"Puszta" recenzió helyett (remélem: téma-engedte) adalékok beemelésével kívánok szólni az alábbiakban. A belső első borító színe óarany. A címlap főcímszerű. Főszereplők: Minarik Ede, a mosodás, Steiner, az ifjú halálraítélt (mindkettő Garas Dezső), Ónodi II., a futballista (Sinkovits Imre), Tutti, a jövőbelátó (Eperjes Károly). Az artisztikus könyv Kemény Zoltán tervezői találékonyságát, szakmai mívességét, bevezetője Bikácsy Gergely tollát dicséri. Választékos sorok mozi és sport múltunkba vonzzák az olvasó-néző figyelmét. Közel hozzák Mándy Iván mozijának eredeti atmoszféráját. Megteremtik a magyar futballhoz illő könyv fotóinak bensőséges, focifilmjeinkhez méltó hangulatát. Olvasom. Jó (volt) kézbe venni. Hajdani időkbe repülhet képzeletünk. A bevezető oldalak szélén, függőlegesen elfelezett, filmnegatív hatású képen Minarik áll, kezében szelepes labdával. (E figura egész alakos - anilines kézi színezéshez hasonló tónusú - fotója a 20. oldalon látható). Szimbólum ez? Ebben a jelen-képben ez a fajta labda lenne a múlt talányos jövőképe? Tudniillik még a második világháború után is az ún. szeletes (fűzős) futball-labdával játszották a mérkőzéseket. A fűző nélküli, szelepes (jellemzően többszögletű bőrelemekből varrott) labdák csak a hatvanas évek végén, a hetvenesek elején váltották föl a méretüket (kerület: 68-70 cm), súlyukat (37-40 dkg) megtartó, "klasszikus", szeletes labdát.

A szöveges lapok felső részén mókás figurák jelennek meg. Ódon praxinoszkóp-műsor mozdulatait merevítették volna ki? Bokáig-kabátjában Minarik focival "dekázik", mezében kapusként véd. A csapat játékosai a végrehajtókkal együtt futnak. Libasorukból nem hiányzik (mint avítt installáció) egy ráfos, faküllős négykerekű sem. Passz'...! Már a rabruhában botorkáló, szemüveges Steinernél pattog a labda. Majd a groteszk testtartású Tutti bizarr taglejtésének fázisaival zárul a szürkés-halványbarna (talán "pörgetős"-animálásra váró) képek sora. Lapozzunk! Emlékezetes moziműsorok, filmszerepek, -fotók világába kerülünk. A Bodográf mozi zsöllyéiben ("fapados tribün") ülők sokszor és többféle mozgóképet láthattak. Nevettek fölszabadultan, izgultak, mozikönnyük alanyi jogával érzékenyültek el. Eme vetítőhelyen Reynaud-animáció, vagy Lumiere-mozgó persze aligha volt. Vagy mégis...? Viszont ott is mindazt megnézhették az érdeklődők (akut bebotlók, törzsnézők, mások), ami a világ korabeli filmszínházaiban pergett. Bármelyiküket is láthatta hát Minarik, s környezete. Miért is lett volna, mondjuk Charlie Chaplin kivétel? Pont ő, akinek bambusz-sétapálcás, jellegzetes öltözékű csavargó alakja - itt furnérlemez figyelemfelhívó: megállító tábla - minden arra járót a Bé-terembe invitál! (72-73. o.). - Régi kinematográf idők ezek? Ugyan. Idők inkább. Meg: idő. Magában, csak úgy, mint a remetelélek. Vagyis a filmen megörökültek - még antedatálva is - mozgásukkor, fotóformájukban: időtlenek. Ennyiben jelenvalók. Azaz, pergesd és nézd!

Minden mozik Bé-termében végtelenített szalag fut a projektor megkopott fogasgörgőin. A legendás Bodográf vetítővásznán villódzó mozgóképek egyikén-másikán focilabda gurul... Az egyedi standképek önnön, s egymás hatását fokozó - árnyaltan csak összességükben értelmezhető - tartalma élményszerűen közvetíti a futballfilmek fotóuniverzumát. Újraélesztésükre váró filmfotók. Bennünk indulhat el ismét a "megállt idő". Nézői élménymintáink jóvoltából. Tudattartalmunk teljes tárházából végül is a képek válogatnak: képzeteket hoznak működésbe. Mintegy ezeket a "kiválasztottakat" vetíthetjük be a látottakba. A sport-, mozi-, fotó- s egyéb emlékeinket csakúgy, mint a pillanatnyi érzelmeket. Bele- és átélünk élménymozzanatokat, asszociálunk. Így reanimáljuk a filmfotót. Voltaképpen lelket cserélünk egymással ("arra a - többször - kis időre"). A befogadás érzelmi felhangja sokban függ az életkortól (társadalmi, közéleti tapasztalat, iskolázottság, filmismeret).

"Örömöt okoz emlékeink sok futball-filmje. Különös paradoxon - a megállított idő még szebb örömét adja a futballra és mozira, a gyorsaság varázsára állóképekkel emlékező fotóalbum." (B. G.) Az első emlék monokróm. Minarik profetikus arccal, tágra nyílt szemekkel egy ciszternából bukkan föl. Kezei ökölben, széttárt karjait az égnek löki. "Hajrá Csabagyöngye!" A 17-23. oldal képanyaga (benne: "Gólarcok a halál ellen...") is fekete-fehér, vagy barnított. Kivétel a csapatáért mindent megtevő, mindenét föladó ember zsánerfotója: "...és Minarik elindul a városba, hogy egybegyűjtse a csapatot...". Megteheti. Elvégre "Ede bácsinak szimata van". Másik kép. Kopott, rozoga cirkuszkocsi: háttér. Manézs-miliőben vagyunk: a "Csapat az álmok porondján...". Gelsomina - Fellini-filmből ismert - dallamára, szomorúan trombitál Margitai Ági ülő bohócalakja (fakó élet színes képei, 24-25. o.).

Csak a labda biztos?

A filmfotók úgy viszonyulnak a Régi idők focijához (Sándor Pál, 1973), mint dramaturgiai vezérmotívumhoz. A Régi... előtt készültek: Civil a pályán (Keleti, 1951), Mese a 12 találatról (Makk, 1956), A csodacsatár (1) (Keleti, 1956), Két félidő a pokolban (Fábri, 1961) és a Hazai pálya (Palásthy, 1968), amint korhű fotóik is. A Hószakadás (Kósa, 1974), a Szépek és bolondok (Szász, 1976), A mérkőzés (Kósa, 1981), az Aranycsapat (Surányi, 1981, dokumentum), a Szegény Dzsoni és Árnika (Sólyom, 1983), A tanítványok (Bereményi, 1985), a Banánhéjkeringő (Bacsó, 1986), az Iskolakerülők (Kardos, 1989), a 6:3 (Tímár, 1998) és a Csocsó (Koltai, 2001) pedig a Régi... után született - standfotóik ugyancsak hitelesek (filmográfiai adatok a Függelékben: 113-121. o.).

A képanyag fejezetei: Kell egy csapat! (nyitó: 17-52. o.), Volt egy csapat (záró: 93-112. o.). A többi: Kellene egy csapat. (53-63. o.), Kell egy csapat? (65-70., 79-83. o.), Kell egy kapus! (84-85. o.), Egy csapat! egy csapat! (88-92. o.). Aki kapcsolatba lép e százhuszonkét oldalas könyvvel, az százhetvenhat igényes filmfotóval találkozik. Különféle méretű, vizuális szövegkörnyezetükkel is "üzenő" képek ezek: nagyszerű régi kis- és nagycsapatokról, emberekről. Lényegkiemelő képkivágásban hagyják magukat befogadni. Fekete-fehérek, "időpatinával" barnítottak és színesek. Mozgó és mozgalmas filmjelenetek fotografikus (álló) idézetei. Kulturáltan fogalmazott, esztétikus kompozíciók. És van még nyolc korabeli (MTI-s?) sajtókép. Sportfotók az Aranycsapat mérkőzéseinek (6:3, 7:1) egy-egy riportértékű, nagy pillanatáról (a világverő tizenegy, és Sebes Gusztáv nevével, 104-105. o.).

A mintegy félszáz év honi - részben, egészében, érintőleg - focitémájú filmjéből kiválasztott standfotók a Magyar Nemzeti Filmarchívum fotógyűjteményéből kerültek a kötetbe. Együtt - értünk vannak ott. Az MFFA teljes képanyagához mérve (1945-től máig: közel 900 játékfilm werk- és standfotó) (2) mindez mégis csepp a tengerből. Ugyanakkor, saját entitásában - szuverén világ. A most (így először) publikált képmásoknak, standfotóknak sosem kell(ett) valamiféle iskolás, kronológia vezényelte vigyázzba állniuk. Hiszen hatásuk: egyfajta álomszerű lebegés. Ehhez "igazodhatott" a látványvilág atmoszférája, maga a szerzői koncepció. Bármelyik alkotás filmcselekményéből érkeztek is a fotók (egy-kettő, néhány, sok): velünk együtt, "útlevél és vízum nélkül" látogat(hat)nak át egymáshoz, velük a többiekhez. Ez a pálya végképp szabad.

Enteriőr. Értelmező kamera-pillantás. Egy puceráj-belső kistotálja. Sivárság. Méretes rézüst, horpadt fűtőhenger, rozsdás csigalépcső, vaskorlátos munkahíd... Itt-ott textíliák lógnak. Limlomok. Környezet sugallta lélekrajz? Jóval az első ipari forradalom előtt állhatott meg itt, s "tartja magát" az idő. Színvilágát elveszítő helyszín ez. Széttárt karokkal támaszkodik (fahordó "lábazatú") mosóteknőjére a mosodás - keménykalapban; "girhes" felsőteste meztelen. Nem kétséges, van miért egy lelkét védő csapatszellembe burkolóznia. Van honnan elvágyódnia. E kép (76. o.) mellett: Ede barnított fotótriptichonja. Afféle tömör, farce-os biográfia. Belső-hangok szövege kíséri: "Egy pucerájjal egyszerűen nem lehet tönkremenni..."); és egy vélemény: "...kivéve persze Minarik Edét, akinek életvitele van." (77. o.)

Halovány és kifakuló színekben mutatkozó, "szégyenlős-nyomor" esztétikumának képei. Roskatag bódé, málló falú öltözőféle. Grundemlékű focipályán, győzelemváró "kisemberjátékosok" edzenek (28-29. o.). Hangulati képtárs: pusztuló, kétemeletes, gangos bérkaszárnya hatalmas - nagylátószögű objektívvel láttatott -, színesben is szürke udvarán, hangyányi staffázs-emberek kószálnak, vannak (27. o.).

Egy és a mozi előcsarnoka. Kerényi úr (Major Tamás) bajuszkötőben szól Minarikhoz: "Mondja, miért adjak pénzt egy olyan embernek, aki már nincs is?" (nem színes, 71. o.). Néhány oldalt átlapozva ismét (színes, 89. o.) találkozunk ezzel a leírt "már nincs emberrel": vastag kötélspirál szorítja térdre rogyott, elalélt alakját egy kapufához. Korábban "is" hálóközelben volt: kapus szerepét, s a "professzionális" labdafogást gyakorolta (86-87. o.). A Skultéthy úr, Eigner úr, Ivanics úr és Schissler úr ott tűnik föl, ahol "A Bírák... ma este fehér asztal mellett találkoznak". Éppen ma, azaz - anno. Lévén, "Minarik most megmutathatja Bádoghangúnak a Bírák Vacsoráját..." (fekete-fehér, 68-69. o.). Barnított, totál a 63. oldalon: "A kockaköveken Minarik Ede árnyéka megmérkőzik a kardlapos rendőrök árnyékával."

Nem színes, három-osztatú kompozíció (70. o.): középen a "slapstick comedy" móka-bajszú hőse: Ben Turpin, jobbról pedig a mosodás is nekünk bandzsít; aki, balról, bizakodó mosollyal néz velünk farkasszemet. A tragikomikum drámaelemeiből építkező Régi... című film cselekményéhez hűen szerveződtek albummá a filmfotók. - Ugyancsak bővelkednek hát furcsa figurákban, arcok fintorában, groteszk helyzetekben. Éltető humoruk van. Legtöbbjüket burleszkes hangulat lengi át. Hatásuk meghatározó. Érzékelhető a többi focifilm számos standfotóján.

Axióma: kell...!

Okozat, színesben: bánat légköre, megroggyanva állnak Minarik SC-jének focizói (93. o., a tizenegy - és a tartalék - játékos névsorával). Ok, fekete-fehérben: komor tónusok, égő gyertyák - gyászol a csapat (92. o.). A megszállott mosodás gyertyát tartó kezében tabló, amin kis sötét folt takarja el annak a játékosnak az arcát, aki (a jobbösszekötő Színes?) immár végleg hiányzó lett. Ez a pin-up típusú - felnagyított - csapatkép tölti be a 94. oldalt, s szintén fekete-fehér. Apropó! Csapat, kép, reakciók. Játékosok és szurkolóik kéz a kézben járnak. Ismeretes a stadionokat megtöltő roppant tömeg, a meccseken rajongó közönség. Ahogy a szerényebb méretű lelátók sokasága: ők is drukkerek. Csapat és tömeg (42-43. o.): focisták és rengeteg katona. Életben, filmen: lelkesedhetnek, vehemensen bíztatva saját csapatukat. Ordíthatnak is. Máskor letörten csöndesednek el. Kitörhetnek fékevesztett agresszióban. Számos egyéb tömegjelenet(ük) ismeretes még. Kivéve a mosoly! Embertömeg eredendően alkalmatlan erre. Tömegmosoly nincs! Mosolyoghat viszont tizenegy nyertes futballista. Ez lelkesítőikkel való metakommunikáció is lehet, egyben a csapat győzelem-örömének diszkrét kifejezője. Csoportos és humán. Lám, csapat kell a társas mosolyhoz! Tegyem hozzá: mosolygó arcokban sem fukarkodik a könyv (például egy vidám színekben megörökült csoport: "Stábfotó a győzelemhez" (59. o.).

A Cégt. mosodájának homályló, gőzpárás kisablaka. Mögötte Minarik. Onnan néz ki. Ez a könyv egyetlen egész oldalas színes portréja (78. o.). Nagyközeli. Hűvös-kék, pasztelles színvilág. Ede ki- és magába néző tekintete messze, valahol nagyon messze jár. Jövőt kémlel? Focicsapatának sorsát: életének holnapját pillantotta volna meg...? Axióma: kell egy csapat! Egy csapat és a csapat. Ott, ahol emberek vannak, s dolgukat teszik. Mindenekelőtt csoportpluszt hozó akcióik: értékteremtő, -adó mivoltuk miatt van rájuk nagy szükség. Ez az a humán-többlet, ami a "kell!". Minarik Ede életének értelme e "többlet" összehozása, működtetése. Ő ezért van a világon. Lehet ám: volt, élt korábban is. Mindenesetre a mozgókép, illetve a mozi később született meg, mint a (külföldi, legitim) labdarúgás. Azaz, mindenképpen s csakis a "korábban is volt, élt" Ede után. A felvevőgép nélkül készült (kézzel rajzolt-festett mozdulatfázisokból építkező) Reynaud-animáció (1877, 1886, 1888)(3) tizennyolc-húsz, a Lumiere-fivérek kamerával, fotografikusan rögzített, élőszereplős mozija (1895) pedig huszonhét évvel fiatalabb a focinál. A hivatalosan (be)jegyzett futballt (London, 1868, világmérkőzés) viszont a Ničpce-Daguerre-féle fotográfia (1839) előzte meg. Idegenben tehát a focival, minálunk a mozival vette kezdetét kettejük ma is eleven kapcsolata.

Itthon a mozikban már akkor pergett a film, amikor pályákon még nemigen (majd csak aztán) gurult, szállt a bőrlabda. Toborozta játékosait, s az egyre több szurkolót. Házunk táján, tömeghatását tekintve a mozi és a foci voltaképpen mégis egyidősnek mondható: szimultán váltak széleskörűen nyilvánossá. A futballsport nálunk 1897-ben mutatkozott be (hazai csapatok küzdöttek egymás ellen). Hazánkban az első bajnoki mérkőzés dokumentálása huszonévvel korábbi (1901. jan. 19., ami napja az MLSZ megalakulásának is), mint a Csabagyöngye-SC léte s lelke.(4) Nem elfelejtendő: a "mosodás Ede-szellem" évjárata mozi és foci előtti. Minariknak a focival s mozival kellett inkarnálódnia. Minarik, a Minarikok - meselények - ilyenek!

A Szegény Dzsoni...-t a "Mesefutball-futballmese" egyszínű képei képviselik (54-55. o). "Futbóliában babám, ma este csak egy nóta jár ... Csaló a Csodacsatár!" (45-47. o.). Nem hiányzik a megélt (életbeli s film-) meccsek tömegeket magukkal ragadó, majdhogynem szuggeráló hozadéka, az - itthon így is nevezték - "Örömragály..." (Czibor, a "Bolond" fogalma) képemléke (Hazai..., A csodacsatár, Civil a..., Mese a ...), amint annak szurkolókat elbódító élménye sem (51-52. o.). Moziban, fociban bárcsak most támadna ránk egy ilyesféle epidémia!

Afelől sem maradhat kétségünk, hogy "Bástya elvtárséknak azon az őszön nem megy a játék..." (A mérkőzés, 53., 61. o.). A kapufa tövében, milyen lezseren, civil "szerelésben" kezeli a labdát "A biológia tanár Csőrös, aki aranyat szokott mosni a Duna homokjából" (Iskolakerülők, 56-59. o.). "Érdemes csinálni Ivicz elvtárs, hátha megtörténik a dolog, a dolog!" - hiteti el velünk feddő tekintetével Kállai Ferenc játékvezető alakja (Szépek és..., 60. o.). Futballkapu hálóján át: ló, lovas, oldalkocsis motorkerékpár, s maga a grófkisasszony (Básti Juli), meg néhány csíkos mezes focista csoportosul. Mint utóbbiak, e kép sem színes. Alatta tizenegy játékos tablófotója (A tanítványok, 61. o.). Vonatkozó szöveg: "Nem pénzért, a játékért!"

Kedvünkre "mazsolázhatunk" tovább színes és monokróm filmfotók között. Néhány a fekete-fehérekből. A Horváth László alakította játékos - micsoda svung! - jobbal lő... (Szegény Dzsoni és..., 55. o.). Zenthe Ferenc (Titi, a Haladás edzője) sebesen fordul, passzol... (Mese a..., 52. o.). Helyzetben Koncz Gábor (a lila-fehér Dózsa Dongója) az ellenfél gólvonalánál (A mérkőzés, 51. o.). Szusza Ferenc (Jóska) a levegőben: fejel (Civil a..., 39. o.). Kósa "Öcsi" filmrendező röptiben érkezhetett a kapuba: bedől, felső mez híján kapaszkodik a hálóba (A mérkőzés, 50. o.). Szabó Ildikó, későbbi kollégája (a vajaskenyeres lány), fonott vesszőkosarakkal szaladgál, s szusszan a kapu mögött (Régi..., 82., 84-85. o.).

Gravitációval dacoló kapuvédőkről sem feledkezett meg a könyv: "Párducok a kapuban" (50-53. o.). Két megint-kép A csodacsatárból. Az egyiken Ungváry László (Duca) "Futballmarsall a bukás előtt" (46. o.). A másikon az adott kor egyik "művelődési ház típusú létesítménye": éjszakai szórakozóhely. Akkor merész, szocreál-ízű, ma inkább "száraz-szexis" jelenet. Revülányok. Fenékre feszülő, selyem rövidnadrágban, csípőharisnyában, trikómelltartóban. Táncolnak. Középen csábos-tekintetű Estella (Schubert Éva), futball-labdával (109. o.). Másutt egy színes fotó: üde zöld pályán, Jutka (Udvaros Dorottya) derített ellenfényben hajol le a labdáért, visszajelzést vár, valakire föltekint (Banánhéjkeringő, 58. o.). Persze, lapozgatok még. Nézzük! Emitt hanyagul-lazán igazodó, amott rendezett fegyelmű, máshol össze-vissza "koreográfiával" sorakoznak föl a játékosok. - Csoportképek, tablók. Alkalmi, vigasztalanul kopár terepeken, és igazi futballpályák zöld gyepén. Más-más történelmi korszakok és filmidő(k) jó- és rosszemlékű helyszínein. Elnyűtt, csüngő, vagy testre feszülő - csíkos, "kockás", más mintázatú, egyszínű - mezben. Máskor - ha hidegtől vacogva is - félmeztelen didergésben (79. o.).

A halál torkában mit csinál a foci? A meggyőző választ egy "Sieg! Heil!"-es meccs nagytotáljai, játékosainak élet-halál küzdelme, Steiner és Ónodi II. akcióképei (36-38., 40-44. o.), valamint a Két félidő... további képemlékezete adja. "Csontvázakkal nem lehet futballozni!" Garas-Steiner, az "abszolút kétlábas" mégis nagyon akar élni (34-35., 48. o.). Hitelt érdemlő - itt fekete-fehér - fotók ezek is, miként az előbbiek. "Az ember a halála előtt nem csinál magából pojácát!" - ezt bizonyítja Ónodi kemény nézése, rabruhásaival erre "erősít rá" Fábri Zoltán rendezői gesztus-instrukciója (36-37. o.), ahogy "Az álmok büntetőszázada" (Hószakadás, 49. o.), valamint A tanítványok idevágó, idézett képei. A fronton szurkolók között magyar keretlegények, német nácik... Ukrajnában, a Führer születésnapján Sinkovits-Diónál van a labda... (40. o.). Más érák itthoni futballjáról is múlt idők jelen-képei szóltak, "szólnak". Például, részben láttuk: ötvenes éveink köznapi labdarúgásának "lakkozott" légkörét árasztó filmcselekmények (Civil a..., Mese a..., A csodacsatár, Hazai..., A mérkőzés) fénykép-citátumai. Álomcsapatunk világraszóló játékának mozgóképen s fotón rögzült ünnepi pillanatairól úgyszintén (Aranycsapat, 6:3).

A futball-labda gömbölyű

A focilabdának nem kell tudnia, de a vázlatosan bemutatott képes album gondolatébresztő, írott és vizuális anyaga - úgy érzem - megérdemel, s kivált' itt, egy kis "gömbtant". Szóhasználatunk, megéléseink a térformák és síkalakzatok tekintetében - a gömb és a kör preferenciáját mutatja. Nem véletlenül. Lévén, azok esélyesen apellálnak lelkületünk mélyén szunnyadó tudattalanunk ún. archetípusaira. Azok aktiválása pozitív érzelmeket mozgósít(hat) bennünk. - "Leltárzanza". Az égitestek gömbölyűek. Tökéletes alakúnak a gömböt szokták emlegetni. Egy jeles lélekbúvár, Gustav Fechner az eszményi lényt angyalnak, az angyalt gömbölyűnek tételezte...(5) Nagyjában-egészében gömbölyű a leghumánabb forma: az emberi fej. A labdát fejelőé is. "Mintha egy gömbnek a magját csinálta volna meg először - olvasom Sándor Pál műfajteremtő opusáról -, azután erre újabb és újabb héjakat rak rá. De a gömb ugyanaz marad."(6) A női idomok többnyire gömbölydedek. Kerek és gömbölyű a személyközi érintkezés pregnáns kifejezője: a szem. Szereti a labdát a (kis)gyerek, mert gurul - de nem csupán ezért: formájáért is. Aki gurul a nevetéstől - az ugye, jókedvű? Minden idők clown-jának örök-orra nemcsak piros: gömbölyű.

A kerekhez valami "gömbölyűs" teljesség, a befejezettség képzete tapad. Lásd pédául: "Így gömbölyű!" Bezárult a kör. Lekerekítette a dolgot. Mondjuk ki kereken! Kerekecske-gombocska... Így kerek a világ. Az óra - a sportstadionokban is - körbe jár. Szóval a focilabda valami, a játékosban, szurkolóban, mozifoci-nézőben létező láthatatlant is szólongat. Következésképpen: serkentett "ősképei(n)kkel" mindegyikü(n)k eredményesebben rúghat labdába...

Valamennyi (szóba jött, s nem említett) fényképet Garas szerepszemélyisége: Steiner és Minarik ezer arca, mimikája, mozgása és mozdulata kíséri. Hasonlóan: folyamatos dialógus zajlik az egyes felvételek, könyvoldalak, képcsoportok és a rájuk vonatkozó - itt-ott idéztem is - szövegek (filmfeliratok?) között. Ezzel is lapról lapra kalauzolva, visszalapozásokra késztetve bennünket. A fotómozi-könyv elejétől, s közben, és mindvégig. Néhány ugyancsak kiragadott, emlékezetes (dokumentumértékű) filmfotó! Filmdramaturg és -epizodista Fakan Balázs, fényes-fekete spanyol kalapban (Szegény Dzsoni..., 54. o.). Kalapos képek még (98-101. o.), szintén monokrómban - filmalkotókról, színművészekről. Utóbbiak: Margitai Ági, Esztergályos Cecília, F. Nagy Károly, Tompa Sándor, Eperjes Károly (Ede persze: ab ovo). Feleki Kamill és Pongrácz Imre megemeli előttünk a kalapját. Köszönjük. S az előbbiek: Sándor Pál, meg filmoperatőrök: Andor Tamás, Szécsényi Ferenc, Ragályi Elemér (werkfotón is jelen van, a levegőben: "Repülj, repülj a sejk fiával!" (66. o.). Az ötvenes évek szorongó, figyelő-gyanakvó tekintetű szépíróit kalapban alakítók: Kern András, Lőte Attila, Végvári Tamás; simléderes sapkában Gálffy László; hajadonfőtt: Fodor Tamás (6:3, 101. o.). A rendező-színész Koltai Róbert rengeteg színes léggömbbel emelkedik-lebeg a magasban (Csocsó, 110. o.).

Másfél emberöltőnyi idő - egy év mínuszával! - filmes fényképeiből való tematikus fotográfiák gyűjttettek össze ebbe a kötetbe. Amint "látták", némelyiküket idéz(het)tem csak. Mielőtt becsuknám az albumot, "nézzünk meg" néhány továbbit! Nem kevésbé befogadni valók a fentieknél. Föl-fölvillannak szépemlékű, fekete-fehér szerepportrék. A hölgyek. Péter Gizi a kissé zilált Minarikné, Aranka. A múlt moziemlékein merengő, álmatag nő, a cserépkalapos Temessy Hédi. A szőrmebundás Ila, köcsögkalapban, igéző tekintete Esztergályos Cecíliáé. Forgópisztolyát célra tartó asszony hunyorít: alakja Gerő Pálné. Pöttyös napernyője árnyékában, glaszékesztyűs kezével Kiss Manyi int csókot, ő a virágoskalapú Aurélia. És az urak. Diktált fotóműtermi pózban mosolyog Pongrácz Imre, tenyerében focilabda. Meccsükért megalázottságában is tud lelkesedni Simonyi Imre atlétatrikós, szakadt figurája. Arcát kezével takarja el Feleki Kamill, ujjai közt kikukucskál.

Nézői, olvasói rendelkezésünkre áll továbbá "az üzérek és felhajtók atyja", a csokornyakkendős Turner Pipi, aki "csapatokat hord össze és csapatokat szed szét": Márkus László. No és itt, az őrület és a megszállottság határán van az évszázad - angol-magyar - mérkőzését, alakuló és végső eredményét (a 6:3-as múltat) előre ismerő, koszlott svájcisapkás Tutti, e "semmiféle jövőt nem látó" ember megformálója, Eperjes Károly. Neki az egyik, színes, jövőbe mutató szekondos arcképe ("Szobor") "olyan, mintha élne..." (111. o.). Természetesen több, figyelmet érdemlő színes portré társaságában (58., 97., 102. stb. o.). Érzékenyen idézi föl a kötet a - múlttá szelídült - tényleges és mozgóképi valóság egymásba játszó, (film)teret és (film)időt átfedő helyzeteit.(7) Köztük sárba ragadt, lassan kimúlt, és szimbolikussá nemesült mérkőzéseket. - Művészetesztétikai minősítéssel megemelt társadalmi diagnózisok.

Olyan képes album került vizuális kultúránkba, amelyhez eddig még hasonló sem volt fotó- és filmművészetünk asztalán. Egyfajta unikum. Dinamikus (szinte hangos mozgó) képiségét neves fotósok jegyzik: B. Müller Magda, Gáspár Miklós, Hegyi Gábor, Inkey Alice, Inkey Tibor, Jávor István, Kende Tamás, Kovács Gábor, Morvay Pálma, Sophir Tibor, Szabó Adrienn, Szomszéd András. E standfotósok létszáma amolyan csabagyöngyés: 11 + 1 fő (az egyes képek szerzői a Függelékben). B. Müller Magda felvételei (a hetvenes évektől) új színként tűntek föl a filmgyári fényképezés produkciós palettáján. 1989 óta ő kezeli a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítványt (MFFA), vezeti munkálatait.(8) E gyűjtemény dokumentum-ereje és esztétikai tartalma egyaránt a magyar kultúra értéke. Egyedülálló kincs a maga nemében.

Átrágtam - nem mint kásahegyen - magam a köteten, jelen írásom "ürügyén". Merem hát ajánlani másoknak. Elsősorban a fotográfiát, a mozit és a focit szeretőknek. Mindazoknak is, akik szívesen lapozgatnak egy nyomdai-könyvészeti megformálásában is (Pais Andrea, Simon Norbert, Bertók Szabolcs) megkapó, gusztusos kötetet.

P. S.: Fel- és elszállt a "football" mániákusa. Labda nélkül. "A filmművészet nagy példákat ismer a csodás, álomszerű elrepülésekre. Ősálom-emlék lehet a repülés." Garabonciás-kabátban, széttárt karokkal evezve emelkedett Minarik a magasba. "Fentről látja a pályát meg a Bodográf mozit. Tovább repül, még feljebb." Gondolom, szervezi mennyei csapatát. Edzenek. Talán már játszanak is az égi gyepen. Más labdával. Vajon az milyen...? Ede az eredeti foci, ill. a mozifoci-labdát hagyta itt. Van, lesz mit tennünk vele. Egyszóval: nálunk van. Momentán rövidnadrágos kisfiú, a gyerek-Tutti öleli magához ("Menj kisgyerek...!", 112. o.). A mi labdánkat fogja.

1. Amikor az e filmben játszó Aranycsapat három játékosa (Czibor, Kocsis, Puskás) külföldön maradt: betiltották a forgalmazását.
2. Számítógépbe táplálták ezeket a képeket, majd internetre tették, egyharmadát digitalizálták (CD), a fotónegatívokat is hosszú időre mentették át.
3. A Praxinoszkóp-szabadalom, az Optikai Színház és a nagy nyilvánosságú, korabeli animáció-bemutatók filmtörténeti dátuma.
4. Az olimpiai bajnokságért 1908 óta - négyévenként - küzdenek az amatőr labdarúgó csapatok.
5. Vö.: Platón androgün félgömblényeivel, teóriájával.
6. In.: Bányai Gábor: Sándor Pál (MFI., NPI., Bp., l983., 44. o.).
7. Itt jegyzem meg, tanúja lehettem filmamatőrök és egy ígéretes kézirat találkozásának. Mándy Iván ajándékozta a Pergő Képek című Amatőrfilm Szemle szerkesztőségének a Volt egy csapat... című filmnovelláját. Nagy örömmel publikáltuk (NPI., Bp., 1973., 1., 2., 3. sz.). Ez a becses darab először így, ott látott napvilágot.
8. A fotóművész, esztéta férjével, Bauer Györggyel együtt tette kiemelten közhasznú szervezetté, mozgóképi szakmánkat produkciós fotográfiákkal dokumentáló, kulturális közgyűjteménnyé.