"Cenicienta" spanyolul annyit tesz: Hamupipőke. A porból a jólétbe felemelt
leány története ismétlődik meg Mankiewicz filmjében, az ötvenes évek
Hollywoodjába helyezve. A film Maria Vargas (Ava Gardner), a spanyol táncosnő
tiszavirág életű tündöklését, és a beteljesült boldogságát követő váratlan
tragédiáját tárja elénk.
Mankiewicz a történet fonalát "legombolyítja", Maria rövid életének
alakulását visszafelé meséli el. A film egy temetésen kezdődik, Maria Vargas
temetésén. Mankiewicz erre a szálra fűzi föl az eseményeket. A film végére
körbeér a "mese", a temetőben fejeződik be a visszaemlékezés, mintegy keretbe
foglalva azt. Három narrátor ismerteti meg velünk a részleteket, az ő
visszaemlékezéseik elevenednek meg előttünk. A film szerkesztésmódja hasonlít Orson
Welles Aranypolgárjához, amelynek forgatókönyvét Mankiewicz bátyja, Herman J.
Mankiewicz írta.
A film másik főszereplője - Maria mellett - Harry Dawes (Humphrey Bogart), a
filmrendező. A film kezdetén az ő gondolataiba pillanthatunk bele. Első
találkozásukra Spanyolországban kerül sor, ahová stábjával Harry új arcok
fölfedezésére indul. A leendő film producere a milliomos Kirk Edwards (Warren
Stevens), akinek ez az első szárnypróbálgatása Hollywoodban.
Maria táncosnő egy madridi szórakozóhelyen, ahol már sztárként tisztelik. Ehhez
méltó a magatartása is, személyének megközelíthetetlensége. Csupán egyszer
táncol egy nap, és nem ül le a vendégek asztalához, még Kirk Edwardséhoz sem. A
stáb lekéste a műsort, amelynek mi sem lehettünk részesei. Mankiewicz egyetlen
mozdulatot sem mutat a produkcióból, csak a nézők átszellemült arcát, akik
már-már csodálják Mariát. Ez a "rejtegetés" az egész filmen végigvonul,
Mariát nem látjuk sem a színpadon, sem a filmvásznon. Mankiewicz számára a nő
színfalak mögötti élete a fontos, az álomvilág, amelyben él. Maria ugyanis –
Harry Dawes szavait idézve – lelkileg gyermek, egész életében egyetlen hercegről
álmodozott, akinek a szerelme megmenti őt a kiszolgáltatottság érzésétől. Maria a
megközelíthetetlen díva álarca mögött fél, hogy mint mindenki, ő is védtelen,
kiszolgáltatott.
Harryben azonban olyan lelki társra talál, akivel megoszthatja gondolatait,
félelmeit. Ez a gyorsan kialakuló bizalom ad neki erőt, hogy merjen elindulni a film
és a gazdagok világa felé. Föladja eddig elért eredményeit, az otthon már elért
népszerűségét.
A merész lépés a vártnál is jobban sikerül. Maria három film után sztárrá
válik, a világ első számú szex szimbóluma lesz, epednek érte a férfiak, és
csodálják a nők, őt utánozva festik ki magukat, kislányaikat róla nevezik el.
Megközelíthetetlenségét azonban továbbra is megőrzi. Kirk Edwards, a mecénása
éppúgy nem kaphatja meg, ahogyan Alberto Bravano, a dél-amerikai milliomos sem. Bravano
szintén szemet vetett a sztárra, mert szépsége mellett a hírneve is jót tenne a
képnek, amelyet a világ számára alakított ki magáról. Bravano titkolózás nélkül
éli a gazdagok képmutató, piszkos életét. Sokkal többet adna azért, ha alaptalanul
ugyan, de azt hinnék az emberek, hogy Maria a szeretője, mintha valóban az lenne, de
titokban.
A két férfi között heves vita alakul ki. Itt nem az érzelmeik döntenek, Maria itt
már csak egy tárgy, aki hatalmas gazdagságuk újabb ékszere csupán.
Ebből a harcból Bravano kerül ki győztesen. Maria megunva Edwards önteltségét,
mecénásával, és elmegy a dél-amerikaival egy hajókirándulásra. Edwards ezzel a
magatartással nem csak a sztárját veszti el, hanem elpártol tőle sajtófelelőse is,
Oscar Muldoon, aki innentől kezdve átveszi Maria történetének elmesélését.
Bravano sem bizonyul jobb támogatónak, mellette ugyanolyan kiszolgáltatott a
színésznő, mint eddig volt. Fényűző kirakatélete boldogtalan, mert ami neki
hiányzik, azt pénzen nem lehet megvásárolni. Társra vágyik, a hercegre, aki mellett
Hamupipőke lehetne. Nem érzi jól magát a gazdagok csillogásában, de oda sem
tartozhat többé, ahonnan jött.
Maria ugyanis látszólag a gazdagok "beteg" életét éli, de titokban táncolni
jár egy cigánytelepre, ahol próbálja megőrizni a lelke legmélyén azt a lényt, aki
eljött Spanyolországból.
Maria egy alkalommal, amikor társaságával kaszinóban szórakozik, pénzt vesz el
Bravanótól, hogy az erkélyről kidobja az ott várakozó szegény cigány férfinak.
Bravanónál ez, - a pénz elvétele - lehetett az a mozzanat, amivel betelt a pohár.
Hiába ad meg mindent Mariának, mégsem kapja meg őt. Mariát okolja a játékasztaltól
elpártolt szerencséje miatt. Ennyivel azonban nem éri be. Jelenetet rendez a
kaszinóban, és a szemére veti, hogy nem is képes szeretni. Kimondja, amitől a
színésznő a legjobban félt, hogy Maria feltétel nélküli engedelmességgel tartozik
neki, hiszen ő fizeti kiadásait. Maria nem tudta elkerülni, hogy kiszolgáltatottá
váljon.
A nő becsületét Vincenzo Torlato Favrini gróf menti meg. Arcul csapja Bravanót,
és az elképedt milliomos mellől kivezeti Mariát.
A gróf a történet harmadik narrátora, akivel Maria leéli élete hátralévő
részét. A gróf udvarias, figyelmes, és nagyon szerelmes. Maria élete hirtelen
tündérmesévé változik. Úgy tűnik, mintha Hamupipőke megtalálta volna a herceget.
A varázs a nászéjszakán törik meg, amikor a gróf bevallja, hogy háborús
sérülései miatt nem képes utódot nemzeni feleségének.
Maria számára ez kettős drámát jelent. Egyrészt az imádott férfi iránt
táplált szerelme nem teljesedhet ki egy gyermekben. Másrészt a betegség maga is
riasztja Mariát. Ez már Kirk Edwardsnál is konfliktust jelentett. A felső tízezer
köreiben tapasztalt lelki betegség, a pénz által deformált személyiség
idegenítette el Edwardstól. A grófról alkotott eszményi képe azonban nem csorbul a
betegség megismerésével. Maria elhatározza, hogy mindenképpen boldoggá teszi
Vincenzót, és gyermeket szül neki. Ha nem is tőle, de mindenképpen neki. Úgy
gondolja, azzal adhatja meg férjének a legnagyobb boldogságot, ha lesz, aki
továbbviszi a Torlato Favrini nevet. A gróf mindebből csak annyit lát, hogy a
felesége szerelmi viszonyba bonyolódott egy férfival. Szerelemféltésből megöli
mindkettőjüket, majd föladja magát a rendőrségen. A titkolt tervről csupán Harry
Dawes, Maria egykori rendezője tudott, aki mindvégig az asszony lelki támasza maradt.
Noha ismeri az igazságot, mégsem árulja el azt a grófnak, mert úgy véli, elég nagy
büntetés neki, hogy tulajdon kezével ölte meg imádott feleségét.
A történet ott fejeződik be, ahol elkezdődött, a temetőben. A
gyászszertartással együtt a film is véget ér.
Mankiewicz érdeme a forgatókönyv mellett (amelyet Oscar díjra jelöltek) a
szereplők összetett jelleme.
Maria alakja nem tipikusan egy sztáré. Mindvégig kilóg a hollywoodi klisékből:
nincsenek szeretői, nem dohányzik és nem teszi boldoggá a pénz. Ő inkább a rút
kiskacsa, aki meg szeretné változtatni egyszerű életét. Amikor azonban hattyúvá
válva a reflektorfénybe kerül, akkor látja csak, hogy akikhez vágyott, nem is
hattyúk, mint ő, sokkal inkább marakodó keselyűk. Innen már nincs visszaút, igazán
sehová sem tartozik többé.
Többsíkú a kapcsolata a többi szereplővel. Edwards és Bravano számára
mindvégig megmarad megközelíthetetlen dívának, egyedül Harry Dawesnek nyílik meg
őszintén. Kettejük kapcsolata a legösszetettebb a filmben. Nehezen eldönthető, hogy
ez egy barátság, vagy valami mélyebb annál, amely soha nem bontakozott ki. Végül ott
van a gróf, akinek önzetlenül és teljes szívből megszeret.
Meglepő ellentmondás Maria személyiségében, hogy bár álomvilágban él, a föld
fölött járkál, és várja a hercegét, aki lábára húzza a cipellőt, mégis
leginkább mezítláb, a porban taposva érzi magát jól.
Maria furcsa szokása ugyanis, hogy ki nem állhatja a cipőket. Ennek oka gyermekkorában
keresendő, amikor nem volt pénzük ilyesmire, és mindig mezítláb gyalogolt a porban.
Felnőttként is csak a fellépésekkor hord cipőt. A lábbeli viselése számára a
korlátpzás szimbólumává vált.
Harry Dawes sokat megélt rendező, akinek az alakjába többek szerint magát írta
bele Mankiewicz. Dawes olyan karaktert testesít meg, aki a hollywoodi sztárgyártással
nem ért egyet, de sokszor megalkuszik, mert ebből él. Hatodik érzékével megérzi, mi
fog történni. Talán ez is segíti abban, hogy jól bánjon az emberekkel.
Oscar Muldoon, a sajtófelelős (alakításáért 'legjobb mellékszereplő' Oscart
kapott) a film elején még marionettfigura, aki azt teszi, amit Mr. Edwards mond. A
folytonos parancsolgatás és utasítgatás miatt állandó feszültségben él. Amikor
megelégeli ezt a bánásmódot, elhagyja a texasi milliomost, és Mariához hasonlóan
Bravano mellé szegődik. Mellette megváltozik, az állandó homloktörölgetést is
elhagyja, s ez sokkal szimpatikusabb figurává teszi.
Bravano és Edwards egyformán pénz centrikusan gondolkodó, egysíkú figurák.
Milliomosok, így mindent megkaphatnak, ami megvásárolható. A különbség talán
annyi, hogy Edwards mindemellett felsőbbrendűnek érzi magát. Állapotából csak az
billenti ki, ha valaki nem engedelmeskedik neki. Maria is ezek közé tartozik.
Torlato Favrini grófi címéhez illő tartással rendelkezik. Kívülről egy sármos,
udvarias és erős jellemű férfi, belül mégis nyomasztja a tudat, hogy háborús
sérülései miatt ő, az utolsó gróf, nem tudja tovább vinni családja nevét.
A film hangulatát nagyon erősen befolyásolja a Jack Cardiff által megalkotott képi
világ. Olyan csillogó, gazdag, és szorosan komponált képek sorozatával
találkozhatunk, amelyek emocionálisan támogatják a tartalmat. A sok közelkép, a
lassú mozgások és a harmonikus színvilág nem tereli el figyelmünket a jelenetek
tartalmáról.
A képek, különösen azok, amelyeken Maria Vargas szerepel, olyan lágyak, mintha
sfumato technikával festették volna őket. Az alakok beleolvadnak ugyan a
környezetükbe, mégse mosódnak össze vele, mert egy szolid, hátulról érkező fény
(gegen) mindig kiemeli azt a szereplőt, akire a figyelmünket összpontosítanunk kell.
Maria nem csak szépségével tündököl a képeken, hanem a színekkel is középpontba
kerül. Már Spanyolországban, az előkelőnek cseppet sem nevezhető környezetéből is
kiemelkedik.
A szemet gyönyörködtető fényképezést sok párbeszéd és narráció kíséri,
ezért a film szinte rádiójátékként is hallgatható, megérthető. A véget nem érő
párbeszédsorozatok több mint két órára növelik a játékidőt.
Noha a történet leginkább szerelmi drámának, melodrámának nevezhető, sokszor
olyan komikus elemek jelennek meg a vásznon, amelyek elgondolkodtatják a nézőt: talán
komédiával van dolgunk? Egy hollywoodi történet kifigurázásával? Mankiewicz
sokrétű és eltérő művészi értékű filmjeinek ismeretében nehezen eldönthető a
kérdés.