Lencsó László A budapesti mozi 100 éve

Mozitörténeti kiállítás az Ernst Múzeumban


231 KByte

Reményeink szerint a mozirajongók és a moziszakma képviselői május 30-ától július 1-ig az Ernst Múzeumban a fenti című tárlaton találkozhatnak a fővárosi mozik történetét felidéző, eddig ritkán vagy egyáltalán nem látható fényképekkel, tervrajzokkal, plakátokkal, berendezési tárgyakkal. És bőven lesz alkalmuk nosztalgiázni és visszaemlékezni is.

A kiállítás a Magyar Építészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Budapest Film Mozitörténeti gyűjteményeinek (Tabán Mozi) féltve őrzött dokumentumaiból válogatva próbálja meg visszaidézni a napjainkban elveszni látszó klasszikus mozihangulatot és az elmúlt évszázad olyan időszakait, amikor Budapest már és még a klasszikus értelemben vett "moziváros" volt.

Az 1896-tól az 1980-as évekig terjedő válogatás a mozi, azaz a kinematográfia első hazai jelentkezéseinek felidézésével indul. A hangulatidéző "sátormoziban" az első fővárosi és egyben hazai mozgóképkísérletek emlékei között a korabeli fényképeken, korabeli technikával, cianótipián jelennek meg az első vetítőhelyek: az Edison Csodaművek, a Lang féle sátormozi, Narten Elektromos Színháza ,a Royal Vio, a Világpanoráma Mozgó és az első igazi mozinak épített Apolló is. A kinematográfia kávéházi korszakából látható két kiemelkedő ősmozisunk, Ungerleider és Neumann eredeti vetítési engedélye és az általuk üzemeltetett kávéház mozgóképet reklámozó levélpapírja is. Kuriózumnak számítanak az elveszett magyar némafilmek reánk maradt moziplakátjai, közöttük a Korda Sándor (Sir Alexander Korda) és Kertész Mihály (Michael Curtis) korai munkáit reklámozók is. Teljes építészeti dokumentációval, korabeli tervrajzokon tárul elénk az első magyarországi hangosfilmet bemutató Fórum /ma Puskin/ mozi. És nagyszüleink, szüleink kedves mozijai, a Lloyd, a Scala UFA, a Broadway, a Decsi, az Omnia és a többiek egymás után. A falakon színes plakátok, a filmes dobozokból kialakított tárlókban pedig műsorfüzetek, filmajánlók, külvárosi mozijegyek, belvárosi mozipaloták díszbemutató meghívói érzékeltetik a II. világháború előtti budapesti mozi színes és gazdag világát.

A háborús pusztítást a lerombolt Átrium újjáépítésére felszólító felhívás idézi a látogatók elé, ezt követik az Uránia, majd a Corvin megnyitásának dokumentumai.

És így folytatódik tovább az ötvenes, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek fényképeivel, plakátjaival, műsorfüzeteivel, tárgyi eszközeivel, amelyek már inkább a fiatalabb generáció mozis emlékei. A látogatók újra találkozhatnak a Vörös Csillag és az Alkotás mozi neonreklámjával és felnagyított térképen kereshetik meg kedvenc, ma már nem működő mozijaikat, majd a kiállítási teremben megépített moziban a berendezési tárgyak, irányító táblák, pénztárfülke stb. mellett a mára lebontott mozikból megmentett székeken nézhetik meg a budapesti moziéletet bemutató rövidfilmeket és híradórészleteket. Mindez a lehetőségek függvényében kiegészül az egyes mozik technikai berendezéseinek fejlődéstörténetével, a férőhelyek számának változásaival, és más izgalmas statisztikai adatokkal, valamint a mozis szakkifejezések magyarázataival, a mozik névváltozásainak, dolgozóinak felsorolásával is.

A kiállítás második részében pedig mintegy kéttucatnyi budapesti mozi építéstörténetével, a különféle mozitípusokkal ismerkedhet meg az érdeklődő. Itt is találkozhat különlegességekkel, hiszen a moziba járók- mozit szeretők közül valószínűleg kevesen tudják, hogy híres építészeink, például a Lechner-család, vagy Kozma Lajos is jelentős szerepet vállaltak a budapesti mozitörténetben.

A kiállítást a Corvin Budapest Filmpalota történetének bemutatása fejezi be, jelezve és hangsúlyozva a budapesti moziéletben a közelmúltban bekövetkezett változásokat, melyek gazdasági szempontból valószínűleg szükségszerűek voltak, ám nem szolgáltak mindannyiunk örömére.
Hiszen, ahogy egy riportban a "Tanár Úr" (Nemeskürty István) megjegyezte: "Budapest régen jeles moziváros volt. Az emberek szerettek moziba járni.....A moziknak külön világuk, hangulatuk, egyéniségük volt."

A kiállításhoz kapcsolódóan az Örökmozgó Filmmúzeum a moziban, a mozi körül, a moziról szóló, ott játszódó filmek sorozatával kedveskedik nézőinek, ezzel is biztatva őket egy múzeumi látogatásra-nosztalgiázásra is.


117 KByte

213 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső