Filmkultúra: Filmek: Kim Ki-Duk, a dél-koreai film fenegyereke

Kim Ki-Duk, a dél-koreai film fenegyereke

51 Kbyte
Az idei Titanic fesztivál legeredetibb hangú, legőszintébb és legizgalmasabb alkotásai számomra az iráni filmrendező, Jafar Panahi A kör című filmje, a kínai Jiang Wen Ördögök a küszöbönje, a francia filmek, az Ester Kahn és a Roberto Succo valamint Jan Hrebejk filmjei mellett az elsőfilmesek (az egykori kliprendező Jonathan Glazer (Szexi dög), a legelső eszkimó inuit film rendezője, Zacharias Kunuk (Atanarjuat), az ausztrál Andrew Dominik (Szecska), a mexikói Alejandro Gonzáles Inárritu (Korcs szerelmek)) és Kim Ki-Duk filmjei (A sziget és a Címzett ismeretlen) voltak.

Ami meghatározta e filmek többségét, az az a fajta végletekig vitt és fokozott erőszak, brutalitás és (akár lelki, mint Jafar Panahi vagy Jonathan Glazer filmjében) agresszió volt, amely mégis egyfajta szociografikus vagy éppen lélektani igényű bemutatást és szembesítést szolgált. A szinte sokkoló feltárás egyben tiltakozás és menekülési vágy kifejeződése is. Mint például A körben, a gyönyörűségesen monumentális Ördögök a küszöbönben, vagy a Szexi dögben, amelyben már magában a történetben benne a kilépés gesztusa (a főhős, az egykori gengszter véglegesen szakítani akarna múltjával, de nem engedik).

A dél-koreai film fenegyerekének kikiáltott Kim Ki-Duk már egyenesen a morbiditásig és a perverzitásig fokozza ezt a fajta kegyetlenséget. Filmjeiben morbid sorstragédiákat látunk. Profán perverziója mögül azonban megsínylett társadalmi trauma sejlik elő. Ezért, valamint hogy iskolázatlanul, a filmkészítést sohasem tanulva robbant be a filmgyártásba, válhatott a dél-koreai filmművészet fenegyerekévé. A korábban festészettel is foglalkozó rendező ösztönösen talált rá egy sokkolóan erőteljes hangra és egy igen költői képi világra. Tájai végtelen nyugalmat árasztanak, történetvezetése állandó nyughatatlanságot. Borzalmakat, abszurditásokat halmoz, ám sajátos szociográfiái, valóságábrázolása mögé mindig átható atmoszférát teremt. Forgatókönyvíróként kíméletlen és szenvtelen, objektívje viszont részvétről és együttérzésről árulkodik. Történeteivel, bizarr ötleteivel pusztít, rombol; költőiségével, képeivel és együttérzésével épít s gyógyít. A lenyűgöző szépségű képi világ és a zene így ellenpontozzák a bizarr, kegyetlen történeteket, s ez az ambivalencia hordozza azt a magávalragadóan sajátos, erőteljes, eredeti hangot, amely stílusának alapja. Igaz, perverzitásig abszurd történeteiben is ott a költőiség s erős szimbolika (A szigetben például egymást horgásszák ki a reményvesztett, kétségbeesett fiatalok, a Címzett ismeretlenben pedig a fiú lemetszi anyja szíve fölül tetovált mellét, hogy az végre megszabaduljon a múlt emlékétől), és képi világában is a kíméletlenség és bizarrság (a szántóföld pusztaságából égbemeredő két láb például a Címzett ismeretlenben).

Kim Ki-Duk pusztító szenvedéllyel lát neki minden témának. Túlzásai egyszerre tükröznek indulatot és groteszk látásmódot. Nagy empátiával és vad dühvel, éles szókimondással, ugyanakkor igen érzékletesen és megejtően szól honfitársai sorsáról, megpróbáltatásairól. Végletesen és sarkosan fogalmaz. Vaskosan, illetlenül, kíméletlenül és durván - ám mindig a megmutatás, a feltárás vágya hajtja. Nem kímél sem hőst, sem nézőt, s nincs tekintettel tabukra, szokásokra és illemre sem. Nem áll meg félúton, öntörvényű és elszánt. Hátborzongatóan az. És ez az, amitől visszahőkölünk. Nem is kendőzi, hogy sokkolni akar, tűréshatárunkat sérteni, nyugalmunkból kizökkenteni, s ezért, ha kell szadista, ha kell perverz, ha kell, trágár, és az sem érdekli, ha bizonyos jeleneteknél néhányan eltakarják a szemüket vagy kivonulnak a moziból. Mert bizarr panorámái mindig tükörképek, és a magánéleti traumák mögött mindig ott érezni a társadalmiakat is. Kiemeli egy-egy szeletét a társadalomnak, ám a konkrét sorsokon és hétköznapokon keresztül azokat a társadalmi kataklizmákat mutatja be, amiket az elmúlt évtizedek-évszázadok okoztak (a dinasztiák állandó harca, a kínai majd japán gyarmati sor, az amerikai csapatok megszállása, a koreai háború /1950-53/, az állandó zűrzavaros belpolitikai helyzet, véres diáklázadások, államcsínyek és gazdasági válságok). A végletekig felnagyítja ezeket a személyes tragédiákat, mégis szociografikus hitelességű marad a kép, mert Kim Ki-Duk történetei csupán annyiban különböznek a valóságtól, hogy a rendező a leggonoszabb forgatókönyv szerint teljesíti be a sorsokat. Ám az a kilátástalanság, reménytelenség és hontalanság, amit fikciói tükröznek, semmivel sem durvább, kíméletlenebb, mint a valóságban. (Fikció és valóság metszetének igaz voltát s jogosultságát egyik filmjének címe is kifejezi: Real Fiction.)

Kim Ki-Duk állandóan kísérletező, termékeny rendező, immáron nyolc filmmel a háta mögött. Két egymást követő évben készült két filmje is eltérő: a különös hangulatú A sziget egy nő kirekesztettségén, magányán, megalázottságán és megkapaszkodási vágyán keresztül mutatja be mindazt, amit a Címzett ismeretlenben egy falu lakosainak sorsán keresztül láthatunk.

Ködbe burkolt magány avagy Horogra akadva koreai módra (A sziget)

A különös hangulatú és képi világú A szigetben (2000) a nők oldaláról közelít társadalmához Kim Ki-Duk (s ennyiben a film Jafar Panahi A körével rokon). Egy olyan társadalomhoz, amelyben a nők kiszolgáltatottak és megalázottak, agyonhajszoltak - alárendeltek és legfőképp csak szexuális tárgyak: kurvák vagy kitartott szeretők. Nők, akik jobb életről és szép szerelemről álmodoznak, de a stricijükön kívül senkinek sem hiányoznak, ha eltűnnek. Önérzeteseknek és kacéroknak tűnnek, ám valójában megalázottak és kisemmizetek. S ha kis remény villan az igazi szerelemre és a szabadulásra, foggal-körömmel belekapaszkodnak, életre-halálra, mint az utolsó esélybe, és nem eresztik. Teljes odaadással áldozzák föl magukat a remény oltárán: feláldozzák kevéske szabadidejüket, szembeszállnak stricijükkel vállalva a verést, s nekimennek a vetélytársnak. Vadmacskává válnak, hogy megtarthassák, amit a magukénak vélnek és akarnak. Megszállott szenvedélyük mögött kilátástalanság rejlik.

A sziget egy horgászparadicsom, egy folyószakasz, amelynek hátán színes kis házak ringanak. E kis házak motelként üzemelnek, így mindegyik egy külön világ. Látunk szadista, úrhatnám újgazdagot fiatal szeretőjével, aki a kifogott halról lemetéli az ínyencfalatokat s vérzőn, megcsonkítottan visszadobja a vízbe; horgászással és kurvázással lazuló üzletembereket; kávéval és szexszel kufárkodó, a meneteket gyorsan lezavaró kurvákat. E sziget nemcsak menedéket, megnyugvást és kikapcsolódást jelent, hanem kirekesztettséget és száműzöttséget is. Ez a sziget nem a boldogság szigete: ide bujkáló bűnözők, gyilkosok, tivornyázó üzletemberek, titkos szeretők, kurvák és öngyilkosjelöltek járnak. Nyomasztó világ ez, ahol még az éghajlat is barátságtalan: állandóan köd, sötét vagy eső (monszun) ül a tájon, amely mintha szüntelenül sírna, s részvétből a kitaszítottakhoz hasonulna. Az eső és a folyó hidege csontig hatol, az állandó nedvesség befészkeli magát még a bőr alá is, és mindent kikezd. Itt az eső nem éltető, termékenységet adó (hiszen itt termőföld sincs).

E folyószakasz a teljes elszigeteltség és kirekesztettség színtere. Néma szolgálója és gazdája egy fiatal, sebhelyesarcú nő, aki takarít, szolgáltat és szállít, valamint a házakkal együtt önmagát is áruba bocsátja. Egyszerre révésze, takarítója, pénztárosa és kurvája is tehát a szigetnek - a mindenese. S a vendégek sorra jönnek-mennek, egyedül csak ő marad, örök kivetettségre kárhoztatva. Ez az ismeretlen bűn miatt megbélyegzett s száműzetésbe és némaságba vonult nő teljes elszigeteltségében sajátos világot épít ki magának az isten háta mögött: titkos irányítójává és mindenhatójává válik territóriumának. Ez az ő birodalma, ahol mindent megfigyel, kézben tart és titkon igazságot szolgáltat - megment és megbüntet, megtorol és rabul ejt. A hideg folyóba húzza például egyik, épp vízbeszékelő kliensét, mert az gorombán bánt vele és megalázta. (A férfi miközben nagydolgát végzi, a kislányával beszélget kedélyesen mobiltelefonján. Kim Ki-Duknak kiváló a humora is, egy morbid, groteszk képpel képes megjeleníteni egy egész életstílust és jellemet.)

A lány tehát a folyó vízi tündére, hableány és remete. Teljes kiszolgáltatottság és odaadás jellemzi, ugyanakkor önérzetes és magánakvaló. Amikor pedig ráakad egy olyan emberre, aki nem alázza meg és még nála is szerencsétlenebb, boldogtalanabb (egy hűtlen szeretője meggyilkolása miatt épp öngyilkosságra készülő, kettétört életű férfi), s magányát feloldódni véli, a lányban feléled a vadászösztön, s megszállottan mindent megtesz, hogy a kiszemelt férfit megszerezze és megtartsa. Odaadó őrangyalává és jótündérévé válik: halat csempész a horgára, madarának táplálékot fog (a madárnak fogott varangyos békát a szájával harapja szét), később pedig magát a férfit horgássza ki.

Mindketten magányosak - háziállattal pótolják a hiányt: a lány kutyát és halakat, a férfi madarat tart -, s mivel a férfi érzékeny is, huzalba önti érzéseit, kihajtogatja magányát: hol hintázó lányt formáz (a lány gyakran ül hintájába, vigaszként, s hogy gyermeki létbe ringassa magát), hol kötélen himbálódzó öngyilkost - így könnyen válhat a nő áldozatává, elejtett vaddá. A férfi nem tud szabadulni, menekülni, hiszen a nő állandóan szemmel tartja, még szeretkezését is kikémleli és meghiúsítja - állandó jelenlétével akarja magát befészkelni a férfi agyába és bekódolni a zsigereibe.

Ki-Duk néhol brutális naturalizmussal ábrázolja az elszabadult, féktelen női szenvedélyt, odaadást és megszállottságot. A nő megmenti a rendőrök elől öngyilkosságba menekülő férfit, aki horgot nyelt, a vízbe dugja, hogy üldözői elől elrejtse, majd horgánál fogva kihalássza és megyógyítja. Addig ápolgatja, míg végül fatálisan egymás horgába nem gabalyodnak, egymás rabjaivá nem válnak. S ezzel kezdetét veszi egy elkeseredett macska-egér harc. A férfit egyszerre vonzza és taszítja is a nő megátalkodott ragaszkodása és alázata. Amikor pedig menekülni akar a lány hálójából, a lány lesz öngyilkos (szintén horgokkal, horgokat dug fel magának) - megbünteti magát, mert nem tudta nemiségével rabul ejteni s megtartani megváltóját, ám most a férfi menti meg (horgássza ki) őt.

De nincs happy end, arról Kim Ki-Duk gondoskodik. Hogy a férfi szabadulhasson a lány, rabságából, a nőnek meg kell halnia. Nincs tehát megváltás. Az űzöttségből, kirekesztettségből és magányból való kilépést itt csak a halál jelentheti. A lány holtan úszik tovább ladikjában, szép mezítelenségében örökös magányra ítéltetve, de immáron feloldozva bűneitől, s megváltva szenvedéseitől: megpihenve és örök nyugalomban. Folyója pedig magábafogadja és elringatja.

Pusztítóvá nőtt reménytelenség avagy Az elsodort falu (Címzett ismeretlen)

Nyersen őszinte, könyörtelenül pontos és érzékletes látlelet a Címzett ismeretlen is. Szenvedélyes társadalmi kórkép az Egyesült Államok katonai bázisának árnyékából. Egyaránt helyet kap benne a kisember vergődése, megsebzettsége (az anya kilátástalanul, szüntelenül küldi a leveleket áthelyezett amerikai katona szeretőjének, aki félvér lévén sehova se tartozik, az elcsúfított kamaszlány kutyájával játszadozik szexuálisan, a megélhetésért egy férfi kutyákat püföl halálba) és a fejük fölött átszáguldó történelem rombolásának maradandó lenyomata. Fortyogó indulatokról és beforratlan sebekről szól Ki-Duk; és egyre kísért a nyughatatlan, viszontagságos koreai történelem s a háborúk borzalma.

E filmjében egy kis falu életét mutatja meg a rendező. Egyszerű képekkel s jelzésekkel ragad meg bonyolult, összetett helyzeteket, viszonyokat, szenvedélyes erővel és empátiával. Nem torpan meg a felszínnél, a végletekig is elmegy, hogy átütő erővel érzékeltesse az elmúlt évtizedek kitörölhetetlen lelki és fizikai pusztításait. Reménytelenség, kilátástalanság és szegénység honos e vidéken. Poros utakat, szikár szántóföldeket, kietlen épületet, magányos, lepusztult lakókocsit és mészárszéket látunk. S boldogtalanságra ítélt embereket.

A film szereplői mind megsínylették valami módon az elmúlt évtizedek történelmi eseményeit. Az asszonynak sötétbőrű gyermeke született egy hajdan falujukban állomásozó amerikai katonától, s most angolul tanul és Amerikába vágyik, ami miatt állandó konfliktusba keveredik a falu lakóival és fiával, aki rendszeresen veri is ezért. Ám a nő szüntelenül, kikezdhetetlenül reménykedik, hamis álomvilágba ringatja magát, hiszi, hogy leveleire, amiket egykori szerelmének ír, egyszer válasz érkezik. (Lakókocsijára sem véletlenül van rápingálva, hogy dream.) A fiú gyökértelen, sehova se tartozó (mulatt) s apa nélküli. Ezért nem tud megbocsátani anyjának. Az anyja szeretőjével is állandó harcban áll, mert az túlságosan is jól beilleszkedik, jól megvan a zavarosban. Anya és fia a szántóföld közepén, messze a falutól élnek egy lakókocsiban - ez is földönfutásuk, hontalanságuk jelképe - kitaszítottan, elidegenedve övéiktől. Sem ide nem tartoznak már, sem oda.

Vagy itt van a fiatal lány, akit bátyja csúfított el még gyerekkorában, kilőtte egyik szemét, amikor felnőttek mintájára katonásdit játszott. A lánynak most döntenie kell: ha vissza akarja nyerni elveszített szemét s egykori szépségét, egy amerikai katona szeretőjévé kell válnia, s lemondva falujabeli szerelméről, aki így szereti s így fogadja el, amilyen. Itt vannak az öreg veteránok, akik fegyverüktől és végkielégítésüktől megfosztottan nyomorognak, s rendszeresen összegyűlnek, hogy felelevenítsék emlékeiket, hőstetteiket, hogy anekdotázzanak, s íjaikkal célba lőjenek. És végül itt van egy amerikai katona, egy közlegény, aki kábítószerezésbe és a fél szemére vak lány ölelésébe menekül a végeláthatatlan, értelmetlen gyakorlatozások, a lehetséges háborús borzalmak kísértése, a szeretteitől való elszakítottság és a honvágy elől.

És mivel itt mindig történik valami, a jóképű amerikai katona, örök hűséget kívánván kedvesétől, meg akarja jelölni a lányt, bele akarja tetoválni mellébe a nevét (a pórul járt anyával is ez történhetett hajdan), ám a lány ez ellen már fellázad, s nem tűr tovább még a szeméért sem, nekimegy a katonának, és inkább kiszúrja megmentett szemét, csak hogy szabadulhasson az amerikaitól, s ismét a régi lehessen, azonos önmagával. A lányra támadó amerikait az elárult egykori szerető megöli, ezért börtönbe kerül, az öregek pedig egyesült erővel állnak ki mellette, átvállalni próbálva a tettét.

Ki-Duk ördögi köröket járat hőseivel, s e körökből nincs kitörés. A reménytelenség betetőződik és pusztító erejűvé nő: a lány megvakítja magát, vőlegénye gyilkossá lesz, s börtönbe kerül, az amerikai katona meghal, az anya felgyújtja magát, várva várt levelét elsodorja a szél, fiát halálos baleset éri, az eltűnt, kitüntetett hőst pedig árulóvá nyilvánítják.

Itt egyik fél sem győztes, mindkét oldal (a koreai és az amerikai is) megsínyli a történelmet. Az amerikai katona szűkölő kisgyerekként sír a csúffá tett koreai lány vállán, beilleszkedni pedig hiába is akarna e világba, mindig idegen marad - egy fejjel mindig magasabb a kelleténél, nem passzol otthonaikba, mindig beüti fejét a szemöldökfában.

Kitörési kísérleteket látunk, s állandóan történik valami valami durva, kegyetlen, ám e borzalmak közepette a szépség, a kitartás és a hűség is jelen van szüntelen - a két fiatal szerelme, a veteránok összetartása és kiállása egymásért, az amerikai katona szeretetéhsége, az anya ragaszkodása és türelme, amellyel egykori szerelmét várja és amellyel megbocsátja fia veréseit, s a fiú gyötrelmes szeretete anyja iránt. Ezek az emberek sohasem adják föl a reményt, mindent megtesznek, még ha fájdalmas és lemondásokkal jár is, hogy megtalálják igazukat; reménykedésüknek pedig csak pusztulásuk vethet véget. Nemcsak híradás, morbid hangú tudósítás Kim Ki-Duk filmje, hanem hitvallás is.

A film maga is egy levél, értesítés - egy olyan országból, ahol a fegyver és a harctudomány kincs, ahol az élelmiszerhiány miatt kutyahúst kell felszolgálni, ahol a nőknek alárendelt helyzetük van, ahol már a gyerekek is fegyvert gyártanak, ahol az ünnepelt, kitüntetett hősi halottból bármikor áruló válhat, és ahol az Amerikai Egyesült Államok katonai bázisának árnyékában kell élni. Levél arról, hogy az amerikai megszállás hogyan kavarta meg az érzelmeket és az identitást; hogy a jelenvaló történelmi állapot adott - örökölt hagyaték, amely gúzsba köt, és nem lehet tőle szabadulni, előle kitérni, ugyanakkor feldogozni sem, mert a címzett itt is elérhetetlen: nevezzük sorsnak vagy történelemnek.

A sziget
113 Kbyte

A sziget
50 Kbyte

A sziget: Suh Jung
61 Kbyte

A sziget:
Kim Yoo Seok és
Suh Jung
66 Kbyte

A sziget: Suh Jung
72 Kbyte

Címzett ismeretlen:
Bang Eun-Jin és
Yang Dong-Kun
169 Kbyte

Címzett ismeretlen:
Bang Eun-Jin
151 Kbyte

51 Kbyte	Az idei Titanic fesztivál legeredetibb hangú, legőszintébb és legizgalmasabb alkotásai számomra az iráni filmrendező, Jafar Panahi A kör című filmje, a kínai Jiang Wen Ördögök a küszöbönje, a francia filmek, az Ester Kahn és a Roberto Succo valamint Jan Hrebejk filmjei mellett az elsőfilmesek (az egykori kliprendező Jonathan Glazer (Szexi dög), a legelső eszkimó inuit film rendezője, Zacharias Kunuk (Atanarjuat), az ausztrál Andrew Dominik (Szecska), a mexikói Alejandro Gonzáles Inárritu (Korcs szerelmek)) és Kim Ki-Duk filmjei (A sziget és a Címzett ismeretlen) voltak. Ami meghatározta e filmek többségét, az az a fajta végletekig vitt és fokozott erőszak, brutalitás és (akár lelki, mint Jafar Panahi vagy Jonathan Glazer filmjében) agresszió volt, amely mégis egyfajta szociografikus vagy éppen lélektani igényű bemutatást és szembesítést szolgált. A szinte sokkoló feltárás egyben tiltakozás és menekülési vágy kifejeződése is. Mint például A körben, a gyönyörűségesen monumentális Ördögök a küszöbönben, vagy a Szexi dögben, amelyben már magában a történetben benne a kilépés gesztusa (a főhős, az egykori gengszter véglegesen szakítani akarna múltjával, de nem engedik). A dél-koreai film fenegyerekének kikiáltott Kim Ki-Duk már egyenesen a morbiditásig és a perverzitásig fokozza ezt a fajta kegyetlenséget. Filmjeiben morbid sorstragédiákat látunk. Profán perverziója mögül azonban megsínylett társadalmi trauma sejlik elő. Ezért, valamint hogy iskolázatlanul, a filmkészítést sohasem tanulva robbant be a filmgyártásba, válhatott a dél-koreai filmművészet fenegyerekévé. A korábban festészettel is foglalkozó rendező ösztönösen talált rá egy sokkolóan erőteljes hangra és egy igen költői képi világra. Tájai végtelen nyugalmat árasztanak, történetvezetése állandó nyughatatlanságot. Borzalmakat, abszurditásokat halmoz, ám sajátos szociográfiái, valóságábrázolása mögé mindig átható atmoszférát teremt. Forgatókönyvíróként kíméletlen és szenvtelen, objektívje viszont részvétről és együttérzésről árulkodik. Történeteivel, bizarr ötleteivel pusztít, rombol; költőiségével, képeivel és együttérzésével épít s gyógyít. A lenyűgöző szépségű képi világ és a zene így ellenpontozzák a bizarr, kegyetlen történeteket, s ez az ambivalencia hordozza azt a magávalragadóan sajátos, erőteljes, eredeti hangot, amely stílusának alapja. Igaz, perverzitásig abszurd történeteiben is ott a költőiség s erős szimbolika (A szigetben például egymást horgásszák ki a reményvesztett, kétségbeesett fiatalok, a Címzett ismeretlenben pedig a fiú lemetszi anyja szíve fölül tetovált mellét, hogy az végre megszabaduljon a múlt emlékétől), és képi világában is a kíméletlenség és bizarrság (a szántóföld pusztaságából égbemeredő két láb például a Címzett ismeretlenben). Kim Ki-Duk pusztító szenvedéllyel lát neki minden témának. Túlzásai egyszerre tükröznek indulatot és groteszk látásmódot. Nagy empátiával és vad dühvel, éles szókimondással, ugyanakkor igen érzékletesen és megejtően szól honfitársai sorsáról, megpróbáltatásairól. Végletesen és sarkosan fogalmaz. Vaskosan, illetlenül, kíméletlenül és durván - ám mindig a megmutatás, a feltárás vágya hajtja. Nem kímél sem hőst, sem nézőt, s nincs tekintettel tabukra, szokásokra és illemre sem. Nem áll meg félúton, öntörvényű és elszánt. Hátborzongatóan az. És ez az, amitől visszahőkölünk. Nem is kendőzi, hogy sokkolni akar, tűréshatárunkat sérteni, nyugalmunkból kizökkenteni, s ezért, ha kell szadista, ha kell perverz, ha kell, trágár, és az sem érdekli, ha bizonyos jeleneteknél néhányan eltakarják a szemüket vagy kivonulnak a moziból. Mert bizarr panorámái mindig tükörképek, és a magánéleti traumák mögött mindig ott érezni a társadalmiakat is. Kiemeli egy-egy szeletét a társadalomnak, ám a konkrét sorsokon és hétköznapokon keresztül azokat a társadalmi kataklizmákat mutatja be, amiket az elmúlt évtizedek-évszázadok okoztak (a dinasztiák állandó harca, a kínai majd japán gyarmati sor, az amerikai csapatok megszállása, a koreai háború /1950-53/, az állandó zűrzavaros belpolitikai helyzet, véres diáklázadások, államcsínyek és gazdasági válságok). A végletekig felnagyítja ezeket a személyes tragédiákat, mégis szociografikus hitelességű marad a kép, mert Kim Ki-Duk történetei csupán annyiban különböznek a valóságtól, hogy a rendező a leggonoszabb forgatókönyv szerint teljesíti be a sorsokat. Ám az a kilátástalanság, reménytelenség és hontalanság, amit fikciói tükröznek, semmivel sem durvább, kíméletlenebb, mint a valóságban. (Fikció és valóság metszetének igaz voltát s jogosultságát egyik filmjének címe is kifejezi: Real Fiction.) Kim Ki-Duk állandóan kísérletező, termékeny rendező, immáron nyolc filmmel a háta mögött. Két egymást követő évben készült két filmje is eltérő: a különös hangulatú A sziget egy nő kirekesztettségén, magányán, megalázottságán és megkapaszkodási vágyán keresztül mutatja be mindazt, amit a Címzett ismeretlenben egy falu lakosainak sorsán keresztül láthatunk. Ködbe burkolt magány avagy Horogra akadva koreai módra (A sziget) A különös hangulatú és képi világú A szigetben (2000) a nők oldaláról közelít társadalmához Kim Ki-Duk (s ennyiben a film Jafar Panahi A körével rokon). Egy olyan társadalomhoz, amelyben a nők kiszolgáltatottak és megalázottak, agyonhajszoltak - alárendeltek és legfőképp csak szexuális tárgyak: kurvák vagy kitartott szeretők. Nők, akik jobb életről és szép szerelemről álmodoznak, de a stricijükön kívül senkinek sem hiányoznak, ha eltűnnek. Önérzeteseknek és kacéroknak tűnnek, ám valójában megalázottak és kisemmizetek. S ha kis remény villan az igazi szerelemre és a szabadulásra, foggal-körömmel belekapaszkodnak, életre-halálra, mint az utolsó esélybe, és nem eresztik. Teljes odaadással áldozzák föl magukat a remény oltárán: feláldozzák kevéske szabadidejüket, szembeszállnak stricijükkel vállalva a verést, s nekimennek a vetélytársnak. Vadmacskává válnak, hogy megtarthassák, amit a magukénak vélnek és akarnak. Megszállott szenvedélyük mögött kilátástalanság rejlik. A sziget egy horgászparadicsom, egy folyószakasz, amelynek hátán színes kis házak ringanak. E kis házak motelként üzemelnek, így mindegyik egy külön világ. Látunk szadista, úrhatnám újgazdagot fiatal szeretőjével, aki a kifogott halról lemetéli az ínyencfalatokat s vérzőn, megcsonkítottan visszadobja a vízbe; horgászással és kurvázással lazuló üzletembereket; kávéval és szexszel kufárkodó, a meneteket gyorsan lezavaró kurvákat. E sziget nemcsak menedéket, megnyugvást és kikapcsolódást jelent, hanem kirekesztettséget és száműzöttséget is. Ez a sziget nem a boldogság szigete: ide bujkáló bűnözők, gyilkosok, tivornyázó üzletemberek, titkos szeretők, kurvák és öngyilkosjelöltek járnak. Nyomasztó világ ez, ahol még az éghajlat is barátságtalan: állandóan köd, sötét vagy eső (monszun) ül a tájon, amely mintha szüntelenül sírna, s részvétből a kitaszítottakhoz hasonulna. Az eső és a folyó hidege csontig hatol, az állandó nedvesség befészkeli magát még a bőr alá is, és mindent kikezd. Itt az eső nem éltető, termékenységet adó (hiszen itt termőföld sincs). E folyószakasz a teljes elszigeteltség és kirekesztettség színtere. Néma szolgálója és gazdája egy fiatal, sebhelyesarcú nő, aki takarít, szolgáltat és szállít, valamint a házakkal együtt önmagát is áruba bocsátja. Egyszerre révésze, takarítója, pénztárosa és kurvája is tehát a szigetnek - a mindenese. S a vendégek sorra jönnek-mennek, egyedül csak ő marad, örök kivetettségre kárhoztatva. Ez az ismeretlen bűn miatt megbélyegzett s száműzetésbe és némaságba vonult nő teljes elszigeteltségében sajátos világot épít ki magának az isten háta mögött: titkos irányítójává és mindenhatójává válik territóriumának. Ez az ő birodalma, ahol mindent megfigyel, kézben tart és titkon igazságot szolgáltat - megment és megbüntet, megtorol és rabul ejt. A hideg folyóba húzza például egyik, épp vízbeszékelő kliensét, mert az gorombán bánt vele és megalázta. (A férfi miközben nagydolgát végzi, a kislányával beszélget kedélyesen mobiltelefonján. Kim Ki-Duknak kiváló a humora is, egy morbid, groteszk képpel képes megjeleníteni egy egész életstílust és jellemet.) A lány tehát a folyó vízi tündére, hableány és remete. Teljes kiszolgáltatottság és odaadás jellemzi, ugyanakkor önérzetes és magánakvaló. Amikor pedig ráakad egy olyan emberre, aki nem alázza meg és még nála is szerencsétlenebb, boldogtalanabb (egy hűtlen szeretője meggyilkolása miatt épp öngyilkosságra készülő, kettétört életű férfi), s magányát feloldódni véli, a lányban feléled a vadászösztön, s megszállottan mindent megtesz, hogy a kiszemelt férfit megszerezze és megtartsa. Odaadó őrangyalává és jótündérévé válik: halat csempész a horgára, madarának táplálékot fog (a madárnak fogott varangyos békát a szájával harapja szét), később pedig magát a férfit horgássza ki. Mindketten magányosak - háziállattal pótolják a hiányt: a lány kutyát és halakat, a férfi madarat tart -, s mivel a férfi érzékeny is, huzalba önti érzéseit, kihajtogatja magányát: hol hintázó lányt formáz (a lány gyakran ül hintájába, vigaszként, s hogy gyermeki létbe ringassa magát), hol kötélen himbálódzó öngyilkost - így könnyen válhat a nő áldozatává, elejtett vaddá. A férfi nem tud szabadulni, menekülni, hiszen a nő állandóan szemmel tartja, még szeretkezését is kikémleli és meghiúsítja - állandó jelenlétével akarja magát befészkelni a férfi agyába és bekódolni a zsigereibe. Ki-Duk néhol brutális naturalizmussal ábrázolja az elszabadult, féktelen női szenvedélyt, odaadást és megszállottságot. A nő megmenti a rendőrök elől öngyilkosságba menekülő férfit, aki horgot nyelt, a vízbe dugja, hogy üldözői elől elrejtse, majd horgánál fogva kihalássza és megyógyítja. Addig ápolgatja, míg végül fatálisan egymás horgába nem gabalyodnak, egymás rabjaivá nem válnak. S ezzel kezdetét veszi egy elkeseredett macska-egér harc. A férfit egyszerre vonzza és taszítja is a nő megátalkodott ragaszkodása és alázata. Amikor pedig menekülni akar a lány hálójából, a lány lesz öngyilkos (szintén horgokkal, horgokat dug fel magának) - megbünteti magát, mert nem tudta nemiségével rabul ejteni s megtartani megváltóját, ám most a férfi menti meg (horgássza ki) őt. De nincs happy end, arról Kim Ki-Duk gondoskodik. Hogy a férfi szabadulhasson a lány, rabságából, a nőnek meg kell halnia. Nincs tehát megváltás. Az űzöttségből, kirekesztettségből és magányból való kilépést itt csak a halál jelentheti. A lány holtan úszik tovább ladikjában, szép mezítelenségében örökös magányra ítéltetve, de immáron feloldozva bűneitől, s megváltva szenvedéseitől: megpihenve és örök nyugalomban. Folyója pedig magábafogadja és elringatja. Pusztítóvá nőtt reménytelenség avagy Az elsodort falu (Címzett ismeretlen) Nyersen őszinte, könyörtelenül pontos és érzékletes látlelet a Címzett ismeretlen is. Szenvedélyes társadalmi kórkép az Egyesült Államok katonai bázisának árnyékából. Egyaránt helyet kap benne a kisember vergődése, megsebzettsége (az anya kilátástalanul, szüntelenül küldi a leveleket áthelyezett amerikai katona szeretőjének, aki félvér lévén sehova se tartozik, az elcsúfított kamaszlány kutyájával játszadozik szexuálisan, a megélhetésért egy férfi kutyákat püföl halálba) és a fejük fölött átszáguldó történelem rombolásának maradandó lenyomata. Fortyogó indulatokról és beforratlan sebekről szól Ki-Duk; és egyre kísért a nyughatatlan, viszontagságos koreai történelem s a háborúk borzalma. E filmjében egy kis falu életét mutatja meg a rendező. Egyszerű képekkel s jelzésekkel ragad meg bonyolult, összetett helyzeteket, viszonyokat, szenvedélyes erővel és empátiával. Nem torpan meg a felszínnél, a végletekig is elmegy, hogy átütő erővel érzékeltesse az elmúlt évtizedek kitörölhetetlen lelki és fizikai pusztításait. Reménytelenség, kilátástalanság és szegénység honos e vidéken. Poros utakat, szikár szántóföldeket, kietlen épületet, magányos, lepusztult lakókocsit és mészárszéket látunk. S boldogtalanságra ítélt embereket. A film szereplői mind megsínylették valami módon az elmúlt évtizedek történelmi eseményeit. Az asszonynak sötétbőrű gyermeke született egy hajdan falujukban állomásozó amerikai katonától, s most angolul tanul és Amerikába vágyik, ami miatt állandó konfliktusba keveredik a falu lakóival és fiával, aki rendszeresen veri is ezért. Ám a nő szüntelenül, kikezdhetetlenül reménykedik, hamis álomvilágba ringatja magát, hiszi, hogy leveleire, amiket egykori szerelmének ír, egyszer válasz érkezik. (Lakókocsijára sem véletlenül van rápingálva, hogy dream.) A fiú gyökértelen, sehova se tartozó (mulatt) s apa nélküli. Ezért nem tud megbocsátani anyjának. Az anyja szeretőjével is állandó harcban áll, mert az túlságosan is jól beilleszkedik, jól megvan a zavarosban. Anya és fia a szántóföld közepén, messze a falutól élnek egy lakókocsiban - ez is földönfutásuk, hontalanságuk jelképe - kitaszítottan, elidegenedve övéiktől. Sem ide nem tartoznak már, sem oda. Vagy itt van a fiatal lány, akit bátyja csúfított el még gyerekkorában, kilőtte egyik szemét, amikor felnőttek mintájára katonásdit játszott. A lánynak most döntenie kell: ha vissza akarja nyerni elveszített szemét s egykori szépségét, egy amerikai katona szeretőjévé kell válnia, s lemondva falujabeli szerelméről, aki így szereti s így fogadja el, amilyen. Itt vannak az öreg veteránok, akik fegyverüktől és végkielégítésüktől megfosztottan nyomorognak, s rendszeresen összegyűlnek, hogy felelevenítsék emlékeiket, hőstetteiket, hogy anekdotázzanak, s íjaikkal célba lőjenek. És végül itt van egy amerikai katona, egy közlegény, aki kábítószerezésbe és a fél szemére vak lány ölelésébe menekül a végeláthatatlan, értelmetlen gyakorlatozások, a lehetséges háborús borzalmak kísértése, a szeretteitől való elszakítottság és a honvágy elől. És mivel itt mindig történik valami, a jóképű amerikai katona, örök hűséget kívánván kedvesétől, meg akarja jelölni a lányt, bele akarja tetoválni mellébe a nevét (a pórul járt anyával is ez történhetett hajdan), ám a lány ez ellen már fellázad, s nem tűr tovább még a szeméért sem, nekimegy a katonának, és inkább kiszúrja megmentett szemét, csak hogy szabadulhasson az amerikaitól, s ismét a régi lehessen, azonos önmagával. A lányra támadó amerikait az elárult egykori szerető megöli, ezért börtönbe kerül, az öregek pedig egyesült erővel állnak ki mellette, átvállalni próbálva a tettét. Ki-Duk ördögi köröket járat hőseivel, s e körökből nincs kitörés. A reménytelenség betetőződik és pusztító erejűvé nő: a lány megvakítja magát, vőlegénye gyilkossá lesz, s börtönbe kerül, az amerikai katona meghal, az anya felgyújtja magát, várva várt levelét elsodorja a szél, fiát halálos baleset éri, az eltűnt, kitüntetett hőst pedig árulóvá nyilvánítják. Itt egyik fél sem győztes, mindkét oldal (a koreai és az amerikai is) megsínyli a történelmet. Az amerikai katona szűkölő kisgyerekként sír a csúffá tett koreai lány vállán, beilleszkedni pedig hiába is akarna e világba, mindig idegen marad - egy fejjel mindig magasabb a kelleténél, nem passzol otthonaikba, mindig beüti fejét a szemöldökfában. Kitörési kísérleteket látunk, s állandóan történik valami valami durva, kegyetlen, ám e borzalmak közepette a szépség, a kitartás és a hűség is jelen van szüntelen - a két fiatal szerelme, a veteránok összetartása és kiállása egymásért, az amerikai katona szeretetéhsége, az anya ragaszkodása és türelme, amellyel egykori szerelmét várja és amellyel megbocsátja fia veréseit, s a fiú gyötrelmes szeretete anyja iránt. Ezek az emberek sohasem adják föl a reményt, mindent megtesznek, még ha fájdalmas és lemondásokkal jár is, hogy megtalálják igazukat; reménykedésüknek pedig csak pusztulásuk vethet véget. Nemcsak híradás, morbid hangú tudósítás Kim Ki-Duk filmje, hanem hitvallás is. A film maga is egy levél, értesítés - egy olyan országból, ahol a fegyver és a harctudomány kincs, ahol az élelmiszerhiány miatt kutyahúst kell felszolgálni, ahol a nőknek alárendelt helyzetük van, ahol már a gyerekek is fegyvert gyártanak, ahol az ünnepelt, kitüntetett hősi halottból bármikor áruló válhat, és ahol az Amerikai Egyesült Államok katonai bázisának árnyékában kell élni. Levél arról, hogy az amerikai megszállás hogyan kavarta meg az érzelmeket és az identitást; hogy a jelenvaló történelmi állapot adott - örökölt hagyaték, amely gúzsba köt, és nem lehet tőle szabadulni, előle kitérni, ugyanakkor feldogozni sem, mert a címzett itt is elérhetetlen: nevezzük sorsnak vagy történelemnek.
A sziget 113 Kbyte
A sziget 50 Kbyte
A sziget: Suh Jung 61 Kbyte
A sziget: Kim Yoo Seok és Suh Jung 66 Kbyte
A sziget: Suh Jung 72 Kbyte
Címzett ismeretlen: Bang Eun-Jin és Yang Dong-Kun 169 Kbyte
Címzett ismeretlen: Bang Eun-Jin 151 Kbyte