Korosztályának és a társadalomnak valós problémájáról (is) készít(h)ette
(volna) első nagyjátékfilmjét Fazekas Csaba. A vígjáték főhőse, Osváth András
(Kocsis Gergely) ének-zene szakos tanár harmincadik születésnapján – nagy szavakkal
élve – számvetést végez, és igyekszik bepótolni, amit szerinte ilyen korban
"normálisan" már egy fiatalembernek el kell(ett) érnie.
Az alapötlet (s a film kezdete is) ígéretes, ám a rendező megelégedett ennek
lefilmezésével. A "puszta ábrázolás" – kivéve egy-két mozgóképi
blikkfangot, mint a chates társkeresés – elnyújtott, hosszú, helyenként unalmas
lett, ahelyett, hogy valóban fergeteges komédiába torkollott volna, vagy – a másik
szélsőség esetén – dokumentarista eszközökkel mutatta volna meg ennek a harmincas
korosztálynak (s persze a szülők generációjának) valóban kilátástalan,
elkeserítő és tragikus helyzetét. A (szintén 30 éves) kritikaíró persze
szigorúbban "ítél" – épp' talán, mert átérzi Osváth András–Fazekas
Csaba dilemmáját. Csak hát ebben a száz percben súlytalanná válnak a valódi
gondok, a "nincs családom, egzisztenciám (s önerőből, tanári fizuból,
tisztességes, becsületes munkával nem is lesz egyhamar)" társadalmi kérdésköre
azonos szintre – az egyszavas kérdőívesre – kerül a "visszafelé futni a
mozgólépcsőn", vagy a "szex(xx) két nővel!!!" típusú vágyakkal. S míg
utóbbi hiányérzetek viszonylag könnyedén (olcsóbban) kielégíthetőek, addig az
anyagi javak és az érzelmi pótlékok látszatának látványos, ugrásszerű, egy nap
alatti fejlesztése, javítása is lehetetlen Osváth András addigi életvitele,
erkölcsi mércéje mellett. Csakis bizonyos morális züllés, a bűn útján
valósítható meg, hogy a csalfa látszat pár órára elfedje a valót a külvilág
számára.
Ezen a ponton még a gyöngécske lábakon álló film is veszélyes területre téved: a
jellegtelen – ám a lélekvándorlási előrejelzések szerint nagy dolgokra hivatott
– tanár bácsi ellop egy autót, majd segíti az álterhes Gyöngyit (Ónodi Eszter),
aki a Balatontól érkezik, hogy pénzt csikarjon ki azokból a családos férjekből,
akikkel ott mindenféle konferenciákon, kiszálláson, kiküldetésen lefeküdt, és
végül egy házat is feltörnek. S ugyan András elindul, hogy visszavigye az autót, ám
rendőrökbe botlik, az igazoltatás elől pedig elmenekül, így mégsem teszi sem a
kocsit, sem a dolgokat a helyükre. Noha felfoghatjuk egyfajta erőtlen
igazságszolgáltatásnak, hogy bűnhődésképp leesik a lépcsőn és összetöri
magát, ám ez aligha vigasztalja például az egyik balatoni "randizót", Ottót
(Bálint András), aki elfogadná a "gyereket" és Gyöngyit, segíteni szeretne
rajtuk, sőt velük élni, de ők kicsalják tőle a bankkártyáját, és a számláról
leszedett jelentős összegnek – ahogy Gyöngyi mondja – "jól a seggére vernek".
Kétélű a terhességgel való "játék", hazudozás, ha belegondolunk, hogy pont a
születésnapját ünnepli a főhős, "akinek" (rajta keresztül persze az
alkotóknak) például eszébe sem jut, hogy létét anyjának (Almási Éva) valamiképp
megköszönje... Az egoizmusban egy megtört, megfáradt özvegyasszonyig jutnak, aki
"sírba kergeti" fiát a reggeli kérdés-válasz teszttel. Csak a "mi nincs"
kerül előtérbe, a "mi van" felett elsiklik a teremtő tekintet. Valószínűleg, ha
Osváth András belegondolna, mit is kapott édesanyjától, nem segítene Gyöngyinek
megkárosítani másokat (persze azt is abból az érdekből, hogy játssza el terhes
feleségét). Talán érezné a határvonalat, mi a különbség a hecc és a bűn
között, hol húzódik a határ élettelen és élő között. Ha igazán jól szeretné
érezni magát létezésének harmincadik születésnapján, rádöbbentené a lányt
(mert valóban terhes), hogy életet adni a legcsodálatosabb dolog a világon. S a
filmalkotó felelőssége, hogy nem súlyozza a valóban lényegest, és nem irányítja a
nézőt erélyesebben, mi az, amit nem lehet: akár mert a BTK hatályos jogszabályába,
akár mert erkölcsi mércébe ütközik. Így viszont azt hihetjük, hogy minden csak jó
poén, és ha valami nem tetszik nekünk, akkor felhívjuk az illetőt és
megfenyegetjük, amennyiben nem kér bocsánatot tőlünk, az utcán parkoló fekete
kocsiból "fölmennek a fiúk" – ahogy Gyöngyi teszi András egykori napközis
tanító nénijével. Veszélyes játék, ha túlzottan elhisszük önmagunknak, hogy
többre vagyunk hivatottak a többieknél...
Persze, mivel nem eléggé kidolgozott a film, és nem vállal semmilyen felelősséget,
nem valószínű, hogy hatására a közönség hirtelen maffiamódszerekhez folyamodik
céljai elérése érdekében, de a példák ily' "laza" bemutatása rossz szájízt
hagy maga után. A predesztináltság is elsiklik valahol a kezdetek után, hiába feszül
a tanári testen Superman jele, az "S" betű: Albert Einstein halálakor a szobából
"nyíló" egérlyukban kicsinyek születnek és egyikük harmincharmadik
reinkarnációja – ahogy megtudjuk az egykori matematikatanártól, Dr. Olványitól,
aki most éppen egy kutya képében lakozik, s egyfajta rezonőr, mesélő szerepben
halványodik a történetben – épp akkor leheli ki lelkét a Lenin-téri
fodrászüzletben, amikor Osváth András megszületik. Vagyis – főhősünk elmélete
szerint – a XX. század egyik legnagyobb géniuszának szelleme, lelke reinkarnálódott
benne. Ezért írta tíz éves korában Erzsike napközis tanító néni kérdésére
("hogyan képzelitek el magatokat húsz év múlva?"), hogy ő híres, gazdag
szaxofonista lesz, persze gyerekkel, házzal együtt. A történet végén pedig
Gyöngyinek is megmondja, hogy ő előző életében húsevő növény volt.
Fontos kérdésekről is szólhatna a Boldog születésnapot!, mint például a
társadalomtudósok vizsgálta szingli-kérdés, és nem feltétlenül veretes, súlyos
mű formájában. Remek színészi teljesítmények sorjáznak az epizódszerepekben
(Almási Éva, Hernádi Judit, Bálint András, Máté Gábor), amelyek sorsokat
villantanak föl – sajnos, csak nagyon érintőlegesen, és dramaturgiailag felszínesen
– és Emil.RuleZ!-ék zenéje is hangulatteremtő. Ám a komédia, a humor, a tréfa, a
vicc, a kabaré látszólagos könnyedsége, fogyaszthatósága mögött (is)
"kőkemény" logika, súlyozás, munka, szerkesztés rejtőzködik. Felérni a lefelé
menő mozgólépcsőn nehéz, de nem lehetetlen: bízhatunk benne, hogy a ma
középiskolás dolgozata holnap éretté és diplomássá válik; kis szupererővel pedig
professzorként okít majd bennünket.
