Európai győzteseket hirdettek a Nisimasa rövidfilm-forgatókönyv pályázaton. Ez a fiatal európai filmesek által életre hívott és megszervezett, uniós és filmes alapítványok támogatásaiból működő szervezet Fellini 8 és fél című filmjének mágikus mondókája után kapta nevét: Guido kuzinja meséli a kisfiúnak, hogy ha éjfélkor kimondja a bűvös szavakat: ASA NISI MASA gazdagok lesznek.

A kiírás (www.nisimasa.com) 18 és 25 év közötti fiatal tollforgatókat próbált írásra bírni abban a témában, hogyan látják ők Európát (az Uniót leginkább) és fordítva. Ennek ellenére - és szerencsére - minden résztvevő országban igen sok pályázat érkezett, amelyek csak bizonyos mértékben reflektáltak az EU-ra, viszont remek scripteknek bizonyultak. A döntőben ezért volt megosztott az ifjú zsűri: egyszerre kellett a kiíráshoz ragaszkodva az EU-hoz kapcsolódó műveket keresni (ez a feltétel talán kicsit szárazzá tette az írásokat), ugyanakkor jó scriptekre, jó sztorikra is vadászni. Ez bizony problémát okozott az értékeléskor.

A franciaországi Surgères--ben (La Rochelle-től kb. 20 km-re) augusztus 26. és szeptember 2. közt egy kicsi filmfesztivál keretében lezajlott a beérkezett 21 pályamű értékelése és a 3 győztes forgatókönyv kiválasztása. Hat európai uniós ország (Belgium, Olaszország, Franciaország, Portugália, Spanyolország és Finnország) és az unióközeli Magyarország honi forgatókönyv-nyertesei - országonként 3-3 - vetélkedtek a TOP 3-ba kerülésért és a 2500 €urós támogatásért.

Magyarországról - 17 pályamunka közül - Kőműves Mór (Párizs fölött az ég), Szabó Iván (Idegen testek), és Tóth Barnabás (Vonaton) című forgatókönyvei szálltak versenybe az első 3 hely valamelyikéért és a 2500 €urós támogatásért. A surgères--i döntőre beválasztott forgatókönyvek visszatérő témája volt a multikulturalizmus, a nyelvi korlátok, a közös valuta, a bevándorlás és az idegenek, az utazás, a prostitúció. A huszonéves döntnökök 6 napon át prezentáltak, vitatkoztak, lobbiztak, védtek és támadtak, szedtek ízekre forgatókönyveket. A magyar forgatókönyvek nagyszerűen szerepeltek, az utolsó körbe mindegyik továbbjutott.

Szeptember első vasárnapján heves viták előzték meg a végső szavazást. Itt már elhalványult a lobbizás, a különböző országok zsürorjai individuumként keresték a legjobbakat, a magyar küldöttség is más-más könyvekért szorított. Hiszen minden döntés nehézségekkel és kompromisszumokkal jár, szubjektív, és sosem lehet igazságos, mindenkit kielégítő.

A legjobb forgatókönyv címet és az apanázst végül az egész heti, hosszú diplomáciai futamok, az ízlésszeszélyek, kívánalmak és elvárások csatározásai nyomán a finn Lahtelaiska, a francia Bed&Breakfast és a magyar On a train (Vonaton; szerző Tóth Barnabás) című forgatókönyvek nyerték el. Hajszálra cannes-i eredmény: ott is nyert egy elsőfilmes francia, a fődíjat a finnek vitték (Aki Kaurismaki), kisfilmben pedig egy magyar tette rá kezét az Arany Pálmára (Mészáros Péter).

Az együttlét alatt nemcsak új kapcsolatok köttettek a Surgères--be és környékére sereglett, segítőkész, tártszívű helyi családoknál elszállásolt fiatalok között, hanem remek alkalom adódott az egymás filmkultúrájával való megismerkedésre is. A 6000 lelkes Surgères-lakói a szó szoros értelmében lelkesedtek a helyi mozi vezetőjének ötletéért, miszerint a városukban tartandó zsűrizést összeköthetnék egy egyhetes mini-filmfesztivállal, koncertekkel, lakomákkal, vásárokkal, szabadtéri filmvetítéssel (Lottózsonglőrök), pódiumbeszélgetésekkel megfejelve. Cannes-on kívül is van élet: a páratlanul korszerű, 200 férőhelyes La Palace moziban (amelynek alagsorában roppant hangulatos hal- és zöldségpiac működött) és a város főterén folytak a rendezvények. Ez magyar fejjel, a mozi(v)iszonyokat és hozzáállást tekintve szinte felfoghatatlan volt; mintha Pusztakotkodácson filmszemlét tartanánk!

A vetítések tematikája is a résztvevő országok szereplésére volt felfűzve: délután és este egy-egy ország mutatkozott be képviselői és a hozott illetve archívumból választott filmek révén. A műveket bevezető, és heves, poliglott (franciául, angolul illetve a bemutatkozó ország nyelvén) interakciókkal kísért közönségbeszélgetés foglalta keretbe. Mindig volt egy kisfilm, azt követte a fő nagyjátékfilm: összességében talán érdekesebbek voltak a parádés kisfilmek. A finnek, portugálok egyenesen a saját filmarchívumukból kikért 35 mm-es szalagokkal érkeztek; hazánkfiai megpróbálták elhozni itthonról VHS-en (hiszen 35mm-es kópiára esélyünk sem volt) fiatal filmrendezőink míves munkáit, hogy büszkélkedhessünk velük, de sajnos különböző okok miatt se a Moszkva térhez, se a Hukkléhez, se az Ébrenjárókhoz nem sikerült hozzájutnunk. Az utóbbi két film angol felirattal megszerezhető lett volna, de Pálfi György és Miklauzic Bence hivatalos nagyvilági fesztiválszerepléseiket kockáztatták volna (Toronto, Chicago...), ha idő előtt bemutatásra kerül filmjük. Sajnáltuk, de meleg szívvel ajánlottuk: talán jövőre elvihetjük Olaszországba, ugyanis a forgatókönyvíró verseny döntőjét és a mini filmfesztivált 2003-ban ott rendezik.

A felemás fesztiválocskán vetített filmek egy részét már rég bemutatták (pl. Vigyázz a kendődre, Tatjána! - finn, Kaurismaki; Édes Emma, drága Böbe - Szabó István), másik felük "még meleg" volt - legalábbis nekünk, magyaroknak, akikhez akkor csap be a divat, amikor az már külföldön lecsengett (kivétel: Titanic-fesztivál). Friss, 2001-es műnek számít Cédric Klapisch közönségfilmje, a L'auberge espagnole (Europuding): egy barcelonai lakást hét különböző nemzetiségű Erasmus-diák bérel, furcsa kalandok, fiatalság és bolondság, az otthonhagyott lány szerepében Audrey Tatou (Amélie...) is feltűnik. Nem véletlenül került ez a jópofa limonádé a nyitónapra: mint egy Nisimasa-forgatókönyv nagyban megvalósítva.

Kedd délután a finnek adtak fekete-fehéren életjelt magukról a Tatjánával és egy lírai szépségű, ihletett kamerakezelésű kisfilmmel: a kiöregedett, olimpiai bajnok (Helge Wasenius) toronyugrót ifjúkori flashbackjei kísértik, még egyszer le akarna ugrani a magasból, de a számvetés végén megtorpan. A Pv Lehtinen mindenes által létrehozott mű mottója: "Az ugrás költészet, egyik mozdulat a másikba folyik". A színeitől megfosztottan is ragyogó kékségű medencében játszódó doku-kisfilm, a The Diver (Hyppääjä; 2000) himnusz a műugráshoz, a mozgás esztétikájának plasztikus ábrázolása.

Este a belgák taroltak: egy remekbeszabott filmnoir-paródiával nyitottak. Az 1996-ban készített, 1951 karácsony estéjén játszódó The bloody olive-ban tíz perc alatt kb. 16 gyilkosság történik szűk baráti körben. Ami különösen meglepő: csak három szereplő mészárolja egymást a színen burleszkbe illő módon és fapofával: tőrrel, pisztollyal, köpőcsővel, jégvágóval, méreggel, árammal, stb. A férj, a feleség és a szerető/házibarát közül ketten mindig összefognak a harmadik ellen, mindig van gyilkossági motiváció, de aztán a nagy színészkedések közepette kocka fordul: felébred az előbb még lelőtt figura (vérpatront lebegtet, ellenszérumot önt magába, golyóálló-mellényéből hámozza ki magát), és nevető harmadikként szövetkezik valamelyikkel a kettő közül. A végén, találomra közbelép a szekrényből filmező rendőrség és megdicséri az "épp aktuális gyilkos" leleplezésében résztvevő szereplőket.

A második belga film nyújtotta a fesztivál legnagyobb élményét: Vincent Lannoo a Dogma '95 szellemiségében készítette a Strass című opusát, amely megrázó, hiperrealista játékfilm és riportokkal tarkított áldokumentumfilm egyszerre. Egy forgatócsoport tanulmány filmet forgat a hírhedt manipulátorról, színházi rendezőzsarnokról, a számító, egocentrikus és perverz hangulatember Pierre Radowsky-ról (Pierre Lekeux remek alakítása), akinek a kőkemény drámai hitelesség az eszménye a színpadon. Egy művészszínház drámasulijának workshopjában széttrancsírozza ifjú színésztanoncai lelkét, a lehető legtöbbet és legbensőbbet próbálja kihozni belőlük: akárcsak Lannoo a film - színészeket roppant hitelesen és élvezettel játszó - színészeiből. A kiskirályoskodó rendezőtanár mindenkit megaláz és földbetipor, módszerei megkérdőjelezhetetlenek. A munkán kívül persze mindenki haver, egyedül egy általa kinevelt, színészkirálynak tartott művészt tisztel és az édesanyját. A film legmulatságosabb jelenetében a mutter úgy összeszidja a megrontással és erőszakolással vádolt Radowskyt, hogy az magzatpózban, megvert kutyaként kucorog a szófán; nagyszerű csavar a karakterben! Az egész film konfliktushalmazok hordaléka, röpke szünetekhez csak akkor jutunk, amikor a társulat tagjai vallanak magukról és rendezőjükről álinterjú keretében. A műhelytitkokról igazi telefoninterjúban beszélgethettünk el élőben a belga filmrendezővel a vetítés végén - egy helyi rádió vendége volt éppen.

Felejthető tingli-tangli vígjátékot hoztak az olaszok: a Kenyér, tulipánok és komédia című film egy családja elől Velencébe szökő és új életet kezdő asszony, egy helyi idős úr és egy utánuk vizslató magándetektív történetét beszéli el közhelyes, bár rokonszenves humorral. Kisfilmjük azonban elementáris számítógép-animáció volt: A botrányos fotó a PC-s szerepjátékok intrójához hasonlítható leginkább. Hét, fekete-fehér perc vágás nélkül: folyamatos és nagystílű "kameramozgás" teremti meg a belső montázst. A '70-es évekből jól ismert izgis krimizene kíséri a szépen és karakteresen rajzolt sztorit, amely egy paparazziról szól, aki egy maffiózóról készített kompromittáló fotói miatt kerül igen szorult helyzetbe.

Szerda este került terítékre a nagy érdeklődéssel kísért, '91-es berlini Ezüst Medvét nyert Szabó István-film, amely talán az egyik leghitelesebb és -találóbb mű a rendszerváltásról. Előtte a magyar rövidfilm: sokan várták a programban meghirdetett cannes-i bajnok Eső utánt, de nem sikerült megszerezni, így egy 6 évvel ezelőtti győztessel "kellett beérniük": Iványi Marcell Szél című etűdjét feszült figyelemmel szemlélte a publikum. A filmek után, a majdnem egyórásra nyúlt utóbeszélgetés során mindenáron meg akarták fejtetni a magyar küldöttséggel a furcsa bitófás-jelenetet. Mindenre kiterjedő és kimerítő viszontválaszokban ecseteltük az ancien regime-et felváltó kapitalizmus eddigi 12 évét, a budapesti kolorlokált, a századeleji csendőrség és alföldi parasztság mindennapjait. Sokan dicsérték a vermeer-i hatásokat mutató Koltai-képeket, és a filmek tömörítő erejét, az erős keresztmetszeteket sorsokról és állapotokról, ám bírálták az Édes Emmát bizonyos pornográf jellege miatt.

És akkor még nem látták a spanyolok megdöbbentő szexuális nyíltsággal készített szürreál-erotiko filmjét: Julio Medem botránykavaró Lucia y el sexo című műve álmot és képzeletet, számítógépes chatelést és való emberi kapcsolatokat mos egybe. Furcsa színvilágával, markáns szereplőivel, kendőzetlen szókimondásával közönségmegosztó filmnek ígérkezik; még a francia közönség is izgatottan és indulatosan ülte végig a 131 percet, pedig ott aztán nem használnak szögmérőt a szerelmi háromszögekhez.

A portugálok egy giccses és túlheroizált filmet hoztak az 1974-es vértelen forradalmukról (Április kapitányai), ám rövidfilmjük mindenkit levett a lábáról. A coimbrai filmes trupp szerint A gyanú minden idők legjobb portugál animációja. Adjunk igazat, nem ástuk még bele magunkat a luzitán filmművészet eme zugába: Jose Miguel Ribeiro elbűvölő 35 perces, roppant precízen kimunkált, egyéni hangvételű gyurmafilmje egy vonatkupéban játszódik. Egy kisember egy újság félreérthető információi miatt azt hiszi egyik rosszarcú útitársáról, hogy ő a rettegett Vasúti Rém. Persze félreért mindenki mindent, sötét alagutak, baljós előjelek, orv pillantások, találó szituációk és remek karakterek teremtik meg a humoros gyurmafilm (!) félelmetes atmoszféráját. Cseppet sem feszengünk, izgulunk végig, a gyilkos a vonaton van és lesújt...

A hangulatos hét végén már a jövőt tervezte a Nisimasa: egy sokszínű filmes website beindítása végett szeptember végén Le Havre-ban ismét összegyűlnek a tagok Matthieu Darras főszervező vezetésével. 2003 tavaszán ismét lesz Nisimasa-kiírás, az EU-s téma valószínűleg: Borders (Határok) illetve Games (Játékok, játszmák). Hamarosan körvonalazódik. Várunk minden rátermett pályázatot. Ha az EU, a pénzügyi támogatások elosztása és az égiek is úgy akarják, akkor 2004-ben valószínűleg Magyarország ad otthont az egyre növekvő érdeklődés kísérte rendezvénynek.

Gratulálunk a győzteseknek!

a magyarországi NISIMASA-csapat
(Elek Zsuzsi, Hungler Sára, Jókúti András, Simonyi Balázs; nisimasa@freemail.hu).