Wojciech Marczewski 85 KByte	Wojciech Marczewski (1944) lengyel filmrendező, forgatókönyvíró, grafikus a ŀódzi egyetemen tanult történelmet és filozófiát, majd elvégezte az Állami Televízió, Film- és Színművészeti Főiskola rendezői szakát. Több játék- és TV-filmet követően 1980-ban rendezte meg az ötvenes években játszódó Hideglelés című játékfilmjét, amelyet a stúdió a rendkívüli állapot első hónapjaiban küldött ki a berlini fesztiválra. A lengyel filmhatóságok vissza akarták vonni a filmet, de a fesztivál szervezői közölték velük, hogy a katalógust már kinyomtatták, és az újságíróknak fel fog tűnni, ha elmarad a vetítés. A Hideglelést bemutatták, és így nyerhette meg az 1981-es Berlinalén az Ezüst Medve díjat és a nemzetközi filmkritikusok díját is. Marczewski ezt követően tíz éven át nem készített filmet, 1984-ben elhagyta az országot, és előbb egy dániai, majd egy angliai filmfőiskolán tanított. A magyar közönség a Hideglelésen kívül a Menekülés a Szabadság moziból, a Lidércek, és az Árulás című műveit láthatta. Az idei berlini fesztivál versenyén Marcziewski új játékfilmmel jelent meg. A gyermekkori emléktöredékekre épülő Weiser irodalmi alapanyagát egy fiatal lengyel író, Pawel Huelle első regénye, a Weiser Dawidek szolgáltatta. A beszélgetés Berlinben készült, a film vetítése után. Mi ragadta meg Pawel Huelle regényében, és mennyiben tért el az irodalmi alapanyagtól a forgatókönyv megírása során? Amikor először olvastam a regényt, eszembe sem jutott, hogy filmet készítsek belőle. Aztán eltelt néhány hét, és a regény részletei egyre gyakrabban képpé formálódtak bennem, életre keltették a fantáziámat. Nem tehettem mást, ismét elolvastam a könyvet. Éreztem, hogy olyan anyagról van szó, amit nagyon nehéz filmre vinni. Ennek a regénynek ugyanis nincs klasszikus értelemben vett cselekménye, de izgatott a kitűnő irodalmi szöveg többrétegű értelmezhetősége. Végül is nekifogtam egy forgatókönyv megírásának, de meglehetősen sokat kellett a regényen változtatnom ahhoz, hogy filmre vihető legyen. Egészen más nyelvről van szó, a képek sokkal konkrétabbak. Öt évig írtam a forgatókönyvet, aztán színhelyeket kerestem, fotókat készítettem róluk. A szerző kezdetben nyugtalan volt a változtatások miatt, de később elégedett lett az eredménnyel. Azt mondta: úgy változtattál a dekoráción, hogy a lényeg nem változott. A főszereplő, Pawel harminc év távlatából, szinte megszállottan próbál rekonstruálni egy gyermekkori élményt, egy robbanást, amelynek során egyik barátja örökre eltűnt. Pontosan szeretné tudni, mi történt, mennyire bízhat emlékezetében. Felkutatja az összes fellelhető egykori résztvevőt, hogy megtudja, ők hogyan látták a történteket. Abban bízik, hogy a segítségükkel végre tisztán láthat. Valójában miért olyan fontos ez Pawel számára? Amikor az ember elkezd kutatni az emlékezetében, nem kerek történetek, hanem helyzetek, képek, pillanatok, arcok, illatok nyomulnak az előtérbe. Izgalmas utazást tehetünk saját emlékeinkben. Ezt az utazást akartam megragadni és transzformálni a forgatókönyvben és a filmben. Az út során az ember sok mindent felfedezhet magáról, a személyiségéről, a saját múltjáról. És arra is rájön, hogy sokkal több a kérdés, mint amire választ talál. Felmerült bennem, hogy csinálhatok-e olyan filmet, aminek nincs megoldása? Számomra ugyanis a filmkészítés párbeszéd a néző és a vetített kép között. Ha e beszélgetés során komolyan akarom venni a közönséget, egyenrangúnak kell tekintenem. Nem állíthatom, hogy többet tudok. A kétségeimet osztom meg a nézőkkel, a válaszokat magam sem tudom. Nem akarom magamat mindentudóként feltüntetni. Ezért hagyok nyitva sok kérdést. A néző nem maradhat meg a passzív szemlélődő szerepében, el kell gondolkodnia a látottakon. Az film első részében a néző azt gondolhatja, hogy Pawelt talán bűntudat hajtja, hogy talán felelősnek érzi magát barátja eltűnése miatt. A továbbiakban azonban kiderül, hogy ő nem tehetett semmiről. Akkor pedig valóban nyitva marad a kérdés, hogy mit vár az igazságtól? Nem kell feltétlenül az okokat kutatni. Vannak gondolatok, emlékképek, amelyek úgy lepnek meg bennünket, hogy nem ismerjük az okát. Pawelben az indítja el az emlékezést a régmúlt eseményre, hogy visszatér gyermekkora színhelyére, pontosan oda, ahol a robbanás történt. Csak itt jött rá, hogy voltaképpen egész életében kereste a választ arra, mi történt Dawid Weiserrel, a rejtélyes zsidó fiúval, aki egy más értékrendet képviselő világból jött. Aki mindig tudta, mit tegyen, és akit még a mindannyiukat elbűvölő Elka is követett mindenhová. Weiser tudatában volt másságának, és ezzel a tudatosságával vált a kis gyerekcsoport vezérévé. Ezért volt nehéz elhinni, hogy nyomtalanul eltűnt. Olyan volt ez Pawel számára, mint az alkoholistának az ital. Először csak egy pohárral iszik, aztán nem tudja abbahagyni. S végül már ő maga sem érti, miért. Persze halványan volt benne bűntudat is, de azt hiszem, az emberi memória valahogy így működik. Nem mindig az történik velünk, ami logikus vagy racionális lenne. Akkor kezdenénk hazudni, ha emlékeinket minden áron meg akarnánk magyarázni. A racionális magyarázatok megölik az emlékeket. Úgy látszik, hogy az egykori gyerektársak, akikkel Pawel - harminc évvel azelőtt - együtt élte át a robbanást, mind többet tudnak, mint Pawel, de nem akarják elmondani neki. Az is különös, hogy az egykori barátnő azt állítja, kék ruhát viselt azon a bizonyos napon, nem pedig pirosat, holott Pawel határozottan pirosra emlékszik. Lehet, hogy a lány hazudik. Valóban tud valamit, de nem akarja elmondani. Látszólag nem is érdekli, mi történt azon a bizonyos napon. Én nem tudom, kinek van igaza. Mi csak Pawel emlékeit látjuk, amelyekben a ruha piros színű. Azt hiszem, minél jobban megközelítettük volna a valóságot, annál messzebb kerültünk volna a film stílusától. A zenének és a zörejeknek fontos szerepük van a filmben. Az állandóan visszatérő zenei motívum előhívja a múltat. Nekem a film felépítése volt fontos, annak ellenére, hogy számon kérték, miért nincs a filmnek megoldása. A Weiser a rejtélyről, a titokról szól és az igazság megismerésének vágyáról. A film története két idősíkban játszódik. Az egyik a gyermekkor ideje, a másik Pawel jelenkora, napjaink időszaka. A gyermekkor csupa bizonytalanság, miközben Pawelt a bizonyosság érdekli. Valóban ennyi megfejthetetlen rejtély határozza meg múltunkat? A film történeteinek szintjei közül az egyik a késő-,hatvanas években, a másik a kilencvenes évek végén zajlik. Ez nem véletlen. Érzékeltetni akartam azokat a félelmeket, azokat a megválaszolatlan kérdéseket, amelyekkel átlépünk a következő évezredbe. Pawel kérdéseket tesz fel a gyermekkorának, az életének, a világnak. Csakhogy az emlékek nem mindig őrzik meg az igazságot. A film arra az ellentmondásra épül, amely a homályos emlékezet és a valóság között feszül. A titok David, egy zsidó fiú alakja köré épül. A film 1967-ben kezdődik, amikor egy erőteljes antiszemita hullám öntötte el Lengyelországot és sokan emigrációba kényszerültek. Van-e ennek jelentősége a film története szempontjából? Nem történelmi filmről van szó, de ez valóban fontos. Weiser alakja Pawel rossz lelkiismeretét személyesíti meg. Tudja, mi lengyelek, nem akarunk erre emlékezni. Pawel ugyan nem felelős a történtekért, de lehet, hogy többet tehetett volna. Ez az esemény a lengyel hatóságok, a lengyel kommunista párt lelkén szárad. Én sosem voltam tagja a kommunista pártnak, de vajon megtettünk-e mindent, vagy talán tiltakozhattunk volna ellene? Lehet, hogy többet lehetett volna tenni, mint amit tettünk. Weiser alakja olyan, mint egy visszhang, mint a rossz lelkiismeret, ami valahol ott bujkál bennünk. A zsidók által teremtett kultúra ugyanis beleolvadt a lengyel kultúrába, és ez nem egészen világos a lengyelek számára. Azt gondolom, hogy ez a kérdés éppen most visszatérőben van. A lengyelek ártatlannak gondolják magukat, hiszen a zsidók meggyilkolásáért a németek a felelősek. Most, amikor egyre több szó esik a lengyel kultúráról, sokakban felébredt a vágy a gyökerekhez való visszatérésre, a múlt megismerésére. Mivel Lengyelország Németország és Oroszország között helyezkedik el, a lengyel kultúra történelmileg a nyugati és keleti kultúra ötvözete. Lengyelország hosszú évszázadokon keresztül egyike volt a legtoleránsabb, legnyitottabb európai országoknak. Mindenfajta vallás megtalálható volt itt. Ez pedig igen fontos része volt a lengyelek gondolkodásának, életmódjának. A lengyel kultúrának az a része, amely a zsidók révén szervült, egyszerűen el lett vágva. A zsidókat egyfajta misztikum lebegte körül. A tudásvágy, az egymás segítése végtelenül erőteljes tradíció a zsidó közösségben. Sokszor ezt mi nem kedveljük, nem tetszik nekünk, de mégis igazuk van. És Weiser egy kicsit ilyen. Beszél lengyelül, németül és héberül is, hallhatjuk ezt, amikor találkozik a nagyapjával. Titkot, misztikumot és idegenséget hordoz magában. Gondolja, hogy most, az új évezred küszöbén beszélhetünk a múlt század történelméről Lengyelország történelméről ezen a töredezett módon, a véletlenszerű emlékek nyelvén? Valahogy biztosan el kell kezdeni. Azt gondolom, hogy a huszadik század végét a technológia uralta el. Úgy érezzük, mindent meg tudunk magyarázni. Az is arrogancia, ha azt hisszük, mindent tudunk. Életünk nagy része nem dokumentálható, nem fotózható, nem vihető számítógépre, mégis létezik, beépült a gondolkodásunkba. A fiatalok a globalizáció ellenére egyre többet beszélnek a múltról. Kezdik felfedezni, hogy akadnak fehér foltok. Sok fiatalembert ismerek, nekem is van két fiam. Tanítok két filmfőiskolán, szóval ismerem őket. Azt hiszem, a mostani fiatalok őszintébbek és nyitottabbak nálunk. Lehet, hogy tudni akarják majd, hogy hová vezet a filmbeli - számomra szimbolikusan is értelmezhető - alagút, ahol a két gyerek eltűnik a többiek szeme elől? Az alagútnak valóban metaforikus jelentése is van. Egyfelől a gyerekek játékterének valóságos helyszíne, másfelől - átvitt értelemben - az ismeretlenséget jelenti, a misztikumot, egy másik életbe vezető utat. A Weiser című film ősbemutatóját április 27-én 18.30-kor rendezi az Örökmozgó Filmmúzeum. Wojciech Marczewski rendező és Teresa Marczewska színésznő - a Lengyel Intézet meghívására - részt vesz a bemutatón és a vetítés előtt találkozik a közönséggel.
28 KByte
Wojciech Marczewski: Weiser 72 KByte
119 KByte