Báthory Erzsi Ez csapatmunka!
Beszélgetés Marton József fővilágosítóval

Marton József
Marton József
80 Kbyte

Hogy képet kapjunk arról, Ön hogyan jutott el a filmszakmáig, kérem, először beszéljen arról: milyen családból, milyen háttérrel indult?

1942-ben születtem Pesterzsébeten. Nagymamám is, édesanyám is Erzsébet volt, s ha lánynak születek, én is Erzsébet lettem volna, az biztos. Egyébként egyke voltam, a család szemefénye. Szülőhelyemet akkor még Pestszenterzsébetnek hívták, egy kisváros volt a főváros mellett, vámházzal, ahol a villamos mindig megállt, s a vámosok a csirkétől a tojásig mindent átnéztek az utasok kosaraiban. A háború alatt kibombáztak minket a házunkból, ezért beköltöztünk a VIII. kerületbe, majd egy zuglói családi házban telepedtünk le végleg. Édesapám festék- és vegyiáru kereskedő volt, nem éppen nagybani, de része a nagykereskedelmi láncnak. Amikor államosítottak, ő nem írta alá önként, hogy mindenünket csak úgy elvegyék, s ezért nyolc hónapra börtönbe is került. A történelem tréfája, hogy a háború előtt a szocializmus lelkes híve volt, kapitalista létére munkáskönyvtári könyveket és egyéb kommunista műveket olvasott és terjesztett. A börtön-hónapok alatt Lepsény mellett dolgozott egy állami gazdaságban, majd - miután nem tudta megkülönböztetni a gazt a kukoricától - átvitték egy építkezésre Mezőtúr környékére, s itt kitanulta a víz- és gázszerelést. Annyira, hogy szabadulása után nem a szakmájában, hanem egy építőipari szövetkezetben helyezkedett el. A háború előtti elvbarátai addigra zsíros pozíciókba kerültek, de már nem nagyon akarták megismerni. Nehezen viselte ezt az egészet, fiatalon, 53 éves korában vitte el az ötödik szívinfarktus. Édesanyám háztartásbeli volt az államosításig, utána meg egy harisnyagyárban, majd a konfekcióiparban dolgozott. Ebből a szempontból elég viharos volt az életünk, de a szüleim nagyon szerették egymást, s a körülmények ellenére otthon nagyon jó volt a légkör. Politizálni nem volt szabad! Csak apámnak, aki 56-ig és utána az oroszokat, 56-ban, a forradalom alatt az amerikaiakat szidta. A Mária Terézia (ma: Horváth Mihály) téri iskolában kezdtem az első osztályt, még hatéves korom előtt. Protekcióval, ugyanis apámnak nem messze az iskolától volt az üzlete. Aztán Zuglóban abba a Telepes utcai szép iskolába jártam, amelyik a múlt század elején épült. A rajztanárom, aki nagyon szeretett (maga is "deklasszált elem"), lebeszélt arról, hogy apám nyomdokaiba lépjek, s a vegyipari technikumba jelentkezzem az általános iskola elvégzése után, mondván: "egyébnek" (ez volt a "származásom" azonosító jele) oda nehéz bekerülni, menj az élelmiszeripariba, ahhoz is kell vegyészet. Így is tettem, s nem bántam meg, nagyon jól éreztem ott magam. Az osztályban nőuralom volt, tizenöt lány mellett hárman maradtunk fiúk, mire végeztünk. Hamar megtanultunk tisztességesen viselkedni, különben kopogott a fejünkön a tűsarok. Érettségi után a csokoládégyárba kerültem technikusként. Na, ott nagyon nehezen viseltem a röghöz kötöttséget. Hogy időben kiérjek Zuglóból a Közvágóhídig, már hajnali háromnegyed ötkor villamoson zötyögtem. Az öreg szakik utáltak minden technikust, mert szerintük elméletieskedünk a szabványokkal, a főnökség meg pláne utált, mert semmit sem értett a szakmához. Jó sokáig, fél évig bírtam, aztán könnyes búcsút vettünk egymástól. Tengtem-lengtem, még zöldséges is voltam, amikor apám egyszer, 62 nyarán azt mondja nekem: te, miért nem mész be a filmgyárba, itt van nem messze, hátha lenne ott neked való munka. Bementem, megszólítottam az embereket, kérdezősködtem, milyen munkalehetőségek vannak itt. Ááá - mondták -, nehéz, nem érdemes idejönni. Jelentkeztem tehát.

Milyen viszonyban volt addig a filmmel?

Szerettem moziba járni, mint mindenki abban a korban, de amúgy nem érdekelt a film. Igaz, gyerekkoromban még láthattam Tarzan-filmeket, meg mindenféle amerikait, utána meg lehetett nézni szovjet filmet és szovjet filmet. A Corvin-mozi felújítása után kezdtek mást is vetíteni, például a Trapézt. Ami tetszett, azt kétszer-háromszor is megnéztük, de az, hogy hogyan készül, nem izgatta a fantáziámat. Amikor próbaidővel felvettek a gyárba, akkor sem a filmforgatás mibenléte foglalkoztatott először, hanem a változatosság.

Milyen beosztásba vették fel?

Világosítónak, 1200 forint fizetéssel, három hónapos próbaidőre. Amikor a próbaidő lejárt, meghosszabbították egy évre a szerződést, a téli hónapokra is maradhattam a gyárban. Akkor még nem kellett ehhez a munkához semmilyen végzettség. A hátamra tették a kábeleket, amik a bokámat csapdosták, s vittem, vittem a többiek után, roskadozva, lihegve, már karikák forogtak a szemem előtt, még az is megfordult a fejemben, hogy tényleg ide akartam én jönni?! De a kereseti lehetőségeink nagyon jók voltak: a durchmarsch azt jelentette, hogy huszonnégy órákat dolgoztunk egyben, amit túlórában kifizettek. Elmentünk a helyszínre, bekábeleztünk, egész nap forgattunk, majd leszereltünk, visszaszállítottunk mindent. A többiek mindig elaludtak hazafelé a buszon, én elég jól bírtam a strapát.

Sok fiatal volt akkor a gyárban?

Sok, nagyon sok. Az öregek meg ugrattak minket, fiatalokat, persze. Például: fogd ezt a (60-80 kilós!) kábelt, s vidd át egy nyolcas létrán. Felmászni, átlépni, lemászni... A szenes lámpákhoz kötélnyi vastag kábelek tartoztak, amiket a kocsiról nekünk kellett lerakni, még nem volt daru. Odaálltál a kocsi mellé, a vállad egy magasságban a platóval, s a rakodó rád dobta a kábelköteget, te meg összeszoríthattad a fogad, hogy össze ne rogyj. De ezek igazából próbák voltak, arról szóltak, miféle vagy. Bevegyenek-e, tudsz-e dolgozni, bírod-e. Egy lámpához akkor még csak úgy lehetett közel kerülni, hogy vihettem. Mondjuk ott álltam, vagy ültem a felsőházban a hídon a lámpa mellett, s akkor a fővilágosító felnézett és így csinált: félre!, s akkor odajött a híd másik végéről egy régi világosító és bekapcsolta a lámpát, amelyik mellett álltam vagy ültem. Én nem nyúlhattam hozzá. Jó sok időnek el kellett telnie, mire én kapcsolhattam be. A lámpa- és kábelcipelés mellett, ha nem volt forgatás, be kellett járni a gyárba, és nyolc órán keresztül a lámparaktárban kellett a lámpákat törölgetni, olajozni, tisztítani. Ragyogott is minden.

Ilyen méretű lámpával és kábellel ott találkozott először? Tanították-e, mi micsoda?

Ott találkoztam először, de nem nagyon tanítottak senkit, nagyfokú volt a szakmai féltékenység. Figyelni kellett, ha ambíciói voltak az embernek.

Mi volt az első film, aminél lámpát és kábelt hurcolgathatott?

A Napfény a jégen. Bekerültem hétfői napon, túl voltam a balesetvédelmi oktatáson, s másnap mélyvíz: be a műterembe. Te, csss, hozz egy zászlót - szólt rám egy öregúr. Milyen zászlót, honnan? Nincs is ünnep! Össze-vissza forogtam, mire valaki megmondta, hogy mi az: egy fekete, nagy funér, aminek van egy nyele, amit odaszögeltek a "négerhez". Na, a néger! Mi az?! Hát a fényterelő. Amikor az amerikaiakkal forgattunk, akkor Bolykovszky Béla bácsi szólt, hogy nem szabad négernek mondani, mert azt értik, az náluk sértés. Fényterelőnek kellett nevezni. Két lábon álló nagy fakeret, ami be van fekete anyaggal vonva, s azzal vettük le a fényt, ha sok volt. Annak idején szöggel, dróttal, nádi hegedűvel ment a filmgyártás. Ha odavittem valakinek azt, amit kért, akkor attól kezdve, ha csak nem kértek ismét valamit, egy darabig ácsoroghattam, bámulhattam: Jézusmária, itt van a Mezey Mária! A Kiss Manyi!... Csináltuk a Napfény a jégenben a liftjelenetet, zseniális volt! Észre se vettük, hogy már tizenhárom-tizennégy órája dolgozunk. Szeptemberben aztán kezdték forgatni Herskó filmjét, a Párbeszédet, aminek Illés Gyuri bácsi volt az operatőre, a fővilágosító Kocsenda László. Ő Őrsi Béla bácsival és Bolykovszky Béla bácsival együtt még a háború előtti időkben kezdte a szakmát. A fővilágosítók a maszkmesterekkel, jelmezkivitelezőkkel, berendezőkkel, valamint a díszletépítők vezetőjével stb... voltak egy rangban, őket hívták szakállománynak. Felettük van a művészeti, alattuk a fizikai állomány. A szakállományban magasan volt a mérce, és nem engedtek könnyen a követelményekből. Amikor sláger volt a "havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel...", akkor ők 3-400 pengőt kerestek. A legnagyobb elvtársozás idején azt mondta például Bolykovszky Béla bácsi, hogy Dodókám - vagy Jaksikám (mindketten régi, háború előtti világosítók voltak), ezt csináltassa meg, s Dodó - vagy Jaksi - erre: igenis, Bolykovszky úr, máris! A rendezők is tisztelték a szakállományt és a világosítókat. Keleti Márton például a forgatás előtt felszólt a hídra: Géza, van ma meccs? Igen, Keleti úr. S mikor kezdődik? Fél ötkor. Na akkor, ha háromkor befejezzük, odaérnek? Igen, Keleti úr... Én a Párbeszédben kerültem először csapatba. A csapatban nyolc világosító volt, én voltam a fél-kilencedik. Az utolsó. Nekem csak cipekednem kellett. Innen indultam. De még akkor is, amikor odáig jutottam, hogy nekem mondták, hogy bekapcsolhatom a lámpát, s mondjuk állt ott egy öregebb világosító is, megesett, hogy félrelökött engem és ő kapcsolta be.

A fahrtmester hová tartozik ebben a rangsorban?

Operatőr, fővilágosító, fahrtmester, best boy, világosítók, bühnések - ez a rangsor. A világosító-részleget a best boy, a bühne-részleget a fahrtmester vezeti.

A fővilágosító mennyire önálló?

Attól függ, mennyire hagyja az operatőr. A munkaköri leírásunk állítólag azt tartalmazta, hogy nem gondolkodni kell, hanem bekábeleztetni a helyszínt, a lámpákat odavitetni, áramról gondoskodni, a többi az operatőr dolga. Aki szó szerint végrehajt mindent, azt mi "szócső" fővilágosítónak hívjuk. Ide kérek egy ötezres lámpát - mondja az operatőr, mire a fővilágosító: ide kérek egy ötezres lámpát. Vegyük le balról a fényét - mondja az operatőr, vegyük le balról a fényét - mondja a fővilágosító... Van aztán, aki önálló, akire rá lehet bízni, de csak miután megmondta az operatőr, hogy mit képzel el... Amikor én kezdtem, a fővilágosító volt a stáb baleset- és munkavédelmi felelőse is, meg általában ő volt a szakszervezeti bizalmi is.

Miért?

Mert neki állandóan ott kell lennie a forgatáson. Ez a legbalesetveszélyesebb terület. Előfordulhat, hogy valaki ráragad az áramra. Amikor az Utazás a koponyám körül című Révész-filmet forgattuk - Illés volt az operatőr -, fönt, hidakon dolgoztunk, 6-8 méter magasban, térérzékelés semmi, mert az egész díszlet és a műterem is koromfeketére volt festve, az egyik kollégám lámpástól leesett a díszletbe. Szerencsére megúszta komolyabb baj nélkül, mert a lámpa mellé esett és nem rá. A munkavédelmis első kérdése az volt: rajta volt-e a munkavédelmi bakancs. Ez egy gumitalpú bakancs, ami elméletileg véd az áramütéstől.

Milyen kötelező munkavédelmi felszerelés volt még?

A könyékig érő, vastag gumikesztyű. De folyamatosan dolgozni egyikben sem lehetett. A fővilágosító mindenesetre felküldte "Józsikámat", nézze meg, vajon az a lámpa, amivel a kolléga leesett, hány fúróval volt befúrva.

A nyolc embernek mindnek megvolt a maga dolga a csapatban?

Igen. A fővilágosító alá tartozott a csoportvezető. Nálunk a korbácsost Szöllősi Józsi bácsinak hívták, nagyon aranyos ember volt. Benkő Józsi kitűnő világosító volt Németh Sanyival együtt, aki volt katonatisztből lett világosító. Csaba Laci és Báthory Pisti a két nagyon és mindig szomjas kocsirakodó, Kardos Pippincs bácsi a kötőmester áram-ügyekben, s volt a töltelék, ahova én is tartoztam. Wald Józsi bácsi volt a fahrtmester, Soós Vili bácsi pedig a csapó mestere.

Hány lámpa kell egy forgatáson?

Az operatőrtől, a forgatókönyvtől, vagyis témától, helyszíntől, stílustól... meg döntően a nyersanyagtól függ. Akkoriban annyira érzéketlen volt még a nyersanyag, hogy nagyon nagy fényerőre volt szükség, hogy kiexponálható legyen. Amikor megbeszéltük a lámpaparkot, már tudtuk, hogy lesznek-e "tornaórák". Súlyemelő nem emelt annyit egy edzésen, mint mi egy forgatáson a "Jupiter"lámpákat és tartozékaikat. Például a Pál utcai fiúk forgatásán, amit Fábri Zoltán rendezett, Illés Gyuri bácsi volt az operatőr, és nagyon gyenge volt a nyersanyag. A nagyvilágban már létezett jó nyersanyag, de az nem jöhetett még be a szocialista területre. Nálunk Orwo meg Szovkolor létezett, Kodak inkább csak fekete-fehérre. A füvészkerti jelenetet ráadásul éjszaka forgattuk.

A Diószegi Sámuel utcai Füvészkertben vették fel?

Nem, a vácrátóti arborétumban, a valódi Füvészkert kicsi lett volna ehhez! Gumiszőnyegen kellett bemenni, annyi kábelt fektettünk le. Ha jól emlékszem, vagy negyvenen voltunk összesen, abból harminc világosító, 600 kW-tal, a többi bühnés. Összehasonlításul: ha egy szoba-konyhás lakást kell bevilágítani, akkor - ha nagyon sokat mondok - 20-50 kW kell hozzá. A felszerelés? Három-négy pótkocsis teherautó vitte dugig rakva a cuccot: sínek, emelvények, kábelek, elosztók lámpák.

Ennek a sok világosítónak is egy csoportvezetője volt?

Igen, de ő aztán további kis csoportokra bontott minket funkciók szerint. Akkor még nagyon sok idő volt az előkészítésre - igaz, pénz is a filmekre -, napokig csak lámpáztunk. Egy nap ment a beköltözésre, másik a kábelezésre, egy egész napon át csak fényt állítottunk. Addig állt a műteremben a díszlet, amíg le nem forgattuk benne az összes jelenetet, amíg a musztert meg nem nézték, s el nem döntötték, hogy jó, tehát a díszlet lebontható. Legfeljebb addig lelámpáztuk, de ha kényes volt a díszlet, le sem lámpáztuk, maradt minden úgy. Ilyen ma már csak a mesében van!

Mikor érezte azt először, hogy már elfogadják a csoportban?

Nem volt elég, hogy az embert szakmailag elfogadják, el kellett magát fogadtatni a csoportban is mint a csoport tagját. Ilyen alkalom volt például a megmérettetésre a fizetésnap. Jó magyar szokás szerint sokan nem azt nézik, ők mennyit kaptak, hanem hogy a másik mennyit, s akkor általában beindul az irigykedés. Nagyon sok pénz volt még akkor a filmszakmában! Vegyük csak a túlórát! Kilenc óra volt a munkaidő az ebédidővel együtt, utána két túlóra 25, a következő kettő 50, az összes többi utána 100% felárral ment. Volt, hogy 26 órát írt be a fővilágosító, hiába állt a nap 24 órából, mert tényleg 26-ot dolgoztunk egyfolytában. Volt, hogy 4-5 ezer forintot kerestem egy hónapban, igaz, otthon akkortájt csak fényképről ismertek. Aztán volt produkciós pénz: amikor elfogadták a standard kópiát, a szakállománynak pénzt osztottak. Mondjuk a nyolc emberre volt tízezer forint. Aztán volt a rendezői pénz, kb. 25-30 ezer forint, amivel csak a rendező rendelkezett. Előfordult, hogy magától is adott, de az operatőr is mondhatta neki, hogy: ez komoly odafigyelést igénylő film volt, a fiúk nagyon keményen dolgoztak, s akkor a rendező - mindig a fővilágosítón keresztül - adott a világosítóknak, ez is általában fejenként egy ezres volt. A fizetésemelés mértékénél is mindig a fővilágosítóé volt a döntő szó. A fizetésemelés aztán a túlóráknál játszott szerepet. Később megszűnt a túlóra, s jött helyette a gyártási pótlék, ami jól fejbevágott minket, mert nagyon kevés volt a túlórákhoz képest. Ezzel párhuzamosan lett egyre kevesebb a pénz is. De amíg volt, addig a kollektíva egy-egy pénzosztás után átsétált a Szűcshöz.

???

A Bácskai utcában egy rogyadozó kis földszintes épületben volt a Szűcs kocsmája, ma már társasház áll a helyén. A fröccs arra kellett, hogy kibeszéljük együtt a napot: na, te ezt itt meg ott eltoltad stb. Ez szakmai képzés is volt, meg aztán oldotta is az egésznapi feszültséget. Aki tudta, hogy ő a soros - s nem a lejmisták közé tartozott -, az nyitott a kezdőkörrel.

Általában honnan, milyen társadalmi rétegekből verbuválódott a társaság?

Sokan voltak lecsúszott értelmiségiek, jöttek a metróépítkezésről, bányákból, aztán sokan faluról. Sok fiatal kalandvágyból - az idegenlégió helyett. Megfordult itt egyetemet végzett, volt uránbányász és falusi ember négy elemivel. A hetvenes években ráadásul vita is indult arról, hogy szakma-e a miénk vagy nem. Akkor már kezdtek ragaszkodni a villanyszerelő végzettséghez, tanfolyamokat is indítottak. 1972-ben lettem megbízott fővilágosító, s akkor beiskoláztak villanyszerelőnek, hogy kinevezhessenek. Jártunk is egy évet az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolára színházi fővilágosítói és színpadmesteri szakra.

Hogy zajlott le a Szűcs-kocsmában az a jelenet, amikor először volt soros? És mikor?

Az első évben volt, az biztos, de nem emlékszem, melyik film után. Először azt is ki kellett érdemelni, hogy az öregek, ha lezuhanyoztak, felöltöztek, szóljanak: na, gyere, mit iszol. Ilyenkor tanulja meg az ember azt is, hogy ki mennyire szivacs. Nekem például éhgyomorra három-négy fröccs a fejembe száll. Aztán eljött az is, hogy bementünk a kocsmába, s azt mondtam: uraim, most az én vendégeim. Elővettem egy százast - amiből még akkor vissza is kaptam kb. ötven forintot!

Illett körbekérdezni, ki mit iszik?

Persze...

Magázódtak vagy már tegeződtek?

Az sok mindentől függött. Ha egy fővilágosító válogatás nélkül tegeződött, s felszólt például a hídra, hogy vedd le onnan a fényt, esetleg visszakaphatott egy ilyen választ: mit gondolsz, bűvész vagyok én?! Ezért egy fővilágosító általában nem tegeződött senkivel. Én már csoportvezető voltam, de nem tegeződtem a fővilágosítóval, ő viszont már azt mondta nekem: Józsikám, legyen szíves... Egyszer a fővilágosítónak el kellett mennie, Illés Gyuri bácsi engem kért meg - Józsikám, legyen szíves, tegyen be egy kivágott selymet, s amikor a fővilágosító visszajött, azonnal szóltam neki, hogy mire kért meg Gyuri bácsi. Önhatalmúlag semmit! Hülyeség is lett volna. A későbbiekben, amikor fővilágosító lettem, mindig külön megkértem az operatőrt, hogy rajtam keresztül instruáljon. Amíg nem lehetett kiszűrni, ki miféle, addig inkább magázódott az ember. Az öregeket például végig magáztuk vagy bácsiztuk, ők pedig általában tegeztek minket.

A kocsmázás is a szakmához tartozott?

Igen, együtt kellett levezetni a közös munka feszültségét. Forgatásra menet nem állt meg a busz gyakran, de visszafelé minden kocsmánál. Nem is örültem neki, mert nem szerettem, ma sem szeretem túlzásba vinni az ivást, s nem arra vágytam, hogy muslicákon keresztül nézzem a kollégáimat. Amikor már fővilágosító voltam, volt egyezségem a környékbeli kocsmákkal, presszókkal, hogy elsőre egy fröccs, az jól is esett, de másodiknak barackot vagy cseresznyét kértem, ami helyett egy stampedli vizet hoztak. Azt is ki kellett vívni, hogy az ember azt mondhassa: bocsássatok meg, én nem kérek többet. De azért hamar lelépni nem illett.

A fővilágosító is ment a társasággal?

Nem, legfeljebb egy körre, aztán távozott. Ha vidéki forgatáson voltunk, s szállodában laktunk, akkor este az étteremben ült a csoport egy asztalnál, s egy külön asztalnál a fővilágosító. Előfordult, hogy intett, hogy: maga, meg maga, ide ülhetnek hozzám.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy egyrészt "Józsikám, legyen szíves"-sel szólítsák meg az embert, másrészt, hogy bonyolultabb munkát is rábízzanak, s már ne lökhesse félre egy idősebb?

Öt-hat év. 68 táján már elfogadtak engem. Akkor már én kerültem olyan helyzetbe, hogy rászólhattam volna arra a fiatalra, aki még nem kapcsolhatta volna be a lámpát, s mégis megpróbálta, pedig ott álltam. Ilyenkor mégsem én, mert még bennem friss volt az élmény, hanem például a csoportvezető, Szőllősi Józsi bácsi szólt rá, hogy: kapcsold csak ki gyorsan, komám! Akkor én odamentem, bekapcsoltam, beállítottam. Kocsenda Laci bácsi nagyon bírt, talán azért, mert míg mások egy-egy kocsmázás után elvesztek az éjszakában, rám mindig lehetett számítani. Meg aztán kezdett nagyon érdekelni az egész, figyeltem, tanultam, szóval használható voltam.

Melyik filmben volt először fővilágosító és mi kellett hozzá?

Mészáros Márta Szabad lélegzet című filmjében. Ehhez az kellett, hogy Koltai Lajos legyen Illés Gyuri bácsi mellett a kameraman, mert Koltai velem mint "fővilágosítóval" korábban a Balázs Béla Stúdióban csinált filmeket. Koltai ugyan Kocsenda Laci bácsit kérte fel fővilágosítónak, de Laci bácsi átadta nekem: Józsikám, csinálja maga, maga úgyis tudja, mit hogyan kell, meg aztán egyivásúak is a Lajossal, én pedig ebbe az újhullámba már nem szólok bele...

Melyik balázsbélás filmekben dolgozott?

Magyar Dezső Agitátorok című filmjében, aztán Bódy-rövidfilmekben, Maár Gyula Prés című filmjében. Így jöttünk össze Sutyival, s így történt a magyar filmszakmában állítólag először, hogy a Szabad lélegzetben, Mészáros Márta filmjében elsőfilmes operatőr dolgozott együtt elsőfilmes fővilágosítóval. A gyakorlatban rutinos operatőr mellé fiatal fővilágosító került vagy a fiatal operatőr mellé edzett fővilágosító, hogy segítsen a kezdőnek a rutinos az első önálló lépéseknél. Sutyi megbeszélte velem, hogy legyen itt egy ilyen és ilyen hangulat, fogjuk vissza a derítéseket, legyen lágyabb vagy karakteresebb a fény. Nem volt könnyű. A Szabad lélegzetben Ónodi Gyuri volt a gyártásvezető, s izgultam, milyen lesz a viszonyunk, mert korábban én mint világosító, gyakran összevitatkoztam vele. Ha az ember fővilágosító lesz, nagyon megváltozik a szerepe. Attól kezdve nem a műszak mellett kell kiállnia, hanem a produkció mellett, de a munkatársait sem hagyhatja cserben. Koltaival aztán egészen a Mephisto végéig dolgoztunk együtt. Vagyis közreműködtem az indirekt fény és a "mézbarna félhomály" legendájának születésében.

Hogy lehet még fővilágosító valaki?

Vagy el kell mennie egy fővilágosítónak nyugdíjba, vagy több filmet kell gyártani. Én a hetvenes évek elején éppen felszálló ágában kaptam el a szakmát: a televízió rengeteg filmet rendelt, s a régi fővilágosítók szinte mind egyszerre öregedtek ki. Általában beosztották az embert egy stábba, de ha az operatőr harcos természet volt, akkor ő válogatta ki az embereit.

Kik voltak azok a régi fővilágosítók?

Elsősorban Bolykovszky Béla bácsi, ő legenda is lett. Szakmailag fantasztikus volt, nem csoda, hogy a főiskolán is tanított...

Ráadásul, tudom, ő volt az, aki mindig meg is tartotta az óráit...

Így igaz. Aztán Őrsi Béla bácsi, aki szintén elérte a nyugdíjkorhatárt, úgy távozott a gyárból. Kocsenda Laci bácsi sajnos beteg lett, leszázalékolták, azért ment el. Dienert Pista bácsival még két-három éve találkoztam. Ő egy ritka galamblelkű ember volt, s azokat ez a szakma nem tudja elviselni. Kifúrták, átkerült a II. telepre a dokumentumfilmek gyártásához, s ez jót tehetett neki, mert jóval a nyolcvan fölött is remek egészségi állapotban volt.

Mit tudott Bolykovszky Béla bácsi például, amit mások nem?

Először is olyan szeme volt, hogy el lehetett volna dobni az öreg fénymérőket. Több ezer lux esetében maximum 50-100 luxokat tévedett. Bekapcsoltak egy lámpát, ő megnézte, s mondta, hogy vagy szűkítsen, vagy szórjon, vagy kevesebb legyen, vagy több, s aztán jött az operatőr a fénymérővel, s kevés volt a különbség.

Elolvassa-e a fővilágosító is a forgatókönyvet?

Természetesen. Aztán megbeszélik az operatőrrel, aki viszont akkorra már mindent megbeszélt a rendezővel. Átvesszük képenként, helyszínenként az egész könyvet, átbeszéljük közösen a lámpaparkot, kameramozgatókat stb... A létszámba nem szól bele az operatőr. Én a megbeszélés alapján leadom a költségvetést: lámpákra, emberekre, szállításra, energia-igényre. Az átkosban például a fővilágosító tárgyalt az Elektromos Művekkel, ahol volt egy ember, akinek az volt a dolga, hogy a filmesekkel együttműködjön. Leadtam, hogy mondjuk az Alkotás utca 50. szám alatt fogunk forgatni, s nekem oda 50 kW áram kell. Akkor visszaszólt, hogy az 50. szám alatt ez nem biztosítható. Márpedig a túloldalról átvinni nem lehet, akkor jött az aggregátor-igénylés.

Hogyan szedte össze a csapatot?

Minden fővilágosítónak volt egy alapcsapata, ami négy-öt világosítóból, egy fahrtosból és egy bühnésből állt. Ha több ember kellett, akkor a másik csapatból hívott az ember. A világosítók központi állományban voltak, csak akkor kellett megbeszélni az ő fővilágosítójával, ha hosszabb időre akartam elvinni több embert, hogy engedje el ezt vagy amazt. Mint az emberpiacon, csak nem néztük a fogsorát. Általában szerettek velem dolgozni az emberek. Egyrészt a piszkos anyagiak miatt, amit mindig kiharcoltam. Úgy alakítottam ki a költségvetést, hogy a megtakarítás maximumát megkapják az emberek.

Lámpán is lehetett takarékoskodni?

Azon soha. Csak a béren. Mondjuk nem kellett nyolc, csak hat ember, s a megtakarítást elosztjuk. Aztán nem szeretem az iszákos embert, mert az veszélyes önmagára is, a berendezésre is, meg mindannyiunkra. Nem szoktam hangoskodni, kiabálni, nem is szeretem a hangos beszédet. Ez csapatmunka. Egy szemvillanás elég, s működik minden.

Vannak nehezen bevilágítható színészarcok?

Vannak. Ilyenkor ügyeskedni kell a sminkesnek, a maszkmesternek, az operatőrnek és nekünk is. Egymásra vagyunk utalva mind. Ugratás azért kell néha. Mondjuk a sminkes végre elkészül egy nagyon nehéz arccal, mi bevilágítjuk, s odahívjuk, hogy nézd csak, mit csináltál, ez egy crosspálya! Jézusom - rémül halálra, s akkor jót lehet együtt nevetni az egészen.

Mik a kedvenc filmjei?

Az összes Maár-film. Aztán Szász Péter Szépek és bolondokja, ahol a vörös és a kék fények először keverednek magyar filmben. Abban csináltuk meg először, hogy egy beállításon belül nappalból átmentünk alkonyba. Bizalom, Mephisto... Sorolhatnám tovább Jancsó, Dömölky, Rózsa, Szomjas, Grunwalsky filmjeit, de nem sorolom, mert nem szeretnék senkit se kifelejteni.

A szeretkezési jelenet forgatásánál hol vannak a világosítók?

Mindig kint. Akkor sosem lehet bent más, csak a rendező, az operatőr meg a két színész. Mi beállítjuk a világítást, s kimegyünk. Ha gond van, szólítanak, de akkor úgyis leállnak a forgatással.

Miben más a mai filmgyártás a múltbelihez képest fővilágosítói szemszögből?

A nyolcvanas évek végén már többször voltunk munka nélkül, mint munkában. Amikor jöttek a pénzügyi megszorítások, a szakállomány nagy részét bocsátották el először. A szupermagra azért vigyáztak, hátha jön egyszer pénz, s én ebben a szupermagban benne voltam. Pedig jobban járt, akit előbb elbocsátottak, mert előbb volt kénytelen a saját lábára állni. 92-ben megkaptam a harminc éves jubileumi pénzemet, majd két hónap múlva az útilaput: részünkre megszűnt a filmgyár. De addigra már nekem is megvolt a bt.-m, bár amíg lehetett, dolgoztam a gyárban is. Most szinte mindannyian kft.-kben és bt.-kben dolgozunk, saját bőrünkre megy a játék, észnél kell lenni a tárgyalásnál, a költségvetési alkunál. Ma már nincs olyan, hogy napokig kábelezünk, lámpázunk. Drága a bérlet, reggel berakodunk, estére ki kell üríteni a helyszínt, s addigra végezni is kell. Most már drága az áram, eleve aggregátorral megyünk, a lámpán viszont nem szabad spórolni. Sokan teszik, hogy a 68 ezer forintos helyett a 34 ezrest viszik, pedig tudják, hogy gyengébb, de hát olcsóbb. Én ebben, ha lehet, nem engedek. Ezért már nem is szeretek mindenáron játékfilmet csinálni, mert legtöbbször kompromisszumot kell kötni a pénzhiány miatt.

Ki szokta hívni a bt.-jével munkára?

Mindig az operatőr, aki ismer, vagy az operatőr javaslatára a gyártásvezető.

Ugyanazzal az állandó csapattal megy ma is?

Igen, az első emberem Fazekas Tibi, kitűnő világosító, vele a Szívzűr óta dolgozom együtt. A Gengszterfilmet nélkülem csinálta meg nagyon jól. Van, amikor nem kell "nagynevű" fővilágosító. Szíjjártó István (Oszi) közel harminc évig volt velem, sajnos most lerobbant. Hornyák Elekkel (Eli) huszonöt éve dolgozom, már a Ménesgazda előtt együtt voltunk. Simon Józsi tőlem ment be katonának az Optimisták idején, most csinálta fővilágosítóként első nagyjátékfilmjét. Faragó István nagyon jól beilleszkedett közénk. Végül szeretnék kiemelni még két kiváló fahrtmestert: Brauner Karcsit, azaz Charlit és Tóth Janit. Régen minden film után összejöttünk fehér asztalnál és megbeszéltük, hogy a jövőben milyen változások legyenek. Most évente legalább egyszer, így évvége előtt összejövünk valahol egy vacsorára. Általában reklámfilmben dolgozunk, nem nagyon vállalok játékfilmet. Az is rákfenéje a magyar filmgyártásnak, hogy a rendezők kevés pénzből kénytelenek filmet csinálni.

Vagy néha pénz nélkül kezdenek filmhez...

Legutóbb Sára Juli Egérút című filmjében dolgoztunk, akkor Grunwalsky hívott. Előtte a két Jancsó-filmben, a Nekem lámpást adott az Úr Pestenben és az Anyád!... a szúnyogokban, de ezt az utolsó Jancsót nem vállaltam. Az orvos már a Sára Juli filmjénél szilenciumot rendelt el, félti a szívemet, a lábamat. Szabó István egyik nyilatkozatában olvastam, hogy A Napfény ízéhez állítólag nem talált magyar stábot. Hát igen, aki le van kötve a reklámfilmnél, az nem hagyja ott szívesen egy játékfilmért, mert nem tud visszakerülni. Találnak helyette mást közben. Mókuskerék. Élni viszont kell. Most csak azért vállaltam játékfilmet, mert Pados Gyula hívott, akivel a reklámfilmekben is dolgozom.

Milyen viszonyban van egy régi, rutinos fővilágosító egy fiatal operatőrrel?

Mi Gyulával azóta tegeződünk, amikor ő még "ipari tanuló" volt a szakmában. Úgy érzem, hogy tiszteljük egymást, egymás szakmai tudását, ő még külön a koromra is tekintettel van, én pedig nagyra tartom az igényességét és a tehetségét. Gyula külföldön már több játékfilmben bizonyította tehetségét. Nem enged az elképzeléseiből, a munkatársait megbecsüli, ha szükséges kiáll mellettük. Fiatal operatőr, de nem kezdő. Nem szeret a minőség rovására spórolni a felszerelésen.

Ez azt is jelenti, hogy a műszakon sem?

Igen. Vele nem kell alkudoznom, tudja, mi mit ér.

Antal Nimród filmjét a metróban forgatják szinte végig. Ez világítási szempontból mennyire speciális helyzet?

Igazodni kell a fénycsövekhez, amit nem mindig szeretünk. Csak este 10 óra után mehetünk le, éjfél, mire bekábelezünk, s hajnali fél négyig dolgozhatunk csak, mert kirúgnak bennünket.

Szervezetten és gyorsan kell mindenkinek teljesíteni a nem mindennapi helyszíneken. Szerencsére nagyon jó stáb jött össze, így remek hangulatban, gördülékenyen forgatunk.

Hatvan éves és még mindig szívesen beszél a szakmáról...

Muszáj kiemelnem, hogy a türelmükért, a megértésükért elsősorban a családomnak tartozom köszönettel. Aki eltöltött több mint negyven évet a szakmában, annak van miről mesélni. Mesélhetnék kitűnő színészekről, szép színésznőkről, neves rendezőkről, jószemű operatőrökről, szorgalmas munkatársakról... Szerencsém van: a munkám a hobbim is.

Budapest, 2002. december

Marton és csapata
Marton és csapata
112 Kbyte
Egy német sorozat forgatásán
Egy német sorozat
forgatásán
222 Kbyte

140 Kbyte
Német bérforgatás
Német bérforgatás
153 Kbyte
Bergendi Péter Unicum reklámjának forgatásán
Bergendi Péter
Unicum reklámjának
forgatásán
319 Kbyte

94 Kbyte
Szomjas György: Csókkal és körömmel
Szomjas György:
Csókkal és körömmel
205 Kbyte
Marton József
Marton József
93 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső