Filmkultúra: Filmek: Pánikszoba

(Film- és plakátelemzés)

Vanília égbolt
51 KByte
A mozikban megjelenő filmek egy része ma ugyanolyan tömegcikké vált, mint bármely használati tárgy. Eldobható, és mint ilyent, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben kell eladni. Hiszen hetente újul a készlet. Azt, hogy a néző mit választ ki a kínálatból, elsősorban a film köré szervezett reklám határozza meg. Például a kultusz, amivel a filmsztárokat veszik körül, ezáltal teljesen természetfelettivé téve őket. Minél nagyobb sztár szerepel a filmben, annál eladhatóbb a produkció, s ez független a film tartalmától és minőségétől. A városban mindenhol megjelenő plakátokon elsősorban a főhőst mutatják be, nem is annyira a filmbéli karakterét, inkább magát a sztár személyét. A Vanília Égbolt című film plakátjai például egy igazolványképre redukálják a látványt, s bár a háttér kék felhői rímelnek a címben szereplő égbolt szóra, mégis inkább egy portréfényképész előre gyártott háttere jut róla eszünkbe. Ugyanezt sugallja a képkivágás is: mellmagasságban vágják a figurát. A lényeg az, hogy a néző egyből tudja, ebben a filmben Tom Cruise a főszereplő. Ezt hangsúlyozza az is, hogy az ő nevét a címmel majdnem azonos méretű betűkkel írták a plakátra. A cím alatt a biztonság kedvéért még felsorolnak nyolc olyan szót, amiből akár eggyel el lehet adni egy filmet. Szerelem, Gyűlölet, Álom, Élet, Munka, Játék, Barátság Szex. Ezek alapján azt hiheti a néző, hogy ez az eddigi legkomplexebb alkotás és a legnagyobb amerikai filmprodukció. De ettől gyanússá is válik a mű, ennyi mindennek két órában lehetetlen megfelelni. Már előre sejtjük, hogy mindent csak felületesen fog érinteni, és nem nagyon tér majd el a többi hasonló szórakoztató mozitól.

A legtöbb filmplakát nem törekszik arra, hogy egyetlen állóképbe sűrítsen tartalmi mondanivalót. Nem akar sejtelmes lenni, ami pedig a figyelemfelkeltés hatásos eszköze lehet.

A másik típusa a reklámnak, amikor a plakáton mindent összesűrítenek. Egyszerre jelenik meg a főhős, a 2-3 legfontosabb mellékszereplő, a leglátványosabb digitális díszlet, és a legnagyobb pixeltömeget megmozgató csatajelenet. (A skorpió király, Gyűrűk ura, stb.) Ezeknek a plakátoknak igazi vásári hangulatuk van. Minél színesebbek, minél harsányabbak akarnak lenni, ahogyan maga a film is elsősorban szórakoztatni akar, nem veszi magát túlságosan komolyan.

A montázs elvén működnek ezek a plakátok. A részletek léptéke, nézőpontja és megvilágítása is különböző lehet. Nem egységes képként működnek, csak felsorolják a különböző elemeket. A Skorpiókirály című film plakátja esetében a kép öt elemre bontható. Az első részleten a szereplőket mutatják be. Ezek ideál portrék, ahol a jelmeztervező munkáját is meg lehet mutatni. A főszereplő a legnagyobb közülük. Ő a legerősebb a legbátrabb. Ezt azzal is hangsúlyozzák, hogy mellette a negatív szereplő a legkisebb. Kezében két égő kardot tart, így még ördögibbnek látszik. A kompozíció második része egy felsorolás. Harcos, Legenda, Király. Alatta egy ókori vár képe, különleges fényefektekkel megvilágítva. Ilyen varázslatos helyre utazhat a néző a film segítségével. Így még heroikusabb, dinamikusabb a hatás. Alatta pedig egy csatajelenet, élén a főhőssel. Mind az öt elem a hős nagyszerűségének képzetét akarja fokozni. Amit a plakáton látunk, azt kapjuk a moziban is. Nem akar többet mondani a filmről, de kevesebbet sem. Bemutatja a teljes kínálatot.

Hatásos eszköze még a mozireklámnak a filmek előtt megjelenő bemutató, ahol 3-4 percben, klip formában mutatják be a filmet. Ilyenkor nem egy részletet emelnek ki belőle, hanem olykor 10-20 snittel mesélik el a történetet. Ettől a filmnek dinamikus hatása lesz, a néző azt képzeli, hogy a két órás vetítés alatt mindig történni fog valami izgalmas, de ezekkel a snittekkel általában lelövik az összes poént.

Előfordul, hogy a plakáton felhívják a figyelmet arra is, milyen sikerfilmeket rendezett korábban a film rendezője. A Pánikszoba esetében ezt jól tették, mert a film két okból is felkeltette az érdeklődésemet, s az egyik éppen a rendező személye volt, illetve egy korábbi filmje, a Harcosok klubja, ami nekem nagyon tetszett. De az igazi csali a plakátja volt. A filmből emeltek ki egy jelenetet. A főszereplő, Jodie Foster filmbéli karakterét, lelki világát jelenítették meg.

Nem használták ki az egész plakátfelületet, a kép középen, vékony sávban helyezkedik el. A két oldalán lévő vastag fekete sáv nyomasztó hangulatot kelt a nézőben. A feketeség közrezárja a főhőst. Ehhez párosulnak még a cím vörös betűi, amelyek szinte kiugranak a sötét háttér mögül. A képszerkesztés tökéletesen rímel a címben szereplő "pánik" szóra. Maga a kiemelt fotó egy mechanikus képtérben jelenik meg. A kép térbeli hatása felerősített. A kompozíció előtérre és háttérre tagolódik. A kép előterében lévő figurát látjuk élesen. Nagyon közel helyezkedik el a kamerához. A mélységélesség kicsi, így a hátsó figura teljesen életlenül, csak sziluettben jelenik meg.

Az első figurának nagyon jól látható az arckifejezése, a félelemtől kimeredt szeme. Ehhez hozzájárul még, hogy a képbe belefeszül a hős arca, ami tovább fokozza a mozdulatlanság keltette nyugtalanságot. Az előtérben levő figura fekszik, a háttérben levő pedig áll. Merőleges egymásra a két alak, s ebben a viszonyban a főhős alárendelt helyzetben van.

A legerősebb fényforrás a kép hátterében van. Ez emeli ki a hátsó alakot, aki az ellenfényben csak egy fekete szellemnek látszik. A másik fény nem ilyen erőteljes. Gyenge súrlófény, amely a kép előterét világítja meg. Az előteret a gyenge világítás és a főhős arckifejezése, a hátteret az életlenség teszi titokzatossá.

A plakát sejteti a film történetét, de többféle előzményt és befejezést képzelünk a képhez. Megindítja a néző fantáziáját, és kíváncsivá teszi a rendező variációjára is, hogy ő hogyan jut el eddig a képig és mi lesz a végkifejlet.

A plakátkép, mivel a filmből van kiemelve elsősorban az operatőr munkáját dicséri.

Egyébként a filmben is ez az egyik legelegánsabban megoldott jelenet. Az operatőr az egyik figuráról a másikra állítja át az élességet úgy, hogy közben a kamerát 45 fokban elforgatja.

Vágás nélkül, egy rövid képsorban, a lehető legegyszerűbb technikai megoldással egyszerre vázolja fel a két központi karaktert, és egymáshoz fűződő későbbi alá-fölérendelt viszonyukat.

A film hangulatát is főleg az operatőr határozza meg. A képkivágások teszik feszültté, izgalmassá a jeleneteket. Használják a kép a képben megoldást is, gyakran látjuk biztonsági kamerákon keresztül az eseményeket. Ezzel a nézőben tovább fokozódik a bezártság érzete, még jobban tud azonosulni a főszereplőkkel. Nem új operatőri eszközök ezek, inkább arról van szó, hogy egy lelkiállapot ábrázolásához a legmegfelelőbb képi megfogalmazásokat rendelik hozzá. Ezek a megoldások mégsem tudnak igazán hangsúlyosak lenni, mivel a film első félórájában átlátjuk az egész történetet.

A sejtelmes képek mögött egy szokványos amerikai krimit találunk, s ez sajnos túlságosan gyorsan ki is derül. Ismerjük a rosszfiúkat, akik között van egy érző lélek is, úgyhogy nem kell annyira izgulnunk bajba jutott főhőseinkért. A végén minden megoldódik, és semmilyen tanulságot nem vihetünk haza a moziból, ha csak azt nem, hogy egy ügyesen kiemelt filmképpel rengeteg értelmezési lehetőséget adhatunk a nézőnek, és ez elég ahhoz, hogy becsaljuk a moziba.

A szerző az Iparművészeti Egyetem I. éves hallgatója.

A skorpiókirály
42 KByte

Pánikszoba
86 KByte

Vanília égbolt 51 KByte	A mozikban megjelenő filmek egy része ma ugyanolyan tömegcikké vált, mint bármely használati tárgy. Eldobható, és mint ilyent, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben kell eladni. Hiszen hetente újul a készlet. Azt, hogy a néző mit választ ki a kínálatból, elsősorban a film köré szervezett reklám határozza meg. Például a kultusz, amivel a filmsztárokat veszik körül, ezáltal teljesen természetfelettivé téve őket. Minél nagyobb sztár szerepel a filmben, annál eladhatóbb a produkció, s ez független a film tartalmától és minőségétől. A városban mindenhol megjelenő plakátokon elsősorban a főhőst mutatják be, nem is annyira a filmbéli karakterét, inkább magát a sztár személyét. A Vanília Égbolt című film plakátjai például egy igazolványképre redukálják a látványt, s bár a háttér kék felhői rímelnek a címben szereplő égbolt szóra, mégis inkább egy portréfényképész előre gyártott háttere jut róla eszünkbe. Ugyanezt sugallja a képkivágás is: mellmagasságban vágják a figurát. A lényeg az, hogy a néző egyből tudja, ebben a filmben Tom Cruise a főszereplő. Ezt hangsúlyozza az is, hogy az ő nevét a címmel majdnem azonos méretű betűkkel írták a plakátra. A cím alatt a biztonság kedvéért még felsorolnak nyolc olyan szót, amiből akár eggyel el lehet adni egy filmet. Szerelem, Gyűlölet, Álom, Élet, Munka, Játék, Barátság Szex. Ezek alapján azt hiheti a néző, hogy ez az eddigi legkomplexebb alkotás és a legnagyobb amerikai filmprodukció. De ettől gyanússá is válik a mű, ennyi mindennek két órában lehetetlen megfelelni. Már előre sejtjük, hogy mindent csak felületesen fog érinteni, és nem nagyon tér majd el a többi hasonló szórakoztató mozitól. A legtöbb filmplakát nem törekszik arra, hogy egyetlen állóképbe sűrítsen tartalmi mondanivalót. Nem akar sejtelmes lenni, ami pedig a figyelemfelkeltés hatásos eszköze lehet. A másik típusa a reklámnak, amikor a plakáton mindent összesűrítenek. Egyszerre jelenik meg a főhős, a 2-3 legfontosabb mellékszereplő, a leglátványosabb digitális díszlet, és a legnagyobb pixeltömeget megmozgató csatajelenet. (A skorpió király, Gyűrűk ura, stb.) Ezeknek a plakátoknak igazi vásári hangulatuk van. Minél színesebbek, minél harsányabbak akarnak lenni, ahogyan maga a film is elsősorban szórakoztatni akar, nem veszi magát túlságosan komolyan. A montázs elvén működnek ezek a plakátok. A részletek léptéke, nézőpontja és megvilágítása is különböző lehet. Nem egységes képként működnek, csak felsorolják a különböző elemeket. A Skorpiókirály című film plakátja esetében a kép öt elemre bontható. Az első részleten a szereplőket mutatják be. Ezek ideál portrék, ahol a jelmeztervező munkáját is meg lehet mutatni. A főszereplő a legnagyobb közülük. Ő a legerősebb a legbátrabb. Ezt azzal is hangsúlyozzák, hogy mellette a negatív szereplő a legkisebb. Kezében két égő kardot tart, így még ördögibbnek látszik. A kompozíció második része egy felsorolás. Harcos, Legenda, Király. Alatta egy ókori vár képe, különleges fényefektekkel megvilágítva. Ilyen varázslatos helyre utazhat a néző a film segítségével. Így még heroikusabb, dinamikusabb a hatás. Alatta pedig egy csatajelenet, élén a főhőssel. Mind az öt elem a hős nagyszerűségének képzetét akarja fokozni. Amit a plakáton látunk, azt kapjuk a moziban is. Nem akar többet mondani a filmről, de kevesebbet sem. Bemutatja a teljes kínálatot. Hatásos eszköze még a mozireklámnak a filmek előtt megjelenő bemutató, ahol 3-4 percben, klip formában mutatják be a filmet. Ilyenkor nem egy részletet emelnek ki belőle, hanem olykor 10-20 snittel mesélik el a történetet. Ettől a filmnek dinamikus hatása lesz, a néző azt képzeli, hogy a két órás vetítés alatt mindig történni fog valami izgalmas, de ezekkel a snittekkel általában lelövik az összes poént. Előfordul, hogy a plakáton felhívják a figyelmet arra is, milyen sikerfilmeket rendezett korábban a film rendezője. A Pánikszoba esetében ezt jól tették, mert a film két okból is felkeltette az érdeklődésemet, s az egyik éppen a rendező személye volt, illetve egy korábbi filmje, a Harcosok klubja, ami nekem nagyon tetszett. De az igazi csali a plakátja volt. A filmből emeltek ki egy jelenetet. A főszereplő, Jodie Foster filmbéli karakterét, lelki világát jelenítették meg. Nem használták ki az egész plakátfelületet, a kép középen, vékony sávban helyezkedik el. A két oldalán lévő vastag fekete sáv nyomasztó hangulatot kelt a nézőben. A feketeség közrezárja a főhőst. Ehhez párosulnak még a cím vörös betűi, amelyek szinte kiugranak a sötét háttér mögül. A képszerkesztés tökéletesen rímel a címben szereplő "pánik" szóra. Maga a kiemelt fotó egy mechanikus képtérben jelenik meg. A kép térbeli hatása felerősített. A kompozíció előtérre és háttérre tagolódik. A kép előterében lévő figurát látjuk élesen. Nagyon közel helyezkedik el a kamerához. A mélységélesség kicsi, így a hátsó figura teljesen életlenül, csak sziluettben jelenik meg. Az első figurának nagyon jól látható az arckifejezése, a félelemtől kimeredt szeme. Ehhez hozzájárul még, hogy a képbe belefeszül a hős arca, ami tovább fokozza a mozdulatlanság keltette nyugtalanságot. Az előtérben levő figura fekszik, a háttérben levő pedig áll. Merőleges egymásra a két alak, s ebben a viszonyban a főhős alárendelt helyzetben van. A legerősebb fényforrás a kép hátterében van. Ez emeli ki a hátsó alakot, aki az ellenfényben csak egy fekete szellemnek látszik. A másik fény nem ilyen erőteljes. Gyenge súrlófény, amely a kép előterét világítja meg. Az előteret a gyenge világítás és a főhős arckifejezése, a hátteret az életlenség teszi titokzatossá. A plakát sejteti a film történetét, de többféle előzményt és befejezést képzelünk a képhez. Megindítja a néző fantáziáját, és kíváncsivá teszi a rendező variációjára is, hogy ő hogyan jut el eddig a képig és mi lesz a végkifejlet. A plakátkép, mivel a filmből van kiemelve elsősorban az operatőr munkáját dicséri. Egyébként a filmben is ez az egyik legelegánsabban megoldott jelenet. Az operatőr az egyik figuráról a másikra állítja át az élességet úgy, hogy közben a kamerát 45 fokban elforgatja. Vágás nélkül, egy rövid képsorban, a lehető legegyszerűbb technikai megoldással egyszerre vázolja fel a két központi karaktert, és egymáshoz fűződő későbbi alá-fölérendelt viszonyukat. A film hangulatát is főleg az operatőr határozza meg. A képkivágások teszik feszültté, izgalmassá a jeleneteket. Használják a kép a képben megoldást is, gyakran látjuk biztonsági kamerákon keresztül az eseményeket. Ezzel a nézőben tovább fokozódik a bezártság érzete, még jobban tud azonosulni a főszereplőkkel. Nem új operatőri eszközök ezek, inkább arról van szó, hogy egy lelkiállapot ábrázolásához a legmegfelelőbb képi megfogalmazásokat rendelik hozzá. Ezek a megoldások mégsem tudnak igazán hangsúlyosak lenni, mivel a film első félórájában átlátjuk az egész történetet. A sejtelmes képek mögött egy szokványos amerikai krimit találunk, s ez sajnos túlságosan gyorsan ki is derül. Ismerjük a rosszfiúkat, akik között van egy érző lélek is, úgyhogy nem kell annyira izgulnunk bajba jutott főhőseinkért. A végén minden megoldódik, és semmilyen tanulságot nem vihetünk haza a moziból, ha csak azt nem, hogy egy ügyesen kiemelt filmképpel rengeteg értelmezési lehetőséget adhatunk a nézőnek, és ez elég ahhoz, hogy becsaljuk a moziba. A szerző az Iparművészeti Egyetem I. éves hallgatója.
A skorpiókirály 42 KByte
Pánikszoba 86 KByte