luc Besson Metrójának Fredjéhez (Christophe Lambert) hasonlóan ő is furcsa idegenként él a földalatti világában - pedig Bulcsú nem mutat be parádés érkezést a film kezdő képsoraiban -, a többi szub-lénnyel könnyen talál közös hangot: egész karaktere merő rejtély és empátia. Az utas- és üzemi terekben otthonosan mozgó, mégis otthontalan és szűkszavú hős olyannyira ellentmondásos figura, hogy a történetet színesítő többi szereplő - a Biztosításban bejáratott dramaturgiának megfelelően - eltörpül mellette: ők "igazoltatós-komikusként" a holtterek betöltésére és hangulatfestésre szerződtek. Míg Luc Besson 1985-ös filmjében minden újabb megismert szereplő és megélt újabb kaland a főhős jellemén túl a mellékszereplők figuráját is árnyalta és egyre színesebben láttatta a földalatti hierarchiát, addig Antal Nimród munkája olyan egyszemélyes dráma, amelyben a skizofrén történetszál ereje a valós szereplőket is szigorúan Bulcsú kettős énje alá rendeli - legyenek azok ellenségek, barátok vagy szerelmek.

Csalagútban

A jó és a rossz harcának, egyetlen ellenőrelme vívódásának vagyunk tanúi, a metró sötét alagútjai az ő agytekervényeit szimbolizálják, nem csoda, hogy a főhős képtelen kijutni a napfényre, túllépni saját gondolatain. Jiři Menzel szerint a televíziózás legnagyobb hibája, hogy egyirányú csatornaként sugározza az információt, nem nyit teret az értelmezések sokaságának - a Kontroll a televízióhoz hasonlóan egyetlen csatornán, egyetlen sebes alagúton vezeti végig a nézőt, s bár nélkülözhetetlen dinamikáját a metrónak köszönheti, az utazó néző sajnos nem tekinthet a főhős elméjén kívülre. Besson hivatkozásértékű mozijának legnagyobb erénye éppen műfajon kívülisége volt, az a merészség, ahogyan a rendező a rendőrök, a metrólakók és a testőrök figurájával játszott, elmosta a jó és rossz határait és a metrót kiismerhetetlen, szövevényes rendszerként ábrázolta. Az ellenőrök központba helyezésével Antal a jó (szerencsétlen, de szeretnivaló) és rossz (bliccelőkre vadászó) szerepét egyetlen brigádra bízta, a film fókuszpontjába pedig olyan hőst helyezett, aki skizofréniájával még inkább megerősíti ezt a kettősséget. Sűrített, egyirányú történetet látunk tehát, melynek végére az alkotók egy váltót helyeztek el, mi pedig izgatottan figyeljük, hogy végül balra vagy jobbra kanyarodik-e a szerelvény.

Meghasadva

A skizofrén főhős és bomlott elméjű bandája a posztkommunista Magyarország metaforái, a hazai közönségfilm számos próbálkozás ellenére ilyen erős hasonlattal eleddig nem tudott előállni. Láttunk már meseautón száguldozó vezérigazgatókat, kurafi menedzsereket és miniszterből lett bankigazgatókat, de az össztársadalmi elmebajt még Gothár Péter Magyar szépségének sem sikerült ábrázolnia. A metrónál keresve sem találhatnánk jobb helyszínt a magyar társadalom tudathasadásának ábrázolására. Tömeges közlekedésünk színhelye olyan zárt rendszer, amelyben a társadalom szerencsés és szerencsétlen egyedei egyaránt megfordulnak, a mozgólépcsőn és a kocsikban együtt nyomorognak a rendszerváltás nyertesei és vesztesei, akik ráadásul utazás közben egymást kénytelenek bámulni, hiszen a metróban nem lehet kinézni az ablakon - hacsak az ember nem akarja saját magát nézegetni. Antal Nimród filmjének ez legnagyobb felismerése és tanulsága: saját bomlott elménk a tudathasadásos társadalom leképezése, egyek vagyunk, együtt utazunk, együtt bliccelünk. Közel másfél évtizeddel a rendszerváltás után az átlagos utas igazságérzete úgy diktálja, hogy az "anyjába" küldje el azt az ellenőrt, aki a piaci törvényeknek megfelelően a szolgáltatás ellenértékének kifizetését kéri rajta számon. A metró a posztkommunista tudatalatti szellemvasútja. A Kontroll a számonkérés.

Megszívlelve

Alfred Hitchcock egy 1949-es hollywoodi sajtóértekezleten a következőképpen fogalmazott: "Mindig is arra törekedtem, hogy egyfajta jóleső morális megrázkódtatásban részesítsem a nézőt. A civilizáció mára olyannyira biztonságossá vált, hogy nem képes kielégíteni a borzongási szükségleteinket. Ezért mesterségesen kell biztosítani ezt a megrázkódtatást, csakis így tudunk lazítani, csakis így szerezhetjük vissza morális egyensúlyunkat." Antal megszívlelte a jó értelemben vett kommerszfilm mesterének szavait, s bár szeptember 11. óta kevésbé számít biztonságosnak a világ, az emberek ugyanúgy vágynak a borzongásra, mint azt megelőzően. A morális megrázkódtatás ugyanakkor nem a legkedveltebb közösségi élmény hazánkban, a Kontroll mégis felvállalja a szembesítés feladatát, és filmnyelvi rutinja segítségével meglepően nagyszámú néző torkán nyomja le a keserű pirulát. A rendező a könnyebb emésztés kedvéért számos műfaji elemet vonultat fel, melyek dramaturgiailag a főhős jellemének árnyaltabb ábrázolására szolgálnak. A thriller elemek a gonosz én legyőzésének izgalmát fokozzák, a vígjátéki betétek Bulcsú hallgatagságát emelik ki, a szerelmi szál pedig a költőknek ad igazat, akik Woody Allen szerint felismerték, hogy nincsen más vigasz az életben (Hannah és nővérei). A zsánerelemek arányos keverésével Antal meghökkentő világképet festett, s ha üzenetét nem is tudta apróbb kisiklások nélkül tolmácsolni - "szerzői tömegfilmet" alkotott.

(A felhasznált fotókat Hujber Balázs készítette, és a film site-járól kölcsönöztük - a szerk.)

 


181 Kbyte


153 Kbyte


123 Kbyte


34 Kbyte


98 Kbyte


56 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső