Dr. Döme László A rózsa neve: Amerikai szépség

Sam Mendes: Amerikai szépség

Kevin Spacey és Thora Birch (Lester és a lánya, Jane) 68 Kbyte	A modern társadalomra jellemzően egyre többen vannak, akik egy percre sem képesek kiszállni a megszokott, hétköznapi rutinból, hogy körülnézzenek, és megállapítsák, kik is ők valójában, mi a jó vagy a rossz körülöttük, mi fontos az életben: vagyis nem az anyagiak (a lukratív, zsíros állás, a csinos ház csendes környéken, a dögös autó, a társadalmi szerep), hanem a szépség, ami körülvesz bennünket. Az Amerikai szépség nemcsak exponálja az "élethazugságot", hanem azt is megmutatja, milyen kockázatos ebben a hazugságban élni. Látjuk, ahogy a homlokzaton repedések mutatkoznak, és az elidegenedés, az önutálat, a halálos nárcizmus és a materialista perfekcionizmus megöli a lelket. És higgyék el, a film nem túloz, hanem segít abban, hogy meglássuk a megszokott világ és szereplőinek addig észre nem vett diszfunkcióját, és arra bátorít, hogy keressük a valódi szépséget. Kihívó és mélyen felforgató filmet láthatunk, fekete komédiát sok drámai elemmel egy elővárosi amerikai házaspárról, akiknek a házassága csődben van. A kezdő képsorok alapján - ha nem hallanánk a férfi főszereplő, Lester Burnham kommentárját - egy megnyugtatóan szép és tökéletes világ tárul elénk, ahol mindenkit boldognak vélhetnénk, ám ha "közelebbről megnézzük" őket, látjuk, hogy a "szépség" csak a felszín. Már a cím is ironikus, hiszen az Amerikai szépség a legközönségesebb, kommersz rózsafajta neve, amit milliószámra adnak el átlátszó plasztik csomagban, és nagyon sok amerikai középosztálybeli család asztalán szimbolizálja az ízléstelenséget és összetartozást. De Sam Mendes mozijában - ennél az amúgy fotogén családnál - a rózsa a szenvedély és a destruktivitás jelképévé lesz. Ennek a rózsának a szirmai töltik meg a fürdőkádat is, körülölelve a hosszúlábú, szép amerikai tinédzser lányt, Angelát. Mendes filmjét helyenként szürreálisnak látjuk, mégis keserűen szórakoztató annak tudomásulvétele, hogy nem minden tökéletes ebben a világban. Legyenek felkészülve a sokkra, a megtámadtatásra, a rémületre és különös, fonák módon a nevetésre, hogy aztán majd esetleg megkönnyezzék a történetet. A film élesen átható, felkavaró bepillantást ad a diszfunkcionális családba, egyúttal csodálatos szövevénye a szerelem, gyűlölet, szomorúság és a belső magány érzéseinek, s jól megmutatja az élet kiszámíthatatlanságát és azt, hogy milyen könnyen értelmetlenné válhat valakinek az élete, ha nem gondol a szívére. Zavarba ejtő mese a magányról, vágyról, és a kiürült konformitásról. Arról a szakadékról szól, ami a szeretettel, biztonsággal és sikerrel kapcsolatos elképzeléseink és személyes valóságunk között van, és nem is olyan nehéz azonosulnunk hőseivel, hiszen mindannyian éreztük már, hogy múlik felettünk az idő, hogy elveszíthetjük a hitet az igazi szeretet lehetőségében, vagy azt, hogy nem fogadnak el bennünket úgy, ahogy szeretnénk. Rámutat jellemünk abszurditásaira és életünk korlátjaira, de megbocsát azoknak, akik mást akarnak. A vásznon ikonszerű amerikai jellemek, egy kertvárosi família: Lester, egy jelentéktelen magazin nevesincs újságírója, aki klimaxos malfunkciója következtében elveszti állását, Carolyne, a frigid, hiperpörgős, státuséhes feleség, aki ingatlanügynökként másoknak próbálja eladni a félholt suburbán életet, és Jane, az archetipikusan rebelliózus és látszólag érdektelen, flegma tinédzser leányuk. A páros (Lester és Carolyne) a felszínen jól él, minden "OK!". Az öntelt, narcisztikus Carolyne Mercedes-szel közlekedik, és rózsáit olyan ollóval metszi, amely illik a kerti cipőjéhez. Lester 60 ezer dollárt keres egy évben. Ám Lester és Carolyne házassága reménytelenül megromlott, megváltás sehonnan sem várható. Jane mindkettőjüket gyűlöli, apját holtan szeretné látni, miközben csúnyának és magányosnak érzi magát. Egyébként mellnagyobbító műtétre gyűjt, bár erre aligha van szüksége, és talán nem is az motiválja, hogy kívánatosabb legyen a fiúk szemében, hanem hogy azok nyomorultabbul érezzék magukat amiatt, amit nem kaphatnak meg. Mindhárom családtag szinte egyazon pillanatban "ébred fel". Lester belezúg lánya barátnőjébe, Angelába, Carolyne viszonyt kezd az ingatlankirállyal, Jane, a lányuk pedig összejön Ricky-vel, a szomszéd fiúval. Vegyük hát sorra őket! Lester, ez a "gigantikus lúzer", aki filmbéli bemutatkozásában úgy indít, hogy "Egy éven belül halott leszek", túl későn jött rá, hogy miről is szól az élet, alvajáróként, zsibbadtan élt, távolságot tartva feleségétől és zavaros kamaszlányától. Sok más, kiürült emberhez hasonlóan már betegre ihatta volna magát, infarktust kaphatott volna, vagy megölhette volna magát közvetlenebb módon is. Nem ezt teszi, hanem kezdi felismerni, hogy eddigi élete megöli a lelkét, s megunva a napja csúcspontját jelentő, zuhanyozás közbeni, kényszeres reggeli maszturbációt, beleájul Angelába. Lester számára tehát minden megváltozik, amikor meglátja mentőangyalát, Angelát (nomen est omen!). No de rossz-e, ha egy 42 éves férfi vágyat érez egy tinédzser lány után? Ha alaposan belegondolunk, bizony nagyon komplikált a kérdés. Morálisan, no meg legálisan bizonyára rossz. De a nők általában azt gondolják - némi feminista malíciával -, hogy a férfiak eleve úgy születtek, hogy közvetlen idegvezeték köti össze a szemüket és genitáliáikat, megkerülve a gondolkodás magasabb rendű centrumait. Így aztán a férfiak, ha vissza is tudják tartani priapikus impulzusaikat, a "jó nő" látványa által generált impulzív szexuális gondolataik felbukkanását nem tudják leállítani. Egyébként is olyan ez a lány, hogy minden férfi fantáziáját megmozgatja, és Lestert is annyira elbűvöli, hogy az elképzeli, amint vetkőzik előtte. Eleinte mindez csak fantázia, de a valóságos találkozásuk során se tudja levenni róla a szemét, amit a lánya, Jane is észre vesz. Persze Angela meg az a fajta lány, aki örömét leli abban, ha idősebb férfiakkal flörtölhet, és ez csak tovább erősíti Lester fantáziáit. A férfi élete ettől változik meg, hisz valaki végre érdeklődik iránta. Aztán a film vége felé, amikor Angela és Lester végre összejöhetnének, és majdnem a szexig jutnak, Angela bevallja, hogy még szűz. Lester menten rájön, hogy neki nem is a szexre van szüksége, hanem arra, hogy újra fontosnak érezhesse magát, hogy valaki akarja őt. Carolyne, a frigid feleség is megzökken az ingatlankirály gátlástalan macsóságától, amit sokkal kívánatosabbnak lát, mint Lester egyre rebellisebb viselkedését, (aki megzsarolja főnökét, otthagyja az állását, lerázza magáról elhidegült házasságának frusztrációját, sportkocsit vásárol, súlyzózni kezd és füvet szív), és láthatjuk a kétségbeesett áhítatot a szerencsétlen Carolyne szemében, ahogy hallgatja a "királyát", szenzációsan ábrázolva a valami, a bármi utáni vágyat, a hitre való igényt. Lester tehát felébred 20 éve tartó kómájából, és a halála előtt végre szabaddá válik, mert minden megváltozik, amikor ez a begyepesedett, midlife krízisben lévő pasi azt hiszi, szerelembe esett. Megszállott bodybuilder lesz, remélve, hogy visszanyeri kamaszkori életérzését, amire egyébként már alig emlékezik. Felfedezi saját magát, kibékül önmagával, és a történet észrevétlenül szürreálissá, szür-naturálissá válik, és valamennyire már eddig is halott hősünk tragédiája, amikor a halála végleg utoléri, mitikus arányokat ölt. Nézőként egyre keserűbben és nyugtalanabbul vesszük tudomásul, hogy nem minden tökéletes és megnyugtató a világban, és ezt a tapasztalatot csak tovább erősíti a többi szereplő. A nyomasztó diszfunkció ugyanis Lesterék szomszédságában is megjelenik: látjuk a homofób, fasisztoid, mereven diszciplinált, nyugdíjas tengerésztisztet, (aki fegyvereket és a hitleri birodalomból származó étkészleteket gyűjt), a rettegő, férjétől megfélemlített, zombiszerű feleségét és a fiukat, Ricky-t. Ricky-t, aki kényszeresen és fétisként kezeli videokameráját, megpróbálja a szépséget rögzíteni, és életre kelteni az élettelent: akár egy halott madarat vagy a nylonzacskót, ami a szélben táncol. Hatása az emberekre is ráterjed, megmozdítja a köveket is, és ez az excentrikus fiú, különös fényekkel fekete szemében, egy időre még a mosogatórongy Lesterből is embert csinál, miközben tűri öngyűlölő, szadisztikusan szigorú apja kegyetlenkedéseit. Jane, aki a szüleit utálja és elidegenedett tőlük, Rickynél talál menedéket. A fiú, aki videójára vesz mindent, és a szobája tele van rögzített anyaggal, mostanában főként Jane-t szeretné videózni, mert "érdekesnek" találja. Barátnőjét, Angelát riasztja Ricky, aki úgy öltözködik, mint egy házaló biblia-árus, de a mosolytalan, önbizonytalan, fojtottan dühös és vészesen boldogtalan Jane vonzódik hozzá, mert azt kapja a fiútól, ami hiányzik neki: a csendes, de megnyugtató önbizalmat. A szereplők egyébként valamennyien inkább áldozatok, semmint bűnösök. Talán csak a homoszexuális szomszéd férfi-páros képviseli az egyetlen jól funkcionáló emberi kapcsolatot. A végső képsorok - a véres, nem igazán megérdemelt leszámolás - vetnek véget ennek a légkondicionált lidércnyomásnak, és ha erőltetettnek is tűnik a drasztikus végkifejlet, végül is el tudjuk fogadni. Meghökkentő, ahogy a film a fekete humort megjeleníti, azzal párhuzamosan, ahogy hősei élete szétforgácsolódik illetve, ahogy - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - a dolgok a mulatságosból a mélybe, vagyis drámaivá fordulnak, vagy vice versa. A film hol éles logikájával, hol brutális humorával hat, és hol felszabadultan, hol rémülten szemléljük, mi lett emberségünkkel, mit is ér és jelent a siker, a boldogság. Miért feszítjük meg magunkat olyasmiért, amit, ha megtalálunk, csalódunk? Kényes területre vezet el bennünket: az a kérdés, hogy azt akartuk-e az életben magunknak, amit megtaláltunk. Az Amerikai szépség nem a szokványos Lolita történet utánérzése, hanem az ifjúság, az elismerés és természetesen a szépség utáni vágyról szól. A film tehát nem csupán egy olyan férfiről szól, aki egy hozzá képest túlságosan is fiatal, mondhatni gyereklány iránt szexuális vonzalmat táplál, és nem is egyszerűen a férfi főszereplő klimaxos "kapuzárási pánikjának" illusztrációja. Valójában mesteri és átgondolt kritikai szemrevételezése azoknak az értékeknek, motivációknak és szokásoknak, amelyek hozzájárulnak az amerikai középosztályi családok kríziséhez, és kimondja, hogy a szinte korlátlan anyagi prosperitás nem hozza magával szükségszerűen a boldog családi életet. Különösen izgalmas és szorongató, hogy ez a krízis hogyan hat a gyerekekre. A filmbeliek (Jane és Ricky) nagyon élesen példázzák, hogy mi következik abból, ha a szülők önmagukba felszívódva élnek egy olyan világban, ahol nap, mint nap nehezebb megtalálni a karrier és a család között az egyensúlyt. Az Amerikai szépség kompromisszumot nem ismerő, időnként kényelmetlen, de kifejezetten felkavaró mozi, és az egyik legfontosabb tanulsága az, hogy soha ne hagyjuk abba az álmodozást, mert akkor kővé válik a lelkünk.
Thora Birch és Mena Suvari (Jane és Angela) 61 Kbyte
Kevin Spacey és Mena Suvari (Lester és Angela) 72 Kbyte
Kevin Spacey és Annette Bening (Lester és Carolyne) 65 Kbyte