Majd száz éves Megnyitottuk!

Decemberi programokból   Novemberi programokból   Októberi programokból   Szeptemberi programokból   Júliusi-augusztusi programokból   Júniusi programokból   Májusi programokból   Áprilisi programokból   Márciusi programokból   Februári programokból   Januári programokból  



A MOZI ÁTÉPÍTÉS UTÁN ISMÉT KINYITOTT!


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 decemberi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Felhő-mennyország, A két Dosztal, Először Magyarországon! Világdaru - Mundo Grúa, Michel Piccoli diszkrét bája , Jean-Louis Trintignant: Egy boldog borász Térmetszés - Fábry Péter filmjei és fotókiállítása Filmemlékezet plussz Jugoszláv low budget filmek Made in Spain


Felhő-mennyország

"Abszurd komédia egy kisvárosi senkiről, aki akkor válik valakivé, amikor bedobja, hogy keletre megy. A Felhő-mennyország üdítő ellentéte a fesztiválokon köröző komor, szovjet produkcióknak. A címadó dalt szerző és éneklő Zsigalov Oliver Hardyt idéző könnyed bájjal játssza Kolját, és erős mellékszereplő-gárdára támaszkodhat. Nyikolaj Dosztal groteszk túlzással ábrázolja a kisvárosi embereket, de soha nem engedi elszabadulni a komédiát." (Derek Elley, in: Variety)"

A Felhő-mennyország hőseiben - némi képzavarral - már megkövesedett az az üresség, amelyet a társadalom nem volt képes betölteni. Olyan embertelen életet élő, ugyanakkor emberileg megnyilatkozó hősökről van szó, akiket éppen ezért nem lehet visszavinni a valósághoz. A lelkük tárul fel, a kétségbeesésük és az a kinti semmi, ami már az ő belső világukat is betöltötte.

Városszéli bérkaszárnyák lepusztult környezete. Nem túl meleg, de még szép az idő. Vasárnap van. Kolja, aki nyilvánvalóan munkás, csak úgy magának gitározgat a tér közepén. Nagyon unatkozik. Többekkel próbál kapcsolatot teremteni, de valójában nincs mondanivalója. Két öregasszonynak az időjárásról beszél, de azok nem reagálnak. Vaszilicshez ugyanezzel kísérel meg csatlakozni, de az rögtön lerázza őt. Tatjána jelenik meg, ízléstelenül öltözött, középkorú nő, Kolja az ő Natalja lányának udvarol, illetve csak udvarolna, mert az anya most is eltiltja a lányától. Kolja végül a Fegya-Válja baráti házaspárhoz megy fel. A két fél unalma azonban feloldhatatlannak bizonyul. Az otthonosan elengedett pár fel sem figyel Kolja elmélkedésére az időjárásról. Hogy végre áttörje az érdektelenség, a visszhangtalanság falát, Kolja bejelenti, hogy elutazik: Távol-Keleten van egy volt osztálytársa, aki vezető lett, az hívja, ő meg megy, talán érdekes munkát fog kapni.

Ezzel megtörik az a mozdulatlanság, amely eddig még a levegőt is jellemezte. Elszáll az unalom, a bejelentés tettekre sarkall, az üresség, az értelmetlenség helyébe az aktivitás lép. Ez három irányban nyilvánul meg. A házaspár és a szomszédok ételt-italt hordanak össze, és mulatozni kezdenek. Részt vesznek a csomagolásban, sőt a gondnok már új lakóval jelenik meg. És mindenáron megakadályozzák, hogy Kolja letegyen utazási szándékáról. Azzal ugyanis megint értelmetlenné és üressé válna minden, ezt pedig senki sem akarja. Így végül Koljának fel kell ülnie a buszra és el kell indulnia - maga sem tudja, hogy hová.

Az unalom, amellyel ebben a vonatkozásban nemigen foglalkoznak sem a szociológusok, sem a pszichológusok, kétségtelenül az egyik leghatékonyabb és legkártékonyabb magatartás-formáló erő. Sok fiatal (és talán nem csak fiatal) bűnözővé válása kezdődik az unaloműző kalandkereséssel, miközben a társadalom azzal vigasztalja magát, hogy nagyon sokat áldoz az úgynevezett tartalmas időtöltés biztosítására. Csak hát ez egyrészt megfizethetetlen, másrészt nem az adott személyre szabott, harmadrészt még akkor is csak alkalminak minősíthető, ha netán hetekig tartó kirándulásról van szó. Mint ahogy az is lehet magányos, aki nem egyedül van, úgy az is unatkozhat, aki éppen tevékenykedik, mert azt lehet igazán megunni. A magány és az unalom közti kapcsolatot gyakran az a személy vagy személyek teremtik meg, akiktől vagy nem lehet megszabadulni vagy akik helyett nincs más. A kalandot ugyanis leginkább a másik ember jelentheti (mégha néha csak közönségként is), de nem egy olyan másik, akinek már nem lehet újat produkálni és akitől nem is várható semmi új. Kolja vonzódik Nataljához, de amikor kettesben marad vele, úgy esik neki, hogy a lány reakciója csak a hárítás lehet. Az unalom külső és belső okai nyilvánvalóan összefüggenek. Az emberiesedésnek nincsenek meg a külső feltételei, s az így létrejött belső torzulás akadálya lesz az emberi viszonyulásnak.

Dosztal filmjének világa olyan, mint egy szubkultúra, mintha az egész nem is a Földön játszódna. Ennek oka, hogy az alkotó életmodellszerűvé tisztította, absztrahálta a valóságot. Ezért nevezhető már megkövesedettnek a torzulás ezekben az emberekben.
Dosztal filmjében csak akkor csillan fel valami emberi, amikor a megnyilatkozások érzelmi telítettséget kapnak. Kolja a film végén bevallja Nataljának, hogy nincs semmi (!). Sem barát, sem meghívás, semmi. És itt az előbb még erőszakos férfi elesik - megmutatja a gyengeségét. Natalja ezután mondja, hogy várni fog rá. Ez a vallomásváltás és a hatása, vagyis az ölelés és persze a sírás, adja azt a kontrasztot, ami után már felhangozhat a dal: ‘Hol vagy, Felhő-mennyország?’ És folytatása: ‘Reményem levelei le ne hulljanak!’ Miben keresik ezek az emberek életük értelmét?

Semmi közük nincs társadalmi vonatkozásokhoz, még kevésbé a politikához. Attól sem korábban, sem most nem kaptak semmit. Legkevésbé olyasmit, amibe megkapaszkodhatnának, ami összekapcsolhatná őket egy nagyobb közösséggel, ami ‘ügy’ lenne számukra. Valahol megvan azért bennük a hiányérzet, az üresség észlelése, a tudatosság nélküli várakozás valamire, de persze a reménytelenséggel, a feladással együtt. Fegya és Válja, akárcsak a többiek, belekapaszkodnak az életüknek tartalmat adó legkisebb eseménybe is. Válja teljes átalakulása szemlélteti ezt: elhanyagolt, semmittevő és semmi lénynek mutatkozik, majd kiöltözött, kisminkelt nővé válik. Rájuk is átsugárzik Kolja életének vélt tartalmassá válása. Őket is felemeli, sőt őket emeli fel igazán, hiszen Kolja tudja az igazat, ők nem.

Nincs történet, mert nem történik a hősökkel semmi. A semmi borzalmának az alkotásai a semmit leplezik le, lehántva róla a valóságban valamelyest meglévő valami látszatát. Szembenézetnek bennünket a semmivel. S ha nem vihetők vissza az ábrázoltak a köznapi valósághoz, az éppen abból adódik, hogy a művek világa nem azonosítható az élet látszatvilágával, ugyanis abból a lényeget emelték ki. Kolja szobájából pillanatok alatt széthordják a bútorokat. ‘Nekem üresen is megfelel’ - mondja az új lakó, aki éppen megörökli az ürességet. Mert mi mást kaphatna itt? S milyen az, aki elfogadja az ürességet? Ez az ábrázolás a maga borzalmával egyfajta végpontot jelent."

(Nemes Károly, in: Lehetséges-e klasszikus filmalkotás? - előkészületben az Uránusz kiadónál) bemutatja a Magyar Nemzeti Filmarchívum a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával.

Vetítések: 8-án, fél 9-kor 9-én fél 5-kor, 11-én fél 7-kor, 13-án fél 9-kor, 14-én fél 9-kor, 16-án fél 9-kor, 17-én fél 7-kor, 18-án fél 7-kor, 20-án fél 9-kor, 21-én fél 7-kor, 22-én fél 9-kor és 23-án fél 7-kor.

A két Dosztal

Erre mondják, az alma nem esett messze a fájától. Az "öreg", Nyikolaj Vlagyimirovics Dosztal (1909-1959) elektroműszerészként került kapcsolatba a kinematográfiával, s annyira megkedvelte, hogy szakmát váltott, és elvégezte a híres moszkvai Filmfőiskola rendezőképzőjét. 1936-ben még csak asszisztens volt a Párttagsági könyv forgatásán Ivan Pirjev mellett, három év múlva rendezőként robbant be A kerttel (1939). Nem sokáig örülhetett a sikernek, mert az 1940-es A dzsigit fiát már nem mutatták be.
Hosszú évek, közel két évtized telt el, mire újból bizalmat kapott mint rendező. Ekkor forgatta a szovjet krimi mintadarabját, A "Tarkák" ügyét Lendületbe jött, azonnal belekezdett a következő filmbe (Minden az úton kezdődik), de a halál váratlanul közbelépett…

Fia, a kis Nyikolaj (azaz Kolja) tizenhárom éves volt ekkor. Pár év múlva már Mihail Kalik igazán modern, üde filmkölteményének, a Viszlát, fiúk!-nak kamaszhősét alakította. Nyitva állt előtte az út egy fényes színészkarrier felé, aztán mégis a kamera túloldalát választotta, apja egykori helyét. Miután 1982-ben megszerezte a diplomáját, számos rövid- és hat nagy játékfilmet készített (az elsőt, A harmonikás embert 1985-ben), amelyek közül az utolsó három mindegyike nemzetközileg is többszörösen kitüntetett alkotás, s mind között a legsikeresebb a Felhő-mennyország (1991). G.A.

A sorozatban látható: 2-án fél 7-kor: A "Tarkák" ügye; 6-án fél 5-kor: A harmonikás ember; 25-án fél 7-kor: Viszlát, fiúk!

Először Magyarországon! Világdaru - Mundo Grúa

A huszonhét éves argentin Pablo Trapero minimal movie-ján nem érződik semmiféle új realista, vagy experimentális filmes manír, mert hatni akar, méghozzá úgy, miként a nagy költségvetésű filmek. Szép törekvés, de úgysem sikerülhet, gondolhatjuk. És akkor a vásznon megelevenedik előttünk a Csoda: egy raszteres, fekete-fehér film, melybe egyszer csak belefeledkezünk, mert magával ragad. Nehéz elhinni, de igaz: egy független, low budget produkció közönségsiker lesz Argentínában! Trapero nem követi a független filmes hagyományt: nem az ezredvég lepusztult ipari és városnegyedeinek pásztázásával teremt torokszorító hangulatot; a forgatókönyv nincs telegyömöszölve társadalmi konfliktusokkal, szociális igazságtalanságokkal, erkölcsi prédikációkkal, nem kelt szégyenérzetet a nézőben. A Világdaru nem tükröz, nem mutat fel, nem fenyeget.
Ehelyett egy önálló világot kínál, melyet benépesítenek a benne lakók. Velük azonosul a rendező is, nem ábrázolja a fájdalmukat és örömüket, hanem együtt érez velük. A Világdaru nem döbbenetes, nem vág mellbe, de a szívünkben felmorajlik. Olyan, mint egy kibontakozó arc az árnyékok között, egy távolból felderengő dallam, mely magára vonja a figyelmünket. Mi van benne? Két, ötven év körüli ember egyszerű, szemérmes szerelme, egy csonka család, barátságok. Szóval a legfontosabb emberi dolgok és csak másodsorban a munkanélküliség, az egzisztenciális bizonytalanság és egyéb társadalmi feszültségek. Forró hangulatú, romantikus, tiszta és erényes film.

Bemutatja a Magyar Nemzeti Filmarchívum a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával

Vetítések: 12-én, kedden fél 9-kor, 15-én, pénteken fél 9-kor, 17-én, vasárnap fél 9-kor, 27-én, szerdán fél 9-kor és 28-án csütörtökön fél 9-kor.

Michel Piccoli diszkrét bája

Mindig is ötvenesnek tűnt. És mintha nem is változott volna az évtizedek során. Nem jóképű, nem csinos, nem férfias.

Mégis Don Juan szerepe nőtt leginkább hozzá: töretlen sikerrel játssza a színpadon immár fél évszázada. Vonzereje zavarba ejtő. Tekintetében csillogó intelligencia ragyog, és rokonszenves a szerénysége is, de az izgalmas plusz, ami karizmatikus Don Juanná teszi, az ő titka. Ha filmszerepei felől közelítünk hozzá, még rejtélyesebbnek tűnik a személyisége. Piccoli Claude Sautet józan, öntudatos "átlag franciái"-ből észrevétlenül tűnik át Marco Ferreri végletekig elidegenedett, groteszk antihőseivé és Luis Buńuel elfojtott szexualitású, frusztrált polgáraivá. A spanyol film óriásának, Berlangának legutóbbi, Párizs - Timbuktu című filmjében úgy játssza az életunt, mindentől megcsömörlött férfit, hogy közben hiteles alanya a gyönyörű spanyol nők, elsősorban Concha Velasco rajongásának. "Ellentmondásos személyiség vagyok - nyilatkozta -. És az is maradok. Különben is, ha az ember egyhelyben kering, az veszélyes. A filmben, mint általában a művészetben, engem mindig a többértelműség, a sejtelmesség, az intellektuális feszültség vonzott. A mozi számomra a valóság meseszerű formája, egyszerre hatalmas kincsesbánya és lomtár, amelyben ki-ki ízlése szerint kiválogathatja a neki tetsző darabot. Egyszerre akár többet is!" A nyolcvanas évekre Montand, Delon, Moreau és más színészóriások között emlegetik, neve márkavédjegy, egyéniségének "piaci értéke" nagyon magas. Sokat forgat, hogy elegendő pénzt hozzon össze produceri tevékenységéhez, amellyel az általa tehetségesnek ítélt, fiatal rendezőknek teremt filmkészítési lehetőséget. Szerényen él, mesterségbeli és emberi tisztessége fogalom: humánus gondolkodású, rendkívül kulturált ember. December 27-én lesz 75 éves. Isten éltesse sokáig!

Traser Mária

A sorozatban látható: 2-án, szombaton fél 5-kor: Apáról fiúra; 4-én, hétfőn fél 5-kor: Milyen jóízűek a fehérek! 6-án, szerdán fél 7-kor: Az utolsó asszony; 7-én, csütörtökön fél 5-kor: Mulató a Montmartre-on; 10-én, vasárnap fél 5-kor: Egy szobalány naplója; 12-én, kedden fél 5-kor: Méhkirálynő; 15-én, pénteken fél 7-kor: A szabadság fantomja; 17-én, vasárnap fél 5-kor: Vincent, François, Paul és a többiek; 20-án, szerdán fél 5-kor: A cukor; 21-én, csütörtökön fél 9-kor: Lépj olajra!; 22-én, pénteken fél 5-kor: A tolvaj; 23-án, szombaton fél 9-kor: A nagy zabálás; 25-én, hétfőn fél 9-kor: A nap szépe; 27-én, szerdán fél 5-kor: Dillinger halott; 30-án, szombaton fél 9-kor: A kockázat ára.

Jean-Louis Trintignant: Egy boldog borász

Jean-Louis Trintignant a francia film klaszszikusa. Az új hullám diadalmas korszakában hívta fel magára a figyelmet, és az Egy férfi és egy nő főszerepével lett világhírű. De az ilyen kirobbanó siker nem csak előnyökkel járt, ugyanis éppen Lelouch érzelmes filmje fosztotta meg Trintignant-t az új francia film izgalmas, bonyolult szerepeitől, és hosszú időre a szép, szelíd, szomorú férfiak talpig jellemes szerepkörébe zárta. Jó ideje a dél-franciaországi Hyeres-ben lakik, abban a ragyogó öbölben van a háza, ahol Godard forgatta a Bolond Pierrot-t, Clément a Szikrázó napfényt és Truffaut a Végre vasárnap!-ot. Mintegy két éve nagy sikerrel járja Európa és Amerika színpadait Aragon utolsó írásának színpadi változatával, a Búcsúkeringővel, mely hosszú vallomás az író életének nagy fiaskóiról, politikai és magánéleti tévedéseiről. A francia Cinéma a szeptemberi londoni fellépése után készített riportot Trintignant-nal. Az egykori idol őszinte szavai megejtőek. "Aragon írását én azelőtt nem olvastam, egyébként is műveletlen vagyok, sosem szakítottam időt az olvasásra, hisz annyi szép dolog van ezen kívül is az életben. De nem gondoltam volna, hogy valakit is érdekel egy megkérgesedett öreg ember kesergése elrontott életéről. Azt hittem, meg se hallgatják. De bejött. Londonban egy hétig ment minden este franciául, tomboló sikerrel. Sosem értettem, mivel hatok a közönségre, persze nem is kell, hogy tudjam, az arcom, vagy a hangom fogja-e meg őket. Bármi is a titok, a lényeg, hogy létezzen. Nem ábrándultam ki a filmből, de túl öreg vagyok már a filmezéshez. Időrabló dolog. Napi tíz órát ül az ember a forgatáson, és még jó, ha egy óra hasznos munkát végez. Akkor már inkább zenét hallgatok, verset olvasok, és bort iszogatok. Az én koromban már nagyon meg kell gondolnom, mivel töltöm az időmet.

(…) Talán nem kellett volna minden filmszerepet elvállalnom. Charles Denner képes volt forgatás közben is szerződést bontani, ha nem tetszett neki a szerep. Én nem akartam se pénzt veszíteni, se lehetőséget elszalasztani. Erre ma már nem vagyok büszke. Az Egy férfi és egy nő elég szerencsétlenül öregedett meg, kiment a divatból. A maga korában újdonság volt, mai szemmel olyan, mint egy reklámfilm. Azt sajnálom a legjobban, hogy nem maradtam meg a színháznál. Az ötvenes évek elején a Hamlettel szépen indult a pályám. De olyan könnyen elcsábul az ember, ha filmfelkérést kap. Telefonálnak, keresnek, hívnak és máris ott vagy Brigitte Bardot karjaiban… Egy idő után meguntam a mamlasz jófiú szerepkört, s mihelyt lehetett, lecsaptam a mocskos gazember szerepekre. Aztán jött minden."

Huszonöt éve költözött el Párizsból, azóta szőlőt termeszt a Nimes melletti hegyoldalon. "Naponta egy-két liter bort iszom. Szenvedélyemmé vált a jó bor. Néhány éve a szőlőből hazafelé menet felborultam a motorommal, s úgy megütöttem a térdem, hogy azóta is sántítok. Gondoljon bele, én, aki annak idején futóbajnok voltam! Mint színészt nem zavar az öregség, de mint embert nagyon. Aki azt mondja, hogy fütyül a korra, az nem őszinte. Nagyon rossz megöregedni." Most éppen egy apa-lánya kapcsolatról szóló színdarabot készül előadni a lányával, Marie Trintignant-nal. Ha a lányáról van szó, kiapadhatatlanul áradnak belőle a rajongó történetek. "Képzelje, négy gyereke van, négy különböző apától!" Csodálja a lánya bátorságát, magabiztosságát, öntudatos életvitelét. "Rossz megöregedni, de nagyon szeretek élni, és igazán boldognak érzem magam. Nem vagyok már az a színész, akinek szüksége van a szereplésre, vagy arra, hogy a figyelem középpontjában legyen. Élvezem a mindennapokat."
December 11-én lesz hetven éves.

Traser Mária

A sorozatban látható:1-jén, pénteken fél 7-kor: Egy férfi és egy nő; 11-én, hétfőn, fél 5-kor: Smic, Smac, Smoc; 16-án, szombaton fél 7-kor: Előzés; 18-án, hétfőn fél 5-kor: Veszedelmes viszonyok, 20-én, szerdán fél 7-kor: Santiago felett esik az eső; 21-én, csütörtökön fél 5-kor: A vonat; 23-án, szombaton fél 5-kor: Sortűz egy fekete bivalyért; 27-én, szerdán fél 7-kor: És Isten megteremté a nőt; 29-én, szerdán fél 5-kor: Út a túlsó partra; 30-án, csütörtökön fél 7-kor: Transzeurópa expressz.

Térmetszés - Fábry Péter filmjei és fotókiállítása

A hetvenes években az Orfeó együttes tagjai kommunát alapítottak Pilisborosjenőn. Két házat építettek saját elképzeléseik szerint, amelyben az alkotómunka, a színházi próbák és a mindennapi élet azonos helyszínen zajlott. Fábry az Orfeó fénytervezője komponálta az előadásokhoz a dramaturgiailag is fontos szerepet betöltő világítást. A csoport tagjai a fotómontázstól a dalesteken keresztül a színházi előadásig sok mindennel foglalkoztak. Műveikben a rendszerrel szembeni politikai ellenvéleményüket fogalmazták meg. Olyan alapeszmék vezérelték őket, melyek ma is itt kísértenek közöttünk: a közösségi gondolkodás, a demokratizmus, a szolidaritás, a szabad önkifejezés.

A kulturális mozgalomként működő együttes kiváltotta a politikai rendszer agresszivitását, amely a korszaknak megfelelő politikai címkékkel bélyegezte meg (maoista, anarchista, guevarista). Aztán a "nagy álom", a független alkotói szabadság, a közösségi lét illúziója szertefoszlott. A csoport tagjai az együttes felbomlása után különféle művészeti ágakban, szabad egyházi közösségekben, rendszerváltó pártokban bukkantak fel újra. A Térmetszést a kommunában szerzett tapasztalatok hatják át (a szereplők túlnyomórészt az Orfeó együttes tagjai), mint ahogy az Elégia egy kontinensért című, két évvel korábban készített kollázs-film is a hetvenes évek radikális gondolkodásmódját tükrözi. Fábry ezt követően még egy játékfilmet rendezett (Nyom nélkül, 1982). Azóta nem készített több filmet, érdeklődése a fotózás felé fordult. Fábry Péter Lóránt Zsuzsa szobrászművésszel együtt nemrégiben közösen rendezett kiállítást a Vigadó Galériában. A felújított Örökmozgó Filmmúzeumban kínálkozott a lehetőség, hogy pályájának két különböző állomását egyszerre mutassuk be. Míg a filmek kiindulópontja a közösségi élmény, a málló vakolatokat, a falakra firkált jeleket, s egyéb tárgyakat hiperrealista módon megörökítő közelképes fotók már magányosabb, "halkabb szavú" híradások. Mindez az elmúlt időszak tudati változásait is szimbolizálhatja.
Fábry Péter - Surányi Vera

december 9-én szombaton, 6 órakor: Fábry Péter fotókiállításának megnyitóján Szőke Szabolcs zenész improvizációt ad elő gadulkán
A sorozatban látható: 9-én fél 7-kor: Elégia egy kontinensért és Térmetszés, 14-én, csütörtökön fél 7-kor: Nyom nélkül .

Filmemlékezet plussz

Szeptemberi Filmemlékezet Fesztiválunk külföldre szakadt magyar filmeseket bemutató rovatában Vajda László munkáiból adtunk ízelítőt. A Filmoteca Espańola csak decemberre tudta kölcsönadni A negyed és a Marcelino, kenyér és bor kópiáit, melyeket immár Ladislao Vajdaként forgatott Spanyolországban a magyar rendező. A Marcelino…-t karácsonykor vetítjük, egyrészt, mert műfaját tekintve családi film, másrészt pedig, mert át- meg átszövik a keresztény jelképek.
A sorozatban látható:26-án, kedden fél 7-kor és 29-én, pénteken fél 7-kor : Marcelino, kenyér és bor; 26-án, kedden fél 9-kor és 29-én pénteken fél 9-kor: A negyed

Jugoszláv low budget filmek

Az Örökmozgó Filmmúzeum nézői harmadszor találkozhatnak a jugoszláv low budget filmesek munkáival. Ez alkalommal a Szabadkán megrendezett harmadik Jugoszláv Olcsó Film Fesztivál idei anyagából válogattunk. A low budget (= "olcsó film") kifejezés nemcsak filmkészítési jelleget és szemléletet jelöl, hanem gyakorlatot is, ami valószínűleg még hosszú ideig a jugoszláv független filmesek egyetlen menedéke marad. A szabadkai fesztivál szervezői az ilyen munkákat hívják meg szemléjükre és most ezek legjobbjait hozzák el az Örökmozgó Filmmúzeumba.
Kiss Aurél

Az est vendégei Stipan Milodanovic, Milos Kukuric, Katja Sivic és Radovan Popovic fesztiválszervezők.
Előadás: december 2-án, szombaton fél 9-kor.

Made in Spain

Az évente készülő mintegy nyolcvan spanyol film jó része a közönség igényeit, szórakozási vágyát igyekszik kielégíteni. A spanyol vígjátéknak óriási hagyománya van, az ebbe illeszkedő újabb és újabb bohózatok ma is megtöltik a mozikat. A komédia mellett az elmúlt évtizedekben a thriller, napjainkban pedig a horror műfajának fokozatos meghonosodását is megfigyelhetjük. Ebben a válogatásban a tavalyi év legjobb bohózatai (Mindenen át, Spanyol négyes) mellett helyet kapott két kísérleti alkotás is: a Túlélem! "lefelé" stilizálja a hagyományos vígjátékot egy furcsa realista komédiát hozva létre, a Máskor volt, hol nem volt alkotói a többek között Lars von Trier által meghirdetett Dogma’95 realista-minimalista filmkészítési módszereket alkalmazták. Az Erdei nimfák tele a romantikus kosztümös mozinak a spanyol filmben kimeríthetetlen tradícióját követi. Arra tehát senki sem panaszkodhat, hogy nem reprezentatív a válogatás…

A sorozatban látható: 4-én, hétfőn fél 9-kor és 10-én, vasárnap fél 7-kor: Erdei nimfák tele; 5-én, kedden fél 7-kor és 6-án szerdán fél 9-kor: Túlélem! 5-én, kedden fél 9-kor és 12-én, kedden fél 7-kor: Máskor volt, hol nem volt; 7-én, csütörtökön fél 7-kor: Pepe Guindo; 7 csütörtökön fél 9-kor és 10-én, pénteken fél 9-kor: Spanyol négyes; 9-én, szombaton, fél 10-én, vasárnap fél 9-kor: Spanyol négyes; 9-én szombaton fél 9-kor és 11-én, hétfőn fél 9-kor: Mindenen át.


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 novemberi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Louis Malle sorozat, Kolumbiai filmhét, Alpesi fény, Vén újrealizmus, Diavetítés


LOUIS MALLE
(1932-1995)

Louis Malle 1932-ben született az észak-franciaországi Thumeries városban, hét testvér közül harmadiknak. Édesanyja a roppant vagyonú Béghin cukorgyáros leánya volt, édesapja pedig a városban működő Béghin-gyárat igazgatta. A hét gyerek szigorú katolikus nevelést kapott. Mint felnőttkori vallomásaiból kiderül, Louis Malle egész életét és filmes pályáját is az általa eredendő átoknak tartott nagypolgári származása és neveltetése ellenében építette fel.

Általános iskolai tanulmányait a háború miatt egy Fontainebleau melletti egyházi kollégiumban fejezte be - ottani élményeit örökíti meg később a Viszontlátásra, gyerekek! című filmjében. Középiskolai tanulmányait Párizsban, jezsuita kollégiumban végezte. Szülei iránti engedelmességből a párizsi közgazdasági egyetemre iratkozott be, de ezzel párhuzamosan, saját kedvtelésére a filmművészeti főiskolára is járt. Az ötvenes évek elején már nagy rajongója volt a filmművészetnek, az irodalomnak és a jazz zenének. 1953-ban találkozott Jean-Yves Cousteau-val, aki munkát ajánlott neki. Malle abbahagyta tanulmányait és csatlakozott a "Calypso" tengeralattjáró legénységéhez egy óceánjáró expedícióra, hogy víz alatti filmfelvételeket készítsen. Három évig élt velük, s ebből a kalandból született meg A csend világa. Cousteau-val nem dolgozott tovább, de a dokumentumfilm-készítés végigkísérte életét.

Amikor 1956-ban a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díját kapja meg A csend világáért, még csak 24 éves. Egy évvel később forgatja első játékfilmjét Felvonó a vérpadra címmel. A bűnügyi-szerelmi drámát Miles Davis és kvintettjének improvizatív zenéje festi alá. A film elnyerte a Delluc díjat, a zenéje az év lemeze lett, s ez a szerep indította el Jeanne Moreau tündökletes karrierjét. A Felvonó a vérpadra ma is élő, friss, modern alkotás, de Malle pályáján az igazi áttörést, hírt és nevet a velencei különdíjat nyert Szeretők hozta, amelyet a filmtörténet mérföldkőnek tart azóta is. A nouvelle vague későbbi világa, motívumai mind felsejlenek már ebben a műben.

Louis Malle élete során Franciaországban, Indiában, Amerikában és Londonban összesen harminc filmet forgatott, köztük tíz dokumentumfilmet. Nem törekedett egységes életműre, kritikusai némi malíciával azt mondták róla: "Ő az a rendező, aki minden új filmjével lerombolja az előzőt". Egy interjúban megkérdezték, melyik filmjét szereti legjobban. Azt válaszolta, hogy "fekete" filmjei közül a Viszontlátásra, gyerekek! és a Lidércfény a legkedvesebb számára, "rózsaszín" filmjei közül pedig a Zazie a metróban, a Szívzörej és a Milou májusban. Legfontosabb művének pedig az Indiában forgatott dokumentumfilmjét tartotta. 1968-ban Calcuttában filmezett, s az ott tapasztalt nyomor és szenvedés európai ember számára oly felfoghatatlan volt számára, hogy érthető módon hidegen hagyták az otthoni problémák, a párizsi diákzavargások. Ezeknek az eseményeknek majd csak húsz évvel később, a Milou-ban adózik kesernyés humorral.

Bármi is legyen a témája, bármelyik országban forgasson is, Malle mindig arra törekedett, hogy megélt, megszenvedett személyes látásmódját közvetítse a világról. A lázadó, provokáló úrifiúként induló művész műfajokon és kontinenseken átívelő karrierjével a modern európai filmművészet meghatározó személyisége lett. 1995. november 23-án hunyt el Los Angelesben, nyirokmirigyrák következtében. Truffaut után második nagy halottja az új hullámos generációnak.

Traser Mária

• Sorozatunkban látható:

5: Szeretők; 7: Felvonó a vérpadra; 9: Magánélet; 11: Viva Maria; 12: Zazie a metróban; 19: A csend világa; 23: Milou májusban; 25: Lidércfény; 26: Éljen a kerékpárverseny; Viszontlátásra, gyerekek!

Kolumbiai filmhét

Májusi García Márquez összeállításunk folytatásaként most a kortárs kolumbiai filmek közül mutatunk be néhányat. Persze ez a filmhét is kapcsolódik García Márquezhez és a nevével fémjelzett mágikus realizmushoz, mely utóbbinak újabb reneszánsza figyelhető meg a latin-amerikai filmben. (Ennek bizonysága a Karlovy Varyban idén fődíjat nyert, brazil Eu tu eles és a spanyol nyelvterületen az év szenzációjának számító, spanyol-mexikói Sexo por compasión.) Mostani programunk három filmje készült ennek a hagyománynak a jegyében: a Szentebb a szentnél, a Vallomás Laurának és az Ilona az esővel érkezik.

Az első két film mesevilága a kolumbiai valóságot szövi át. A Szentebb a szentnél hegyi falujának egzotikus tájai mellett folklórjával is megismerkedhetünk, ami persze csak hátterül szolgál a többrétű szerelmi történet, a hús-vér földi és a spirituális (vallásos) szerelem-szeretet bonyolult-groteszk összefonódásához. A Vallomás Laurának Kolumbia közelmúltbeli történelmének talán legfájdalmasabb napján játszódik. De a valóság ismét csak háttér, csupán hitelesíti az alapszituációt, hogy miért nem tud két ember kijönni egy lakásból. És mialatt az utcán véres, kegyetlen történelmet írnak, egy parányi kis lakásban két ember életének legszebb napját éli, azt a kivételes pillanatot, amikor két lélek egymásra talál.

Hasonló kettősség fedezhető fel az Ilona az esővel érkezik esetében is. De a film koncepciója éppen ellentéte az előbbieknek és sokkal inkább kapcsolódik ahhoz a problémához, mely a brazil filmheteinken vetített filmek némelyike kapcsán is felmerült. Nos, az Ilona az esővel érkezik alapvetően egy melodráma, melyhez csak díszítésül járul némi latin íz, ami gyakorlatilag ki is merül a helyszín (Panama) egzotikumában. Érthető a rendezői törekvés, hogy egy szélesebb filmkultúrába kapcsolja be a kolumbiai filmet, de megérthető a filmet fanyalogva fogadó kolumbiaiak csalódottsága is, akik nehezen tudják megemészteni, hogy a kilencvenes évek minden vitán felül állóan legjobb kolumbiai filmjének, a Csigastratégiának (melyet egyébként pár évvel ezelőtt vetítettünk a Filmek az Andok országaiból sorozatunkban) rendezője, Sergio Cabrera mennyire eltávolodott a nemzeti kultúrától. Persze, mint minden, ez is relatív: itt legalább az európai mozinéző önfeledten élvezheti a latin filmet, nem zavarják olyan, csak a latin nézők számára érthető mozzanatok, utalások, mint amelyek a Csigastratégiára jellemzők. Más kérdés, milyen mértékű általánosítások, leegyszerűsítések férnek még bele egy nemzeti kultúra integritásába, de ezzel már a globalizáció és a nemzeti kultúra kapcsolatának vitájához jutunk…

Ahelyett, hogy ebben elméletieskedve elmélyülnénk, érdemesebb a kolumbiai filmet érintő, konkrét tényekre figyelni. Pár évvel ezelőtt megszűnt a nemzeti filmgyártást államilag támogató FOCINE. Ezzel a filmkészítés lehetőségei csaknem nullára zsugorodtak. További probléma, hogy Latin-Amerika-szerte megoldatlan az iberoamerikai filmek forgalmazása: ha el is készül egy-egy film, az nem jut el a nézőkhöz, nem vállalja senki a bemutatásukat. Vannak persze, akik makacsul küzdenek: Bogotában, Caracasban megpróbálnak fenntartani csak latin filmeket játszó kis mozikat, de ezek a törekvések aligha változtathatják meg az egész rendszert. Ezzel kapcsolatban Cabrera így fogalmazott: "Kolumbiában nincs filmgyártás, csak filmesek vannak." Ki ne értené meg hát ezeknek a filmeseknek küzdelmét az életben maradásért: az adott szituációban nem tehetnek mást, mint megpróbálnak, ha már kolumbiai filmesként nem lehet, hát csak filmesként létezni. Mindazonáltal úgy tűnik, idén véget vet ennek a kolumbiai kormány. Az új filmtörvényben kiemelt jelentőséget kapott a nemzeti filmek gyártásának és terjesztésének támogatása. Ahogy például a brazil film hasonló állami intézkedések nyomán egy-két év alatt kilábalt egy hasonlóan mély gödörből, talán a kolumbiai film is feltámad.

Az új lehetőségek pedig talán szélesebb távlatokat nyitnak az olyan rendezők előtt, mint Víctor Gaviria, aki a latin "új új hullám" (nuevo cinema nuevo) legjelentősebb kolumbiai képviselője. A filmipar szűkössége miatt Gaviria a televíziónál dolgozott, emellett függetlenként magánpénzből forgatott mozifilmeket. A rózsaárus lány cannes-i sikere tette nemzetközileg ismert és elismert rendezővé és talán éppen az új filmtörvény segít majd abban, hogy ne kelljen hasonló kompromisszumokat kötnie, mint Cabrerának.

Tanner Gábor

• Sorozatunkban látható:

13: Csoda Rómában; 14, 19: Ilona az esővel érkezik; 14, 17: Vallomás Laurának; 15, 17: Szentebb a szentnél; 16, 20: A rózsaárus lány

Filmes közelítés Svájchoz
ALPESI FÉNY

Tízéves gyerekek, süketnéma hegyi parasztok, világutazó zenészek, szerelemre vágyó városlakók, melankolikusok, konspirálók, sőt még a halottak is megjelennek ebben a filmes válogatásban, amely Svájchoz próbál közelíteni. Svájc filmes országként Magyarországon nem mindennapos jelenség. Az ismert nevek mindössze Godard, Tanner és Goretta.

A válogatásban az volt a szempont, hogy olyan filmeket mutassunk be, amelyek egyfelől gondolkodásra késztetnek, másrészt Svájc önreflexióit tükrözik.

Fredi Murer mitikus filmjével, a Hegyi tűzzel klasszikus tragédiát alkotott. A 13 évvel később készült Teliholdban egy gyereksereg készteti egész Svájcot saját értékeinek és normáinak végiggondolására. Fredi Murer vendégünk lesz a filmhét nyitóestéjén.

Anton Bruhin és kis hangszere, a doromb tősgyökeresen svájci és nemzetközi, akár magyar egyszerre. Dorombkoncertjét a második este élőben hallhatjuk.

Susi Koltai
Pro Helvetia Budapest

• Sorozatunkban látható:

18, 22: Hegyi tűz; 19, 21: Doromb; 20, 23: Sem kávé, sem tévé, sem szex; 21, 27: Macao, avagy a tenger túloldala; 24, 29: Evita titka, Agota Kristof - Egy írónő Európából; 24, 29: Telihold; 25, 30: Beresina, avagy Svájc végnapjai; 26, 28: Vigyél el!

Vén újrealizmus?

Carlo Lizzani háromrészes tévésorozata a neorealizmusról (Duna TV) mintha múltban felejtett földrészre vetített volna fényt… E mozgóképes dokumentum tanulságai nyomán Magyarországon is újra lehetne gondolni a neorealizmust. A filmművészet egyik legnagyobb fordulatának látta majdnem mindenki: nem a technika, hanem a látásmód forradalmának. Nagy idő múlt el fénykora óta: eltelt ötven év, a film történetének fele. Nemcsak sugárzásának felezési idején van túl ez az irányzat, mely alapjaiban látszott felforgatni a "papa moziját" - jóval a francia és más hatvanas évekbeli "új hullámok" előtt -, de egész, diadalmasan erősnek hitt sugárzása megszűnt volna mára?

Buńuel már a maga korában, Az elhagyottak (ld. 11-én!) európai bemutatásakor dühösen fejtette ki nem érdektelen véleményét a Róma nyílt városról és általában a neorealizmusról. Fantáziátlansággal, sematizmussal vádolta: az (akkor) ünnepelt olasz filmek a dolgok látható felszínén maradnak, mondta megvetően. Különösen visszataszítónak és hamisnak vélte az akkorra már példaadó kultuszfilmmé vált Róma nyílt város heroizmusát, fekete-fehér ábrázolásmódját, a pap-figura hősi meseiségét. Elmarasztaló és vitára ingerlő szavai azért ejthetnek zavarba, mert igazságtalanok ugyan (Aldo Fabrizi alakítása épp a pap hétköznapi emberségét eleveníti meg), de mintha mégis igaza volna, legalábbis saját filmjének, Az elhagyottaknak a neorealizmus fényében is értelmezhető másfajta értékeit felismerve. Buńuelnél sem "jó emberek", sem "hétköznapi hősök" nem léteznek, legfeljebb hétköznapi gonoszok, s még inkább: ott a gonoszság minden emberben. Ilyen világot nem akart (és nem tudott) ábrázolni a "zsigerileg optimista", társadalomváltozásra esküdött neorealizmus. De ha ilyen idejétmúlt és álságosan egyszerűsítő, akkor miért hat ma is ez az iskolás, ez a sokat hivatkozott, de bebalzsamozottan halott Róma nyílt város, és még inkább Visconti iskolateremtő Megszállottsága, vagy De Sica filmje, A sorompók lezárulnak?

Jó volna (talán épp most) újra nézni a rég feledett és sokak szerint poros filmeket, minden korabeli és mai klisét elfeledve. Újragondolni a tanulságokat, de nem a régi sémák szerint.

Hogy ez az irányzat minden dogmatikusnak látszó, a valóságra, a dokumentarizmusra mereven esküvő alapelve és gyakorlata ellenére is többrétegű volt, hogy jogos lehet "a neorealizmus arcai" kifejezés, azt Lizzani koridéző dokumentumfilmjéből ismerhetjük meg. Lizzani legfőképpen a politikai propaganda, a didaktikusság vádjától, kliséitől igyekezett megszabadítani a neorealizmus fogalmát (mondhatnánk, emlékét). Képi, filmnyelvi, formai jellegzetességeket hangsúlyozott. (…) A vége felé araszoló Mussolini-diktatúra ifjúkommunista kritikusai és rendezőjelöltjei komolyan vették a "valóság feltárását". Mesterük Renoir és közvetlenül Visconti, s mindkét nagy alkotó elmarasztalható lett volna a "formalizmus" nagy vétkében. Visconti Megszállottsága és Vihar előttje legalább annyira magasrendű formaművészet, mint társadalmi "leleplezés". A neorealizmusnak már csak helyszínei, gyártási körülményei és munkatársi köre szerint is "több arca" van. A katolikus Rossellini, a nagypolgári De Sica más-más ideológia és világszemlélet alapján dolgozott - az egész neorealizmus leginkább méltatlanul elfeledett rendezője, Giuseppe De Santis fiatal stábjában pedig mindenki kommunista: utópiában hisznek, szajkózzák a brosúrákat, de a kamera mögött, munka közben félredobják a dogmákat; nem Zsdanov, hanem Gramsci állt mögöttük, és mesterük, Visconti igényessége, kultúrája példaadó maradt számukra. (…)

Rossellinit és Viscontit kezdettől fogva iskolateremtő, de önálló mesterekként ítélte meg a közönség és a kritika egyaránt. A neorealizmusnak mint "iskolának" legtökéletesebb, példaadó művét De Santis Róma 11 óra című alkotásában látta az akkori jelenkor. (…) Az "elfeledett" De Santis azonban sokkal érdekesebb, mint a maga korában legsikeresebbnek hitt filmje. Ahol szabálytalanabb, ott eredetibb is. Bemutatkozó opusai (Tragikus hajsza, Keserű rizs) izgalmasabbak. (…) Ha jellemezni kellene mind a Tragikus hajsza, mind a Keserű rizs történetét, az elfeledett "vadromantikus" szó ötlene fel bennünk. Nem egyszerűen romantikus: gengszter-, bűnügyi romantika ez. A neorealizmus ebben (is) megelőzte a francia nouvelle vague-ot. Amerikai detektívregények, B-szériás filmek a mintái… De Santis képi védjegye a film elején és végén hirtelen felemelkedő kamera elé szoborszerűen, patetikus pózban beálló hősök: itt viszont egyértelműen bizonyos szovjet mintákat követ. (…) A neorealizmusról élő sematikus képünktől, az elfogadott kliséktől a Keserű rizs mindenesetre nagyon is eltér. A neorealizmus tragikus erotikája: ha Buńuel ezt a vonulatot ismerte volna, nyilván árnyaltabban ítél. (…)

Fellini és Antonioni már a hatvanas években régmúltként beszélt a neorealizmusról. Fellini a legnagyobb, korszakos neorealista filmek forgatókönyvírója (Paisa, Róma nyílt város), Rossellininek nem alkalmi, de állandó munkatársa: az Édes élet idején történt szakításukig mesterének, példaadójának tartotta (közös munkásságukat és mindazt, amit Rossellinitől tanult, Fellini később sem tagadta meg). De az Országúton már 1955-ben nemcsak szakítást jelzett az ihlető iskolával, hanem ennek az iskolának elavultságát, kiürülését: minél inkább támadták Fellinit a "neorealizmus alapító atyái", annál inkább. (…)

A neorealizmus - mint irányzat - valóban kimenthetetlen a filmtörténet börtönéből, néhány filmje azonban épp azért támasztható fel, mert ellentmondanak a róluk kialakult egyszerűsítő ítéleteknek. A Róma nyílt városban zavarba ejtő naivsággal elegyülnek dramaturgiai klisék, a fekete-fehér ábrázolásmód minden nyűge és valami páratlan, addig soha nem látott hitelesség. A Paisa dokumentarizmusa bizonyára még időt állóbb (…) hat epizódjából kettő (Firenze, valamint a Pó deltája) már semmiben nem hasonlít a filmes történetmondás eddigi hagyományaihoz. Visconti a Vihar előttben Verga klasszikus realista regénye nyomán szicíliai halászokkal rendezett nagy dokumentumfilmet. Fából vaskarika: regényből dokumentumfilm. Más utakon, mint Rossellini, a Vihar előtt Viscontija is a történet-elmondás új lehetőségeivel birkózott - ellentétben Rossellinivel elképesztő, már-már manierista formaművészetet teremtve. (…)

A neorealizmus meghalt, mert Itália gyorsan átalakult, és hamis lett volna az ellopott biciklijét kereső munkanélküli vagy éhhalálra ítélt kishivatalnok ábrázolása. Meghalt azért is, mert visszazuhant a hagyományos klisék ostoba világába. De - talán mondtuk is már - csak irányzatként, iskolaként halt meg. A fent említett rendezők mindegyike tovább él, és minden néző minden vetítésen kiszabadíthatja őket filmtörténeti cellájukból.

Bikácsy Gergely
(A cikk teljes terjedelmében a Filmvilág 2000. novemberi számában olvasható)

• Sorozatunkban látható:

1: Biciklitolvajok; 2: A bandita; 3: Tragikus hajsza; 6: Vihar előtt; 8: Megszállottság; A kiáltás; 9: Róma napja alatt; 10: Paisa; 11: Róma nyílt város; 12: Róma, 11 óra; 13: Mamma Róma; 16: A remény útja; 20: Nehéz évek; 22: Nincs béke az olajfák alatt; 23: Országúton; 27: Keserű rizs; 30: A sorompók lezárulnak

Kutyakötelesség és más diamesék
DIAVETITÉS

Hazánkban az 1920-as évek derekán kezdődött meg a filmnyersanyagra készült dia-összeállítások gyártása. 1954 őszén az egykori Népművelési Minisztérium megalapította a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot azzal a céllal, hogy elsősorban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, valamint a szakminisztériumok megrendelésére a korabeli népművelési munkákhoz, valamint a politikai és tömegszervezeti agitációkhoz készítsen nagy példányszámban filmeket. E propagandatevékenységgel párhuzamosan 1953 után megkezdődött a mese-diafilmek szériagyártása. A fokozatosan kialakuló új játék, a televízió megjelenése előtt az otthoni diavetítés a házimozizás szinte kizárólagos formája volt. A moziban megismert rajzfilmhősöket diafilmen lehetett hazavinni és otthon a gyerekszobák falára varázsolni.

A diaváltozatok néhány hónapos késéssel követték a mozibemutatót. De még a mai Örökmozgó Filmmúzeum helyén működő Mátra Mese és Ifjúsági Moziban is vetítettek diákat, melyeken hangfelvételről hallhatták az olvasni nem tudó gyerekek a szöveget. Ezt a régi hagyományt elevenítjük fel ezúttal immár harmadik alkalommal, mellyel így új tradíciót is teremtünk.

A diák szövegét színészek adják elő a helyszínen és az állóképeket a korra jellemző mozgóképekkel fűszerezzük.

Rendezvényünkkel a magyar rajzfilm négy klasszikusát (Macskássy Gyula, Várnai György, Csermák Tibor, Dargay Attila) idézzük meg, akik maguk is készítettek diákat, A filmek közül néhány csak ezen a hordozón látott napvilágot.

Bíró Ferenc

• előadás: november 24-én

A Fôvárosi Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával.


Évfordulós sorozatok

50 éve halt meg G.B. Shaw

2: Cézár és Kleopátra; 4: My Fair Lady I-II; 5: Pygmalion; 6: Warrenné mestersége

Oscar Wilde halálának 100. évfordulója

26: Köznapi komédia - Bunbury; 29: Eszményi férj; 30: Oscar Wilde szerelmei


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 októberi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Izraeli Filmhét, Szolidaritás, Titanic Filmjelenlét Fesztivál, Vidám apokalipszis


Élet. Ennyi. 
Fejezetek Assi Dayan életművéből

Assi Dayan 1945-ben született, a legendás izraeli tábornok és politikus, Izrael nagyrabecsült nemzeti hőse, Mose Dayan fiaként. Tizenhat éves korától ír verseket és novellákat. Az egyetemen angol irodalmat tanult, filmművészeti főiskolát nem végzett. Az 1975-ben készített Halfon Hill kultuszfilmé vált Izraelben, minden generáció ismeri és idézi a filmben elhangzó dalokat és szövegeket. Még ma is gyakran szerepel a televíziók műsorán. Őt tartják az  új izraeli film  szimbólumának. Huszonöt filmben játszott, tizenkét játékfilmet írt és rendezett, több könyve jelent meg.

Részletek egy Assi Dayannal készített interjúból

A Tel Aviv árnyainak egyes jelenetei dokumentumfilmre emlékeztetnek. Átélt-e hasonló eseményeket, merített-e saját tapasztalataiból a forgatókönyv megírásakor?

Nézeteimet és talán a lidércnyomásaimat fejeztem ki a filmben, arról, ami történik vagy történhet - voltaképpen a világ bármely pontján. Nem feltétlenül az általam megélt eseményeket rögzítettem, de igyekeztem a jellemző izraeli eseményeket és sorsokat is pontosan tükröztetni.

Nevezhetnék filmjét úgy is, hogy  Apokalipszis most ?

A filmben látható végkifejlet, a teljes összeomlás, a rendszerek szétrobbanása, belső igazságunk feladása és az éppen aktuális helyzetünk elleni destruktív lázadás szerintem elkerülhetetlen. Mert néha csak ez marad, hogy kimeneküljünk abból a szörnyű helyzetből, amely boldogtalan és keserű életre kárhoztat bennünket. A filmben megmutattuk a mai világunkat és különösen Izraelt jellemző agresszió végpontját. Ehhez Izraelt metaforaként használom, rajta keresztül mondom el a világról vallott nézeteimet.

Miért fekete-fehérben készült a Tel Aviv árnyai?

Mert úgy gondoltam, hogy a színtelenség jobban kifejezi a metaforikus gondolatokat. Ezzel kívántam érzékeltetni a film és a valóság közti távolságot, a fekete-fehér szín segít a valóság szélsőséges megjelenítésében. A film végén visszatérnek a színek, melyek visszavezetik a nézőt a valóságba.

Miért egy kocsmát választott az izraeli valóság megjelenítésének helyszínéül?

Számomra a kocsma csomópont, találkahely, ahol sok ember gyűlik össze, akik számára nincs más hely, ahol lehetnének. A melankólia és búskomorság helyszíne. Egy szegényház. Az emberek azért jönnek a kocsmába, hogy együtt legyenek. Vagy ahogy Gila Almagor mondja a filmben:  Az emberek csak azután jönnek ide, miután órákat nézték otthon a plafont.  Itt nincsenek sarkok, és az embernek nem kell egyedül lennie. Tökéletesen ismeretlen emberek találkozhatnak így egymással.

Úgy tűnik, filmjében a nők sokkal határozottabbak, érzékenyebbek és okosabbak, mint a férfiak…

A mi országunkban a nők sokkal érettebbek, mint a férfiak. A férfiak megrekedtek a fejlődés korábbi, perverz szakaszában. A mazochizmus elszakíthatatlan velejárója valóságunknak. A férfiak már nem képesek mozgatni a dolgokat Izraelben. A nők sokkal őszintébbek és okosabbak. A nőknek több idejük van az elmélyülésre. A férfiak azzal vannak elfoglalva, hogy állandó szexuális készenléti állapotban tartsák magukat, hajszolják a pénzt. A a hódítás bűvöletében élnek.

Ön élő legenda Izraelben. Filmjeit nemzeti kincsként fogják számon tartani.

Rosszul teszik. Sokkal szorosabban kapcsolódom Heideggerhez, Camus-höz vagy Pascalhoz, mint Shmuel Dayanhoz, vagy apámhoz. Műveimben megpróbálok rávilágítani országunk alapvető problémáira. Az elidegenedés és az elégedetlenség állandóan ott munkál bennem, a családomhoz és az országhoz fűződő szükségszerű kapcsolatomtól függetlenül. Sőt az is lehet, hogy éppen annak ellenére.

az interjút készítette Ethan Green
fordította Surányi Vera

Megnyitó: október 2., hétfő, 18.30, vendégünk: Assi Dayan

A sorozatban látható:
2, 5: Valamit el kell mondanom, Jichák; Tel-Aviv árnyai; 3, 5: Baum úr; 3: Elektromos ágymelegítő; 4: Amikor leszáll az éj; 4: Halfon Hill; 6: Élet. Ennyi

Szolidaritás

A Véletlent Krzysztof Kieslowski, a Vasembert Andrzej Wajda rendezte. Az európai nézőknek nem kell bemutatni őket. Kevésbé ismert talán, hogy a lengyel film milyen aktív szerepet játszott azoknak a politikai változásoknak a társadalmi érlelésében, amelyek a kommunizmus lengyelországi bukásához, majd - nem függetlenül a lengyel eseményektől - a többi európai kommunista rezsim bukásához is vezettek.

Természetesen nem minden film játszott ilyen szerepet, nem minden rendező akarta ezt a szerepet vállalni, de szerencsére éppen a legjobbak, a legkiválóbbak vállalták. Hasonló volt a helyzet a dokumentumfilmesekkel is.

Kieslowski Véletlenje éppúgy mint Wajda Vasembere, sajátságos párt alkotva, a Lengyelországban végbemenő történelmi folyamat lényegét emberi sorsokba tömörítve ábrázolja. Kies lowski az ember döntéseit befolyásoló körülményekre koncentrál. A főhős, Witek sorsát a véletlen határozza meg. Ő a rendező által valószínűnek tartott összes társadalmi szerepben tisztességesen akar viselkedni. Még párttagként is. Krzysztof Kieslowski 1981-ben rendezte a filmet, abban a közel másfél évig tartó időszakban, amikor a Gdanski Hajógyárban kirobbant és országos sztrájkokkal támogatott 1980-as győzelmes sztrájk hatására valamelyest enyhült a rezsim szigora. Így Kies lowski a döntő fontosságú 1980-as esztendő lehetséges magatartásformáit próbálta elemezni előítéletek nélkül, a politikai körülményektől független emberi értékekbe vetett hittel.

Andrzej Wajda ugyancsak 1981-ben forgatta filmjét sietve, mert egyre több jel utalt arra, hogy a csalóka látszatszabadságnak rövidesen vége szakad. Közeledett 1981. december 13-a, vagyis a lengyelországi hadiállapot bevezetésének napja. Wajda játékfilmben rekonstruálta a gdanski sztrájkot, annak körülményeit és a kormányoldallal kötött egyezmény aláírását. Wajda Kieslowskitól eltérően nem ismeri el, hogy az adott körülmények között többféle társadalmi szerep is választható lett volna. Wajda meggyőződése, hogy a Lengyelországban akkoriban született hatalmas társadalmi mozgalom, amely  Szolidaritás  néven vonult be a történelembe, az egyik oldalhoz való tartozás egyértelmű vállalását követelte meg. És, mint tudjuk, tízmillió lengyel a  Szolidaritás  mellett foglalt állást.

És tízmillió néző ment el a moziba, hogy megnézze a Gdan ski Hajógyár sztrájkjáról szóló több mint másfél órás dokumentumfilmet, Andrzej Chodakowski és Andrzej Zajaczkowski Munkások '80-ját. A cenzúra nem engedélyezte, hogy a sajtóban megjelenő moziműsorokban közöljék a film címét, Chodakowski és Zajaczkowski alkotása ezért  Foglalt vetítés  címmel szerepelt ott. És erre a  foglalt vetítésre  szinte minden, a társadalmi életben tudatosan résztvevő lengyel elment. Nemcsak az eseményeket akartuk saját szemünkkel látni, ennél többről volt szó. Chodakowski és Zajaczkowski filmje annak az értékközpontú, értelmes, szolidáris társadalomnak az első, legkorábbi vízióját mutatta be, amely - akkori reményeink szerint - éppen épülőben volt.

Csakhogy hamarosan beköszöntött 1981. december 13-a. Andrzej Brzozowski Hotel-kalendárium című filmjét, amely a műemlékként számon tartott varsói Bristol szálloda sorsán keresztül mutatja be Lengyelország XX. századi drámai történelmét, úgy is felfoghatjuk, mint a hadiállapot bevezetését követő nyolcvanas éveknek, a látszólagos dermedtség évtizedének metaforáját. Ezt a történelmünkben fontos szerepet játszó szállodát a hadiállapot bevezetése előtt egy hónappal zárták be. Felújítás címén egy évtizeden át éktelenkedett ideiglenes kerítéssel körbevett romhalmazként, riasztó mementóként a város szívében.

Ám a dermedtség csak látszólagos volt: a  Szolidaritás  szervezetei illegalitásban is tovább működtek. A következő nagyszabású sztrájk, ezúttal a bányászoké végre tartós áttöréssel kecsegtetett. Andrzej Piekutowski Bányászok '88 című filmjének hőseiben már nincs meg az 1980-as hajógyári sztrájk utolsó napját jellemző optimizmus, a parányi naivitással keveredő jószándék. A bányászok komor, mindenre elszánt sztrájkja politikai és emberi tekintetben is fenyegetőbb volt: immár nem csupán béremelésről van szó, az emberekben kezd kialakulni annak tudata, hogy saját, egyéni sorsuknál nagyobb ügyért harcolnak.

A XX. századi történelem nem sok jóval kényeztetett el bennünket. De voltak azért az emberi bátorságból és elszántságból fakadóan csodálatot és tiszteletet keltő pillanatai is. Amikor most, évek múltán ezekre a percekre emlékezünk, nemcsak büszkeséget, hanem keserűséggel vegyes nosztalgiát is érzünk.

Bozena Janicka
újságíró, filmkritikus

A sorozatban látható:
7: Vasember; 8: Hotel Kalendárium, Munkások’88; 8: Véletlen; 9: Bányászok

a sorozatot Bozena Janicka vezeti be október 7-én fél 7-kor

Titanic Filmjelenlét Fesztivál

Az Örökmozgóban vetítjük:

6: Romeo Brass; 9: Patkányfogó;10: Pripjat; 10, 15: Benjamin Smoke; 11: A törvény négy évszaka; 12: Kis halálok, Gázos, Naplopás, Távollét; 12: Gregory 2 barátnője; 13, 14: Nightwalk - Fiatalok az éjszakában; 14, 15: Berlin - a nagyváros látképe háztetőkön és kulisszákon át (Berlini töredék);

Vidám apokalipszis

Apokaliptikusan nézni a világra annyi, mint túlnézni rajta. Mindegy, hogy ez a túlnézés vallási vagy morális, történelmi vagy egzisztenciális, komoly vagy komolytalan. Amikor azt mondjuk, minden jó, ha vége jó, tulajdonképpen apokaliptikusan beszélünk. A  happy end , mint a műfaji filmek szokványos zárásmódja, akár megmenekülést, akár házasságot, akár túlélést jelent, végső soron az apokaliptikus képzelet maradványa. Csökevényes apokalipszis. Ha úgy vesszük, Tarkovszkij összes filmje is  happy end -del végződik, csak metafizikai happy enddel.

Az  apokalipszis  szó eredetileg a görögben nem jelentett semmi szönyűségeset, semmi katasztrofálisat.  Apokalüpto  annyi mint  leleplez, felfed, eltávolítja a leplet, félrehúzza a függönyt . A látható világ katasztrofális megsemmisülése a transzcendens másik világ leplezetlenné válásával, feltárulásával azonos. Ám épp ezért szüremlett bele az apokalipszis szóba a katasztrófa jelentése. Vallási szempontból a halál is nevetséges a túlvilági örökélethez képest, ám nem igen akad hívő aki ne félne a testi megsemmisülés katasztrófájától.

Az apokalipszis azt jelenti, hogy e rossz világon végső soron minden a jóra fut ki. Nemcsak a történelem, hanem minden egyes történet végén. Minden megfordul, de jóra fordul. Ez adja meg a rossz értelmét, ez szabja meg szerepét a történetben. Nem a tragédia, hanem a komédia az apokaliptikus műfaj. Isten nem tragédiát, hanem komédiát írt az emberiség számára. Divina commedia van, divina tragedia nincsen. Az már abszurd lenne. A tragédia az ember története, emberi sors, de az isteni színjáték egészébe még ez is apokaliptikusan illeszkedik. Ámde mi van akkor, ha  Isten halott ? Ha az emberiség számára nem ír többé komédiát sem az isteni gondviselés, sem a történelmi szükségszerűség? Ha az apokalipszisből nem marad más, mint katasztrófa: e világ megsemmisül, de a másik nem jön el? Nos, akkor jön el az irónia ideje. És ahol irónia van, ott irónia van. Irónia van életben és halálban, fűben és fában, evésben és ivásban, művészetben és mindennapi életben, zsarnokságban és szabadságban. Az irónia is apokaliptikus látásmód, noha nem vallási, hanem merőben esztétikai értelemben. Az ironikus úgy tekint túl mindenen, mintha látna valamit. De túltekint és ezáltal - a forma által - érzelmileg és gondolatilag kimenekít a pokollá vált világból. Ha ironikusan is, fenntartja az apokaliptikus perspektívát. Ez túl kevés lenne a vallás, ám éppen elég a művészet megmentéséhez. És az irónia végső soron a művészetnek dobott mentőöv. Ha nem az irónia tartja fenn az apokaliptikus szemléletmódot, akkor az menthetetlenül giccsbe hanyatlik. Ha Isten halott, ha a világ pokol, akkor a nagyművészet apokaliptikus végkicsengését semmi nem különbözteti meg a tömegkultúra szabvány-happy endjétől, akkor maga a művészet - giccs. Éppen ezen a ponton - az irónia pontján - válnak el a kommersz filmvégek az ironikus végfilmektől, a műfaji katasztrófafilmek happy enddel végződő giccsvilága a katasztrófavilág apokaliptikus iróniájától, amint azt remélhetőleg a Budapesti Őszi Fesztivál keretében most vetítésre kerülő filmösszeállítás is tanúsíthatja.

Szilágy Ákos

A sorozatban látható:
15, 16: Brazil; 18: Sweet Movie; 20: Kutya éji dala; 24: Eroica; 25: A szabadság fantomja; 26: A nagy zabálás; 30: Tűz van, babám; 31: Felhőmennyország

október 15-én fél 7-kor bevezető előadást tart Szilágyi Ákos


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 szeptemberi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Indiai filmfesztivál, Az indiai filmhét kevésbé ismert alkotóiról, Iráni film, Intermédia, És-filmklub


Filmemlékezet: Variációk egy hírhedt regényre: Halálos tavasz Cinemateca Portuguesa /Portugál filmmúzeum, Cinémathque de Toulouse, Charley R. Bowers, Vajda László

Lakshmi M. Puri
(India magyarországi nagykövete)


72 Kbyte

Indiai filmfesztivál Magyarországon

Ezt a filmfesztivált az indiai kormány Külügyminisztériumának külföldi propagandaosztálya hozta el Önöknek a magyar kormány Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával együttműködve. A fesztivál gyakorlati megvalósításában segítségünkre volt a Magyar Nemzeti Filmarchívum, amelynek közreműködéséért külön hálával tartozunk. Méretében páratlan ez a szeptemberről októberre átnyúló fesztivál. 18 indiai filmet hoztunk el Önöknek, melyek műfajok, témák és régiók széles skáláját ölelik fel. Láthatnak régi klasszikusokat, vidám, zenés romantikus filmeket, családi melodrámát, társadalmi kérdéseket boncolgató, komoly művészfilmeket, thrillert és akciófilmeket. A filmek közel másfél hónapig láthatók Magyarországon, Budapesten - a Bemben és az Örökmozgóban - több mint két hétig, s vidéken - Debrecenben, Győrben és Szegeden - valamivel rövidebb ideig.

Kísérletnek tekintjük ezt a fesztivált arra, hogy Magyarországon is érzékelhetővé tegyük az indiai filmek növekvő globális terjeszkedését és vonzerejét. Az úgynevezett új gazdasági szektorok közül köztudott India vezető szerepe az információs technológiában. De egyre jelentősebb tényezővé válik egy másikban, a médiában és a szórakoztatóiparban is. Indiában van a világ legnagyobb filmipara, ahol több mint ezer játékfilm készül évente különféle nyelveken és műfajokban, kitűnő technikai és művészi színvonalon. Satyajit Ray az egyetemes filmművészet egyik óriása volt, de azóta mások - Ritwik Ghatak, Mrinal Sen, Adoor Gopalakrishnan, Shyam Benegal, Girish Karnad és Mira Nair - is alkottak maradandót. Az utóbbi időben az indiai rendezők, pl. Shekhar Kapur (Elizabeth), Manoj Night Shyamlan (A hatodik érzék), Tarsem Singh (A cella), bebizonyították, hogy hollywoodi filmekben is képesek remekelni. Az indiai filmeket nem csak Indiában nézik (több mint egy milliárdan!), hanem hűséges közönségük van, illetve új piacuk születik Japánban, a Koreai Köztársaságban, Dél-Kelet- és Közép-Ázsiában, az arab világban, Afrikában, Európában, Kanadában, az Egyesült Államokban, sőt még Latin-Amerikában is.

Az indiaiaknak a film mindig is a nemzeti integráció és az önálló identitás meghatározásának hatékony médiuma volt. Az indiai film egyszerre tükrözi India gazdag és változatos kultúráját és ábrázolja mai küzdelmeit és dilemmáit: a modern és a hagyományos ellentétét, a családi és emberi értékeket a dinamikusan változó társadalmi-gazdasági rendszerben, a társadalmi igazság és a szellemi felemelkedés keresését az önző anyagiasságban. Igaz, hogy sok indiai filmnek különleges jellemzője a zene és a tánc hangsúlyozása, és ez természetes is, hiszen a zene és a tánc egyedülállóan kifejlődött hagyománya az indiai élet minden területére kihat. De mégsem musical minden indiai film. Az is érdeme az indiai filmnek, hogy szórakozást és felvilágosítást nyújt a tömegeknek, és ezzel terjeszti és mélyíti a politikai, társadalmi és gazdasági demokráciát. A jó indiai filmek bája és különös vonzereje abban rejlik, hogy a hitelest és a valóságosat álomszerűséggel és mágikus szimbolizmussal elegyítik. Reméljük, hogy ez a fesztivál is elősegíti, hogy Magyarországon jobban megértsék és 'átérezzék' Indiát és kellően értékeljék az indiai filmet.

A sorozatban látható:

7-én csütörtökön fél 5-kor: A csavargó (Raj Kapoor); fél 5-kor: Gandhi I-II (Richard Attenborough); 8-án pénteken fél 7-kor: És csöndesen telik a nap (Mrinal Sen); 9-én szombaton 4 órakor: 420-as urak (Raj Kapoor); 7 órakor: Silsila - Láncolat I-II (Yash Chopra); 10-én vasárnap 7 órakor: Sholey - Lángnyelvek I-II (Ramesh Sippy); 11-én hétfőn fél 7-kor: Ittefaq - Véletlen (Yash Chopra); 12-én kedden fél 7-kor : Kodiyettam - Felemelkedés (Ador Gopalakrishnan); 13-án szerdán fél 7-kor: Salaam Bombay (Mira Nair); 14-én csütörtökön fél 7-kor: New Delhi Times (Ramesh Sharma); 15-én pénteken fél 7-kor: Janam - Születés (Mahesh Bhatt); 16-án szombaton fél 5-kor: Aag - Tűz (Raj Kapoor); 19-én kedden fél 7-kor: Samskara - A halotti szertartás (Pattabhi Rama Reddy); 21-én csütörtökön fél 7-kor: A látogató (Satyajit Ray); 23-án fél 5-kor: Dr.Kotnis utazása (V. Shantaram)

a Bem moziban vetített filmek: 2, 5: Chemmeen - A tenger haragja; 2: Gandhi I-II; 3: Chandralekha; Virasat - Örökség; 4: Samskara; 6: Mohra I-II

Az indiai filmhét kevésbé ismert alkotóiról

Shantaram, V:

Az indiai filmgyártás hőskorának egyik legnagyobb hatású egyénisége. Első filmjét 1927-ben forgatta. Tevékenységét a némafilm korszakában kezdte, de jóval később is számos jelentős alkotást készített. Már a kezdetektől nagyfokú önállóság és eredetiség jellemezte, nem volt besorolható az úgynevezett "népi" irányzat képviselői közé. Meghatározója inkább egy különleges, társadalmi-reformista szemléletű "naturalizmus", bizonyos politikai felhangokkal, a városi középosztály ízlésének megfelelően. Sokat tanult az európai expresszionista hagyományból, nagy hatással volt rá a háború előtti német filmgyártás és különösen Fritz Lang filmkészítési módszere. A negyvenes években saját stúdiót alapított és sikeres szórakoztató filmek egész sorát rendezte. Stílusát az ötvenes évektől a színek hangsúlyos használata jellemezte.

Kapoor, Raj:

Színész és rendező, a hatvanas évektől kezdve pedig egy nagy stúdióvállalat tulajdonosa is egyben. Nagyon fiatalon, huszonnégy évesen rendezte első filmjét, majd hosszú ideig a kritika támadásait kellett elviselnie. Sok filmje témájául választotta a szegénységet és a társadami problémákat, ezért jóval népszerűbb lett külföldön, mint a hazájában. A Szovjetunióban alkotásai szinte kultuszfilmekké váltak. Sokféle külső hatást ötvöz, Frank Caprától, Chaplinen át egészen De Sicáig, de képes ezeket a sajátos indiai szemléletmód segítségével homogén egységgé ötvözni. 1946-ig tartó első korszakában nagyban támaszkodott a népi hagyományokra, különösen szép és érzékeny női alakokat varázsolva a vászonra.

S.S. Vasan

Az India déli részén kialakult filmstúdiókban dolgozóknak ahhoz a nemzedékéhez tartozik, amely közvetlenül merített Hollywood filmgyártás tapasztalataiból és sikeresen kereste a közönség kedvét. A Chandarlekha az első ezeknek a monumentális, nagy tömegeknek szórakozást jelentő filmeknek a sorában. Tevékenységét elméleti tanulmányokkal is alátámasztotta. Ezekben Cecil B. De Mille nyomán a filmet mint tömegeknek szánt látványosságot elemzi.

Kariat, Ramu

Keralai származású rendező, filmjében a tenger, a halászok életének misztikus elemeit, a sajátos malayalam kultúra jellegzetességeit emelte ki. Chemeen című alkotása tette híressé hazáján kívül is és nyitotta meg a kapukat a hatvanas években más keralai rendezők előtt is. Államában sokáig politikai szerepet is vállalt, szervezte a rendezők összefogását, igazi jelentősége azonban a sajátos keralai művészfilm-iskola megteremtésében van.

Sen, Mrinal

Az egyik legismertebb indiai rendező. Színházi emberként kezdte az Indian Peoples’Theatre Assiciacion tagjaként. Első filmes alkotásai ingadoznak a hagyományos és a kísérleti módszer között. Saját nyilatkozatai szerint nagy hatással volt rá Francois Truffaut. Calcuttáról készített trilógiájában /Calcutta 1971, Padatik 1973, Chorus 1974/ a godard-i értelemben kísérletet tett a narráció megújítására. Az Ek Din Pratidin fordulatot jelentett művészetében. A bengáli térséget sújtó fokozódó válság az ideológiákból való kiábrándulásra, szélsőségesebb állásfoglalásra késztette. Ezért ezt a filmjét és az utána következőket nagy művészi felelősségvállalás, az erkölcsi és szociális kérdések mély elemzése, ugyanakkor a történetek minimalizálása jellemzi.

Gopalakrishnan, Adoor

A hetvenes években megújult indiai filmművészet egyik kiemelkedő képviselője. Sok más kortársához hasonlóan ő is a Poonai Filmintézetben tanult. 1965-ben ő alapította az első keralai filmszövetséget. Művészete, mint a modern malayalam film általában az egyes ember pszichológiájának elemzésén, a kamera és a világítás realista/expresszionista használatán alapul. Szélsőséges szubjektivizmusa miatt filmjei gyakran szétesőek, inkább részleteikben izgalmasak mint egészükben.
Legjelentősebb alkotása az 1981-ben készült Elippathayam

Shippy, G.P és Shippy Ramesh

G.P. Shippy eredetileg építési vállalkozó volt, majd India egyik legjelentősebb filmcézárává vált. A hatvanas és hetvenes évek fordulójának legnagyobb közönségsikereinek finanszírozása fűződik a nevéhez. Többek között a Sholay, ez a különleges curry-western, minden idők egyik legnagyobb indiai kasszasikere. Ő maga a pénzt egy jelentős indiai filmforgalmazási hálózat létrehozásába fektette be, amely ma is működik. A filmet fia, Ramesh rendezte, aki a filmkészítés számos útja közül a bevált műfajok újrateremtését választotta, nagy sikerrel. A western műfaja mellett /Sholay/ hasonló sikerrel próbálkozott a James Bond-filmek indiai változatával is a Shaan-ban. Ramesh Shippyt a műfaji eszközök tudatos használata, a hatásmechanizmusok pontos ismerete és kijátszása különbözteti meg társaitól.
(Cs.J.)

Nemes Károly: Az iráni film útja

Az Örökmozgó Filmmúzeumban a véletlen hozta össze ugyanarra a hónapra az indiai filmfesztivált és az iráni filmhetet. Filmtörténetileg azonban olyan kapcsolat van köztük, amelyről talán kevesen tudnak. Kezdetben ugyanis a perzsa nyelvű iráni hangosfilmek Indiában készültek - az ottani technika igénybe vételével. Az elsőt, A lori lányt (1933) Ardeshir Irani rendezte. A mesék és hősköltemények megfilmesítésével nyilván az indiai példát másolták az effajta művek alkotói.

Iránban egyébként 1930-ig csak dokumentum- és riportfilm készült, az is általában az uralkodó család, illetve a felső körök megrendelésére. (Az első film a Belgiumba látogató sahot mutatta be, és Mirza Ebrahim Khan Akkasbashi készítette.) A széles közönség elé azonban nem jutottak el ezek a felvételek. Számukra is elérhető - perzsa nyelvű hangos - híradó csak 1932-ben jelent meg. Az első - még néma - iráni játékfilm, az Abi és Rabi, 1930-ban készült Avanes Ohanian rendezésében. Jelentősebb volt ennél az alkotó második filmje, a Hadzsi, a filmszínész (1932), amely a mozit erkölcstelennek tartó nézetekkel vette fel a harcot. Az első Iránban készített, perzsául beszélő film, Az élet vihara (r: Esma'il Kushan) csak 1948-ban jelent meg. Talán ez tekinthető az iráni film születési dátumának, bár a filmművészeti fejlődést két tényező is nagyon zavarta. Egyrészt a szigorú, vallási alapú cenzúra. Másrészt az, hogy Mohamed Reza Pahlavi már a hatvanas években nyugati minták alapján próbálta modernizálni az országot, és ezáltal egyre jelentősebbé vált az amerikai film térhódítása. A cenzúrába egyébként nem csak a frivolnak számító alkotások ütköztek bele, hanem a társadalmi problémákat feszegető filmek is ( Farrokh Gaffary A várostól délre című 1958-as filmjét például betiltották). Ez a helyzet nyilvánvalóan az igénytelenebb melodrámáknak és vígjátékoknak kedvezett, valamint annak a sajátos iráni bűnügyi filmnek, amelyben a pozitív figura az iráni hagyományokat képviselte, a negatív pedig mintegy a nyugati befolyást. Ezt példázza Mas'ud Kimia1i filmje, az Qaisar, amely éppúgy 1969-ben készült, mint Dariush Mehrju'i igazán jelentős filmje, A tehén, amely a paraszti világ realisztikus bemutatásával tűnt ki. Ez utóbbi - Davud Mowlapur, Bahram Baiza'i és mások alkotásaival együtt - valamiféle iráni új hullámra utalt, amelynek a lendülete egészen az 1978-79-es forradalomig tartott. A mozgalom csúcsát az jelentette, hogy a függetlenek kis közössége által létrehozott Új Film Csoport több filmet is finanszírozott (pl. Shorab Shahid Saless és Parviz Sayyad műveit). A független filmek persze mennyiségileg nem vehették fel a versenyt a teljesen vagy félig államilag finanszírozott filmekkel Iránban, ahol a hetvenes években évente 45-70 játékfilm készült.

A forradalom azért jelentett kezdetben negatív fordulatot a film számára Iránban, mert a túlzott vallásosságtól hajtva a mozit nem csak elítélték, hanem le is rombolták: 1979-ig, az iszlám kormány hivatalba lépéséig, szám szerint 180-at. Bár ez a szélsőséges elutasítás átmenetinek bizonyult, a cenzúra felerősödése továbbra sem kedvezett a filmkészítésnek (a nők például egy időre teljesen eltűntek az iráni filmekből). Sokan emigráltak, és bizonytalanság uralkodott azzal kapcsolatban, mit szabad és mit nem. Később maga Khomeini ajatollah is nyilatkozott moziügyben, kifejtve, hogy a Pahlavi-rendszer visszaélt a filmmel, és az irániak megrontására használta fel. Az ezt követő szabályozás nem csak a filmkészítésnek nyitott teret, hanem idővel a filmek exportját is szorgalmazta: 1983-ban még csak 22 játékfilm készült, 1986-ban már 57. Ismét megjelentek a nők, sőt a női rendezők is. Mindez nem jelentette persze a cenzúra megszűnését, de Modsen Makhmalbaf filmje, A kufár (1986) egyértelmű elutasítás vagy betiltás helyett már formai kérdéseket is felvető, szakmai vitát váltott ki.

A mához közeledve a korábbinál kevésbé reprezentatívan ment végbe az az újabb változás, amely az iráni filmet végre az egyetemes filmművészet részévé tette, vagyis elfogadtatta azt a nemzetközi közönséggel is. Ehhez természetesen nem csak anyagi és technikai feltételek kellettek, hanem olyan rendezők egy csoportja is, akik folyamatosan vállalkoztak kifejezetten művészi feladatok megoldására és úgy érvényesítették a nemzeti sajátosságokat, hogy ennek révén megszülethessen az iráni filmművészet.

Kétségtelenül Abbas Kiarostami a legkarakterisztikusabb ezen alkotók közül. Első feltűnést keltő filmje, a Hol a barátom háza? (1988) jelentéktelennek tűnő történetet dolgoz fel. Mohammad iskolai füzete Achmadnál marad, aki, bár dolgozatot kell írnia és anyja se engedi el, mindenáron vissza akarja juttatni a füzetet a szomszéd településen lakó fiúnak, nehogy az másnap kikapjon szigorú tanítójuktól. Ez a meglehetősen bonyolulttá váló út valójában Iránt mutatja be a felvillanó emberi arcokon és a világ gyermeklélekben tükröződő képén keresztül. Bár formailag szinte dokumentumfilmnek tűnik, igazi jelentőségét a végkifejletben megmutatkozó érzelmi feltárulkozás adja: a barátság megnyilvánulása. Ennek az emberközpontú ábrázolásnak köszönhető, hogy a rendezőnek Irán egyik legnagyobb katasztrófáját, az 1990-es földrengést is sikerült nem szokványosan bemutatnia: Az élet megy tovább (1992) mintegy az újrakezdés himnusza és központi élménye, a remény egész Iránra utal.

Az emberábrázolás középpontba állításával érte el az iráni film, hogy ne csupán egy távoli ország egzotikusságával vonzza a nyugati közönséget. Kiarostami A cseresznye íze című filmjének cannes-i Arany Pálma díja bizonyítja ezt. Ehhez a fordulathoz azonban sok kísérletezésre és művészi kezdeményezésre volt szükség. Hogy csak egyet említsünk: Ebrahim Foruyesh filmje, A kulcs (1987) szinte Kiarostami fent idézett filmje bevezetőjének tűnik. Egy lakásba bezárt kisfiú küszködését mutatja be, hogy elzárja az égve hagyott gázt, s ebben a szomszédok segítőkészsége és szolidaritása a legfontosabb. Más filmek is mutatják, mennyire nem véletlenül választanak gyerekhőst a rendezők: Amir Naderi Víz, szél, homok (1989) című filmjében egy hazaérkező kiskamasz indul el a nyomor elől elvándorló szülei után, Majid Majidi Apa (1995) című alkotásában egy 14 éves fiú próbálja eltartani a családját apja halála után, s mivel képtelen elfogadni a mostoháját, aki segítene ebben, így inkább világgá megy.

Noha nem csak a fenti néhány filmben választottak gyerekhőst, az iráni filmnek természetesen nem csak gyerekhősei vannak, mint ezt Ebrahim Hatamikia most bemutatásra kerülő két filmje is mutatja. Annak azonban, hogy nem egy iráni film - s köztük a legjelentősebbek - éppen ezzel tűnnek ki, sajátos oka van. A "gyerekszemmel" láttatott világ viszonylag tiszta emberi kép megrajzolására adott módot, a gyermek egyszerű szemlélete lehetővé tette, hogy a legalapvetőbbekre koncentráljanak, minden elfogultságtól mentesen, őszintén. Így egyszerre lehetett megmutatni a nehézségeket, a nyomorúságot és reményt kelteni az emberség, a segítőkészség, a szolidaritás felvillantásával. S pontosan ezzel járult hozzá az iráni film az egyetemes filmművészethez.

A sorozatban látható:

25-én, hétfőn fél 9-kor: Apa (Majid Majidi); 26-án, kedden fél 9-kor: Minoo tornya (Ebrahim Hatamikia); 27-én szerdán fél 9-kor: A cseresznye íze (Abbas Kiarostami); 28-án csütörtökön fél 9-kor: Kabala a cethal gyomrában (Ebrahim Hatamikia); 29-én, pénteken fél 7-kor: Gabbeh (Mohsen Makhmalbaf); 30-án szombaton fél 7-kor: Hol a barátom háza? (Abbas Kiarostami)

Intermedia

A sorozatban látható:

21-én csütörtökön fél 5-kor: Intermédia videó 1990-2000; 28-án csütörtökön fél 5-kor: Privát történelem; Négy bagatelle; Pszichokozmoszok

És-filmklub:

27-én szerdán fél 7-kor: Boldog ifjúság (Traktoriszt/i), orosz, 1939, r: Ivan Pirjev, f: Jevgenyij Pomescsikov,

o: Alekszandr Galperin, z: Dmitrij és Danyiil Pokrassz, sz: Marina Ladinyina (Marjana), Nyikolaj Krjucskov (Klim Jarko), Sztyepan Kajukov (Kirill), Borisz Andrejev (Nazar Duma), Pjotr Alejnyikov (Szavka), mf/R, 88 perc

Ukrajnai falu a harmincas években. A "kolhozmusical" középpontjában - a traktorosbrigád bájos vezetője és a leszerelt tankos, a szerelő szerelme áll. A háttérben pedig - ami persze nem látszik a filmben! - a tíz éve folyó erőszakos kolhozosítás, illetve "kuláktalanítás" és az annak következtében kialakult éhínség több százezer áldozata.

A filmet uraló magánéleti, "individuális" konfliktust, a zilált kapcsolatokkal, úgy kellett föloldani, hogy ne a személyes, egyéni érzelmek döntsenek. Az emberek is szépek legyenek, ám "polgári"-erotikus vonzerő nélkül. Végül: egyszerre legyen komoly ideológiai agitáció és könnyed, felhőtlen szórakozás. S lett is: Sztálin-díjjal kitüntetett - kasszasiker. (Geréb Anna)

Vetítés után beszélgetés az Élet és Irodalom vendégeivel

Szeptember 16-tól 30-ig: Filmemlékezet Fesztivál


36 Kbyte

Beköszöntött a szeptember és vele a IV. Filmemlékezet Fesztivál. A hagyományoknak megfelelően megint bemutatkozik egy társarchívum, a nálunk még ismeretlen toulouse-i , és egy újabb külföldre szakadt magyar filmes, Vajda László rendező, munkásságából adunk ízelítőt. A magyar filmes csemegét idén a Halálos tavasz nemrég felújított amatőrfilmes változatának ősbemutatója jelenti.

Az idei fesztivál különlegessége az élő zenei kíséret sokfélesége lesz. Kezdettől fogva törekedtünk arra, hogy e ritka alkalmakkor zenei meglepetéssel is szolgáljunk: 1997-ben az Amadinda együttes, 1998-ban a Budapest Ragtime Band adott élő zenei kíséretet egy-egy felújított formájában bemutatott, rég elveszettnek hitt magyar némafilmhez. (1999-ben egy vadonatúj zongora beszerzése jelentette a zenei szenzációt.) Mindkét együttesnek merőben új feladatot, s egyben izgalmas kihívást is jelentett némafilmet élőben kísérni, akárcsak az e szerepkörben idén debütáló Budapest Klezmer Bandnek. Kifejezetten erre specializálódott azonban az a saarbrückeni trió, amelynek két produkcióját is megismerheti az Örökmozgó közönsége - hála a budapesti Goethe Intézetnek. (Frank Werner kulturális titkárnak egyébként már jövőre is van egy remek ötlete!) Az Ohr macht Musik für's Auge (A fül zenél a szemnek), vagy egyszerűen Ohr (Fül) névre hallgató ütősegyüttes már régóta ismert a németországi zene-, illetve filmrajongók körében. Három igen különböző klasszikushoz (Hitchcock A titokzatos lakó, Eizenstein Október és Arthur Robison A rémület árnyéka című némafilmjeihez) komponáltak élő zenei kíséretet, s ezzel turnéznak világszerte. Nálunk az oroszországi útjukon nagy sikert aratott Október-produkciójukkal és A rémület árnyaival lépnek fel. Ez utóbbi film, amelynek gyönyörűen restaurált, virazsírozott kópiáját pár éve mutatták be a Cinema Ritrovato nevű bolognai nemzetközi archívumi fesztiválon, teljesen ismeretlen Magyarországon, holott a német expresszionizmus klasszikusaként emlegetik a szakirodalomban. Vetítése a fesztivál nyitóelőadásán azért is tekinthető sajátos ősbemutatónak, mert a nálunk tavaly bemutatkozó frankfurti archívum, a Deutsches Institut für Filmkunde (DIF) augusztusban készült vadonatúj kópiáját legelőször a budapesti közönség láthatja.

Cinemateca Portuguesa / Portugál filmmúzeum

Ugyancsak felújított kópiákkal gazdagítja műsorunkat a lisszaboni Cinemateca Portuguesa: híres hazai némafilmjük, a Maria do Mar mellé elküldenek egy csokornyi egészen korai, kézzel festett filmet is, melyek joggal nyűgözték le az idei bolognai fesztivál közönségét. Jó alkalom ez arra, hogy ismét bemutassuk azokat a hasonlóképpen korai, kézzel festett filmeket, amelyeket a magyar archívum újított fel, miután két munkatársa, Geréb Anna és Perjési Zsuzsa, pár éve rábukkant a nitro kópiákra. Immár saját gyűjteményünk darabjának tekinthető a Dr. Caligari nemrég beszerzett, virazsírozottan restaurált kópiája, amelyet most láthat először a közönség. De viszonylag új szerzeményünk - a szlovén filmarchívumtól - az a töredékesen fennmaradt 1913-es német film, amelyet Franz Hofer rendezett Az öregség első jelei címmel. Mint annyi más némafilmet eddigi és jelenlegi programunkban, ezt is az Örökmozgó kiváló házi improvizatőre, Kecskeméti Gábor kíséri zongorán.

"A némafilmek hangnélkülisége mind a mai napig éltető kihívást jelent az eltérő műfajokban alkotó művészek számára. A mozgókép és a megszülető hang a teljes tér különböző aspektusait jelöli. Meghatározza-e a némafilm egy utólag hozzárendelt hang funkcionális működését? Vagy fordítva?" Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tóth Gábor igen különböző hátterű alkotó társaival. Árvai György képzőművész 1984 óta a "színház" vizuális és akusztikai lehetőségeinek kitágításával, a művészeti ágak "olvasztásával" foglalkozik. Dóra Attila fúvós-hangszeres szólista a hazai szabadimprovizációs zene jelentős képviselője, aki táncszínházi produkciókhoz készített kísérő/élő zenéket. Dr. Máriás költő, zenész, képzőművész, a Tudósok zenekar vezetője a hazai alternatív zenei kultúra jeles képviselője. Szigetvári Andrea, aki zenei informatikát tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és a pécsi egyetemen és a Making New Waves nemzetközi kortárszenei fesztivál létrehozója, az elektroakusztikus és számítógépes zene hazai képviselője. Közös produkciójuk, a Kép- és hangzóterek némafilmkoncert szokatlan és izgalmas élményt ígér az Örökmozgó zongorához szokott közönségének.

Nagy szenzáció volt két éve Bolognában egy hiányosan fennmaradt formájában is megdöbbentő orosz némafilm, a Káin és Ártyom bemutatója - élő klezmer zenével. Ezt az élményt szeretnénk reprodukálni az Örökmozgóban a Budapest Klezmer Band közreműködésével, melyet aligha kell bemutatni. Érdemes viszont pár szót ejteni erről a mi gyűjteményünkben is meglévő, de szinte sose játszott filmről. Mint Geréb Anna írja, Pavel Petrov (1895-1960), a hivatásos katonai cenzorból lett újságíró, majd felelős filmszerkesztő-átvágó filmjét hazájában inkább kritizálták "formalista dekorativizmusáért", és mert a fontos társadalmi probléma osztályjellegét elmaszatolta az "individualista magánüggyel", a szerelmi háromszög-történettel. A filmnek nagy visszhangja volt Nyugat-Európában, különösen Franciaországban értékelték nagyra, ahol 1932-ben Párizsban nem kisebb művész, mint Abel Gance rendező "vezényletével" hangosították - több klasszikus szovjet némafilmmel együtt. A hangos változat igen érdekes lehetett: szöveget nem "szinkronizáltak" hozzá, annál több zörejt és "atmoszférát", azaz tömeghangokat, nevetést és zajokat, itt-ott bekiáltásokat is (pl. "csizmát javítok", "ott vernek egy embert!"). A verekedés drámai csúcspontján a banditák támadását kutyaugatás jelezte előre, szaxofonnal felerősítve. Közben sűrűn csendült fel néhány olyan népszerű orosz dalfoszlány is, mint az "Ej, uhnyem".

És hogy ne maradjunk le a szaxofonról és ne csak befutott, gyakorlott zenészeket hallgassunk, a Párizsi Notre Dame talán legkorábbi filmváltozatát a még középiskolás zenetanuló Harcsa Veronika "zenésíti meg". Talán idővel sikerül iskolát is teremteni olyan vállalkozó szellemű fiatalokkal, akik hajlandók a némafilmeket szolgálni. Várjuk jelentkezésüket!

A fesztivál programja:

16-án szombaton fél 9-kor: A rémület árnyéka; 17-én vasárnap fél 7-kor: Október; 20-án szerdán fél 9.kor: Maria do Mar; 23-án szombaton fél 9-kor: Kép- és hangzóterek - Némafilmkoncert; 24-én vasárnap fél 5-kor: A három + 1 ügyü testőr; fél 9-kor: Káin és Ártyom; 26-án kedden fél 7-kor: Dr. Caligari; 29-én pénteken fél 9-kor: A kezdet kezdetén - Némafilmkoncert; 30-án szombaton fél 5-kor: Halálos tavasz - 3 variációban

Traser Mária: Cinémathque de Toulouse

Franciaország híres filmarchívumai közül ezúttal a toulouse-i mutatkozik be az Örökmozgó Filmmúzeumban. A gyűjteményt Raymond Borde, a nagyhírű filmtudós és filmtörténész alapította 1951-ben. A gyűjtés és megőrzés mellett az archívum mindmáig legfontosabb kulturális tevékenysége a birtokában lévő filmek folyamatos megismertetése a közönséggel.

Az intézmény 1997 óta Toulouse belvárosában, egy eredeti freskókkal díszített, XVI. századi reneszánsz épületben működik, két vetítőteremmel és gazdag könyvtárral. A város közelében, egy régi gyümölcs-hűtőházban kialakított raktáruk őrzi a mintegy húszezer filmet, valamint fotó- és plakátgyűjteményt. Az archívum sokoldalú tevékenységet folytat, elsősorban a nagy múltú egyetemi város művészeti életében bontakozik ki. Oktat, fesztiválokat, kiállításokat, filmes rendezvényeket szervez, és sajátos missziója, hogy a Garonne-vidék hatalmas Muret fegyházában szervez vetítéseket az elítélteknek. Ezekre az eseményekre meghívja a francia film nagyságait, így alkalmat teremt a börtönlakóknak, hogy Cathérine Deneuve-nek, Gérard Dépardieu-nek, Alain Delonnak, vagy Luc Bessonnak tehetik fel kérdéseiket a filmről és az életről.

Magyarországi bemutatkozásuk alkalmából nagy gonddal válogattak filmtörténeti értékeikből, hogy képet adjanak gyűjteményük sokrétűségéről és egyben Toulouse iránti elkötelezettségükről.

Charley R. Bowers

Charley R. Bowers (1889-1946) az amerikai némafilm nagy komikusa, aki elsősorban a játék- és animációs filmek terén alkotott kiemelkedőt. Volt rendező, író, producer, színész, stúdióvezető, rajzfilmes: új animációs módszereket, trükköket és speciális effektusokat talált fel Az 1920-as években Chaplin- és Keaton-színvonalú burleszkeket készített. Mivel filmjei eltűntek, nevét mára elfeledték, még a rangos filmlexikonokból is kimaradt. Programunkban bemutatásra kerülő műveire a tou-louse-i archívum munkatársai bukkantak rá gyűjteményükben. Toulouse-nak köszönhetően ismerheti meg Párizs, Montreal, London filmmúzeuma után a budapesti Örökmozgó közönsége is egy nagy filmes korszak e különc egyéniségét.

Jacques Mitsch, a megszállott toulouse-i lokálpatrióta fekete humorral átitatott dokumentumfilmjeiben ironikus, bölcs, költői pillanatképekben örökíti meg az örökkévalóság számára imádott városának mindennapjait. Mintegy húsz éve dolgozik e témán "a francia rövidfilm szent szörnyetege": rafinált megfigyelőképességgel, alig néhány percben, beszédes környezetben mutatja be olykor groteszk és szánalmas, hús-vér hőseit, akikben gyakran magunkra ismerünk. Az egykori biológiaprofesszor az utóbbi években begyűjtötte a rövidfilmfesztiválok minden lehetséges díját, filmjeiből mára tananyag lett a francia filmfőiskolákon.

Toulouse-ban őrzik Eric Rohmer egyik alig ismert rövidfilmjét is, innen küldik el mindenfelé, New Yorktól Budapestig. André Téchiné nagyívű családtörténete Toulouse vidékén játszódik. Bertrand Blier filmjében Alain Delon, Jean-Pierre Mockyéban pedig Catherine Deneuve látható szokatlan szerepben. Mindkét film nagy sikerrel megy, ahol csak bemutatják. F.J. Ossangnak, az új francia film extravagáns művészének sokkoló alkotását igazi felfedezésként ajánlják a magyar közönségnek. A magyar származású Paul Czinner általuk hangosított 1929-es némafilmje egyik fontos filmtörténeti értéke gyűjteményüknek. Jevgenyij Ivanov Godard-adaptációját a toulouse-i archívum forgalmazta Franciaországban: Jean-Paul Gorce archívumvezető szeretett bele a műbe, s vásárolta meg egy moszkvai fesztiválon. Budapesti vetítésén vendégünk lesz Pierre Cadars úr, a Cinématheque de Toulouse igazgatója.

A sorozatban látható:

17-én vasárnap fél 9-kor: Miau (Jacques Mitsch), A mi történetünk (Bertrand Blier); 18-án hétfőn fél 9-kor: Alain Lasserre, állatpreparátor (Jacques Mitsch); A szigetek kincse (François-Jacques Ossang); 21-én csütörtökön: Vadásznap (Jacques Mitsch); Franciaországi emlékek (André Téchiné); 23: Jó napot, Toulouse-ba megyek (Jacques Mitsch); Nadja Párizsban (Eric Rohmer); Nikotin (Jevgenyij Ivanov); 24: Madame Rini (Jacques Mitsch); Tojástánc (Charles R. Bowers); A vad lakó(Charles R. Bowers); Ezt meséld el! (?); fél 7-kor: Látogatás a múzeumban (Jacques Mitsch); Zavarodott felügyelő (Jean-Pierre Mocky); 30-án szombaton 7-kor: Hermann Heinzel, ornitológus (Jacques Mitsch); Az elveszett lelkek útja (Paul Czinner)

Tanner Gábor: Vajda László

A harmincas évek közepén a szürke és unalmas magyar filmvilágban az újítás szándékával lépett fel néhány fiatal rendező, köztük Vajda László, akinek sikerült is némi üde színfoltot lopnia a palettára, de a nagy változtatás elmaradt. Alig néhány év elteltével ugyanis egészen másféle fordulat következett be: az első zsidótörvénnyel kezdetét vette az "őrségváltás", melyet Vajda származása miatt nem várt meg és 1939-ben egy párizsi produkcióhoz szerződött. Franciaországot, majd Olaszországot is hadbalépéseik miatt hagyta el. A sors iróniája, hogy végül a fasiszta Spanyolországban talált menedéket, mert ott legalább zsidóüldözés nem folyt (az antiszemitizmust Franco harsány antikommunizmussal helyettesítette), és a háborúban a béke szigetének számított.

Vajda számára a filmkészítés hivatás volt és nem önkifejezési forma. A film funkciójának a széleskörű szórakoztatást tekintette, ennek eszközeit tökéletesen ismerte és alkalmazta. Mindig felkérésre dolgozott, megbízásokat teljesített, egyik filmje sem volt számára "személyes ügy". (...) Pontosan ismerte a filmes hatáskeltés módszereit és ezek hatékony alkalmazására törekedett. Különösen kedvelte a fény-árnyék effektusokat, melyek alkalmazásával próbálkozott már vígjátékaiban is, jóllehet szerény eredménnyel, hiszen ez a műfaj inkább a jelenetek harsány, erőteljes megvilágítását igényli. Film noire-os filmjeiben viszont hatékonyan funkcionál a fénnyel és árnyékkal való játék. A Három tükörben ennek révén teremti meg az áldozat házának félelmetes, fojtogató légkörét. Éppen ezzel az eredeti és invenciózus atmoszférateremtéssel válik izgalmassá és egyedivé a film, amely a cselekmény szintjén nem több a Valakit megöltek utánérzésénél. (...)

A különböző formanyelvi és technikai megoldások használatát a nézőkre gyakorolt hatásaik szerint mérlegelte. Jellemző például, hogy a negyvenes évek elejétől tért hódító neorealizmus alig befolyásolta (pedig az olasz filmet jól ismerte), azokat a hatáselemeket viszont szívesen alkalmazta, melyeket a neorealista tendenciára reagálva a hollywoodi rendezők alakítottak ki, például Jules Dassin A meztelen városban. Ez az áttételes kapcsolódás azért is érdekes, mert az ötvenes évek elejétől a spanyol filmben is fodrozódott egy kis hullám, melyet közvetlenül az olasz neorealizmus kavart. (...)

Jóllehet Vajda filmes mesterember volt, ez nem jelenti azt, hogy a munkája során zárójelbe tette volna a személyiségét. Ha egy filmben olyan szemléletet kellett volna érvényesítenie, mely alapvetően idegen volt tőle, inkább szakított a műfaji konvenciókkal. Humanizmusát és a kegyetlenségtől való viszolygását nem tudta félretenni akkor sem, amikor egy torreádor-film elkészítésére kapott megbízást. (...) Vajda nagybetűvel absztrahálható Mozikat készített, melyekben ugyan nem válik dominánssá, de érezhetően jelen van az alkotói egyéniség.

(a cikk teljes terjedelmében a Filmvilág szeptemberi számában olvasható)

A sorozatban látható:

17-én vasárnap fél 5-kor: Aki átmegy a falon; 18-án hétfőn fél 7-kor: Egy majdnem rendes lány; 19-én kedden fél 5-kor: A kölcsönkért kastély; 22-én pénteken fél 9-kor: Három tükör; 25-én hétfőn fél 7-kor: A torreádor; 27-én szerdán fél 5-kor: Döntő pillanat; 28-án csütörtökön fél 7-kor: Az ígéret


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 júliusi-augusztusi programjából

A MOZI ÁTÉPÍTÉS MIATT ZÁRVA

Szeptemberben kinyit!


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 júniusi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Portugál filmhét, A fal után, Claude Chabrol, Gengszter-filmek, Az új budapesti 12, Sartre és a film, Bienvenido-Isten hozott csak egyszer,

A fal után

Ízelítő a közép-kelet-európai filmművészet elmúlt tíz évéből

Filmsorozatunkat a Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum felkérésére állítottuk össze, hogy az eredetileg Stockholmban megrendezett kiállítás koncepciójához hasonlóan, egy pillantást vethessünk az adott korszak másik vizuális művészeti ágára, a filmművészetre. Olyan alkotásokat mutatunk be, amelyek különböző közép-kelet-európai országokban készültek az elmúlt tíz év során. Természetesen - a tematika oldaláról nézve - számtalan más film is bekerülhetett volna a programba, de egy bővebb válogatásnak egyebek mellett az anyagi források hiánya is gátat szabott. Célunk az volt, hogy a Ludwig Múzeumban kiállított képzőművészeti alkotások mellett mozgóképen is látható legyen néhány olyan mű, amely tükrözi az adott ország drámai társadalmi-politikai átalakulásainak folyamatát, vagy megörökíti a változások pillanatát.
A filmek rendezői a közelmúlt eseményeinek krónikásai, ők a mozgókép eszközével tárják a nézők elé, hogy mi történik közvetlen környezetükben. Sorozatunkkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a közép- és kelet-európai filmművészetre. A térségben készült filmek többsége ugyanis még azokhoz a nézőkhöz is nehezen jut el, akiknek készültek, akikről szólnak. Pedig soha nem volt még ekkora szükség - a fennmaradásért folyó ádáz küzdelemben - a visszajelzésre, az érdeklődés ébrentartására. Tekintsék a sorozatot figyelemfelkeltésnek, és reményeink szerint egy sokkal átfogóbb és még több országra kiterjedő bemutató előfutárának.
Surányi Vera

A sorozatban látható:

18: Falomlás után; 19, 27: Kívülálló; 20: Bolse vita; 21: Gyászszertartás; 22: Sebek; 23: Kései telihold; 24: Jobb szépnek és gazdagnak lenni; 25: A telihold napja; 26: A csalás gyönyöre

Boldog születésnapot, Claude Chabrol!

Claude Chabrol a legnépszerűbb filmrendező a francia új hullámos nemzedék ma is élő legendái közül. Nemzeti intézmény, biztos érték, úgy hozzátartozik a francia kultúrához, mint a francia konyhához a camembert sajt, vagy a bordeaux-i vörösbor. A "francia Hitchcock" túlélte az új hullámot, flörtölt a művészfilmmel, belekóstolt a kommerszbe és megállapodott valami egészen sajátos, csak reá jellemző stílusnál, amelyet mind a mai napig kitűnően gyakorol, amellyel korrajzot fest. A jólét és a képmutatás áldozatául esett polgári élet ragyogását és nyomorúságát ábrázolja fáradhatatlanul. Filmjeinek szereplői kétségkívül a kortárs francia filmművészet leggazdagabb és legizgalmasabb "bestiáriumát" alkotják.

A Magyar Filmintézet az Örökmozgóban tavaly februárban abból az alkalomból mutatott be válogatást Claude Chabrol műveiből, hogy a mester befejezte ötvenedik filmjét. Idén hetvenedik születésnapja alkalmából (június 24.) tisztelgünk a kortárs francia film e nagy egyénisége előtt, műsorra tűzve legsikeresebb alkotásait és igazi csemegeként levetítve néhányat nálunk eddig még nem játszott filmjeiből.
Traser Mária

A sorozatban látható:

16: A ceremónia; 17: Landru; 18: Alice utolsó szökése; 20, 28: Nőcskék; 21: Kettős küldetésben; 23, 26: Zsaru a pácban; 22, 29: A pokol

http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/profiles/chabrol.hu.html

Gengszter-filmek

Az amerikai filmtörténet egyik időszakának jellegzetes filmje lett A kis cézár (1930). Egész sorozatot indított el, melynek eredményeként a gengszterfilm a harmincas évek meghatározó műfajává vált.

A Warner Bros ontotta az ilyen filmeket. Szerződtették Cagneyt, aki a Közellenséggel (1931) debütált mint gengszter. A gazdasági válság idején nagy népszerűségnek örvendtek a zűrzavarból saját erejükből kikeveredő, céltudatos self-made man gengszterfigurák. A harmincas évek közepére azonban - főleg a cenzúra hatására - a gengszterek ellenfelei lettek a pozitív hősök. (Erre kiváló példa A rend katonái című film.) Ekkor már a kisebb sztárok (mint a pályája elején levő Bogart) kapták a rosszember szerepeket.

Kovács András Bálint a Filmvilág júliusi számában olvasható cikkben így ír: "Hogy a film noir műfaj-e, stílus-e, erről nincs megállapodott filmtörténészi vélemény. Néhány dolog azonban általánosságban mégis elmondható erről a filmcsoportról.
A film noir bűnügyi vagy gengszterfilm. Tipikusan expresszionista fényhatásokat használ, és a történetek hangulata többnyire nyomasztó. A film noirt azért tekinthetjük átmeneti lépésnek a klasszikus és a modern filmművészet között, mert szakít a klasszikus elbeszélő logikával, miközben fenntartja a klasszikus elbeszélő struktúrát. Ez az, amit a francia új hullám később rendezővé vált kritikusai nagyra értékeltek. Amint Claude Chabrol megjegyezte: Ezekben a filmekben szó sincs a műfaj megújításáról, semmilyen módon nem mennek el a határokig, és nem intellektualizálják a műfajt. (...) Könnyen átlátható azonban, hogy ezek a filmek fontos lépést jelentettek a műfaj felszabadításáért és formáinak lebontásáért vívott békés küzdelemben"

A sorozatban látható:

1: A sebhelyesarcú; 2: A rend katonái; 4: Csak egy kis pánik; 5: Mocskos arcú angyalok; 6: Rakparton; 9: A maffia parancsára; 10: Az amerikai barát; 12: Bonnie és Clyde, 16: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső; 17: Aszfaltdzsungel; 18: Szökevény vagyok; 19: Elsőszámú közellenség; 18: Közellenség; 20: Én és a gengszter; 22: Az alvilág királya; 23: Gengszterek klubja; 24: A San Franciscó-i zsaru; 25: Az éjszaka és a város; 26: A gonosz érintése; 27: Képvadászok; 27: Zsákutca; 28: A félelem órái; 29: A nagy álom (1978); 29: A nagy álom (1946); 30: Volt egyszer egy Amerika...

Az új Budapesti 12

A Magyar Televízió Rt. felkérésére a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztályának tagjai megszavazták Minden idők 12 legjobb magyar játékfilmjét. Ezeket a filmeket május 5-től tűzte műsorára a Magyar Televízió, s népszerűsítésükbe azzal kapcsolódik be a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó Filmmúzeum, hogy mozivásznon, mi több, angol fordítással vetítjük le őket a hazai és külföldi érdeklődőknek. Filmtörténeti érdekességként áprilisban a régi Budapesti 12-vel indult sorozatunk folytatódik azzal a nyolc filmmel, amelyek csak az új listára kerültek fel.

A sorozatban látható:
3: Szerelem; 4: Valahol Európában; 10: Szindbád; 16: Emberek a Havason; 17: Megáll az idő; 24: Az én XX. századom; 25: Hyppolit, a lakáj; 28: A kis Valentino

Sartre és a film

Jóllehet Sartre-nak nem volt jó véleménye a filmről, mint médiumról (a szöveget fontosabbnak tartotta a képnél), mégis szívesen dolgozott a filmesekkel, különösen abban az időben, amikor az egzisztencializmus, mint létérzés képi megjelenítésére törekedtek a filmkészítők.

A sorozatban látható:
1: A fal; 11: Kean, a zseni; 21: Vágyakozás; 30: Salemi boszorkányok

Bienvenido-Welcome-Isten hozott

A Mexikói Nagykövetség jóvoltából a Magyarországon keresztül utazó Bienvenido/Isten hozott című kortárs mexikói vígjátékot tekinthetik meg egyetlen alkalommal az érdeklődők.
A rendező, Gabriel Retes a független filmkészítés apostola Mexikóban. Kedvtelésből kezdett felvételeket készíteni super 8-as kamerájával, majd sorra nyerte az amatőrfilmes szemléket. Azonban első játékfilmjével, a Nuevo Mundó/Új világgal (1976) konfliktusba került a hivatalos körökkel, mivel a filmben spanyol ellenes felhangokat véltek felfedezni. Ekkor döntött úgy alkotótársaival, hogy független gyártó- és forgalmazó céget alapít. Aztán amikor a neves Alberto Isaac lett az IMCINE vezetője, Retes is bekerült a hivatalos filmes körökbe, bár az első hivatalos, kritikai elismerést csak 1991-ben vívta ki az El bulto/Túlsúly című filmjével. Ehhez hasonlóan a Bienvenido is családi vállalkozásban készült, hiszen a fia, Juan Carlos és a felesége, Lourdes Elizarrarás is főszerephez jutott benne, lánya, Gabriella pedig a forgatókönyv egyik szerzője.

• A vetítés időpontja:

1: Bienvenido - Welcome


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 májusi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Szőke András: Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele, Márquez-adaptációk, Kazah víkend, Nézősóhaj: Billy Wilder, A régi Budapesti 12, ÉS-Filmklub, Áramszünetből kipattant - Isteni sztárok, 85 éves Mario Monicelli, Orson Welles-filmek

Új magyar filmet mutat be a mozi!
május 17-től a műsoron: Szőke András:
Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele című filmje.

További vetítések:
18; 19; 20¸21; 22; 23; 25; 26; 30

Amores Difíciles - Márquez-adaptációk

/./ A Száz év magány megfilmesítési jogát nem adta el, ugyanakkor nem egy történetet írt kizárólag filmre.
Valamennyi filmet a X. Havannai Filmfesztiválon 1988-ban mutatták be az Amerika felfedezésének 500. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat egyik első akkordjaként.

3: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája; 8: Mese a szép galambászlányról; 9: Csoda Rómában; 10: Forbes asszony nyara; 11: Levelek a parkból; 12: Én vagyok, akit keresel; 14: Egy boldog vasárnap

A várva várt Kazah víkend

A szovjet udódállamok közül eddig Ukrajna és Kirgízia filmgyártásának tudtunk szentelni egy-egy rendezvényt. A legnagyobb nemzetközi elismerést azonban a 90-es években kétségtelenül a kazah film vívta ki, melynek megújítását egy egész nemzedék kezdte el 1989 táján. Az ekkoriban induló filmesek moszkvai tanáruk, Szergej Szolovjov gyámkodása alatt nouvelle vague irányzatokkal próbálkoztak, posztmodernig fajuló kombinációkban. Az első komoly híradás Rasid Nugmanov je volt, egy műfaji önreflexiókat tartalmazó, játékosan romantikus történet. Ám végül a kazah film mégsem ebbe az irányba tett döntő lépéseket. Egyre letisztultabbá, puritánabbá vált. Az alkotók érdeklődése döntően korábbi tabu témák felé fordult. Az egyik a sztálini időszak kitelepítései, megtorlásai. A másik egy mindmáig (s bizonyára még sokáig) élő probléma: Almati (Alma-Ata), a nagyvilágra nyitott főváros és a vidék, az aulok között tátongó kulturális és szociális rés. Szerik Aprimov 1989-es Végállomása először exponálta súlyának megfelelően a kérdést. Azóta több ilyen témájú munka is készült, közülük Abaj Karpikov Szerelmes hal című munkája kerül most bemutatásra a vidék-centrum ellentét Közép-Európában is ismert utaztató történetével. A szerelmi drámákra alighanem szintén érdemes lesz odafigyelni. A kazah filmet ugyanis éppen világi hangütése, "franciás" pózai különböztetik meg sok más posztszovjet műhely munkáitól. Az almati hősök szinkronban vannak a legtöbb divatos értékrenddel, modern szellemiséget sugároznak, igaz, olykor kicsit a hatvanas évek tónusában. Az alvilág elől azért itt sincs kitérő. Ha pedig alvilág, akkor jó rendezőktől komoly hatásosság várható. Az utóbbi öt év két nagy nemzetközi sikere, A bérgyilkos és a Sanghaj egyaránt teljesíti ezt az elvárást. De hát Omirbajev, Baranov és a többiek is jó rendezők. (Forgács Iván)

A sorozatban látható
27: Sanghaj; 28: Szerelmes hal; Szerelmi állomás; Gyenge szív; 29: Végállomás; A bérgyilkos

Nézősóhaj: Billy Wilder

A sorozatban látható:
1: Legénylakás; 9: Gyilkos vagyok; 11: Férfiszenvedély; 16: Öt lépés Kairó felé; 18: Délutáni szerelem; 19: Van, aki forrón szereti; 22: Alkony sugárút; 23: Fedora; 30: A vád tanúja; 31: Emberek vasárnap

A régi Budapesti 12

A Magyar Televízió Rt. felkérésére a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztályának tagjai megszavazták Minden idők 12 legjobb magyar játékfilmjét. Ezeket a filmeket május 5-től tűzi műsorára a Magyar Televízió, s népszerűsítésükbe azzal kapcsolódik be a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó Filmmúzeum, hogy mozivásznon, mi több angol fordítással vetítjük le őket a hazai és külföldi érdeklődőknek. Filmtörténeti érdekességként áprilisban indult sorozatunk a régi Budapesti 12-vel folytatódik, pontosabban azzal a nyolc filmmel, amelyek az új listára már nem kerültek fel. Erről a jó harminc évvel ezelőtti válogatásról könyvecske is megjelent.

"Több mint 50 éve történt a világon a filmgyártás első államosítása. A Magyar Tanácsköztársaság kormánya rendelte el 1919 áprilisában. Az 1968-as év a második államosítás huszadik évfordulója volt. (Erről) megemlékezve a Magyar Filmművészek Szövetsége játékfilm- és filmkritikus-szakosztályának tagjai titkos szavazással jelölték ki azt a 12 filmet, amelyek a pécsi IV. Magyar Játékfilmszemlén az elmúlt két évtized legjobb magyar játékfilmjeként kerültek vetítésre. Volt ebben a szavazásban valami a kényszermegoldás és a játékosság keverékéből. Valahogy el kellett dönteni, melyik film reprezentálja az elmúlt 20 év termését a filmszemlén, és ez a módszer tűnt még a leginkább ‘demokratikusnak’. De volt benne valami játékosság is; hiszen melyik testület gondolhatja komolyan, hogy akármilyen ‘demokratikus’ szavazással ‘előlegezheti’ vagy éppen pótolhatja az idő, a filmtörténet jogerős ítéletét a maradandóság és mulandóság kérdésében. Egy azonban bizonyos: ha szorultak is ki érdemes művek és nevek a listáról, nem érdemtelenek foglalták el helyüket." (Újhelyi Szilárd: A budapesti 12. Filmbarátok Kiskönyvtára, 6. szám)

A sorozatban látható:
1: Budapesti tavasz (Springtime in Budapest; 3: Talpalatnyi föld (The Soil Under Your Feet); 5: Sodrásban (Current); 8: Bakaruhában (A Sunday Romance); 10: Ház a sziklák alatt (The House Under the Rocks); 12: Hideg napok (Cold Days); 14: A tizedes meg a többiek (The Corporal and the Others); 16: Tízezer nap (Ten Thousand Suns)

ÉS-Filmklub

Az Élet és Irodalom című hetilap s az Örökmozgó tavaly szeptemberben útjára indította mozgóképes páncélvonatát, amely Szovjet-Oroszországból indul s berlini átszállással Budapestre érkezik, úgy az ötvenes évek közepére. A sorozat filmjeit az ÉS szerkesztôi vezetik be, s az általuk hívott vendégekkel együtt pontot is tesznek a vetítés után a múltra. Válogatásunk fô szempontja az esztétikai rettenet és a nosztalgia öreg édesanyja volt.

A sorozat következő filmje 24-én szerdán fél 7-kor: Volga-Volga
szovjet, 1938, r: Grigorij Alekszandrov, f: Mihail Volpin, Nyikolaj Erdman, G. Alekszandrov, o: Borisz Petrov, z: Iszaak Dunajevszkij, sz: Igor Iljinszkij (Bivalov), Ljubov Orlova (Dunya), Pavel Olenyev (Kuzma), Andrej Tutiskin (Aljosa), mf/R, 100 perc

Ez a propagandisztikus komédia egyszerre kívánt szembeszállni a bürokráciával és bemutatni a szovjet élet szépségét s a tehetségek érvényesülésének lehetőségét. Ettől meglehetősen egyenetlenné és meseszerűvé vált, de látásmódjával és alkotói megközelítésével mindmáig szórakoztató kordokumentum. Bivalov szövetkezeti titkárt bízzák meg azzal, hogy felkészítse a város amatőr művészegyütteseit a moszkvai össz-szövetségi versenyre. Míg szerinte nincs is náluk egy versenyképes együttes se, versenyre kel a Dunya vezette kórus és az Aljosa irányította szimfonikus zenekar. Az egyik hajón, a másik vitorláson indul Moszkvába. Amikor a két művészeti vezető békülni próbál, Dunya a zenekar hajóján reked s saját szerzeményű dalát énekelgeti nekik a Volgáról, mely hamarosan a rádióban is felhangzik. A félreértések tisztázása után azonban kiderül, ki a dal szerzője, sőt a két együttes ezzel a dallal nyeri meg a versenyt.

Vetítés után a beszélgetés házigazdája: Váncsa István

Áramszünetből kipattant - Isteni sztárok

Ezt a sorozatot s szükség, pontosabban a Karenina Anna múlt havi előadását váratlanul és végképp megszakító áramszünet ihlette. A Karenina Annát természetesen újra levetítjük, de ha már az isteni Garbóval indul a hónap, miért ne folytatódjék az isteni sztárok sorával?! Különösen miután G.C. Castello 1957-ben egész könyvet szentelt nekik (1972-ben jelentette meg magyarul a Gondolat Kiadó). Sorozatunk elsősorban a hollywoodi, illetve az olasz női sztárokat villantja fel - többnyire csak - egy-egy filmjük erejéig. Az előbbiek közös vonása, hogy az álomgyár formálta őket. "A nagy Greta Garbo legesélyesebb vetélytársa egy másik európai származású színésznő volt. Marlene Dietrich sohasem tudott felmelkedni Garbo ragyogó színészi képességeihez, de talányos varázzsal volt képes mindig megtestesíteni a nőiség örök eszményét. Első amerikai filmje a Marokkó volt, amelyben Sternberg ezt a ‘saftig’, egyszerű német Mädchent karcsú és szenvedélyes csábtündérré változtatta" - írja Castello. Majd a munkamániája miatt szakmai körökben csak Lollofrigidának csúfolt isteni Lollo kapcsán a Time cikkét idézi: "Szépsége izgató: a kis barna nimfa védtelen szépsége ez, amely fölébreszti a férfiban a szatírt. Ám Gina sikerének titka nem a szépségében rejlik, nem is eszességében, de még csak nem is szerencséjében. A napfényes Itáliában vele jelentkezik először az ellenállhatatlanul hollywoodi jelenség: ő a Csillag típusa."

A sorozatban látható:
1: Karenina Anna; 2: Marokkó; 5: Érzelem; 9: Róma nyílt város; 11: Keserű rizs; 13: Életünk legszebb évei; 14: A kilencvenes évek szépe; 15: Leánysors;17: A bestia; 19: Van, aki forrón szereti; 20: Vacsora nyolckor; 22: Alkony sugárút; 23: A szerető két arca; 24: Tegnap, ma, holnap; 25: Lenni vagy nem lenni; 26: Gyilkosság a hajón; 29: Gilda; 30: A vád tanúja

Évfordulós sorozatok

85 éves Mario Monicelli

A sorozatban látható:
2: Rendőrök és tolvajok; 15: Elvtársak; 16: Brancaleone ármádiája; 17: Az ezredeseket akarjuk; 30: Férfiak póráz nélkül

85 éves lenne Orson Welles

A sorozatban látható:
6: Az óra körbejár; Aranypolgár; Halhatatlan történet; 7: Falstaff; A sanghaji asszony; Az Ambersonok tündöklése


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 áprlisi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

2000. április elseje, Eric Rohmer 80 éves, Perczel Zita, Cseh filmhét, Ibér borzongás, A régi és az új Budapesti tizenkettő, ÉS-Filmklub, A hónap némafilmje

2000. április elseje

Ezzel a címmel forgatták le 1952-ben Ausztriában, akkoriban sztároknak nevezhető színészekkel azt az osztrák kormány rendelésére készült utópisztikus történelmi vígjátékot, amelyet most először láthat Magyarországon a moziközönség, mégpedig éppen 2000. április elsején. (.)
Látható: április 1-jén szombaton fél 7-kor.
A vetítés után a téma jeles osztrák és magyar szakértői beszélgetnek majd a pódiumon.

Eric Rohmer 80 éves

A sorozatban látható:
4: Párizsi randevúk; 4, 23: Claire térde; 6, 19: Éjszakám Maudnál; 7, 18: A barátnőm barátja; 8, 20: A tavasz meséje; 9, 27: A tél meséje; 10: A nyár meséje; 11: Az ősz meséje; 12: Teliholdas éjszakák; 13, 28: A fa, a polgármester és a médiatár; 16: A zöld sugár; 17, 24: Pauline a strandon
4-én kedden fél 9-kor a Rohmer-filmhetet bevezeti Robert Lacombe, a Francia Intézet igazgatója

Perczel Zita, a Meseautó magányos utasa

Perczel Zita, a harmincas évek ünnepelt magyar színpadi és filmszínésznője, aki később Párizsban, majd Hollywoodban, végül Rómában élt, s a nyolcvanas-kilencvenes években újra játszott magyar színpadon és magyar filmben, 1981-82-ben papírra vetette emlékeit. Ezt az önéletrajzot adta ki most Áron Kiadó A meseautó magányos utasa címmel. E kötet megjelenése alkalmából mutatunk be néhányat régebbi és újabb filmjei közül.
A sorozatban látható:
8: Meseautó; 9: Az örökség; 11: Dunaparti randevú; 18: Marika
8-án szombaton fél 5-kor a film előtt Bárdos Judit mutatja be a könyvet

14-én pénteken fél 7-kor kezdődik a Cseh filmhét

A megnyitón: Kuckók (Pelísky) című 1998-as filmet vetítik (ismétlés: április 20.-án csütörtökön fél hétkor a Rozshegyező után az Örökmozgó vendége a film rendezője, Roman Vavra és Richard Nemec producer, akikkel Turcsányi Sándor a Magyar Narancs főszerkesztő helyettese beszélget
A filmhét filmjei:
április 15. szombat, 20.30, ismétlés: április 20. csütörtök, 18.30
Roman Vávra,Rozshegyező ( Co chytneš v žite )
április 16. vasárnap, 18.30, ismétlés: április 27. csütörtök, 20.30
Vera Chytilová: Átverősdi (Pasti, pasti, pasticky)
április 17. hétfő, 20.30, ismétlés: április 24. hétfő, 18.30
Oskar Reif: Az ágy (Postel)
április 18. kedd, 20.30, ismétlés: április 25.kedd, 18.30
Mira Erdevicki-Charap Fekete-fehér színesben (Csernobilá v barve )
április 22. szombat, 20.30, ismétlés: április 28. péntek, 18.30
Petr Zelenka: Gombdili (Knoflíkári)
április 23. vasárnap, 18.30, ismétlés: április 26. szerda, 20.30
Saša Gedeon: A félkegyelmű visszatér (Návrat idiota)

Turcsányi Sándor: Cseh filmhét - Magunk között
A Limonádé Joe (ld. 3-án és 15-én), és a Kolaloka limonádé tehet benne mindenről. A metaforák halála a feloldozás, olyan az, mintha egy vicc poénját szótagolva elismételnénk még egyszer. Nyomós ok kell ahhoz, hogy a kiagyalója önkezével tegye meg.
Ji?í Brde?ka 1955-re regénnyé összeálló történeteinek magyar fordítása a szlovákiai Madách Kiadónál (na jó, csehszlovákiai) 1968-ban jelent meg magyarul, s abban még nevén nevezik a komisz gyereket: Coca Cola. Szóval a Coca Cola tehet mindenről, egyfelől. Másfelől tessék, ez van, isszuk a Coca Colát, esszük a hamburgert, amerikai filmeket nézünk, bár mintha Prágában nem lenne annyi multiplex, mint Budapesten (majd lesz). A csehek szóltak előre, baj lesz a mértéktelen kólavedelésből. Pedig milyen szép is volt nemrég. A hétköznapi filmforgalmazás úgyszólván naprakészen adta Menzel, Forman, Chytilová filmjeit. De jó is volt nekünk. Most meg itt ülünk egy aprócska art-kinóban, néhány megátalkodott vagy személyében elkötelezett, és ömlesztve kívánjuk befalni mindazt vagy annak töredékét egy röpke hét alatt, ami pedig rendszeres étkezésként, gondosan kimért porciókban járna. De nézzünk csak önmagunkba és ne szóljunk egy szót sem! A magam részéről köszönöm szépen, nem várom vissza a menetrendszerinti sült galambot. Persze most majd töltekezem vadul, aztán megyek vissza kólázni, s ha időközben - másfél esztendeje volt utoljára egy ehhez hasonlóan izgalmas cseh filmhét ugyanitt - mondjuk becherovkára vásik a fogam, hát a forráshoz járulok. Vonattal csak négy-öt óra, és esküszöm, boldogul az ember tolmács nélkül is. Most egy hétig biztosan, de alighanem máskor is magunk között vagyunk.

Csülökcsont, dugóhúzó, bikaölőkés, meg ilyenek.
Ibér borzongás

"Ibéria, a turistaparadicsom. Úgy látszik, ez volt a század egyik leghatásosabb reklámszlogenje. Pedig a spanyol jólét és a nyugalom vékony kérge alatt szorongás, a kegyetlenség évszázados tapasztalatai hullámzanak. Itt fejlesztették tökélyre az inkvizíciót, itt kísérletezték ki a népirtás modern technikáit, itt húzták legszorosabbra a katolicizmus béklyóit, itt tombolt a huszadik század (Boszniáig) legkegyetlenebb polgárháborúja. Ki emlékszik már rá? A spanyol thriller. A kilencvenes évek közepére nemzetközi fesztiválokon fogalommá vált. Több, mint műfaj; a nemzeti hagyomány egy feledésre ítélt szeletével, a rossz emlékezetű, fekete Spanyolország árnyaival szembesít. Nem előzmény nélkül persze, már a rémálmokban bővelkedő szürrealizmusnak is erős spanyol gyökerei voltak.A nyolcvanas-kilencvenes évek spanyol thrillerei egy brutális, elvadult, minden ízében kegyetlenné vált világ döbbenetes erejű lenyomatai." Tanner Gábor (Filmvilág, 1997. augusztus)
A sorozatban látható:
2: Justino, egy nyugdíjas bérgyilkos; Mit tettem, hogy ezt érdemlem? 3: Lepkeszárnyak; 5: Senki se fog beszélni rólunk, ha meghalunk

A régi és az új Budapesti tizenkettő

A 12 mágikus szám a filmtörténészek körében, mióta közel fél évszázada a Brüsszeli Világkiállítás alkalmából jeles nemzetközi filmtörténész gárda szavazott a világ filmművészetének addigi legjobb alkotásairól. A híres Brüsszeli 12 mintájára, az 1948-tól 1968-ig készült magyar játékfilmekből szavazták meg hazai szakértők 1968-ban az akkori Budapesti 12-t. És most ismét. A Magyar Televízió Rt. felkérésére a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Film- és Tévékritikus Szakosztályának tagjai megszavazták Minden idők 12 legjobb magyar játékfilmjét. Ezeket a filmeket május 5-től tűzi műsorára a Magyar Televízió, s népszerűsítésükbe azzal kapcsolódik be a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó Filmmúzeum, hogy mozivásznon, mi több angol fordítással vetíti le őket a hazai és külföldi érdeklődőknek. Filmtörténeti érdekességként az Új Budapesti Tizenkettőt kiegészítjük a régivel, pontosabban azzal a nyolc filmmel, amelyek az új listára már nem kerültek fel. Sorozatunk áprilisban azzal a négy filmmel indul, melyek a régi és az új válogatásba is bekerültek, hogy aztán mindkét Budapesti 12 fennmaradó 8-8 filmjével folytatódjék.

1968
Talpalatnyi föld - Bán Frigyes (1948)
Budapesti tavasz - Máriássy Félix (1955)
Körhinta - Fábri Zoltán (1956)
Hannibál tanár úr - Fábri Zoltán (1956)
Bakaruhában - Fehér Imre (1957)
Ház a sziklák alatt - Makk Károly (1958)
Sodrásban - Gaál István (1963)
A tizedes és a többiek - Keleti Márton (1965)
Szegénylegények - Jancsó Miklós (1965)
Apa - Szabó István - (1966)
Hideg napok - Kovács András (1966)
Tízezer nap - Kósa Ferenc (1967)

2000
Szegénylegények - Jancsó Miklós (1965)
Szerelem - Makk Károly (1970)
Szindbád - Huszárik Zoltán (1971)
Emberek a havason - Szőts István (1943)
Valahol Európában - Radványi Géza (1947)
Megáll az idő - Gothár Péter (1981)
Hyppolit - Székely István (1931)
Körhinta - Fábri Zoltán (1956)
A kis Valentino - Jeles András (1979)
Az én XX. Századom - Enyedi Ildikó (1988)
Apa - Szabó István - (1966)
Hannibál tanár úr - Fábri Zoltán (1956)

A sorozatban áprilisban látható: 6: Körhinta; 10: Hannibál tanár úr; 12: Szegénylegények; 14: Apa

ÉS-Filmklub

Az Élet és Irodalom című hetilap s az Örökmozgó tavaly szeptemberben útjára indította mozgóképes páncélvonatát, amely Szovjet-Oroszországból indul s berlini átszállással Budapestre érkezik, úgy az ötvenes évek közepére. A sorozat filmjeit az ÉS szerkesztői vezetik be, s az általuk hívott vendégekkel együtt pontot is tesznek a vetítés után a múltra. Válogatásunk fő szempontja az esztétikai rettenet és a nosztalgia öreg édesanyja volt.
A sorozat következő filmje 26-án szerdán fél 7-kor: Vihar
magyar, 1952, r: Fábri Zoltán, f: Urbán Ernő, o: Illés György, z: Farkas Ferenc, sz: Bessenyei Ferenc (Pörneczi Gáspár), Molnár Tibor (Göndöcs), Bihari József (Gilicze), Kiss Manyi.
Nagy mulatozás folyik a Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben, miközben a vihar megtépázza az aratás előtt álló búzát. Árendás, a középparaszt súlyos váddal illeti a tagokat: nem tisztították az árkokat! Csak a zsírját szedik le, nem szeretik a földet! Két táborra szakad a tagság és a falu. Pörneczi elnök és volt kulák sógora biztosítási csalásra, szabotázsra akarja rávenni a népet, míg Göndöcs párttitkár, Árendásék megnyerése végett is, a tisztességes munkára.
Vetítés után beszélgetés a meghívott vendégekkel, a házigazda: Kovács Zoltán

22-én szombaton 7 órakor A Garbo-sorozatban a hónap némafilmje: a Bánatos utca (Die freudlose Gasse), német, 1925,
r: Georg Wilhelm Pabst, f: Willy Hass, o: Guido Seeber, sz: Greta Garbo (Greta), Asta Nielsen (Maria), Einar Hansson (tiszt), Henry Stuart (Egon), Ágnes Eszterházy (Regina)
Pabst korai filmje Bécsben játszódik az első világháborút követő infláció idején. A szociális problémák feltárásának igényével állítja szembe az erőszakos profithajhászókat és a nyomorgó hivatalnokokat, fényárban úszó drága éttermeket és éhezéstől sújtott, rosszul világított otthonokat, zajos, vidám pezsgést és hallgatag visszahúzódást a szomorúságba. A főszereplő polgári család elnyomorodását olyan realizmussal ábrázolta a rendező, hogy Angliában betiltották a filmet, több országban pedig jelentősen megcsonkították. A két híres skandináv filmcsillagot: az üstökösként feltűnő Greta Garbót és a lassan kihúnyófében lévő Asta Nielsent egyetlen közös filmjükben láthatjuk.
a zongoránál: Kecskeméti Gábor


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 márciusi programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Szirtes András: NAPLÓ 1979-2000, Bu?uel-centenárium, Pier Paolo Pasolini Emlék-Hét, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Kuroszava, III. Brazil Filmhét, Robert Kramer, Anne Frank emlékezete, Tárgyalóterem és film, David Niven, ÉS-Filmklub

Bu?uel-centenárium

Hatalmas felhajtással nyílik meg a Bu?uel-év Spanyolországban a Mester születésének száz éves évfordulója alkalmából. Spanyol társintézményünk, a Filmoteca Espa?ola egy éven át vetíti majd Bu?uel teljes életművét, a Residencia de Estudiantesben pedig, ahol Bu?uel Lorcával és Dalíval töltött el kellemes órákat, hatalmas kiállítást rendeznek. Február 22-én szülőfalujában emlékházat avattak és Cannes-ban a fesztivál alatt egy teremben folyamatosan Bu?uel-filmeket vetítenek majd. Ígérhetjük, hogy az Örökmozgó Filmmúzeum sem lesz adósa Bu?uelnek.
A sorozatban látható: 2: A folyó és a halál; 5: Oszlopos Simeon; 9: Aranykor; 13: El Paóban nő a láz; 27: Viridiana; 30: Nazarin

Pier Paolo Pasolini - Emlék-Hét

A sorozatban látható: 17: A csóró, Mamma Róma; 18: Calderón, Máté evangélima; 19: Madarak és madárkák; Oidipusz király; 20: Teoréma; 21: Disznóól; 22: Dekameron, Canterbury mesék; 23: Az ezeregyéjszaka virágai, 24: Salo
19-én vasárnap a fél 7-es Madarak és madárkák után az Örökmozgó vendége a film főszereplője, Ninetto Davoli, akivel Gaál István beszélget.

Mozgóképes palackposta a harmadik évezrednek - Budapesti Tavaszi Fesztivál

A sorozatban látható: 19: Az én XX. századom; 20: Vizsgálat Martinovits Ignác szászvári apát és társai ügyében; 21: Zöldár; 23: Tanítványok; 24: Idő van; 26: Cigányok, Verziók; 27: Szirmok, virágok, koszorúk; 28: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten; 29: Együttélés

Kuroszava

"Csak egy dolog foglalkoztat filmjeimben: miért nem tudnak az emberek teljes egyetértésben, békében élni, kölcsönös jóakarattal egymás iránt." (Akira Kuroszava)
1910. március 22-én született és hamarosan két éve lesz, hogy meghalt.
A sorozatban látható: 1, 10: Véres trón; 2: Éjjeli menedékhely; 5: A hét szamuráj; 6: Részeg angyal; 7: Rejtett erőd; 10: Nem sírom vissza az ifjúságomat; 11: A rőtszakállú; 12: Ran - Káosz; 13: Álmok; 14: Testőr

III. Brazil Filmhét

Amióta négy évvel ezelőtt a brazil filmgyártás feltámadt, folyamatosan definiálni igyekszik önmagát - mint a brazil gyártású televíziós produkciókkal, mint a mozikat elárasztó kommersz "hollywoodi" filmekkel szemben. Így furcsa szorításba kerül: egyrészt a gazdasági szempontokat is háttérbe szorítva egy hatalmas ország kultúráját kell képviselnie (a tömegfogyasztásra szánt telenovellákkal szemben), ugyanakkor nem mondhat le arról, hogy ezt a kultúrát valamiképpen más kultúrkörben élők számára is érthetővé tegye, vagyis legalább a kifejezőeszközök szintjén alkalmazkodjon "globálisan" érthető filmes sémákhoz.
A műsoron: 24, 28: Szerelem és Társa KFT; 25: április 2: Brazil futballvarázs; 25, 30: Ôrült szív; 25, 29: Míg az élet el nem választ; 26: Szerelmi kéziszótár; 26, 31: Mauá, a király; 27, 30: Parázsló szenvedély; április 1: Flamengo-szenvedély
24-én pénteken fél 9-kor az Örökmozgó vendége Patrícia Pillar, a Szerelem és Társa KFT főszereplője.

Robert Kramer (1939-1999)

Robert Kramer, a hatvanas évek végén az Egyesült Államokban kibontakozó ellenkultúra fenegyereke, s egyben a független film történetének egyik legeredetibb rendezője. Erős hangvételű, hazájában elutasításban részesülő műveit Európában érdeklődéssel fogadták, s ez különösen igaz Franciaországra, ahol munkáinak zömét készítette. Kramer témáinak homlokterében nem kizárólag a társadalmi-politikai események állnak, ugyanennyire érdeklik az emberi kapcsolatok, a párbeszédek mögött meghúzódó, mélyben zajló kommunikáció. ő a The Newsreal nevű független filmes csoport meglapítója.
A Budapesti Francia Intézet az l999. november 10-én elhunyt rendező tiszteletére retrospektív válogatással lépett a közönség elé. A teljes életmű az idei Cannes-i Filmfesztivál díszprogramja lesz.
Az életmű egyik legjelentősebb munkáját, a Route One/USA című emblematikus művet tűzzük műsorra. 1989-ben Kramer viszszatért az Egyesült Államokba, hogy elkészítse egész életművét megkoronázó útinaplóját, a Route One/USA című filmjét. Az észak-amerikai kontinest átszelő, mintegy ötezer kilométeres útja során az egykoron száműzött, s most újra befogadott, megtért ember keresi kapcsolatát a hatalmas országgal. Útitársul Paul McIsaac-ot vette maga mellé, Amerika egyik vezető újságíróját. Ketten járják végig a Route One-t, vagyis, amint a neve is jelzi, Amerika elsőnek kiépített, legrégibb országútját, amely a kanadai határtól a floridai Key West-ig szeli át az országot. A körutazás (amely egyébként a szerző kedvenc témája) egyben időutazás, melyben a hetvenes évek Amerikáját szembesíti a kilencvenes évek végi, XXI. századi Amerikával. A lüktető, sodró, izgalmas utazás egy lélegzetellálítóan érdekes kortárs Amerikát mutat be, ez az Amerika nagyon nem-konvencionális, de rettentően amerikai, a megszólaló személyek vitathatatlanul személyiségek, a találkozások sohasem banálisak.
A vetítés időpontja: március 8-a, csütörtök, fél 7.
Route one/USA I-II. francia-angol, 1989, r, f: Robert Kramer, o: Richard Copans, Robert Kramer, z: Barre Philips, Pierre Favre, Michel Petrucianni, John Surnam, Flairs Niko Bunink, hb, 254 perc

Anne Frank emlékezete

Anne Frank 1942 június tizenkettedike és 1944 augusztus elseje között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait és módszeresen átírta, javítgatta őket. Az volt a terve, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála - nem sokkal 16. születésnapja előtt vesztette életét a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban - megakadályozta terve megvalósításában.
Naplója 1947-ben jelent meg először édesapja, Otto Frank, a család egyetlen túlélőjének gondozásában. Azóta milliók olvasták a világ számos nyelvén, színpadra is átdolgozták és filmet is készítettek belőle.
A napló csorbítatlan szövegű, teljes kiadása csak Otto Frank halála után, a kilencvenes évek elején jelent meg holland nyelven. Ennek a hiteles szövegnek, a Magyarországon először napvilágot látó új kiadása olvasható most Bernáth István méltó fordításában.
A vetítés időpontja: március 9-e, péntek, 6 óra (a film 120 perces)
Anne Frank Remembered, angol dokumentumfilm, 1995, r, f: Jon Blair, o: Barry Ackroyd, z: Carl Davis, narrátor: Kenneth Branagh, a naplórészleteket felovassa: Glen Close, hb/E, 120 perc.

Tárgyalóterem és film

A sorozatban látható: 1: Zavaros vizeken; 2: A vádlott; 4: A vád tanúja; 6: Téboly; 7: Kramer kontra Kramer; 9: Közöny; 10: Good Will Hunting; 14: Hidegvérrel; 14: Ádám bordája; 15: A per; 16: Ájulás; Aki szelet vet; 20: Ezer hold; 21: Tizenkét dühös ember; 28: Igazság; 29: A tárgyalás; 30: A vádlott; 31: Esőcsináló

David Niven

Elegáns, charme-os, igazi úriember - és persze mindenre elszánt ékszertolvaj. Kinek ne jutna egyből eszébe, A rózsaszínű párduc Charles bácsija, pedig Niven csaknem negyedszázaddal korábban már játszott egy teljesen hasonló szerepet a nálunk méltatlanul elfelejtett Rafflesben.
Keresztnevét Wales védőszentjéről szent Dávidról kapta, (mivel szent David napján született). Amikor 1939-ben Anglia hadat üzent Németországnak, Niven az elsők között jelentkezett katonai szolgálatra. Bár Niven sohasem volt nagy katonai történetmesélő, a Diadalmas szerelem megidézi életének ezt a szakaszát, hiszen a film egy bajba jutott, fiatal amerikai katonáról szól.
Nivennek hamisítatlan, angol úriember szerepkör jutott Hollywoodban. Méltóságteljesen és nem kevés humorral hozta szerepeit, Március 1-én lenne kilencven éves.
A sorozatban látható: 1: A rózsaszínű párduc; 7: Üvöltő szelek; 8: Diadalmas szerelem; 11: 80 nap alatt a Föld körül; 12: Halál a Níluson; 13: Raffles; 15: Kékszakáll nyolcadik felesége; 26: Lázadás a Bountyn

ÉS-Filmklub

Az Élet és Irodalom című hetilap s az Örökmozgó tavaly szeptemberben útjára indította mozgóképes páncélvonatát, amely Szovjet-Oroszországból indul s berlini átszállással Budapestre érkezik, úgy az ötvenes évek közepére. A sorozat filmjeit az ÉS szerkesztôi vezetik be, s az általuk hívott vendégekkel együtt pontot is tesznek a vetítés után a múltra. Válogatásunk fô szempontja az esztétikai rettenet és a nosztalgia öreg édesanyja volt...
A sorozat következő filmje 22-én fél 7-kor:
Gyarmat a föld alatt magyar, 1951, r, f: MAFILM NV rendezői és dramaturgiai munkaközössége, o: Forgács Ottó, z: Sárközi István, sz: Bihari József (Barla mérnök), Orsolya Erzsi (Barláné), Ladányi Ferenc (Nyerges), Rajczy Lajos (ÁVH-s ezredes), mb, 110 perc
A film (aminek főcíméről nem véletlenül hiányoznak a konkrét alkotói nevek) a proletár-hatalomátvétel egyik sémáját rögzíti: akadozó termelés, gyilkossági kísérlet, a motiváció: amerikai imperialista uszítás, szabotázs. Az Államvédelmi Hatóság azonban éber, a szovjet szakember - egykori hős katona - segít, s a magánvállalat végre nemzeti vállalattá alakul. Pápay Simon főmérnök (a filmben Ajtay Andor) visszaemlékezéseit meghurcoltatásáról a nyolcvanas évek végén ismerhettük meg.
A film után beszélgetés az ÉS meghívott vendégeivel.
Házigazda: Károlyi Csaba


Az Örökmozgó Filmmúzeum 2000 februári programjából

(az előadások tagságival látogathatók)

Bu?uel-centenárium, ÉS-Filmklub, Új német filmek, Német film - Magyar sztárok, Monty Python

Bu?uel-centenárium

Hatalmas felhajtással nyílik meg a Bu?uel-év Spanyolországban a Mester születésének száz éves évfordulója alkalmából. Spanyol társintézményünk, a Filmoteca Espa?ola egy éven át vetíti majd Bu?uel teljes életművét, a Residencia de Estudiantesben pedig, ahol Bun uel Lorcával és Dalíval töltött el kellemes órákat, hatalmas kiállítást rendeznek. Február 22-én szülőfalujában emlékházat avatnak és Cannes-ban a fesztivál alatt egy teremben folyamatosan Bun uel-filmeket vetítenek majd. Ígérhetjük, hogy az Örökmozgó Filmmúzeum sem lesz adósa Bu?uelnek. Ebben a hónapban kezdjük az emlékezést, melyet az év második felében még több Magyarországon nem, vagy csak ritkán látható film vetítésével fogunk folytatni.

Sorozatunkban látható:
1: A vágy titokzatos tárgya; 2: Tristana; 3: A Nap szépe; 5: A szabadság fantomja; 6: Föld, kenyér nélkül; Elhagyottak, 7: A kicsapongó atya; 8, 21: Aranykor; 9: Nazarin; 10: Egy szobalány naplója; 11: A megcsalt lány; 12: A burzsoázia diszkrét bája; 14: Öldöklő angyal; 15: Viridiana, 17: El Paóban nő a láz, 19: Banditasirató; 21: Andalúziai kutya; Egy bűneset története; Hajnalodik; 24: Oszlopos Simeon; 26: Az Usher-ház bukása; 27: A folyó és a halál; 28: Gran Casino; 29: Tejút

Érdemes megnézni - Új német filmek

Az új német filmek alaposan felkavarták a nemzetközi filmvilágot. Ezek a jóhumorú, intelligens, lélegzetelállító, szomorú és abszurd alkotások, a kiváló német szereplőgárda és a sok ígéretes fiatal rendező végre elérték a már régóta megérdemelt nyilvánosságot. A Goethe-Institut Budapest az InterNationes-szel, valamint az Örökmozgó és Toldi filmszínházakkal közösen immár ötödik alkalommal mutat be válogatást az elmúlt két év német filmjeiből "Érdemes megnézni" címmel. Ebben az évben a válogatás azokra a német játék- és dokumentumfilmekre helyezi a hangsúlyt, amelyek a Németország keleti felén élőknek a kommunizmus bukása utáni életét és közérzetét mutatják be. A blokk címe: "Kelet-Németország ma".

Sorozatunkban látható:
18: Gyorsan és fájdalom nélkül; 19: Long Hello and Short Goodby; 20: A hatos asztal; 22: Wittstock, Wittstock; Megbocsátás; 23: Bemutatom az életem; 24: Zwilling úr és Zuckermann asszony; 25: Kis éji mese; 26: Az ivarérett nagyvárosiak különös viselkedése a párzási időszakban; 27: Szép vagyok? 28: Isten veled, Ágnes; 29: Not a Love Song

Magyar filmek német plakátjai

Válogatás Edd Zacharias gyűjteményéből a Műcsarnokban (XIV. Dózsa György út 37.) 2000. február 6-27. A kiállítást rendezte: Kőniger Miklós. Megnyitó: február 6-án 17 órakor, a megnyitón válogatás a filmek dalaiból. Közreműködik Bohumi Dóri, zongorán kísér Cselik Gábor.

A kiállítás ideje alatt vetítések a Műcsarnokban. Részletes program a helyszínen

Német film - magyar sztárok

Másodszor ad otthont egy értékes gyűjteménynek a budapesti Goethe Intézet kávézója, Kőniger Miklós szakszerű és lelkes közreműködésével. 1998 szeptemberében egy berlini orvos Putty Lia-relikviáit tekinthettük meg, most február 3-tól 29-ig egy különleges szépségű, rendkívüli képeslevelezőlap-kiállításban gyönyörködhetünk. Az összeállítás témája a húszas és harmincas évek Berlinjének népszerű, elismert, ünnepelt magyar színészei. (C.Á.) A kiállítással párhuzamosan vetítéssorozat lesz az Örökmozgóban.

Sorozatunkban látható:
4: Varieté; 5: Bál a Savoyban; 13: Dr. Mabuse I-II.; 14: Egy dal, egy csók, egy lány; 15: őnagysága nem akar gyereket; 16: Kismama; 19: Baskircsev Mária; 24: M - Egy város keresi a gyilkost; 29: Szivek szimfóniája

A hülyéskedés forradalma Monty Python

"A hatvanas években a BBC televízió legnépszerűbb humoros műsora a Monty Python Show, vagy egyszerűbben - a Monty Python. Az alkotók - egyszerre szövegírói, rendezői és előadói a műsornak - csakhamar intézménnyé váltak Angliában: Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin televíziós kabarétréfái azóta is láthatók a képernyőn: a Monty Python ma már Angliában folklór." (Takács Ferenc, Filmvilág, 1990)

Sorozatunkban látható:
15: Brian élete; 17: Erik, a viking; 18: Gyalog-galopp; 20: Münchhausen báró kalandjai
és néhány Monty Python-közeli film: 10: Félelem és reszketés Las Vegasban; 14: Tizenkét majom; 26: Fészkes fenevadak

ÉS-Filmklub

Az Élet és Irodalom című hetilap s az Örökmozgó tavaly szeptemberben útjára indította mozgóképes páncélvonatát, amely Szovjet-Oroszországból indul s berlini átszállással Budapestre érkezik, úgy az ötvenes évek közepére. A sorozat filmjeit az ÉS szerkesztôi vezetik be, s az általuk hívott vendégekkel együtt pontot is tesznek a vetítés után a múltra.

Sorozatunk következő filmje 23-án: Ernst Thälmann


Az Örökmozgó januári műsorából

Az orosz filmhét, A Mihalkov-retrospektív, Godard, A jeruzsálemi Sam Spiegel Film- és Televíziós Főiskola, Moments of Desire - A fiatal osztrák film, Steno, A hónap némafilmjei élő zongorakísérlettel,És Filmklub,Papp Gábor Zsigmond

Az orosz filmhét

Az orosz filmhét kezdeményezője és fő szervezője, a moszkvai Filmfejlesztési Alapítvány a hagyományos orosz karácsony és új év közötti héten Budapesten hívja össze a régió filmeseit: gyártókat, forgalmazókat, tévéseket és mozisokat.
A Bem moziban a vállalkozó szelleműek egyetlen hétvége alatt megnézhetik az orosz fél által összeállított filmprogramot. Ugyanezt az Örökmozgó egy hét alatt vetíti le, kiegészítve olyan tematikailag kapcsolódó egyéb filmekkel, mint az Oscar-díjas Moszkva nem hisz a könnyeknek, a csecsen témával foglalkozó Kaukázusi fogoly és a címe miatt is idekívánkozó Boldog Új Évet, Moszkva!
A januári műsor, különösen A szibériai borbély premier előtti bemutatójához csatlakozó Mihalkov-retrospektív (benne a Moszkvai sétában még egészen fiatal színész Mihalkovval) további néznivalót kínál az orosz filmek kedvelőinek. Ízelítőt adunk abból a két rendezői retrospektívból is, amelyek teljes egészükben az Orosz Kultúra Házában láthatók majd.

Megnyitó 7-én, fél 9-kor!

A sorozatban látható:
7: Utazás Wiesbadenbe, Miért?; 8: Lila gömb, Megpihent az aranyfelhő, Pénzváltók; 9: Szarvaskirály, Kaukázusi fogoly, Moszkva nem hisz a könnyeknek I-II; 10: A naplopó, A láb; 11: Ágy és dívány, Háztartás hármasban; 12: Shalom, A pók; 13: Mindenkinek a maga keresztje I-II; A tű; 14: Baltazár lakomája, Boldog Új Évet, Moszkva!

A Mihalkov-retrospektív műsora:

1.: Autóstop, Moszkvai séta; 2.: A szibériai borbély; 5.: Öt este; 6.: A festő felesége; 16.: Oblomov néhány napja; 17.: Kétszemélyes pályaudvar; 19.: A szerelem rabja; 23.: Tanúk nélkül; 24.: Pereputty; 31.: Etűdök gépzongorára

A Metropolis Godard-ral foglalkozik téli számában.
A francia új hullám máig legradikálisabb rendezőjének filmjeiből láthatnak válogatást a lap olvasói, a Godard-ral még csak ismerekedők és a jól ismerők is.

1., 17.: Bolond Pierrot; 2.: Week-end; 3., 16.: Az nő az nő; 4.: Férjes asszony; 5., 24.: Csendőrök; 10.: Alphaville; 11.: Kifulladásig; 18., 22.: A kínai lány; 21.: A kis katona; 26.: Éli az életét, 31.: Hímnem, nőnem

Tíz éves a jeruzsálemi Sam Spiegel Film- és Televíziós Főiskola

A Jeruzsálemi Alapítvány és az Oktatási és Kulturális Minisztérium 1989-ben alapította meg az első izraeli független film- és televíziós főiskolát Jeruzsálemben, amely felvette az Oscar-díjas, hollywoodi producer, Sam Spiegel nevét.
Az elmúlt öt évben az itt készült művek több mint hetven nemzetközi díjat nyertek, és évenként csaknem nyolcvan fesztiválon szerepelnek. A főiskolások filmjeit olyan közismert televíziós társaságok sugározzák, mint a francia Arte és a Canal Plus, a német ZDF, vagy az angol Channel Four és az izraeli Channel 2/Telad. Az elmúlt években számos filmmúzeum, fesztivál és művészeti múzeum rendezte meg az iskolában készült művek retrospektív sorozatát (Museum of Modern Art, New York, Berlin Arts Academy, The Vienna Museum of Modern Art etc.).

15-én fél 9-kor: Otthon; Korrekt ár; Öngól; Önbizalom Ltd.; Chester, Jones és én; Tengericsikók; Egy nagyszerű kölyök,

Moments of Desire - A fiatal osztrák film

A fiatal osztrák film ez esetben azt jelenti, hogy (többnyire huszonéves) fiatalok készítik (többnyire tizenéves) fiatalokról - feltehetően (nem csak) fiataloknak.
Iróniával vegyes csodálattal "bécsi újhullámnak" (Nouvelle Vague viennoise) nevezte egy szakmabeli "ezt a kerek négy éve tartó sikertörténetet: a filmfőiskolán készült művek világszerte nagy visszhangot keltenek a neves fesztiválokon és sorra nyerik a díjakat" - írja Christian Cargnelli

26-án, szerdán a fél 7-es vetítés után az Örökmozgó vendége Az utolsó menedék rendezője, Paul Rosdy.

A sorozatban látható:
26, 30: Az utolsó menedék; 27: Hamuzás nélkül; 28: Minden klassz, mindennel meg vagyok elégedve; 29: The Rounder Girls; Flora, Interjú; 30: Moments of Desire (Egyiptom, Napfoltok, Speak Easy, Vakáció); 31: A fordulat éve

Steno

2000. január 19-én lenne 85 éves a meglehetősen termékeny rendező-forgatókönyvíró Stefano Vanzina. Pályáját a Marc' Aurelio című vicclap szerkesztésével kezdte, a negyvenes években pedig már a legtöbbet foglakoztatott film(vígjáték)író.

A sorozatban látható:
1.: Rendőrök és tolvajok; 5.: Egy katona meg egy fél; 12.: Hűtlen asszonyok; 16.: Egy nap a bíróságon; 18.: A rendőrnő; 19.: Három tigris három tigris ellen; 21.: Oké, Néro; 25.: Vörös rózsák Anglikának; 26.: Régi idôk mozija; 28.: Dorellik jön

A hónap némafilmjei élő zongorakísérlettel

11-én szerdán fél 7-kor.:
Ágy és dívány, avagy szerelem hármasban
(Tretyja Mescsanszkaja), orosz, 1927,
r, f: Abram Room, f: Viktor Sklovszkij, o: Grigorij Giber, sz: Nyikolaj Batalov, Ljudmila Szemjonova, Vlagyimir Fogel, magyar inzert, 74 perc

A NEP idején a vidéki nyomdász Moszkvában keres munkát. Ideiglenesen a Kispolgár utca 3-ban lakó barátjához kéredzkedik be lakni. A házigazda feleségének megtetszik a vendég fiatalember, aki olyan kedves és figyelmes...
Még aznap este, fél 9-kor látható a film 1998-as remake-je, a Háztartás hármasban
(Retro v trojom), orosz, 1998,
r: Pjotr Todorovszkij, f: Pjotr Todorovszkij, Tyimur Szulejmanov, o: Nyikolaj Nyemoljajev, z: Alekszej Ajgi, sz: Szergej Makoveckij, Jelena Jakovleva, Jevgenyij Szidicsin, hb/R, 100 perc

Az Ágy és dívány remake-je, mai környezetbe helyezett változata. Főhőse napjaink Moszkvája, és lakói, köztük Konsztantyin, a színészetet kifizetődöbb szakmára váltó antennaszerelő, neje, Rita, az amatőrfényképész, és a hozzájuk betérő régi barát, a még mindig színházőrült Szergej. A közöttük lévő érzelmi szálak összekuszálódnak ugyan, a végére azonban kisimulnak...

22-én szerdán fél 5-kor az 1966-os Fantomas a Soctland Yard ellen megy.
Fél 7-kor a némafilm.: Fantomas (Fantomas), francia, 1913-14,
r, f: Louis Feuillade (Pierre Souvestre és Marcel Allain regénye nyomán),
o: Guérin, sz: René Navarre (Fantomas), Bréon (Juve), Renée Carl (Lady Beltham), Georges Melchinor (Fandor), hb, 110 perc

Fantomas, aki semmilyen bűntôl nem riad vissza, és nem csak Párizst, hanem egész Európát izgalomban tartja, mégsem gonosz, hanem inkább lenyűgözô figura. Mindig új álarcban bukkan fel, és a szó szoros értelmében megfoghatatlan: valóság feletti fantomlény. Nyilván hozzájárult a film sikeréhez, hogy a háború elôtti idôk politikailag bizonytalan légkörében a nézôk a vásznon titokzatos módon felnagyítva láthatták viszont szorongásaikat. Az értelmiségiek is lelkesedtek ezért a kivülállóért, aki a polgári rend ellensége. Az író Max Jacob és a költô Guillaume Apollinaire alapította meg "Fantomas Barátainak Társaságát" és verseket írtak róla. "Szürrealista a Fantomas. Ne a hatvanas évek Jean Marais-s, Fun?s-féle Fantomasára gondoljunk, az csak bitorolta a nevet, heveny fantáziahiányban, fél-alpáriságban szenvedett. Szürrealista az eredeti, az ôs-Fantomas volt." (Bikácsy Gergely)

És-Filmklub:

19-én szerdán fél 7-kor: Ütközet békében
magyar, 1951, r: Gertler Viktor,
f: Halász Péter (T Szabó László írásából), o: Pásztor István, sz: Szirtes Ádám (Beke András), Bánhidi László (id. Beke) Peéry Piri (András édesanyja) Gyurkovics Zsuzsa (Julika), Kozák László (Kapor), Rozsos István (Kovács), Márkus László (Dániel), mb, 90 perc

Ez a katonai témájú film nem az ellenségről és az éberségről, hanem az öntelt, virtuskodó parasztfiú átneveléséről szól. Beke András traktorista bevonul sorkatonának, de nem akarja tudomásul venni a hadsereg kötöttségeit, szabályzatát, meg akarja mutatni, hogy ő itt is egyéniség. Felfedező útra indul a menetgyakorlat során, iszik a tiltott vízből, s egyéb szabálysértést követ el. Ám a nevelő célzatú büntetések ráébresztik, hogy a hadseregben hősködés helyett tanulásra, kemény munkára, helytállásra és szolidaritásra van szükség. Átnevelődését parancsnokai és társai segítik, de fontos szerep jut benne a szerelemnek is...

A film után beszélgetés a videogalérián, házigazda: Tarnóy Gizella

24-én hétfőn Papp Gábor Zsigmond három filmje adja a nap első két műsorát:
fél 5-kor: Budapest-retró , fél 7-kor: Esterházy-vacsora és Tandori-portré

Budapest-retró (Életképek a 60-as, 70-es évekbôl)
magyar, 1998, készítették: Papp Gábor Zsigmond, Kékesi Attila, Tamási Miklós, Adányi Mihály, mb, 75 perc,videókivetítôvel

"A Budapesti Egyesítési Emlékbizottság és a Magyar Filmintézet támogatásával készült összeállításunk abból a szempontból tér el a korábbi Budapest-filmektôl, hogy ebben kizárólag archív felvételek láthatók. Mozihíradó-, reklám- és rövidfilm-részletek. Ám ezekben nem a fôvárossal kapcsolatos történelmi és politikai eseményeké a fôszerep. Sokkal inkább a 'város lelkét' kívánjuk megragadni és feltárni. Azt, hogy miként éltek a fôvárosiak a hatvanas, hetvenes években. Milyenek voltak az étkezési, öltözködési szokásaik, hova jártak szórakozni. Várostörténet ez szekunder szinten, a budapesti hétköznapok történelme. Öt önálló epizódból álló válogatásunk (A pesti utca; A pesti lakás; A pesti bisztró; A pesti divat; A pesti autó) természetesen szubjektív, nem is lehet más, de nem elsôsorban 'személyes városszimfóniát' kívántunk készíteni, hanem egy-egy olyan montázssort, mely híven tükrözi a kor szellemét. Árulkodóak a korabeli filmkészítési szokások is: a fényképezés, a vágás, de legfôképpen a narráció, mind hordozzák a kor stílusjegyeit, ôrzik a kor szellemét." (Papp Gábor Zsigmond)

Esterházy-vacsora
magyar dokumentumfilm, 1999, rendező: Papp Gábor Zsigmond, operatőr-vágó-társrendező: Kékesi Attila, operatőr II.: Szepesi Gábor, szerkesztő-riporter: Orsós László Jakab

"Nekem az elmúlt 300 év magyar történelme lényegében családtörténet" - írja az egyik regényében Esterházy ironikusan (Vagy nem is olyan ironikusan.) Egyik legismertebb és legelismertebb írónk egy vacsoraasztal mellett mesél életéről, családjáról, az őt leginkább foglalkoztató kérdésekről. A portréfilmet néhány videóetűdként feldolgozott regényrészlet színesíti.

Tandori
magyar portréfilm, 1996, r: Papp Gábor Zsigmond, o: Kékesi Attila, beszélgetôtárs: Orsós László Jakab, mb, 57 perc

"Tandori Dezsô vagyok. Író. Azért vagyok itt. És egyebekben fogalmam sincs." Aki az életrajzi tényekre kíváncsi, az sem fog csalódni ebben a filmben, amely azért persze jóval több, mint a hagyományos értelemben vett portré. A stáb elômunkálatai nyomán Budapesten köztérileg kelnek életre Tandori alkotásai falfirkák, KRESZ-táblák, cégérek formájában. Ebben a tandoriális valóságban kóborol Tandori felidézve, felolvasva - fogalmait. Útját a verseire komponált videóversek tarkítják...

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap