89 Kbyte	Cs. Nagy Sándor: Miért hordom fordítva az órámat? Mert visszafelé számolom az időt. Ami egyébként nincs. Mióta hordod így? Majdnem azóta, hogy befejeztem az Aranyvárost, az első nagyjátékfilmemet. Ez a gondolkodásmód megjelenik a munkáidban is? Nem, azokban még az előző gondolkodásmód jelenik meg. Az még kicsit dekadens volt. Az emberi élet kilátástalanságát igyekeztem megfogalmazni, mert áttekinthetetlen labirintusrendszernek láttam a világot. Az Aranyvárosban az egyik szereplő egy skizofrén kurva, a másik meg azt gondolja magáról, hogy ő földön kívüli, aki nem tartozhat az emberek közé, mert azok hülyék. Ezek az emberek próbálnak valamiből kitörni és találnak is maguknak utat. Ki írta a forgatókönyvet? Én, aki ez esetben talán a saját pszichiáterem is voltam. Ahogy bele-belenézek a filmbe, ennek tényleg így kellett lennie... Tavaly és tavalyelőtt forgattunk, a film idén lett teljesen kész, a Filmszemlén mutattuk be. Tavalyelőtt Bulgáriában a Fekete-tenger partján forgattuk azokat a részeket, ahol a skizofrén nő átjár egy képzeletvilágba, ahol magát helyre tudja tenni A realitást, tehát a történet valós világát tavaly ilyen tájban vettük föl itthon. Miért egy holland táncosnő játssza a főszerepet? Mert Magusin Annában találtam meg azt a karaktert, aki számomra ezt teljesen hitelesen tudja hozni. Láttam őt színpadon, ott vettem észre, hogy van ebben a nőben valami. Szinte rá is írtam a történetet. Ő - a filmes fogalmak szerint - nem egy szépség, inkább nagyon izgalmas figura. Van benne valami ösztönös, ami mindig továbbviszi. A nőiségében a varázst hordozza. Bertók Lajost később találtam meg. Őt már a szerepre kerestem. Milyen film az Aranyváros? Hová sorolható? Ha kategorizálnom kéne, azt mondanám, hogy művészfilm. Fekete-fehér, 35mm-es nyersanyagra forgatott, realista történet, mely több egysnittes jelenetből áll. Az egyik zeneszerző barátom szerint ez egy újhullámos film. Őt a Nouvelle Vague-ra emlékezteti. Régen én is nagyon vonzódtam ehhez az irányhoz. Truuffaut és Godard valahol mindig bennem éltek. Másik társadalmi rendszerben készültek ezek a mozik, de itt is szóltak. Hiteles történetek voltak. Föl se merült benned, hogy színesben forgass? Nem. Nekem ez egy fekete-fehér történet. Azt akartam megmutatni, amit én gondolok a világról. Ahogy én látom. Soha nem azzal indultam neki, hogy most olyan filmet forgatok, amitől iszonyú híres leszek. Vagy valami nagyon "trendi"-t, ami sok embert fog bevinni a mozikba. Soha nem volt célom a sikerfilm. Rossz kimondani ezt, mert nyilván mindenki szeretné, ha sokan néznék meg a munkáját, és sok emberhez szólhatna. Hiszek abban a történetben, amivel foglalkozom. Hinnem kell. Én így látom a világot, ezért így is mutatom meg. Kicsit beleragadt ez a dolog a független filmezésbe, de ez fontosabb, mint a mozi nagyléptékű kezelése. Az amerikai filmdömping aláásta az igazi mozi szerepét... és akkor jövünk mi, és vállaljuk, hogy inkább az igazi mozi oldalán próbálunk meg filmet készíteni. Úgy készült el a film, ahogy elképzelted, ahogy te akartad? Én mindig úgy dolgozom. Csak eddig kisfilmeket forgattam, de mindig bennem volt, hogy most már meg kellene csinálnom az első nagyjátékfilmet. A sors úgy hozta, hogy nehéz körülmények között tudtam filmet forgatni. Nem jöttek velem szemben olyan lehetőségek vagy akkora összegek, hogy könnyen dolgozzak. Az Aranyváros nagyon nehezen jött össze. 15 millióból leforgatni egy nagyjátékfilmet, az gáz. Az már inkább gáz, mint bátorság. Szinte mindenki ingyen dolgozott. Nevetséges összeget kaptak az emberek. Egységesen 100 000 forintot és a kaját. Bulgáriában még gázsi sem volt. Pedig ezek az emberek szakemberek, a professzionális oldalról jöttek. Valószínűleg azért vállalták el a munkát, mert tisztelik, amit csinálok. Hisznek benne. Vagy bennem, vagy a történetben. Vagy talán nekik is fontos. De nem csak miattam, hanem egymás miatt is jöttek. Ezek az emberek hasonlóak hozzám. Nem a pénz foglalkoztatja őket, hanem a munka. Ez nagyon nagy erőt adott. Ezért is jött össze a film. Hogyan jött össze a pénz? Megírtam a forgatókönyvet és odaadtam Durszt Györgynek. Az előző filmjeimnek is ő volt a producere. Gyurinak volt az MMA-tól 4 és fél millió forintja. Utána közösen pályáztunk az ORTT-nél ,és onnan kaptunk 10 milló forintot. Ennyiből kellett gazdálkodnunk. Sokan mondták, hogy ennyi pénzből nekikezdeni sem érdemes, lehetetlen megcsinálni, de én meg akartam csinálni, már nem akartam tovább várni. Mire jó otthon malmozni, siránkozni, hogy az egész rendszer rossz, itt nem lehet semmit csinálni?! Gondoltam belevágok. Nem is bántam meg, de egy életre megtanultam, hogy így nem lehet, így soha többé nem indulok neki játékfilmnek. Saját magad alatt vágod a fát. Pénz nélkül nemcsak a saját, hanem a munkatársaid tehetségét is korlátozod. A filmkészítés nagyon kemény iparművészet. Kell mögé egy ipar. Pénz, kamera, emberek, nyersanyag, díszlet. Ezeket nem lehet kreativitással pótolni. Eddig úgy csináltunk filmeket, hogy nem nagyon foglalkoztunk a pénzzel. Mindig a lelkesedés vitt előre. Azért táncol, pengeélen az ilyen olcsó filmcsinálás, mert félő, hogy gagyiba megy át. Akkor joggal mondhatják: "Bénácska kis film, amit összedobtatok." Október 24-től már vetítik az Aranyvárost. Igen, eljutottunk odáig, hogy magyar moziban megy a film. A Művész moziban mutattuk be. Már meghívták Cottbusba, ez lesz az első külföldi fesztivál, ahova eljut. Bízom benne, hogy sok helyre hívják, elég komoly az érdeklődés iránta. Végre sikerült egy jó kópiát is csináltatnunk, mert az egyik bénázásunk az volt, hogy a Szemlén technikailag nagyon rossz kópia ment le. Még a bolgár laborban csencseltünk, hogy olcsón összejöjjön egy kópia, és ne Betáról kelljen vetíteni. De rossz lett a hang és a kép is. Csak ez a kettő... Ettől függetlenül, a Szemlén, az első megmérettetésen nagyon jó visszhangja volt. Utána össze tudtunk tarhálni egy rendes kópiára elegendő pénzt. Sőt, még egy tisztességes angol nyelvű kópia is készült. Ez a kettő utazik. Az egyik itthon, amíg megy, mert sajnos reklámra már nincs pénzünk, a másik fesztiválokra. Nagyon hátrányos helyzetű film, de sikerült megcsinálni, kész, itt van ! Hol kezdted a szakmát? 18 évesen felvételvezető-gyakornok lettem a filmgyárban, az Óváry-gyártáson. A legalsó lépcsőfokról indultam, aminek kifejezetten örülök. Még akkor is, ha az a sors jutott nekem, hogy csak most és ilyen hányattatott körülmények között sikerült megcsinálnom az első nagyjátékfilmemet. Ha végiggondolom az elmúlt 17 évet... komoly iskola volt. Nagyon sokat tanultam a filmgyárban. Négy évig segédoperatőr-gyakornok voltam, aztán segédoperatőr. Mikor aztán eleget segédoperatőrködtem, akkor sajnos azt kellett mondanom, hogy én most ezt itthagyom és elkezdek operatőrködni. Ha bejön, bejön, ha nem, akkor ... és bejött. A Pesty Fekete Dobozban kezdtem el dolgozni operatőrként. Rengeteg dokumentumfilmet fényképeztem, közben csináltam a kisjátékfilmjeimet, aztán elkezdtem rendezni is. Dokumentumfilmeket. Fura, kettős életem volt. Abból éltem, hogy operatőrként filmeket és mindenféle anyagokat fényképeztem, miközben a félretett pénzből és az innen-onnan összeszedett kisebb összegekből a saját filmjeimet készítettem rendezőként. Közben megkaptam az élettől azt az ajándékot, hogy bejárhattam az egész világot. Afrikában, Irakban, Kurdisztánban, Indiában, Honkongban, Amerikában dolgoztunk. Csecsenföldön a háborúban forgattunk. Kambodzsában is rendezőként jártam. Sokfelé elvitt a dokumentumfilmezés. Örülök neki, mert így nem azt láttam, ami a televízióból jön, hanem a valóságot. Ahhoz, hogy én is lássam, neked el kell oda menni. Igen, csak amit te látsz, az már manipulált anyag. Azt kell mondjam, hogy a televízió nagyon sokszor hazudik. Nem a dokumentumfilmekben. A hírekben. Ezt tudomásul kell venni. Mostanában például milyen képeket láttatnak veled a világ keleti részéről? Ázsiáról, Irakról, Kurdisztánról. Mit tudsz arról, hogyan élnek ott az emberek? Csak a háborúról, a brutalitásról kapsz információt, mert annak van hírértéke. Közben az a világ sokkal nyugodtabb, mint amiben mi élünk. De itt nekünk azt nyomja a média, hogy azok a vadak. A média azért veszélyes, mert rosszul használják. Ingyen cirkusz. Sok ember csak azért nézi, mert durva dolgokat lehet látni benne. Most ez érdekli az embereket. Pedig tele van a világ jó hírrel. Csak azt mondják, hogy az nem érdekel senkit. Milyen lenne egy dokumentumfilm jó hírrel? Nem azt mondom, hogy problémamentes dokumentumfilmeket kell csinálni, de olyat lehet, ami egy családnak, egy embernek, egy társadalomnak az életét úgy mutatja be, hogy az példa legyen előtted. Vágvölgyi Andrással forgattuk a Wildorado című filmet. New-Mexikóban él egy srác, aki Marosvásárhelyről ment el. Kikerült Amerikába, ahol sámánok után kutat. A gondolatai érdekesek, ahogy látja a világot. Az ő példája is arról szól, hogy lássuk, vannak más utak is. Melyik dokumentumfilmeddel tudtál segíteni? Parajdon arról forgattunk filmet, hogy miért lesz öngyilkos tizenkét kiskorú egyetlen év alatt. Azzal, hogy megjelentünk ott kamerával és interjúkat csináltunk, a falu is komolyabban kezdett foglalkozni ezzel az üggyel. A közösség, a tanár, a pap, mindenki. Nem csak azzal segítettünk, hogy sok helyen bemutattuk a történetüket, - a filmet még Kanadába is meghívták - hanem azzal is, hogy elgondolkodtattuk őket. A dokumentumfilm témája megtalálja az embert. Azt érzed, hogy rajtad kívül senki sincs, aki ezzel foglalkozna. Neked kell megcsinálnod! Ez belső kényszer. Felelősséget érzel, hogy ezt be kell mutatnod a világnak. "Nem hagyhatom itt ezzel a problémával ezeket az embereket!" Ez hülyén hangzik, de van benne igazság. Melyik szakra jelentkeztél a főiskolán? Rendező szakra kétszer, de az utolsó körben mindig kiestem. Aztán hívtak ugyanoda tanítani. Tanítottam is. Vicces... Orsós Jakab hívott, hogy tanítsak gyakorlati dolgokat a dramaturg szakosoknak. Filmkészítésről, forgatókönyvről beszéltünk, a képről, arról, hogy hogyan kell megszervezni, előkészíteni, leforgatni, egy filmet. Engem kezdettől fogva a rendezés érdekelt. A filmgyárba is ezért mentem. 17-18 évesen nagyon szerettem fotózni is, de igazából a rendezés vonzott. Aki rendezőasszisztens II-III lett, az még évekig az utca végén zárt, nem látott bele a folyamatba. Tudtam, ha elmegyek segédoperatőrnek, akkor mindig a forgatási helyszínen leszek. Szerettem nézni a kamerát, fogni, dolgozni vele. Foglalkoztatott a kép készítése, a világítás. Aztán a haverok elkezdtek hívni, hogy fényképezzem én a filmjüket. "Ha mindig ott vagy a gép mögött, biztos ragadt már rád annyi, hogy meg tudod csinálni!" Kezdetben mindent csináltunk. Reklámfilmet, kisfilmet, videó klippet, de engem mindig a valóság foglalkoztatott, hogy mi van a világban. A reklámfilm azért jó, mert megtanulhatod a szakmát. Adott minden körülmény és lehetőség. Olyan dolgokat próbálhatsz ki, amiket filmben sosem. Nagy baj, hogy pelenkát kell filmezned... Termékeket. Mindenféle hülyeséget. Mögötted nagyon buta emberek vannak, akik egyáltalán nem értenek a szakmához, de megmondják, hogy te mit csinálj. Teljesen tönkreteszik a munkád. Nekem mindig sok vitám volt a megrendelőkkel, amikor elmondták a súlyosabbnál súlyosabb hülyeségeiket, hogy akkor még mit kellene abba a reklámfilmbe belebénázni ahhoz, hogy nekik tessen. Azért gondoltam, hogy számomra sokkal izgalmasabb, ha dokumentumfilmeket fényképezhetek. A nehezen összejött játékfilm elriaszt a következő munkától? Nem, mindenképpen szeretnék még nagy játékfilmet is rendezni, de nem így, ahogy eddig. Így már nincs hozzá kedvem. Sokkal több emberhez szeretnék eljutni. Lenne kedvem egy nagyobb mozihoz. Megvan az ötletem is, meg is tudnám íratni olyan emberekkel, akikben megbízom. Csak ahhoz kellene egy háttér, egy stúdió, hogy nekem tényleg csak a rendezésre kelljen koncentrálnom. Az Aranyvárosban az volt a nehéz, hogy ezer más dologgal kellett közben foglalkoznom. Aaz egyik felem rendezett, amíg a másik a helyszíneket, a színészeket intézte. Mindennel nekem kellett foglakoznom. Szeretném kipróbálni, hogy milyen érzés, amikor teljes értékű rendező lehetek. Arra gondoltunk, hogy az eddigi tapasztalatokat felhasználva össze kellene fogni egy csapatot, hogy ne mindenki a saját kis Bt-jével a hátán próbálja magát átverekedni a dzsungelen. Legyen egy hely, egy iroda, gyártásvezetővel, producerrel. Még a pénzt is meg lehet szerezni. Ha nagyon akarjuk. Lehet, hogy fatalista vagyok, de az első nagyjátékfilm is úgy jött össze, hogy valamiért megszállottan dolgoztam. Nem szeretem ezt a "áh, reménytelen, úgysincs ennek semmi értelme"-felfogást. Nem szeretem ezt a nihilizmust, ezt a neurotikus magyar hangulatot. Hiszem, hogy vannak lehetőségek, utak és hiszem azt is, hogy az egész pénzközpontú világ előbb-utóbb be fog fuccsolni. Erre már vannak jelek. Látható, hogy Amerikában a hadiipar még jobban meg akar tollasodni, viszont egyre több ember megy ki az utcára és mondja azt, hogy "kösz szépen, mi nem akarunk más emberekkel háborúzni, mi itt és most akarunk békében élni". Nézd meg, mennyi ember kezd föllépni a globalizáció ellen. Azt mondják, hogy be kell nyomni a stop gombot és nem kell az ember vágyait fölhúzni ezer százalékra. Nem kell négy autó és öt fridzsider. Az emberi létezésnek van egy szükségszerű kényelme, de azon felül nem szabad a pénzért mindent megtenni és elfogadni. Pénzzel most kilóra megveszik az embereket, de már van egy réteg, amelyik nem adja be a derekát. Vannak olyanok, akik csak azért sem adják el magukat és inkább a nehezebb utat választják.. Téged egy filmrendezésre meg lehetne venni? Egy jó film rendezésére persze. Akármilyenre nem. Volt már munka, amit visszamondtam, mert nem tudtam volna jó szívvel megcsinálni. Utána gondolkoztam, hogy ezt jól tettem-e vagy sem, de reggel bele tudtam nézni a tükörbe. És az a lényeg. Hogy a lelkiismereted mit mond. Lehet, hogy nem csináltál 50 millióból játékfilmet, de jól vagy. Mert a filmrendezés sem annyira fontos. Mi a fontos? Hogy jól érezd magad a bőrödben. Ez a legfontosabb. Hogy élvezd az életedet, azt ami még hátra van. Mert nem tudhatod, mennyi van hátra! Ezért hordom fordítva az órát. Ezért mondom, hogy nincs idő.
138 Kbyte
92 Kbyte
129 Kbyte
84 Kbyte
85 Kbyte
187 Kbyte
182 Kbyte
38 Kbyte
149 Kbyte
395 Kbyte