Filmkultúra: Filmek: Fiúk a rács mögött

Sopsits Árpád: Torzók

191 Kbyte
A Torzók hősei megszólítanak. Szeretetre éhesen és vádlón néznek ránk, a gyermekkor drasztikus elvételére figyelmeztetnek. Az ártatlan gyerekek kirekesztődnek és elkülönülnek a szeretettelen felnőttek világától. A család nélkül felnövő fiatalok magányukból és vágyaikból merítenek erőt a túléléshez. Dickens teremtményei, Twist Oliver és Copperfield Dávid a távolból integetnek felénk.

Sopsits Árpád új filmje Magyarországon játszódik 1960. októberében. A kilenc éves Soproni Áront apja nevelőotthonba adja. A szülők elváltak, az Apa szegény és szeretne újra házasodni, nem tudja vagy nem akarja gondját viselni a gyereknek. Az Anya beteg, lehet, hogy megvakul, képtelen felnevelni a fiát. Az intézetbe érkező Áron védelmet keresve bújik az egyetlen női alkalmazott, Marika ölébe. A beilleszkedés fájdalmas folyamat, a fiúk előbb kihallgatják, majd megpokrócozzák új társukat. A szocialista átnevelés kényszerzubbonyában a tanárok lelki nyomás alatt tartják a diákokat, gyakran testi fenyítést is alkalmaznak. Néhány hét elteltével Áron és hat társa között barátság alakul ki, bandába szerveződnek. Karácsonykor megszöknek, elindulnak haza, az elveszített otthon felé...

A Torzók metaforikussága két olvasat irányába is nyitott. Az egyik a gyermek és a felnőtt világ szembeállítása, míg a másik a kinti társadalom és az intézeti élet hasonlósága mentén értelmezhető. A film elején egy sárkányröptetés álomképein az Apa, az Anya és Áron kézről kézre adják a sárkányt. Egyszer csak a fiú felemelkedik, angyal szárnyaival repülni kezd, ám az Apa megrántja a derekára erősített kötelet és a fiú visszazuhan a földre. Az ártatlanság, a boldogság elvesztésének hatásos kifejezését a durva valóság váltja fel. Az apja döntése ellen tiltakozó és szökni próbáló Áront szíjjal megkötözve viszik az intézetbe. A következő jelenetben az üvegablakon át látjuk az igazgató és az Apa beszélgetését, ezalatt Áron hátat fordít nekik és kinéz a sötétbe. A két felnőttet illetve a gyereket az ablakkeret választja el egymástól. Az eltávolodás, a szakítás a két világ között immár végérvényes.

A magára hagyott, emlékeibe menekülő fiút újdonsült társai előbb kihallgatják, majd egy kiadós veréssel beavatják. Infantilis mondókából, elkapott pillantásokból, közös balhékból és tréfákból a társaság közösséggé formálódik. Szükségük van egymásra, a Másik érintésére és szeretetére. Áron legjobb barátja Attila, akinek az apja politikai fogoly a korai kádárizmus börtönében. Az egyik éjjel Áron megsimogatja Attilát, majd megpuszilják egymást. Egy másik alkalommal Áron befekszik Attila mellé az ágyba és a két fiú összebújik. Egyesek ezt homoszexuális gesztusként magyarázzák, de úgy gondolom, tévednek. A kamasz vágyak, így Áron és Attila ébredező férfiassága is Marikára összpontosulnak, akit zuhanyzás közben meglesnek. De a családi melegség, az anyai szeretet, az ölelés hiányát a meztelenül fürdőző nő látványa nem pótolhatja. A két fiúnak nemcsak a banda biztonságot nyújtó közösségére van szüksége, hanem egy mélyebb, testi-lelki barátságra is, ahol a szeretet az érintésben, a testi közelségben is megnyilvánul. A finoman megkomponált, kényes jelenetek ezért Áron és Attila egymásrautaltságát egy magasabb, éteri szintre emelik.

A félelem rácsai közé zárt gyerekek lépteit három tanár vigyázza. A felnőttek könyörtelen harcot vívnak a törékeny gyermeki lelkekért, többnyire büntetéssel, ritkán jutalmazással akarják megtörni integritásukat. Elveszik hitüket, összezúzzák álmaikat, a társadalom kíméletlen játékszabályait kényszerítik rájuk. Az igazgató gerinctelen ember, tipikus megalkuvó, aki minden pillanatban a feljelentésektől retteg, titkos és örömtelen nemi viszonyt folytat Marikával. Mácsai Pál tündököl a gonosz Csapó tanár úr szerepében, aki húsz éve kezdte a pályát, a második világháború idején. Most kiábrándult és cinikus. Gyűlöl mindenkit, saját magát a legjobban, emlékezzünk gúnyos születésnapi megjegyzésére. Azzal henceg, hogy ismeri a gyerekek érzéseit és vágyait. Esténként a lámpa mellett magányosan ücsörög és fiúk leveleit cenzúrázza. Nem válogat a módszerekben, megfélemlítéssel, zsarolással és veréssel neveli a gyerekeket. Ez egy kemény világ - ismételgeti pedagógiai igazolást keresve tetteihez. Csapó nem szadista, nem kéjeleg a fizikai fenyítések közben. Katonás fegyelmet követel mindenkitől. Lelkileg deformált, ezért hatalmánál fogva veszélyes. Megkeseredett, beteg férfi, látens pedofil. Egyszer a banda egyik tagját, Hajóst meztelenre vetkőzteti, már-már csurgó nyállal bámulja, végül besúgásra kényszeríti. Vele szemben Nyitrai tanár úr képviseli az emberséget, a jóságot. Csillagász volt, de a forradalom miatt lecsukták, elszakították családjától, most a periférián esélyt kapott a beilleszkedésre. Éjszakánként csellózik és a csillagokról mesél Áronnak. A nyilvános büntetések alatt lesüti szemét vagy kivonul a teremből, nem elég kemény ehhez a világhoz. Nem tartozik senkihez, magányos küzdelme gyengévé és sérülékennyé teszi. Egyedüli képviselője a tudománynak, a művészetnek és a politikai tisztességnek. A jó tanár szimbólumoktól túlzsúfolt alakja kissé mesterkéltre sikeredett.

A Torzók kerüli a direkt politizálást. A zsigerekben mégis ott van a levert 1956-os forradalom minden következménye. A kinti és a benti világ közötti különbség elmosódott, a szabadok társadalma éppoly börtönszagot árasztott, mint az elítélteké. Gothár Péter Megáll az idő című filmjében az amnesztiával szabaduló Őze Lajost megkérdezik, hogy milyen volt bent. Őze visszakérdez: " Miért, kint milyen volt?"

Az intézet zárt mikrokozmosza a társadalom működését modellezi. A külső és belső börtönvilág azonosságát legjobban az a hátborzongató párbeszéd példázza, amelyben a rangidős fiú, Sebrődi kihallgatja Áront.

Sebrődi: - Miért hoztak be?
Áron: - Nem tudom. Mit akartok?
Sebrődi: - Semmit, csak tudni akarjuk, miért vagy itt.
Áron: - De én nem csináltam semmit!
Sebrődi: - Nem? Hazudsz! Ide szíjon nem hoznak akárkit... Előbb-utóbb úgyis elmondasz nekünk mindent!

A Torzókban a félelem bekúszik a bőr alá. Kíméletlen létharc folyik, mely mögött felsejlik az árulások és megaláztatások ottliki világa is. Az Iskola a határont is jellemző összetartozás ereje felizzik a csikorgó hidegben, a szökéskor a fiúk életüket kockáztatják. A táj és a tárgyi környezet különleges hangsúlyt kapnak Ottlik regényében és Sopsits filmjében egyaránt. Az évszakok az eseményeket meghatározó, lelkünkből ki nem törölhető entitásokként léteznek. Az intézet egykor szebb napokat látott palota, omladozó falakkal, rácsos ablakokkal, sárgásan málladozó vakolattal. Az elején még meglévő zöld színek fokozatosan kikopnak, átadva helyüket a vigasztalhatatlan sárfeketének, a szomorú barnának, a szikrázóan hideg fehérnek. A kezdeti őszi fényeket a téli nappalok szürkesége és az éjszakák dermesztő koromfeketéje váltja fel.

Nyikorgó vasajtók, a magány visszhangjától kongó üres termek, kopár erdő és befagyott folyó - az elbeszélés érvényes tere formálódik így a reménytelen és rideg külvilágból. A rendezés jó érzékkel bontja ki az udvaron található forgóhinta gazdag szimbolikáját. Ez a gyerekek szórakozásának és a banda tanácskozásának helyszíne. Másfelől a képzelet, a lelkiismeret terrénuma is, Áront rémálmaiban a halott Attila kísérti a hintában forogva. Ugyanakkor az elvágyódás, a szabadság is ide kapcsolható. A Nyitraitól kapott térkép segítségével Áron ezen ülve találja meg csillagjait az égbolton, és itt születik meg a szökés terve is.

A Torzók jól ötvözi a klasszikus és modern filmes eljárásokat. A szemmagasságból fényképezett beállítások a szubjektív kamera használatával keverednek. Amikor Áron először lép be a nevelőotthon kapuján, a kamera vállmagasságból a fiú szintjére ereszkedik le, ezután Áron arcát mutatják, végül ebből az alsó beállításból látjuk az épületet. A gyerek nézőpontjából a lepusztult palota nagyobbnak, csaknem erődítménynek tűnik.

Egy másik jelenetben Áronnak egy szénnel megrakott ládát kell átvinnie az udvaron. Fel sem bírja emelni, hosszú percekig vonszolja terhét. Ezalatt a kamera állandó oda-vissza mozgásban van, hol a ládára, hol pedig a gyerekre közelít. Testközelben vagyunk, szinte érezzük a hó metsző hidegségét és a fiú forró verejtékét. Kiemelt jelentősége van a rá- és elkocsizásoknak, megteremtik a képek belső dinamikáját, érzelmi hatását. Az intézettel ismerkedő Áron hosszú folyosókon és üres termeken megy végig, magányossága nőttön nő, miközben a kamera végig követi őt a tágas belsőkbe. Sopsitsnak egyetlen kivételtől eltekintve sikerült kiválasztania a megfelelő kifejezési formákat. Sajnos a sárkányröptetés már említett jelenete nélkülözi az eredetiséget. Fellini remekműve, a Nyolc és fél kezdődik hasonlóan. Ott a főszereplő kiszabadulva egy autó fojtogató bezártságából, felemelkedik a levegőbe, széttárt karokkal repül, mígnem a testére erősített kötéllel a többiek visszarántják őt a földre. A Torzók nyitó jelenete túlságosan fellinis lett, a képek ismerősek és tolakodóak.

A témaválasztás keménysége, a kitaszítottak sorsának ábrázolása, az amatőr színészek és a tömör nyelvezet viszont különös természetességet kölcsönöznek a műnek. A keserűség és reménytelenség mögött mindvégig ott bujkál az élni akarás, a kétségbeesett vágy az öröm és az emberi együttérzés után. Ezek a motívumok a Torzókat DeSica 1946-os Fiúk a rács mögött című filmjével rokonítják. A nem hivatásos gyerekszereplők nagyszerűek, közülük is kiemelkedik Mészáros Tamás (Áron) és Müller Péter (Sebrődi) játéka. Ez utóbbi beesett szemei, koravén arca jól ellenpontozza Áron tiszta vonásait, angyali tekintetét. Sopsits személyes élményekből építkező filmje azt vizsgálja, hogy egy némaságra és megalkuvásra kárhoztatott társadalomban lehetséges-e az individualitás vagy pedig mindennek el kell buknia.

Áront először a Nyitraitól megismert csillagok vezérlik. A bezártság, az együvé tartozás érzése a büntetésben lévő bandatagok karácsony esti imádkozásában csúcsosodik ki, amiben hittől függetlenül mindenki részt vesz. Másnap reggel megszöknek, sivár, holdbéli tájon vándorolnak. Átkelnek a befagyott Tiszán, beszakad a jég és Attilát magával ragadja az áradat. A rendező itt a metaforikusság újabb szép példáját adja. Áron egy korábbi álmában az imádott Anya vakon botorkálva lelök egy vázát a padlóra. A víz kiömlik, a család, a boldogság végképp tovatűnik. A film végén a folyó vizét jég borítja. A repedés, a rianás a halál titkos működésének metaforájává válik. Kimondatlanul mindig ott volt köztük, de most feltárul előbb Attila balesetében, később Nyitrai öngyilkosságában. Az elefántcsonttorony, a csillagok közé és a zenébe menekülés gesztusa nem tartható fent sokáig. A halált azonban nem lengi be nemes pátosz, nincs kiengesztelődés. A gonosz Csapó tanár úr Áront teszi felelőssé a balesetért és gyilkosnak kiáltja ki. Bűnözőként kezelik, leborotválják haját és egy szigorúbb intézetbe szállítják. Áron kétségbeesett és reménytelen arcát nem tudjuk feledni. Az utolsó képek Truffaut Négyszáz csapásának befejezésére rímelnek. Mindkét esetben ugyanaz a talányos tekintet, a kérdező és a vádló, a vágyakozó gyermeki és a kiábrándult felnőtt. Nincs feloldozás.

128 Kbyte

108 Kbyte

170 Kbyte

132 Kbyte

132 Kbyte

191 Kbyte	A Torzók hősei megszólítanak. Szeretetre éhesen és vádlón néznek ránk, a gyermekkor drasztikus elvételére figyelmeztetnek. Az ártatlan gyerekek kirekesztődnek és elkülönülnek a szeretettelen felnőttek világától. A család nélkül felnövő fiatalok magányukból és vágyaikból merítenek erőt a túléléshez. Dickens teremtményei, Twist Oliver és Copperfield Dávid a távolból integetnek felénk. Sopsits Árpád új filmje Magyarországon játszódik 1960. októberében. A kilenc éves Soproni Áront apja nevelőotthonba adja. A szülők elváltak, az Apa szegény és szeretne újra házasodni, nem tudja vagy nem akarja gondját viselni a gyereknek. Az Anya beteg, lehet, hogy megvakul, képtelen felnevelni a fiát. Az intézetbe érkező Áron védelmet keresve bújik az egyetlen női alkalmazott, Marika ölébe. A beilleszkedés fájdalmas folyamat, a fiúk előbb kihallgatják, majd megpokrócozzák új társukat. A szocialista átnevelés kényszerzubbonyában a tanárok lelki nyomás alatt tartják a diákokat, gyakran testi fenyítést is alkalmaznak. Néhány hét elteltével Áron és hat társa között barátság alakul ki, bandába szerveződnek. Karácsonykor megszöknek, elindulnak haza, az elveszített otthon felé... A Torzók metaforikussága két olvasat irányába is nyitott. Az egyik a gyermek és a felnőtt világ szembeállítása, míg a másik a kinti társadalom és az intézeti élet hasonlósága mentén értelmezhető. A film elején egy sárkányröptetés álomképein az Apa, az Anya és Áron kézről kézre adják a sárkányt. Egyszer csak a fiú felemelkedik, angyal szárnyaival repülni kezd, ám az Apa megrántja a derekára erősített kötelet és a fiú visszazuhan a földre. Az ártatlanság, a boldogság elvesztésének hatásos kifejezését a durva valóság váltja fel. Az apja döntése ellen tiltakozó és szökni próbáló Áront szíjjal megkötözve viszik az intézetbe. A következő jelenetben az üvegablakon át látjuk az igazgató és az Apa beszélgetését, ezalatt Áron hátat fordít nekik és kinéz a sötétbe. A két felnőttet illetve a gyereket az ablakkeret választja el egymástól. Az eltávolodás, a szakítás a két világ között immár végérvényes. A magára hagyott, emlékeibe menekülő fiút újdonsült társai előbb kihallgatják, majd egy kiadós veréssel beavatják. Infantilis mondókából, elkapott pillantásokból, közös balhékból és tréfákból a társaság közösséggé formálódik. Szükségük van egymásra, a Másik érintésére és szeretetére. Áron legjobb barátja Attila, akinek az apja politikai fogoly a korai kádárizmus börtönében. Az egyik éjjel Áron megsimogatja Attilát, majd megpuszilják egymást. Egy másik alkalommal Áron befekszik Attila mellé az ágyba és a két fiú összebújik. Egyesek ezt homoszexuális gesztusként magyarázzák, de úgy gondolom, tévednek. A kamasz vágyak, így Áron és Attila ébredező férfiassága is Marikára összpontosulnak, akit zuhanyzás közben meglesnek. De a családi melegség, az anyai szeretet, az ölelés hiányát a meztelenül fürdőző nő látványa nem pótolhatja. A két fiúnak nemcsak a banda biztonságot nyújtó közösségére van szüksége, hanem egy mélyebb, testi-lelki barátságra is, ahol a szeretet az érintésben, a testi közelségben is megnyilvánul. A finoman megkomponált, kényes jelenetek ezért Áron és Attila egymásrautaltságát egy magasabb, éteri szintre emelik. A félelem rácsai közé zárt gyerekek lépteit három tanár vigyázza. A felnőttek könyörtelen harcot vívnak a törékeny gyermeki lelkekért, többnyire büntetéssel, ritkán jutalmazással akarják megtörni integritásukat. Elveszik hitüket, összezúzzák álmaikat, a társadalom kíméletlen játékszabályait kényszerítik rájuk. Az igazgató gerinctelen ember, tipikus megalkuvó, aki minden pillanatban a feljelentésektől retteg, titkos és örömtelen nemi viszonyt folytat Marikával. Mácsai Pál tündököl a gonosz Csapó tanár úr szerepében, aki húsz éve kezdte a pályát, a második világháború idején. Most kiábrándult és cinikus. Gyűlöl mindenkit, saját magát a legjobban, emlékezzünk gúnyos születésnapi megjegyzésére. Azzal henceg, hogy ismeri a gyerekek érzéseit és vágyait. Esténként a lámpa mellett magányosan ücsörög és fiúk leveleit cenzúrázza. Nem válogat a módszerekben, megfélemlítéssel, zsarolással és veréssel neveli a gyerekeket. Ez egy kemény világ - ismételgeti pedagógiai igazolást keresve tetteihez. Csapó nem szadista, nem kéjeleg a fizikai fenyítések közben. Katonás fegyelmet követel mindenkitől. Lelkileg deformált, ezért hatalmánál fogva veszélyes. Megkeseredett, beteg férfi, látens pedofil. Egyszer a banda egyik tagját, Hajóst meztelenre vetkőzteti, már-már csurgó nyállal bámulja, végül besúgásra kényszeríti. Vele szemben Nyitrai tanár úr képviseli az emberséget, a jóságot. Csillagász volt, de a forradalom miatt lecsukták, elszakították családjától, most a periférián esélyt kapott a beilleszkedésre. Éjszakánként csellózik és a csillagokról mesél Áronnak. A nyilvános büntetések alatt lesüti szemét vagy kivonul a teremből, nem elég kemény ehhez a világhoz. Nem tartozik senkihez, magányos küzdelme gyengévé és sérülékennyé teszi. Egyedüli képviselője a tudománynak, a művészetnek és a politikai tisztességnek. A jó tanár szimbólumoktól túlzsúfolt alakja kissé mesterkéltre sikeredett. A Torzók kerüli a direkt politizálást. A zsigerekben mégis ott van a levert 1956-os forradalom minden következménye. A kinti és a benti világ közötti különbség elmosódott, a szabadok társadalma éppoly börtönszagot árasztott, mint az elítélteké. Gothár Péter Megáll az idő című filmjében az amnesztiával szabaduló Őze Lajost megkérdezik, hogy milyen volt bent. Őze visszakérdez: " Miért, kint milyen volt?" Az intézet zárt mikrokozmosza a társadalom működését modellezi. A külső és belső börtönvilág azonosságát legjobban az a hátborzongató párbeszéd példázza, amelyben a rangidős fiú, Sebrődi kihallgatja Áront. Sebrődi: - Miért hoztak be? Áron: - Nem tudom. Mit akartok? Sebrődi: - Semmit, csak tudni akarjuk, miért vagy itt. Áron: - De én nem csináltam semmit! Sebrődi: - Nem? Hazudsz! Ide szíjon nem hoznak akárkit... Előbb-utóbb úgyis elmondasz nekünk mindent! A Torzókban a félelem bekúszik a bőr alá. Kíméletlen létharc folyik, mely mögött felsejlik az árulások és megaláztatások ottliki világa is. Az Iskola a határont is jellemző összetartozás ereje felizzik a csikorgó hidegben, a szökéskor a fiúk életüket kockáztatják. A táj és a tárgyi környezet különleges hangsúlyt kapnak Ottlik regényében és Sopsits filmjében egyaránt. Az évszakok az eseményeket meghatározó, lelkünkből ki nem törölhető entitásokként léteznek. Az intézet egykor szebb napokat látott palota, omladozó falakkal, rácsos ablakokkal, sárgásan málladozó vakolattal. Az elején még meglévő zöld színek fokozatosan kikopnak, átadva helyüket a vigasztalhatatlan sárfeketének, a szomorú barnának, a szikrázóan hideg fehérnek. A kezdeti őszi fényeket a téli nappalok szürkesége és az éjszakák dermesztő koromfeketéje váltja fel. Nyikorgó vasajtók, a magány visszhangjától kongó üres termek, kopár erdő és befagyott folyó - az elbeszélés érvényes tere formálódik így a reménytelen és rideg külvilágból. A rendezés jó érzékkel bontja ki az udvaron található forgóhinta gazdag szimbolikáját. Ez a gyerekek szórakozásának és a banda tanácskozásának helyszíne. Másfelől a képzelet, a lelkiismeret terrénuma is, Áront rémálmaiban a halott Attila kísérti a hintában forogva. Ugyanakkor az elvágyódás, a szabadság is ide kapcsolható. A Nyitraitól kapott térkép segítségével Áron ezen ülve találja meg csillagjait az égbolton, és itt születik meg a szökés terve is. A Torzók jól ötvözi a klasszikus és modern filmes eljárásokat. A szemmagasságból fényképezett beállítások a szubjektív kamera használatával keverednek. Amikor Áron először lép be a nevelőotthon kapuján, a kamera vállmagasságból a fiú szintjére ereszkedik le, ezután Áron arcát mutatják, végül ebből az alsó beállításból látjuk az épületet. A gyerek nézőpontjából a lepusztult palota nagyobbnak, csaknem erődítménynek tűnik. Egy másik jelenetben Áronnak egy szénnel megrakott ládát kell átvinnie az udvaron. Fel sem bírja emelni, hosszú percekig vonszolja terhét. Ezalatt a kamera állandó oda-vissza mozgásban van, hol a ládára, hol pedig a gyerekre közelít. Testközelben vagyunk, szinte érezzük a hó metsző hidegségét és a fiú forró verejtékét. Kiemelt jelentősége van a rá- és elkocsizásoknak, megteremtik a képek belső dinamikáját, érzelmi hatását. Az intézettel ismerkedő Áron hosszú folyosókon és üres termeken megy végig, magányossága nőttön nő, miközben a kamera végig követi őt a tágas belsőkbe. Sopsitsnak egyetlen kivételtől eltekintve sikerült kiválasztania a megfelelő kifejezési formákat. Sajnos a sárkányröptetés már említett jelenete nélkülözi az eredetiséget. Fellini remekműve, a Nyolc és fél kezdődik hasonlóan. Ott a főszereplő kiszabadulva egy autó fojtogató bezártságából, felemelkedik a levegőbe, széttárt karokkal repül, mígnem a testére erősített kötéllel a többiek visszarántják őt a földre. A Torzók nyitó jelenete túlságosan fellinis lett, a képek ismerősek és tolakodóak. A témaválasztás keménysége, a kitaszítottak sorsának ábrázolása, az amatőr színészek és a tömör nyelvezet viszont különös természetességet kölcsönöznek a műnek. A keserűség és reménytelenség mögött mindvégig ott bujkál az élni akarás, a kétségbeesett vágy az öröm és az emberi együttérzés után. Ezek a motívumok a Torzókat DeSica 1946-os Fiúk a rács mögött című filmjével rokonítják. A nem hivatásos gyerekszereplők nagyszerűek, közülük is kiemelkedik Mészáros Tamás (Áron) és Müller Péter (Sebrődi) játéka. Ez utóbbi beesett szemei, koravén arca jól ellenpontozza Áron tiszta vonásait, angyali tekintetét. Sopsits személyes élményekből építkező filmje azt vizsgálja, hogy egy némaságra és megalkuvásra kárhoztatott társadalomban lehetséges-e az individualitás vagy pedig mindennek el kell buknia. Áront először a Nyitraitól megismert csillagok vezérlik. A bezártság, az együvé tartozás érzése a büntetésben lévő bandatagok karácsony esti imádkozásában csúcsosodik ki, amiben hittől függetlenül mindenki részt vesz. Másnap reggel megszöknek, sivár, holdbéli tájon vándorolnak. Átkelnek a befagyott Tiszán, beszakad a jég és Attilát magával ragadja az áradat. A rendező itt a metaforikusság újabb szép példáját adja. Áron egy korábbi álmában az imádott Anya vakon botorkálva lelök egy vázát a padlóra. A víz kiömlik, a család, a boldogság végképp tovatűnik. A film végén a folyó vizét jég borítja. A repedés, a rianás a halál titkos működésének metaforájává válik. Kimondatlanul mindig ott volt köztük, de most feltárul előbb Attila balesetében, később Nyitrai öngyilkosságában. Az elefántcsonttorony, a csillagok közé és a zenébe menekülés gesztusa nem tartható fent sokáig. A halált azonban nem lengi be nemes pátosz, nincs kiengesztelődés. A gonosz Csapó tanár úr Áront teszi felelőssé a balesetért és gyilkosnak kiáltja ki. Bűnözőként kezelik, leborotválják haját és egy szigorúbb intézetbe szállítják. Áron kétségbeesett és reménytelen arcát nem tudjuk feledni. Az utolsó képek Truffaut Négyszáz csapásának befejezésére rímelnek. Mindkét esetben ugyanaz a talányos tekintet, a kérdező és a vádló, a vágyakozó gyermeki és a kiábrándult felnőtt. Nincs feloldozás.
128 Kbyte
108 Kbyte
170 Kbyte
132 Kbyte
132 Kbyte