A kiskakas áll a szürke szemétdombon, egy sár/Föld?/golyón és kukorékol, majd elindul jobbra. De lehet, hogy a sárgolyó mozdul el alatta, s ő csak a lábát szedegeti, helybenjár? A spotot nézve ugyanannak az érzéki csalódásnak esünk áldozatul, mint bármikor a moziban. A megtépázott madár alig emlékeztet elődjére, az 50 éve született kiskakasra (a.n.:Macskásy Gyula).Teremtője Bortnyik Sándornál tanult rajzolni, itt ismerkedett meg Halász Jánossal, közös animációs stúdiót alapítanak, majd útjaik elválnak. Utóbbi John Halasként, a modern angol rajzfilm megteremtőjeként lett ismert. Talán ezért is mutat nagyobb formai hasonlóságot az Állatfarmmal Macskásy filmje, mint a Jaschik Álmos féle Gyémántkrajcárral (1940), ami túlstilizált, modoros és merev. A film a háború alatt eltűnt, vázlatait M.Tóth Géza kutatta fel, ami annak érzékeltetésére volt jó, hogy milyen mélyről indult a magyar animáció.

A mi madarunk naturálisabb elődeinél. Harsány, anélkül, hogy rikító lenne, a ma divatos gyerekrajz-utánzást követi szálkás, szaggatott vonalaival, deformált alakjával, de hasonlít a mai rajzfilm-stílushoz. Tépázottsága a hazai rajzfilm helyzetéből is adódhat - a világ mozdult el más irányba -, a háttér, a sárgolyó színtelensége pedig az animáció elszíntelenedésére is utalhat. A szervezők - Fülöp József, Fischer Ferenc, Gacs Réka, M.Tóth Géza -, animáció tanárok és rendezők is jelképesnek szánták a kiskakast: kicsi, de bátor, ártatlan, de ügyes, a szemétből kikapirgálja a kincset, s harsányan világgá kiáltja az igazságot, újraébreszt, serkent. A képzetek mellé eseményt is társítottak: a 40 éve induló animációs képzést az Iparművészetin. Az elsők között olyan alkotók végeztek, mint Gémes József (Hugó, a víziló, Daliás idők), Richly Zsolt (Kockásfülű nyúl, Háry János, Fabulák).

Az alkalomra a világ legjelentősebb főiskoláit és egyetemeit hívták meg, közülük tíz jött el: olyan nagy múltúak, mint az amerikaiak, az angolok, a hollandok, amelyek ma is nagy tekintéllyel bírnak, illetve amelyeknek nincs nagy múltjuk, bár nagy kultúrával rendelkeznek (India), vagy feljövőben vannak, mint Norvégia, Izrael, Finnország. Ahol a tanárok illetve a tanulók között olyan elismert animációs filmesek vannak, mint az angol Godfree, a Quay testvérek, a finn Priit Pärn és az amerikai Jules Engel. Mindezek alapján várható volt, hogy a magukkal hozott filmek nemcsak technikai értelemben lesznek sokszínűek.

A vetítések mellett szakmai konferenciát tartottak arról, hogy hol és merre tart az animáció, ami az oktatást is érzékenyen érinti, ha különböző mértékben is. Hiszen az új technológiák már elavulhatnak, miközben még meg sem tanították őket a növendékeknek. Ez más, új időkezelést, gyorsabb reagálást igényel az oktatástól is: nem lehet régi struktúrákban gondolkodni, ma más a vizuális nyelv, s az új nyelvnek új báziselemei vannak. A technikai, nyelvi problémákat mind a két konferencia a szerkezeti, dramaturgiai kérdésekkel összefüggésben tárgyalta.

Abból indultak ki, hogy a digitalizálással megváltozott az animáció helyzete, elmosódtak a határok a rajz-, a natúrfilm és a videó között. Bár korábban is volt átjárás: animációs betétek, illusztrációk bukkantak fel natúrfilmekben, mégis fordulatot jelentett, amikor az animáció a filmdramaturgiának szerves része lett. A technológiai forradalom ezen a területen előbb zajlott le: az animációs film nagyobb lehetőséget adott a kísérletezésre, mint "nagy testvére". A rajzfilmkészítők kisajátították a komputert, de továbbra is érteniük kell a grafikához - figyelmeztetett Rófusz Ferenc, a rendezvény fővédnöke. Jankovics Marcell arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy kiszorul az animációból a grafika, kiszorulnak a kézi rajzolók és festők. A félelem a gépi kultúrától ez esetben nem fetisizálás, hanem realitás, aminek jele a rajzolók elbocsátása. E vitában is megfogalmazódott, hogy az animációhoz már nem feltétlenül szükséges a kézügyesség, a digitális kamerák korában nincs szükség a rajzra, csak az agyi tevékenységre. A közös nevező az elemi képpont lett - fogalmazta meg Fülöp József animációs rendező, a rendezvény egyik kurátora. (A másik két kurátor: M. Tóth Géza és Gacs Réka.) A vitában kifejtett álláspontokat meghatározta az iskolák gazdasági, társadalmi és kulturális környezete. Hollandiában piaci megrendelésre dolgoznak (interaktív design készítés), Indiában az analfabéták számára az animáció a nyelvet jelenti, az izraelieknek pedig a kitörést a kulturális elszigeteltségből. Van, ahol a multimédiális képzés a vizuális kommunikáció része, van, ahol "csak" animációt oktatnak, és van iskola, amelyik késlelteti a digitális animáció oktatást. A házigazda nem média-, nem film-, hanem iparművészetet tanít. Egyetértés volt abban, hogy a számítógépes technika végleg megváltoztatta az animációt, s hogy a digitalizálás felé a fotó nyitotta meg az utat. Ezért nem lehet összemosni a hagyományos animációt a digitálissal, amely sokat nyer a hightech-kel, de veszít is, mert a technika megköti az alkotót. Volt, aki szerint jó lenne megszabadulni a számítógéptől, a festő program nem helyettesítheti az alkotót; a számítógép pazarlóbb a filmnél, amire takarékosabban, fegyelmezettebben kell dolgozni. Egyértelmű volt, hogy a klasszikus animációs film kiszorul a mozikból, s a tévében (Minimax, Cartoon Network), a számítógépes, interaktív játékokban keresi a helyét, de a DVD sem tudja a mozi élményét adni, másfelől a tévé is hat az animációra.

Vita arról folyt, hogy a változások során az animáció megőrzi-e önállóságát vagy beolvad a komputer játékokba, interaktív médiába. E kérdés részeként vetődött fel az is, hogy az animációhoz tartozik-e a kézügyesség, a rajzolás, a lineáris cselekményvezetés vagy a nem lineáris illetve bináris történetek, s hogy a mai világ képben gondolkodik-e vagy időben. Hogy hová tart az animáció, arról csak feltételezések fogalmazódtak meg, mivel nem a végpontnál vagyunk,

csak egy folyamatban.

A vélemények mögött az az ellentmondásosság rejlik, amely a számítógépet a kultúrában fogadja: a humánum, a művészet féltése, másfelől a megváltás, a messianisztikus jövő reménye. (Előbbi nézetet a magyar és a norvég iskola képviselte, utóbbit a többiek osztották.) Abban viszont egyetértés volt, hogy szükség van az animáció-művészetre: az alkotó moralitására, aki már nem "diktálhat" úgy, mint korábban, de így is van lehetősége - ahogy ezt Kiss Andrea megfogalmazta, aki filmjeivel magyar és norvég "színekben" indult. Az ő története több szempontból is tanulságos: amikor kijutott Voldába, a többiek már befejezték filmjüket, s ő a korábban felhasznált kellékekből készítette el filmjét, a Sink songot a szerelmes vízcsapokról. Majd a diplomamunkáját, A hétfejű tündért is ott fejezte be, az itthoni technikai háttér ezt nem biztosította volna. Esete nemcsak azt példázza, hogyan lehet a szükségből erényt kovácsolni, de az átjárás lehetőségét is - amit a bemutatott filmek is bizonyítottak. A nagyon fejlett technikával felszerelt német, holland, norvég iskolák munkái között a klasszikus rajzfilmek is hatásosak voltak - ötleteik, gondolataik jóvoltából (amelyek hiányát a szupertechnika csak rövid ideig leplezheti). Ezekben dominált az egyvonalas ill. szálkás, szaggatott, gyors, torzító rajzolás, ami az alkalmazott grafikában is trend. Az aprólékos kidolgozást ma kifizetődőbb géppel előállítani.

Több irányban lehet továbbhaladnia a kiskakasnak. Első (kerülő?) útja Kecskemétre vezetett, az animációs filmszemlére, ahol a fődíjat Péterffy Zsófia (ő szintén az "Iparon" végzett) nyerte egy Villon ballada, A kalózok szeretője feldolgozásával, saját maga festette filmjével.

Annecy-i animáció

Ami a nagyjátékfilmnek Cannes, s a rövidfilmnek Clermont-Ferrand, az az animációnak Annecy, ahol majd 40 éve rendeznek nemzetközi fesztivált: előbb két évente, az utóbbi időben pedig évente. A váltást a filmek szaporodása indokolja, ami mögött a technológia forradalmi változásai állnak.

Az átállás szinte egybeesett a Flash 3 felfedezésével, amivel korábban csak állóképet lehetett internetre vinni, de ezzel már mozgóképet, rajzfilmet is lehet interneten készteni, nemcsak letölteni. (E képek már nem pixel felbontásúak, amihez adatokat rendeltek, hanem vektorializáltak, amikhez matematikai képletek tartoznak.) E felfedezéssel lehetővé vált, hogy az alkotó elejétől végig maga készítse a filmjét: az animáció személyessé vált.

Igy Annecy a fesztivál és a filmpiac mellett egyben a szórakoztató elektronika mustrája is, amit az NPAR (Non Photorealistic Animation and Rondering) konferenciával is alátámaszthatunk; itt már a következő fázisnál tartanak. (Annecy nemcsak a legnagyobb animációs filmfesztivál, de egyben a legnagyobb piac helyszíne is.) Itt arról a konvergenciáról és divergenciáról cseréltek eszmét, ami az új média és az animációk között tapasztalható, s amiben nagy szerepe van a gazdasági érdekeknek, szórakoztató ipari szempontoknak. Így például a 3D-s kártyák, poligonok egy szekundum alatt milliót "rajzolnak", ami az ezzel dolgozó animátorok számára fontos: mintegy a magas színvonalú vizuális minták iránti igényt teljesítik. A közös licencek miatt a gyártó és felhasználó szektorok összekapcsolódnak. A programozók és animátorok együttműködése a klasszikus animációra emlékeztető műveket eredményez. Az animációs mozi és a videojáték egyre kifinomultabb lett: csökkennek a minőségi különbségek a valós idejű 3D és a grafikus animáció között. Konvergenciára utal, hogy Harry Potter több digitális médiumban él, mint eredetileg megalkották, hogy a gyerek nézők többféleképpen kerülhetnek be a mese világába (Pokémon hisztéria)... De így sem elégíti ki őket, mivel a játékok nem mozgatják meg érzelmileg olyan mélyen a befogadót, mint a könyv vagy a film (ami egyébként tele van animációs trükkel), a videojáték-figurák ugyanis nem azon a szinten szerepelnek, mint a hagyományos médiában. A technológiák fejlődését szabályozza az animálók ügyessége: az emberi tényező, a hozzáállás fontos szereppel bír e gyorsuló folyamatban. A kézi animáció kifejezőbb, Mo-Cap "valósabb".(A motion capture: mozgásérzékelő+számítógép, amely a mozgást 3 dimenzióban modellezi.) A divergencia fő területei az animáció és a videojátékok között húzódnak, illetve ahol eltérés van az animáción belül a valós idejű, vagy feldolgozott, preparált megjelenítése között. A jelenlegi fejlődés a grafika szerepének növekedéséből, új algoritmusok felfedezéséből származik, amelyek a nem valós képeket valós időben generálják. A Flash felfedezésével lehetővé vált az animáció személyessé tétele: elejétől végig egyedül csinálhatja az alkotó a filmjét. Így a művészek a hatásokat gyorsabban szabályozhatják.

A fesztiválon látottak jól illusztrálták a konferenciát: sokan voltak a gépre hagyatkozók, a látványra menők, kevesebb az olyan film, amelyen érződött a gondolat, az ötlet, a munka, a jól megírt forgatókönyv. És alig volt celluloid animáció: főleg a retro-vetítéseken lehetett látni. Ezek nagy részét a cseh mesterek - Barta, Trnka, Svankmajer - művei tették ki, mellettük a holland Drissen életmű bemutatója, valamint a klasszikus amerikai "emlékműsor" mutatott valamit a hagyományos rajz és bábanimációból. Barta 1985-ben még faszobrok/bábuk mozgatásával készítette el a Patkányfogót, utódai már 3D-s computer filmeket csinálnak. A főiskolások vizsgafilmjei is többnyire a leg(?)modernebb eljárásokkal készültek, de ezek mellett a hagyományost is alkalmazzák. Ezeket is értékelték: egy 3D-s komputerfilm, a német Das Rad kapott díjat a Baden-Württembergi Filmakadémiáról (ők is részt vettek a kiskakas-fesztiválon). A különdíjat egy francia rajz-metszet film, a Cesaria story nyerte.

A színvonal felhígulásában szerepe lehetett, hogy a korábbi biennálé-rendezésről áttértek az évenkénti fesztiválra. Ennek oka lehet, hogy egyre több animációs film készül: a digitálishoz nem kell stúdió, infrastruktúra, csak a báb animációhoz szükséges a műhelyháttér, emiatt nem is divatos - elterjedtebb a rajzfilm. A technikai nívó nem ad egyben esztétikai minőséget is: a hazai versenyfilmet, a komputerrel készült 2D/3D-s Icebergclubot a közönség joggal unta, kifütyülte. Pedig a fejlődés ellenére az animációs-film is egyre drágább: a hazai produkciók készítését a Francia Nemzeti Filmközpont (CNC) tavaly előtt 183 ezer euróval (7 filmet), tavaly pedig 426 ezer euróval (12 produkciót) támogatta.

Idén 51 rövid- és 5 hosszú film szerepelt a versenyprogramban, a panorámában pedig 44. Ezekben 2-2 magyar filmet vetítettek: Cakó Ferenc Pszichoparádéja a korábbitól eltérően részben számítógéppel készült, Orosz István a tőle megszokott módon kézzel rajzolta meg Fekete lyuk - fehér lyuk című filmjét. Hasonló módon készítette a Jelenéseket M. Tóth Éva. A Holtágbant pedig papírra festette Bánóczky Tibor. Utóbbi tanítványa az előbbieknek az "Iparon".

A verseny fődíját a holland Lockmain 3D-s virtuális road movie-ja, a Barcada nyerte. Nem volt jobb, csak elütött a többitől. Tavaly ugyancsak holland - kézzel rajzolt - film nyert, Dudok de Witt műve, az Apa és lánya. (Ő most a zsűriben szerepelt.) A közönség díját egy (3D-vel ötvözött) natúr road movie, Bradbrook filmje kapta. Az elsőfilmesek díját egy tárgyanimációnak, az amerikai Pes csoport a Roof sex-ének ítélte a zsűri. A különdíjakat egy klasszikus bábfilmnek - Lawrence: Looking for horses -, egy papírra rajzolt - Hinton: Flux - és egy 2D-s komputer animációnak -Aldashin: Bookashky - ítélték.

A hosszú film díját a koreai Sung-Gang Lee My beautiful girl, Mary című 2D/3D-s komputer animációja kapta. E film nemcsak a digitális technika problémáit reprezentálta (halvány színek, merev alakok), de azt a dramaturgiai problémát is, hogy mi a közönség elvárása a digitális esztétikával szemben, hogy a mai hősök normális átlaggyerekek, mindennapi szituációkban - messze a korábbi szuperhősöktől. A mai trend a kevésbé heroikus, humánus, hozzáférhető, elérhető karakter. Hogy lehet megteremteni e kulcsfigurákat, akiken a film sikere múlik, milyen logika, stratégia kell ahhoz, hogy eredetinek tűnjön, új karaktereket kell-e teremteni a semmiből, vagy az ismert licencet megvenni (irodalmi vagy képregény hőst képernyőre vinni). Az ideális cél: tiszteletben tartani a hagyományos mesélést és eredeti karaktert teremteni. A mai divat: venni néhány szerethető karaktert videojátékokból, és átdolgozni nagyképernyőre. Ám a kínálat véges, és kérdés, hogy a filmesek képesek-e a sikeres átalakításra. Ezek a karakterek lesznek a következő generációs hősök elődei. Ehhez célszerű a gyerekek elképzeléseit is felhasználni. Így jöhet lére a "reális fikció", amely révén a gyerek/felnőtt együttműködhet a képekkel, s a virtuális realitással vesz elégtételt a valós világon.

A jelenleg (?) legfejlettebb technikát (Flash 4,5,...) az internetes filmek képviselték külön kategóriában, ahol a francia Gage - Inoshiro démona - és az amerikai Lofton - Kevina - nyert a 25 közül.

Jövőre valószínűleg többen lesznek, és már lesz köztük Flash 6-os.