Kétségtelenül hiánypótló mű került a könyvesboltok polcaira nemrégiben: egy monografikus igényű mű, mely arra tesz kísérletet, hogy a méltán világhírű Szabó István életét és (eddigi) munkásságát mutassa be. Tulajdonképpen felfoghatatlan, hogy eleddig miért nem készült hasonló ambíciójú méltatás, hiszen Szabó sikere, népszerűsége kifejezetten hálás téma. Itt rögtön meg kell jegyeznem, hogy - mint azt Marx József köszönetnyilvánításában olvasom - Jancsó Miklós már régóta készült egy hasonló tervvel, csak Marx - úgy tűnik - megelőzte. Mégpedig úgy, hogy Szabó előtt Jancsóról is írt egy életrajzi kötetet.

A Szabó István. Filmek és sorsok címet viselő könyv különlegesen jó minőségben és szemet gyönyörködtető kivitelben került a filmbarát olvasók kezébe. A nyilvánvalóan monografikus cél mellett pedig a szerző - mint azt az Oktatási Minisztérium támogatása jelzi - tankönyvnek is szánja kötetét, még ha ez nem is olyan kézenfekvő.

Belelapozva a könyvbe máris némi meglepetés ér, hiszen a szerényen zárkózott direktor eddig nem szívesen tárta nyilvánosság elé élettörténetének apró mozzanatait, gyermekkoráról is csak néhány információhoz juthattak a kíváncsiskodók, hiszen konzekvensen elhárított majd minden magánéletét firtató riporteri kérdést. Itt pedig a dédapától kezdve nagyjából mindenki szerepel a képeken: Szabó élete már csak e képek alapján is nagyon jól végigkövethető. Ezek a képek arról is tanúbizonyságot tesznek, hogy Szabó István arca gyermekkora óta mit sem változott: ugyanaz a vizsgálódó tekintet néz ránk a kisfiúról, aki nagyapja ölében ül, vagy éppen kiskatonaként pózol, netán háromkerekűjén hajt a kamera felé, mint mostanság. És ma is ugyanaz az egyenes tartás jellemzi, mint azon a képen, amikor az asztalnál ül, és egyenes háttal fogyasztja ebédjét Tatabányán.

A fényképanyag tehát kitűnően válogatott és koncepciózusan összeállított egységet képez, így már önmagában is felér egy elbeszéléssel. Csakúgy, mint a hihetetlen mennyiségű kordokumentum: újságcikkek, kritikák, riportok, valamint ki nem adott és eddig kéziratban, elfeledett fiókok mélyén lapuló írások.(1) Ezek után már csak hab a tortán a Fazekas Eszter által összeállított végtelenül precíz és részletes filmográfia, mely felbecsülhetetlen segítséget nyújt mindenkinek, aki Szabó István életművével bármily szinten és minőségben ismerkedni kíván.

A könyv felépítése, tagolása a szerző azon koncepcióját igyekszik alátámasztani, hogy az alkotásfolyamatot történeti-szociografikus háttéranyagból kibontva tárja fel. Így tehát az öt nagyobb fejezetre osztott szöveg kisebb részekre tagolódik úgy, hogy mindig valamilyen Szabó István személyét érintő történésből nyit egyfajta történeti háttérelemzés felé, mely visszacsatolódik a filmek készítésének körülményeinek taglalására. Ezt rendszerint a fogadtatás áttekintése követi ismét valamilyen szocio-historikus áttekintéssel, rengeteg anekdotával és alaposan válogatott dokumentumokkal fűszerezve.

Az alapos kutatómunka és a kiterjedt dokumentum gyűjtemény azonban kicsit meg is bosszulja magát. A cím ugyanis azt kínálja a nyájas olvasónak, hogy a szöveg olvasása varázslatos "triász" ismeretével ajándékozza meg: sok mindent megtudhat Szabó Istvánról, filmeket, és nem utolsó sorban sorsokat ismerhet meg. Nos, Szabót életrajzi adatok alapján kell az olvasónak "megkonstruálnia", melyet kiegészíthet a számos (a könyv gerincét kitevő) interjúrészletben fellelhető véleménynyilvánítással, amelyek látszólagos őszinteségük ellenére is pózok a kritika és az akkor igen befolyásos kultúrpolitika felé (mint arra egyébként maga a szerző is utal néhányszor). Tény, hogy körvonalazódik valamiféle ars poetica, de mindezt mégsem sikerült egy jellem feltárásának szerves részévé tenni.

Sorsokról is beszél a könyv, amint azt az alcím ígéri. Éppen csak azt nem tudjuk meg, kinek vagy minek a sorsáról, illetve sorsairól, így többes számban. Szabó István sorsáról nyilván nem, mert így egyrészt nem lenne indokolt a többes szám, másrészt sorsanalízisnek, sorsok taglalásának nyoma sincs. A filmek sorsáról? Talán, bár itt sem a befogadás eredményezte sorsokról, hanem a hivatalos kritika által mesterségesen megrajzolt sorsvonalakról lehet szó.

Filmek - ígéri megintcsak az alcím. Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy magukról a filmekről sem szól a könyv (néhány a szerző által kulcsjelenetnek titulált részlet felelevenítésén túl). Ugyanis amikor a film készítésének kulisszatitkairól, vagy - egyébként igen érdekes - háttéranekdotákról értekezik a szerző, akkor pont azt kerüli el, hogy a filmekről kelljen beszélnie. Pedig ha valami hiányzik úgy általában a magyarországi filmes diskurzusból, akkor az pontosan a főszereplő: a film.

Amikor Marx József azt az utat választotta, hogy Szabó István életrajzán keresztül mutatja meg, mi is történt a háttérben, a filmek készítésének körülményeiben, majd a fogadtatásban, alig észrevehetően bele is sétál egy csapdába, és saját magával kerül ellentmondásba. Szabó ugyanis számos interjúban kijelentette, hogy jó lenne, ha végre a filmjeivel mint önálló művekkel foglalkoznának, a szerző életrajzi adatainak referenciaként történő felhasználása helyett.(2) A könyv szerzője ezzel messzemenőkig egyetért, és rossz példaként idéz is alkalomadtán néhány kritikust, akik repestek az örömtől, ha ilyen életrajzi áthallásokra leltek. Azonban később már Marx is beáll a sorba, és a filmek (ritkaságszámba menő) tárgyalása végleg kimerül abban, hogy megtudjuk, mikor, hol és milyen körülmények között található néhány személyes tárgy vagy történet a filmek szövegében, akár csak utalás szintjén is. (Utalok itt arra a párhuzamra, melyet a szerző az Álmodozások kora Flesch mérnöke és Jancsija, valamint Hreskó János és Szabó kapcsolata közt vél felfedezni (113. o.); vagy amikor az Apa önvallomás jellegét firtatja (130. o.).)

Ami végülis sikerült, az, hogy a könyv szerzője Szabó István életének egy aspektusán keresztül bemutatja cirka a hatvanas évektől a magyar filmgyártás alakulását: a szöveg vetületét az egyén (alkotó) és az intézmény (kultúrpolitika) párharca adja. Ebben azonban a tárgyalni kívánt alkotó kétségtelenül jobbnak bizonyult az őt méltató szerzőnél: a sors, a küzdelem, az egyén - mint ahogy azt A napfény íze megmutatta - nem tárgyalható kellő alapossággal az egyén fragmentált képe alapján, kizárólag a mindenkori hatalomhoz, politikához, vagy más minőségű áramlatokhoz (Marx például a film elbeszéléstechnikai irányzataira utal) való viszonyában (erről, ha már sorsról beszélünk, Szondi - alias Sonnenschein - Lipót igen sokat értekezett). Szabó filmjei valóban sorsokat (is) ábrázolnak, de sajnos Marx ahhoz túlságosan a felszínen marad (éppen azért, mert nem beszél magukról a filmekről), hogy ő is megtegye ezt. Ebben a tekintetben Halász Tamás esszéje sokkal sikeresebb és meggyőzőbb, ő ugyanis - egyébiránt Szabó "receptjét" komolyan véve - filmjein keresztül tárgyalta a "filmalkotó Szabót": a zsidó karakterek és élettörténetek felbukkanásait és összefüggéseit kereste meg, feltérképezve egy hiteles, és komplikáltságában is érdekfeszítő intertextust, ezáltal közelebb jutva a "szerző nevéhez", ami a filmek alapján mondható ki, nem pedig az életrajzi adatok alapján.(3)

Mindezek ellenére persze Marx József könyve feltétlenül fontos, hiánypótló munka, ami érdekes adalékokkal szolgál a magyar filmtörténet elmúlt több mint negyven évéről Szabó István életművén keresztül. Alapos, kiterjedt dokumentum felhozatala, a filmtörténeti háttéranyag részletes - bár néhol meglehetősen szubjektív - bemutatása jól használható referenciaszöveggé teszi a könyvet. Csak jó lenne, ha valaki majd a filmekről is beszélne...

1 lyen például Szekfű András kézirata, mely 1975-re készült el, ám az akkori kultúrpolitika nem engedte megjelentetni, így azóta is várta, hogy valaki rátaláljon.

2 "Szekfű András: Életének eseményeiből melyek azok, amelyek megismerése segítheti a nézőt az Ön filmjeinek jobb megértésében?

Szabó István: Semmi... Semmi, mert az a véleményem, hogy egy filmnek önállóan kell érthetőnek lennie, és teljesen érdektelen, hogy ki csinálta. Hogy mint magánember milyen dolgokat mond el magáról, azt teljesen fölöslegesnek tartom, sőt károsnak is, mert az az érzésem, hogy ez fölösleges félreértéseket és belemagyarázásokat szülhet a filmekkel kapcsolatban. Ezek pedig mindig ártanak az igazi, becsületes és korrekt közönség ítéletének kialakításában." (17. o.)

3 Halász Tamás: "Az illusztrációtól a nagytotálig. Szabó István filmjeinek zsidó motívumai", in Surányi Vera (szerk). Minarik, Sonnenschein és a többiek. Budapest: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Szombat, 2001., pp. 110-123.