Filmkultúra: Filmek: Ízlés dolga

5. Francia Filmnapok április 19 - május 2.

Claude Chabrol:
Köszi a csokit!,
2000
48 Kbyte
A Francia Filmnapok szokásosan jól szervezett és nagyszabású sajtótájékoztatóján az UNIFRANCE FILM képviselője lelkes és határozott beszámolójában tényekkel alátámasztva ismertette, hogy a francia film soha nem látott sikereket ér el az utóbbi időben mind Franciaországban, mind szerte a világon.

Mint megtudtuk, 2000 szeptembere óta Európa-szerte ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a francia filmek iránt. Mathieu Kassovitz Bíbor folyók című filmjét az ősz óta másfél millióan nézték meg Olaszországban, de nagy siker Németországban, Spanyolországban, Oroszországban (s minden bizonnyal nálunk is az lesz hamarosan). A Sziget foglya és a Köszi a csokit! ugyancsak telt házakkal indul Európában. Svájcban és Belgiumban 10 éve nem volt ilyen érdeklődés francia film iránt, mint a Leconte- és a Chabrol-film esetében. Az Ízlés dolga több mint egymillió nézőt vonzott Spanyolországban már az első négy héten, április elejére több, mint 4 millióan nézték meg Nyugat-Európában, de kitűnően indul New Yorkban és Kanadában is. A Taxi 2 nézőszáma Európában tavaszi bemutatója óta máris meghaladta az egymilliót, s ebben mi magyarok különösen jól teljesítettünk, mert a filmet az első tíz napon 171 000 magyar néző látta. Jelenleg a Taxi 2 a Csillagok háborúja után minden idők második legnézettebb premierfilmje Magyarországon. Minden esélye megvan rá, hogy lekörözze a két, Magyarországon legsikeresebb francia film, Az ötödik elem (390 000 néző) és az Asterix és Obelix (368 000 néző) nézettségét. Sorolhatnánk tovább a címeket, a Farkasok szövetsége, a Harry csak jót akar és a Dugj meg szintén óriási sikerrel indul Finnországtól Svájcig mindenütt Európában. És ez csak a kezdet, hiszen az idei év több új francia sikerfilm bemutatását ígéri!

Ami az otthoni forgalmazást illeti, tavaly 42 millió néző ment moziba Franciaországban, s abból 17 millióan néztek meg francia filmet, (csak az Asterix-nek egymillió nézője volt otthon). Összehasonlításul közölte az UNIFRANCE képviselője, hogy a kilencvenes évek legjobb éveiben, 1994 és 1996-ban Franciaországban összesen látogatta 17 millió néző a mozikat egy évben.

Az idei év pedig minden várakozást fölülmúlóan jól indult: 2001 februárjában, csak ebben az egy hónapban 25 millió francia vett mozijegyet, ami a 2000. februári látogatottsághoz képest 42 %-os emelkedést jelent, és megelőzi a 2000-es év rekordhónapját, a 21,6 millió nézőszámmal mindezidáig vezető április hónapot. (Húsz éve volt utoljára ilyen magas látogatottsága a francia moziknak, 1982 decemberében 21,8 millió néző. Ez volt a francia film tündöklésének utolsó nagy éve, Truffaut-Deneuve-Dépardieu Az utolsó metróval közel 4 millió nézőt vonzott egy év alatt).

A siker mögött természetesen pénz van: 2000-ben 5,22 milliárd frankot fordítottak 171 francia játékfilm elkészítésére, ezzel 16 %-kal többet fektettek be a filmgyártásba, mint 1999-ben.

Végezetül azt tudtuk meg, hogy Franciaországban az utóbbi három hónapban többen néztek meg hazai filmet, mint amerikait! Az utóbbi tíz évben ez nem fordult elő.

A lelkes és optimista beszámolót nagy taps fogadta. Jó volt hallani, hogy helyreállt az egyensúly, nem roppant meg a filmművészet gyémánttengelye, a francia filmgyártás biztosítja, hogy az amerikai mellett létezik még európai film is.

Az 5. Francia Filmnapokon a nagy sikerekből mutatnak be hét filmet, a magyar filmforgalmazás mindet átvette, s 1-2 héten belül valamennyit láthatja a szélesebb magyar közönség is.

A sajtóvetítés, mintha csak az UNIFRANCE FILM képviselőjének állításait igazolta volna, jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlott, mint az elmúlt években. Megkülönböztetett figyelem övezte Chabrol, Kassovitz és Leconte filmjét.

Chabrol ötvenkettedik (!) filmjében (Köszi a csokit / Merci pour le chocolat) ezúttal ismét egy nagypolgári család otthonába hatol be és kutatja fáradhatatlanul, hogy a konvencionális felszín mögött rejtőzködik-e valami jó kis perverzió. A történet főhőse, Mika (Chabrol kedvelt színésznője, Isabelle Huppert játssza) csokoládégyáros. Esténként saját főzetű, sűrű, sötét csokoládéjának baljós illata lengi be a fényűző villa hallját, ahol André Polonski, a híres zongoraművész férj gyakorol. (Egy másik "nagy szörnyeteg", Jacques Dutronc első Chabrol-szerepe). Ebbe az álomszerűen szép, gazdag, rendezett világba toppan be egy okos, vonzó fiatal zongoristalány, Jeanne, aki a híres művésztől szeretne zongoraleckéket venni. Őszinte, nyílt jelenléte egyértelművé teszi, hogy ebben a gyönyörű, elegáns világban elfojtott, be nem vallott titok lappang. Liszt zongoradarabjának csodálatos dallamára a szereplők és a nézők is azt a bizonyos "szekrénybe rejtett csontvázat" keresik. Csak Chabrol nem siet, elidőz minden szépségen, Huppert tarkóján, vagy a zongorán visszaverődő napsugáron, kicsit dekoncentrált, olykor rögtönöz. Bármit megtehet a francia új hullám élő klasszikusa. Ez a műve is hibátlan, de ami igazán utolérhetetlen a filmben, az a színészi játék. Amerikai filmben ehhez fogható sem látható. Isabelle Huppert tekintete, a rebbenő keze, a járása, testtartása játssza el a megtestesült gonoszt, a lelkibeteg őrült asszonyt. Bármelyik amerikai világsztár túlhiszterizált gesztusokkal jelenítette volna meg ezt a súlyos figurát. Dutronc szinte alig szólal meg, ül, hallgat, néz, elbújik a zene mögé, és mégis látszik minden porcikáján, hogy őrlődik, rosszul érzi magát a gyávasága miatt. Francia színészek: fogalom!

Mathieu Kassovitz negyedik játékfilmjét nagy várakozás előzte meg. A Bíbor folyók (Rivieres poupres) kegyetlen, véres thriller, az ember kicsit úgy érzi, hogy Kassovitz a Hetedik vagy a Bárányok hallgatása Made in France kiadását akarta elkészíteni. Mindenesetre biztosra ment. A film alapjául szolgáló regény, Jean-Christophe Grangé műve Franciaországban bestseller, így a franciák valószínűleg jobban értik a filmet is. Avatatlan néző számára egy ponton túl követhetetlen ez az egész iszonyat az összes rémisztően megcsonkított, kivájt szemű, hosszú, kínzásos haláltusára ítélt áldozattal együtt. Ha nem botlanánk borzalmas hullákba, a végtelenségig el lehetne nézni azt a csodálatosan fényképezett, lélegzetelállítóan fenséges tájat, ahol a film játszódik. Chamonix környékén, fenn az Alpokban, egy isten háta mögötti egyetem tudósainak elitista, zárt világában hátborzongató rituális gyilkosságok történnek. A nyomozást a Párizsból jött nagy öregre, Niémans felügyelőre bízzák (a világsztárrá lett Jean Reno játssza zseniálisan, a feledhetetlen Lino Ventura rezzenéstelen arcát és hanghordozását idézve!). A tetthelytől nem messze, egy másik kis hegyi faluban egy fiatal rendőr, Max (természetesen Vincent Cassel, az egykori Gyűlölet-es fiatal alakítja) sírgyalázás ügyében nyomoz. Ahogy annak lennie kell, a két ügy összefonódik, a két zsaru találkozik és közösen göngyölíti fel a rejtélyes bűntényeket. A nézőnek gyorsan elege lehetne az egész rafinált, rémálomból, ha Kassovitz tehetsége nem nyújtana kivételes pillanatokat. Az öreg és a fiatal nyomozó kapcsolata, még ha százszor láttunk is már ilyet, megható. Niémans magányos, mogorva, vénülő szuper-zsaru, mindig borostás és kialvatlan, és elege van az összes ocsmány pszicho-mazo-szado gyilkosságból. Max, az ex-elítéltből lett rendőr kábítószeres cigit szív, a külvárosi srácok argó nyelvét beszéli, kung-fu mozdulatokkal védi magát, hisz az igazságszolgáltatásban és fétisként tiszteli nagyhírű kollégáját. Mindkét figura briliáns, és mindkét színész lubickol a szerepében! Van a filmben egy zseniális betét, mint egy rap-videoklipp, egy gunyoros, kedves utalás a Gyülölet-re, amikor Cassel még a másik oldalon, a bűnözők oldalán állt . Vajon mikor forgat megint "francia filmet" Kassovitz?

Kassovitz filmje közel 200 millió frankba került, de Christophe Gans alkotása, a Farkasok szövetsége (La pacte des loups) már valamivel meghaladta a 200 milliót. Nem egy átlagfilmmel van dolgunk, az biztos. A 142 perces kosztümös, történelmi akciófilm 300 fős stábbal készült, több mint 20 figurát vonultat fel 140 jelenetben, 85 helyszínen, 200 digitális képpel. Amerika, Ázsia, Európa együtt, szemünk se rebben, hogy a francia lovagtörténetben a mohawk indián főhős a kung-fu harcművészet nagymestere. A történet az 1760-as években játszódik Franciaországban. Gévaudan vidékét egy förtelmes szörny tartja rettegésben (nem szabadulhatunk hát azoktól az iszonyú, megcsonkított hulláktól ) Az udvar a természettudós Fronsac lovagot küldi le a szörnyeteg elpusztítására. A felvilágosult lovag kísérője, barátja és védőangyala Mani, a hallgatag indián. A lovag bejáratos lesz a vidék befolyásos családjaihoz, viszonyt kezd a legszebb kurtizánnal, és beleszeret a legszebb lányba, Marianne-ba. Marianne bátyja a gonosz arcú, titokzatos, félkarú vadász (már megint Vincent Cassel a legfőbb Gonosz). A jó Fronsac lovag és hű indiánja száz kalandon át megküzd tehát a rút szörnnyel és annak titokzatos idomárával. Gans ambíciója végtelen, kedvenc axiómáját, miszerint mindenki egyenlőnek születik (állat, ember, asszony, szörny) makacsul beleszövi a történetbe, sugallva, hogy új szelek fújdogálnak, közeledik a Forradalom..

Patrice Leconte már a tavalyi Francia Filmnapokon is jelen volt Lány a hídon című filmjével. Azóta elkészült A sziget foglya. Ezúttal is Daniel Auteuil-t választotta főszereplőnek, de először forgatott Juliette Binoche-sal és Emir Kusturicával. A sziget foglya egyébként is az első film, amelyben színészként találkozhatunk Kusturicával. Az előző két film zsúfolt, egzaltált, vadul száguldó világából egy lassú, statikus, szinte álló világba csöppenünk, egy távoli szigetre. A film kezdő képe (ugyanez a kép zárja majd) Juliette Binoche-t mutatja egy óriási, kihalt szobában, amint súlyos, hosszú fekete szatén ruhában áll az ablaknál. 1850-ben vagyunk, a világtól elzárt, kietlen Saint-Pierre szigeten. Egy részeg matróz meggondolatlanságból gyilkossá lesz, halálra ítélik, de nincs guillotine a szigeten. Míg megérkezik az anyaországból a szerszám, hónapok telnek el, a gyilkos már nem ugyanaz az ember, mint akit elítéltek. (Kusturica alakítja ezt az analfabéta, eldurvult férfit. A választás telitalálat!) A történet egyrészt vádbeszéd a halálbüntetés ellen, másrészt egy gyönyörű, tragikus szerelmi történet. A film lényege ez a végzetes szerelem. A főkapitány és felesége feltétlen és kölcsönös szenvedéllyel szeretik egymást. Daniel Auteuil-é az érdem, hogy ez a szerelem olyan elementárisan hat a nézőre. Elég arcizmainak rezdülése, tekintetének változása, a visszafogott gesztusok, hogy kifejezze végtelen szerelmét felesége iránt. Szép figura: bátor, nemes, jellemes, és nem maradt más ambíciója, mint hogy szeresse a nőt, akivel él. A felesége erkölcsi megfontolásból menti a fogoly életét, a kapitány a felesége iránti szerelemből. Amikor a kapitány kiáll a fogoly védelmében, tudja, hogy elveszíti felettesei bizalmát, de tudja, hogy felesége szemében örökre felmagasztosul. A film végén újra látjuk a keretül szolgáló képet, Juliette Binoche-t az ablak előtt. Akkor tudjuk meg, hogy férje kivégzését nézi végig : a férfi hófehér ingét elborítja a vér és az ernyedő test lassan hátrahanyatlik az óceánba. Nagyon patetikus ez az utolsó kép, s ha a néző szeme nem lenne csupa könny a szívét, lelkét fojtogató érzéstől, nehezen viselné el, de így

Az Amerikai pite és a Hangyák a gatyában megjelenésével szinte egy időben itt egy francia film is a kamaszkor szélsőséges életérzéseiről. A Rózsatövis (Du poil sous les roses) üde humorral sűríti ennek az életkornak minden extrémitását, de gyakran túllő a célon, vulgáris és obszcén, kínosan kimódolt és keresett. Agnes Obadia francia színésznőnek (Romain anyját játssza ebben a filmben) ez a harmadik filmrendezése. A társrendező, Jean-Julien Chervier a baráti köréhez tartozik, neki ez az első filmes munkája, ketten írták a forgatókönyvet is, saját élményeik alapján. A történet hőse két kamasz. A 14 éves lány és fiú éjjel-nappal a még meg nem tapasztalt szexre gondolnak, és a szó szoros értelmében mindenre képesek, hogy megismerjék az aktust, ami számukra egyúttal a szerelmet is jelenti. Romain, a fiú tehetetlenségében pszichiáterhez jár, barátjával együtt maszturbál, anyját lesi meg, anyja barátnőjét "dugná meg", világgá megy, mígnem rálel arra a 14 éves lányra, aki ugyanígy küzd saját beteljesületlen vágyaival. A rendezőnő a kamaszlány szájába adja a magyarázatot: "hogy viselkedhetnék normálisan, amikor se testem se lelkem nem normális ebben az életkorban".

A franciák hazai Oscar-díjának, a César-nak idei legnagyobb sikere az Ízlés dolga (Le gout des autres) című Agnes Jaoui-film volt. Agnes Jaoui színésznő és forgatókönyvíró, de ez az első rendezése. A forgatókönyvet az ugyancsak színész férjével, Jean-Pierre Bacrival együtt írta. (Bacrit legutóbb Cathérine Deuneuve partnereként láthattuk a Vendome tér asszonyában, ő volt az a nagyon macsó külsejű szélhámos, aki végül is boldoggá teszi a "Vendome tér asszonyát"). Nagyon jól sikerült ez az első filmrendezés. Saját élettapasztalatát vitte filmre természetesen, őszintén, franciás bájjal és női gyöngédséggel. A történet több szálon fut, középpontjában a kopaszodó, bajszos, morcos, örömtelen gyárigazgató áll. (Bacriból eltűnt minden vonzó férfiasság, ami olyan feltűnő volt a Vendome tér...ben.) Ez a műveletlen kispolgár családi kötelezettségnek eleget téve elmegy egyik este megnézni a Berenice-t, s ott beleszeret a főszerepet alakító színésznőbe. Új világ nyílik a számára. Művészeket ismer meg, és elragadtatásában az elején azt sem veszi észre, hogy azok lenézik, kinevetik őt. Közben zajlik körülötte az élet, a felesége, a testőre, a sofőrje, egy kedves pincérnő (Jaoui alakítja), aki egyben a színésznő barátja, egy festő és barátai találkoznak, szétválnak. Szelektív módon vonzódnak és választanak, az ízlés, az előítélet diktatúrája alapján. Senki se csak jó, vagy csak rossz, megható, lebilincselő, hibákkal és gyarlósággal teli hús-vér emberek, akik nagyon magányosak. Modern életük szigorúan klikkekbe zárja őket, az azonos gondolkodásúak, azonos ízlésűek, azonos műveltségűek, azonos életvitelűek családjába. Ezt a családot nagy megértéssel, gyengédséggel, öniróniával, sok humorral ábrázolja a rendezőnő, és óriási tehetséggel irányítja a színészeit. Minden figura (sokan vannak!) kitűnően felépített, és senki sem rokonszenvesebb vagy gonoszabb a másiknál. És micsoda színészek! Bacrival nem lehet betelni, hogy lehet ilyen szeretetreméltó ez a csúf kis öregedő pasi! És Anne Alvaro (az egyik legnagyobb francia színpadi színésznő, azért nem ismerjük a filmekből) mint állástalan színésznő, aki pénzszűke miatt angolt tanít ilyen rémes bornírt bunkóknak, mint ez a gyárigazgató. Gőgös értelmiségi allűrjeit levetkőzve egyszer csak ott áll szeretetre vágyó, hervadó, fonnyadó, magányos nőként, valószínűleg az egyetlen esélyét szalasztotta el. Gazdag, árnyalt, érdekfeszítő filmet látunk az emberek közti meg nem értésről, tragikus és reménytelen vígjátékot. A rendezőnő érző női szíve nem engedi, hogy az igazgató és a színésznő ne találjon végül egymásra, s ezért mi, nézők nagyon hálásak vagyunk. Annyi örömben, jó érzésben részesített bennünket a film, nem végződhetett másként.

Szépek, látványosak, nagyszabásúak a Francia Filmnapok filmjei. Sikerük lesz Magyarországon is, mint szerte Európában. Talán némelyik túl nagy árat fizetett ezért, talán elveszítette azt az egészen egyedül álló valamit, amitől "francia filmnek" szokás nevezni, de hát a közönség ízlése dönt.

Claude Chabrol:
Köszi a csokit!,
Isabelle Huppert és
Jacques Dutronc
68 Kbyte

Claude Chabrol:
Köszi a csokit!,
Anna Mouglalis és
Rodolphe Pauly
89 Kbyte

Matthieu Kassovitz:
Bíbor folyók,
2000
134 Kbyte

Matthieu Kassovitz:
Bíbor folyók,
2000
21 Kbyte

Christophe Gans:
Farkasok szövetsége,
2001
30 Kbyte

Christophe Gans:
Farkasok szövetsége,
2001,
Samuel Le Bihan
32 Kbyte

Patrice Leconte:
A sziget foglya,
2000,
Daniel Auteuil és
Juliette Binoche
42 Kbyte

Patrice Leconte:
A sziget foglya,
2000,
Juliette Binoche és
Emir Kusturica
50 Kbyte

Anges Obadia-Jean-Julien Chervier:
Rózsatövis,
2000,
Julie Durand
18 Kbyte

Agnes Jaoui:
Ízlés dolga,
2000
30 Kbyte

Agnes Jaoui:
Ízlés dolga,
2000,
Anne Alvaro,
Alain Chabat
77 Kbyte

Claude Chabrol: Köszi a csokit!, 2000 48 Kbyte	A Francia Filmnapok szokásosan jól szervezett és nagyszabású sajtótájékoztatóján az UNIFRANCE FILM képviselője lelkes és határozott beszámolójában tényekkel alátámasztva ismertette, hogy a francia film soha nem látott sikereket ér el az utóbbi időben mind Franciaországban, mind szerte a világon. Mint megtudtuk, 2000 szeptembere óta Európa-szerte ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a francia filmek iránt. Mathieu Kassovitz Bíbor folyók című filmjét az ősz óta másfél millióan nézték meg Olaszországban, de nagy siker Németországban, Spanyolországban, Oroszországban (s minden bizonnyal nálunk is az lesz hamarosan). A Sziget foglya és a Köszi a csokit! ugyancsak telt házakkal indul Európában. Svájcban és Belgiumban 10 éve nem volt ilyen érdeklődés francia film iránt, mint a Leconte- és a Chabrol-film esetében. Az Ízlés dolga több mint egymillió nézőt vonzott Spanyolországban már az első négy héten, április elejére több, mint 4 millióan nézték meg Nyugat-Európában, de kitűnően indul New Yorkban és Kanadában is. A Taxi 2 nézőszáma Európában tavaszi bemutatója óta máris meghaladta az egymilliót, s ebben mi magyarok különösen jól teljesítettünk, mert a filmet az első tíz napon 171 000 magyar néző látta. Jelenleg a Taxi 2 a Csillagok háborúja után minden idők második legnézettebb premierfilmje Magyarországon. Minden esélye megvan rá, hogy lekörözze a két, Magyarországon legsikeresebb francia film, Az ötödik elem (390 000 néző) és az Asterix és Obelix (368 000 néző) nézettségét. Sorolhatnánk tovább a címeket, a Farkasok szövetsége, a Harry csak jót akar és a Dugj meg szintén óriási sikerrel indul Finnországtól Svájcig mindenütt Európában. És ez csak a kezdet, hiszen az idei év több új francia sikerfilm bemutatását ígéri! Ami az otthoni forgalmazást illeti, tavaly 42 millió néző ment moziba Franciaországban, s abból 17 millióan néztek meg francia filmet, (csak az Asterix-nek egymillió nézője volt otthon). Összehasonlításul közölte az UNIFRANCE képviselője, hogy a kilencvenes évek legjobb éveiben, 1994 és 1996-ban Franciaországban összesen látogatta 17 millió néző a mozikat egy évben. Az idei év pedig minden várakozást fölülmúlóan jól indult: 2001 februárjában, csak ebben az egy hónapban 25 millió francia vett mozijegyet, ami a 2000. februári látogatottsághoz képest 42 %-os emelkedést jelent, és megelőzi a 2000-es év rekordhónapját, a 21,6 millió nézőszámmal mindezidáig vezető április hónapot. (Húsz éve volt utoljára ilyen magas látogatottsága a francia moziknak, 1982 decemberében 21,8 millió néző. Ez volt a francia film tündöklésének utolsó nagy éve, Truffaut-Deneuve-Dépardieu Az utolsó metróval közel 4 millió nézőt vonzott egy év alatt). A siker mögött természetesen pénz van: 2000-ben 5,22 milliárd frankot fordítottak 171 francia játékfilm elkészítésére, ezzel 16 %-kal többet fektettek be a filmgyártásba, mint 1999-ben. Végezetül azt tudtuk meg, hogy Franciaországban az utóbbi három hónapban többen néztek meg hazai filmet, mint amerikait! Az utóbbi tíz évben ez nem fordult elő. A lelkes és optimista beszámolót nagy taps fogadta. Jó volt hallani, hogy helyreállt az egyensúly, nem roppant meg a filmművészet gyémánttengelye, a francia filmgyártás biztosítja, hogy az amerikai mellett létezik még európai film is. Az 5. Francia Filmnapokon a nagy sikerekből mutatnak be hét filmet, a magyar filmforgalmazás mindet átvette, s 1-2 héten belül valamennyit láthatja a szélesebb magyar közönség is. A sajtóvetítés, mintha csak az UNIFRANCE FILM képviselőjének állításait igazolta volna, jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlott, mint az elmúlt években. Megkülönböztetett figyelem övezte Chabrol, Kassovitz és Leconte filmjét. Chabrol ötvenkettedik (!) filmjében (Köszi a csokit / Merci pour le chocolat) ezúttal ismét egy nagypolgári család otthonába hatol be és kutatja fáradhatatlanul, hogy a konvencionális felszín mögött rejtőzködik-e valami jó kis perverzió. A történet főhőse, Mika (Chabrol kedvelt színésznője, Isabelle Huppert játssza) csokoládégyáros. Esténként saját főzetű, sűrű, sötét csokoládéjának baljós illata lengi be a fényűző villa hallját, ahol André Polonski, a híres zongoraművész férj gyakorol. (Egy másik "nagy szörnyeteg", Jacques Dutronc első Chabrol-szerepe). Ebbe az álomszerűen szép, gazdag, rendezett világba toppan be egy okos, vonzó fiatal zongoristalány, Jeanne, aki a híres művésztől szeretne zongoraleckéket venni. Őszinte, nyílt jelenléte egyértelművé teszi, hogy ebben a gyönyörű, elegáns világban elfojtott, be nem vallott titok lappang. Liszt zongoradarabjának csodálatos dallamára a szereplők és a nézők is azt a bizonyos "szekrénybe rejtett csontvázat" keresik. Csak Chabrol nem siet, elidőz minden szépségen, Huppert tarkóján, vagy a zongorán visszaverődő napsugáron, kicsit dekoncentrált, olykor rögtönöz. Bármit megtehet a francia új hullám élő klasszikusa. Ez a műve is hibátlan, de ami igazán utolérhetetlen a filmben, az a színészi játék. Amerikai filmben ehhez fogható sem látható. Isabelle Huppert tekintete, a rebbenő keze, a járása, testtartása játssza el a megtestesült gonoszt, a lelkibeteg őrült asszonyt. Bármelyik amerikai világsztár túlhiszterizált gesztusokkal jelenítette volna meg ezt a súlyos figurát. Dutronc szinte alig szólal meg, ül, hallgat, néz, elbújik a zene mögé, és mégis látszik minden porcikáján, hogy őrlődik, rosszul érzi magát a gyávasága miatt. Francia színészek: fogalom! Mathieu Kassovitz negyedik játékfilmjét nagy várakozás előzte meg. A Bíbor folyók (Rivieres poupres) kegyetlen, véres thriller, az ember kicsit úgy érzi, hogy Kassovitz a Hetedik vagy a Bárányok hallgatása Made in France kiadását akarta elkészíteni. Mindenesetre biztosra ment. A film alapjául szolgáló regény, Jean-Christophe Grangé műve Franciaországban bestseller, így a franciák valószínűleg jobban értik a filmet is. Avatatlan néző számára egy ponton túl követhetetlen ez az egész iszonyat az összes rémisztően megcsonkított, kivájt szemű, hosszú, kínzásos haláltusára ítélt áldozattal együtt. Ha nem botlanánk borzalmas hullákba, a végtelenségig el lehetne nézni azt a csodálatosan fényképezett, lélegzetelállítóan fenséges tájat, ahol a film játszódik. Chamonix környékén, fenn az Alpokban, egy isten háta mögötti egyetem tudósainak elitista, zárt világában hátborzongató rituális gyilkosságok történnek. A nyomozást a Párizsból jött nagy öregre, Niémans felügyelőre bízzák (a világsztárrá lett Jean Reno játssza zseniálisan, a feledhetetlen Lino Ventura rezzenéstelen arcát és hanghordozását idézve!). A tetthelytől nem messze, egy másik kis hegyi faluban egy fiatal rendőr, Max (természetesen Vincent Cassel, az egykori Gyűlölet-es fiatal alakítja) sírgyalázás ügyében nyomoz. Ahogy annak lennie kell, a két ügy összefonódik, a két zsaru találkozik és közösen göngyölíti fel a rejtélyes bűntényeket. A nézőnek gyorsan elege lehetne az egész rafinált, rémálomból, ha Kassovitz tehetsége nem nyújtana kivételes pillanatokat. Az öreg és a fiatal nyomozó kapcsolata, még ha százszor láttunk is már ilyet, megható. Niémans magányos, mogorva, vénülő szuper-zsaru, mindig borostás és kialvatlan, és elege van az összes ocsmány pszicho-mazo-szado gyilkosságból. Max, az ex-elítéltből lett rendőr kábítószeres cigit szív, a külvárosi srácok argó nyelvét beszéli, kung-fu mozdulatokkal védi magát, hisz az igazságszolgáltatásban és fétisként tiszteli nagyhírű kollégáját. Mindkét figura briliáns, és mindkét színész lubickol a szerepében! Van a filmben egy zseniális betét, mint egy rap-videoklipp, egy gunyoros, kedves utalás a Gyülölet-re, amikor Cassel még a másik oldalon, a bűnözők oldalán állt . Vajon mikor forgat megint "francia filmet" Kassovitz? Kassovitz filmje közel 200 millió frankba került, de Christophe Gans alkotása, a Farkasok szövetsége (La pacte des loups) már valamivel meghaladta a 200 milliót. Nem egy átlagfilmmel van dolgunk, az biztos. A 142 perces kosztümös, történelmi akciófilm 300 fős stábbal készült, több mint 20 figurát vonultat fel 140 jelenetben, 85 helyszínen, 200 digitális képpel. Amerika, Ázsia, Európa együtt, szemünk se rebben, hogy a francia lovagtörténetben a mohawk indián főhős a kung-fu harcművészet nagymestere. A történet az 1760-as években játszódik Franciaországban. Gévaudan vidékét egy förtelmes szörny tartja rettegésben (nem szabadulhatunk hát azoktól az iszonyú, megcsonkított hulláktól ) Az udvar a természettudós Fronsac lovagot küldi le a szörnyeteg elpusztítására. A felvilágosult lovag kísérője, barátja és védőangyala Mani, a hallgatag indián. A lovag bejáratos lesz a vidék befolyásos családjaihoz, viszonyt kezd a legszebb kurtizánnal, és beleszeret a legszebb lányba, Marianne-ba. Marianne bátyja a gonosz arcú, titokzatos, félkarú vadász (már megint Vincent Cassel a legfőbb Gonosz). A jó Fronsac lovag és hű indiánja száz kalandon át megküzd tehát a rút szörnnyel és annak titokzatos idomárával. Gans ambíciója végtelen, kedvenc axiómáját, miszerint mindenki egyenlőnek születik (állat, ember, asszony, szörny) makacsul beleszövi a történetbe, sugallva, hogy új szelek fújdogálnak, közeledik a Forradalom.. Patrice Leconte már a tavalyi Francia Filmnapokon is jelen volt Lány a hídon című filmjével. Azóta elkészült A sziget foglya. Ezúttal is Daniel Auteuil-t választotta főszereplőnek, de először forgatott Juliette Binoche-sal és Emir Kusturicával. A sziget foglya egyébként is az első film, amelyben színészként találkozhatunk Kusturicával. Az előző két film zsúfolt, egzaltált, vadul száguldó világából egy lassú, statikus, szinte álló világba csöppenünk, egy távoli szigetre. A film kezdő képe (ugyanez a kép zárja majd) Juliette Binoche-t mutatja egy óriási, kihalt szobában, amint súlyos, hosszú fekete szatén ruhában áll az ablaknál. 1850-ben vagyunk, a világtól elzárt, kietlen Saint-Pierre szigeten. Egy részeg matróz meggondolatlanságból gyilkossá lesz, halálra ítélik, de nincs guillotine a szigeten. Míg megérkezik az anyaországból a szerszám, hónapok telnek el, a gyilkos már nem ugyanaz az ember, mint akit elítéltek. (Kusturica alakítja ezt az analfabéta, eldurvult férfit. A választás telitalálat!) A történet egyrészt vádbeszéd a halálbüntetés ellen, másrészt egy gyönyörű, tragikus szerelmi történet. A film lényege ez a végzetes szerelem. A főkapitány és felesége feltétlen és kölcsönös szenvedéllyel szeretik egymást. Daniel Auteuil-é az érdem, hogy ez a szerelem olyan elementárisan hat a nézőre. Elég arcizmainak rezdülése, tekintetének változása, a visszafogott gesztusok, hogy kifejezze végtelen szerelmét felesége iránt. Szép figura: bátor, nemes, jellemes, és nem maradt más ambíciója, mint hogy szeresse a nőt, akivel él. A felesége erkölcsi megfontolásból menti a fogoly életét, a kapitány a felesége iránti szerelemből. Amikor a kapitány kiáll a fogoly védelmében, tudja, hogy elveszíti felettesei bizalmát, de tudja, hogy felesége szemében örökre felmagasztosul. A film végén újra látjuk a keretül szolgáló képet, Juliette Binoche-t az ablak előtt. Akkor tudjuk meg, hogy férje kivégzését nézi végig : a férfi hófehér ingét elborítja a vér és az ernyedő test lassan hátrahanyatlik az óceánba. Nagyon patetikus ez az utolsó kép, s ha a néző szeme nem lenne csupa könny a szívét, lelkét fojtogató érzéstől, nehezen viselné el, de így Az Amerikai pite és a Hangyák a gatyában megjelenésével szinte egy időben itt egy francia film is a kamaszkor szélsőséges életérzéseiről. A Rózsatövis (Du poil sous les roses) üde humorral sűríti ennek az életkornak minden extrémitását, de gyakran túllő a célon, vulgáris és obszcén, kínosan kimódolt és keresett. Agnes Obadia francia színésznőnek (Romain anyját játssza ebben a filmben) ez a harmadik filmrendezése. A társrendező, Jean-Julien Chervier a baráti köréhez tartozik, neki ez az első filmes munkája, ketten írták a forgatókönyvet is, saját élményeik alapján. A történet hőse két kamasz. A 14 éves lány és fiú éjjel-nappal a még meg nem tapasztalt szexre gondolnak, és a szó szoros értelmében mindenre képesek, hogy megismerjék az aktust, ami számukra egyúttal a szerelmet is jelenti. Romain, a fiú tehetetlenségében pszichiáterhez jár, barátjával együtt maszturbál, anyját lesi meg, anyja barátnőjét "dugná meg", világgá megy, mígnem rálel arra a 14 éves lányra, aki ugyanígy küzd saját beteljesületlen vágyaival. A rendezőnő a kamaszlány szájába adja a magyarázatot: "hogy viselkedhetnék normálisan, amikor se testem se lelkem nem normális ebben az életkorban". A franciák hazai Oscar-díjának, a César-nak idei legnagyobb sikere az Ízlés dolga (Le gout des autres) című Agnes Jaoui-film volt. Agnes Jaoui színésznő és forgatókönyvíró, de ez az első rendezése. A forgatókönyvet az ugyancsak színész férjével, Jean-Pierre Bacrival együtt írta. (Bacrit legutóbb Cathérine Deuneuve partnereként láthattuk a Vendome tér asszonyában, ő volt az a nagyon macsó külsejű szélhámos, aki végül is boldoggá teszi a "Vendome tér asszonyát"). Nagyon jól sikerült ez az első filmrendezés. Saját élettapasztalatát vitte filmre természetesen, őszintén, franciás bájjal és női gyöngédséggel. A történet több szálon fut, középpontjában a kopaszodó, bajszos, morcos, örömtelen gyárigazgató áll. (Bacriból eltűnt minden vonzó férfiasság, ami olyan feltűnő volt a Vendome tér...ben.) Ez a műveletlen kispolgár családi kötelezettségnek eleget téve elmegy egyik este megnézni a Berenice-t, s ott beleszeret a főszerepet alakító színésznőbe. Új világ nyílik a számára. Művészeket ismer meg, és elragadtatásában az elején azt sem veszi észre, hogy azok lenézik, kinevetik őt. Közben zajlik körülötte az élet, a felesége, a testőre, a sofőrje, egy kedves pincérnő (Jaoui alakítja), aki egyben a színésznő barátja, egy festő és barátai találkoznak, szétválnak. Szelektív módon vonzódnak és választanak, az ízlés, az előítélet diktatúrája alapján. Senki se csak jó, vagy csak rossz, megható, lebilincselő, hibákkal és gyarlósággal teli hús-vér emberek, akik nagyon magányosak. Modern életük szigorúan klikkekbe zárja őket, az azonos gondolkodásúak, azonos ízlésűek, azonos műveltségűek, azonos életvitelűek családjába. Ezt a családot nagy megértéssel, gyengédséggel, öniróniával, sok humorral ábrázolja a rendezőnő, és óriási tehetséggel irányítja a színészeit. Minden figura (sokan vannak!) kitűnően felépített, és senki sem rokonszenvesebb vagy gonoszabb a másiknál. És micsoda színészek! Bacrival nem lehet betelni, hogy lehet ilyen szeretetreméltó ez a csúf kis öregedő pasi! És Anne Alvaro (az egyik legnagyobb francia színpadi színésznő, azért nem ismerjük a filmekből) mint állástalan színésznő, aki pénzszűke miatt angolt tanít ilyen rémes bornírt bunkóknak, mint ez a gyárigazgató. Gőgös értelmiségi allűrjeit levetkőzve egyszer csak ott áll szeretetre vágyó, hervadó, fonnyadó, magányos nőként, valószínűleg az egyetlen esélyét szalasztotta el. Gazdag, árnyalt, érdekfeszítő filmet látunk az emberek közti meg nem értésről, tragikus és reménytelen vígjátékot. A rendezőnő érző női szíve nem engedi, hogy az igazgató és a színésznő ne találjon végül egymásra, s ezért mi, nézők nagyon hálásak vagyunk. Annyi örömben, jó érzésben részesített bennünket a film, nem végződhetett másként. Szépek, látványosak, nagyszabásúak a Francia Filmnapok filmjei. Sikerük lesz Magyarországon is, mint szerte Európában. Talán némelyik túl nagy árat fizetett ezért, talán elveszítette azt az egészen egyedül álló valamit, amitől "francia filmnek" szokás nevezni, de hát a közönség ízlése dönt.
Claude Chabrol: Köszi a csokit!, Isabelle Huppert és Jacques Dutronc 68 Kbyte
Claude Chabrol: Köszi a csokit!, Anna Mouglalis és Rodolphe Pauly 89 Kbyte
Matthieu Kassovitz: Bíbor folyók, 2000 134 Kbyte
Matthieu Kassovitz: Bíbor folyók, 2000 21 Kbyte
Christophe Gans: Farkasok szövetsége, 2001 30 Kbyte
Christophe Gans: Farkasok szövetsége, 2001, Samuel Le Bihan 32 Kbyte
Patrice Leconte: A sziget foglya, 2000, Daniel Auteuil és Juliette Binoche 42 Kbyte
Patrice Leconte: A sziget foglya, 2000, Juliette Binoche és Emir Kusturica 50 Kbyte
Anges Obadia-Jean-Julien Chervier: Rózsatövis, 2000, Julie Durand 18 Kbyte
Agnes Jaoui: Ízlés dolga, 2000 30 Kbyte
Agnes Jaoui: Ízlés dolga, 2000, Anne Alvaro, Alain Chabat 77 Kbyte