Szlaukó Katalin Television Espańola

Concha forgalmi dugót okoz
Steril yuppie után Pygmalion
Rosalinda 100 rész helyett másfél órában
Színházi közvetítés kicsit másképp
A spanyol "Dogma"

Az út végéig
Az út végéig
16 KByte

Filmek egy héten át minden este nyolckor. Az ügy két szempontból is problémás. Hiába van ifjúsági- és nyugdíjas kedvezmény a Művész moziban, erre már nem érvényes. A hétszáz forintos jegyár némiképp riasztóan hat egy artmoziban. Diákok tehát kizárva, hisz egy-egy előadást a fanatikus mozirajongó pénztárcája még megenged, de keveseknek adatik meg, hogy az összes filmet merő passzióból végignézhetik. (Persze az sem mellékes szempont, hogy a Spanyol Filmhéttel párhuzamosan zajlott még az Európai Színházak Uniójának fesztiválja, igaz még borsosabb jegyárakkal, de mégsem zárt kapukkal a kispénzű, művészetrajongó egyetemisták előtt.) A helyárak magyarázata, hogy az egyszeri vetítéseknek is meg kellett térülniük.
A filmhét azonban teltházas előadásokkal büszkélkedhetett, a hazánkban "állomásozó hispánok" és a spanyol szakos bölcsészek minden este megtöltötték a nézőteret.
Este nyolckor... Az otthoni nyújtózás dolgos mindennapok után nem a tévé hétvégi műsoraival zárult, hanem készülődéssel, a lustálkodásból kizökkentő utazással a belvárosi nyüzsgés, a Művész felé. Kiábrándító volt, hogy a moziban "tévéfilmeket" láttam. Ezért nem volt érdemes készülődni, szépítkezni, másfél órát zötykölődni, lemaradni a Heti hetesről. Mennyivel kényelmesebb lett volna otthon, pizsamában!
Még mielőtt hálátlannak tűnnék: sikerült lemaradnom az első vetítésről, amit a mai napig bánok. Saura, Buńuel, Almodóvar felállította a mércét, de mégsem csüggedtem, minden este reménykedtem, "majd ma este végre meglátom "A" filmet". "A" film még utolérhet, ha bepótolom a Majd túlélemet (Sobreviviré r.: Paco Ortega, 1999). Tehát még most sem adtam fel.
A mérleg mégsem negatív. Elkönyveltem, hogy Eduardo Noriega lehet az abszolút spanyol közönségkedvenc - a vetített filmek közül háromban játszott főszerepet. Film sok készül, kultuszt, nemzetközi hírnevet az agyonreklámozott hollywoodi sikerfilmeken kívül kevés teremt. A Mindent anyámról mellett nem jelentős a Csa-csa-csa, de a közepes és jó filmek csak együtt mutatják meg, hogy milyen is volt a spanyol mozi az elmúlt években.

Concha forgalmi dugót okoz

És még csak Az út végéig (Carretera y manta, r.:Alfonso Arandia, 1999) főcíménél tartunk. Harsány dudaszó a forgalmas kereszteződésben, és máris a tréfa közepében vagyunk. Harsány latin asszony, rikító (vörös és narancs) cuccokban, pergő nyelvű, középkorú, gusztusos; hibája csak egy: a "T" betű autója hátsóján.
Concha (Carmen Maura) öntörvényű, szeretné élvezni az életét. Kitervelte, hogy börtönben ülő férje eltávja alkalamával elhagyják az országot, és új életet kezdenek Brazíliában. Ezért a maga harsány és lehengerlő vitalitásával Concha mindenen és mindenkin keresztül gázol. A történet 24 órája során egyfolytában forgalmi dugót okoz, amerre jár. Szegény férjnek, a glaukomás Felixnek bele kell egyeznie egyetlen asszonya tervébe, hisz az időközben pénzzé tette otthonukat. Alig használt autójuk a sok megpróbáltatás és Concha hirtelenségei miatt végképp feladja az útpadkán, de a nő nem: stoppol.
Marta és Luis (Eduardo Noriega) autójába kerülnek, akiknek életét negyed óra alatt már minden szegmensében megismertük. Orvosnő (akit Concha a börtönhöz igyekezve majdnem árokba sodor) és egy elfoglalt férj, aki valami oknál fogva nem akar gyereket. Marta mosolyra vágyik, Luis képtelen kitörni az üzletembert behatároló idő- és életvitelkorlátok közül.
Luis sietne, de Concha feltartóztatja, egy kisvárosi céllövöldéből fegyvert szerez, így fuvaroztatja magát az országhatárig. Közben kiderül mindkét pár titka: az ötven felé járó asszonynak azért sietős, mert gyermeket vár, Luis és Marta házassága megromlásáért, pedig a férfi titkolt sterilitása felelős.
Concha erre is megoldást talál: az emberrablást kompenzálva az út végén egy nemzés erejéig kölcsönadja "csődörét". A barátság és hála érzését e tett olyannyira összekuszálja, hogy egy végleges "forgalmi dugót" okoz a szereplők történetében.. Concha épp azon elmélkedik egy teherhajó kajütjében, hogy milyen rossz is elveszteni a barátokat, mire Felix egy félmosollyal odaveti, Luis-szal ők már beszélték, hogy mindenkinek akad Brazíliában nagybácsija.
Párhuzamos szerkesztésű a film, míg a főszereplő két pár sorsa egymásba nem kapcsolódik. Különböző társadalmi osztályba tartozók találkozása az övék, eltérő értékfelfogásuk okozza a konfliktust. (Szemléletes példa erre, amikor a pisztollyal fenyegetett, feddhetetlen Luis kénytelen kocsit feltörni, mert Félix, a tolvaj annyira rosszul jár, hogy halvány elemlámpafénynél erre képtelen, vagy, hogy milyen könnyű egy üzletembert sakkban tartani a számára fontos floppyt fenyegető majonézes tubussal.). Marta rögtön meglátja a helyzetben rejlő pozitívumokat, Luis szinte az utolsó percig konokul szemben áll a státuszát és normáit megingatókkal (a hollywoodi filmekből tanult szökési manőverek azonban hatástalanok, ha egy terhes, spanyol exszakácsnő az emberrabló.).
Cselekmény: szökés - idő: egy nap, - és hely: autóbelső hármas egysége. Mintha a kisköltségvetésű mű a nagy klasszikus drámaelméletek szabályait követné Calderón után szabadon. Poénok, happy end: tévéfilm, az m2-ön, szombat esti főműsoridőben.

Steril yuppie után Pygmalion

Már megint itt a szerelem és Noriega! Egy lány (Lucia) szeret egy férfit, de az úr (Pablo) nem őt szereti. Ráadásul nem egyszerűen egy másik nőt, hanem a legjobb barátnőt (María). A dolog nem is plátói, mert Lucia és Pablo egy buli után...
Az ember nem azért tartja a legjobb barátnőt, hogy utálhassa. A konfliktus feloldására, a pár fájdalommentes szétválasztására az egyetlen járható út, ha a barátnő számára sikerül egy jobb pasit szereznünk.
A megoldás nem egyszerű, ha lenne jobb, Luciának sem Pablóra fájna a foga. Tökéletesebb férfi nincs, így teremteni kell egyet, olyanból, aki legalább a küllemében megfelel. Antonio (Eduardo Noriega) állástalan modell, barátnője lakásában, képregényekkel borított falak közt, kezében sörrel és cigarettával ül a tévé és van Damme előtt. "Miss Higgins" kemény fába vágta szekercéjét. Az igények Maríából kiindulva: könyv: Simone de Beauvoir, zene: Csajkovszkij, film: Kurosava, ital: száraz martini, dohány nincs, ja és a munka az élet, a lány tánctanár:Csa-csa-csa (Cha-Cha-Chá r.: Antonio del Real, 1997)!
A téma unalomig ismert variációi az Álljon meg a nászmenetig tartanak. Változatos helyszínek, karakterfigurák, félreértések, mint a harmincas - negyvenes évek tévéből ismert magyar filmtermésében. Funkciótlan, de vidám figura Lucia munkatársnője, aki hol cipzárakból, hol nyakkendőkből összeállított toaletekben, rikító színükkel harmonizáló parókákban tűnik fel a vásznon; az esetlen Gustavo, akit Luciának szánnak barátai, és Antonio Martája, akit egy-két intenzív jelenet után egyszerűen kiírtak a sztoriból.
Számítottam rá, hogy kiderül: Pablo és Antonio gyerekkori - focirajongó - pajtások, mint ahogyan arra is, hogy végül Lucia és Antonio omol majd egymás karjaiba. - A fanatikus focidrukker keményfiú a forgatókönyv szerint a film finiséig szűz! -
Ötletes a film keretes szerkezete. Lucia nyári képet tesz a falra, miközben elmondja, kik láthatók rajta, és mennyire imádja Pablót. A film végén újabb kép kerül a falra, ezen már Antonio is rajta van, de már María mesél: tulajdonképpen az egész az ő tervük volt, hogy férjet fogjanak facér barátnőjének. (Azért Pablo elég hitelesen alakította Lucia szeretőjét...)
TV2, vasárnap délután 2-kor, félálomban, unalomig ismert westernek és huszadjára vetített angol giccsek helyett?

Rosalinda 100 rész helyett másfél órában

Az Erdei nimfák tele (El Invierno de las Anjanas r.: Pedro Telechea Montes, 1999) lehetett volna jó film, de a dél amerikai sorozatok hibáiba esett. A gazdag Adelaida kicsit életidegen (bolondka), ráadásul egy forradalmár halásszal (Eusebio - ki is lehetne más, mint Eduardo Noriega) esik szerelembe. A forradalmár a katonai jelentés szerint elesett a kubai háborúban - pontosabban haditörvényszék végeztette ki - , aztán mégiscsak visszatér, s felveszi egy a partraszálláskor holtan összerogyó bajtársa nevét. Adelaida időközben "gyógyfürdő"-elmegyógyintézetbe, a leszbikus ápolónő Pilar óvó karjaiba kerül, mert nagy szerelmébe - családja szerint - lassanként beleőrült. Eusebio keresi Adelaidát, Eusebiót keresi a rendőrség és German, Adelaida sógora, akinek politikai machinációiba kavart bele a forradalmárok csoportja. Eusebio szerelme nyomát kutatva (egy gyilkosság hírvivőjeként - valójában ő követte el a tettet) bejut German házába, ahol felleli Adelaidával váltott leveleit, amik az írásokon maszturbáló María, Adelaida nővére kezén akadtak el.
Gonosz rokonok, őrültek, leszbikusok, de ezzel még nincs vége, mert egy svédcsavarral átmegyünk mesébe. Az őrültekházában rendezett farsangról Adeleida nimfának öltözve kisurran, nyomában az egész zárt osztállyal. Félelmei dacára nekivág a nagy kerek erdőnek, ahol az erdei nimfák csodájáért esdekel. A sötét rengeteg másik oldalán German épp sörétes puskával vadászik Eusébióra, mert María is belebolondult(!) a szépfiúba. Valahol a ködben, az erdő kanyargós útjainak szövevényén Adelaida nímfa és a hajszolt forradalmár végül egymásra talál.
Ahogy a példa mutatja, nem kell ezt 150 részre felosztani, ha másfél órába is ennyi minden belefér.
Kár, hogy a gyönyörű fényképezés, idősíkokkal, emlékképekkel mesterien dolgozó szerkesztés, a "történelmi-kosztümös" téma ennyire elsikkadt, mert mindent bele akartak sűríteni egy történetbe.
RTL Klub hétköznap Vad Angyal helyett.

Színházi közvetítés kicsit másképp

Értetlenül néztem, hogy a mozi közönsége a Pepe Guindo (r.: Manuel Iborra, 1999) című film végére szinte felére csökkent. Monodrámát filmen nézni szokatlan, azonban Fernando Fernán Gomez alakítása és a színházat szeretettel prezentáló mű legyőzte ellenérzéseimet.
A film, egy élet két oldalát mutatja be, ennek mentén két részre lehet osztani. Don Augustin az otthonában és a munkájában. A magánember megtörten ül kertjében, régi fotókon mereng, üres házba tér haza az előadás után. A munkában ő az abszolút sztár, aki a Pepe Guindo című monodráma premierjén lép színpadra.
Zseniális, ahogy a film velejárója, a vágás sem töri meg a színpadi játék ívét, holott a teátrum világát értő és láthatóan szerető rendező nagy igyekezetében mindent elkövet ezért. A színpadi történéseket a takarásokban zajló események bevágásával zökkenti meg. A szerző aggódik, az öltöztető rajong, a tulajdonos a pénzét félti: ha siker a darab, akkor biztos az éve. Színpadmunkás kopácsol, majd annyira belefeledkezik a látványba, hogy többet nem gondol kalapácsra; a színpadmester próbálja megértetni a fiával, miért érzi úgy, hogy az élete értelmetlen a következő előadásig. A zenekari árokban szerelmi háromszög: a zongorista ingadozik férje, az ütős és szeretője, a bőgős közt. Sok kis gond az utolsó figyelmeztetés előtt, rácsodálkozás a darab igazságaira az előadás közben, katarzis hozta megoldások a premierpezsgő után. Minden benne van arról, hogy milyen is egy színházi ember, milyen tipikus problémákkal küszködik. De este héttől minden varázslat, elhivatottság.
Van a filmnek komor oldala is: a színpadon elmesélt történet és a színész sorsának párhuzamossága, bár ez utóbbi csak képekben jelenik meg a vásznon. Mindkét sors szakmai oldalát sikerek övezik, míg magánéleti kapcsolatai zátonyra futottak.
Az előadott darab egy öreg, világjáró muzsikusról szól, akivel - jobb híján - tévéinterjút akarnak készíteni. A telefon az ágyban éri, napja látszólag a megszokott rendben zajlik. A komótos étkezések, a vasalás közben egyre több emlék jut eszébe, egyre több tárgyat készít elő, amiket feltétlenül meg akar mutatni a riporternek. Szerelmekről mesél, zenéről, országokról, családról, ételekről. Egyszer-egyszer megcsörren a telefon, összevész a lányával, aki lemondja a szokásos közös programot; elköszön az unokájától, aki másnap New Yorkba költözik szerelmével. Az idő múlása, a lámpaláz, a családi viták egyre jobban kimerítik az öreget. Még egy telefon, az impresszáriója: öreg zenészek lepukkant kocsmákba sem kellenek. Végül a kegyelemdöfés: az interjút is lemondják, jobb témát találtak. Az öreget még csak nem is hitegetik, nem egyeztetnek másik időpontot. Pepe szívrohamot kap, de túléli. (Meglehetősen hiteltelenül eljátszott szívroham, Don Agustin kritizálja is magát a premierbulin. - Mint színházi film, ettől a ripacskodástól lesz szívhez szólóan hiteles.) Taps, virág, pezsgő.
A színészt hazaviszi a hozsannázó sofőr. Magányos görbe hátú apó nézeget régi képeket az alkonyatban, mint a film elején. Szavak nincsenek, de nem is kellenek. Nem csak Aurora, az öltöztetőnő ismert rá életére a darabban. Pepe Guindo bohém művészélete maga Don Agustin élete, ettől volt olyan fenemód hiteles a színpadi alakítás, a halált kivéve, mert azt még nem tapasztalta meg.
Duna Tv késő este, főműsor után.

A spanyol "Dogma"

Juan Pinzás egy apró kilengéstől eltekintve igyekezett a szigorú Dogma szabályainak megfelelni. A moziforgalmazás miatt filmjének hangját újravette, de nem az elcsúszott szinkron tette teljességgel élvezhetetlenné a filmet.
A Dogma nem vág. A kézikamera remegései, zökkenései, kapkodó svenkjei egy idő után fel sem tűntek. Nem világosít, rendben, sőt! Nem lehetett volna az egészet ködös félhomályban forgatni?
Mert pusztán azért, hogy Pinzás bebizonyítsa, ő is tud dogmául nem volt érdemes a Máskor volt, hol nem volt (Era outra vez /Érase otra vez/, 1999) előállítására költeni.
Öt évfolyamtárs találkozik. 10 éve végeztek újságíró szakon. Beatrice tévébemondó sztár, Lucas sportriporter, a házigazda sikeres író, Loretto festő lett, Nachóról csak annyit tudunk meg, hogy meleg. Lucas elhozza fehérmájú barátnőjét, Patriciát, Beatrice pedig egyik fiúját, Brunót. Innentől kezdve az egész film semmi másról nem szól mint, hogy ki kivel akar lefeküdni; kivel, mikor és hogyan teszi ezt meg; kit kivel csalnak meg. Még jó, hogy van egy medence és egy homoszexuális is, így 3 perccel később fullad ki a film. De már így is túl későn!
A tolmácsokat elnézve valószínűleg sokat finomítottak az eredeti szövegen. Ha a kereskedelmi csatornák műsorprofiljában épp leadható éjszakai erotikus tévé műsorokkal vetem össze, azok szinte szépirodalmi alkotásoknak tetszenek Pinzás filmje után. Tavaly az Európa Filmhéten láttam a Románcot (1999) - nem tudom, Pinzás látta-e. Catherine Breillat filmjéből mindenesetre kiderült, hogy megvetett pornószínésznő is képes hiteles színészi alakítást nyújtani anélkül, hogy hányingert okozna a film felidézése. Valószínűleg azonban bennem van a hiba, mert ezen az estén egy tűt sem lehetett volna leejteni a nézőtéren.
Egyetlen snitt van a spanyol Dogmában, amiért érdemes volt végigülni életem leghosszabb másfél óráját. Nacho legmeghatározóbb szexélményeként elmesélt története ez, melynek első mondata után úgy éreztem, ezt már hallottam valahol. Neil LaBute Gyere csere - egy erkölcstelen mese című filmjében meséltek kísértetiesen hasonló helyzetben egy azonos tartalmú történetet.
RTL Klub éjfél után.

Az sem lett volna utolsó dolog, ha a Filmhét műsorfüzetének utolsó lapjára - még ha csak négyes betűmérettel is - rákerült volna egy apró információ. Az, hogy a Spanyol filmnapok keretében az Örökmozgó Filmmúzeumban is vetítik a filmeket. Azok miatt, akik későn ébredtek, és azok miatt, akik nem engedhették meg maguknak a Művészbe szóló mozijegyet.
Ma a kereskedelmi tévécsatornákon általános trend, hogy ha egy sorozat, vagy egy színész jelentős közönségsikerre tesz szert, akkor negyed éven belül zsinórban vetíteni kezdik a "sztár" filmjeit. Nem tagadom, hogy Lorenzo Lamas dekoratív a képernyőn, a főszereplésével forgatott másodvonalbeli sorozat néha le is köt. Azzal azonban nem tudnak megfőzni, hogy hónapok óta negyedvonalbeli, egész estés Lamas- vagy Eric Roberts filmeket vetítenek.
Nem lenne jobb, ha a tévé műsorfelelősei kilóra vásárolt, idejétmúlt amerikai szemét helyett tavalyi spanyol filmekkel tennék változatosabbakká estéinket? A spanyol filmek, olyan vérbőek, érzelmesek és humorosak, mint maguk a spanyolok. A fent említett két amerikai "sztárral" ellentétben Carmen Maura és Fernando Fernán Gomez valóban remek színészek, Eduardo Noriega is mindig más és más a "fiatal vonzó férfi" szerepkörében.
A kereskedelmi adók színvonala mindenesetre emelkedne, törzsközönségük sem  háborogna. (A fentiekben igyekeztem utalni arra, hogy melyik filmet melyik műsorcsoport kiváltására javasolnám.) Talán nem menekülnék el a szombat esti beugrató show, kick box (vagy mi az ördög!) filmek elől legközelebb közepes hottentotta filmekre.

 

Eduardo Noriegáról

Carmen Maura (Concha) és Jordi Bosch (Felix)
Carmen Maura
(Concha)
és Jordi Bosch
(Felix)
44 KByte
Eduardo Noriega és Natalia Verbeke
Eduardo Noriega és
Natalia Verbeke
37 KByte
Csa-csa-csa
Csa-csa-csa
50 KByte
Ana Álvarez (<b>Lucia</b>) és Eduardo Noriega (Antonio)
Ana Álvarez
(Lucia) és
Eduardo Noriega
(Antonio)
34 KByte
Erdei nimfák tele
Erdei nimfák tele
48 KByte
Elena Anaya (Adelaida) és Eduardo Noriega (Eusebio)
Elena Anaya
(Adelaida) és
Eduardo Noriega
(Eusebio)
40 KByte
Elvira Mínguez (<b>Maria</b>)
Elvira Mínguez
(Maria)
34 KByte
Juan Diego (<b>German</b>)
Juan Diego
(German)
34 KByte
Eduardo Noriega (Eusebio)
Eduardo Noriega
(Eusebio)
38 KByte
Pepe Guindo
Pepe Guindo
34 KByte
Pepe Guindo: Jorge Sanz (<b>bőgős</b>) és Antonio Resines (ütős)
Pepe Guindo:
Jorge Sanz
(bőgős) és
Antonio Resines
(ütős)
34 KByte
Máskor volt, hol nem volt
Máskor volt,
hol nem volt
34 KByte
Máskor volt, hol nem volt
Máskor volt,
hol nem volt
34 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső