| Somogyi Lia | Gyökerek |
 Valamennyi fotót Várbiró Judit és Gaál István készítette 89 KByte |
A háromszor egy órás, Bartók Béla életét és munkásságát bemutató Gyökerek a Magyar Televízióban készült 2000-ben. Az első kérdés, ami felmerül az emberben, hogyan születhetett meg manapság egy ilyen művészileg igényes, drága produkció az MTV-ben. Ez a fajta dokumentum-emlékezés műfaj nagyon ritka ma nemcsak a magyar televízióban, hanem mindenütt, az egész világon: általában összekötő, magyarázó szövegre felfűzött interjúk, archív anyagok montázsát látjuk. Gaál István: Szerencsére Várbiró Judit személyében van egy autentikus ember a Magyar Televízió zenei osztályán, aki egyébként Európa egyik legjobb zenei szerkesztője. Neki jutott eszébe ezelőtt 16 évvel, hogy kellene már készíteni egy Bartókhoz méltó filmet, egyfajta "hommage"-t. 1988-ban, amikor a Peer Gyntöt csináltam, kért erre fel, de én nemet mondtam, annyira megijedtem: hogy jövök én ahhoz, hogy Bartókról csináljak filmet? Aztán jöttek indiai meghívásaim. Judit általában minden koncerten "hivatalból" jelen van, én pedig, mióta Vásáry Tamással szoros barátságot kötöttem az Orpheusz és Eurydike révén, gyakran járok koncertekre. 1996-ban egy koranyári hangversenyen a művészbejárónál vártam Tamásra, ott találkoztam Judittal, aki azt kérdezte: nem gondolta meg? Csak néztem; előzőleg 1988-ben tette fel a kérdést. Majdnem tiz év telt el azóta. Ismét elmentem Indiába, amikor hazajöttem, december 9-én megint volt egy hangverseny; a művészbejárónál jön velem szembe s azt kérdi: nos? Lélektanilag olyan helyzet alakult ki, hogy azt mondottam: rendben van. Úgysem lesz rá pénz, tettem hozzá magamban, zárójelben. Várbiró Judit: Sokáig tervezgettem ezt a filmet. Gaál Istvánnal csak távolról ismertük egymást, a TV különböző sarkaiban futólag találkoztunk, de filmjei ismeretében, mert láttam tőle olyan műveket - nemcsak játékfilmeket, hanem egy-két érzékeny zenei megnyilvánulást is -, amelyek alapján azt éreztem, az ő megközelítése - mert már a megközelítés fontos volt számomra - megfelelően alázatos, megerőszakolás nélküli lenne. Fontosnak tartottam, hogy Bartók hihetetlenül tiszta, minden megalkuvástól mentes személyiségét - ami talán a filmből is látható, s amit elsősorban művei bizonyítanak -, ezt a puritán egyszerűségű s ugyanakkor magas igényű szellemiséget ne hamisítsa meg a róla esetleg elkészíthető alkotás. Tervemet az hívta létre, hogy teljes életművét átfogó film nem született; jónéhány Bartókról gondolkodó - sajnos gyakran manipuláltan gondolkodó -, túl patetikus, bizonyos viszonylatokat hamisan a világ elé táró film viszont már készült, láthattuk mind magyar, mind külföldi televíziókban. Az volt a vágyam, hogy tegyük rendbe Bartók életművét, elsősorban dokumentáció alapján az életfolyamat és az életmű-folyamat szempontjából. Pista, mielőtt rábólintott, kicsit változatosan élt, sokat volt távol Magyarországtól, itthon - azt hiszem - nem igazán találta a helyét, talán csalódott sok mindenben. Talán várakozó helyzetben volt; feltöltődött ugyan, de várakozó állásponton volt. Lehet, hogy ezért is mondott hirtelen igent... illetve nem mondott igent, hanem azt: jó, beszéljünk róla. Két vagy három hét múlva, 1997 elején bejött a TV-be, s az első, egy órás beszélgetésben olyan alapvető dolgok tisztázódtak, aminek alapján már tudtuk, hogy ezt együtt kell megcsinálnunk. Tudniillik az elvek voltak azonosak, tehát a hitelesség kérdése, hogy nem szabad semmit megmásítani; arról nem is szólva, hogy a kutatás nagyon sokat gazdagodott abban az évtizedben. Elhatároztuk, csak akkor érdemes megcsinálni a filmet, ha az Bartók saját anyagaiból, szavaiból, műveiből összeállítható. Ebben egyeztünk meg, s ez volt a legdöntőbb az egészben. Ekkor kezdtünk el a forgatókönyvön dolgozni, ami óriási gyűjtőmunkát jelentett. A szakértő Kovács Sándor, a Zeneakadémia professzora volt, aki a zenetudományi tanszakon tanít zenetörténetet Kroó György utódjaként, s egyúttal a Rádióban is Kroó utódja az Új Zenei Újságban, a Bartók archívum Bartók-kutató munkatársa. Több publikációt, könyvet is jelentetett meg róla, majd velünk közösen is készült egy könyve, ami a film utórezgése: a mi tapasztalatainkat a Sándor által megírt újabb Bartók-életrajzba beleszőttük, ez 2001 könyvhetére jelent meg. Nagyon nagy tudású ember, aki - szerencsére - a televíziózással is tisztában van, dolgoztam már vele korábban, tehát nem az a száraz, elvont tudós-típus, aki nem tud a nagyközönség vagy egy ilyen műfaj számára dolgozni. Tud televíziós módon gondolkodni, ezért tudtunk mi hárman ilyen jól együttműködni a felkészülésben. Elmondhatatlanul sok nap fűződik ehhez a munkaszobához, ahol Bartóknak ötven kötete, nem tudom hány kimásolt levele, mint egy kirakós játék, hónapokon keresztül a mi játékunkként itt volt, amíg meg nem találtuk a legmegfelelőbb mozaikokat, s ki nem derült, hogy elképzelésünk megvalósítható. A kérdés, a tét az volt, hogy ő maga egyes szám első személyben el tudja-e magát mesélni, ezt a folyamatot meg tudjuk-e teremteni. Szerencsére sok levél állt rendelkezésre, jónéhány eddig nem publikált is birtokunkba került az Archívummal való szoros kapcsolat révén. Somfai tanár úr, az Archívum vezetője nagy segítséget nyújtott, főleg az anyagok felvételénél, mert rendelkezésre bocsátotta a Bartók-dokumentációt tartalmazó széfet. S ez a film: kizárólag dokumentum és zenemű. Az, hogy ez olyan szövetté, olyan egységgé állt össze, amely szinte megteremti - ezt reméltük, s úgy tudjuk, ez a visszhang is -, megjeleníti ezt az embert, remélhetőleg hiteles mivoltában ebben a filmben, ahhoz persze Pista teremtő filmi eszközei és fantáziája volt szükséges, de ugyanakkor az alapanyag hallatlan, mindenre kiterjedő pontossága és alapossága is. Ez volt az indulás. Aztán elkezdődött a forgatás... Elkezdődött a forgatás, mondod. De ehhez pénz is kellett. A filmet nézve sok részletről nem tudtam eldönteni, hogy ott voltatok-e a helyszíneken, például Biskrában, Egyiptomban vagy New Yorkban, s hogy a nyilvánvalóan archív-anyagokon kívüli koncertek korábbi anyagok felhasználása, vagy pedig ti vettétek fel. V. J.: A zenei felvételeknek kb. fele az archívumból származik. Az összes zenekari, ill. nagy létszámú mű eleve megvolt az MTV archívumában; nyilvánvaló, hogy a Bartók-műveket az MTV szinte kivétel nélkül rögzítette. Ezeket használtuk fel, annál is inkább, mert úgy éreztem, ez adja meg értéküket is, hogy például Ferencsik interpretációja nem szárnyalható túl, vagy Székely Zoltán hitelessége, akinek Bartók a Hegedűversenyt ajánlotta, s aki azt a 40-es évek elején mutatta be; ő '78-ban Magyarországon még eljátszotta a Hegedűversenyt Ferencsik vezényletével. Ezt a koncertet én vettem fel annakidején. Vagy a Cantata Profana, ami ugyan fekete-fehér és rossz minőségű anyag, de '66-ban Réti Józseffel és Faragó Andrással, Lehel György vezényletével készült. Akkor ez etalon előadás volt; nem tudom, hogy művészi megvalósítás szempontjából volt-e azóta ilyen Cantata Profana. Ezeket nem lehetett felváltani egy mostanival, még korszerűbbel sem. Mivel a film négy éven át készült, ezalatt szép lassan begyűjtöttük azokat a műveket, amelyek vagy nem voltak meg az archívumban, vagy nem jó előadásban, vagy nem jó technikai minőségben álltak rendelkezésre. Tehát az összes zenekari mű archív anyag, a kamaradarabok,szólóművek új felvételek. Ezeket már együtt vettük fel stúdióban Ránkival, Kocsissal, Jandóval, Prunyi Ilonával, Krausz Andriennel, illetve a hegedűdarabokat Pauk Györggyel. Ezekből 1-2 perces részletek kerültek a filmbe; a művek a MTV archívumában a film "melléktermékeként" megvannak. A három színpadi mű közül a Fából faragott királyfit a film készítése során vettük fel az Operaházban, a Csodálatos mandarint szintén, A kékszakállú herceg vára a TV archívumában állt rendelkezésre; a 80-as évek végén készült - még Solti vezényletével, Szinetár Miklós rendezésében. Ami az utazásokat illeti: a filmben szereplő helyszínek mind eredetiek, tehát jártunk Erdélyben, Szlovákiában, Amerikában és Svájcban, s értelemszerűen a magyar helyszíneken. Nem mentünk el néhány helyre, az egyiptomi és a törökországi gyűjtéseit ill. látogatásait nem jártuk be, de Pista volt korábban Egyiptomban és Algériában, ahol rengeteg anyagot készített, ami itthon megvolt neki, ezeket használtuk fel. Hogyan tudtátok a szükséges pénzt megszerezni? V. J.: Nem került olyan sokba, mint amennyit gondolna az ember. Sok mindent nem tudott fedezni a Televízió, viszont az archív-anyagok megléte sokat könnyített. A svájci és amerikai utazáshoz támogatást kaptunk az akkor még Magyar Turizmus RT-nek nevezett cégtől (ami most a főcímen Gazdasági Minisztériumként szerepel, ti. azóta egy átszervezés folytán annak egyik osztályává vált). Akkori vezetőjével, Meggyes Istvánnal, aki a kultúrára érzékeny és elkötelezett ember, koncertekről, rendezvényekről ismertük egymást, s egyszercsak hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam: nem érdekelné-e egy komoly filmünk szponzorálása? Egy pillanat alatt felmérte az ügy jelentőségét, és vállalta három fő részére a svájci és az amerikai út finanszírozását. A film ugye videóra készült? G. I.: Igen, videóra, digitálisra. Egyébként nyolcszor leálltunk a filmmel... V. J.: Ha nyolcszor nem is, de többször kénytelenek voltunk leállni. Szeleburdi Cilikeként nekivágtam, majd csak lesz valahogy, s el kellett fogadnom az erre szánt költségvetést. Közben három váltás jött, új szervezeti formák, már senki nem tudta, milyen körülmények között kezdődött. Amikor nem volt pénz, ketten elindultunk; itthon és Szlovákiában az én autómmal s Pista kamerájával jártunk, csináltuk az anyagokat. A Bartók-archívumba, a Zeneakadémia könyvtárába nem tudom hányszor tértünk vissza, az ottani emberek segítettek, nem kértek bérleti díjat; közös szeretetből készült a film. Egy-két helyen, amikor Bartók beszél a természetről, mondható, hogy a kép a szöveg illusztrációja, általában azonban a képek nem illusztrációk, hanem asszociációk oly módon, hogy én, mint zeneértőnek nem mondható néző, is tudok asszociálni. Egy idő után például világossá vált számomra, hogy amikor Bartók leveleiben, szövegeiben lelkiállapotáról szól, mindig fákat, erdőket látunk. A képeknek, a zenéhez kapcsolódó képeknek mérhetetlen a gazdagsága és a variációja, ahogy például átmegy a tájból a zongoristára, vagy csak a kezére, majd vissza egy tájba - az embernek az az érzése, hogy ez vágás nélkül folyik át... Továbbá, hogy a művek címe nem feliraton szerepel, hanem a kottán látjuk. Hogy amikor Bartók írásában valakiről szó van, látjuk a fotóját, felirat nélkül, magyarán: minden szájbarágás nélkül. Ugyanez vonatkozik a történelmi eseményekre is: rövid, felvillanó képek orientálják a nézőt. S a másik - úgy tetszik - szokatlan dolog: mersz szöveget tenni a zene fölé. G. I.: Alapkérdés, hogy nem piszkolom össze a képet. Az egyes szám első személy elsöprő drámai erejű. Amihez hozzájárul, illetve aminek alapja a fantasztikus zenei válogatás, amely teljes mértékben Judit érdeme. 48 részletet pontosított, azokat, amelyek a leglényegesebben járultak hozzá Bartók belső építkezéséhez. Kilenc hónapig vágtuk a filmet. Kilenc hónap alatt az történt, hogy kértem Juditot, jelölje ki a pontos zenei részleteket, hosszakat a felvételekből. Számomra négy kemény próbatétel volt minden rész: az ember elkezdi felcimkézni a képeket Scylla és Charybdis között vergődve: scillai módon, mint az Arany János-i "gondolta a fene", mármint hogy Bartók nem így gondolta, ill. a charibdisi, hogy olyan képet próbálok fabrikálni, amit Bartók megvalósított zenében, de akkor mit keresek én ott, hiszen ez tiszta pleonazmus. A harmadik: mivel ezt a filmet nemcsak a vájtfülű zenei guruknak szántuk, hanem olyanoknak is, akik ismerik a Bartók-zenét vagy szeretnék megismerni, tehát szondázni kellett, mennyire közérthető, amit sugallni akarunk. A negyedik a legkihívóbb, ami néha hajnalonként a kétségbeesés határára sodort: a kijelölt rész beépítése az egész szerkezetébe. A kiválasztott résznek van egy belső ritmusa, de az egész kontextusában kell gondolkodni, hogy abba hogyan illeszkedik bele a rész. Be kell vallanom, a pontos elhelyezések bizony gyakran ösztönösek voltak. A vágás során a szerkezetben is változás történt. Mint említettük, Judit kétszer 75 percre gondolt, de mondtam neki, háromszor egy órának kell lennie... V. J.: Kinőttük... Vágás közben derült ki ez is. Az első rész 1911-el zárul, ez az év fordulópont volt a Kékszakállúval és az Allegro barbaróval, új hangjának e két nagy alkotásával. A következő, második szakaszt a három színpadi mű fogja közre, ez 1926-ig tart, amikor egy teljesen új korszak kezdődik, utolsó nagy korszak a Zongoraversennyel, vadonatúj hanggal. Az életmű maga adta a három részt. G. I.: Ami a struktúrát illeti, a hármas tagolás jellemző Bartókra, műveinek nagy része is híd szerkezetű. Számomra ez evidens volt, bár nem vagyok zeneileg képzett, de struktúra szempontjából nagyon sokat tanultam a zenéből. Tudatosan a repülőgép fejlődésével jelzem a különböző korokat: A Wright-fivérek, a La Manche-csatorna átrepülése, Lindberg, a Zeppelin léghajó utolsó látogatása Budapesten 1931-ben és '36-ban az a gép, amelyen Bartók utazott. Egyfajta leit-motív. A film végén lévő szöveg az egyetlen, ami nem eredeti Bartók-szöveg, hanem idézet Agatha Fassettől. A muzikológusok afféle Kurz-Mahleres lektűrnek tartották Agatha Fasset Bartók amerikai évei című könyvét. Agatha Fasset egyébként Illés Béla húga, Illés Ágota, aki egy gazdag amerikaihoz ment férjhez és volt egy vigvamjuk, olykor meghívta a Bartók-házaspárt, hogy menekülhessenek a New-York-i eszméletlen nyár elől. De ezt, mármint hogy idézet, nem voltam hajlandó jelezni, mert nem koszolom a képet. Nem koszolod a képet... ez az, amit a beszélgetés elején megjegyeztem, miszerint manapság az ilyen jellegű filmekben a képeket, archív képeket inzertek kötik össze, magyarázzák. A Gyökerekben nincs magyarázat. Ugyanilyen "magyarázat nélküli" jellegűek az utazások, amikor Londontól Moszkváig megy Bartók: zene-plakát-táj-vasúti sín montázsa. Másodpercek alatt beutazod a világot, pontosan megmutatva, hogy Bartók ekkor, koncertező művészként merre járt - s mindez a zene ritmusára, hangulatára. G. I.: Az utak: az expresszionisták fejezték ki, hogy az élet drámája az út drámája. Erdélyi utazáson, tajgán, mindenen keresztül. Később ezekre a jelzésekre már nincs is szükség; a felhőkarcolón keresztül, a kontrasztok bemutatása után átmegy az ember Monet Gare St. Lazare-jára, s ott van a II. Hegedűverseny. Az út mint képi összekötő is leit-motív. A népdalgyűjtésnél, az utazásoknál magától értetődő a "terepek" bemutatása, de a zene "felett" is sokszor táj látható, legtöbbször nagyközeli vagy totálkép, ami egyébként Gaál István munkáira első filmjétől kezdve jellemző (erről több írásában, interjújában is beszélt). Számomra fantasztikus a zenéhez kapcsolódó tájak változatossága, mind képileg, mind asszociatíve, mind ritmusában. Kiindulva a film címét is adó, s a főcím alatt látható gyökerektől... V. J. Bizonyos képi szimbólumok sokat jelentettek az egész film megfogalmazásában. G. I.: A gyökerek: vissza szeretném utasítani az olyan véleményeket, amelyek explicit arra céloztak, hogy ez valami népiesch stich. Nem erről van szó. Más kérdés, hogy erre a gyökérre én szülővárosomból, Salgótarjánból emlékeztem, öt éves koromból. S most megtaláltuk a szurdokot, amely beszakadt, s ahol ezek a gyökerek szabadon vannak. A Zene első tétele alatt maga Bartók mondja ezt: "...s az első tétova lépések után megtaláltam a magam csapását, s elmentem a múlt és jelen közé ékelődött mindenféle alakú és külsejű hajtás mellett, mindent lenyestem, ami köztem és az eredeti, erős, nyílegyenes gyökér között volt..." A többiről szólva: utas-kilométereket gyűjtöttem, ezért ezelőtt három évvel ingyenjegyet kaptam Londonba oda-vissza. Vásáry Tamás lakásában laktam, onnan jártam be a kis camcoderemmel Londont, ahol húsz évvel korábban jártam utoljára. Felvettem egy sereg snittet. Minden londoni felvétel innen való. A tajga pedig Ceglédbercel és Szolnok között található. A felhőket repülőről csináltam, mikor jöttem vissza Londonból meg Amerikából. V. J.: A Földközi tengeri montázs: Pista az istennek sem talált megfelelő képanyagot itthon archív anyagból, ezért amikor Monte Carlóban volt zsűritagként, vitte a kamerát. Minden hajnalban kiült a tengerpartra... G. I.: Svájcba hárman mentünk. Judit vezetett, adminisztrált, szervezett, kutatott, Kovács Sándor riportot készített Sacherrel, én mint rendező-operatőr vettem fel a dolgokat. Ebben a filmben még Bartók szelleme is segített bennünket, no meg a szerencse. Ott voltunk a házban, ahol az a bizonyos Müllerné asszony élt, aki Bartók barátnéjává vált, s aki segített neki abban, hogy a háború után darabonként átküldte ott maradt műveit a Boosey and Hawkes kiadónak; a ház egyébként, amit felvettem kívül-belül, egyike az első Bauhaus-tervek alapján épült házaknak Baselben. V. J.: Ott jártunk náluk vendégségben. Rendkívül művelt, rokonszenves házaspár, ott ültünk egy egész délelőtt és fel tudtuk venni azt a szobát, amelyben Bartókék az ő szüleinél vendégeskedtek. Ott van a zongora, amelyen Bartók gyakorolt... G. I.: ... ami a filmen látható is. A tájak, utazások után beszéljünk az emberekről: hol találtátok meg ezeket a zseniális embereket, fejeket? V. J.: Csiky Boldizsár zeneszerző barátom, a marosvásárhelyi Filmharmónia igazgatója, hallatlan nagy tudású ember; ő volt ottani szakértőnk, az ő segítségével jutottunk el a román falvakba, ahol még élnek bizonyos szokások, melyeket még Bartók is láthatott. Az asszonyt, aki a Cantata profana Kolindáját énekli, teljesen véletlenül találtuk. Csiky Boldizsár románul szóba elegyedett vele, kérdezte, nem emlékszik-e valami régi nótára. S ezt énekelte. Földbe gyökerezett a lábunk. Sulykolás, dagasztás, aratás - nevezzük jeleneteknek - gondolom, megrendezettek voltak... V. J.: Nem, ezt találtuk a faluban. Ott volt a patakparton az asszony. Jött az ökrösszekér, ez sem volt megrendezve. Ezek elénk jöttek. Csak el kellett tölteni ott egy kis időt. Mai, budapesti tudatommal azt elfogadom, hogy találtok egy asszonyt, aki énekel, még a kaszálókat, az ökrösszekeret is. De hogy a 20. század végén sulykoljanak, dagasszanak... G. I.: Mindössze a dagasztás, a fa kivágása és a medvetánc volt megbeszélt dolog. Dósa Lidi, aki Bartóknak a dalokat énekelte, fiatal volt, de dagasztani tudó fiatal lányt nem találtunk, az idősebbek ma is dagasztanak, otthon sütik a kenyeret, így Jobbágytelkén egy középkorú asszony dagasztotta filmünknek a kenyeret. Medvetáncoltatást is kértem, de az csak évente egyszer van... V. J.: Már nincs is, állatkínzásnak minősítve betiltották. Titokban biztosan van ilyen, de nem merték vállalni, oda nem vihetnek egy tv-stábot. Pista nem tett le a medvéről. Egyszercsak bejött hozzám a TV-be és lecsapott egy újságot az asztalomra: Na tessék. Egy cikk képpel: "Medvével őrzött terület". Salgótarján mellett egy erdészet fatelepének vezetője előző évben egy medvebocsot kapott ajándékba az erdész haverjaitól. A bocs 250 kg-os volt, kétszer akkora, mint a gazdája, de még játékos kedvű, időnként elkapta a gazdáját és együtt hemperegtek. Még el is vitte láncon sétáltatni a medvét az erdőben az országúton keresztül, az autósok csak kapkodták a fejüket. Ilyen epizódokba keveredtünk Pista elszántsága révén, s végül ez a medve táncolt, ill. imitálta a táncot. G. I.: Megrendelt dolog volt még a kasza ütögetése a kis üllőn. A sujkoló asszonyt pedig ott láttuk a pataknál, amikor beértünk Kotyikletbe, ebbe a Biharban lévő kis román faluba. Egy, a jövőre vonatkozó kérdés: mi lesz a film sorsa? Nagy kár lenne, ha útja véget érne avval, hogy kétszer vagy másfélszer sugározták az M1-en (azért mondom a "másfélszer"-t, mert első alkalommal a második rész a meghirdetett időpontnál korábban kezdődött egy labdarúgó mérkőzés miatt, amit az első rész vetítése után mondtak be. Aki a film után kikapcsolta a készülékét - mint én is -, lemaradt a II. részről). Hogy csak az MTV archívumába kerüljön... V. J.: A film a Magyar Televízió tulajdona. Az MTV a világjogokat nagyon magas áron megvásárolta. Eladásával most kezd foglalkozni az értékesítési osztályunk. Nem tudni, mikor adják le harmadszor. A Duna TV érdeklődik iránta, nem tudom, ennek milyen szerződési feltételei vannak. Eddig a londoni és a bécsi Magyar Intézetben mutatták be. Londonban angol verzióban. A német és a francia fordítás is készen van, de nincs a filmen, így Bécsben még csak szinkrontolmácsolással ment. A hangalámondás megrendelhető. Megfelelő menedzselés kellene. Az MTV televízióknak ajánlja. Moziba nem is való, fesztiválokon kellene bemutatni. Kazettán nem adhatja ki az MTV? V. J.: A Televideo, a TV önálló video kiadása megszűnt, de szerződést kötött egy külső kiadóval, hogy amennyiben meg akar jelentetni valamit, rajtuk keresztül teheti. Nekünk volt egy folyamatban lévő alkotásunk, ami most jelent meg egy korábbról félbemaradt szerződés alapján: Vásáry Tamás 12 részes remek ismeretterjesztő zeneszerzői sorozata, ami nagy siker volt annakidején adásban és a helyszínen, a Zeneakadémián is. Én megtaláltam az érdeklődő terjesztőt, a Hungarotont, s nagy nehezen sikerült a Televíziónak vele mint szakirányú kiadóval megállapodnia. Ezt próbaképpen teszik, ez az első saját terjesztésben megjelenő videójuk. A Bartók-film is érdekli őket, méghozzá DVD-n is. A tárgyalás folyamatban van; nem lehetetlen, hogy előbb-utóbb ez létrejön. G. I.: Nekem jutott eszembe, hogy meg kellene csinálni a film "kiegészítőjét", s akkor hoztuk létre a Bartók útján című könyvet: Kovács Sándor írta a szakszövegen kívül eső anyagot, benne van az is, hogy hol forgattunk, Judit írta az előszót, és az én fotográfiáim illusztrálják az albumot. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem ítélhetjük meg saját filmünk művészi minőségét, de elgondolkodtatóak a hozzám érkezett reakciók, például egy nyugdíjas orvosprofesszoré, aki korábban muzsikált, de azt mondta, Bartók eddig távol állt tőle, e filmet látva azonban világossá, közelivé vált számára. Vagy egy építészmérnök, aki üzenetet hagyott: megszerettük Bartókot. Nem a művészi kvalitásáról beszélek, hanem a hatásáról... Nem a művészi kvalitásáról beszélsz, hanem a hatásáról. De mitől van hatása? V. J.: A bécsi Magyar Intézetben a vetítés után másfél órán keresztül maradtak ott az emberek, s ezer apró kérdést tettek fel, ami nagyon jó, s szerintem a siker bizonyítéka. Mindenki azt mondta, Bartókot a maga felkészültsége szintjén most értette meg igazán. A szakember is, a kulturált közönség is... S azt hiszem, remélem, hogy hitelessége, igaz volta miatt. Akármilyen hiteles és igaz, ha nem emelkedik meg, lehet unalmas, érdektelen... G. I.: Én a film készítése során szinte Bartók Béla vazallusává váltam: "fújtam" Geyer Stefire, de később megbocsátottam neki, nagyon szerettem Mártát, az első feleségét, nem túlságosan a második feleségét. D'Indytől nem vagyok hajlandó semmit sem alkalmazni, mert szemét módon viselkedett, megvető volt egy kezdővel, amikor megkereste Párizsban. Aztán ez a kis fiatalember túlnőtte az ő nagyságát. Képileg is így voltam vele. Letettem a kamerát és feltettem magamnak a kérdést: szeretné-e ezt Bartók Béla? Béla bácsi - ahogy magunk közt hárman neveztük. S ha úgy gondoltam, igen, megnyomtam a gombot. Esetleg elkezdtem svenkelni, felbukkantak újabb képi megfogalmazási lehetőségek, látvány-szeletek. Mindig azt kerestem, ami a legszikárabban adja a kép lényegét, melyek azok a komponensek, amelyek, ha tovább megyek, már nem jók, mert dúsabbak, s az nem jó. Annál jobb, minél pőrébb. Be vagyok oltva persze Cézanne-nal, ezt őszintén vallom, nekem ő nyújtotta a legtöbbet az én - ha szabad ezt a szót használnom - képírás-tudásom fejlesztésében. A szelektálás során, ha valami a vágóasztalon nem úgy adta magát, ahogy elképzeltem, vagy helyettesítettem egy potens képpel, vagy visszamentem és még egyszer felvettem. Mert megszállottan azt mondottuk: egy dolog van, nekünk ezt a dolgot kell szolgálni. A művészi megítélés nem az én feladatom, mert nem vagyok kritikus és szerénytelenség dicsérni az embernek saját munkáját, de ha hatása, népszerű-tudományos hatása van - s úgy tapasztaljuk, hogy van -, akkor már elértük a célunkat. Egy embert közel hoztunk. Ez volt vállalkozásunk lényege. Négy éven keresztül ezt csináltuk, nem volt egyszerű. De áldom a sorsom, hogy a nyakamba hullott, bár keményen berzenkedtem ellene.
Gyökerek Bartók Béla leveleinek és írásainak felhasználásával a forgatókönyvet írta: Gaál István és Várbiró Judit A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Gazdasági Minisztérium jelentős támogatásával
|  Kardos Sándor, Várbiró Judit és Gaál István 48 KByte
|  Gaál István 48 KByte
|  94 KByte
|  93 KByte
|  110 KByte
|  101 KByte |
