A figyelmünket nehezen kerülheti el a Bábok című film plakátja.
A képmező nagy, ciklámenbe hajló, pirosasan világító felületei és a fehér kalligrafikus felirat - hatásosan terelik a képre a tekintetünket.
A harsány színű táj egyike a filmben látható varázslatos természetképeknek, igaz, némiképp eltúlzottan ábrázolva. A képen feltűnő két alak, Matsumoto és Sawako, Kitano legújabb filmjének két központi szereplője. A tekintetük nem szokványos.
A szemek kinéznek a képből, de nem keresik a szemlélővel a kontaktust. Az e típusú nézés is jelértékkel bír: gondolkodást, elmerengést, befelé fordulást sugall.
Mindezek, a környezet - és az alig észrevehető, földön heverő kötél, utalások a filmre. Az utóbbira csak az figyel fel, aki keresi a képen, mert már ismeri a történetet. A koldus-szerelmespárt összekötő kötél, mely szimbólumként hatja át az egész filmet, a plakáton észrevehetetlenül hever, beleolvadva a piros avarba. Végtére nem szükséges értelmezhetetlen információval ellátni az arrahaladót.
A kompozíció rendezett: a fenti sarkokból induló ágak és az alsó homogén felület közrezárják a két emberalakot; a férfi magasabb volta kellő mértékben bontja meg a szimmetriát, amely hamar érdektelenné válna a szemlélő számára. A filmcím kölcsönhatásba lép a képpel, jól illeszkedik bele.
A felirat betűi erősen stilizáltak, az ősi kínai írás művészetére utalnak (mely egykor alapul szolgált a japán írásnak). Különösen a szó első és utolsó betűje a hangsúlyos.
Számtalan helyen találkozhatunk olyan feliratokkal, amelyek általunk használt betűkből állnak, de a formájuk a keleti kalligráfia formakincséből is építkezik.
Egy közeli példa erre a TV2 Micuko című botránykavaró műsorának arculata.
A tv-műsort reklámozó, szerte a városban látható óriásplakátokon a Micuko felirat betűi az említett írás nyomtatott, modernkori változatát utánozzák. Számtalan ilyen betűtípus létezik, a készítők minden bizonnyal ezek valamelyikét vették alapul.
A Bábok plakátján látott megoldás ennél sokkal kifinomultabb, egyedi.
A telített színek érzelmi töltést adnak a képnek, ugyanakkor a már-már illumináló fák és levelek, a digitális fotográfiával foglalkozó magazinok túlmanipulált természetképeit juttatják eszünkbe.
Kérdés tehát, hogy mennyire érzékeny a film célközönsége az ilyen megoldásokra.
Hasonló szín ilyen mértékű intenzitását még a kereskedelmi filmek hatásvadászóbb plakátjai is kerülni szokták. Ebből a szempontból nézve a plakát a jó ízlés és a giccs határvonalán áll, noha az alakok statikussága és a filmcím szolid, ám művészies eleganciája oldják a színek hatását.
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy egy európai ember "színpalettája" mennyiben térhet el egy ázsiaiétól.
A japánok tradicionális öltözete, a kimonó - például sokszor a legharsányabb színekben pompázik. Hagyományát a mai napig erősen őrzi kultúrájuk. E jellegzetes színvilág meghatározza a japán ember szín-esztétikáját. A számukra hétköznapi szín könnyen válhat szokatlanná egy más kontextusban; kívül eshet az általunk definiált esztétika fogalmán. A plakát emiatt talán könnyen félreérthetővé válik. Hogy így van-e, azt mindenki döntse el maga.
Külön említést érdemel a film eredeti plakátja, amely szinte megegyezik az összes többi országban forgalomba kerültekkel, de a magyarországi verzióval nem.
E kép esetében egy hatékonyabb kompozícióval találkozunk, mely kevesebb teret enged a nagy felületeknek. A filmcím megjelenése is teljesen különbözik: a Dolls (Bábok) feliratot fénycsóva-szerű vonalak alkotják. A film hangulatát jól visszaadó plakát talán még ingerekben gazdagabb is, mint a hazánkban látható változata.
Annyi azonban biztos, hogy az érzékenyen fotózott képekben kivételesen gazdag film nehéz feladat elé állította a plakát tervezőit.
