Pinkóczi Julianna Cenicienta
Joseph L. Mankiewicz: A mezítlábas grófnő (1954, The Barefoot Contessa)


51 Kbyte

"Cenicienta" spanyolul annyit tesz: Hamupipőke. A porból a jólétbe felemelt leány története ismétlődik meg Mankiewicz filmjében, az ötvenes évek Hollywoodjába helyezve. A film Maria Vargas (Ava Gardner), a spanyol táncosnő tiszavirág életű tündöklését, és a beteljesült boldogságát követő váratlan tragédiáját tárja elénk.

Mankiewicz a történet fonalát "legombolyítja", Maria rövid életének alakulását visszafelé meséli el. A film egy temetésen kezdődik, Maria Vargas temetésén. Mankiewicz erre a szálra fűzi föl az eseményeket. A film végére körbeér a "mese", a temetőben fejeződik be a visszaemlékezés, mintegy keretbe foglalva azt. Három narrátor ismerteti meg velünk a részleteket, az ő visszaemlékezéseik elevenednek meg előttünk. A film szerkesztésmódja hasonlít Orson Welles Aranypolgárjához, amelynek forgatókönyvét Mankiewicz bátyja, Herman J. Mankiewicz írta.

A film másik főszereplője - Maria mellett - Harry Dawes (Humphrey Bogart), a filmrendező. A film kezdetén az ő gondolataiba pillanthatunk bele. Első találkozásukra Spanyolországban kerül sor, ahová stábjával Harry új arcok fölfedezésére indul. A leendő film producere a milliomos Kirk Edwards (Warren Stevens), akinek ez az első szárnypróbálgatása Hollywoodban.

Maria táncosnő egy madridi szórakozóhelyen, ahol már sztárként tisztelik. Ehhez méltó a magatartása is, személyének megközelíthetetlensége. Csupán egyszer táncol egy nap, és nem ül le a vendégek asztalához, még Kirk Edwardséhoz sem. A stáb lekéste a műsort, amelynek mi sem lehettünk részesei. Mankiewicz egyetlen mozdulatot sem mutat a produkcióból, csak a nézők átszellemült arcát, akik már-már csodálják Mariát. Ez a "rejtegetés" az egész filmen végigvonul, Mariát nem látjuk sem a színpadon, sem a filmvásznon. Mankiewicz számára a nő színfalak mögötti élete a fontos, az álomvilág, amelyben él. Maria ugyanis – Harry Dawes szavait idézve – lelkileg gyermek, egész életében egyetlen hercegről álmodozott, akinek a szerelme megmenti őt a kiszolgáltatottság érzésétől. Maria a megközelíthetetlen díva álarca mögött fél, hogy mint mindenki, ő is védtelen, kiszolgáltatott.

Harryben azonban olyan lelki társra talál, akivel megoszthatja gondolatait, félelmeit. Ez a gyorsan kialakuló bizalom ad neki erőt, hogy merjen elindulni a film és a gazdagok világa felé. Föladja eddig elért eredményeit, az otthon már elért népszerűségét.

A merész lépés a vártnál is jobban sikerül. Maria három film után sztárrá válik, a világ első számú szex szimbóluma lesz, epednek érte a férfiak, és csodálják a nők, őt utánozva festik ki magukat, kislányaikat róla nevezik el. Megközelíthetetlenségét azonban továbbra is megőrzi. Kirk Edwards, a mecénása éppúgy nem kaphatja meg, ahogyan Alberto Bravano, a dél-amerikai milliomos sem. Bravano szintén szemet vetett a sztárra, mert szépsége mellett a hírneve is jót tenne a képnek, amelyet a világ számára alakított ki magáról. Bravano titkolózás nélkül éli a gazdagok képmutató, piszkos életét. Sokkal többet adna azért, ha alaptalanul ugyan, de azt hinnék az emberek, hogy Maria a szeretője, mintha valóban az lenne, de titokban.

A két férfi között heves vita alakul ki. Itt nem az érzelmeik döntenek, Maria itt már csak egy tárgy, aki hatalmas gazdagságuk újabb ékszere csupán.
Ebből a harcból Bravano kerül ki győztesen. Maria megunva Edwards önteltségét, mecénásával, és elmegy a dél-amerikaival egy hajókirándulásra. Edwards ezzel a magatartással nem csak a sztárját veszti el, hanem elpártol tőle sajtófelelőse is, Oscar Muldoon, aki innentől kezdve átveszi Maria történetének elmesélését.

Bravano sem bizonyul jobb támogatónak, mellette ugyanolyan kiszolgáltatott a színésznő, mint eddig volt. Fényűző kirakatélete boldogtalan, mert ami neki hiányzik, azt pénzen nem lehet megvásárolni. Társra vágyik, a hercegre, aki mellett Hamupipőke lehetne. Nem érzi jól magát a gazdagok csillogásában, de oda sem tartozhat többé, ahonnan jött.

Maria ugyanis látszólag a gazdagok "beteg" életét éli, de titokban táncolni jár egy cigánytelepre, ahol próbálja megőrizni a lelke legmélyén azt a lényt, aki eljött Spanyolországból.

Maria egy alkalommal, amikor társaságával kaszinóban szórakozik, pénzt vesz el Bravanótól, hogy az erkélyről kidobja az ott várakozó szegény cigány férfinak. Bravanónál ez, - a pénz elvétele - lehetett az a mozzanat, amivel betelt a pohár. Hiába ad meg mindent Mariának, mégsem kapja meg őt. Mariát okolja a játékasztaltól elpártolt szerencséje miatt. Ennyivel azonban nem éri be. Jelenetet rendez a kaszinóban, és a szemére veti, hogy nem is képes szeretni. Kimondja, amitől a színésznő a legjobban félt, hogy Maria feltétel nélküli engedelmességgel tartozik neki, hiszen ő fizeti kiadásait. Maria nem tudta elkerülni, hogy kiszolgáltatottá váljon.

A nő becsületét Vincenzo Torlato Favrini gróf menti meg. Arcul csapja Bravanót, és az elképedt milliomos mellől kivezeti Mariát.

A gróf a történet harmadik narrátora, akivel Maria leéli élete hátralévő részét. A gróf udvarias, figyelmes, és nagyon szerelmes. Maria élete hirtelen tündérmesévé változik. Úgy tűnik, mintha Hamupipőke megtalálta volna a herceget. A varázs a nászéjszakán törik meg, amikor a gróf bevallja, hogy háborús sérülései miatt nem képes utódot nemzeni feleségének.

Maria számára ez kettős drámát jelent. Egyrészt az imádott férfi iránt táplált szerelme nem teljesedhet ki egy gyermekben. Másrészt a betegség maga is riasztja Mariát. Ez már Kirk Edwardsnál is konfliktust jelentett. A felső tízezer köreiben tapasztalt lelki betegség, a pénz által deformált személyiség idegenítette el Edwardstól. A grófról alkotott eszményi képe azonban nem csorbul a betegség megismerésével. Maria elhatározza, hogy mindenképpen boldoggá teszi Vincenzót, és gyermeket szül neki. Ha nem is tőle, de mindenképpen neki. Úgy gondolja, azzal adhatja meg férjének a legnagyobb boldogságot, ha lesz, aki továbbviszi a Torlato Favrini nevet. A gróf mindebből csak annyit lát, hogy a felesége szerelmi viszonyba bonyolódott egy férfival. Szerelemféltésből megöli mindkettőjüket, majd föladja magát a rendőrségen. A titkolt tervről csupán Harry Dawes, Maria egykori rendezője tudott, aki mindvégig az asszony lelki támasza maradt. Noha ismeri az igazságot, mégsem árulja el azt a grófnak, mert úgy véli, elég nagy büntetés neki, hogy tulajdon kezével ölte meg imádott feleségét.

A történet ott fejeződik be, ahol elkezdődött, a temetőben. A gyászszertartással együtt a film is véget ér.

Mankiewicz érdeme a forgatókönyv mellett (amelyet Oscar díjra jelöltek) a szereplők összetett jelleme.
Maria alakja nem tipikusan egy sztáré. Mindvégig kilóg a hollywoodi klisékből: nincsenek szeretői, nem dohányzik és nem teszi boldoggá a pénz. Ő inkább a rút kiskacsa, aki meg szeretné változtatni egyszerű életét. Amikor azonban hattyúvá válva a reflektorfénybe kerül, akkor látja csak, hogy akikhez vágyott, nem is hattyúk, mint ő, sokkal inkább marakodó keselyűk. Innen már nincs visszaút, igazán sehová sem tartozik többé.

Többsíkú a kapcsolata a többi szereplővel. Edwards és Bravano számára mindvégig megmarad megközelíthetetlen dívának, egyedül Harry Dawesnek nyílik meg őszintén. Kettejük kapcsolata a legösszetettebb a filmben. Nehezen eldönthető, hogy ez egy barátság, vagy valami mélyebb annál, amely soha nem bontakozott ki. Végül ott van a gróf, akinek önzetlenül és teljes szívből megszeret.
Meglepő ellentmondás Maria személyiségében, hogy bár álomvilágban él, a föld fölött járkál, és várja a hercegét, aki lábára húzza a cipellőt, mégis leginkább mezítláb, a porban taposva érzi magát jól.
Maria furcsa szokása ugyanis, hogy ki nem állhatja a cipőket. Ennek oka gyermekkorában keresendő, amikor nem volt pénzük ilyesmire, és mindig mezítláb gyalogolt a porban. Felnőttként is csak a fellépésekkor hord cipőt. A lábbeli viselése számára a korlátpzás szimbólumává vált.

Harry Dawes sokat megélt rendező, akinek az alakjába többek szerint magát írta bele Mankiewicz. Dawes olyan karaktert testesít meg, aki a hollywoodi sztárgyártással nem ért egyet, de sokszor megalkuszik, mert ebből él. Hatodik érzékével megérzi, mi fog történni. Talán ez is segíti abban, hogy jól bánjon az emberekkel.

Oscar Muldoon, a sajtófelelős (alakításáért 'legjobb mellékszereplő' Oscart kapott) a film elején még marionettfigura, aki azt teszi, amit Mr. Edwards mond. A folytonos parancsolgatás és utasítgatás miatt állandó feszültségben él. Amikor megelégeli ezt a bánásmódot, elhagyja a texasi milliomost, és Mariához hasonlóan Bravano mellé szegődik. Mellette megváltozik, az állandó homloktörölgetést is elhagyja, s ez sokkal szimpatikusabb figurává teszi.

Bravano és Edwards egyformán pénz centrikusan gondolkodó, egysíkú figurák. Milliomosok, így mindent megkaphatnak, ami megvásárolható. A különbség talán annyi, hogy Edwards mindemellett felsőbbrendűnek érzi magát. Állapotából csak az billenti ki, ha valaki nem engedelmeskedik neki. Maria is ezek közé tartozik.

Torlato Favrini grófi címéhez illő tartással rendelkezik. Kívülről egy sármos, udvarias és erős jellemű férfi, belül mégis nyomasztja a tudat, hogy háborús sérülései miatt ő, az utolsó gróf, nem tudja tovább vinni családja nevét.

A film hangulatát nagyon erősen befolyásolja a Jack Cardiff által megalkotott képi világ. Olyan csillogó, gazdag, és szorosan komponált képek sorozatával találkozhatunk, amelyek emocionálisan támogatják a tartalmat. A sok közelkép, a lassú mozgások és a harmonikus színvilág nem tereli el figyelmünket a jelenetek tartalmáról.

A képek, különösen azok, amelyeken Maria Vargas szerepel, olyan lágyak, mintha sfumato technikával festették volna őket. Az alakok beleolvadnak ugyan a környezetükbe, mégse mosódnak össze vele, mert egy szolid, hátulról érkező fény (gegen) mindig kiemeli azt a szereplőt, akire a figyelmünket összpontosítanunk kell.
Maria nem csak szépségével tündököl a képeken, hanem a színekkel is középpontba kerül. Már Spanyolországban, az előkelőnek cseppet sem nevezhető környezetéből is kiemelkedik.
A szemet gyönyörködtető fényképezést sok párbeszéd és narráció kíséri, ezért a film szinte rádiójátékként is hallgatható, megérthető. A véget nem érő párbeszédsorozatok több mint két órára növelik a játékidőt.

Noha a történet leginkább szerelmi drámának, melodrámának nevezhető, sokszor olyan komikus elemek jelennek meg a vásznon, amelyek elgondolkodtatják a nézőt: talán komédiával van dolgunk? Egy hollywoodi történet kifigurázásával? Mankiewicz sokrétű és eltérő művészi értékű filmjeinek ismeretében nehezen eldönthető a kérdés.

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső