Dr. Németh Attila Rainer Werner Fassbinder (1946-82)

Rainer Werner Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei

Hanna Schygulla 63 Kbyte

37 évet élt, ezalatt 42 filmet rendezett. "Vitatott életművet létrehozó vitatott személyiség" - írták róla halála után. Az életműve mai szemmel nézve már vitathatatlan. Evidencia, hogy minden alkotóművész személyisége nyomot hagy a művein. Ez alól Fassbinder sem kivétel. Azt, hogy miért foglalkozik filmjeiben annyit a harmonikus élet utáni vággyal, és ennek reménytelenségével, azt könnyen megérthetjük az életrajzából. A kis Rainer egy német polgári család egyetlen gyermekeként 1946 május 31-én jött a világra. Ebben az időben Németország lelkileg és fizikailag romokban hever. Szülei öt éves korában elválnak, az orvos apa "nyom nélkül" eltűnik az életéből. Anyjával sajátos viszony alakul ki, melyet inkább baráti, mint anya-gyermek viszony jellemez. Fassbinder homoszexuális lesz, amit nyíltan felvállal. Ez is hozzátartozik a későbbi polgárpukkasztó viselkedéséhez, amelynek lényeges tartozéka a bőrdzseki, a kopott farmer és a csizma. Gyerekkora óta különös vonzódást érez a mozi iránt. Az uzsonnára kapott pénzt mozijegyekre költi. A napi átlag fogyasztása 3-4 film volt. Mindent megnézett, "mindenevő" volt. Mint minden őstehetséget, Fassbindert is elutasították a berlini a Filmfőiskola rendezői szakáról. (A nagy művészek közül vajon hányan járták ki az iskolákat?). Társaival megalakították az "antiteater" csoportot. Nevük is utal a hivatalos irányzattal szembeni fellépésükre. A politikai rendszerre jellemzően működésüket "technikai okokra" hivatkozva a rendőrség betiltotta. (Ugye ismerős módszer? - 1968-at írunk). De Fassbindert nem lehetett megállítani. Megszállott volt. Társaira óriási hatást gyakorolt. "Mindannyian rabjai voltunk, sőt részeivé váltunk" - mondta halála után Kurt Raab. Erre rímel az a valódi vagy kitalált történet Fassbinderről, hogy amikor elfogyott a pénzük a filmforgatásnál, akkor a színésznőket leküldte strichelni. És ők megkeresték a hiányzó pénzt. Fassbinder a német újhullám legjelentősebb alakja lett. A Zöldségkereskedő, a Veronika Voss vágyakozása, a Maria Braun házassága mind jól ismert, világhírű filmalkotás. A Petra von Kant keserű könnyei sokkal kevésbé, pedig ez is már ízig-vérig Fassbinder film. A film magja az 1971-ben, Frankfurtban bemutatott színházi darabja. Úgyszólván meg sem filmesíti a történést, mintha csak egy színházi előadás felvételét látnánk. Az egyetlen helyszín Petra von Kant, a híres divattervező szobája. Az egész film itt játszódik. Fassbinder művészi zsenialitását jelzi, hogy szándékosan nem írta át filmszerűre a darabot. Ez az egyetlen helyszín teszi hangsúlyossá a bezártságot, a tökéletes izolációt, amiből nem lehet kitörni. A film alcíme: Krankheitsfall. A fordítás szerint "Egy kóreset". Ez már utal a pszichiátriára. Én úgy fordítanám, hogy egy kórtörténet. De mondhatnók rövid "o"-val is. Kortörténet. Ha valaki párhuzamot lát a film és a jelenlegi magyarországi viszonyok között, az nem csak a véletlen műve. Kérdés lehet az is, hogy ki az igazi főszereplő. Petra von Kant, a férjeitől megszabadult, anyagi jóllétben élő divattervező? Marlene, a tanonca vagy szobalánya, avagy inkább a rabszolgája? Karin, az Ausztráliából idecsöppent mindenre nyitott, egyszerű fiatal nő? De figyelemre méltó Szidoni is, a bárónő, aki különös ajándékokkal lepi meg barátnőjét, Petrát. A filmben megjelenik Petra lánya és anyja is. Fassbinder ezzel érzékelteti, hogy itt nem egyes személyekről, hanem emberi kapcsolatokról van szó. De ezek a kapcsolatok nem biztos, hogy emberiek, avagy mégis(?), - nagyon is emberiek. "Nem értek semmit. Mi rosszat tettünk?" - fakad ki az anya a film vége felé. Ahogy ezt az anyák szokták mondani, ha baj van a gyerekükkel. Autonómia és dependencia. Függőség és függetlenség. Szeretet - gyűlölet - bosszú. Szerelem - féltékenység - birtoklás. És az agresszió - sajátos megjelenési formáival. Az agresszíó áttolása. Auto- és heteroagresszió - női módra. A filmben - nyílván nem véletlenül - csak nők szerepelnek. A férfiak teljesen háttérbe szorultak. Csak a díszlet részei. A szó szoros és átvitt értelmében. Ugyanis férfiak csak a szoba falát díszítő festményen láthatók. De nem hiányoznak. Amit Fassbinder el akar mondani az emberi kapcsolatokról, azt elmondatja a nőkkel. Sokan kikiáltották Fassbindert nőgyűlölőnek, amit ő mindig visszautasított: "Egy nőre éppen olyan kritikusan tekintek, mint egy férfira, de ugyanakkor mégis az az érzésem, hogy azt, amit mondani akarok, jobban ki tudom fejezni, ha női figurát állítok a középpontba. A nők érdekesebbek, mert egyrészt elnyomottak, másrészt viszont nem azok igazán, mivel ez az elnyomást a terror eszközeként használják fel. A férfiak szimplák, sokkal szokványosabbak, mint a nők. Kifejezőeszközeiket tekintve, primitívek. A nők jobban ki tudják fejezni érzéseiket, a férfiaknál ez könnyen unalomba fullad." A film majdnem két óra hosszat tart. Egyetlen helyszín, egynemű szereplők, párbeszédekre épülő film. Minden adva van, hogy unalmas legyen. A látszólag cselekménytelen film azonban érzelmi viharokban bővelkedik. Nyílván ide nem azok jöttek, akik kikapcsolódásként egy akciódús, nyílt agressziót bemutató filmet akartak megnézni. Remélem, aki idejött, azt várja a filmtől, amit az adhat. Hogy mélyen elgondolkodjunk. A nők arról, hogy kivel éreznek hasonlóságot? A férfiak arról, hogy milyen szerepet kapnak a nők életében? És mindannyian arról, hogy milyenek napjainkban az emberi kapcsolatok? Figyelemfelhívásként néhány mondatot idézek a filmből: A kemény nők mindig gyanúsak nekem". "Az igazat mindig ki kell mondani". "Kérlek, hazudj nekem!" "A férfiak olyan buták". "Azt hiszem, az ember úgy van teremtve, hogy szüksége van másokra." "Az embert kutyába sem veszik, ha nincs mögötte valaki, aki támogatja." "A szép dolgok múlnak el leghamarabb." Ezek a kiválasztott mondatok érzékeltetik a film hangulatát. Anélkül, hogy elmondanám a film történetét még néhány dologra szeretném felhívni a figyelmet. Figyeljük meg, hogy Marlene mikor szólal meg először. Az utolsó pillanatig figyeljünk Petra és Marlene kapcsolatára. Figyeljünk Petra házasságának és Karinnal való viszonyának sajátos párhuzamaira. És figyeljünk a próbababákra. Mikor és hogyan kerülnek a képre. Ennek - szerintem - nagyon komoly szimbolikus jelentése van. Fassbinder rendezői zsenialitása megmutatkozik akkor, mikor Petra és Karin beszélget, addig a kamera azt mutatja, ahogy Marlene gépel. Az eseménytelen eseményeket így még jobban devalválja. Arra irányítja a figyelmet, ami a mondanivaló lényegét emeli ki - és amire mi "színháznézők" - nem is figyelnénk. Érdemes végig odafigyelni. Mert, amikor egy szimplának tűnő párbeszédet hallunk, amikor már a figyelmünk lankadna, akkor hirtelen valami nagyon fontos mondat hangzik el. Egy videon vissza lehetne ezt tekerni, de itt erre nincs lehetőség. És ezt a filmet nem lehet már megvásárolni sem. A film 1973-ban szövetségi filmdíjat kapott a színészi alakításért (Margit Carstensen (P.v.K) és Eva Mattes), valamint az operatőri munkáért (Michaelle Balhaus). Befejezésül hagy idézzek Fassbindertől egy ars poeticaval felérő vallomást: "Egy házat szeretnék filmjeimmel felépíteni. Egy részük a pincét alkotná, mások a falak lennének, a továbbiak az ablakok helyét töltenék be. Mindenesetre remélem, hogy végül összeáll a kép." A pszichoterápiában jártas kollégák jól tudják, hogy a ház a személyiséget szimbolizálja. A pince a tudattalanra, a szobák - beleértve az ablakokat és a falakat - a személyiség fontos összetevőire utalnak. Gondolkozzunk el, hogy ezzel a filmmel melyik részét jártuk be a háznak? (Dr. Németh Attila pszichiáter)

Irm Hermann 43 Kbyte