Ezek még nem a Karlovy Vary fesztivál filmjei, csak a filmek előtt vetített fesztivál klipek. Nyolcféle volt belőlük, röpke epizódok, hamisítatlan cseh humorral átszőve. Még 1995-ben határozta el a fesztivál vezetése, hogy minden évben más rendező készítsen egy szellemes, nyúlfarknyi fesztivál-klipet, amelyet minden film előtt levetítenek. Az idén Iván Zacharias, huszonnyolc éves kezdő rendező kapta a megtisztelő feladatot, olyan elődök után, mint Jan Sverak (azóta Oscar-díjas), vagy Sasa Gedeon, a cseh új-hullám kiváló képviselője.

"Most, hogy Cannes-nak vége, szórakozzunk egy kicsit!" - ismételgette Stefan Uhrik, a Független filmesek szekciójának vezetője. Véleményét a fesztivál vezetői is osztották. Feladva a forgalmazókért vívott reménytelen küzdelmet, inkább arra koncentráltak, hogy mindenki jól érezze magát, és nézhessen kellő mennyiségű filmet. "Itt nem sok szerződés köttetik, a forgalmazók nemigen vásárolnak, inkább csak ismerkednek és kapcsolatokat teremtenek." Ennek ellenére Karlovy Varyt, népszerűbben KV-t ma már a legrangosabb, A kategóriájú fesztiválok közé sorolják.

Idén már mobiltelefonon is lehetett jegyet rendelni. Állítólag napi háromezer ötszáz (diákoknak kedvezményes) jegyet adtak el a zömében háti- és hálózsákkal érkező cseh fiataloknak. A fesztivál megőrizte jó szokását, szélesre tárta kapuit. A hatvanas években épült, leginkább szakszervezeti üdülőre emlékeztető fesztivál "palota" előtt idén is egymást váltogatták az ismert, és kevésbé ismert együttesek, beat-zenekarok. Még az általában szűnni nem akaró eső is elmaradt, a műélvezetet - a ragyogó napfényben - kolbászevéssel, cseh sör vedelésével lehetett fokozni. A fesztivál nyitó estjén megjelent Václav Havel, Václav Klaus és a kulturális miniszter, Pavel Dostal, jelezve, hogy országos jelentőségű kultúreseményről van szó. Sztárokban sem volt hiány. Nastasja Kinsky (Az Egy amerikai rapszódia című nyitófilm főszereplője) mellett láthattuk Ben Kingsleyt, (aki munkásságáért életmű díjat kapott), és a szintén életmű díjjal jutalmazott Marie-Jose Nat-ot, aki a játékfilmes zsűri tagjaként volt KV-ban.

Hét kelet-európai, öt nyugat-európai, három távol-keleti, egy amerikai és egy mexikói film méretett meg az idei versenyben. A magyar film tíz év óta először került dobogóra KV-ben. Fekete Ibolya Chicója a legjobb rendezés és az Ökumenikus zsűri díját kapta. A magyar jelenlét egyébként is erőteljesebb volt, mint a korábbi években. Incze Ágnes I love Budapestje a Variety kritikusai által válogatott tíz legjobb film között szerepelt, Gothár Péter Paszportja és Tímár Péter Vakvagányokja a "Nyugat keletje" című szekcióban, és a dokumentumfilmek versenyében Moldoványi Ferenc Kosovo 2000-je. A fesztivál nyitófilmjét is magyar származású rendező-forgatókönyvíró készítette. Gárdos Éva Egy amerikai rapszódiája (An American Rhapsody, 2000) egy magyar család Amerikába menekülésének a története az ötvenes -hatvanas években. Érthetetlen, hogy miért éppen erre a filmre esett a választás, a klisé-szerű megoldások hiteltelen motívumokkal váltakoznak, nem beszélve az amerikai szereplők mulatságos magyar akcentusáról. Mindezt még az egyik főszerepet játszó Nastasja Kinsky sem tudta enyhíteni.

KV-ben minden évben bemutatkozik egy-egy ország filmművészete. Idén Dél-Korea volt soron. Dél-Koreában évi ötven játékfilm készül, amelynek felét elsőfilmes alkotók készítik. Film és video-fogyasztás tekintetében hatodikak a világon. És egy irigylésre méltó számadat: az utóbbi évek legnagyobb sikerét, a két Korea között húzódó határ körülötti feszült helyzettel foglalkozó Közösen ellenőrzött terület című filmet (Gong Dong Kyung Bi Gu Yuk JSA, r: Park Chan Wook, 2000 ) hat hónap alatt hatmillió néző látta az országban. A dinamikus koreai filmgyártást tavaly a Mentolos cukorka (Bakha Satang, r: Lee Chang Dong, 2000) című film képviselte a KV versenyében, amellyel elnyerte a zsűri különdíját. Idén az egyik legismertebb rendezőjük, az 1948-ban született Park Chal Soo filmje, a Bongja versenyzett. A Bongjá ban két, a társadalom perifériájára sodródott nő, egy állás nélküli szusi-készítő és egy testét áruba bocsátó, bűntényektől sem visszariadó fiatal lány viszonya nyújt egyfajta gyengéd vigaszt az elidegenedett világban. A kissé lassú ritmusú, de gyönyörűen fényképezett filmből még a szusi készítésének csínját-bínját is eltanulhattuk. Nem is olyan bonyolult, csak sült halbőr kell hozzá, amelybe a rizst és különböző finomságokat kell ügyesen beletekerni.

Külön szekciót szenteltek a "nagy öregnek", Ottokár Vavrának, a cseh film meghatározó személyiségének, aki negyvenkilenc filmet rendezett és nyolcvankét forgatókönyvet írt, s közben évtizedekig tanított a cseh filmfőiskolán. Tanítványai között találhatjuk a cseh újhullám rendezőit, Vera Chytilovát, Jiri Menzelt, Evald Schormot és Jan Schmidtet. Bigas Luna, az egyik legnagyobb nemzetközi sikereket arató spanyol rendező volt a fesztivál másik ünnepeltje, aki hét filmjével mutakozott be.

Egymástól teljesen eltérő irányzatot képviselt a két új lengyel film. Filip Bajon Wajda Pan Tadeuszánál kevesebb hősiességgel előadott nagyszabású történelmi parabolája a Stefan Zeromski regénye alapján készült Eljön a tavasz (Predjari) világpremierjét Karlovy Varyban tartották meg. A másik film Szomjas György és Erdőss Pál korai munkáira emlékeztetett. A Helló, Terezka (Czesc Tereska, r: Robert Glinski) című, dokumentarista stílusban előadott lehangoló műben a magukra hagyott mai lengyel fiatalok bűnözésbe, drogozásba csúszó teljesen reménytelen életét láthatjuk, sivár lakótelepi környezetben. Ez utóbbi versenyfilmként szerepelt, és a zsűri különdíján kívül megkapta a FIPRESCI (Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége) valamint a Filmlubok Nemzetközi Szövetsége díját.

Az iráni versenyfilm, A befejezetlen dal (Qateh-Ye Nataman, 2001) azt példázta, hogy miként lehet kritikusan viszonyulni az évszázadok óta változatlanul létező, az ember szabadságát korlátozó, vallási eredetű hagyományokhoz. Maziar Miri (1971) rendező 1996-ban készített Robin Hood című filmjét a cenzúra betiltotta. Legújabb játékfilmje, A befejezetlen dal is ellentmondásos kritikai fogadtatásban részesült Iránban. A film főszereplője, egy ifjú zenekutató Teheránból a távoli szülőfalujába utazik. Régen elfelejtett népdalokat akar gyűjteni, hogy lemezfelvételeket készítsen róluk. Utazása során szembesül a barbár hagyománnyal - amit vidéken még szigorúan betartanak -, hogy a nőknek tilos énekelniük nyilvánosan. A faluban egyetlen asszony tudja a régi altatódalokat, de ő, éppen az éneklés iránti olthatatlan vágya miatt börtönben ül. Az ifjú zenetudós nem adja fel szándékát, végül segítőkre lel, meglátogathatja az asszonyt, aki egyetlen dalt ráénekel a magnójára. A film záró képsorain a dal szabadon szárnyal az iráni sivatagi tájakon. A rendező szerint Iránban a független filmesek szabadon készíthetnek bármilyen filmet, forgalmazásuk viszont már akadályokba ütközik, aminek a témaválasztás mellett gazdasági okai is vannak, hasonlóan más országokéhoz.

Oleg Jankovszkij

Oleg Jankovszkij, az egyik legerőteljesebb orosz színész rendezőként jelent meg KV-ben. Ötvenhét éves korában úgy döntött, hogy átmegy a kamera mögé, és megrendezi élete első játékfilmjét, Nézzen be hozzám (Prijd se na mne podívat, 2001) címmel. A történetben egy súlyosan beteg anya aggódik, hogy lánya egyedül marad. A lány trükköt eszel ki, egy idegen férfit barátjaként mutat be. A férfit viszont valóban elbűvöli az anya ereje és emberi tartása, a szerepek lassan felcserélődnek. "Mindannyian arra várunk, hogy ez egyszer megtörténjék velünk" - mondta a sajtótájékoztatón Oleg Jankovszkij, aki maga játssza filmjének főszerepét.

A dokumentumfilm szekcióban vetítették a tavalyi Oscar-díjas Idegenek karjaiba (Into the Arms of Strangers, r: Mark Jonathan Harris, 2000) című filmet, egy kevesek által ismert eseményről, arról, hogy a második világháború kezdetén az angolok több mint tízezer gyereket - kétévestől tizenhat éves korig - mentettek ki Németországból, Csehszlovákiából és Ausztriából. A szülők, a nehéz döntés után bőröndökbe csomagolták a kedvenc macikat, családi fotókat, mesekönyveket, és felrakták gyermekeiket a "Kindertransport"-ra. Búcsúzáskor mindegyikük azzal nyugtatta gyermekét, hogy hamarosan találkoznak. A gyerekek kilencven százaléka soha nem látta viszont szüleit, akiket hamarosan különböző koncentrációs táborokba hurcoltak. Családi háttér és érzelmi segítség nélkül a gyerekeknek maguknak kellett megbirkózniuk a vadonat új helyzettel, új nyelvvel, új hazával, a szülői ház halványuló emlékével. A soha nem látott dokumentumrészletek, a "Kindertransport" utasainak visszaemlékezései pontosan közvetítik ezt a megrendítő, elfelejtett történetet.

Emir Kusturica is eljött Karlovy Varyba a Super 8 Stories vetítésére és az azt követő sajtótájékoztatóra, ahol Prágához fűződő különleges viszonyáról beszélt. "Soha nem hittem abban, hogy valaha filmrendező leszek" - vallotta a szerbek fenegyereke a Super 8 Stories sajtótájékoztatóján. "Szarajevóban csináltam ugyan néhány rövidfilmet, de mindig rossz tanuló voltam. Aztán mégis eljöttem Prágába, mert az összes szláv nemzet közül itt érték el a humanizmus legmagasabb fokát: Vancura, Hrabal, Svejk, és fantasztikus filmek! Minden, amit tudok Ottokar Vavrától, a főiskolai tanáromtól, mesteremtől tanultam. Arra tanított, hogy ne bíráljuk Fellinit, hanem találjuk meg azokat a pontokat, amelyek később segítségünkre lehetnek. Visszatérve Prágából nézeteim a világról, az életről jelentősen megváltoztak. Képessé váltam az ironikus távolságtartásra."

KV-ben minden évben megrendezik az új cseh filmek mustráját. Idén a kritikusok és a fesztivál közönsége körében az Angyal állomás (Andel exit, r: Vladimir Michálek, 2000) és az Magánosok (Samotári, r: David Ondricek, 2000) aratta a legnagyobb sikert. Az Angyal állomás egy véres krimibe csomagolt kábítószeres, részeg, abszurd álom, amelyet szeretnénk lerázni magunkról, remélve, hogy majd felébredünk. A történet Prága külvárosában, a Smíchov kerületben játszódik, a szereplők mindegyike a valóságos lét és a hallucináció között lebeg, amit csak fokoz a digitális video-kamera akadozó lendülete, a színek valószínűtlensége, a kép szándékolt torzítása. A meglepő képi megoldások utólag kerültek a filmbe, amikor az anyagot videóról 35 mm-re nagyították. A Magánosok is digitális videokamerával készült. A rendező és a forgatókönyvíró, Petr Zelenka a dokumentumfilm módszerével forgattak, a jeleneteket kronologikus sorrendben vették fel legközelebbi barátaik és azok szüleinek szereplésével. Mint elmondták, elsősorban az olyan "harmincasok" élete érdekelte őket, akik jó életkörülmények között, önszántukból élnek egyedül, és megpróbálnak a környezetüktől eltérő, alternatív módon gondolkodni. Mindkét film jelzi, hogy a cseh filmgyártásban kedvezőek a feltételek az új, fiatal tehetségek felbukkanásához.