Marik Noémi Film7 - 7film

11. Európa filmhét

Marleen Gorris: Luzsini védelem, 2000 53 Kbyte	Luzsini védelem (Nagy Britannia - Franciaország) * Haragos Harry (Írország) * Tej és kenyér (Szlovénia) * Megváltó szex (Spanyolország) *Tájkép (Szlovákia) * Zoom (Németország) * Ismeretlen kód (Franciaország - Németország - Románia)   Az idei Európa Filmhéten tizenkét film mondott el valamit az európai filmművészet jelenlegi helyzetéről. Öt közülük már valamelyik fesztiválon díjat nyert. Három elsőfilmes és két rendezőnő is (ami nem is olyan rossz arány) szerepelt a válogatásban. Volt szlovén, szlovák, spanyol, izlandi, német, francia, lengyel, egy szerb rendezte ír film és négy koprodukció. Ezek a filmhetek nemcsak attól izgalmasak, hogy némely alkotást talán csak itt és most láthatunk, hanem attól a rendkívüli sokszínűségtől, sokféleségtől is, ami elénk tárul. Ahány film, annyi stílus, műfaj, téma. Realistától a szürreálisig, abszurdtól a kosztümösig, drámaitól a vígjátékig, utópiától a történelmi tablóig minden megtalálható. Alig találni közös vonást. Ami talán mégis összekötötte az idei filmeket, az leginkább a másság, a különbözőségre irányuló különös figyelem. A különctől (Haragos Harry) a kolduló romáig (Ismeretlen kód), a zsenitől (Luzsini védelem) a prostiig (Megváltó szex, Zoom) és alkoholistáig (Tej és kenyér); és az őket körülvevő közegnek, a szolidaritás és a türelem hiányának - féltékenység (Luzsini védelem), kődobálás (Megváltó szex), arculköpés (Ismeretlen kód)) - bemutatása. Az emberek mássága iránti türelmet és szolidaritást maga a forma, a keret hordozta s a kamera, a rendezők képviselték fegyelmezettségükkel, odafigyelésük ráérősségével. Merthogy idén a filmek valahogy lelassultak, ráérősek lettek vagy mozaikossá váltak - megzabolázta őket az ember iránti alázat és szolidaritás. A kamera objektívje tisztelettel adóz az embernek, azzal hogy nem rohan, siklik el felette, hanem hosszú percekre megáll, elidőz egy-egy gesztuson, arcrezdülésen, szemsarokban húzódó árnyékon - csak rá koncentrál, csak az ő mozdulatait, tekintetét, panaszát rögzíti, emléket állít szenvedéseinek. Az idővel (Ismeretlen kód) vagy a megörökítés, pillanatfelvételszerű rögzítés tényével (Tájkép) tiszteli meg. A történetekkel, hőseik bemutatásával ezek a filmek ráolvasásszerűen gyógyítanak. Luzsini védelem (Nagy Britannia - Franciaország) Marleen Gorris választja a legkönnyebb, legpopulárisabb utat. Kiválaszt filmje alapjául egy híres, lenyűgözően érdekes regényt (jelen esetben Nabokov azonos című remekét), és megszelídíti, leegyszerűsíti. Igaz, az érzelmességre hajlamos és kristálytiszta logikájú Nabokov is rendkívül alkalmas arra, hogy igazi hollywoodi profizmusú és sterilitású filmek szülessenek műveiből. A történet egy zseni körül bonyolódik: a szórakozott, félszeg, gyámoltalan sakk-nagymester, Luzsin történetén keresztül mutatja be a zseni-őrült problematikát és mindazt a versengést, élősködést, féltékenységet, viszolygást, félelmet és féltést, ami ezt a fajta másságot már a gyermekévektől kezdve körülveszi. Luzsin visszakerül gyermekkori traumájának színhelyére, és itt egy lány hatására választás elé kényszerül: a hétköznapi élet harmóniája, nyugodt boldogsága és az életből kiszakító zsenialitás pusztító szenvedélye között kell választania. Ha Luzsin tovább játszik, meghal: az idegei nem bírják a zsenialitása diktálta tempót, felemésztik, felőrlik - elég. Megváltást, szabadulást a szerelem, Natália adhatna - de nincs megváltás. A Nabokov-regény filmadaptációja könnyen nézhető, emészthető, kevéssé izgalmas és eredeti alkotás. Egy jópofán, bájosan érzelmes, vadromantikus film, még a giccsen innen. Nabokov impresszionizmusát, iróniáját igen, szatirikusságát és szinte logikai pontosságú játékosságát azonban már nem képes áthozni a vászonra. A gyönyörű képek (az operatőr Bernard Lutic) és a kitűnő, karizmatikus színészek, John Turturro (Luzsin) és Emily Watson (Natalia) miatt mégis szép, lebilincselő, hatásos mozi születik. S e mozinak még szellemes humora is van - nagyrészt a két főszereplőnek és Nabokovnak köszönhetően. Haragos Harry (Írország) Különcről szól Goran Paskaljevic (Valaki más Amerikája, Lőporos hordó) filmje is, amelynek hősét éppúgy szenvedélye hajtja, s pusztítja, mint a Luzsini védelem zsenijét. Ám amíg ott magát pusztítja a zseni, itt elsősorban a fanatikus ember környezete pusztul el. A zseni pedig nyakas, makacs földművessé lesz az ír szántóföldeken. Harry (a vehemensséget zseniálisan visszaadó Colm Meaney) megrögzött ideája, hogy az embernek a talpon maradáshoz ellenségre van szüksége, hogy az ellenségkép hozzátartozik az élethez, s a férfi is csak ettől lesz igazán férfi. (A szikár, rideg táj, az ír szántóföldek pusztasága, s a falubéli kocsma törzsvendégeinek nyomorúsága és reménytelensége, a szegénység, hitelesítik a főhős indulatát és konokságát.) A megbékélésre képtelen, sorsára örökké haragvó, dohogó ember így, már elmélettel is megtámogatva, konkrét tárgyat keres dühe kiélésére. Konkrét gyűlölködésben éli ki haragját: a nálánál jóval gazdagabb, tehetős, sikeres, az élettől mindent (pénzt, nőket, családot) megkapó, fiatal, nőcsábász kocsmáros iránti gyűlöletben. Amíg az egyre gazdagabb lesz, ő a fennmaradásért, a megélhetésért küzd. Amíg az mindent megkap az élettől (most épp fia születik), tőle a sors sorra vonja meg kincseit (meghal a szeretett fia, és a felesége is utánahal). Eme igazságtalanság ellen tör ki, lázad gyilkos dühvel Harry. Mindenáron borsot akar törni a falu szerencsefiának orra alá - szinte perverz élvezettel ötli ki terveit, s eluralkodik rajta a gyűlölet szenvedélye. Ám minden a visszájára fordul, s bosszúhadjárata bumerángként fordul ellene. Addig-addig hadakozik, amíg végül saját fia sérül le, ő pedig önfejűsége miatt védtelenné, majd hontalanná válik (elviszik a tetőt a feje fölül). Végül teljesen magára marad haragjával (még élő fia is elhagyja), és még csak a lelki békéjét sem nyeri vissza. Rázárul a pusztulás, az enyészet, ahogyan álmában lassan fává változik, aztán kivágják és koporsót készítenek belőle. Paskaljevic egyszerre rokonszenvez hősével, érti és részvétet érez iránta (megmutatja hősét fájdalmában, szerettei sírjánál, szegénységében, rothadó káposztái közt, tetőtől megfosztott otthonában; és félelmei közepette), és ítéli meg, távolítja el, s parodizálja ki életelvét. Így lesz Harry alakja egyszerre tragikus és komikus. Paskaljevic szimbolikus tanmesét alkotott a gyűlölködés hiábavalóságáról és értelmetlenségéről és a harag pusztító erejéről: az erős fákról, amelyek koporsókká lesznek. Paskaljevic most is a hétköznapokban az egyénen eluralkodó agresszivitásról és indulatról mesél, amelyet groteszkül fordít hősei ellen. A szerb rendező most is megszólaltatja a tájat és a környezetet is, kissé didaktikusan, ám líraisága és fergeteges humora átsegít a direktség keltette feszengésen. Tej és kenyér (Szlovénia) Jan Cvitkovic, első filmes rendező filmjét a Velencei Filmfesztiválon a legjobb első filmnek járó díjjal (Luigi De Laurentiis) jutalmazták. A sötét tónusú film az alkoholelvonóból orvosi sztrájk miatt hazaküldött férfi egy napját követi nyomon. A nap története föld-pokol-menny (otthon-kocsma-kórház) szerkezetű. Cvitkovic szenvtelenül, visszafogottan mutatja hőse visszaesésének folyamatát, az újrakezdés reménytelenségét. (Az empátia gesztusa magában a megmutatásban, az odafordulásban és a feltárásban van.) A férfi első élménye a "külvilágban", hogy a közértben megalázzák, lopással vádolják, míg a tolvaj sértetlenül sétál ki a boltból. Majd egykori barátjával fut össze, aki azzal dicsekszik el, hogyan csábította el egykor az ő feleségét. Ekkor történik meg, hogy bár a férfi valóban komolyan gondolta leszokást, pohár után nyúl (s éppen abba a kocsmába téved be, ahol fia narkózik). A visszacsúszás, az összeomlás egy szempillantás alatt bekövetkezik, a reménytelenség magától értetődőn éri utol. Cvitkovic egyszerű, világos logikájú szerkezettel, rendkívül pontos dramaturgia szerint mutatja be ok és okozat összefüggését, s a véletlenek determinációját, valamint azt, milyen törékenyek, sérülékenyek az emberi tervek - olykor pillanatokon, egy-egy gesztuson, szón, véletlenen múlik minden. Például egy baleset (a filmben abszurd módon épp az anyjáért aggódó fiú okozza annak balesetét). A véletlen eme tettenérésében rokon Haneke Ismeretlen kódjával. Cvitkovic a cellalétet ábrázolja. A család tagjai megmásíthatatlanul tartoznak össze, minduntalan egymás mellé rendelődnek. És mindnyájan lefelé tartanak: a férfi az alkoholizmusba, fia a narkotikumba, az anya pedig kettejük miatt idegösszeroppanásba. A film puritán, szürke realizmusát olykor líraivá oldják az ízlésesen, a film stílusába, atmoszférájába illeszkedő szimbólumok. A mindennapok egykedvű nyugalmát, melegét és az életet jelképező kenyér és tej terhe, amelyet hősünk egész nap magával cipel - a mindennapi betevő egyszerre kolonc, nyűg és felborulást gátló tőkesúly. A rács, amely mögül a nő férje visszazuhanását nézi. Szimbolikus értelmű az is, hogy a fiú narkómámorában a WC mellé zuhan, apja a szemét közé. Szimbolikus a felirat, mely szerint, ha ez a város a Paradicsom, akkor a kocsma az alma benne. És maga a család, amely akár a Szent család, háromtagú. A nap végére a férfi kivert kutyaként kuporodik hajléka küszöbére, a kenyérből és a tejből pedig vánkos lesz. Zseniális képi ötlet, amikor a feleség és a fiú végzetes baleseténél az ő vérük helyett az apa feje alatt kezd el szivárogni a tej, S folyik, folyik egyre csak lefelé a lépcsőn megállíthatatlanul. (Minden lefelé tart.) Gyönyörű, megrendítően szép film, rezzenéstelen képvezetéssel, egyenletesen előrehaladó dramaturgiával. A záró képpel azonban a rendező kilép objektívje nyugalma mögül, s a líraian abszurd, szinte a giccsig fokozott véggel fohásszá szublimálja addig távolságtartó filmjét. A reményvesztettekért, lecsúszottakért mondott fohásszá. Egy kórteremben vagyunk, a baleset után ide tolják be anyát és fiát, majd kettejük közé a deliráló apát - a család szakrális hármassága így ismét helyreáll. Egymásba kapaszkodnak, a kórház mennyszerű fehérsége (Az erőszak vége, Natural man) pedig megváltást sugall. Épp attól szép, lírai a kép, hogy meghökkentően elüt az előzőektől, és hogy a rendező merészen vállalja a giccs kockázatát is. Cvitkovic érzékeny realista, apró történésekkel ábrázol. A lecsúszást, a reményvesztettséget a kívülről láttatás eszközével orvosolja, és kétségbeesett, gyermeki megváltó ráolvasással. Megváltó szex (Spanyolország) Bájosan bizarr, kissé csúfondáros, szarkasztikus történet a másik elsőfilmes és egyben női rendező, Laura Maná filmje. Egy pajkosan vidám, buja utópia. Könnyed, játékos, bár idővel kissé fárasztó fantazmagória egy zárt közösségről, amelyben nemcsak mindenki mindenkit ismer, de ítélkezik is. Szentté avat és kurvává gyaláz. Valamint a női, asszonyi melegségről, ölelésről, amely megvált, felold, elfogad és megbocsát - csak egy nő tudja így felmagasztosítani a férfit. A történet középpontjában egy asszony áll, Dolores (Elisabeth Margoni), aki más, mint a többiek. Nem tud ugyanis vétkezni, mindenkivel jótékony, és senkitől sem képes megtagadni a segítségét. Így lesz a város jótékony mindenese. Nagy jóságát, tökéletességét azonban nehezen tűri a férje, aki el is elhagyja. Szent őrültként tekintenek rá még a falubeliek is. A pap pedig egyenesen gyűlöli, hisz állandó bűnösségére (kételyeire s hitehagyottságára) emlékezteti: Dolores egész hitének megcsúfolása. Doloresnek "emberivé" kell válnia - bűnbe kell esnie, ahhoz hogy visszanyerje férjét, és hogy igazán befogadják a falubeliek. Ő azonban még bűnbe is önzetlenül és csupán nagylelkűsége miatt esik: megszán egy elkeseredett, felszarvazott férjet, és "megvigasztalja". Ez után az eset után azonban sorra tűnnek fel a megvigasztalandó, megváltandó, kishitű, kiégett, megcsalt (stb.) férfiak, és Dolores nagylelkűen odaadja magát mindegyiknek. (Maná morbid gesztusa, hogy Dolores bűnbeeséseihez kis házi oltárt állít férje arcképéből) Öreg is, kövér is - ahogy a munkájukat féltő kurvák fogalmaznak, mégis mindenki őt akarja. A férfiak sorban állnak az ajtaja előtt, s a templom helyett Doloresnél találnak feloldozást. Dolores elnéző és megbocsátó, és úgy fogadja el őket, ahogy vannak. Amikor pedig felhagy korábbi "bűntelen" jótéteményeivel, és nem szolgálja többé ki ismerőseit, azok talpra állnak: megszólal a néma kislány, kikel ágyából az öregasszony stb. Az utcák is kiszínesednek (az eddig fekete-fehér film színesre vált), kivirágosodnak, s még a kurvákat is sikerül megbékíteni - ezen túl Dolores is pénzt szed szolgálataiért, igaz, rögtön fel is ajánlja az egyház javára, így aztán egy csapásra összegyűlik az adomány a templomépítésre. (Szakralitás és erotika extázisa összefonódik). Már az asszonyok is szentként kezdik tisztelni bőkezűségéért, hiszen hitüket, férfiasságukat visszakapott férjükkel nekik is könnyebb az élet, ezen kívül a férjek otthon is szenvedélyes bikákká válnak. A szexuálisan rendben lévő, önbizalmukat visszanyert emberek vidámak, életrevalóak, tettre készek. Egyre jobban megy tehát a falu sora. Egészen addig, amíg vissza nem tér a férj, aki egész más megvilágításban látja a történteket, s bőkezűségéért szajhának, kurvának nevezi feleségét (csak elméletben látja szívesen, ha vétkez, a gyakorlatban azonban már nem bírja elviselni). Semmi sem jó neki: az se, ha felesége bűntelen, de az se, ha bűnös. A férj hatására a falubeli férfiak is egy pillanat alatt átfordulnak, s kurvává tiporják az eddig szentként tisztelt, bálványozott asszonyt. A nők azonban a talpukra állnak... Maná filmje igazi női film, tele bölcsességgel, empátiával, megbocsátó humorral (a pap például keresztre feszíti magát, de azért sámlit rak a lába alá). Hűségről-hűtlenségről beszél, a nők elnyomásáról s a megváltó női ölről. Évődő, békéltető, játékos fricska a férfiak felé. Nem csoda, hogy a legjobb játékfilm díja mellett a közönségdíjat is besöpörte a 2000-es Malagai Spanyol Filmfesztiválon. Tájkép (Szlovákia) Abszurd, valóságon felülemelkedő történetekből, sztorikból áll össze Martin Sulik (A kertben rendezőjének) legújabb filmje is. Fergeteges anekdotázó kedvvel és sok humorral mesél - hétköznapi kisemberek csodás vagy megrendítő történeteit. A történetek hol líraiak, hol ironikusak, szatirikusak, tragikomikusak, hol meg nosztalgikusak. Kisembereket mutat, a legkülönbözőbbeket: életművészeket és élhetetleneket, talpraesetteket és pipogyákat, furfangosan okosakat és együgyűeket, gazdagokat és szegényeket. Történeteik is különféleképpen végződnek: tragikusan (az orvvadász meghal, az életművész szabót lesittelik) vagy csodás megmeneküléssel (a tolvaj koldussá lesz). Zajlik az élet, s mindnyájuk feje fölött lassan átvonul a történelem, viharostul, világháborústul, megszállásostul. Embersorsokat látunk, és az embersorsokból összeáll a történelem egy darabkája (majd egy évszázadnyi) és egy tájkép - flegmatikus nyugalmával, rezzenéstelenségével és végtelen közönyével. Ami mégis a legédesebb s legotthonosabb tud lenni. Jellegzetesen kelet-európai a táj, minden nyomorával, traumájával, de bájával s emberléptékűségével is. Olykor fel-felbukkannak már látott szereplők, figurák. És e meghitten közönyös tájon, amely átvészel mindent, az embereket összekovácsolja valami megfoghatatlan összetartozás (a falu siket-néma bolondját és faluját, mestert és tanítványát, és az egykori barátnőket). Sulik filmjében is különcök (kikapós özvegy, kígyónyelő siket-néma, égetnivalón rossz gyerekek, sánta apa stb.) és lecsúszottak (alkoholisták, házaló koldusok) szerepelnek. Karaktereket ragad meg érzékletesen néhány perces történeteiben. E figurák csupán annyit tesznek, hogy megpróbálják élhetőbbé tenni életüket és átvészelni, túlélni a történelem viharait. Különös szeretettel és együttérzéssel fordul Sulik a fogyatékosok felé (siket-néma, sánta, koldus, özvegy), és csodásan megsegíti őket: a gúnyolt siket-néma hihetetlen története (egy kígyó bemászott a száján) igaznak bizonyul, és ha csak néhány fertályórára is, de főszereplővé teszi; a szégyellt sánta apa megmenti egy gyermekei miatt életveszélybe került ember életét, és így hőssé válik a szemükben; az éhes koldus, akit lopása miatt törvény elé akarnak citálni, ezért a WC-be zárják, ám ő kimenekül a fekálián keresztül, "csodás" eltűnéséért pedig szentként kezdik tisztelni; és a vágyaitól szenvedő özvegy, akit meg egy szép szál katonával ajándékoz meg Sulik. Bár kisrealista a film világa, meseszerűség, a mesék derűje és igazságossága lengi be a történeteket: a csoda, a csodás megmenekülés, a gonosz póruljárása, megleckéztetése, és a "legkisebb fiú" hőssé válása. E morbid történetek szórakoztatóan bölcsek és rendkívül emberiek, szakadatlan (110 percen át való) egymásra sorjázásuk azonban idővel fárasztóvá és monotonná teszik a filmet. Zoom (Németország) Otto Alexander Jahrreiss filmje egy gyönyörűséges és bölcs mese a szeretet és a szerelem erejéről, amely képes felülemelni minket a cseppet sem víg valóságon. Jahrreiss a legzordabb és legkegyetlenebb valóságba mesét és szerelmet olt. Méghozzá a legnagyobb természetességgel: nem szépeleg, ebben a valóságban gumibot, fegyver és zsarolás nélkül nincs megváltódás, nincs mese; az angyalszárnyak pedig - ahogy azt a főszereplő mondja - már rég csak a fejben léteznek. Jahrreiss rázoomol egy fiúra, aki rázoomol egy lányra - meséjében így többszörösen áttételesen, kétszeres objektíven keresztül, eltávolítva mutatja csak a valóságot. (Ám az objektív jelenléte egyszersmind erősíti is a dokumentarista, a valóságfeltáró jelleget.) Választott nézőpontjából viszont könyörtelenül a legmocskosabb, legdurvább valóságot mutatja. Wanda (Oana Solomon), a fiatal román lány prostituáltként keresi kenyerét Berlinben, később az is kiderül, hogy saját férje kényszeríti erre, közös gyermekükkel zsarolja (váltságdíjat követel a túszként fogvatartott gyerekért). Wanda újságban hirdeti magát, és nem válogatós, minden munkát elvállal. Szomszédja, a zárkózott, félénk Waller titkon követni kezdi, s digitális kamerájával rögzíti találkozásait, majd a lány tudta nélkül a felvételekkel megzsarolja az ügyfeleket. Otthonában is szívesen nézegeti, nagyítja ki e képeket, s a lány fotóival tűzdeli tele a szobáját. Mégsem egy perverz őrült története bontakozik ki - Jahrreiss átejt bennünket (már szereplőválasztásával is, hiszen a sápadt Florian Lukas kitűnően képviselné ezt a figurát is). Ellenkezőleg, Waller épp az, aki még látja Wanda igazi arcát, romlottságában a tisztaságát. Vonzódik hozzá, védangyalként követni kezdi a lányt, s törődni kezd vele (a kazettákkal kicsalt pénzt is mind Wanda postaládájába dobja). És elhatározza, hogy megmenti. Őrangyala lesz tehát a lánynak - ámde egy életrevaló, profán, "tökös" őrangyal. Őrzi, amit őriznie kell, a tisztaságot és a szeretetet, ám az ügy érdekében minden aggály nélkül alkalmazkodik ahhoz a világhoz, amelyből a lányt ki akarja menekíteni: gumibotot vásárol és lőni tanul. Tudja, hogy aki egyszer már benne van a "szarban", az többé nem válogathat az eszközökben. A lány környezeténél azonban még nehezebb a lányt legyőznie. Elhitetni vele, hogy az elmúlt események nem mocskolták be végleg, hogy ő most is ugyanaz, aki egykorvolt, e világnak nem sikerült beszippantania, és csak rajta múlik, hogy kilép-e ebből a világból. (Külsőleg is elválik a kurva szerep Wanda igazi énjétől: kiruccanásaira szőke parókát húz a barna lány - még maga elől is elrejti valódi arcát.) Wallert a szeretet és a féltés bölccsé érleli. Bámulatos látni, hogy mit művel a szeretet, a felelősségtudat ezzel a fiúval - a film elején még ellenszenves, beteges külsejű, satnya, szürke fiút a szerelem tettrekész, magabiztos, céltudatos, erős, bölcs és ravasz férfivá teszi. Bámulatos az is, amilyen bölcs nyugalommal és leleményességgel hozza döntéseit a lány érdekében: tudja, megérzi, mikor kell keménykezűnek, tántoríthatatlannak lennie, és mikor lehet engedékeny, szelíd. Van, amiből nem engedhet, és van, amit ráhagy a lányra. Engedi például hisztizni, és bizalommal, nyugalommal életét is a lány kezébe teszi. (Mindannyiunkra ráférne egy ilyen védangyal!) Jahrreiss az egyik legszomorúbban optimista rendező; a legvidámabban szomorú. A mesét ő is ráolvasásszerűen alkalmazza, naiv ábrándját pedig gumibottal, zsarolással és egy gyilkossággal toldja meg és hitelesíti. Filmje igazi hittel teli film, a szeretet erejébe vetett hitről, és (Cvitkovic-csal ellentétben) a kilépés, újrakezdés lehetségességéről. Lélekvidító, ha nem is vidám. Egyszerűségével, tisztaságával, mesterkéletlenségével a nézők abszolút kedvencévé válhat. Ismeretlen kód (Franciaország - Németország - Románia) A legizgalmasabb "zavarba ejtő" alkotás a hét közül mégis Michael Haneke filmje. Próbára teszi a nézőt, "nem kellemes" film - meg kell küzdeni érte. Borzalmasan nehéz végigülni, mert rettenetesen lassú, kimerítően ráérős, mégis ez a film kavar fel leginkább. Hosszú-hosszú percekig nézzük például, ahogy egy nő vasal, s közben a tévét nézi. Ez a bosszantóan eseménytelen, komótos jelenet mégis mélyebben beleivódik emlékezetünkbe, mint egy látványosan mozgalmas, akció dús snitt. Haneke végtelen türelemmel viseltetik figurái iránt, és minimalista eszközökkel dolgozik. A legkézenfekvőbbet ragadja meg: magát az időt. Iszonyú türelemmel figyeli különböző emberek sorsát - figyelmet és időt szentel nekik. Tisztelet és szolidaritás van ebben, és tőlünk is ezt követeli közel két órás filmjének lelassult tempójával és képeivel. Látszólag alig szól valamiről - arcokat, sorsokat mutat. Mozaikszerűen be-bepillant különféle életek intimitásába, és nem dúlja szét, nem dobja fel filmes történésekkel, fordulatokkal, elmés sziporkákkal, pergő párbeszédekkel ezt az intimitást: ha a kamerája által figyelt személy éppen vasal, hagyja hadd vasaljon, ha fényképezőgépet szerel, hadd szereljen. Nincs történet, nincs fejlődés (ez bennünk kell, hogy lejátszódjék) - apró emberi történések, magánesemények vannak csupán: veszekedés bevásárlás közben, vacsora egy étteremben, szinkron egy stúdióban, utazás a metrón. Történni alig történik valami - maga az élet zajlik: kitoloncolnak egy romát, mások új lakáshoz jutnak, egy koldust elkergetnek, egy fiatal fehér nőt arab fiatalok leköpnek a metrón. Történet helyett emberek vannak, sorsokkal és egymáshoz való viszonyokkal. Haneke elfogulatlanul, higgadtan, objektíven, indulat nélkül szól az életünkről: arról, hogy sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, meg kellene tanulnunk békén lenni egymással, mert időnként összehoz minket a sors, és kérlelhetetlenül meghatározzuk egymás életét. Szimbolikus motívumként többször is megjelenik a filmben egy dobzenekar, amely a legváltozatosabb nációjú emberekből áll, végül mégis egy nagy zenekarrá áll össze - Haneke indulatáról, elkeseredéséről csupán e dobok egyre erősödő, egyre vadabb hangzása árulkodik. A rendező alteregója az éppen Koszovóból hazaérkező fotóriporter, aki a háború után, most a metrón fotóz titkon békésen utazó arcokat (Haneke filmje is olyan, akár e fotóriporter által készített metró-retró), és fejmosást kap a barátnőjétől érzéketlensége, túlzott higgadtsága miatt. A film egyben önvizsgálat is, a művészet, a művészek felelőségéről; Haneke nem véletlenül választ hősei közé egy művészpárt: egy fotóriportert és egy színésznőt (Juliette Binoche alakítja érzékenyen, visszafogottan, csodálatos eszköztelenséggel és természetességgel). Párjával ellentétben benne nagy az empátia, ám ő elárulja művészetét: thrillerekben, ócska szappanoperák hamis világában szerepel (nem véletlenül rontja el sorra a jeleneteit: rosszul fordul a kamerához, szétröhögi a szinkront). "Kiérdemli", hogy az arab suhancok leköpjék a metrón, amikor épp a kirekesztettek, a kivetett réteg, az áldozatok válnak kirekesztőkké, megfélemlítőkké. Máskor viszont őket köpik le, verik meg, kergetik el vagy toloncolják ki. Haneke nem vagdalkozik, nem ítélkezik, s főként nem keres bűnbakot, minden világot a maga igazában, kételyében, nyomorúságában és kitaszítottságában mutat be. Megmutatja mindennek a fonákját is, és azt, hogy mindez mennyire relatív, viszonylagos. Egyik jelenetében egymás felé kinyújtott kezeket látunk (a katalógusokban is ez a kép szerepel) - akár a film képi mottója is lehetne ez. Egymás mellé vagyunk kódolva, s nem ismerjük e kód kombinációit: az egymás mellé-rendelhetőség variációja ismeretlen.
Luzsini védelem, Emily Watson és John Turturro 35 Kbyte
Goran Paskaljevic: Haragos Harry, 2001 61 Kbyte
Haragos Harry, Colm Meany 21 Kbyte
Jan Cvitkovic: Tej és kenyér, 2001, Tadej Troha, Peter Musevski és Sonja Savic 30 Kbyte
Tej és kenyér, Peter Musevski 47 Kbyte
Laura Mana: Megváltó szex, 2000 42 Kbyte
Megváltó szex, középen: Elisabeth Margoni 41 Kbyte
Laura Mana: Megváltó szex, 2000 79 Kbyte
Martin Sulik: Tájkép, 2000 88 Kbyte
Martin Sulik: Tájkép, 2000 24 Kbyte
Otto Alexander Jahhreiss: Zoom, 2000, Oana Solomon és Florian Lukas 30 Kbyte
Michael Haneke: Ismeretlen kód, 2000, Juliette Binoche 47 Kbyte
Ismeretlen kód, Juliette Binoche 60 Kbyte